A fehér csokoládét viszonylag ritkán választjuk, pedig nagyon jó különféle süteményekbe, desszertekbe. A 3 összetevős csoda sajttortában már méltán bizonyított, így érdemes kipróbálni ebben a kókuszos kekszben is. Nagyon jó állagot, omlósságot ad neki, édesíti és illatosítja is a kekszeket.
A recept nagyon egyszerű, az alapanyagokat csak össze kell keverni, kiporciózni, és már mehet is a sütőbe. Még finomabb, ha nemcsak a tésztába kerül kókusz, de meg is hempergetjük, így a külsejére is jut, ami finom ropogósra sül. A sütésnél viszont érdemes figyelni és nem túlsütni a kekszeket: 10 perc éppen elég nekik, és bár először még nyersnek, puhának tűnhetnek, kihűlés közben megszilárdul, és így lesz tökéletes!
Hozzávalók:
Elkészítés: A lágy vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tojást, ezzel is elkeverjük. A lisztet a kókuszreszelékkel és a sütőporral összekeverjük, majd a vajas alaphoz adjuk. A fehér csokoládét apróra vágjuk, és ezt is a masszába dolgozzuk.
A masszából diónyi golyókat formázzuk, meghempergetjük kókuszreszelékben, majd sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, egymástól távolabb, mert elterülnek sülés közben.
180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 10 percig sütjük. A sütőből kivéve még nagyon puha, hagyjuk a tepsiben langyosra hűlni, addigra megszilárdul.

Öt perc munka, csupa egészséges alapanyag, egy kis keverés-kavarás, gyors formázás, majd tíz perc sütés, és már illatoznak is a frissen kisült kekszek. A liszt helyett zabpehely, a tojás és a vaj helyett tahini, vagyis szezámkrém, édesítőként pedig méz kerül bele. A csoki lecserélhető mazsolára, vagy fele-fele arányban is tehetünk mindkettőből a kekszekbe, de akár más aprított aszalt gyümölccsel is variálhatunk, ahogy a cookie fűszerezését is kedvünk szerint alakíthatjuk vaníliával, fahéjjal, vagy ahogy az alábbi receptben, egy kis gyömbérrel megbolondítva.
Ennek az egészségesebb keksznek nagy előnye, hogy a tahininak köszönhetően magas a fehérjetartalma, a zabpehely miatt pedig sok rost van benne, és nemcsak tea vagy kávé mellé tökéletes kis desszert uzsonnára, hanem akár müzli helyett is tálba morzsolhatjuk, pár szem gyümölccsel és egy kis (növényi) tejjel meglocsolva akár reggelire is gyors és egyszerű alternatíva lehet!

Hozzávalók:
Elkészítés: A tahinit, a mézet, a vizet és a gyömbért egy tálba tesszük, összekeverjük. Hozzáadunk 3 evőkanál zabpelyhet, a többit késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a sütőport és a sót, és egész finomra őröljük, majd ezt is a keverőtálba öntjük, hozzáadjuk a mazsolát és a finomra vágott csokoládét, és kanállal alaposan összekeverjük.
A masszából 10-12 gombócot formázunk, a tenyerünk között kissé ellapítjuk, majd sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk, egymástól kicsit távolabb, mert elterülnek.
180 fokos sütőben légkeverés mellett 10 percet sütjük, majd kivéve hagyjuk hűlni, hogy kicsit megkeményedjen és szikkadjon, kívül ropogós, belül puha legyen.

Csupán 4 alapanyag, no meg egy pici só, pár perc munka, a végeredmény pedig egy illatos és ropogós, nagyon sajtos keksz, ami nemcsak a finomságának, hanem a mutatós és mókás külsejének is köszönheti a sikerét. A keksz ugyanis úgy néz ki, mintha lyukas sajtszeletek lennének, ettől rögtön vidám és nagyon sajtos hangulatot keltve. Csak egy apró ötlet, de nagyon jópofává varázsolja ezt a kis vendégvárót vagy rágcsálnivalót.

