A petrezselymes sült újkrumplinál mindenki a kicsi darabokat keresi, amelyek kicsit roppanósra sülnek, de a most következő recepthez pont a közepesekre lesz szükség. Meg némi sonka, zöldség, sajt kell hozzá…
Mindenki ízlése szerint variálhatja a tölteléket, nekem most ezek kerültek a kezembe, szerintem mindenki hűtőjében ott lapulnak, de nagyon jól variálható!
Héjában sült töltött újkrumpli snidlinges szósszal
Hozzávalók 4 főre:
A mártáshoz:
Elkészítés: A krumplikat lobogó vízben héjastul megfőzzük. Kivéve levágjuk a hosszabb oldal harmadát, ezekről leszedjük a héjat, összetörjük. Mélyedést kaparunk a krumpliba, ezt is az előzőekhez adjuk. Hozzákeverünk 10 dkg sajtot, az apróra kockázott paradicsomot és az apróra vágott petrezselymet és újhagymát, a megolvasztott vajat és annyi tejfölt, hogy masszává álljon össze. Sózzuk, borsozzuk.
A krumplikat egy tepsire ültetjük mélyedéssel felfelé, megsózzuk (ha nem akar megállni, az alját vágjuk egyenesre). Belekanalazzuk a keveréket, megszórjuk sajttal, majd 220 fokos sütőben addig sütjük, míg a sajt rápirul.
Közben a mártáshoz valókat összekeverjük, fogyasztásig behűtjük, majd a sült-töltött krumplikkal tálaljuk.
A bográcsozásban az is jó, hogy át lehet adni a vezető szerepet a férfiaknak, rájuk bízni a tüzet, a fakanalat és a tűzközeli füstös és izzasztó munka dandárját, és a háttérben a kezük alá dolgozni előkészítve az alapanyagokat, fröccsöket gyártva. Mivel a bográcsban leginkább pasisabb, magyaros fogások készülnek, szívesen is magukra vállalják a séfséget, legyen szó gulyásról, pörköltről, slambucról, babgulyásról, lecsóról vagy éppen egy gazdag paprikás krumpliról, de valójában bármilyen egytálétel megfőzhető bográcsban.
Az alábbi gazdag paprikás krumpli azért ideális, mert zöldséges és húsos is, így kiadósabb és nem olyan nehéz, viszonylag gyorsan elkészül, hiszen a húsféléknek nem nulláról kell megfőniük, viszont gazdagabb, mint egy "sima" paprikás krumpli. Ízlés szerint hagyhatjuk levesesebbra vagy sűrűbbre, tálaláskor pedig kínálhatunk mellé tejfölt – a füstös ízek miatt remekül passzol hozzá!

Gazdag "mindent bele" paprikás krumpli bográcsban
Hozzávalók:
Elkészítés: A zöldségeket meghámozzuk, a hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk, a többit felkockázzuk. A szalonnát és a füstölt húst is felkockázzuk, a kolbászt felkarikázzuk.
A bográcsot tűzre tesszük, hagyjuk átforrósodni, majd beletesszük a zsiradékot és a füstölt szalonnát, és hagyjuk a szalonnát kicsit összetöbbedni és a zsírját kiengedni, majd a kolbászt és a hagymát is hozzáadjuk, és kevergetve kicsit lepirítjuk. A tűzről egy kicsit elhúzva hozzáadjuk a pirospaprikát, jól átkeverjük, majd a zöldségeket, a füstölt húst és a fokhagymát is hozzáadjuk, átforgatjuk, és a tűzre visszetéve felöntjük a vörösborral és annyi vízzel, hogy ujjnyira ellepje. Beledobjuk a babért, sózzuk, borsozzuk, és időnként megkeverve addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak.
Ha kész, megkóstoljuk, igazítunk a fűszerezésen, ha szükséges, és finomra vágott petrezselyemmel vagy kaporral megszórva, friss kenyérrel tálaljuk, ízlés szerint tejfölt is kínálhatunk mellé.

