Írd be, mit keresel:

Tojás, vaj, liszt nélkül készül, vegán, laktóz- és gluténmentes, egy késes robotgépben percek alatt összeállítható, és 10-12 perc alatt megsül – ezt tudja ez a nagyon csokis keksz, ami nemcsak ízében és állagában körözi le a bolti kekszeket, de garantáltan nincs benne semmilyen adalékanyag. Jó, a sütőport – szigorúan véve – mondhatjuk adalékanyagnak, de valószínűleg ezzel senkinek semmi baja nincs.

A keksz alapja banán, minél érettebb, annál jobb, így akár a már kicsit barnuló, csoffadtabb gyümölcsöket is megmenthetjük ebben az isteni kekszben felhasználva, emellett zabpehely, vízben kissé megduzzasztott chiamag, kakaópor és egy kis mogyoróvaj szükséges, a többi ízlés szerint variálható. Alapreceptként is tökéletes, tehetünk bele bármilyen magot, aszalt gyümölcsöt, vagy akár aprított csokit… A változatoknak csak a fantáziánk szab határt. 😉

Csokis-banános zabkeksz

Hozzávalók:

  • 2 nagyobb érett banán
  • 2,5 dl gm zabpehely
  • 3 evőkanál mogyoróvaj
  • 2 evőkanál chiamag
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 2 evőkanál kókuszcukor – vagy más édesítő
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 1 csapott teáskanál sütőpor

Elkészítés: A chiamagot egy kis tálkába tesszük, felöntjük fél deci vízzel, és 10 percre félretesszük, hogy megdagadjon és kocsonyássá váljon.

A zabpelyhet egy késes robotgépbe tesszük, és finomra őröljük, hozzáadjuk az összetördelt banánt, és ezzel simára turmixoljuk, majd mehet bele a chiamag és az összes többi hozzávaló, az fontos, hogy a mogyoróvaj szobahőmérsékletű legyen, mert akkor könnyebb dolgozni vele. Az egészet jól összedolgozzuk a robotgéppel, majd két evőkanál vagy egy fagyiskanál segítségével kupacokat halmozunk a masszából egy sütőpapírral fedett tepsire, egymástól távolabb, mert kissé elterülnek, a tetejüket vizes kézzel vagy pohár talpával kissé ellapogatjuk.

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés alatt 10-12 perc alatt megsütjük, majd hagyjuk kihűlni és kicsit megszilárdulni, mielőtt kínálnánk vagy fogyasztanánk.

Nagyon izgalmas finomság, gyakorlatilag abbahagyhatatlan, pedig őrülten egyszerű. Arra érdemes figyelni, hogy a keksz sima sós keksz legyen, ne sajtos, ne köményes, ne snidlinges, de még csak paprikás sem, mert ezekhez a karamell nem passzol. 🙂

A legjobb, ha négyszögletes kekszet vásárolunk, mert ezekkel összefüggően kirakható egy kibélelt tepsi. Erre már csak egy vajas karamellréteget kell rásimítanunk, magokkal megszórni, és pár perc alatt összesütni. A sütés azért fontos, mert így a cukros-vajas karamell egy része belesül a kekszbe, így nemcsak finomabb, de ráadásul még ropogósabb is lesz teljes kihűlés után.

Édes-sós karamellás ropogós keksz

Hozzávalók:

  • 35 dkg sós omlós keksz
  • 15 dkg vaj
  • 20 dkg barna cukor
  • csipet só
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 1 marék szeletelt mandula
  • fél marék tökmag
  • 1 evőkanál szezámmag

Elkészítés: Egy 25×35 centis tepsit sütőpapírral kibélelünk, majd szorosan kirakjuk a sós omlós keksszel.

A vajat, a barna cukrot, a csipet sót és a vanília-kivonatot egy lábasba tesszük, és közepes hőfokon kevergetve melegíteni kezdjük. Amikor a vaj és a cukor is felolvadt, és kezd karamellizálódni, még kb. 3 percig kevergetjük, majd a kekszekre öntjük, és egy spatulával elsimítjuk, hogy mindenhova jusson belőle. Egyenletesen megszórjuk a mandulával, a tökmaggal és a szezámmal, 180 fokos sütőbe toljuk, és 6–7 percet sütjük, hogy a keksz felszívhassa az olvadó karamell egy részét, és a magok kicsit megpiruljanak.

