Írd be, mit keresel:

Kókuszreszeléket olcsón találunk a boltban, kókusztejet viszont csak borsosabb áron, pedig házilag könnyen elkészíthető, és kb. harmad annyiba kerül, hiszen csak kókuszreszelék és víz kell hozzá, esetleg némi ízesítő, és minimális munkával kész is a krémes növényi tej.

Nem mellékes szempont az sem, hogy az egyszer már használt kókuszreszelék sem megy a kukába, mert isteni nassolnivalót készíthetünk belőle, így duplán megéri nekiállni a házi kókusztejnek.

Mi kell hozzá és hogyan készül?

Rém egyszerű a dolog, csak kókuszreszelék, víz és csipetnyi só kell hozzá, de kis méz vagy más édesítő is mehet bele, de ha turmixhoz, kávéhoz használjuk majd, kis vanília vagy fahéj is mehet bele. Az arány 3:1, vagyis 1 bögre kókuszreszeléket 3 bögre vízzel felteszünk főni egy lábasban, ha felforrt, takarékra vesszük, és 30 percet gyöngyözve főzzük. Ha kész, kicsit hűlni hagyjuk, majd turmixba tesszük egy csipet sóval, ízlés szerint 1 teáskanál mézzel vagy más édesítővel, és 3-4 percet turmixoljuk, majd finom szűrőn át leszűrjük, jól kinyomkodjuk, hagyjuk kihűlni. Üvegbe téve, hűtőben tárolva 3-4 napig fogyasztható. Jó tudni, hogy a tetején zsírosabb, akár meg is dermedhed, ezt a részt kókuszzsírként is használhatjuk.

Mi legyen a maradék kókuszreszelékkel?

A leszűrt kókuszreszeléket semmiképp ne dobjuk ki, lehetőleg a legtöbb folyadékot még nyomkodjuk belőle ki a szűrőben, majd terítsük el egy gáztepsiben, és szárítsuk ki kb. 35-40 perc alatt 100 fokos sütőben, időnként átkeverve, így tökéletes lesz krémlevesek tetejére vagy turmixba, sütibe téve.

Ha nem akarunk ennyit bajlódni vele, akkor a jól kinyomkodott kókuszreszeléket keverjük át egy kevés kókuszzsírral és porcukorral, némi vanília-kivonatot adhatunk hozzá. A hútőbe tesszük 15 percre, majd diónyi golyókká formázzuk, megint visszatesszük a hűtóbe 15 percre. Közben csokit olvasztunk, és a tömör-gyönyör kókuszgolyókat megforgatjuk benne, majd tányérra téve a hűtőbe tesszük megdermedni vagy fogyasztásig. Maradékmentésből ez a legjobb finomság!

Nagy hívei vagyunk annak, hogy amit csak lehet, azt házilag készítsük el, mivel így legalább tisztában vagyunk azzal, mit is fogyasztunk pontosan, arról nem is beszélve, mennyire költséghatékony ez a megoldás. Most egy igen kedvelt édes italt hoztunk nektek, amely sokkal egészségesebb, mint bármelyik bolti kakaó, nyugodtan fogyaszthatjuk a nap bármely szakában és a gyerekek is imádni fogják!

Mi vegán módra készítettük el, de ha valaki nem követi ezt a diétát, nyugodtan használhat másfajta édesítőt is, például mézet, vagy akár hagyományos cukrot is.

Forrás:
iStock

Vegán csokis kókusztej

Hozzávalók:

  • 2 bögrényi meleg víz
  • 1 bögre cukrozatlan reszelt kókusz
  • 2 evőkanál juharszirup vagy apróra vágott aszalt gyümölcs (például datolya)
  • 1 teáskanál kakaópor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • egy csipet só

Elkészítés: Egy turmixgépbe bedobáljuk az összes hozzávalót, majd az egészet leturmixoljuk, amíg krémes állagot nem kapunk. A tökéletesen selymes végeredményért szűrjük le az így kapott kókuszos italt.

Ha kedvünk van, langyosítsuk, melegítsük fel, és azonnal fogyasszuk, vagy lezárt üvegbe töltve öt napig tárolható hűtőben. Fogyasztás előtt pedig érdemes jól felrázni, mert tárolás hatására a hozzávalók leülepedhetnek.

Szuper alapanyag a csirkemell, de érdemes variálni néha, játszani a fűszerezéssel

Szuper alapanyag a csirkemell, de érdemes variálni néha, játszani a fűszerezéssel
Forrás:
iStock

Földimogyoró és gyömbér teszi izgalmassá ezt a csirkés tésztaételt, amihez egy kis kókusztejet is használtam. A thai és indiai konyha közkedvelt alapanyagát, a kókusztejet szokás összetéveszteni a kókuszdióban lévő folyadékkal. Ám a krémes, tejszínű folyadékot valójában a kókuszdióban lévő fehér hús (vagy kókuszreszelék) forró vízben való beáztatásával kapjuk meg.

Az Ázsiában népszerű üvegtészta átlátszó és vékonyabb a hagyományos tésztánál. A mungóbablisztből, tojás hozzáadása nélkül készülő tésztafajta emiatt gyorsabban is készül el, egyszerűen csak forró vízbe kell áztatni. Nemcsak köretként, hanem levesekben, salátákban is rábukkanhatunk.

Főzés nélkül, áztatással elkészül a mungóbablisztes üvegtészta

Főzés nélkül, áztatással elkészül a mungóbablisztes üvegtészta
Forrás:
iStock

Készíthetjük az ételt búzalisztes tésztával is, ahogy a képen is látható.

Mogyorós-csirkés tészta

Hozzávalók:

  • 1 marék földimogyoró
  • 2 szál sárgarépa
  • 2 szál újhagyma
  • 40 dkg csirkemell
  • 20 dkg üvegtészta
  • kevés olívaolaj
  • diónyi gyömbér
  • 1,6 dl kókusztej
  • bors
  • egy kis koriander a tetejére – ha van

Elkészítés: Pirítsuk meg wokban vagy serpenyőben a durvára vágott mogyorót, ehhez semmilyen zsiradék nem szükséges, ha folyamatosan kevergetjük pár percig. Ha kész, öntsük egy tálkába. Ezután a vékony csíkokra vágott répákat és a feldarabolt újhagymát süssük meg kevés olívaolajon. Közben a csirkemelleket apróra kockázzuk fel, sózzuk, borsozzuk (ízlés szerint bármilyen fűszerrel meghinthetjük még), majd forgassuk össze a kókusztejjel. Mielőtt hozzáadnánk a csirkét az addigra már megsült répához, csöpögtessük le róla a kókusztejet, hogy minél gyorsabban süljön. Reszeljük hozzá a gyömbért. Eközben forró, sós vízzel öntsük le az üvegtésztát (nem kell kifőzni felforralt vízben), és hagyjuk 5 percig állni benne, vagy ha rendes tésztát használunk, pár perc alatt főzzük meg sós vízben. Ha kész, szűrjük le, és forgassuk a csirkéhez, pár perc alatt pirítsuk össze. A megpirított mogyoróval – és esetleg aprított korianderrel – megszórva tálaljuk. Kínálhatunk hozzá egy kis citromot – nagyon kellemes pár cseppel!

Forrás:
iStock