Aki a tengerentúlon jár, nem kerülheti ki, gyorséttermekben, utcai árusoknál frissen sütve, de előkészítve, fagyasztott változatban is kapható ez a krumplipuffancs, ami valójában szükségmegoldásból született, de mára kihagyhatatlan klasszikus lett. A hasábburgonya vágásakor leeső krumplidarabok megmentésére, feldolgozására találták ki ezeket a krumplipuffancsokat a gyorséttermek, de akkora sikert arattak, hogy ma már önállóan is készül, és a legnépszerűbb streed food lett.
Igazán hálás étel ez a falatnyi krumplikrokett, filléres finomság, egyszerű és változatosan fűszerezhető, kívül ropogós, belül krémesen lágy. A mi krokettünktől annyiban tér el, hogy félig főtt krumplival készül, egészen kevés liszt kell csak hozzá, némi fűszer, és már lehet is formázni, sütni.

Amerikai krumplikrokett – tater tots
Hozzávalók:
Elkészítés: A krumplikat meghámozzuk, ha nagyobbak, félbevágjuk, és hideg vízben feltesszük főni, sózzuk, és forrástól számítva 6 percig főzzük, majd leszűrjük, és hagyjuk kihűlni.
A félig főtt krumplikat durva sajtreszelőn lereszeljük, hozzáadjuk a lisztet, a fokhagymát és a kakukkfüvet, összedolgozzuk, majd a masszából kis hurkákat hengergetünk.
Egy edényben bő olajat forrósítunk, és szűrőkanál segítségével a kis krumplipuffancsokat az olajba tesszük, 5-6 perc alatt aranybarnára sütjük, majd a szűrőkanállal kiemelve jól lecsöpögtetjük, és konyhai papírtörlőre tesszük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.
Melegen tálaljuk köretknt, vagy önmagában is ehetjük ketchuppal, bármilyen mártogatóssal.

A brassóit több legenda is övezi, de egyik sem bizonyított – az egyik szerint egy óbudai kiskocsma készítette először egy törzsvendégük, egy bizonyos Brassóy Károly nevű asztalosmester születésnapjára, és akkora sikere volt, hogy szép lassan elterjedt mindenfelé. A másik történet szerint a Budapest-Brassó vasútvonalon készítette 1948-ban először Gróf Nándor ezt a nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető, csupán pár alapanyagot igénylő, mégis nagyon kerek és karakteres egytálételt.
Akárhogy is legyen, a brassóinak rengeteg változata van, ami azért ugyancsak meglepő, hiszen tényleg csak pár hozzávaló szükséges, a kombinációk száma ezzel együtt pedig megszámlálhatatlan. Készülhet sertésszűzből, karajból, tarjából, és ma már persze a jóval soványabb és egészségesebb pulykahús, csirkecombfilé is elfogadott, a krumpli lehet olajban vagy sütőben sütött, illetve van, aki előfőzi, majd a hússal összepirítja. Van, aki csak fokhagymával süti össze a húst, más pedig hagymával és fokhagymával, és kedvelt a zöldborsós változat is, ami pedig a fűszerezést illeti, a kötelező só és frissen őrölt bors mellett vannak, akik majorannával vagy petrezselyemmel is gazdagítják ezt a kiadós klasszikust.

Most soványabb és gyorsan puhuló sertésszűzzel készült, de hogy jó szaftos legyen, egy kis füstölt húsos szalonna is került bele, viszont a krumpli a sütőben sült ropogósra egy kis pirospaprikával, így nem szív magába sok olajat, és sokkal gyorsabban, kevesebb macerával megvan!
Brassói könnyedebben, de klasszikusan
Hozzávalók:
Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, leöblítjük, felkockázzuk, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Sózzuk, meghintjük a pirospaprikával, meglocsoljuk az olajjal, alaposan átforgatjuk, és 180 fokos sütőbe toljuk, időközben egyszer átforgatva, légkeverés mellett kb. 20 perc alatt megsütjük.
Közben a szalonnát apróra kockázzuk, és jó forró serpenyőben kiolvasztjuk a zsírját és jól lepirítjuk, közben falatnyi kockákra vágjuk a lehártyázott sertéshúst, és a szalonnához adjuk. Jó sok borsot őrölünk hozzá, időnként megkeverve majdnem készre sütjük, majd a fokhagymát is hozzáadjuk, és 1 percet takarékon, lefedve pároljuk.
Hozzákeverjük az időközben megsült krumplit, összeforgatjuk, majd azonnal tálaljuk, ízlés szerint csemeg uborkát vagy ubisalit kínálhatunk hozzá.