A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, majd a sütőpapírral együt kiemeljük, és összetördeljük ízlés szerinti darabokra – de nagy eséllyel a kekszek mentén törik majd el az isteni édes-sós finomság.

Tálalhatjuk, kínálhatjuk, jól záródó dobozba téve el is dughatjuk, hogy ne fogyjon el mind azonnal.

Az eredeti receptúra természetesen védett és titkos, de még ha ismernénk is, akkor sem biztos, hogy szívesen alkalmaznánk, legalábbis miután a csomagoláson lévő összetevőket átböngésztünk. Lássuk csak: búzaliszt, cukor, növényi olajok (pálma, pálmamag), zsírszegény kakaópor (4,6%), búzakeményítő, glükóz-fruktóz szirup, térfogatnövelő szerek (kálium-karbonátok, ammónium-karbonátok, nátrium-karbonátok), étkezési só, emulgeálószerek (szójalecitin, napraforgó lecitin), vaníliaaroma. Ja, és tartalmazhat tejet – szerepel még a címkén. Elég kiábrándító, hogy pálmazsírral felturbózott, vajat még csak nem is látott…

A házi változat vajjal készül, és bár nem lesz olyan fekete, mint az eredeti, de a keksz maga nagyon csokis, kisülés után roppanós, a krém pedig egy kicsit könnyedebb, egy kis krémsajttal van fellazítva – de akár csak vajjal is készíthetjük -, és szerintünk finomabb és természetesebb is, mint az eredeti.

Oreo keksz házilag, tojás nélkül

Hozzávalók:

  • 12 dkg lágy vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 1 kávéskanál vanília-kivonat
  • 18 dkg liszt
  • csipet só
  • 1 csapott teáskanál sütőpor
  • 3 púpozott evőkanál kakaópor
  • 2 evőkanál tej

A töltelékhez:

  • 5 dkg lágy vaj
  • 5 dkg natúr krémsajt – kiváltható vajjal
  • 5 dkg porcukor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

Elkészítés: A kekszekhez a lágy vajat, a porcukrot és a vaníliát egy keverőtálba tesszük, és elektromos habverővel habosra verjük. Hozzászitáljuk a lisztet, a kakaóport, a sütőport és a csipetnyi sót, hozzáöntjük a tejet, és fél percig tovább keverjük, ekkor még morzsás, majd kézzel gyorsan összedolgozzuk, gombóccá formázzuk, frissentartó fóliába csomagoljuk, és laposra nyomkodjuk, majd a hűtőbe tesszük 1 órára.

A pihentetett és lehűlt, kissé megkeményedett tésztát 2 sütőpapír között 2-3 mm vékonyra kinyújtjuk, majd egy 4-5 centis kiszúróformával kiszaggatjuk. Sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk, és 160 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 13-15 perc alatt megsütjük, figyeljünk rá, mert könnyen megég. A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni.

A töltelékhez a lágy vajat elektromos habverővel kihabosítjuk, hozzáadjuk a krémsajtot és a vaníliát, ezzel is tovább verjük, majd hozzászitáljuk a porcukrot, és ezzel is simára keverjük. A krémet habzsákba vagy egy uzsonnás zacskóba töltjük, a hűtőbe tesszük 20 percre, hogy kicsit megdermedjen. Ezután az egyik sarkát kivágjuk, és mogyorónyi krémet nyomunk az egyik kekszre, majd egy másik kekszet ráborítva finoman összenyomjuk.

Figyelem! Mivel krémsajt is van a töltelékben, így ez a változat könnyebben felpuhul, ha szeretnénk hosszan ropogósan, akkor a tölteléket készítsük csak vajjal!

A vajas keksz remek műfaj: egy-egy édes falat a nap bármely szakában egy kis örömet, otthonosságot csempészhet életünkbe, vagy épp egy kis energialöketet két étkezés között. És ha ráadásul egyszerre csokis és kávés is, akkor a boldogságfaktort is kimaxolhatjuk.

