A készen kapható rétestésztának, de akár a vajas vagy a leveles tésztának köszönhetően ma már nem olyan nagy kaland és kihívás a rétes készítése, mint nagyanyáink idejében volt, sőt: az egyik legegyszerűbb süti, ami sósan, édesen is mindig sikert arat. A csigába csavarodott töltött sütemény most vajas omlós tésztával készült, ami persze házilag is elkészíthető, ha gyors sütire vágyunk, akkor viszont jól jön a hűtő mélyén lapuló előnyújtott bolti változat.
A vaníliakrém viszont házi, nem bolti puding, és nemcsak finomabb és selymesebb, de nagyjából ugyanolyan egyszerűen és gyorsan elkészül. Ízesítésnek most a vanília mellett egy kis desszertbor is került bele, de ennek hiányában egy kis rummal is izgalmasabbá tehetjük – a körtéhez mindkettő nagyon jól passzol.
Hozzávalók:
A vaníliakrémhez:
Elkészítés: A vaníliakrémhez 3,5 dl tejet felforralunk. Közben a tojássárgákat a cukorral és a maradék fél deci tejjel kézi habverővel simára keverjük, hozzáadjuk a lisztet és a keményítőt, simára keverjük. Folyamatos keverés mellett lassan a meleg tejbe öntjük, és takarékra véve néhány perc alatt sűrűsödésig főzzük. A tűzről levéve hozzáadjuk a vanília-kivonatot, a desszertbort és a vajat, és addig keverjük, míg a vaj elolvad, és a krém teljesen felveszi.
A körtéket meghámozzuk, kicsumázzuk, felkockázzuk, meglocsoljuk citromlével, összeforgatjuk, majd szerecsendiót reszelünk rá, 2-3 evőkanál cukorral és a vanília-kivonattal ízesítjük.
A tésztát sütőpapírra terítjük, egyenletesen megkenjük a vaníliakrémmel, megszórjuk a fűszeres körtével, ízlés szerint mazsolát vagy darabolt diót is szórhatunk rá, és hosszanti irányban feltekerjük. A sütőpapírral átemeljük egy tepsibe, egy felvert tojással lekenjük.
180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 30-35 perc alatt megsütjük. Langyosan vagy hidegen szeleteljük, porcukorral meghintve tálaljuk.
Na de mi van akkor, ha az ember tudatosan nem tart otthon nassolnivalót, vagy épp elfogyott az utolsó csoki is? Ezekre az esetekre is van megoldás, méghozzá gyors és egyszerű. Ha csak azt mondjuk, palacsinta, energiagolyó, chiapuding vagy zabkása, máris rengeteg variációt összedobhatunk, de ha ennél is frappánsabb édességre vágyunk, arra az esetre mutatunk 3 finom ötletet, amelyek egy közepesen felszerelt konyhában, egészséges alapanyagokból pikk-pakk elővarázsolhatóak.
Egy zacskó fagyasztott gyümölcs sokszor jól jöhet, nem kér kenyeret, és akár 1-2 maroknyi is jól jöhet belőle, legyen az vegyes bogyós, eper, málna, szeder vagy akár meggy. Egy kis joghurttal, tejföllel vagy natúr krémsajttal és egy kis édesítővel vagy akár egy banánnal összeturmixolva kész is a selymes gyümölcskrém. Végy 2 marék szedret, 1 kis pohár joghurtot és 1/2 banánt, adj hozzá 1 csomag vaníliás cukrot, és botmixerrel vagy késes robotgépben mixeld krémesre.
