Írd be, mit keresel:

Bizony nem rontotta el, sőt… A másik változtatás, hogy a tésztához a dagasztás vége felé hozzáadott alaposan lecsepegtetett meggybefőttet csempésztem bele. Persze így a meggyszemek nem maradtak egészben, de ez is volt az elképzelésem, és így a tészta sütés után könnyű és foszlós volt.

Lágy, illatos, egy délutáni kávé mellé is ideális, de hétvégi reggelinek is remek. Puha és finom foszlós, a mákkal és a meggyel önmagában is izgalmas desszert.

Meggyes-mákos kalács

Hozzávalók egy 25x10x7 cm-es formához:

  • 40 dkg liszt
  • 1,5 dkg friss élesztő
  • 1 evőkanál méz
  • 1,5 dl tej + 1 teáskanál cukor
  • 3 dkg vaj
  • csipet só
  • 2 evőkanál mák + a tetejére (egész)
  • 10 dkg magozott meggybefőtt
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 kisebb tojás a lekenéshez

Elkészítés: A mákot állandó keverés mellett pár pillanat alatt pörköljük meg egy száraz serpenyőben, majd hűtsük ki teljesen.

A meggybefőttet tegyük bele egy szűrőbe, és alaposan csepegtessük le. Jól csepegtessük le, mert különben túl lágy lesz a tészta.

A vajat olvasszuk fel, majd hűtsük vissza. A cukros tejet langyosítsuk meg, majd morzsoljuk hozzá az élesztőt, és pár perc alatt futtassuk fel. A lisztet keverjük össze a sóval, majd szitáljuk át. Ezután reszeljük hozzá a citromhéjat, és keverjük hozzá az előzőleg megpörkölt mákot.

A kenyérsütőgép üstjébe tegyük bele az olvasztott (visszahűtött) vajat, adjuk hozzá a mézet, a felfuttatott élesztőt, majd keverjük kicsit össze. Ezután kanalazzuk rá a lisztes keveréket, majd adjuk hozzá az alaposan lecsepegtetett meggyet. Indítsuk el a dagasztóprogramot, és dagasszuk meg a tésztát. Természetesen kézzel is megdagaszthatjuk, vagy a robotgép dagasztókarjával is.

Ezután tegyük át a tésztát enyhén lisztezett kelesztőtálba, majd langyos helyen, egy óra alatt kelesszük a duplájára.

A megkelt tésztát ezután borítsuk ki egy enyhén lisztezett felületre, majd tenyérrel lapogassuk kissé el. Arra figyeljünk, hogy ne legyen hosszabb, mint a forma amiben majd sütjük. Ezután lazán tekerjük fel, és helyezzük bele a sütőpapírral kibélelt formába, majd takarjuk le konyharuhával, és szobahőmérsékleten 30 perc alatt kelesszük újra. Ízlés szerint kikenhetjük és lisztezhetjük is a formát.

Amikor a kalács újra megkelt, kenjük le egész tojással, majd ízlés szerint szórjuk meg mákkal. A szóráshoz használt mákot nem kell előzőleg megpörkölni, mert kellemesen megpirul a kalács tetején.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit melegebb sütőben 35-40 perc alatt süssük készre. A sütési idő felénél takarjuk le fóliával, hogy sütés közben a teteje nehogy túlbarnuljon, megégjen. Én légkeverésnél 160 fokon 35 percig sütöttem.

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a kalácsot, majd úgy kínáljuk. A tésztája könnyű és foszlós, és nagyon finom a meggyel és a ropogós mákszemekkel.

Forrás: Kard Éva

A legtöbb bolti zsemle azonnal morzsálódik, teljesen felfújt, tartalmatlan micsoda, ha pedig zsacskóba kerül, gumis állagot vesz fel. Pedig a zsömle semmivel sem érdemelne kevesebbet, mint egy kenyér, hiszen kenyér ez is, csak mini. Ráadásul ideális szendvicsnek – félbevágva és megtöltve –, és aki szereti a ropogós héjat, annak még kedvezőbb is lehetne, mármint ha a zsemle jó lenne.