A gyerekeket mindenképpen levesszük a lábukról ezzel a mutatós finomsággal, de a felnőttek sem állják meg mosoly nélkül – és mindehhez elképesztően finom. Nem szükséges hozzá kézügyesség, a tésztából maroknyi darabokat egyszerűen csak nagyjából körré nyújtunk – sodrófával vagy akár egy borosüveggel, majd egy vastagabb szívószállal lyukakat szúrunk ki belőle, majd egy késsel cikkekre vágjuk. Egészen kis gyerekek is bevonhatók – a szívószállal ők is tudnak már művészkedni!
Hozzávalók:
Elkészítés: A hideg vajat egy keverőtálba reszeljük, hozzáadjuk a sót és a lisztet, majd gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojássárgákat és a reszelt sajtot, és pár perc alatt összegyúrjuk, gombóccá formázzuk, és fóliába csomagolva legalább 1 órára – vagy akár egy egész éjszakára – hűtőbe tesszük.
A tésztát hagyjuk egy kicsit felengedni sütés előtt, majd 6 részre osztjuk, sodrófával félcentis körökké nyújtjuk, egy vastagabb szívószállal lyukakat szúrunk a tésztába, majd egy éles késsel cikkekre vágjuk.
A kis „sajtszeleteket” sütőpapírral bélelt sütőpapírra rakjuk, és 180 fokos sütőbe toljuk 10-12 percre, amíg megsülnek a kekszek.
Sütés után közvetlenül puháknak tűnhetnek, de kihűlve finom ropogós lesz a keksz!

Réteges, nagyon csokis, csábítóan krémes, abban az értelemben persze nem lasagne, hogy nem gyúrt tésztával készül, de én sem tudnék jobb nevet adni neki. Oreo-rajongóknak kötelező, de gyerekzsúron is hatalmas sikert arat.

Az eredeti recept szerint 30 db Oreo keksz kell az alaphoz, de nem nagy baj, ha készítés közben eltűnik egy, esetleg kettő… 🙂 Szóval a kekszeket össze kell törni, ajánlok egy nagy műanyag zacskót, húsklopfolót és némi dühöt. Adjunk nekik, de nem kell túl homogénre, csak a zacskó bánná. Ugyanezt egy késes robotgéppel is elvégeztethetjük, a kekszeket egészben beletéve.
Kb. 10 dkg vajat felolvasztunk, összedolgozzuk a kekszmorzsával, egy kb. 20×30 cm-es tál aljába nyomkodjuk. Ha nagyon morzsálódna, még adjunk hozzá kis vajat.
A következő a tejszínes réteg (bár az eredeti recept cukor és tejmentes kész habot ír, én mégsem buzdítalak erre titeket, nem hiszem, hogy az adalékanyagok pótolják az eredeti ízt). Verjünk fel 3 dl tejszínt, majd keverjünk hozzá 25 dkg krémsajtot, ízlés szerint cukrot. Esetleg egy zacskó habfixáló mehet hozzá, akkor biztos, hogy nem folyik szét. A 2/3-át kenjük a kekszre.
Készítsünk el egy tasaknyi csokipudingot a leírás szerint, de ne főzni valót, hanem amit csak simán tejjel kell összekeverni. Ez mehet a tejszínes rétegre, majd tegyük hűtőbe egy órára, míg a puding kissé megköt.
Ekkor a maradék tejszínt osszuk el rajta, végül koronázzuk meg a művet némi reszelt csokoládéval vagy csokicseppel. Egy pár órára tegyük hűtőbe, míg összeáll. Jó étvágyat!

Igaz, nem volt nagy adag, de 10 perc alatt eltűnt, mindenki nagyon szerette, csak természetes és egészséges alapanyagok kerültek bele, ráadásul olyan egyszerű, hogy gyerekkel is elkészíthető, a végeredmény pedig tényleg osztatlan sikert arat.
Érdemes nagyobb adagban készíteni, mert tényleg kapós, és zárt dobozban sokáig eltartható – tökéletes duginasi, ami mindig jól jön, ha sikerül kellően elrejteni…

Forrás: Színek és virágok
Hozzávalók:
Elkészítése: Tegyük aprítógépbe a datolyát, a mogyoró- vagy kesudióvajat, a vizet, a sót és a kakaóport. Addig aprítsuk, amíg sima, krémes masszát kapunk. A keveréket tegyük egy tálba, adjuk hozzá a zabpehelylisztet és az őrölt lenmagot. Jól keverjük el. A tésztából formázzunk golyókat, majd a tenyerünkkel lapítsuk le, és forgassuk bele a zabpehelybe.
Előmelegített 180 fokos sütőben, sütőpapíros tepsin süssük 15-20 percig. Ebből az adagból 8 nagy keksz lesz, kívül enyhén ropogósak, belül puhábbak maradnak.
Zárt dobozban tartva elállnak 1-2 hétig is. Nálunk mondjuk 10 perc alatt elfogyott első alkalommal. 🙂