Kevés tejszín, tejföl, narancs és egy kevés vaníliás cukor, esetleg némi mazsola, és máris kész az isteni narancshab. Két adaghoz 1 nagyobb narancs héját lereszeljük, a meghámozott és apró kockákra vágott narancsot hozzáadjuk, 1 csomag vaníliás cukorral és 2 teáskanál cukorral meghintjük, 1 dl tejfölt adunk hozzá, botmixerrel pépesítjük. 1,5 dl tejszínt felverünk, és beleforgatjuk a narancsos krémbe. Azonnal is tálalható, pár óra hűtőztetés után még finomabb…
A töltött sült alma sok családban klasszikus téli desszert, de a sült körtét is érdemes kipróbálni. Ehhez a félbevágott körték magházát kivágjuk, kis citromlével és vaníliás cukorral meghintjük, és a körte méretétől függően 20-25 perc alatt megsütjük, majd megtöltjük mézzel vagy vaníliás cukorral elkevert ricottával, amit ízlés szerint fűszerezhetünk is, de enélkül is nagyon finom, főleg egy kis pirított, darabolt dióval meghintve.
Nincs tésztája, csupa sült tejpuding valójában a tejpite, amit a franciák előszeretettel gazdagítanak egy kis tejszínnel, hogy még rezgősebb, selymesebb legyen, és liszt helyett inkább étkezési keményítőt használnak, így lisztet – és glutént – sem tartalmaz ez a desszert. Csak tojás, cukor és egy kis tej kell még hozzá, és már keverhető is a palacsintatésztára hasonlító, de sűrűbb, gazdagabb tejkrém, ami a sütőben sül tökéletesre.
A körtével gazdagított clafoutisba most sok vanília került egyedüli fűszerként, mivel a vilmoskörte igazán aromás és illatos, de ha esetleg almával készítenénk, akkor kevés fahéj vagy gyömbér is mehet bele. A legnehezebb a sütési és a hűlési időt kivárni – az illata melegen olyan mesés, hogy nehéz ellenállni, de szépen csak kihűlve szeletelhető, amikor egy kicsit megdermedt.
Hozzávalók:
Elkészítés: A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a sárgákat, a cukrot, a hosszában félbevágott vaníliarúd kikapart belsejét és a cukrot, és elektromos habverővel jó habosra keverjük. Hozzáadjuk a csipet sót és a kukoricakeményítőt, ezzel is simára keverjük, majd folyamatos keverés mellett hozzáöntjük a tejet és a tejszínt is, szép simára keverjük, félretesszük.
Egy közepes méretű pitetálat alaposan kivajazunk. A körtéket meghámozzuk, negyedeljük, a magházukat kivágjuk, majd cikkekre szeljük, a felét körkörösen a pitetálba rendezzük, majd a maradék körtével kirakjuk a tetejét.
180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 45–50 perc alatt remegősre sütjük. Hagyjuk kihűlni, majd szeletelve tálaljuk, de még finomabb, ha egy éjszakát a hűtőben pihentetjük.
Az alma egyeduralma mellett a körtéről gyakran elfeledkezünk, pedig nagyon zamatos és lédús őszi gyümölcsünk, és ha sikerül kifogni, amikor épp finom érett, akkor magában és sütibe téve is pazar finomság. Ebbe a kevert sütibe darabolt étcsoki, fahéj és dió társaságában került a körte, mégpedig lereszelve, elképesztően jó ízkombinációt alkotva, és a gyümölcs aromája minden falatot átjár, ráadásul teljesen el is tűnik benne, de puhává és nagyon illatossá teszi.
Egyszerű és kiadós az alaptészta, pár perc alatt összeállítható, de mivel elég nagy a nedvességtartalma, ezért aránylag hosszú sütési időt igényen, viszont közben a konyha megtelik mesés illatokkal, és át is melegszik a duruzsuló sütőtől, alig lehet kivárni, hogy kisüljön és kihűljön ez az isteni körtés süti…
Hozzávalók:
Elkészítés: A körtéket meghámozzuk és lereszeljük, az étcsokoládét és a diót durvára vágjuk.
A lisztet a sütőporral, a fahéjjal és egy csipet sóval összekeverjük. A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot, és elektromos habverővel jó habosra felverjük, majd a tejfölt és a körtét is hozzáadjuk, tovább keverjük. A lisztes keveréket, a diót és a csokit is hozzáöntjük, egynemű tésztává összedolgozzuk.