A sonka főzőlevét senki nem dobja ki, a füstös, aromás lé leggyakrabban egy kiadós bableves alapja lesz, de aki kicsit könnyedebb ételt kerekítene belőle, érdemes kipróbálnia a tormás krumplikrémlevest. Pofonegyszerű, selymes, krémes, nem nehéz, de laktató, és a karakteres ízek annyira finoman összesimulnak benne, hogy abbahagyhatatlanul finom.
A sonka és a sonka főzőleve mellett az ecetes torma a leves lényege, amit méltatlanul ritkán fogyasztunk, pedig egészséges és nagyon finom, egy kis tejföllel vagy majonézzel kikeverve mártogatósnak, húsok mellé szósznak is remek, joghurttal kombinálva pedig egy lazacos salátának is fantasztikusan finom öntete lehet. Jövünk még tormás receptekkel! 🙂

Füstös krumplikrémleves pikánsan
Hozzávalók:
Elkészítés: A krumplit és a fehérrépát meghámozzuk, felkockázzuk, az újhagymákat megtisztítjuk, felkarikázzuk, a fehér és a zöld részt különvesszük.
A vajat egy lábasban felolvasztjuk, az apróra vágott sonkát vagy bacont megpirítjuk rajta, majd kivesszük a pörcöket, és a zsíradékra rádobjuk az újhagyma fehér részét, a krumplit és a fehérrépát, és időnként megkeverve kicsit pirítjuk, majd felöntjük a sonka füstös főzőlevével, és félig lefedve kb. 15 perc alatt puhára főzzük a zöldségeket.
A tűzről levéve hozzáadjuk a tormát és a tejszínt, botmixerrel krémesre mixeljük, majd a tűzre visszatéve borsot őrölünk hozzá, és egyet forralunk rajta.
A levest azonnal tálaljuk ízlés szerint 1-1 kanálnyi tejföllel, megszórva a pirított sonkával vagy baconnel, illetve a félretett újhagyma felaprított zöldjével.

Ki vagyunk éhezve a tavaszra, a friss ízekre, a ropogós zsenge zöldségekre, a könnyedebb, de azért tartalmas fogásokra – ez a krumplisaláta pedig pont ilyen, üde és frissítő, és a krumpli egyáltalán nem unalmas szereplőként jelenik meg benne. Finoman csípős hónapos retek és újhagyma teszi igazán tavasziassá, zöldborsó és zöldbab is került bele, igaz, némi csalással a fagyasztóból, hogy még zöldebb és zöldségesebb legyen.
A klasszikus majonézes öntet helyett most egyszerűen könnyű joghurt került a salátába egy kis citrommal és kaporral, így simán beilleszthető diétába is, alakbarát, de tartalmas, aki pedig nem szereti a kissé megosztó kaprot, friss petrezselyemmel is készítheti, kicsit más jellegű lesz, de úgy is nagyon finom.

Tavaszi joghurtos krumplisaláta
Hozzávalók:
Elkészítése: A krumplit meghámozzuk, felkarikázzuk, és sós vízben feltesszük főni, forrástól számítva 5 perc után hozzáadjuk a zöldborsót és a zöldbabot, majd addig főzzük, amíg a krumpli megpuhul, leszűrjük.
Közben a retket és az újhagymát vékonyan felszeleteljük, a kaprot finomra vágjuk. Az öntet alapanyagait összekeverjük.
Az összes zöldséget egy tálba öntjük, rálocsoljuk a joghurtos öntetet, és óvatosan összeforgatjuk. Langyosan tálaljuk önmagában – vagy köretként is kínálhatjuk.

