Írd be, mit keresel:

Az elmúlt években egyre több figyelmet fordítok arra, hogy egészségesebben étkezzünk, receptjeimet megpróbálom cukormentesre szabni, a glutént és a laktóz is kihagyni. Egyszerűen jobb a közérzetünk és a tudatunk, a hangulatunk, és csupa egészséges alapanyagból is sokszor előállítható, akár egy retró klasszikus is.

Forrás:
Színek és virágok

A kókuszgolyónál a keksz helyett csonthélyasok, héjatlan mandula és pekándió váltja ki a lisztes alapú kekszet és a hozzáadott zsiradékot is, a cukrot pedig a datolya – isteni finom a végeredmény, bármikor és büntetlenül nassolható!

Cukormentes kókuszgolyó – vegán változatban

Hozzávalók:

  • 5 dkg pekándió
  • 5 dkg mandula
  • 13 dkg friss datolya – vagy 1 órára langyos vízbe áztatott, kimagozott
  • 3 dkg kókuszreszelék
  • 3 evőkanál kakaópor
  • pici só

A forgatáshoz: 

  • kevés kókuszreszelék

Elkészítése: A hozzávalókat aprítógépbe tesszük, és addig járatjuk a gépet, amíg egynemű masszát nem kapunk. Enyhén vizes kézzel kis golyókat formálunk belőle. Mindet kókuszreszelékbe forgatjuk, és 30 percre hűtőbe tesszük, majd tálaljuk.

Forrás:
Színek és virágok

Az elmúlt években egyre több figyelmet fordítok arra, hogy egészségesebben étkezzünk, receptjeimet megpróbálom cukormentesre szabni, a glutént és a laktóz is kihagyni. Egyszerűen jobb a közérzetünk és a tudatunk, a hangulatunk, és csupa egészséges alapanyagból is sokszor előállítható, akár egy retró klasszikus is.

Forrás:
Színek és virágok

A kókuszgolyónál a keksz helyett csonthélyasok, héjatlan mandula és pekándió váltja ki a lisztes alapú kekszet és a hozzáadott zsiradékot is, a cukrot pedig a datolya – isteni finom a végeredmény, bármikor és büntetlenül nassolható!

Cukormentes kókuszgolyó – vegán változatban

Hozzávalók:

  • 5 dkg pekándió
  • 5 dkg mandula
  • 13 dkg friss datolya – vagy 1 órára langyos vízbe áztatott, kimagozott
  • 3 dkg kókuszreszelék
  • 3 evőkanál kakaópor
  • pici só

A forgatáshoz: 

  • kevés kókuszreszelék

Elkészítése: A hozzávalókat aprítógépbe tesszük, és addig járatjuk a gépet, amíg egynemű masszát nem kapunk. Enyhén vizes kézzel kis golyókat formálunk belőle. Mindet kókuszreszelékbe forgatjuk, és 30 percre hűtőbe tesszük, majd tálaljuk.

Forrás:
Színek és virágok

Hófehér és elegáns, ideális vendégváró vagy gasztroajándék, de olyan egyszerű, hogy akár hétköznap is elkészíthető ez a nagyon csokis kókuszgolyó, ha épp valami kényeztető finomságra vágyunk. Minden alapanyaga fehér, úgyis mint a csokoládé, a tejszín, a háztartási keksz, a vaj és a kókuszreszelék, na jó, egy kis nem fehér vanília is kerül bele, de ő csak ízben tesz hozzá a bonbonnak is beillő édes golyócskákhoz.

Az alaprecept önmagában is tökéletes, de természetesen tovább is gondolható, variálható: reszelhetünk bele kevés citrom- vagy narancshéjat, adhatunk hozzá egy kis illatos likőrt vagy rumot, tehetünk a golyócskák közepébe egy szem alkoholba áztatott mazsolát vagy darabka aszalt sárgabarackot, esetleg mandulát vagy mogyorót… Kísérletezésre fel!

Kókuszos csokigolyó hófehéren

Hozzávalók:

  • 20 dkg fehér csokoládé
  • 1 dl tejszín
  • 1/2 rúd vanília
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg darált háztartási keksz
  • kókuszreszelék

Elkészítés: A vaníliarudat hosszában félbevágjuk, a magjait egy késsel kikaparjuk, majd a tejszínnel egy kisebb forralóba tesszük, felforraljuk. Beletördeljük a fehér csokoládét, folyamatos kevergetés mellett felolvasztjuk, majd a vajat is hozzáadjuk. Ha ez is felolvadt, levesszük a tűzről, hagyjuk hűlni egy kicsit, majd belekeverjük a darált kekszet is. A hűtőbe tesszük kb. 1 órára.

A masszából kis golyóbisokat formázunk, és kókuszreszelékben meghempergetjük. 

Hűtőben tartva sokáig eláll, de szobahőmérsékleten a legfinomabb.