A masszát sütőpapírral bélelt – vagy kivajazott, lisztezett kb. 23 centis formába öntjük, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 55-60 perc alatt tűpróbáig sütjük. A sütőből kivéve a formában hagyjuk egy kicsit hűlni, majd a formából kiborítva, rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
A több réteg több munka, de hatalmas élmény is a végeredmény, és összességében egyáltalán nem bonyolult, legalábbis ennél a pitetortánál, mert mindegyik fázis egyszerű és gyors, csak hát kicsit összetettebb, de az ilyen mennyei házias sütemények meg is érdemlik a kicsit nagyobb figyelmet.
Az alapanyagai nagyon egyszerűek, egyedül a mogyoróra érdemes odafigyelni, mert ez frissen pirítva a legfinomabb, de ez is nagyon könnyen elkészíthető: a törökmogyorót egy tepsire téve 10-12 perc alatt 180 fokos sütőben illatosra pirítjuk, majd konyharuha vagy papírtörlő segítségével ledörzsöljük a héját, ha már egy kicsit hűlt, majd késsel vagy robotgéppel durvára aprítjuk. Pici részlet, de még sokkal finomabb így ez a csodasüti!
Hozzávalók:
A tésztához:
A töltelékhez:
Valamint:
Elkészítés: A tésztához a lisztet a porcukorral, a fahéjjal és a csipet sóval elkeverjük, majd hozzáadjuk a felkockázott hideg vajat, alaposan, de gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk, hozzáadjuk a tojásokat, és összedolgozzuk, ha szükséges, még egy kevés lisztet adunk hozzá, és gombóccá formázva, kissé lelapogatva frissentartó fóliába csomagolva a hűtőbe tesszük legalább fél órára.
Közben a töltelékhez a vajat és a tej felét egy lábasban összemelegítjük, hozzáadjuk a kakaóport és a porcukrot, simára keverjük, majd hozzáöntjük a maradék tejjel csomómentesre kevert kukoricakeményítőt, és pár perc alatt sűrűsödésig főzzük. A körtéket meghámozzuk, kicsumázzuk, vékony szeletekre vágjuk.
A pihentetett tésztát enyhén lisztezett sütőpapíron vékony körlappá kinyújtjuk, és egy kb. 28 centis piteformába átemeljük, finoman lenyomkodjuk, a peremét eligazgatjuk. A krémet ráöntjük, elsimítjuk, kirakjuk a körteszeletekkel, a felesleges tésztaperemet levágjuk vagy finoman ráhajtogatjuk a töltelékre. 180 fokos sütőbe toljuk, légkeverés mellett 20 percet sütjük.
Közben a tetejére a vajat, a lisztet és a vaníliás cukrot összemorzsoljuk, a mogyorót is hozzáadjuk, és az elősütött pite tetejére morzsoljuk, és még 12-15 percre visszatoljuk a sütőbe.
A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd szeletelve tálaljuk.
A kéksajt – legyen az rokfort, gorgonzola, stilton vagy hazai márványsajt – igazán aromás, zsírosabb, olvadékony, érlelt sajt, ami ma már szerencsére nem számít ritkaságnak, és több fajtája is szinte minden szupermarketben megtalálható. A gorgonzola a legolvadósabb, de bármelyik megfelel ehhez a nagyon egyszerű pitéhez, a körtéből pedig érdemes érettebb, lédús, édes példányokat választani, ez harmonizál legjobban a karakteres sajttal.
A pite alapja egyszerű leveles tészta, amire egy kis mascarponével kikevert kéksajtos krém kerül, erre jönnek a körteszeletek, majd még egy kis extra sajt, majd mehet is a sütőbe. Salátával kísérve tökéletes gyors vacsora, de magában is nagyon jó vendégvárónak vagy baráti borozgatás mellé.
Hozzávalók:
Elkészítés: A körtéket félbevágjuk, magházukat kivágjuk, vékonyan felszeleteljük.