A sajtmártás sokféle lehet, a legkiadósabb talán a besamel-alapú, amibe a végén kerül a szósz lelke, a reszelt sajt. Attól függően, hogy milyen sajtot használunk, egészen eltérő karakterű mártásokat kaphatunk. Ideális megoldás a maradék sajtok eltüntetéséhez, ráadásul minél többféle sajtot használunk, annál ízletesebb, aromásabb lesz a krémes szósz. Ha egyszerű trappistát használunk, akkor érdemes egy részét kiváltani valamilyen érettebb, erőteljesebb ízű sajtfélével, például egy kis reszelt parmezánnal vagy rokforttal.
A sajtmártás alá most csak előfőzött brokkoli és krumpli került, de bármilyen más zöldséggel tökéletes ez a selymes mártás, sőt tehetünk bele főtt tojást is, ha vega, de akár felcsíkozott sonkát vagy lepirított csirkemellfalatokat is, ha húsos fogásnak szánjuk – így már önálló egytálételnek is megállja a helyét, bár egy jó adag friss salátával a húsmentes változat sem hagyhat kivánni valót.

Sajtmártásban sült brokkoli
Hozzávalók:
A sajtmártáshoz:
Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, karikára vágjuk, és sós, forró vízben feletsszük főni. A brokkolit megtisztítjuk, rózsáira szedjük, a szárrész külső, fás részét levágjuk, a belsejét feldaraboljuk, és a brokkolit is a főzővízbe adjuk, újraforrástól 5 percet főzzük, majd szűrőkanállal kiemeljük a zöldségeket, és egy sütőtálba tesszük.
A sajtmártáshoz besamelt főzünk, ehhez a vajat egy kisebb lábasben felolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet, kézi habverővel alaposan összekeverjük, majd felöntjük a tejjel, simára keverjük, és sűrűsödésig kevergetve pár percig főzzük, majd a tűzről levéve sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk hozzá, majd a reszelt sajtot és a parmezánt is hozzáadjuk, és alaposan összekeverjük.
A sajtmártást egyenletesen a zöldségekre öntjük, és 180 fokos sütőbe toljuk, légkeverés mellett 20-25 percig, pirulásig sütjük.
Azon melegében tálaljuk, salátát vagy savanyúságot kínálhatunk mellé.

Ennek a délvidéki, szerb gyökerekkel bíró szaftos fogásnak a fentieken kívül fontos belevalója a ponty mellett a szalonna is – most épp ez a kettő zsírosabb alapanyag maradt el, így könnyebb, gyomorkímélő változat készült, ami ráadásul kiadósabb, nagyon egyszerű, szálkátlan és nagyon finom.
A sokszor zsíros és nem túl kellemes ízű ponty helyett afrikai harcsafilé lett a főszereplő, erről a halféléről pedig jó tudni, hogy húsa alacsony zsírtartalmú, ugyanakkor szálkamentes, és nem Afrikából érkezik, hanem hazai tenyésztésű, nagyon kellemes ízű és egészséges, sovány, fehérjedús halféle, ráadásul sokkal pénztárcabarátabb, mint a hagyományos és ugyancsak nagyon finom harcsahús.

Harcsafilé rácosan
Hozzávalók:
Elkészítés: A krumplit alaposan megmossuk, és héjában feltesszük főni, 15-20 perc alatt félig megfőzzük, majd leszűrjük, kicsit hűlni hagyjuk, majd a megtisztított hagymával együtt felkarikázzuk, és egy tepsi aljába terítjük, sózzuk, borsozzuk. A kápia paprikát apróra kockázzuk, és a krumplira sózzuk.
A halfilét leöblítjük, leszárítjuk, hosszában kicsit beirdaljuk, sózzuk, borsozzuk. A lisztet 1 teáskanál pirospaprikával összekeverjük, megszórjuk vele a halfilék mindkét oldalát, kézzel kicsit rányomkodjuk, majd a krumplira fektetjük.
A tejfölt sózzzuk, hozzáadunk 1 teáskanál pirospaprikát, hozzápréseljük a fokhagymát, alaposan elkeverjük, majd megkenjük a halakat és a krumplit, végül kirakjuk a karikára vágott paradicsommal, és rámorzsoljuk a vajat.
180 fokos sütőbe toljuk, és lgkeverés mellett kb. 25 perc alatt megsütjük.
Azonnal tálaljuk, savanyúságot vagy salátát kínálhatunk hozzá.

