Írd be, mit keresel:

Forrás:
Flickr – artfulblogger
  • Több készül belőle, mint dohányból, kakaóból, teából és kávéból együttvéve (körülbelül 20 millió tonna)
  • A mozzarella a világ leggyakrabban fogyasztott sajtja
  • A Pizza Hut több mint 300 millió font (136 077 tonna) sajtot használ fel évente – többet, mint bármelyik más étteremlánc
  • Majdnem minden nemzet eszik sajtot, néhány ázsiai kultúrát kivéve (általában laktózérzékenység miatt)
  • A sajtfogyasztással megelőzhetjük a fogszuvasodást
  • Egy-két szelet sajt – lefekvés előtt – segít az alvásban
  • Az érettebb sajtokban kevesebb a laktóz
  • Szardínia kedvenc csemegéje a „kukacos sajt”, a Casu Marzu, egy pecorino sajt, amibe hagyják, hogy legyek petézzenek, majd az így keletkezett kukacok ebben élősködjenek picit, azután fogyasztják el a helyiek…
  • Az egerek valójában nem is szeretik annyira a sajtot, inkább a magvakat és gyümölcsöket, illetve azokat a csemegéket, amelyek több cukrot tartalmaznak

(Via: thedailymeal, fotó: flickr – Wisconsin Department of Natural Resources Follow)

Forrás:
iStock

A tészta elkészítésétől ne rettenjen el senki, 5 perc alatt elkészül, csupán vaj, liszt és tojás kell hozzá – jobb és olcsóbb, mint a bolti, de persze az sem baj, ha kész tésztával dolgozunk: akkor igazi villámvacsorához is tökéletes ez a recept.

Forrás:
iStock

Spárgás quiche kétféle sajttal

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 1 db tojás
  • bors

A töltelékhez:

  • 50 dkg zöld spárga
  • 3 dl tejszín
  • 2 tojás
  • 10 dkg krémsajt
  • 15 dkg reszelt ementáli sajt

Elkészítés: A tésztához a hideg vajat egy tálba reszeljük, hozzáadjuk a sót, a lisztet, és gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk, hogy a kezünk melegétől ne olvadjon meg a vaj. Hozzáadjuk a tojást, összegyúrjuk, majd gombóccá formázva fóliába csomagoljuk, és 1 órára betesszük a hűtőbe pihenni.

Közben a spárgát megtisztítjuk, megmossuk, és forrásban lévő sós vízben 5 perc alatt előfőzzük, majd leszűrjük.

A tojássárgákat a krémsajttal és a tejszínnel simára keverjük, sózzuk, borsozzuk. A tojásfehérjét habbá verjük, és a reszelt sajttal együtt a tejszínes öntetbe forgatjuk.

A tésztát kinyújtjuk, sütőtálba tesszük, beleöntjük a sajtos tölteléket, és kirakjuk a spárgával.

Előmelegített 170 fokos sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Salátával tálaljuk.

Forrás:
iStock

Ez a szakácskönyv a sajtok rendkívül változatos felhasználásának lehetőségeit mutatja be. A receptek segítségével sütni-főzni fogunk e nemes csemegével, de hidegtálak hozzávalójaként is az asztalunkra tesszük. A sajtos muffintól a görög sajtos pitén át az ínyencek kedvencéig, a rokfortos krémlevesig sok finomságnak sajátíthatjuk el a készítését. S ezekkel nemcsak a mindennapi recepttárunkat bővíthetjük, hanem a kivételes, ünnepi alkalmakra tartogatott repertoárunkat is.

A hideg paradicsomleves ideális nagy melegben

A hideg paradicsomleves ideális nagy melegben
Forrás:
iStock

Hűsítő fűszerek

Bazsalikom, koriander, ánizs, borsmenta, édeskömény, római kömény, citromfű. A borsmentából vagy az ánizsból kiváló tea készíthető, amit citromfűvel ízesíthetünk. A chili átmenetileg felforrósít, de összhatásában mégis hűt.