A kéksajt felét villával egy tálkában összetörjük, hozzáadjuk a mascarponét és a tejszínt, borsot őrölünk hozzá, majd összekeverjük.
A leveles tésztát kiterítjük, tepsibe tesszük papírostul, egyenletesen megkenjük a kéksajtos kencével, a tészt szélein 1 centit szabadon hagyva, meghintjük kakukkfűvel. A tetejét kirakjuk a körteszeletekkel, rámorzsoljuk a maradék márványsajtot.
180 fokos sütőbe toljuk, és 15-20 perc alatt megsütjük. Salátával gyors vacsorának, önmagában vendégvárónak vagy borkorcsolyának is tökéletes.
Csokis, kicsit mogyorós, illatos, könnyű és puha, benne pedig krémesre sült édes körte, igazi kényeztető desszert ez az egyszerű kevert süti. Nincs benne csavar, se turpisság, csak jóféle vaj és csokoládé, ettől lesz olyan nagyi-féle finomság, aminek senki nem tud ellenállni, és ami valahogy mindenkiben gyerekkori szép emlékeket idéz.
A tésztába egy kevés darált mogyoró is került, ami köztudottan a csoki nagy barátja, ettől még teltebb az íze és omlósabb a süti állaga, de ezt akár mandulával vagy dióval is kiválthatjuk, ha éppen az van otthon. A vajtól, a csonthéjastól és a körtéktől nem szárad ki, másnap is nagyon finom puha és omlós – már ha marad belőle. 😉
Hozzávalók:
Elkészítés: A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot és a vanília-kivonatot, és habverővel jól kihabosítjuk. Hozzáöntjük a felolvasztott, de már nem túl forró vajat és csokoládét is, ezzel is átkeverjük, majd hozzászitáljuk a sóval, sütőporral és kakaóporral elkevert lisztet, hozzáadjuk a darált mogyorót, és egy spatulával homogén tésztává összekeverjük.
A körtéket meghámozzuk, félbevágjuk, cikkekre vágjuk.
Kivajazott vagy sütőpapírral bélelt pitetálba vagy kapcsos tortaformába öntjük a tésztát, kirakosgatjuk a körtékkel, és 175 fokos sütőbe toljuk. Légkeverés mellett kb. 45 perc alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük, hogy kellően átsült-e a tészta.
A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, langyosan vagy hidegen, szeletelve tálaljuk.
Fel nem foghatjuk, hogy a körtének miért jut mostoha sors, amikor az egyik legfinomabb őszi gyümölcs, és süteménybe téve is fantasztikusan finom. Jó, talán az lehet az ok, hogy érzékenyebb, mint az alma, hol túl kemény, pár napig tökéletes, tána pedig már felejtós, vagyis meg kell találni a jó pillanatát – de akkor viszont mennyei, aromás, lédús csak magában is, vagy éppen sütibe pakolva.
Ezzel a puha és illatos mandulás tésztával páratlan párost alkot a körte, szaftos és lágy az egész, hosszan friss marad, a körtedarabok olvadnak a szájban, közben a mandulának köszönhetően van egy kis ropogósság is a tésztában. Sütimennyország, amit bátran nevezhetünk tortának is kerek formában sütve, és tovább is gondolható egy kis reszelt gyömbérrel vagy csokidarabokkal a tésztában…
Hozzávalók:
Elkészítés: A körtéket meghámozzuk, kicsumázzuk, cikkekre vágjuk, majd egy lábasba téve felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, és tűzre téve félpuhára főzzük – ez függ a körte fajtájától és érettségétől -, majd szűrőkanállal kiemeljük, alaposan lecsöpögtetjük. A levet nem dobjuk el, jó lesz limonádénak egy kis citrommal, miután kihűlt…
Közben a tésztához a tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot, és elektromos habverővel jó habosra, egészen fehéredésig verjük, majd folyamatos keverés mellett hozzáadjuk az olvasztott vajat, ezzel is teljesen elkeverjük. Ezután hozzászitáljuk a lisztet és a sütőport, hozzáadjuk a darált mandulát, és egy spatulával finoman összeforgatjuk.