Nem túl csinos, de annál ütősebb a gyömbérszósz, ami friss és pikáns, pofonegyszerűen kikeverhető reszelt gyömbér, fokhagyma, citrom és szójaszósz keverékéből, a karakteres és nagyon különböző ízek pár perc pihentetés alatt nagyon jól összesimulnak. Amellett, hogy tele van vitaminnal, javítja az emésztést és az anyagcserét, ráadásul a baktériumok ellen tisztító, fertőtlenítő hatással is bír, de a legnagyobb erénye, hogy zseniálisan feldob egy szelet natúr sült csirkemellet, néhány szelet tofut, de akár sült zöldséget, párolt rizst is.

A szósz napokig eltartható hűtőben, nincs benne semmi romlékony, de frissen is pikk-pakk összedobható. Most natúr lazacfilé mellé készült egy kis zelleres krumplipürével, ami akár ünnepi fogásként is megállja a helyét, pedig igazán gyors és egyszerű…

Lazac gyömbéres szósszal és zelleres krumplipürével
Hozzávalók:
A szószhoz:
A krumplipüréhez:
Elkészítés: A krumplit és a zellert meghámozzuk, felkockázzuk, és sós, forró vízben feltesszük főni.
A fokhagymát és a gyömbért megtisztítjuk, és egy finom reszelőn lereszeljük, hozzáreszeljük a citrom héjt, belefacsarjuk a levét, és felöntjük kb. 1/2 dl szójaszósszal, elkeverjük, és hagyjuk egy kicsit pihenni, hogy összesimuljanak az ízei.
A lazacfiléket megcsöpögtetjük sitromlével, finoman sózzuk, borsot őrölünk rá, és 2 evőkanál felforrósított olívaolajon egy serpenyőben oldalanként 3-4 perc alatt megsütjük.
Közben a krumplit és a zellert leszűrjük, hozzáöntjük a tejszínt, és botmixerrel krémesre turmixoljuk.
A lazacot a zelleres krumplipürével és a gyömbéres szósszal tálaljuk, ízlés szerint salátát is kínálhatunk mellé.

Ezt a kiadós rakottast egy bizonyos Antoine-Augustin Parmentier (1737–1813) patikus és botanikus álmodta meg és kóstoltatta meg XVI. Lajos francia királlyal, hogy bebizonyítsa: a burgonya nem mérgező, mint ahogy hitték, és ráadásul tápláló és finom is, meggyőződése volt ugyanis, hogy az akkoriban elharapódzó éhínség legyőzhető, ha az Újvilágból érkező gumós zöldségféle termesztése elterjed. Az akciója meglehetősen jól sikerült, hiszen a krumpli alapélelmiszerré vált, az "hachis Parmentier" (ejtsd: ási pármantyié), vagyis a Parmentier-féle rakottas azóta is kedvelt, kiadós, házias fogás.
A remek egytálétel alapja egy darált hússal készülő fűszeres és szaftos ragu, amibe mindig kerül egy kis sárgarépa és provence-i fűszerkeverék, a tetejére pedig sajtos-vajas krumplipürét halmoznak, ami ma már nemcsak burgonyával készül, de léteznek édesburgonyás, csicsókás, zelleres változatok is, de az eredeti minden bizonnyal krumplis, hiszen pont ennek népszerűsítésére született ez a kiadós, szaftos, akár előre is elkészíthető fogás.

