Írd be, mit keresel:

A sült csicseribordó ideális nassolnivaló, egészséges, tele van fehérjével és rosttal, könnyedén a saját ízlésünkre hangolhatjuk a fűszerezéssel, pofonegyszerű és olcsó, és akár magunkkal is vihetjük útravaló gyanánt, munkába, suliba, piknikre vagy strandra, de partikon, baráti beszélgetéseken is nagy sikere van, és akár többféle ízben is készíthetjük.

Mivel a csicseriborsó semleges ízű, így bármilyen ízvilágba elvihetjük ezt a zseniális nassolnivalót. Most garam masala fűszerkeverékkel, római köménnyel és kis citromlével kissé keleties hangulatú lett, de nagyon finom curryvel, tökéletesen passzol hozzá a pirospaprika, vagy akár zöldfűszerekkel, provence-i fűszerkeverékkel is megbolondíthatjuk, és fokhagymásan, kakukkfűvel és rozmaringgal is nagyon finom, érdemes vele kísérletezni!

Fűszeres sült csicseriborsó

Hozzávalók:

  • 1 konzerv (400 g) főtt csicseriborsó
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál citromlé
  • 1 teáskanál garam masala
  • 1 teáskanál őrölt római kömény

Elkészítés: A csicseriborsót leszűrjük, folyó víz alatt leöblítjük, és szűrőben hagyjuk alaposan lecsöpögni, majd sütőpapírral fedett tepsire öntjük. Meghintjük a fűszerekkel, meglocsoljuk az olívaolajjal és a citromlével, sózzuk, és alaposan összeforgatjuk.

190 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 15 percet sütjük, majd spatulával alaposan átforgatjuk, és még kb. 15 percet sütjük, amíg megpirul és ropogós lesz. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, és kész is a nassolnivaló. Jól záródó dobozba vagy befőttes üvegbe téve napokig eláll.

Gyors és nagyon egyszerű, kevés munkával és alapanyaggal készül, frissen sülve jó ropogós falatoznivaló, amit változatosan fűszerezve a végtelenségig variálhatunk. Valójában csak zabpehely, kevés szódabikarbóna, olaj és só kell hozzá, illetve egy kis víz, de nem kell hozzá se más zsiradék, se tojás.

Mivel önmagában elég semleges ízű, ezért érdemes római köménnyel, curryvel, csilivel vagy akár provence-i fűszerkeverékkel, rozmaringgal megbolondítani, illetve a tetejére is kerülhet mindenféle mag, aprított dió vagy mogyoró, de akár reszelt sajt is, mint a pogácsánál – ha nem fontos, hogy mindenmentes legyen…

Ropogós sós zabkeksz

Hozzávalók:

  • 30 dkg gm zabpehely (apróbb szemű)
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 1 teáskanál só
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 2 dl forró víz

Valamint:

  • 1 evőkanál szezámmag
  • 1 evőkanál lenmag
  • 1 evőkanál napraforgómag

Elkészítés: A zabpelyhet egy tálba kimérjük, hozzáadjuk a sót, a szódabikarbónát és az őröt római köményt, és szárazon alaposan összekeverjük, majd meglocsoljuk az olajjal és a forró vízzel. Összekeverjük, és addig pihentetjük, míg a zab felszívja az összes vizet, ekkor újra átkeverjük.

A szezámmagot, lenmagot és napraforgómagot egy tálkában összekeverjük. A masszából diónyi golyókat formázunk, meghempergetjük a magos keverékben, ellapítjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk.

200 fokos sütőbe toljuk, és kb. 10 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve még puhának tűnhet, de kihűlés után finom ropogós lesz.

Egészséges jégkrémet készíteni igazán nem ördöngösség, pár perc munka csupán, ha van egy turmixgépünk, némi gyümölcsünk. Tulajdonképpen nincs más dolgunk, mint egy sűrű turmixot készíteni, majd ezt jégkrémformába adagolni és lefagyasztani.

A gyümölcsöket lehet variálni, különféle növényi tejekkel hígítani, selymesíteni, vaníliával, gyömbérrel, fahéjjal ízesíteni. Készítettem már sokfélét, eddig a kókuszos-áfonyás és az őszibarackos-epres változatot osztottam meg veletek, most pedig egy gyömbéres-narancsos cukormentes és vegán változatot hoztam. Nagyon finom, biztos sikert arat!

Forrás:
Színek és virágok

Gyömbéres-narancsos jégkrém

Hozzávalók:

  • 2 őszibarack
  • 1 narancs
  • 1 bögre mandulatej
  • 1 rúd vanília kikapart magja
  • 1 kiskanál reszelt gyömbér

Elkészítése: Hámozzuk meg a narancsot és az őszibarackokat, távolítsuk el a magokat is. A hozzávalókat tegyük turmixgépbe, és pépesítsük krémessé. Öntsük jégkrémformákba, és már mehet is a fagyasztóba, kb. 1 óra múlva helyezzük bele a jégkrémpálcikákat is. Nagyjából 5-6 óra alatt elkészül.