Ez az omlós keksz nagyon egyszerűen összeállítható, pár perc a begyúrás, pikk-pakk megvan a sütés is, de a kettő között érdemes egy picit pihentetni a tésztát – így lesz tökéletes az állaga. Őrölt kávéval készül, de akár instant kávét is választhatunk, ebből érdemes egy kicsit többet, akár 2 evőkanállal is a tésztába tenni, de aki még kávésabban szereti, emelheti az adagot. 🙂

Kakaós-kávés keksz csokidarabkákkal

Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 1 db tojás
  • 1 dl tejföl
  • 8 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 1 evőkanál őrölt kávé
  • 1 teáskanál sütőpor
  • csipet só
  • 5 dkg étcsokoládé

Elkészítés: Az összes alapanyagot – a csokoládé kivételével – összedolgozzuk, majd a csokoládét apróra vágjuk, és beledolgozzuk. A masszát fél órára a hűtőbe tesszük, majd diónyi adagokat szaggatunk belőle, golyóbissá formázzuk, a tenyereink között kissé kilapítjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk.

180 fokos sütőbe toljuk, és 10-12 perc alatt megsütjük. Hagyjuk kihűlni, hogy kellemesen roppanós legyen. Befőttesüvegbe vagy jól zárható fémdobozba téve sokáig omlós marad – már ha el nem fogy azonnal. 🙂

Az igazán komoly csokifanatikusok képesek vagyonokat áldozni a nemesebb csokoládékért, amelyek nem is feltétlenül felelnek meg az átlagos ízlésnek. Az egyik ilyen például a modicai csokoládé, ami egyáltalán nem krémes, nem olvadós, sőt még csak nem is édes, viszont csak nyers kakaóbabot és nádcukrot tartalmaz, kézzel törik és keverik, és mivel nem hevítik, ezért a cukor nem is tud felolvadni, ropog a fog alatt. Ki gondolná, hogy ezért az ősi azték módszerrel készülő csokiért messzi földről zarándokolnak a szicíliai kisváros manufaktúráiba a csokibolondok?

Mi ennyire ínyencek most nem leszünk, de mégis csak kézműves csokit fogunk készíteni, mégpedig házilag. A csokoládé körül nagy legendák terjednek és kavarognak, de jó alapanyaggal és néhány szabály betartásával biztos sikerre és nagyon mutatós desszertfalatkákra számíthatunk.

Színes csokitallér házilag

 

Amire szükségünk lesz:

  • 20 dkg fehér csokoládé – vagy ízlés szerint használhatunk tejcsokit vagy étcsokoládét is
  • 5 dkg pisztácia, mogyoró, mandula vagy dió, esetleg vegyesen – ezek az olajos magvak ma már sajnos tényleg luxusnak számítanak, már ha az árukat nézzük, de érdemes egyszer-egyszer elcsábulni, különösen a pisztácia mutat jól a tallérokon
  • 5 dkg aszalt vagy kandírozott gyümölcs – minél színesebb, annál jobb

Amire figyelnünk kell:

A csokoládét sosem szabad túl forróra melegíteni, mert megég – ez nem azt jelenti, hogy ténylegesen, hiszen gőz fölött vagy mikróban szokás felolvasztani, hanem azt, hogy a csoki szerkezete megváltozik, és már sosem lesz ugyanolyan jól kezelhető. A legideálisabb, ha 45 fok fölé nem melegítjük.

A jó csoki titka a temperálás, vagyis a visszahűtés, majd az újboli melegítés és visszahűtés. Ezt általában hatalmas márványlapokon végzik, órioás spatulákkal kenegetik ide-oda a csokit – így hűtik. Erre persze nekünk otthon nincs felszereltségünk, de van rá praktikus mikrós megoldás: a felaprított csoki vagy csokipasztillát mikrózható tálba tesszük, és 600 Watton melegítjük, 20 másodpercenként ellenőrizva és átkeverve. Ha a nagy része megolvadt, de még van benne darabos rész, akkor már nem tesszük vissza, hanem addig kevergetjük, míg a darabkák is felolvadnak a többi csoki hőjétől.

