Írd be, mit keresel:

A sütőtök hamar megsül, ha apróbb kockákra vágjuk. Igaz, nem egyszerű a felvágása, de ha először szeletekre vágjuk, majd azt kockázzuk, nem is olyan nagy kihívás. Édeskés ízét jól ellensúlyozhatjuk egy kis sós sajttal. Mi most fetát használtunk hozzá, de bátran készíthető juhtúróval, gorgonzolával vagy egy kis kecskesajttal, parmezánnal. A fűszere most kakukkfű volt, de nagyon jól illik hozzá a rozmaring, a szerecsendió is.

A krémesre sült édes-sós sajtos sütőtök izgalmasabbá tehető, ha egy kis tökmaggal is meghintjük a sütés vége felé: illatosra pirul, és nagyon kellemesen roppan a fogunk alatt, de ennek hiányában egy kis szezámmag vagy napraforgómag is kerülhet pluszként a tetejére.

Tepsis sütőtök fetával és tökmaggal

Hozzávalók:

  • 50 dkg sütőtök
  • 2 szál újhagyma
  • 15 dkg feta sajt
  • 2 dl tejszín
  • 1 teáskanál szárított kakukkfű
  • 1 marék hántolt tökmag
  • só, bors

Elkészítés: A sütőtököt meghámozzuk, és kockacukor méretűre felkockázzuk, az újhagymát felkarikázzuk. Sütőtálba öntjük, sózzuk, borsozzuk, meghintjük kakukkfűvel, és alaposan összeforgatjuk, majd egyenletesen meglocsoljuk a tejszínnel, és 190 fokos sütőbe toljuk, 20 perc alatt puhára sütjük.

Közben a feta sajtot felkockázzuk, és a tökmaggal együtt a sütőtökre szórjuk, és még 8-10 percet sütjük.

Köretként sült hús, hal mellé, de akár salátával önmagában tálaljuk.

Ha léteznek sikerreceptek, akkor a ranch dressing mindenképpen közéjük tartozik. Egy valódi farmról kapta a nevét, és innen is származik: a kaliforniai Hidden Valley Ranch-en készült először 1954-ben, az ide látogató turisták körében pedig annyira népszerű volt a krémes mártás, hogy azért könyörögtek a tulajdonosoknak, Steve Hensonnak, és feleségének, Gayle-nek, hogy hadd vigyenek magukkal haza is belőle. Így aztán üvegbe töltve árusítani kezdték a zöldfűszeres szószt, amiből egy ugyancsak sikeres biznisz lett hamarosan. Megjelentek a piacon a különféle farm-típusú márkák, és mára ez az öntet igazi klasszikusnak számít.

Salátaöntetként, mártogatósként és szószként is remek, bármilyen salátát, főtt vagy sült zöldséget kiegészíthet, sőt bundás húsfalatkák, csirke nuggets mellé is tökéletes. Nagyon krémes, de nem nehéz, eredetileg savanykás íróval készült, de ennek hiányában tejföllel vagy joghurttal, kefirrel is tökéletes. Rengeteg változata létezik, abban minden recept egyetért, hogy petrezselyem, kapor, fokhagyma, majonéz és kevés hagymaféle, többnyire snidling van benne. Érdemes belőle nagyobb adagot készíteni, mert 3 napig vígan elvan a hűtőben!

Ranch dressing – farm öntet

Hozzávalók:

  • 2 dl tejföl
  • 1 dl majonéz
  • 2 evőkanál citromlé
  • 1 evőkanál aprított petrezselyem
  • 1 evőkanál kapor finomra vágva
  • 1 evőkanál aprított snidling
  • 1 kávéskanál mustár
  • 1 kávéskanál fokhagymagranulátum vagy 1/2 gerezd fokhagyma lereszelve
  • só, frissen őrölt bors

Elkészítés: A zöldfűszereket finomra vágjuk, és az összes többi alapanyaggal összekeverjük. 30 percet a hűtőben pihentetjük, hogy az ízek összeérjenek, ha hígabbra szeretnénk, néhány evőkanál tejjel fellazíthatjuk.

Kissé megosztó zöldség a csupa virágbimbóból álló brokkoli, ami egyrészt érthető, mert elég sokszor rosszul készítik, és tévesen egészen szétfőzik, málós és ízetlen lesz, mire a tányérba kerül. A titka, hogy roppanósan az igazi, amikor még benne vannak az ízanyagok! Ha kicsit előfőzzük, majd sütjük, akkor nagyon finom egytálételt készíthetünk vele.