Amíg nem ismerik fel a pékek a zsemlék szörnyűséges minőségét, nincs más választásunk, mint otthon sütni. És ha már így döntünk, nem adjuk alább egy istenien ropogós héjú, puha belű, sajttal és fokhagymával gazdagított zsemlénél, ami a tésztába dolgozott vajnak és reszelt sajtnak köszönhetően isteni puha belül – sokáig az is marad. Vagyis maradna, mert sok ideje nem lesz, mielőtt elpusztítaná mindet a család.

Remek szendvicsnek munkahelyi vagy iskolai uzsonnára, tízóraira, frissen elég hozzá egy kis vaj, de ha pici golyókká formázva sütjük – rövidebb ideig, mint a receptben –, akkor vendégvárónak is ideális!

Sajtos-fokhagymás zsemle

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 3 dl tej
  • 1 teáskanál cukor
  • 3 dkg élesztő
  • 10 dkg trappista sajt
  • 2 csapott teáskanál só
  • 1 tojássárga
  • 5 dkg vaj
  • 2 gerezd fokhagyma

A tetejére:

  • 1 egész tojás
  • szezámmag, köménymag vagy reszelt sajt ízlés szerint

Elkészítés: A lisztet egy keverőtálba tesszük, hozzáreszeljük a sajtot és a fokhagymát, hozzáadjuk a sót, elkeverjük. A tejet meglangyosítjuk, hozzáadjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, és pár perc alatt felfuttatjuk, majd a lisztes keverékhez adjuk a tojássárgával és megolvasztott, de nem meleg vajjal, és kézi robotgéppel, dagasztófejjel szép simára kidolgozzuk. Bucivá formázzuk, konyharuhával letakarjuk, és langyos helyen 1 óra alatt megkelesztjük.

A megkelt tésztát lisztezett munkafelületre tesszük, finoman átdolgozzuk, és ízlés szerint 8 vagy 10 részre osztjuk. A tésztadarabokat zsemlévé formázzuk úgy, hogy körkörösen a széléről a közepébe nyomkodjuk a tésztát, majd sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk egymástól távolabb. A konyharuhával letakarva még 20-25 percet kelesztjük.

Közben előmelegítjük a sütőt 180 fokosra. A zsemléket lekenjük felvert tojással, megszórjuk ízlés szerint szezámmaggal vagy köménymaggal, akár más magokkal vagy reszelt sajttal, és légkeverésre állítva a sütőt kb. 20-22 perc alatt megsütjük az ilatos sajtos zsemléket.

Ez is érdekelhet:

Házi tejes zsemle >>

Mindenmentes zsemle rekordidő alatt >>

Varázslatos, hogy liszt, élesztő és némi víz keverékéből mennyire változatosan készíthető kenyér. Az arányok, a kelesztési idő, a formázás, a sütési idő és hőfok, és persze a hozzáadott kiegészítők sora egészen más kenyereket eredményez, és ez a közel-keleti változat nem véletlenül lett világszerte kedvelt. Persze ennek is több változata van, süthető serpenyőben, laposabbra nyújtva, vagy zsebes változatban, sütőben, ami aztán megtölthető gyros-szal vagy falafellel és salátákkal.

Most ez utóbbi készült, és tényleg kettéválik sütésnél a tészta, vagyis üreg képződik a belsejében, ez pedig nem varázslat: a nagyon forró sütőnek, illetve az ettől a hőtől hirtelen képződő gőznek köszönhető. Nagyon finom frissen, de kihűlés után is, és könnyedén felfrissíthető másnap is egy forró serpenyőben vagy sütőben, kenyérpirítóban, és nemcsak megtöltve, de cikkekre vágva, mártogatósokhoz, salátákhoz is remek.