Így készül:

  • Az aszalt és kandírozott gyümölcsöket felaprítjuk, az olajos magokat is ízlés szerint feldarabolhatjuk.
  • Egy tepsire vagy tálcára sütőpapírt terítünk.
  • A csokoládét felaprítjuk, egy műanyag edénybe tesszük, és mikróban a fent leírt módszerrel felolvasztjuk.
  • Egy evőkanállal kupacokat teszünk a sűrű csokiból a sütőpapírra, a kanál hátával kicsit megformázzuk, majd megszórjuk az előkészített színes és ropogós kincsekkel.
  • Azonnal hűtőbe tesszük, és hagyjuk, hogy teljesen megdermedjenek.
  • Érdemes hűtőben tárolni, de persze átpakolhatjuk egy dobozba a sütőpapírt finoman lehúzva róla, vagy tehetjük átlátszó celofán tasakokba is – gasztroajándéknak sem utolsó!

A keksz az az alapsütemény, amiből mindig kell lennie otthon. Az édes és ropogós falatka ideális egy kávé vagy tea mellé, elcsomagolható belőle pár szem uzsonnára, nassolni, sportolás utánra, gyerekeknek a játszótérre, de egy kis gyümölcs vagy smoothie mellé reggelinek is megteszi szaladósabb napokon. És ha már olyan egyszerű és jól variálható, akár házilag is elkészíthetjük.

Ez a vajas cookie nagyon omlós és kicsit fűszeresebb, karakterét a csoki és a gyömbér adja, amelyek meglepően jól összesimulnak, egy kis narancshéjjal, vaníliával és fahéjjal gazdagítva, és persze csokidarabokkal… Nem túl édes, de ízlés szerint egy kicsit tovább édesíthető, ha gyerekeknek is készítjük, akkor érdemes a gyömbér mennyiségét kicsit csökkenteni.

Gyömbéres-csokis cookie

Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt (fele sima, fele rétesliszt)
  • 10 dkg vaj
  • 1 db tojás
  • 2 evőkanál tejföl
  • 5 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1/2 narancs reszelt héja
  • 1 csapott teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 evőkanál kakaópor
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 1 teáskanál sütőpor
  • csipet só
  • 5 dkg étcsokoládé

Elkészítés: Az összes alapanyagot – a csokoládé kivételével – összedolgozzuk, majd a csokoládét apróra vágjuk, és beledolgozzuk. A masszát fél órára a hűtőbe tesszük, majd diónyi adagokat szaggatunk belőle, golyóbissá formázzuk, a tenyereink között kissé kilapítjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk.

180 fokos sütőbe toljuk, és 10–12 perc alatt megsütjük. Hagyjuk kihűlni, hogy kellemesen roppanós legyen. Üvegbe vagy dobozba téve sokáig omlós marad.

Édes kis semmiség, mégis rengeteg jó tulajdonsága van: lisztmentes és nagyon intenzíven kókuszos, gluténmentes, percek alatt kész, annyira egyszerű, hogy gyerekekre is rábízhatjuk, mert elronthatatlan, jó móka a készítése, alapvetően 3 alapanyag kell csak hozzá, filléres és finom, ráadásul sokáig friss – már ha marad belőle, sokoldalúan felhasználható – csak úgy nassnak kis olvasztott csokival megcsíkozva, kínálhatjuk fagyi mellé kis kiegészítőként, az egyszerű gyümölcssalátához is jól passzol.

Az alaprecepthez csupán kókuszreszelékre, cukorra – vagy más édesítőre – és tojásfehérjére van szükségünk, amihez tökéletes a maradék, akár lefagyasztott fehérje is, de ízls szerint keverhetünk hozzá egy kis vanília-kivonatot, pár csepp rumot, keverhetünk bele felaprított csokoládét, de akár formázhatunk belőle golyókat is, és a közepébe tehetünk 1-1 szem málnát agy áfonyát, isteni kis kényeztető falat, filléresen és pofonegyszerűen!

Forrás: iStock

Kókuszcsók egyszerűen

Hozzávalók:

  • 3 tojásfehérje
  • 10 dkg cukor
  • 15 dkg kókuszreszelék

Elkészítés: A tojásfehérjéket egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, és simára keverjük, ízlés szerint is vanília-kivonatot vagy pár csepp rumot adhatunk hozzá, majd a kókuszreszeléket is hozzáöntve összedolgozzuk.

A masszából diónyi adagokat veszünk, gombóccá formázzuk a tenyerünkben, ízlés szerint málnát, áfonyát vagy csokidarabkát is tehetünk a közepükbe, de anélkül is finom, mad sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk, finoman lenyomkodjuk a tenyerünkkel, és 150 fokos sütőbe tolva 12-15 perc alatt megsütjük, ogy kívül kicsit barnulni, karamellizálódni kezdjenek.