Most egy kis krumplival készült, hogy tartalmasabb, laktatóbb legyen, egy kevés apróra kockázott paradicsom is került bele, hogy színesítse, de ez akár egy kaliforniai vagy húsosabb kápia paprikával is kiváltható, és hogy ellenállhatatlan legyen, kétféle sajt is társult a csapathoz. A jól bevált reszelt sajt mellett az apróra kockázott brie karaktert ad neki, nagyon krémessé teszi, a belseje folyóssá válik, a külseje egyben marad – érdemes kipróbálni, akár vega főételnek, akár ínyenc köretnek.

Tepsis brokkoli kétféle sajttal

Hozzávalók:

  • 50 dkg brokkoli
  • 3 közepes krumpli
  • 1 nagy vagy 2 kicsi paradicsom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 10 dkg brie sajt
  • 10 dkg reszelt sajt
  • só, bors

Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, félkarikákra vágjuk. A brokkolit rózsáira szedjük, majd a szárrészről levágjuk a fás külső részt, és a zsenge belsőt felkarikázzuk. Vizet forralunk, sózzuk, majd a zöldségeket beletesszük, és újraforrástól számítva 10 percet főzzük, majd leszűrjük – a levet használhatjuk leves alaplevének is…

Közben a paradicsomot és a brie sajtot apróra kockázzuk, a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk.

A leszűrt zöldségeket egy sütőtálba tesszük, hozzáadjuk a paradicsomot és a fokhagymát, borsot őrülünk rá, meghintjük a római köménnyel, meglocsoljuk az olívaolajjal, és két kanállal összeforgatjuk. Megszórjuk a kis sajtkockákkal és a reszelt sajttal, és 180 fokos sütőbe toljuk, 15 perc alatt pirulásig sütjük.

Azon melegében tálaljuk köretnek, vagy főfogásként párolt rizzsel, bulgurral, kuszkusszal ízlés szerint.

Nemcsak hogy egészségesebb, de vegán, vagyis tojás nélkül készülő majonéz, ráadásul teljesen zsiradék nélkül – ez az igazi álomrecept, amit a francia vegán blogger, LLoyd Lang fejlesztett ki, és egy nagyon látványos és jól követhető videóban osztja meg azokkal, akik szeretnek finomakat enni, de lehetőleg egészségesebben.

A krumpli fűszeres és kívül ropogós, belül krémes, a sütőben sül, a vegán majonéz selymes, könnyedén elkészíthető, ami puhább, lágyabb, úgynevezett selyemtofuval készül, ami nálunk egyelőre bioboltokban kapható, de pár kanálka vízzel a nálunk is szinte már mindenhol kapható pénztárcabarát tofuval is elkészíthető. A videón jól követhető a készítés folyamata, a hozzávalók és a részletes recept alatt!

Tökéletes sült krumpli és majonéz olaj nélkül, vegán változatban

Hozzávalók személyenként:
A sült krumplihoz:

  • 2 nagyobb krumpli
  • fél evőkanál liszt
  • 1 kávéskanál őrölt pirospaprika
  • 1 kávéskanál hagymapor
  • 1 kávéskanál fokhagymapor

A vegán majonézhez:

  • 12 dkg tofu
  • fél evőkanál mustár
  • 1 teáskanál citromlé
  • pár csepp almaecet
  • csipetnyi kurkuma – opcionális

Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, hasábokra vagy cikkekre vágjuk, lábasba tesszük, hideg vízzel felöntjük, és tűzre téve, forrást követően 5 percet főzzük, majd leszűrjük, visszatesszük a lábasba. Hozzáadjuk a lisztet, az őrölt pirospaprikát, a hagyma- és fokhagymaport, ízlés szerint sót, és fedőt rátéve alaposan összerázzuk.

Sütőpapírral fedett tepsire öntjük, elterítjük, hogy ne nagyon érjenek egymáshoz és megpirulhassanak, és 220 fokos ütőben 20-25 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Közben a majonézhez a tofut felkockázzuk, és az összes többi alapanyaggal egy botmixerrel selymesre dolgozzuk – ha nem selyemtofut használunk, akkr 2-3 evőkanál vizet hozzáadva, hogy mártogatós állagú legyen, és a frissen kisült olajmentes krumplival azonnal fogyaszthatjuk is.

Tipp: Zöldfűszerekkel is bátran megbolondíthatjuk a krumplit és a majonézt is!