Házi pitakenyér

Hozzávalók:

  • 36 dkg liszt
  • 1 csomag szárított élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 1,6 dl langyos tej
  • 0,8 dl langyos víz
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál olívaolaj

Elkészítés: A szárított élesztőt és a cukrot egy tálba tesszük, felöntjük a langyos tejjel és a vízzel, elkeverjük, és félretesszük 10 percre.

Egy keverőtálba öntjük a lisztet, hozzáadjuk a sót, kézzel kicsit összeforgatjuk.

Az élesztős keverékhez adunk 1 evőkanál olívaolajat, majd a liszthez öntjük, először kanállal kicsit elkeverjük, majd kézzel összedolgozzuk. Amikor a tészta összeállt, de még elég ragacsos, lisztezett felületre tesszük, és picit meglisztezve 5–6 perc alatt rugalmas tésztává dolgozzuk. Tálba tesszük, konyharuhával letakarjuk, és langyos helyen 30 percet kelesztjük.

A megkelt tésztát lisztezett munkafelületen kicsit átdolgozzuk, rúddá formázzuk, 8 részre osztjuk, és egyenként labdává formázzuk, majd tenyérrel kicsit lelapítjuk, nyújtófával kb. 13-15 centis korongokká nyújtjuk, ha ragad, picit lisztezzük.

A tésztakorongokat sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk, és 220 fokos sütőbe toljuk, 6-7 percig sütjük, majd egy csipesszel megforgatjuk, és még 3-4 percet sütjük.

Jó ropogós héjú, belül levegős és könnyű, konyharuhába csavarva 3-4 napig friss marad ez a nagyon egyszerű dagasztás nélküli kenyér. Alig van vele munka, és annyira isteni az illata a sütőből kivéve, hogy az ember nehezen bírja kivárni, míg legalább langyosra hűl. Csak liszt, langyos víz, élesztő és só kell hozzá, és egy kis türelem, hogy kellően megkeljen a simán, fakanállal összekevert tészta. Az állaga elég ragacsos, nem formázható, így mindenképpen formában kell sütni, ami lehet ízlés szerint hosszúkás, de akár egy kisebb jénai is használhatunk hozzá.

Ennek a dagasztás nélküli kenyérnek a titka, hogy 40 fokos sütőben, letakarva 1 órát kell keleszteni – ezzel az eljárással könnyebben megkel és levegősebb lesz a tészta, de ha nem használunk sütőt a kelesztéshez, akkor legalább 1,5 órát hagyjuk pihenni szobahőmérsékleten. A tésztába tehetünk felaprított olajbogyót, aszalt paradicsomot, zöldfűszert, 1-2 evőkanál mákot, szezám- vagy más magot, darabolt diót – ne túl sokat, hogy ne nehezítse el a tésztát, de érdemes játszani, variálni az ízesítését.

Dagasztás nélküli kenyér

Hozzávalók:

  • 37,5 dkg liszt
  • 3 dl kézmeleg víz
  • 1,5 dkg friss vagy 1 csomag (7 g) instant élesztő
  • 1 teáskanál só

Elkészítés: Egy keverőtálba öntjük a meleg vizet, belemorzsoljuk az élesztőt, addig kevergetjük, míg teljesen feloldódik, és hagyjuk 10 percet pihenni. Hozzáadjuk a lisztet és a sót, és egy fakanállal elkeverjük, amíg a folyadék teljesen felveszi a lisztet. Letakarjuk, és 40 fokra melegített sütőbe tesszük, 1 órát hagyjuk kelni, amíg legalább megduplázza méretét.

Egy kenyér- vagy téglaformát sütőpapírral kibélelünk, beleöntjük a kissé ragacsos tésztát átdolgozás nélkül, néhányszor finoman a konyhapulthoz ütögetjük, és még 5 percet hagyjuk pihenni, közben a sütőt 220 fokra előmelegítjük. 35 percet sütjük, majd kivéve 10 percet hagyjuk, majd a sütőpapír segítségével kiemeljük a formából, és rácsra téve hagyjuk kihűlni, mielőtt szeletelnénk.