A sütőből kivéve hűlni hagyjuk, és langyosan vagy teljesen kihűlve fogyasztjuk, meglocsolhatjuk a tetejét 5 dkg gőz fölött vagy mikróban megolvasztott csokival is, nem fogja elrontani. 😉

Forrás: iStock

Az eredeti sportszelet igazi retró csoki, sokáig volt az egyik legnépszerűbb kedvenc. A Népstadion 1953-as megnyitójára készült először, és valósággal berobbant és tarolt az akkor ugyancsak szegényes csokoládékínálatban, és többé-kevésbé ma is tartja kedveltségét, igaz, sok módosításon esett át, de tartja a versenyt még a mai hatalmas kínálatban is. A házi változat sikere is töretlen, köszönhetően nem csak finomságának, ha páratlan egyszerűségének is.

A sportszelet süti most egy kis csavarral készült, nem csupán csokisan, hanem a massza fele mogyoróvajjal készült, egy kis aprított csokival felturbózva – ez a változat még finomabb, gazdagodnak, keverednek benne az ízek. Használhatunk hozzá darabosabb és simább mogyoróvajat, mindegyikkel működik. 😉

Mogyoróvajas sportszelet

Hozzávalók:

  • 50 dkg darált keksz
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 12,5 dkg vaj
  • 12,5 dkg mogyoróvaj
  • 2 dl tej
  • 2 teáskanál vanília-kivonat
  • 20 dkg cukor
  • 5 dkg étcsokoládé

Elkészítés: A darált kekszet megfelezve 1-1 keverőtálba tesszük. A tejet felmelegítjük, a tűzről levéve hozzáadjuk a vanília-kivonatot és a cukrot, elkeverjük.

A mogyoróvajas réteghez a mogyoróvajat felolvasztjuk, a kekszhez adjuk a cukros tej felével, alaposan összekeverjük, majd beleforgatjuk az 5 dkg felaprított étcsokoládét. Sütőpapírral vagy fóliával bélelt tepsibe vagy tálba átöntjük, és spatulával egyenletesen lenyomkodjuk.

A csokis réteghez a darált kekszet a kakaóporral elkeverjük, a vajat felolvasztjuk, a kekszhez öntjük a maradék édes tejjel, és ezt is jól összekeverjük, majd a mogyoróvajas rétegre rakjuk, és spatulával lenyomkodjuk, elegyengetjük.

A sütit 1 órára a hűtőbe tesszük, hogy kellően megdermedjen, és szépen szeletelhető legyen, majd éles késsel ízlés szerinti szeletekre vágva tálaljuk kis porcukorral meghiintve, de aki úgy szereti, csokimázzal is bevonhatja…

Intenzíven citromos, nagyon selymes krém a lényege ennek a desszertnek, ami mascarponés-vaníliás tejszínhabbal és édes kekszmorzsával kombinálva maga a tökéletesség. Nagyon egyszerű, a citromkrém pár perc alatt elkészül, ahogy a gazdagított hab is, az összeállítás igazán gyerekjáték, a végeremény pedig tényleg lenyűgöző.

Ez a fantasztikusan finom pohárdesszert előre is elkészíthető, és ha kicsit kicsinosítjuk tálalás előtt, akkor ünnepi desszertként is megállja a helyén, így vendégvárónak is szuper, de egyszerűsége okán gyors desszertnek is ideális a magunk örömére.

Citromtorta-pohárkrém

Hozzávalók:
A citromkrémhez:

  • 3 tojás
  • 3 citrom kifacsart leve – kb. 1,5 dl
  • 15 dkg cukor
  • 1 púpozott evőkanál étkezési keményítő
  • csipet só
  • 6 dkg vaj

Valamint:

  • 2 dl tejszín
  • 10 dkg mascarpone
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 15 dkg kakaós omlós keksz

Elkészítés: A citromkrémhez a tojásokat egy kisebb lábasba felütjük, hozzáadjuk a cukrot, és kézi habverővel simára keverjük, hozzáadjuk az átszűrt citromlevet, az étkezési keményítőt, és ezekkel is simára keverjük. Gyenge tűzre téve, folyamatosan keverve sűrűre főzzük pár perc alatt – gyorsan megvan, de nem szabad abbahagyni a keverést, nehogy összeugorjon a tojás. A tűzről levéve azonnal hozzáadjuk a felkockázott vajat, és addig keverjük, míg teljesen felolvad, és selymes krémet kapunk. Frissentartó fóliát teszünk rá úgy, hogy a felületére rányomkodjuk, így nem bőrösödik, hagyjuk teljesen kihűlni.