Hűsítő gyümölcsök

Eper, cseresznye, málna, ribizli, meggy, citrusok, dinnyék, kivi, mangó, ananász, sárgabarack és őszibarack. A gyümölcsökből főzhetünk egy hidegre hűtött levest, adhatjuk jól behűtött pudinghoz, jégkásával összekeverve pedig frissítő sorbet-t kapunk.

A gyümölcsökből isteni turmix vagy smoothie is készülhet

A gyümölcsökből isteni turmix vagy smoothie is készülhet
Forrás:
iStock

Zsiradékok

Melegben a zsiradékok közül inkább a hidegen sajtolt növényi olajokat használjuk, de pótolhatjuk a bevitt zsírszükségletet olajos magvakkal is.

Fehérjék

Kánikula idején válasszuk a savanyított tejtermékeket, legyen az joghurt, kefir vagy aludttej, sajtokból a könnyebbeket – mozzarella, friss sajt, krémsajtok –, esetleg sósabbakat – feta – válasszuk. Ha húsimádók vagyunk, ehetünk halakat, tenger gyümölcseit, a húsok közül a fehérek esnek jobban melegben, mint pl. a csirke és a kacsa.

A hal gyorsan elkészül,könnyű fogás, citrommal pedig frissít is

A hal gyorsan elkészül,könnyű fogás, citrommal pedig frissít is
Forrás:
iStock

Szénhidrátok

Melegben a rizs és a köles, a kuszkusz és a quinoa a legjobb, a rozs-, a durum- vagy árpalisztből készült pékáruk vagy tészták.

Fontos!

Melegben érdemes hideg fogásokat készíteni: salátákat, falatkákat, színes szendvicseket, krémeket, kencéket, amik zöldséggel mártogatva – vagy azokba beletöltve – változatos, mégis könnyű fogásként tálalhatók.

Sült padlizsánszeletbe töltött fűszeres krémsajt – hűsítő finom falat

Sült padlizsánszeletbe töltött fűszeres krémsajt – hűsítő finom falat
Forrás:
iStock

Forrás:
Kard Éva

Epres-krémsajtos jégkrémszelet

A kekszes alap hozzávalói:

  • 18 dkg édes omlós keksz
  • 15 dkg édes omlós kakaós keksz
  • 15 dkg margarin

Elkészítés: A kétféle kekszet tegyük bele egy tálba, majd kézzel morzsoljuk össze úgy, hogy jó morzsalékos legyen, ízlés szerint aprítógéppel is felapríthatjuk.

A margarint olvasszuk fel, majd adjuk hozzá a morzsalékos kekszhez, és keverjük alaposan össze.

Egy 20 x 30 cm-es tepsit béleljünk ki sütőpapírral vagy fóliával úgy, hogy túllógjon a széleken, majd öntsük bele, és lapogassuk el egyenletesen a margarinnal összekevert kekszet. Ezután tegyük be a hűtőbe, míg az epres krémet elkészítjük.

Az epres-krémsajtos jégkrém hozzávalói:

  • 40 dkg eper
  • 2 dl zsíros habtejszín
  • 20 dkg fehér csokoládé
  • 50 dkg mascarpone
  • 10 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 40 dkg vaníliás jégkrém

Elkészítés: Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd botmixerrel pépesítsük. Ezután egy szitán szűrjük át, hogy a magok ne kerüljenek bele, és szép selymes legyen.

A tejszínt és a fehér csokoládét gőzfürdő fölött, állandó kevergetés mellett olvasszuk össze, majd vegyük le a gőzfürdőről, és tegyük félre, hogy kihűljön.

A jégkrémet vegyük ki a fagyasztóból, és hagyjuk kicsit meglágyulni (annyi idő elegendő lesz, ameddig a többi hozzávalót robotgéppel összekeverjük).