Az ezerarcú sütőtököt nem lehet megunni, annyi módon variálható, kelt tésztába dolgozva pedig mesésen finom. Színt, illatot, puhaságot és isteni ízt is ad a tésztának, és kispórolható belőle a tojás és a zsiradék egy része is, mégis tökéletes, foszlós lesz.

A sütőtököt süthetjük és főzhetjük is ehhez a recepthez, de mindkét esetben hagyjuk kihűlni. Ha a gyorsabb főzést választjuk, akkor szűrőben jól csepegtessük le felhasználás előtt, majd botmixerrel vagy krumplinyomóval pépesítsük. Ebbe a foszlós briósba a sütőtök mellett egy kis kurkuma is került, ami felerősíti a sütőtök napsárga színét, és ízben nagyon jól passzol hozzá.

Sütőtökös briós

Hozzávalók:

  • 35 dkg liszt
  • 20 dkg sütőtökpüré
  • 1 csomag instant élesztő
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 teáskanál kurkuma
  • 5 dkg lágy vaj + diónyi megolvasztva a tetejére
  • jó csipet só
  • kb. 1,5 dl víz

Elkészítés: A lisztet, a sütőtökpürét, az élesztőt, a cukrot, a kurkumát és a sót egy keverőtálba tesszük, hozzáöntjük a víz felét, és elektromos robotgép dagasztókarjával elkezdjük kidolgozni, és folyamatosan még annyi vizet adunk hozzá, hogy lágyabb, ruganyos tésztává összeálljon – ez függ sütőtök nedvességtartalmától és a liszttől is. Ezután hozzáadjuk a felkockázott lágy vajat, és tovább dagasztjuk, amíg a tészta teljesen felveszi a vajat. Letakarjuk, és langyos helyen 1 órát kelesztjük.

A pihentetett, megkelt tésztát lisztezett munkafelületre öntjük, kicsit átdolgozzuk, és 8 egyenlő részre osztjuk, egyenként gombóccá görgetjük, és sütőpapírral bélelt kenyér- vagy téglaformába rakosgatjuk két sorban. Letakarjuk, és még 30 percet kelesztjük langyos helyen.

A briós tetejét lekenjük olvasztott vajjal, és 200 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 25 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve 10 percet pihentetjük, majd a formából kiborítva, rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.

Tojás, vaj és tej nélkül készül, de nagyon könnyű, jó állagú ez a fahéjas csiga, ami csak növényi alapanyaggal készül, a tésztája könnyen kezelhető, puha és ruganyos, egyáltalán nem ragacsos, és egy keverőtálban kézzel pár perc alatt kidolgozható. Van benne élesztő és sütőpor is, ettől sütés közbe még jobban megemelkedik, és finom foszlós lesz, de azért a kelesztési időt is érdemes betartani.

A tönkölyliszttel, kókuszolajjal és növényi tejjel készülő tésztát természetesen nemcsak fahéjas cukorral lehet megtölteni, kakaósan vagy darált dióval, mogyoróval vagy akár mogyorókrémmel is lehet, ki mivel kedveli. Ez egy kisebb adag, 10-12 apróbb csigához elegendő, és ha igazi kényeztetést szeretnénk, ne hagyjuk el a tetejéről az édes mázat – de ha spórolnánk a cukorral, akkor azért anélkül is finom.

Vegán fahéjas csiga

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 1,25 dl mandulatej – vagy más növényi tej
  • 1 csomag instant élesztő (7g)
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 5 dkg + 1 evőkanál barna cukor
  • 25 dkg tönkölybúzaliszt
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 6 cl olvasztott kókuszzsír

A töltelékhez:

  • kevés mandulatej
  • 5 dkg barna cukor
  • 2 teáskanál őrölt fahéj

A tetejére:

  • 12 dkg porcukor
  • 2-3 evőkanál mandulatej

Elkészítés: A tésztához a mandulatejet meglangyosítjuk, hozzáadjuk az instant élesztőt és 1 evőkanál barna cukrot, és félretesszük 10 percre, amíg beindul az élesztő. Közben a száraz alapanyagokat – a lisztet, a sütőport, az 5 dkg barnacukrot – egy tálban összekeverjük, a kókuszzsírt megolvasztjuk. A felfutott élesztős tejhez adjuk a vaníliát és az olvasztott kókuszolajat, elkeverjük, majd a száraz keverékhez öntjük, és először fakanállal, majd kézzel összedolgozzuk, amíg ruganyos tésztává összeáll. Gombóccá formázzuk, letakarjuk, és langyos helyen 35-40 percet kelesztjük.