A tészta felét kikent, lisztezett – vagy sütőpapírral bélelt – 23 centis kapcsos tortaformába öntjük, kirakjuk a körtecikkek felével, majd jöhet a maradék mandulás tészta, elsimítjuk, és kirakjuk a maradék körtével, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 40 perc alatt megsütjük. Az utolsó 5 percben betoljuk mellé – vagy fölé, alá – a szeletelt mandulát egy kis tepsire szórva, hogy ez is kissé megpiruljon.
A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd a formából kivéve, a pirított mandulával meghintve tálaljuk.
A körte méltatlanul mellőzött gyümölcsünk, pedig ha sikerül elcsípnünk, amikor épp puhára érik, akkor a legfinomabb csemege, amit nemcsak magában érdemes ennünk, hanem sütve is isteni, remekül feldobja a salátákat, és persze sütibe téve is fantasztikus.
Mivel a körte a csokival és a gyömbérrel is nagyon jól harmonizál, most ezek kombinációjával készült egy kis tejszínnel gazdagított piskóta. A különlegessége, hogy a körte egészben került bele, amitől nagyon csinos, egyszemélyes szuflétálkákban sütve tökéletes vendégárónak, de ha nincs ilyenünk, sima pitetálban is süthetjük, úgy is nagyon mutatós és finom lesz.
Hozzávalók:
Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket csipetnyi sóval közepesen kemény habbá verjük. A tojássárgákhoz adjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, habosra, szinte fehérre verjük, majd hozzáöntjük a tejet és a tejszínt is, ezzel is simára keverjük. Hozzászitáljuk a liszt, sütőpor, gyömbér és kakaópor keverékét, és simára keverjük. A masszát fellazítjuk 2-3 evőkanál tojáshabbal, majd a maradék tojáshabbal finoman összeforgatjuk.
A körtéket meghámozzuk, a talpukat levágjuk, ha gondoljuk, akkor alulról kivághatjuk a magházat is. Hat szufléformát – vagy egy nagyobb pitetálat – kivajazunk, beleállítjuk a körtéket, és feltöltjük a csokis piskótával.
180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 20-25 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, majd langyosan vagy hidegen tálaljuk.
Nemcsak vegánoknak, de laktózmentes, gluténmentes étrendet követőknek is jól jöhet ez a szuper „sajttorta”, ami pofonegyszerűen összeállítható egy késes robotgépben, és a tofut leszámítva nem kell hozzá semmilyen különlegesebb alapanyag, tofu ma pedig már minden szupermarketben beszerezhető elég baráti áron.
A sajttorta egy része gyümölcs, jelen esetben zamatos körte, amivel édesítőt és zsiradékot is kispórolhatunk a tortából, mégis tökéletes állagú és ízű desszertet kapunk. Mivel a körtéhez nagyon jól passzol a vanília, így ez teszi nagyon harmonikussá a sütemény ízvilágát, de ízlés szerint bármilyen pépesíthető friss vagy fagyasztott gyümölccsel készíthetjük, nem okoz majd csalódást!
Hozzávalók:
Elkészítés: A körtét meghámozzuk, kicsumázzuk, felkockázzuk, és késes robotgépben pépesre mixeljük. Hozzámorzsoljuk a tofut, hozzáadjuk a tejszínt, a cukrot, a kukoricakeményítőt, a sütőport, csipetnyi sót, valamint 1 evőkanál kókuszzsírt, és az egészet simára összeturmixoljuk.
A maradék zsiradékkal kikenünk egy kb. 21-22 centis pitetálat vagy sütőformát, beleöntjük a masszát, a tetejét kirakjuk ízlés szerint kisebb cikkekre vágott körtével.
180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 40 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, és lehetőség szerint a hűtőbe tesszük kb. 4 órára, hogy a tökéletes állagát elnyerje. Porcukorral meghintve szeletelve tálaljuk.