Forrás: Színek és virágok
Igazi fűszervarázs ez az omlós vajas keksz, amibe szárított és friss gyömbér is kerül, sőt fahéj és szegfűszeg, és meglepő módon őrölt feketebors is, amitől senki ne rettenjen meg: nagyon izgalmassá, melegítő hatásúvá teszi a tésztát, nem lehet kiérezni, csak akkor, ha tudjuk, hogy az is van benne.
A tészta elsőre puhának tűnhet, ezért mindenképpen érdemes a hűtőben pihentetni, mert omlósabb is lesz pihentetés után. Sütés közben elterülnek a kekszek, a felületük pedig picit megrepedezik. Előfordulhat, hogy a sütés végén még kicsit puhának tűnik a süti, de hűlés közben még szikkad, és ilyenkor nyeri el tökéletes állagát.

Gyömbérkeksz
Hozzávalók:
Elkészítés: A lisztet a szódabikarbónával és egy csipet sóval egy tálba kimérjük, összekeverjük. Egy másik tálba tesszük az olvasztott vajat, az őrölt gyömbért, a fahéjat, a szegfűszeget és az őrölt borsot, elkeverjük, majd a cukrot és a mézet is hozzáadjuk, kézi habverővel simára keverjük, a tojást és a tojássárgát is hozzáadjuk, hozzáreszeljük a friss, meghámozott gyömbért, átkeverjük, végül hozzáadjuk a lisztes keveréket, és fakanállal vagy egy spatulával összekeverjük. A tálat frissen tartó fóliával lefedjük, és hűtőbe tesszük 1 órára.
A pihentetett tésztából diónyi golyókat formázunk, és sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk egymástól távolabb, mert sütés közben elterülnek, majd 170 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 12-15 perc alatt megsütjük, a sütőből kivéve a tepsit hagyjuk kihűlni és kicsit keményedni az elsőre még puhának tűnő aprósütiket.

De nem valami szimpla, rögtön Elvis kedvence sejlett fel előttem. Neki állítólag volt egy imádott édes pirítósa, amire banánt és földimogyoróvajat halmozott. Egyszer kipróbáltam, aaahhh, eszméletlen, mármint annyira finom… De nem csak az íze, a kalória és szénhidráttartalma is a brutális kategória. 🙂
Ez a poharas édesség ezt idézi, a meghatározásban szereplő mennyország pontosan jellemzi az érzést, amit kanalazás közben éreztem…

Forrás: Hajós Ágnes
Hozzávalók 4 főre:
Elkészítés: A banánokat meghámozzuk, kb. félcentis karikákra vágjuk. A kekszeket egy zacskóba tesszük, húsklopfolóval vagy sodrófával durvára törjük. A mascarponét simára keverjük a joghurttal és a mézzel.
4 mutatós poharat tisztára törlünk, először a krém felét osztjuk el az aljukon. Erre tesszük a banánkarikák felét, majd rászórjuk a keksz felét, megcsorgatjuk a mikróban enyhén felmelegített Nutellával. Erre jön még egyszer a krém, a banán, a keksz és a Nutella, majd egy kis mézzel fejezzük be.
Azonnal fogyasztható – és isteni!

Ajándékba, vendégvárónak vagy a magunk örömére is mindig jól jön egy kis omlós keksz, az édes majszolnivaló pedig akkor a legfinomabb, ha mi magunk készítjük. Ez egy nagyon finom és egyszerűen összeállítható finomság, csokis, pedig nem látszik rajta elsőkén: fehér csokoládé az alapja, és izgalmas kis rágcsák vannak benne, ráadásul le is fagyasztható, így érdemes dupla adagot készíteni belőle, és csak a felét sütni egyszerre, egy következő alkalomra pedig csak elő kell kapni a mélyhűtőből a konyhakész házi kekszet.