Fogyasztás előtt egy pillanatra tegyük forró víz alá, így könnyedén kiemelhető a formából.

Forrás:
Színek és virágok

A trüffelhez sok csoki és vaj kell, ami valljuk be, nem a legdiétásabb irányzat a nassolnivalók világában, de az avokádó segítségével nagyot lehet varázsolni és változtatni, egészségesebb irányba tolni az édesség utáni leküzdhetetlen vágyunkat. Nem kalóriaszegény, de mindenképpen okosabb választás, ráadásul pofonegyszerű, és a kakaóba burkolt csokis pamacsok, pomponok minden várakozást felülmúlnak ízben és állagban is. Aki nem tudja, miből készül, sosem fogja kitalálni, hogy épp egy egészséges nasit majszol!

Az alaprecept önmagában is tökéletes, de az is jó benne, hogy ízlés szerint fűszerezhetjük, adhatuk hozzá különféle ízesítőket – csilit, fahéjt, kardamomot, gyömbért -, de a kész kis gombóckákat is megforgathatjuk a kakaóporon kívül másban – darált vagy finomra vágott mandulában, mogyoróban, kókuszreszelékben, szezámmagban vagy akár színes tortadarában, mondjuk ez utóbbinál már nem lesz annyira nagyon egészséges, viszont vidám és mutatós…

Avokádós csokigolyó

Hozzávalók:

  • 2 érett avokádó
  • 4 púpozott evőkanál kakaópor
  • 3-4 evőkanál méz vagy agavé-, juharszirup
  • 2 evőkanál olvasztott, folyékony kókuszzsír
  • 1 kávéskanál vanília-kivonat
  • csipet só

Elkészítés: Az avokádókat félbevágjuk, a magot kiemeljük, a húst egy kanállal kikaparjuk, és egy turmixba tesszük. Hozzáadjuk a kókuszzsírt, a vaníliát, a csipet sót és az édesítőt, és simára mixeljük. Keverőtálba áttesszük, hozzáadjuk a kakaóport, és egy spatulával simára dolgozzuk, majd hűtőbe tesszük fél órára, hogy kellően megdermedjen.

Diónyi darabokat veszünk a masszából, a tenyerünkben kis gombóccá formáljuk, majd kakaóporban – vagy darált magokban, kókuszreszelékben – megforgatjuk. A hűtőben tároljuk, de fagyasztóba is tehető, így mindig lesz egy kis egészséges nassolnivalónk, amikor csokis kényeztetésre vágyunk.

A zsenge és édes zöldborsó a nyár egyik legjobb csemegéje, még nyersen is isteni finom a hüvelyéből frissen kifejtve, igaz, egy kicsit pepecselős a friss borsó kifejtése, és nemis túl szapora, mert valljuk be, ilyenkor a fele eltűnik a szánkban menet közben, hiszen olyan friss és roppanós… Ráadásul tényleg csak akkor az igazi, ha jó zsenge, vagyis ha leszedés vagy megvásárlás után minél korábban felhasználjuk, mert az állás során a zöldborsó cukortartalma szép lassan – vagyis inkább elég gyorsan – keményítővé alakul, veszít az édességéből és keményebbé is válik. Ez a magyarázata annak, hogy a fagyasztott zöldborsó gyakran zsengébb és édesebb, mint a friss, hiszen ezeket villámgyorsan felhasználják és fagyasztják, megállítva ezzel a cukor-keményítő átalakulást.

A zöldsborsót – finomsága mellett – jótékony tulajdonságai miatt is érdemes szeretnünk és becsülnünk, mert

  • sok K- és B-vitaminokat tartalmaz, amelyek erősebbé teszik a csontjainkat és az idegrendszerünk működésére is jótékonyan hat
  • csökkenti a koleszterin és a trigliceridek szintjét a benne található niacinnak köszönhetően
  • rengeteg rostot tartalmaz, ami egyrészt eltelít, laktat, másrészt segíti az anyagcserét
  • a benne lévő antioxidások jót tesznek az immunrendszernek, a szívnek és a fiatalságunknak is
  • magas fehérje- és ásványi anyag tartalommal bír, vagyis szuper energiaforrás

Ha szívesen barátkoznátok a borsóval ezek után, ez a szuper krémleves remek alap ehhez: isteni finom, selymes, lágy, melegen, langyosan, sőt jól behűtve is tökéletes, mindenmentes, vegán és diétás étrendbe is beilleszthető, lehetetlen nem szeretni!