Ennél a kókuszgolyónál maradt a kekszes alap, de korpás kekszet használtam, az édesítéshez a csokoládé és egy pici cukor mellett vörös áfonyát tettem a masszába, és bár használtam vajat is, de kókusztejszínnel kiegészítettem, így belül is kókuszos lett kissé ez a puha, illatos, finom kókuszgolyó.

A csoki és a vörös áfonya egy picit darabos benne, ettől szerintem még finomabb, izgalmasabb és intenzívebb az íze, így kisebb, falatnyi golyókat formáztam belőle.

Forrás:
Színek és virágok blog

Kókuszgolyó egészségesebben és finomabban

Hozzávalók:

  • 20 dkg korpás keksz
  • 5 dkg étcsokoládé (70% kakaótartalmú)
  • 3 dkg aszalt vörös áfonya
  • 3 kiskanál kakaópor
  • 1 kiskanál porcukor
  • pici só
  • 1 dl kókusztejszín
  • 12 dkg vaj
  • 1 evőkanál áfonyalekvár
  • 5 dkg kókuszreszelék

Elkészítés: A kekszet ledaráljuk, majd hozzáadjuk a darált étcsokoládét. Hozzákeverjük a finomra aprított aszalt vörös áfonyát, a keserű kakaóport, a porcukrot és a sót. A száraz anyagokhoz öntjük a kókusztejszínt, az olvasztott vajat, majd hozzáadjuk az áfonyalekvárt. Masszává gyúrjuk, és 10 percre hűtőbe tesszük, hogy könnyebben tudjuk formázni. Közben száraz serpenyőben megpirítjuk a kókuszreszeléket. A csokoládés masszából golyókat formázunk, és meghempergetjük a pirított kókuszreszelékben.

Forrás:
Színek és virágok blog

További fotókat és recepteket találtok a blogomban >>

Forrás:
Putóczki Gáborné

Kakaós-kókuszos golyók (gluténmentes)

Hozzávalók:

  • 15 dkg sűrített tej
  • 15 dkg kókuszreszelék
  • 10 dkg vaj
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 evőkanál rum

A hempergetéshez:

  • 4 evőkanál kakaópor
  • 4 evőkanál kókuszreszelék

Elkészítés: A kókuszreszeléket, a vajat, a sűrített tejet, a citrom reszelt héját és a rumot összegyúrjuk. 5-10 percre betesszük a mélyhűtőbe.

Ezután nedves kézzel diónyi gombócokat formálunk belőle, aminek felét cukrozatlan kakaóporban forgatjuk meg, a másik felét kókuszreszelékben. Tálalásig hűtőben tároljuk.

Vigyázat! Gyorsan elfogy!

A receptet és a fotót Putóczki Gáborné küldte. Köszönjük!

Ha te is szívesen neveznél a receptversenyre, itt megteheted >>

Forrás:
iStock

Klasszikus kókuszgolyó

Hozzávalók:

  • 25 dkg darált háztartási keksz
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 2 evőkanál holland kakaópor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 dl meggylé (meggybefőtt leve)
  • kevés rum vagy rumaroma

Valamint:

  • kókuszreszelék
  • meggybefőtt vagy rumos meggy

Elkészítés: Az alapanyagokat egy tálba tesszük, kézzel összedolgozzuk. A masszából diónyi darabokat veszünk, a közepébe egy meggyszemet teszünk, golyóvá formáljuk, és kókuszreszelékben meghempergetjük.

Forrás:
iStock

Aki egészségtudatosan él, vagy a paleo táplálkozás híve, esetleg fontos, hogy gluténmentes, laktózmentes vagy cukormentes legyen az étel, annak ezt a csupa egészséges alapanyagból készülő változatot ajánljuk.

Kókuszgolyó paleo változatban

Hozzávalók:

  • 15 dkg darált mandula
  • 10 dkg mazsola
  • 2 evőkanál kókuszzsír
  • 0,5 dl kókusztejszín
  • 2 evőkanál holland kakaópor
  • 1 kávéskanál vanília-kivonat
  • méz ízlés szerint

Valamint:

  • kókuszreszelék

Elkészítés: A mazsolát forró vízbe áztatjuk 10 percre, majd leszűrjük. A darált mandulával együtt aprítógépben pépesítjük, majd a többi hozzávalóval egy tálban összedolgozzuk. Diónyi darabokat veszünk a masszából, golyóvá gömbölyítjük, és kókuszreszelékben meghempergetjük.

Forrás:
iStock

Mindenki szívesen emlékszik vissza nagymamája mennyei süteményeire és a családi ünnepeket körbelengő édes varázslatra. A nagymamák pontosan tudják, hogy a szívhez a gyomron keresztül vezet az út, és hogy az ínycsiklandó süteményekkel nemcsak a gyerekek arcára lehet mosolyt csalni, hanem a felnőttek szívét is rabul lehet ejteni. Fedezzük fel újra a régi recepteket, és segítségükkel csaljunk mi is letörölhetetlen mosolyt szeretteink arcára!