Hachis Parmentier – francia krumplipürés-húsragus rakottas
Hozzávalók:
Elkészítés: A krumplit meghámozzuk és felkockázzuk, sós, forró vízben puhára főzzük.
Közben a hagymát, a fokhagymát, a pórét és a répát meghámozzuk, apróra vágjuk. Az olívaolajat egy serpenyőben felforrósítjuk, a répát és a hagymát elkezdjük dinsztelni rajta, majd már perc kevergetés után a pórét és a fokhagymát is hozzáadjuk, 2-3 percig pároljuk, majd a darált húst is hozzáadjuk, és kevergetve kifehehéredésig pároljuk. Közben hozzáadjuk a fűszereket, hozzámorzsoljuk a leveskockát, felöntjük a borral, sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt 15 percet takarékon főzzük.
Amikor a krumpli megpuhult, leszűrjük, hozzáadjuk a vajat, a tejet, a reszelt szerecsendiót, és krumplinyomóval összetörjük.
Egy sütőtálba átöntjük a húsos ragut, majd befedjük a krumplipüré felével. A maradék krumplipürét összekeverjük a reszelt sajttal, és habzsákból a tetejére nyomjuk a sajtos krumplit.
180 fokos sütőbe toljuk, és kb. 30 perc alatt pirulásig sütjük. Azonnal tálalhatjuk, saláta vagy savanyúság jól illik hozzá.

Aztán párt találtam, különköltöztünk, és a gyerekvárás nagy részét otthon töltöttem, a megnövekedett étvággyal együtt járt, hogy főzőcskézni kezdtem. Szerencsére igazán semmit nem rontottam el, így a sikerélmény csak ösztönzött. Közben sokszor telefonnal a fülemen alkottam, a felmenőim adták a tanácsokat.
Szóval az első dolog, amit elkészítettem, az a paprikás krumpli volt, anyukám szerint ez a világ legegyszerűbb étele. Innen ugye már csak egy lépés a krumplis tészta (gránátos kocka, burgonyás kocka, grenadírmars), tehát ez lett a második.
Tudom, mindenkinek megvan a saját tuti tippje, én így készítem. Persze a szalonnát el lehet hagyni, de főételben valamennyi húst azért elvárnak tőlem…
Krumplis tészta
Hozzávalók 4 főre:
Elkészítés: A hagymát és a szalonnát apróra vágjuk. A krumplit meghámozzuk, kis kockákra vágjuk.
A szalonna zsírját egy lábasban kiolvasztjuk, ha túl száraz, kevés olajat önthetünk alá, rátesszük a hagymát, megpirítjuk. Megszórjuk a pirospaprikával, hozzáadjuk a krumplit. Felöntjük annyi vízzel, ami még éppen nem lepi el, majd egyszer-kétszer megkeverve puhára főzzük. A lé nagy részét is elfőzzük, ha a krumpli nem esik szét, krumplinyomóval kicsit segítünk neki, de azért darabos és szaftos maradjon. A tésztát készre főzzük egy másik edényben, majd a paprikás burgonyához adjuk. Alaposan összekeverjük, pár percig együtt főzzük, sózzuk, borsozzuk.
Tetszés szerinti savanyúsággal fogyasztjuk.
Az ókortól fogva használták ezt a furcsa növényt, elsősorban a gyökerét, ami erősre és nagyra nő, és az emberi testre – karokkal és lábakkal – hasonlít szerteágazó gyökere. Ördögi, boszorkányos hatóanyagai miatt szövődött körülötte annyi legenda és hiedelem, a mandragóra – vagy más, népiesebb nevein varázsgyökér, ördögalma, boszorkánygyökér – valójában egy mérgező, hallucinogén anyagokat tartalmazó növény, aminek mind gyökere, mind termése, de még a levelei is veszélyesek.

Pontosan hallucinogén hatása miatt vált boszorkánykellékké, és sok feljegyzés igazolja, hogy apróra vágva borba áztatták fűszerekkel, és ezt használták altató, kábító, fájdalomcsillapító szerként, vagy épp afrodiziákumként. A gyökérzet emberalakra emlékeztető formája és ördögi hatásai miatt ténylegesen a sátánhoz és földöntúli rossz erőkhöz kapcsolták, és olyan hiedelmek kapcsolódtak hozzá, hogy félelmetes sikítást hallat, amikor kihúzzák a földből.
Tudtad?