Mivel egészben kerülnek bele az áfonya és a pisztácia – mert így mutatósabb – érdemes akkor is betenni a fagyasztóba szeletelés előtt, ha frissen sütjük, de ezt meg is spórolhatjuk, ha darabolva tesszük ezeket a tésztába, és akkor golyóbisokat formázva, majd kissé lelapítva is előkészíthetjük az apróságokat a sütésre.
Hozzávalók:
Elkészítés: A csokit összetördeljük, tálba tesszük, hozzáadjuk a vajat, és gőz fölött vagy mikróban (2 perc 800 Watton) megolvasztjuk, összekeverjük, félretesszük.
Egy másik tálba felütjük a tojásokat, hozzáadjuk a cukrot, habosra keverjük, majd hozzáadjuk a csokoládés keveréket. egy csipet sót és a sütőporos lisztet, összeforgatjuk, végül beledolgozzuk az áfonyát és a pisztáciát, és 30 percre a hűtőbe tesszük, hogy kicsit megdermedjen a tészta.
A pihentetett tésztából kiterített frissen tartó fólián rudat formázunk, majd belecsomagoljuk, a fagyasztóba tesszük 30 percre. Ezután éles késsel fél centis szeleteket vágunk, és sütőpapírral fedett tepsibe rakosgatjuk.
180 fokos sütőben – légkeverés mellett – 10-12 perc alatt megsütjük.

Igazi kalóriabomba, de isteni finom, egyetlen kanálka tökéletes belőle, ha ránk törne a nassolhatnék, de nagyon változatosan használható, akárcsak a Nutella. Tehetjük palacsintába, amerikai palacsinta tetejére, mártogathatunk bele almacikket, narancsgerezdet, lehet egy vékony réteg belőle tortába, de akár forró csokit is gazdagabbá, ízesebbé tehet ez a fűszeres, édes krém.
Házilag is nagyon egyszerűen elkészíthető, bármilyen ízvilágra hangolható, attól függően, milyen keksszel készítjük, a csúnyábbra sikerült mézeskalács is simán eltüntethető benne, de minden omlós keksz tökéletes hozzá – csak fűszerezés kérdése, hogy ellenállhatatlanná tegyük! Most alaprecept jön, de fűszerrel, narancshéjjal, aszalt gyümölccsel, csonthéjasokkal tovább gazdagítható!

Hozzávalók:
Elkészítés: A mézeskalácsot vagy fűszeres omlós kekszet összetördeljük, és késes robotgépben finomra őröljük. A kókuszkrémet vagy tejszínt egy lábasban felforrósítjuk, beletördeljük a fehér csokoládét, és kevergetve megolvasztjuk, majd hozzáadjuk a kekszmorzsát és a fűszereket, átkeverjük, és egy botmixerrel egészen krémesre, selymesre – ha úgy szeretjük, akkor darabosabbra – dolgozzuk.
Üvegbe töltjük, és ha langyosra hűlt, akkor a hűtőbe tesszük, ott tároljuk, fogyasztás előtt fél órával érdemes kivenni, hogy kenhetőbb állagú legyen.
Fontos! Kókuszkrémmel készítve 3-4 hétig eláll, tejszínnel érdemes 1 hét alatt végezni vele…

Sőt, a nagy sütihalom sem volt nálunk szokás, sem a sült hal, de anyukám vagy a nagymamám isteni hidegtálakat készített. Aztán kamaszkoromban, meg később is, az első gyermekem születése előtt csak a buli- meg a zabalás-élmény maradt.
A hidegtálakkal egyelőre hiába erőlködöm itthon, a kölkök nem szeretik, a sütit viszont annál inkább. Ez a diós-narancsos keksz nagy sikert aratott, igazi karácsonyi ropogtatnivaló, isteni finom és nagyon egyszerű, nem is maradt a fotózásra, így most újra elkészítettem…

Forrás: Hajós Ágnes
Hozzávalók:
Elkészítés: A lisztet, cukrot és darált diót egy tálba szórjuk, a reszelő durva részén belereszeljük a jéghideg vajat. Kezünk között morzsásra dörzsöljük, nagyjából legyen egyenletes. Hozzáadjuk a tojássárgát, a finomra reszelt csokit, a tejfölt és a narancshéjat, tésztává dagasztjuk. Frissentartó fóliába csomagoljuk, és 1 órára hűtőbe tesszük.
Lisztezett deszkán 3 mm vastagra nyújtjuk, háromszögeket vágunk belőle, szilikonos sütőlapos vagy sütőpapírral fedett tepsire tesszük, 180 fokos sütőben kb. 10 percig sütjük (sütőfüggő, figyelni kell!). Rácson kihűtjük.
A díszítéshez a csokit összemelegítjük a vajjal, megcsorgatjuk a kekszeket. Rögtön megszórjuk a dekorcukorral és/ vagy cukorgyöngyökkel.

