Írd be, mit keresel:

A kéksajt – legyen az rokfort, gorgonzola, stilton vagy hazai márványsajt – igazán aromás, zsírosabb, olvadékony, érlelt sajt, ami ma már szerencsére nem számít ritkaságnak, és több fajtája is szinte minden szupermarketben megtalálható. A gorgonzola a legolvadósabb, de bármelyik megfelel ehhez a nagyon egyszerű pitéhez, a körtéből pedig érdemes érettebb, lédús, édes példányokat választani, ez harmonizál legjobban a karakteres sajttal.

A pite alapja egyszerű leveles tészta, amire egy kis mascarponével kikevert kéksajtos krém kerül, erre jönnek a körteszeletek, majd még egy kis extra sajt, majd mehet is a sütőbe. Salátával kísérve tökéletes gyors vacsora, de magában is nagyon jó vendégvárónak vagy baráti borozgatás mellé.

Körtés-kéksajtos pite

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • 2 nagyobb érett körte
  • 15 dkg kéksajt
  • 3 nagy kanál mascarpone
  • 1/2 dl tejszín
  • csipetnyi kakukkfű
  • frissen őrölt bors

Elkészítés: A körtéket félbevágjuk, magházukat kivágjuk, vékonyan felszeleteljük.

A kéksajt felét villával egy tálkában összetörjük, hozzáadjuk a mascarponét és a tejszínt, borsot őrölünk hozzá, majd összekeverjük.

A leveles tésztát kiterítjük, tepsibe tesszük papírostul, egyenletesen megkenjük a kéksajtos kencével, a tészt szélein 1 centit szabadon hagyva, meghintjük kakukkfűvel. A tetejét kirakjuk a körteszeletekkel, rámorzsoljuk a maradék márványsajtot.

180 fokos sütőbe toljuk, és 15-20 perc alatt megsütjük. Salátával gyors vacsorának, önmagában vendégvárónak vagy borkorcsolyának is tökéletes.

Forrás:
iStock

Kéksajttal a csontritkulás ellen

A főleg nőket érintő csontritkulás megelőzhető különféle márványsajtok rendszeres fogyasztásával, mert igen magas a kalcium tartalmuk. Csupán 5 dkg kéksajt 250 mg kalciumot tartalmaz, étrendünkbe rendszeresen beillesztve csontjaink egészségesek maradnak, segít a csontritkulás megelőzésében.

Fogbarát márványsajt

A kéksajt kiváló foszfor-forrás, a foszfor pedig a csontok és a fogak egészségében kap elsősorban szerepet, de hat idegrendszerünk működésére is. A foszfor a kalciummal együttesen különösen jó hatással van a fogakra, így kéksajtok fogyasztásával megelőzhetjük a a fogkő kialakulását és a fogszuvasodást is.

Forrás:
iStock

Immunerősítő rokfort

A kéksajtok olyan vitaminokkal és ásványi anyagokkal látják el szervezetünket, amelyek erősítik immunrendszerünket. Magas A- és D-vitamin tartalmuknak, valamint a bennük lévő cinknek, káliumnak és nátriumnak köszönhetően ellenállóbbá teszik immunrendszerünket, így ellenállóbbá válunk a betegségekkel szemben.

És arról még nem is beszéltünk, milyen finom!

Sajtbarátoknak ajánljuk

A sajtok íz- és aromavilága lenyűgözően gazdag. Ez az átfogó kézikönyv több mint száz népszerű sajtfajtát mutat be származásukra, előállításukra és jellegükre vonatkozó alapvető információk és nagyszerű, színes fotók segítségével. A kötet a sajtbarátok nélkülözhetetlen kalauza – nemcsak az egyes sajtokról ad részletes leírást, hanem azt is elárulja, hogy a sajtok mellé milyen borokat válasszunk.