Krémes zöldborsóleves kókusztejjel

Hozzávalók:

  • 50 dkg zsenge borsó – friss vagy fagyasztott
  • 1 közepes burgonya
  • 1/2 szál póréhagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 dl kókusztej
  • 5 dl zöldségleves
  • 1/2 csokor friss petrezselyem
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A pórét, a krumplit és a fokhagymát megtisztítjuk, a krumplit felkockázzuk, a hagymákat vékonyra szeleteltjük. Egy lábasban felforrósítjuk az olívaolajat, rádobjuk a zöldségeket, sózzuk, és 3-4 percig kevergetve pároljuk, majd felöntjük a levessel és a kókusztejjel, és félig lefedve, közepes lángon kb. 10-12 percet főzzük, amíg a krumpli és a póré is megpuhul. Ekkor hozzáadjuk a borsót és a finomra vágott petrezselymet, borsozzuk, és forrástól számítva 4-5 percet főzzük, ha fagyasztottat használunk, akkor 6-7 perc szükséges, hogy megpuhuljon, de szép élénk színét még megőrizze.

A levest botmixerrel alaposan összeturmixoljuk, majd egy sűrű szitán átszűrjük, ha zavar a borsó héjának pici darabkái, de akár rusztikusan így is hagyhatjuk.

Tálalhatjuk melegen, langyosan, de akár jól behűtve is, kínálhatunk hozzá pirított kenyérkockát, bacont vagy mandulát, kesudiót, de akár (növényi) tejszínnel, joghurttal is gazdagíthatjuk.

Főtt bab és kukorica, paradicsom, avokádó és lilahagyma, gyakorlatilag csak ennyi kell ehhez a tartalmas, önálló fogásnak is beillő salátához, ami bár csak növényi alapanyagokból készül, mégis fehérjedús, köszönhetően a bab és az avokádó magas fehérjetartalmának. Színes, ízes, egyszerre ropogós és krémes, finoman csípős, édes és savanykás egyszerre, vegán és vegetáriánus étrendben önmagában is tökéletes, de húsevők köretként is ehetik egy kis sült csirkemell kísérőjeként.

Ha konzerv babbal és kukoricával készítjük, akkor tényleg villámgyorsan összedobható, bár szezonban érdemes friss csöves kukoricát használni hozzá, akár nagyobb adagban előző nap megfőzni, vacsorára nincs is jobb a zsenge főtt kukoricánál, majd a maradékot ehhez a salátához felhasználni, egyszerűen a csőről levágva.

Babos kukoricasaláta avokádóval és paradicsommal

Hozzávalók:

  • 1 konzerv kukorica
  • 1 konzerv fekete bab
  • 1 érett avokádó
  • 1 fej lilahagyma
  • 2 marék koktélparadicsom
  • 1/2 csokor petrezselyem
  • 3-4 evőkanál hántolt tökmag vagy napraforgómag – elhagyható, de extra ropogósságot ad a salátának
  • 1 citrom
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • őrölt csili ízlés szerint
  • só, bors

Elkészítés: Az olívaolajat egy salátástálba öntjük, hozzáfacsarjuk a citrom levét, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint őrölt csilit vagy Cayenne-borsot adunk hozzá, elkeverjük. A konzerveket leszűrjük, a tálba öntjük. A lilahagymát és az avokádót megtisztítjuk és felkockázzuk, ezt is a tálba tesszük, a paradicsomot ízlés szerit cikkekre vagy szeletekre vágjuk, a petrezselymet felaprítjuk, és a tökmaggal együtt a tálba tesszük, és alaposan összeforgatjuk.

Azonnal is tálalható, de jót tesz neki 10-15 perc, hogy kicsit összeérjenek az ízek.

Majdnem olyan állagú, mint a brownie, kívül finoman roppan, belül szinte krémes, meglehetősen csokis, készülhet akár mindenmentesen, de akinek ez nem fontos, tojással és cukorral is nagyon finom, ami ráadásul napokig puha marad, mármint ha marad, vagyis el nem fogy szélsebesen.

Ez a zabos muffin nagyon egyszerűen összeállítható, fűszerekkel és belevalókkal jól variálható, piknikre, uzsonnára, de egy kávé mellé reggelinek is ideális, egy jól záródó dobozban a hűtőben egész héten bármikor jó szolgálatot tehet. Kanalas változatunkhoz még mérleg sem kell!