A megkelt tésztát lisztezett munkafelületen kicsit átgyúrjuk, majd kb. fél centi vékony, kb. 20×35 centis téglalappá nyújtjuk. Lekenjük mandulatejjel, egyenletesen meghintjük barna cukor és fahéj keverékével, majd szorosan feltekerjük. 10-12 egyforma csigára vágjuk, és sütőpapírral bélelt sütőtálba vagy tepsibe rakosgatjuk őket egymástól kicsit távolabb, de akár tapadásmentes muffinformába is tehetjük, és langyos helyen, letakarva még 30 percet kelesztjük.

A megkelt csigákat lekenjük kevés mandulatejjel, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 25 perc alatt megsütjük.

Közben a mázhoz a porcukrot pár evőkanál mandulatejjel folyós, de sűrűbb állagúra kikeverjük. Ha megsültek a csigák, evőkanálnyi mázat locsolunk mindegyikre, és hagyjuk legalább langyosra hűlni, mielőtt megkóstolnánk vagy tálalnánk.

A bundáskenyér az egyszerűség diadala, egy zseniálisan frappáns és gyors fogás tényleg minimális alapanyaggal, és még ezt is mennyi módon lehet variálni! Édesen vagy sósan, kell-e tej hozzá, olajban vagy vajban sütjük, nagyanyáink valószínűleg zsírban, ma pedig egyre többen inkább sütőben, hogy kevesebb zsiradékot tartalmazzon… Ezt az édes változatot Portugáliából kaptuk – köszönjük! -, ahol édesen készül, fahéjas cukorral, és elképzelhetetlen a karácsony és az újév nélküle.

A portugál édes változat is hagyományosan olajban sült, de ezzel a sütős változattal azért elég sok zsiradék kispórolható belőle, ráadásul a fahéjas cukorral megszórt, tejbe és tojásba mártott kenyérszeletek tetején így finoman roppanósra sül az illatos cukor, belül pedig krémesre sül. Melegen, de kihűlve is finom, és nekünk ünnep sem kell hozzá – elég egy ráérős reggel!

Édes bundáskenyér – sütőben sütve

Hozzávalók:

  • 1 bagett
  • 3 dl tej
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 4 tojás
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 3 evőkanál cukor

Elkészítés: A bagettet ujjnyi szeletekre vágjuk. A tojásokat egy mélytányérba felütjük, villával felverjük. A tejet egy másik mélytányérba öntjük, hozzáadjuk a vaníliát, elkeverjük. A kenyérszeleteket megmártjuk először a tejben, majd megforgatjuk a tojásban, és tapadásmentes vagy sütőpapírral fedett tepsibe fektetjük.

A cukrot és a fahéjat összekeverjük, és egyenletesen meghintjük vele a kenyérszeleteket. 180 fokos sütőbe toljuk, és 20 perc alatt megsütjük.

Melegen, langyosan, hidegen is finom, tökéletes ráérős reggelinek egy pohár tejjel, de dzsemet, gyümölcsöt is kínálhatunk hozzá.

Nem túl édes, de nagyon illatos, narancshéjjal és narancsvirágvízzel ízesített sütemény készül január 6. környékén a legtöbb délfrancia otthonban, a brioche des rois (ejtsd: briós dé roá), vagyis a királyok briósa, amit kristályokra és drágakövekre emlékeztető jégcukorral és színes kandírozott gyümölccsel díszítenek, a kelt tészta belsejébe pedig egy babszemet vagy kis porcelánfigurát rejtenek el, és aki megtalálja, az lesz a király vagy a királyné, ehhez a szerephez pedig papírkorona is jár – arrafelé ez a boltokban kapható, de persze otthon, házilag is elkészíthető.