A mascarponét, a porcukrot és a vaníliás cukrot tegyük egy keverőtálba, majd robotgéppel keverjük simára. Ezután keverjük hozzá a pépesített epret, majd a felolvasztott csokoládés tejszínt is. Végül állandó keverés mellett kanalanként adjuk hozzá a jégkrémet is. Addig keverjük, míg teljesen sima krémet kapunk.

Vegyük ki a hűtőből a kekszes alapot, majd öntsük rá az epres-krémsajtos-jégkrémes keveréket. Ezután tegyük be a fagyasztóba pár órára vagy egy napra, hogy teljesen megdermedjen.

Forrás:
Kard Éva

Tálalás előtt vegyük ki a fagyasztóból, majd éles, vízbe mártott késsel ízlés szerint szeleteljük fel. Ezután a sütőpapír segítségével emeljük ki a tepsiből, majd díszítsük reszelt csokoládéval és félbevágott eperszemmel a szeletek tetejét. Várjunk kb. 10 percet, hogy a krém egy kicsit meglágyuljon, ne legyen olyan vad hideg, majd úgy kínáljuk.

Forrás:
Kard Éva

Az egyszerűség kedvéért a hozzávalókat leírjuk, a lépéseket már csak el kell lesnetek a hölgyeménytől.

  • 4 csésze gabonapehely
  • 1/3 csésze olvasztott vaj
  • egy csipet só
  • 16 dkg krémsajt
  • 1 csésze porcukor
  • 1 tk. vaníliakivonat
  • 1/2 csésze tejföl
  • 3/4 csésze nehéz tejszín

Ti kedvet kaptatok ehhez a színes sajtcsodához?

(Via: popsugar)

Epres-leveles fonott süti

Hozzávalók:

  • 1 csomag előnyújtott leveles tészta
  • 12 dkg natúr krémsajt
  • 5 dkg cukor
  • vaníliakivonat
  • 23-25 dkg eper

A tetejére:

  • 1 tojás
  • kevés kristálycukor

Elkészítés: Az epret kicsumázzuk, megmossuk, majd vékony szeletekre vágjuk. A krémsajtot a cukorral és a vaníliakivonattal elkeverjük.

A leveles tésztát kiterítjük, hosszában 3 egyenlő részre osztjuk, kés hegyével megjelölve. Kissé ferdén 1 centis csíkokra bevágjuk két oldalon a tésztát, a sarkokat kivágjuk.

A vaníliás krémet a középső tésztarészre kenjük egyenletesen, kirakjuk az eperszeletekkel, majd tésztacsíkokat felváltva két oldalról a töltelékre hajtogatjuk.

A tetejét megkenjük a kissé felvert tojással, megszórjuk egy kis cukorral.

200 fokra előmelegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben, 25–30 perc alatt megsütjük.

Forrás:
Home Cooking – Youtube

Felhőkenyér

Hozzávalók:

  • 3 db tojás
  • 3 evőkanál krémsajt
  • 1/2 kávéskanál sütőpor
  • csipet só
  • fűszerek ízlés szerint

Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgájához adjuk a krémsajtot, simára keverjük. A tojásfehérjét a sütőporral és egy csipet sóval kemény habbá verjük. Óvatosan összekeverjük a kettőt, hogy a tojáshab ne törjön össze.

Sütőpapírral bélelt tepsibe, egymástól kissé távolabb kanállal kis halmokat rakunk, majd a kanállal koronggá simítjuk. 150 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük. Gyorsan kihűl, és már fogyasztható is.

A masszába keverhető fűszer, bazsalikom, oregánó vagy kakukkfű is jól illik hozzá, de egy gerezd zúzott fokhagymával is megbolondítható. Ha édesen készítjük, akkor sztíviával tegyük egy kissé édessé, akár gyümölcsszószba mártogatva vagy édes joghurttal, tejeskávéval remek reggeli vagy desszert.