Közben az omlós kekszet egy zacskóba téve klopfolóval vagy sodrófával morzsásra törjük. A tejszínt és mascarponét keverőtálba tesszük, és elektromos habverővel verni kezdjük. Amikor már ked keményedni, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, és kemény habbá verjük.

A kekszmorzsát poharak aljába szétosztjuk, a kihűlt citromkrémet átkeverjük, majd a kekszre kanalazzuk, végül a mascarponés tejszínhabbal koronázzuk, ha csinosan szeretnénk, akkor habzsákból a tetejére nyomva. Ízlés szerint díszítjük, és azonnal tálaljuk, de pár órát a hűtőben elvan, így előre elkészíthető.

Aki egészségesebb sós sütire vagy kenyérpótlóra vágyik, annak jól jöhet ez a nagyon finom, hibátlan állagú keksz. Ha hosszúkás lapokban sütjük meg, akkor vendégváró szendvicsek alapja is lehet ez a zabpehely-alapú keksz, egy kis túrót, krémsajtot, szendvicskrémet rákenve, zöldségekkel tálalva, de persze ugyanez magunknak reggelire, uzsonnára vagy vacsorára is elkészülhet belőle.

Dobozva zárva napokig friss marad, könyen csomagolható és vihető munkába, iskolába. Nagy előnye, hogy egyszerűen és gyorsan összeállítható, azonnal süthető, és a fűszerezése is ízlés szerint alakítható. Most egy kis oregánó és lenmag került a sajt mellé a kekszbe, de lehet rozmaringgal, köménnyel, provence-i fűszerkeverékkel, de akár még egy kis curryvel is készíteni. Csudafinom!

Zabos-sajtos ropogós

Hozzávalók:

  • 10 dkg finom szemcséjű zabpehely
  • 1 dl meleg víz
  • 0,5 dl olívaolaj
  • 1 tojás
  • 1 csapott evőkanál barna cukor
  • 12 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 1 csapott kávéskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál oregánó
  • 1 evőkanál lenmag
  • 8 dkg sovány reszelt sajt

Elkészítés: A zabpelyhet egy keverőtálba öntjük, hozzáadjuk a meleg vizet, elkeverjük, félretesszük.

Egy másik tálkába felütjük a tojást, hozzáadjuk az olívaolajat és a cukrot, villával jól elkeverjük, majd a zabpehelyhez adjuk, összekeverjük.

A lisztet, a sót, a szódabikarbónát, a lenmagot és az oregánót összekeverjük, a zabpelyhes keverékhez adjuk  a reszelt sajttal együtt, majd kézzel összegyúrjuk, gombóccá formáljuk.

Sütőpapírra tesszük, kinyújtjuk, majd kiszaggatjuk vagy szeletekre vágjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.

180 fokos sütőben 15 perc alatt megsütjük, kivéve hűlni hagyjuk, hogy ropogós, omlós állagukat elnyerjék.

Az alaptészta egy jó lágy, elég sok vajat tartalmazó keverék, amit sütés előtt érdemes betenni a hűtőbe, mert így a "termikus sokktól", vagyis a nagy hőkülönbségtől még finomabb, omlósabb lesz a tészta. Jó, de akkor a fagyos tésztát hogyan formázzuk? – merülhet fel a kérdés. A megoldás egyszerű és nagyon praktikus: a tésztát egy darab kiterített frissen tartó fólián hurkává formázzuk, becsomagoljuk, a két végét szorosan összepödörjük, így még kicsit tudunk igazítani a formáján, majd sütés előtt fél órát dermesztjük, és éles késsel felszeleteljük.