A karácsonyi ünnepkör lezárása újabb alkalom az együttlétre és a közös sütizésre, igazi partik szerveződnek ilyenkor, mert ugye annyi ember kell, hogy a teljes kalácskoszorú elfogyjon, és kiderüljön, ki lesz a király. A legenda szerint ez a szokás még a római időkre nyúlik vissza, amikor úgy választottak vezetőt maguknak a gallok, hogy a kenyérbe egy aranypénzt – vagy babszemet – rejtettek, a véletlenre vagy a felsőbb erőkre bízva, ki legyen a vezérük. A kereszténységgel a szokás kissé átalakult, de a mai napig él, és még egy alkalom az ünneplésre, nem mellesleg a vízkereszttől hamvazószerdáig, a húsvét előtti nagyböjt kezdetéig tartó farsangi időszakot is megnyitva ezzel a hagyománnyal.

Háromkirályok briósa

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt
  • 7,5 dkg cukor
  • 7,5 dkg olvasztott vaj
  • 2 tojás + 1 a kenéshez
  • 1 csomag szárított élesztő
  • 1 narancs reszelt héja
  • 2 evőkanál narancsvirágvíz
  • csipet só
  • 1 babszem
  • 3-4 evőkanál baracklekvár
  • jégcukor
  • kandírozott gyümölcs

Elkészítés: A tojásokat felütjük, villával felverjük, hozzáadjuk az olvasztott, de nem forró vajat, a narancsvirágvizet és a narancs reszelt héját, összekeverjük. A lisztet, a szárított élesztőt, a cukrot egy csipet sóval keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tojásos keveréket, és elektromos robotgép dagasztókarjával 8–10 perc alatt szép sima, fényes tésztává dagasztjuk. Konyharuhával letakarva, langyos helyen 1 órát hagyjuk kelni.

A megkelt tésztát kicsit átdolgozzuk, cipóvá formázzuk, sütőpapírral fedett tepsibe tesszük, és a közepébe egy lukat formázunk, a babszemet tetszőleges helyre belefúrjuk a tésztába. Konyharuhával letakarva még 45 percet hagyjuk kelni.

A megkelt koszorút felvert tojással lekenjük, és 180 fokos sütőbe toljuk, légkeverés mellett kb. 30 perc alatt megsütjük.

A baracklekvárt 1-2 evőkanál vízzel kikeverjük, felmelegítjük, és lekenjük vele a brióst, majd meghintjük jégcukorral, és a kandírozott gyümölcsökkel díszítjük, teljes kihűlés után tálaljuk, közösen felvágva, és lessük, hogy kinek jut a babszem.

Ha nincs időnk és kedvünk pogácsasütéssel pepecselni, mégis jól jönne egy kis sós sütemény borozgatás vagy baráti beszélgetés mellé, piknikre vagy bulira, akkor ideális lehet ez a sajtos formakenyér, ami pikk-pakk összedobható, és ízlés szerint gazdagítható mindenféle belevalóval.

Most mediterrán ízvilággal készült, parmezánnal, olívabogyóval és olajban eltett aszalt paradicsommal, puha és illatos a belseje, vékony és ropogós a héja, de más belevalókkal is játszhatunk, nagyon finom lehet például apróra vágott sonkával vagy baconnel, füstölt sajttal, lilahagymával is…

Parmezános kenyér olajbogyóval és aszalt paradicsommal

Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt
  • 3 tojás
  • 1 csomag sütőpor
  • 1,25 dl tej
  • 1 dl napraforgóolaj
  • 10 dkg reszelt parmezán
  • 10 dkg aszalt paradicsom
  • maréknyi olajbogyó
  • 1 teáskanál oregánó
  • só, bors

Elkészítés:

A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a tejet és az olajat, kézi habverővel kissé felverjük, majd hozzáadjuk a sütőporral és az oregánóval elkevert lisztet, és simára keverjük. Az aszalt paradicsomot és az olajbogyót durvára vágjuk, és mindkettőt a tésztához adjuk a reszelt parmezánnal együtt. Sózzuk, borsozzuk, és összeforgatjuk.