Nekem is ez az egyik kedvencem, mindig többet készítek belőle, hogy nekem is maradjon. Isteni, egyszerű, és önmagában is tökéletes, ha egy kis sonkával vagy füstölt tarjával felturbózzuk…

Amúgy tényleg nem kell alkalom ehhez a salátához, bármikor összedobható, isteni köret mindenféle frissen sült hús mellé, de kiadós magában is egy kis párolt rizzsel vagy épp friss, ropogós péksüteménnyel.

Forrás: Hajós Ágnes

Brokkolis tojássaláta

Hozzávalók 4 főre:

  • 2 kicsi vagy 1 nagy fej brokkoli
  • 5 tojás
  • 1 fej lilahagyma
  • 10 dkg főtt sonka vagy maradék füstölt hús (elhagyható)
  • 3 dl tejföl
  • 2 dl majonéz
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 csokor petrezselyem
  • pár csepp citromlé
  • 1 kiskanál porcukor
  • 1 csokor petrezselyem
  • só, őrölt fehérbors
  • 1 teáskanál szódabikarbóna

Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedjük, bő, lobogó szódabikarbónás vízben max. 5 perc alatt roppanósra főzzük. Mikor kész, hideg vízbe szedjük.

A tojásokat keményre főzzük, majd hideg vízben lehűtjük. Meghámozzuk, 8 darabba vágjuk, néhányat félreteszünk a díszítéshez. A lilahagymát hajszálvékonyra szeljük, a húst falatnyi darabokra tépkedjük (de enélkül is finom).

Az öntethez összekeverjük a tejfölt a majonézzel, a mustárral, a felaprított petrezselyemmel, sózzuk, borsozzuk. A citromlével és a cukorral finomíthatunk rajta ízlés szerint.

Óvatosan összeforgatjuk a brokkolirózsákat a tojásokkal, hagymával, sonkával és a tartárral. Fogyasztásig hűtőben tartjuk, a félretett tojásokkal díszítve tálaljuk.

Nemcsak ízletesebb és izgalmasabb a mexikói „piros” rizs, mint a sokszor kissé unalmas sima rizs, de egészségesebb is, mivel zöldséggel kicsit felturbózva készül. Az egyszerű paradicsomos változat köretként is nagyon jól működik, de főtt babbal, kukoricával, esetleg avokádóval tálalva vegán főételnek is ideális, ha van maradék belőle, akkor az salátaalapnak is tökéletes párolt vagy nyers zöldségekkel kiegészítve.

A paradicsom mellett érdemes belereszelni egy kis sárgarépát, plusz rostot és vitamint csempészhetünk így bele, de akár zellert, apróra vágott húsos paprikát, borsót, zöldbabot is tehetünk bele – nem sokkal több munka így ízesítve készíteni a rizst, de egészen más ízélmény!

Mexikói fűszeres rizs

Hozzávalók:

  • 1 bögre basmati rizs (1 bögre = 2,5 dl)
  • 2 bögre víz
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 paradicsom
  • 1 szál sárgarépa
  • 3 evőkanál passzírozott paradicsom
  • 1 kávéskanál őrölt római kömény
  • csili ízlés szerint
  • 1 bio leveskocka
  • 1 evőkanál olaj

Elkészítés: A répát és a fokhagymát megtisztítjuk, finom reszelőn lereszeljük, a paradicsomot apróra kockázzuk.

Egy lábasban felforrósítjuk az olajat, megfuttatjuk rajta a rizst, hozzáadjuk a fokhagymát, a paradicsomot és a répát, és kevergetve 2-3 percet pároljuk, meghintjük a római köménnyel és hozzáadva a passzírozott paradicsomot, valamint ízlés szerint őrölt csilit alaposan átkeverjük. Felöntjük a vízzel, belemorzsoljuk a leveskockát, sózzuk, és közepes lángon, időnként megkeverve 10 percet főzzük, majd fedő alatt, a tűzről elvéve még 10 percet hagyjuk pihenni, hogy a saját gőzében teljesen megpuhuljon.

Minden zöldségesnél szembejön a lila káposzta, mégis ritkán esik rá a választásunk, pedig egész télen, sőt tavasszal is friss vitaminforrás, kimondottan pénztárcabarát, nem mellesleg kalóriaszegény (31 kcal/100 g), és jóval könnyebben emészthető, mint a sima fejes káposzta.

És hogy miért érdemes még fogyasztani?