Nagy előnye ennek a módszernek az is, hogy nem kell az egész tésztát egyszerre megsütni, és persze utána az abbahagyhatatlan kekszre rosszullétig rájárni, hanem egy részét hagyhatjuk a fagyasztóban, így, hurkaformában, és ha újra kedvünk támad kekszezni, villámgyorsan szeletelhetjük és süthetjük a maradékot…

Csokis-mogyorós cookie

Hozzávalók:

  • 15 dkg lágy vaj
  • 20 dkg barna cukor
  • 2 tojás
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 30 dkg liszt
  • 1 csapott teáskanál sütőpor
  • csipet só
  • 10 dkg mogyoró
  • 10 dkg csokoládé vagy csokicsepp

Elkészítés: A mogyorót egy száraz serpenyőben pár perc alatt illatosra pirítjuk, majd egy tálba öntjük, kicsit hagyjuk hűlni, majd a tenyerünk között lepergetjük a héját, és éles késsel összedaraboljuk a mogyorót.

A lágy vajat egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a barna cukrot, és elektromos robotgéppel jó habosra keverjük, majd a tojásokat is hozzáadva tovább keverjük. Ha teljesen homogén, akkor a sütőport, a csipet sót és a lisztet is hozzáadjuk, és addig keverjük, amíg összeáll a tészta. Ekkor a mogyorót és a csokicseppeket is hozzáadjuk, és már kézzel összedolgozzuk.

A masszát egy kiterített frissen tartó fóliára tesszük, rúddá formázzuk, és becsomagoljuk a fóliába, majd a fagyasztóba tesszük fél órára. A megdermedt tésztából fél centis szeleteket vágunk, sütőpapírral fedett tepsire tesszük, és 190 fokos sütőben, légkeverés mellett 10-12 perc alatt megsütjük.

A sütőből kivéve még puhának tűnhet, de kihűlés közben még szikkad, és tökéletesen omlós lesz az állaga.

A nagy vendégjárásra és a családi együttlétre nem kell feltétlenül bonyolult sütikkel készülni, a fonott kaláccsal és a hidegtálakkal úgyis van dolga mindenkinek. Egy jó omlós keksz például tökéletes választás, és egy kis vaníliás krémsajttal és színes dekorcukrokkal felturbózva mutatós és ünnepi sütivé avanzsálhat, ráadásul a dekorációhoz a gyerekeket is nyugodtan bevonhatjuk a konyhai készülődésbe.  

Ropogós a széle, a közepe puha, omlós és illatos, a dekorcukroknak köszönhetően pedig csábítóan színes, a keksz készítése pedig gyerekjáték. Előre is elkészíthető, de a díszítést csak a tálalás előtt eszközöljük, hogy egyszerre ropogós és krémes legyen, ne puhítsa fel túlzottan a vajas kekszet a vaníliás mascarpone.

Húsvéti omlós keksz

Hozzávalók:

  • 15 dkg barna cukor
  • 1 tojás
  • 10 dkg lágy vaj
  • 15 dkg liszt
  • 10 dkg darált mandula
  • csipet só
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 1 kávéskanál őrölt gyömbér
  • 1 kácéskanál szódabikarbóna
  • csipet só

Valamint:

  • 15 dkg mascarpone
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • színes tortadara, csokitojás, dekorcukor a tetejére

Elkészítés: A lágy vajat keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a barna cukrot, és egy kézi habverővel nagyjából elkeverjük. Hozzáadjuk a tojást, ezzel is eldolgozzuk, majd hozzáadjuk a száraz alapanyagokat – a szódabikarbónát, a sót, a fahéjat, a gyömbért, a lisztet és a darált mandulát, és egy spatulával összedolgozzuk formázható, de lágyabb tésztát kell kapnunk.

Sütőpapírral fedett tepsire egymástól távolabb egy fagyis kanállal gombócokat adagolunk a tésztából, tenyérrel kicsit lelapítjuk, és 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 10 perc alatt megsütjük. Még lágynak tűnhet a tészta a közepén, de hűlés közben kicsit szikkad, és így nyeri el tökéletesen omlós állagát.

Tálalás előtt a mascarponét egy kézi habverővel kicsit fellazítjuk, majd a vaníliás cukorral simára keverjük. 1-1 kanálnyi sajtkérmet kenünk a kekszekre, színes tortadarával, csokitojásokkal, dekorcukorral díszítve kínáljuk.