A keveréket egy kikent, lisztezett 20-25 centis pástétomformába öntjük, elsimítjuk, és 180 fokos sütőbe toljuk. Légkeverés mellett 40-45 perc alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük.

A sütőből kivéve 20 percet pihentetjük, majd a formából kiborítjuk, és rácson hagyjuk kihűlni.

Míg a bundás kenyér nálunk alapvetően sós és gyors maradékmentő reggeli és vacsora, addig a franciák és az amerikaiak édesen szeretik, a brazilok és a portugálok is, sőt ez utóbbiak karácsonyi édességként kicsit különlegesebben készítik. A szikkadt kenyér, a tej és a tojás közös, de az ünnepi változatba kerül egy kis sűrített tej és fahéj is, majd a kisült kenyereket még fahéjas kristálycukorban is megforgatják, és nem frissen, hanem kihűlve, hidegen eszik.

Az édesített sűrített tejtől és a cukros buroktól valóban más állagú a többnyire bagettből, zsemléből vagy édesebb toastkenyérből készült változat, és szinte sütemény helyett is készíthető, vagy egy tartalmasabb leves után másodikként. Egy kis dzsemmel kiegészíthető, de e nélkül is igazán finom, ha nem is a karácsonyi asztalra, de szikkadt kenyér esetén maradékmentésre.

Rabanada – ünnepi édes bundás kenyér

Hozzávalók:

  • 1 bagett, 6 zsemle vagy 1 toastkenyér
  • 3 dl tej
  • 20 dkg sűrített tej
  • 4 tojás
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 2 evőkanál vaj

Valamint:

  • 10 dkg cukor
  • 1 teáskanál őrölt fahéj

Elkészítés: A kenyeret vagy zsemlét ujjnyi szeletekre vágjuk. A tejet és a sűrített tejet egy tányérban összekeverjük, egy másik tálba felütjük a tojásokat, és 1 teáskanál őrölt fahéjjal villával felverjük. Egy harmadik tálban a 10 dkg cukrot 1 teáskanál fahéjjal összekeverjük.

Egy serpenyőben fél evőkanálnyi vajat felolvasztunk, közben egy adag kenyérszeletet megmártunk a tejes keverékben, majd a fahéjas tojásban, és a serpenyőbe tesszük, és oldalanként 2-3 perc alatt megsütjük, majd a fahéjas cukorban megforgatjuk, és tálra tesszük. A maradék kenyérszeletekkel ugyanígy járunk el, a maradék vajat fokozatosan felhasználva a sütéshez.

Melegen, langyosan, de hidegen is fogyaszthatjuk desszertként, de akár reggelire vagy uzsonnára is.

Pillekönnyű kelt tészta, rajta ropogós fahéjas cukor, mindez egy kis vaníliás-krémsajtos mártogatóssal összesütve – zseniális kombináció ízben, mutatós látványban, és egyáltalán nem a megszokott tálalásban, vagyis teljes sikerre számíthat bárki, aki elkészíti. A vajas, kis citromhéjjal felturbózott kelt tészta nagyon foszlós és isteni finom, a fahéjas ropogóssal és a krémsajtos öntettel mártogatva vendégvárónak, ünnepi desszertnek is megállja a helyét, és a jó hír, hogy egyáltalán nem macerás elkészíteni, csak hagyni kell neki időt, hogy kellően megkeljen.