Ha sikerül kellően érett, illatos és mézédes körtéhez jutnunk, akkor abból vegyünk bátran dupla mennyiséget. Hogy miért? Mert magában is felséges, de összesüthetjük aromás sajttal is, de akár ízesíthetünk vele pufi palacsintát is. Ha igazán édes, akár még a cukor is elhagyható belőle, sőt, a túlérett darabok is nagyon jól felhasználhatóak ebben a zseniális lepénykében.
Liszt nincs benne, inkább fehérjében gazdag ez a gluténmentes finomság, aminek sovány túró, tojás és finomra reszelt körte az alapja. Ha nem elég leveses a gyümölcs, és a massza nem akarna összeállni, akkor kanalanként egy kevés vizet adhatunk hozzá, amíg sűrű palacsintatészta állagot kap. Pihentetés nélkül is süthető, így reggelire, villámgyors uzsonnának vagy desszertnek is ideális.
Hozzávalók:
Elkészítés: A körtét meghámozzuk, kis lyukú reszelőn pépesre lereszeljük. A tojásokat egy keverőtálba felütjük, az összes hozzávalóval – a zsiradékon kívül – összekeverjük, vagy akár turmixgépben is összedolgozhatjuk. Megkóstoljuk, ha szükséges, édesítjük cukorral vagy más édesítővel.
Egy teflonserpenyőben kevés vajat vagy olajat hevítünk, a tésztamasszából evőkanállal lepénykéket teszünk bele, és mindkét oldalukat 3-4 percig sütjük, időnként megforgatva.
Azon melegében tálaljuk, édes joghurttal, tejföllel, lekvárral, gyümölccsel ízlés szerint.
A chutney (ejtsd: csátni) mindig tartalmaz hagymát, karakteres fűszereket, egy kis cukrot és ecetet, valamint gyümölcsöt és/vagy zöldséget. Nem desszerthez való, inkább sós fogások izgalmas kiegészítője. Pástétomok, sonkák, sajtok, frissen sült húsok, steakek, grillezett halak, húsok, sajtok remek társa. ÍZORGIA!
Forrás: iStock
Ha zöldségből készítjük, a cékla, a sütőtök, a répa, a cukkini nagyon jó alap, remek hozzá a mazsola, az aszalt barack, a datolya, de gyümölcsből is jól működik a fűszeres, pikáns, édes-sós-savanyú mártásféle. Bármilyen gyümölcs lehet az alapja, amiből amúgy is szoktunk lekvárt főzni, de még az alma, körte is tökéletes hozzá.
A legegyszerűbb natúr csirkemellet is felvidítja egy kanálnyi chutney, mennyei pástétomhoz, érett sonkához, sajtokhoz, de gasztroajándéknak is tökéletes a házi, fűszeres, pikáns lekvár. Most egy körtés receptet mutatunk.
Hozzávalók:
Elkészítés: A körtéket négybe vágjuk, magházukat kivágjuk, meghámozzuk, majd a körtét felkockázzuk. A hagyma külső héját lehúzzuk, félbevágjuk, majd vékony cikkekre, szálasra vágjuk.
A vajat egy serpenyőben felhevítjük, rádobjuk a hagymát és a körtét, kicsit karamellizáljuk, megszórjuk a kurkumával és a korianderrel, valamint a finomra vágott csilipaprikával, majd a cukorral, meglocsoljuk az ecettel, hozzáadjuk a mazsolát és a szegfűszeget, ráfacsarjuk a citrom levét, hozzáreszeljük a gyömbért, sózzuk, borsozzuk, majd kevés vizet öntünk alá, és 5-6 percig pároljuk fedő alatt.
Sterilizált kisebb üvegekbe merjük, lezárjuk, fejre állítva hagyjuk 10-15 percet, majd száraz dunsztba tesszük, és legalább 1 napig ott tartjuk, majd a kamrapolcra helyezzük.