  • Rostokban nagyon gazdag, serkenti az emésztést, eltelít, így diétázóknak nagyon ajánlott.
  • Olyan fitokemikáliák vannak benne, amelyek megvédik a szervezetet a különféle daganatos betegségek ellen, nevezetesen a benne lévő indol véd a mell-, méh- és petefészekrák ellen.
  • Ugyanez a hatóanyag egyben lassítja a szervezet öregedési folyamatait.
  • Sok vasat, káliumot, kalciumot, foszfort, jódot tartalmaz.
  • Természetes antibakteriális hatásának köszönhetően védi és regenerálja a táplálékcsatorna nyálkahártyáját.
  • Magas C-vitamin-tartalma immunerősítő, de sok B- és A-vitamin is van benne.

Vékonyan felszeletelve vagy legyalulva változatosan készíthetünk belőle salátákat – 3 receptötlet itt >> –, színes krémlevesnek >> is meglepően finom, de ha inkább párolva készítenénk, ahhoz most mutatunk egy nagyon kellemes, illatos változatot, gyümölcsösen.

Almás-áfonyás lila káposzta

Hozzávalók:

  • 1/2 fej lila káposzta
  • 2 nagyobb alma
  • 1 marék aszalt vagy fagyasztott vörös áfonya
  • 2 kisebb ág rozmaring
  • diónyi friss gyömbér
  • 1 evőkanál méz
  • 1-2 evőkanál balzsamecet
  • 1 evőkanál vaj
  • só, színes bors

Elkészítés: A lila káposzta külső leveleit lefejtjük, a káposztát félbevágjuk, a torzsáját kivágjuk, majd legyaluljuk vagy nagyon vékonyan, szálasra vágjuk a káposztát. Meghintjük egy kevés sóval, és állni hagyjuk kb. 20 percet. Közben kicsumázzuk és vékony cikkekre vágjuk az almát.

Mélyebb serpenyőben megolvasztjuk a vajat, rádobjuk a kinyomkodott káposztát, hozzáreszeljük a gyömbért, alaposan átforgatjuk, 4-5 percig dinszteljük, majd aláöntünk kb. 1 dl vizet, és lefedve pároljuk 8-10 percig. Hozzáadjuk az almát, a vörös áfonyát és a rozmaringot, színes borsot őrölünk rá, meglocsoljuk a citrom levével és a mézzel, összeforgatjuk, majd még 5-6 percet lefedve pároljuk, és a tűzről levéve fedő alatt hagyjuk még puhulni saját gőzében 5-6 percet.

Kínálhatjuk köretként húsok, halak, sült sajt mellé, de párolt rizzsel, bulgurral vega fogásnak is ideális.

Aki szereti az édes-sós kombinációkat, annak jó szívvel ajánljuk ezt a meleg, tartalmas salátát, ami könnyű fogásnak önmagában, köretként pedig bármilyen hús vagy hal mellé is ideális. A krémesre sült, enyhén karamellizálódott zöldség, a ropogós és friss gránátalmamagok és a karakteres, sós feta nagyon jó ízkombinációt alkotnak, némi fűszerrel és a mézes-balzsamecetes öntettel kiegészítve nemcsak isteni finom, de nagyon mutatós és egészséges is.

Fetás-gránátalmás édesburgonya-saláta

Hozzávalók:

  • 60 dkg édesburgonya
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors
  • 1 teáskanál morzsolt kakukkfű
  • csipetnyi Cayenne-bors
  • 15 dkg feta sajt
  • 1/2 gránátalma magjai

Az öntethez:

  • 1 evőkanál méz
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • fél csokor petrezselyem
  • csipetnyi morzsolt oregánó

Elkészítés: Az édesburgonyát meghámozzuk, leöblítjük, felkockázzuk, egy tiszta zacskóba tesszük, picit sózzuk, borsot őrölünk rá, meghintjük Cayenne-borssal, morzsolt kakukkfűvel, 1 evőkanál olívaolajat adunk hozzá, és a zacskó száját befogva összerázzuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, egyenletesen elrendezzük, hogy ne legyenek a kockák fedésben, és 180 fokos sütőben, légkeverés mellett kb. 25 perc alatt puhára sütjük.

Közben az öntethez a mézet, az olajat és a balzsamecetet összekeverjük, sózzuk, borsozzuk, és 2-3 evőkanál vízzel felhígítjuk. A fetát felkockázzuk, a petrezselymet finomra vágjuk, a gránátalmából kinyerjük a magokat.