Fahéjas bukta krémsajtos mártogatóssal

Hozzávalók:

  • 4 tojás
  • 4 evőkanál tej
  • 35 dkg liszt
  • csipet só
  • 1 csomag instant élesztő
  • 5 dkg cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 10 dkg lágy vaj

Valamint:

  • 2 evőkanál barna cukor
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 tojás

A mártogatóshoz:

  • 15 dkg natúr krémsajt
  • 1 dl tejföl
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 evőkanál méz

Elkészítés: A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a tejet, és elhabarjuk, majd mehet bele a csipet só, a liszt, a cukor és a citrom reszelt héja, és elektromos robotgép dagasztókarjával elkezdjük összedolgozni, és menet közben, apránként adjuk hozzá a felkockázott lágy vajat, és 4-5 perc alatt ruganyos tésztává dagasztjuk. Gombóccá formázzuk, és letakarva, langyos helyen 1 órát kelesztjük.

A megkelt tésztát lisztezett felületen átdolgozzuk, 10 egyforma részre osztjuk, és gombóccá formázzuk. Egy nagyobb kapcsos tortaforma vagy nyeles vasserpenyő szélét kirakjuk a gombócokkal, a közepébe egy müzlis tálkát vagy egy ducibb bögrét teszünk, és letakarva még 30 percet kelesztjük.

Közben a briósok tetejére a barna cukrot és a fahéjat összekeverjük, a tojást villával elhabarjuk, A mártogatóshoz a krémsajtot, a tejfölt, a vaníliás cukrot és a mézet simára kikeverjük.

A megkelt bucik közepéről eltávolítjuk a tálkát vagy bögrét, a tésztát lekenjük tojással, és egyenletesen meghintjük a fahéjas cukorral, és előmelegített, 180 fokos sütőbe toljuk, légkeverés mellett 20 percig sütjük, majd a közepébe öntjük az édes krémsajtot, és még 5 percre visszatoljuk a sütőbe.

A sütőből kivéve hagyjuk egy kicsit hűlni, majd még melegen tálaljuk a foszlós és illatos brióst – ízlés szerint egy pici mézzel meglocsolva még a tetejét.

Az olvadt, folyós, krémes sajt csodája mindenkit lenyűgöz, abbahagyhatatlan és gyakorlatilag alig van vele teendőnk, ha pedig cipóban sütjük, akkor mutatós is, és egyben a mártogatáshoz is tökéletes a falatnyi darabokban lecsípkedett kenyér. Az improvizált sajtfondü nagyon jól variálható, ha nagyobb társaságot várunk, akkor akár többfélét is készíthetünk – a sajtba szurkálhatunk fokhagymagerezdeket, rozmaring- vagy kakukkfűágacskát, fűszerezhetjük frissen őrölt borssal, csilivel.

A cipóban sült camembert mellé kitehetünk az asztalra kis tálkákban olajbogyót, csemege uborkát, ecetes gyöngyhagymát, ezek remek kísérői az olvadt sajtnak, de hasábokra vágott zöldségekkel is mártogathatjuk – uborka, jégcsapretek, szárzeller, sárgarépa például nagyon jól feldobja -, de akár leszemezett szőlőt, maréknyi diót is kínálhatunk mellé. Máris kész a szuperegyszerű, de látványos lakoma, minimális munkával!

Mi kell hozzá?

  • kisebb cipó
  • kerek camembert sajt
  • ízlés szerint fűszerek – fokhagyma, rozmaring, kakukkfű, frissen őrölt bors, csili…

Hogyan készítsük?

A cipó tetejére tesszük a camembert sajtot, és egy hegyes késsel körbevágjuk a kenyeret, kiemeljük a héjat és annyi kenyérbelet, hogy a camembert sajt kényelmesen elférjen benne. Ízlés szerint megtűzdelhetjük fűszerekkel. Eddig a pontig előkészítve, alufóliába csomagolva akár előző nap is előkészíthetjük.

Tálalás előtt tepsire tesszük a kenyeret, és 180 fokos sütőbe tolva 12-15 perc alatt megsütjük, majd a tetejét finoman bevágjuk, kihajtogatjuk a sajt héját, és ízlés szerint fűszerezzük frissen őrölt borssal, csilivel.