Forrás: Hajós Ágnes
Igazi békebeli finomság ez az omlós keksz, illatos és mesésen finom, a titka, hogy sok vajjal készül, illetve a nemcsak liszt, de egy kevés étkezési keményítő is van benne, ez adja az ellenállhatatlan porhanyósságát. Most őrölt fahéj került bele, de helyette akár kis reszelt citromhéj, vanília is használható ízesítésnek, vagy akár mézeskalács-fűszerkeverékkel is megbolondítható, ha idén valaki kihagyja a mézes sütését, de mégis vágyik a hangulatára, illatára.
A tésztával könnyű dolgozni, csak figyeljünk arra, hogy hideg vajjal és gyorsan dolgozzunk, valamint ne hagyjuk el a pihentetést – fél óra elég neki a hűtőben, hogy jól formázható és könnyen nyújtható, és sütés után finoman roppanós, omlós legyen.

Hozzávalók:
Elkészítés: A száraz alapanyagokat – a lisztet, a kukoricakeményítőt, a fahéjat, a csipet sót és a porcukrot egy keverőtálba szitáljuk. Nagyobb lyukú reszelőn hozzáreszeljük a hideg vajat, és gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk, majd kanalanként annyi hideg tejet adunk hozzá, hogy nagyjából összeálljon. Lisztezett munkafelületen picit átgyúrjuk, majd koronggá formázzuk, és frissentartó fóliába csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük.
A pihentetett tésztát lisztezett felületen 4 mm vékonyra nyújtjuk, és különféle formával kiszűrjük, sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk. A maradék tésztát összedolgozzuk, és újra nyújtva ezt is kiszaggatjuk.
A sütit 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 12-15 perc alatt világosra sütjük, majd a sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni és megszilárdulni.
A csokoládét felaprítjuk, és vízgőz felett – vagy mikróban 2X1 perc alatt 850 Watton – megolvasztjuk, simára keverjük, és a kihűlt sütiket félig megmártjuk benne, majd rácsra vagy sütőpapírra téve hagyjuk megdermedni.

Szuperegyszerű és álomfinom, kuckózáshoz, nassolnivalónak, de vendégvárónak, sőt gasztroajándéknak is tökéletes ez az omlós keksz, és ha a sok ünnepi finomság mellett nem fogyna el, akkor jól záródó dobozban vagy üvegben sokáig friss marad. Csak növényi alapanyagokkal készül, a mogyoróvaj pótolja a zsiradékot, de össze is fogja a tésztát, nagyon illatossá, kívül roppanóssá, belül omlóssá és puhává teszi.
A belevaló természetesen ízlés szerint variálható, itt aszalt vörösáfonya és pörkölt földimogyoró került bele, de csokival vagy más szárított, aprított gyümölccsel is készíthető!

Hozzávalók:
Elkészítés: Egy keverőtálba öntjük a barna cukrot és a vaníliás cukrot, hozzáadjuk a tejet, elkeverjük, majd a sütőport és a lisztet is hozzáöntve egy spatulával összedolgozzuk, majd a mogyoróvajat is hozzádolgozzuk, jó ragacsos, elég nehezen kezelhető, de egy kis kitartással azért menni fog, végül beledolgozzuk a durvára vágott vörösáfonyát és földimogyorót.
A masszát 20 percre a hűtőbe tesszük, hogy formázható masszát kapjunk, majd vizes késsel diónyi golyókat formázunk belőle, sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk egymástól kissé távolabb, tenyérrel vagy egy pohár talpával kissé lenyomkodjuk.
180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 13-15 perc alatt megsütjük, majd a sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni – melegen még egy kissé puhának tűnik, de kihűlve elnyeri tökéletes állagát, kívül roppanós, belül puha és omlós.