A megsült édesburgonyát tényérokra szedjük, megszórjuk a gránátalmamagokkal, a fetával, a petrezselyemmel és kevés morzsolt oregánóval, és az öntettel meglocsolva tálaljuk.

Akár snacknek vagy nassolnivaló falatkának, akár főzelékfeltétnek is készülhet, ropogós és vastag a bundája, benne pedig finom puhára és édeskésre sül a hagyma, és még panírozni sem kell, ha a sörtésztás változatot készítjük. Pofonegyszerű és gyors, érthetetlen, hogy fagyasztott változatban is kapható, mert sokkal kiadósabban és pikk-pakk elkészíthető házilag is.

A szénsavas sörtől és egy kevés sütőportól nagyon könnyű és vastag lesz a tészta, de arra figyeljünk, hogy először mindenképpen mártsuk meg lisztben a hagymakarikákat, hogy mindenhol rátapadjon a tészta, és sülés közben se folyjon le róla!

Bundás hagymakarikák

Hozzávalók:

  • 3 nagy fej hagyma
  • 2 evőkanál fehérborecet
  • kevés liszt a beforgatáshoz
  • olaj a sütéshez

A tésztához:

  • 15 dkg liszt
  • csipetnyi cukor
  • csipetnyi só
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 2,5 dl világos sör

Elkészítés: A tésztához a lisztet egy tálba tesszük, hozzáadunk egy csipet cukrot és sót, valamint a sütőport és a sört, és egy kézi habverővel simára keverjük.

A hagymákat meghámozzuk, a végeit levágjuk, és 1/2 centi vékonyan felkarikázzuk, majd a gyűrűket szétszedegetjük, a belső, kisebb részeket félretesszük más fogáshoz. A hagymakarikákat sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk a fehérborecettel, és összeforgatjuk.

Egy serpenyőben 1,5 ujjnyi napraforgóolajat forrósítunk. A hagymakarikákat lisztbe forgatjuk, majd a tésztába mártjuk, és az olajban mindkét oldalukat szép aranybarnára sütjük. Szűrőkanállal kiemeljük, alaposan lecsöpögtetjük, és konyhai törlőkendőre tesszük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.

Azon melegében tálaljuk, mártogatóst kínálhatunk hozzá.

Január a könnyebb és kiadósabb fogásokról szól, és valljuk be, a sok ünnepi lakmározás után jól is esik húsmentes és könnyen emészthető ételeket enni. A kukoricadara tökéletes ilyenkor, olcsó és gyorsan elkészül, gluténmentes étrendbe is beilleszthető, és egész kevés kiegészítéssel is nagyon finom és laktató fogás kerekíthető belőle. A nálunk puliszkaként ismert, frissen főtt krémes kukoricakása reszelt sajttal, túróval megszórva, tejföllel meglocsolva nagyon jó kis villámfogás, de készíthetjük olaszosan is, megdermesztve, majd serpenyőben átsütve.

A kukoricadarából érdemes finomabb őrlésű és előgőzölt, úgynevezett instant fajtát vásárolni, mert ez tényleg 2-3 perc alatt megpuhul és besűrűsödik, a minimálisra csökkentve ezzel azt a kellemetlenséget, ami a puliszkafőzést egyébként jellemzi – vagyis az undok pöfögést, amit a kásává sűrűsödő kukoricadara alattomosan művelni képes -, így sokkal egyszerűbb és gyorsabb, ha ezt a változatot választjuk!

Sült polenta gombával

Hozzávalók:

  • 2,5 dl instant kukoricadara
  • 5 dl víz
  • 1 evőkanál vaj
  • 5 dkg reszelt sajt

A gombaraguhoz:

  • 1 fej hagyma
  • 25 dkg csiperkegomba
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3-4 ág kakukkfű
  • 1 dl fehérbor
  • 1 teáskanál mustár
  • só, bors

Elkészítés: A vizet egy lábasban felforraljuk, bőségesen sózzuk, hozzáöntjük a puliszkát, és folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük, majd a tűzről levéve beledobjuk a vaja, és addig keverjük, míg elolvad. Borsozzuk, hozzáadjuk a reszelt sajtot, elkeverjük, majd egy fóliával vagy sütőpapírral bélelt akkora sütőtálba öntjük, hogy kb. 1,5 centi vastagságot kapjunk, elsimítjuk, majd hagyjuk kihűlni és megdermedni.

A raguhoz a hagymát, a fokhagymát és a gombát meghámozzuk, a gombát felszeleteljük, a hagymát és a fokhagymát felaprítjuk. Egy serpenyőben az olívaolajon üvegesre dinszteljük a hagymát, rádobjuk a szeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk, és kevergetve hagyjuk összeesni, majd hozzáadjuk a fokhagymát, a kakukkfüvet, a mustárt és fehérbort, és időnként megkeverve 4-5 perc alatt összefőzzük, amíg a szaft kicsit besűrűsödik és a bor nagy része és alkoholtartalma elpárolog.

Közben a polentát kiborítjuk, kockára vágjuk, és egy forró serpenyőben 2-3 perc alatt mindkét felát átpirítjuk, majd a gombaraguval tálaljuk – kínálhatunk mellé salátát és tejfölt is.

Jó pár éve Buday Pétertől láttam a sült sajt készítését, aminek az a lényege, hogy sima forró serpenyőben egy jó vastag szelet sajt mindkét oldalát ropogósra pirítjuk. Közte meg ott lapul az isteni olvadt rész…

Most burgonyasalátát készítettem hozzá, amit a citromlé és a színes, zamatos csíra tesz igazán különlegessé.

Forrás: Hajós Ágnes

Sült sajt csírás burgonyasalátával

Hozzávalók 4 főre:

  • 60 dkg krumpli
  • 2 nagy szál újhagyma
  • 1 kis doboz retek- vagy brokkolicsíra
  • 2 dl tejföl
  • 2 dl majonéz
  • fél citrom leve
  • fél mokkáskanál fehér bors
  • ízlés szerint só
  • 80 dkg sajt (edami, trappista)

Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, kétcentis kockákra vágjuk. Puhára főzzük. Közben a tejfölt simára keverjük a majonézzel, a citromlével, megborsozzuk, és alaposan megsózzuk. Legyen kicsit sósabb annál, mint amit egyébként szeretnénk, hiszen a krumpli sokat magába fog szívni.

A leszűrt, kihűtött burgonyát egy tálba tesszük, rákarikázzuk az újhagymát, beleszórjuk a csírát (keveset félretehetünk a díszítéshez), és összeforgatjuk a mártással. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy kicsit összeérjenek az ízek.

A sajtból 4 vastag szeletet vágunk, egy teflonserpenyőt felforrósítunk. A sajtokat a forró serpenyőbe fektetjük, addig sütjük, amíg az alsó fele kicsit megbarnul (ne érjenek össze a szeletek). Egy lapáttal határozott mozdulattal alányúlunk, megfordítjuk, és a másik felét is megsütjük.

Így járunk el a többivel is, majd a krumplisalátával, azonnal tálaljuk.

Forrás: Hajós Ágnes

Ha káposztasaláta, akkor leggyakrabban a forrázott friss káposztasaláta vagy az amerikai majonézes coleslaw a legnépszerűbb, kétségtelenül, de érdemes kipróbálni más változatokat is. Most mustármagos-almaecetes öntettel készült, olaj nélküli alakbarát recept alapján, nagyon kellemesen pikáns, üdítően friss, tökéletesen illik ünnepi sültek mellé is.

Színes káposztasaláta mustármagos öntettel

Hozzávalók:

  • 1/2 fej lila káposzta
  • 1/2 fej káposzta
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 kis fej lila hagyma

Az öntethez:

  • 2 evőkanál mustármag
  • 1,5 dl almaecet
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál mustár
  • só, bors

Elkészítés: A kétféle káposztát legyaluljuk vagy nagyon vékonyan felszeleteljük, a sárgarépát meghámozzuk és nagyon vékony csíkokra vágjuk, vagy ha van julienne-hámozónk, akkor azzal felcsíkozzuk, a lila hagymát meghámozzuk, félbevágjuk, majd vékony félkarikákra szeljük. Mindent egy salátástálba rakunk, összeforgatjuk.

Az öntethez a mustármagot egy száraz serpenyőbe rakjuk, tűzre tesszük, és kevergetve megvárjuk, míg pattogni kezd. Ekkor óvatosan hozzáöntjük az almaecetet és a cukrot, sózzuk, borsozzuk, és a felére beforraljuk. A tűzről levéve hagyjuk 5 percet hűlni, átöntjük egy tálkába, hozzáadjuk a mustárt, és simára elkeverjük, majd a zöldségekre öntjük, és alaposan összeforgatjuk.

Azonnal tálalható, de hagyhatjuk, hogy egy kicsit összeérjenek az ízek. Ízlés szerint megszórhatjuk aprított dióval, magokkal, magkeverékekkel.