Csokis muffin zabpehellyel

Hozzávalók:

  • 12 púpos evőkanál apróbb szemű zabpehely
  • 6 csapott evőkanál holland kakaópor
  • 6 evőkanál barna cukor vagy méz (vagy alternatív édesítő)
  • 1/2 csomag sütőpor
  • csipet só
  • maréknyi mazsola, vörös áfonya, bármilyen aszalt gyümölcs
  • 2,5 dl tej (vagy növényi tej)
  • 2 evőkanál lenmagpehely 5 evőkanál vízzel elkeverve (vagy 2 tojás)

Elkészítés: A száraz hozzávalókat alaposan elkeverjük, majd hozzáadjuk először a tej (vagy magtej) felét, majd a tojást vagy a lenmagpehely-víz keverékét, alaposan elkeverjük, majd hozzáöntjük a maradék tejet (magtejet).

A masszát egyenletesen elosztjuk egy 12  adagos muffinformába, és 180 fokos sütőbe toljuk, ahol 30-35 percig sütjük. Tűpróbával, fogpiszkálóval ellenőrizhető, hogy kellően átsült-e, direkt jó, ha a belseje kicsit ragacsos…

A tojásfehérje az egyik legjobb fehérjeforrás, és gyakran felgyűlik belőle nagyobb mennyiség is a fagyasztóban. Azoknak, akiknek fontos a fehérjebevitel a sportolás miatt, vagy diétáznak, a paleoétrend szerint táplálkoznak vagy érzékenyek a tejtermékekre, jó szívvel ajánljuk. Speciális boltokban kapható is, de otthon is percek alatt elkészíthető a totu, ami egy kis ízesítéssel tökéletesen helyettesítheti a túrót.

A totu használható süteményekbe, hamis túrótortába, keverhetünk belőle szendvicskrémet, pohárkrémet, egy kis vízzel simára és krémesre összemixelve pedig „tejfölként” is megállja a helyét. A tojások méretétől függően 10 tojásfehérjéből kb. 18–20 dkg totut kapunk.

Totu – „túró” tojásfehérjéből

Hozzávalók:

  • 10 tojásfehérje
  • 1/2 citrom leve
  • 2 evőkanál kókuszzsír
  • 1,5 teáskanál só
  • 1,5 liter víz

Elkészítés: Egy lábasban felforraljuk a vizet.

Közben a tojásfehérjékhez hozzáadjuk a sót, a megolvasztott kókuszzsírt és a citrom levét, villával elhabarjuk, majd a felforrt vízhez adjuk. Kicsit megkeverjük, 3-4 percig főzzük, amíg kicsapódik a fehérje.

Ekkor sűrű szitában leszűrjük, hagyjuk alaposan lecsepegni, majd tálba téve egy villával összetörjük.

Ízlés szerint használhatjuk túró pótlására.

A quinoa gluténmentes, kalóriaszegény, a kevés növényi alapanyagok egyike, ami teljes értékű fehérjét tartalmaz, sokáig eltelít, mivel lassan szívódik fel, így remek reggelire – ebédig játszva és energiával telten kibírjuk majd.

A quinoát sokan drágának találják, de nagyon szapora, többszörösére duzzad, így kimondottan kiadós. Fontos, hogy főzés előtt leöblítsük, mert a felületén egy természetes védőréteg van, ami keserűvé teheti az amúgy nagyon finom, enyhén diós ízű quinoát. Legalább kétszeres mennyiségű folyadékban, enyhe vagy közepes lángon főzzük, így lesz tökéletes állagú, kellemesen ruganyos a végeredmény.

Viszonylag gyorsan, mennyiségtől függően 15-20 perc alatt megfő, ezalatt összekészülhetünk, de ha nem szeretnénk vele reggel pepecselni, akkor előző este is elkészíthető, reggel pedig egy kis extra tej hozzáadásával pár perc alatt összemelegítjük.

Almás quinoakása

Hozzávalók:

  • 15 dkg quinoa
  • 3,5 dl mandulatej vagy tej
  • 1 rúd fahéj
  • 3 evőkanál méz vagy agávészirup
  • 2 alma
  • 1 marék dió és mogyoró vegyesen
  • csipet só

Elkészítés: A tejet a fahéjjal egy lábosban felmelegítjük, hozzáadjuk az átöblített quinoát és egy csipet sót. Ha felforrt, csökkentjük a hőt, és közepes lángon 10 percig főzzük.

Közben az almát meghámozzuk, kicsumázzuk és kockákra vágjuk, a quinoához adjuk, és még 5 percig főzzük.

A tűzről levéve hozzáadjuk a mézet vagy más édesítőt, illetve a durvára vágott diót, mogyorót, összeforgatjuk, és azonnal tálaljuk. Még egy kis tejjel meglocsolhatjuk a tányérunkban, ha szaftosabban szeretjük a kását.

Vannak, akik valamilyen táplálékérzékenység okán kényszerből, mások egészségtudatosság miatt igyekeznek okosabban táplálkozni, csökkenteni vagy teljesen elhagyni glutént, laktózt, cukrot az étrendjükből, ami sokszor nem könnyű, de szerencsére vannak kreatív megoldások, amivel kompromisszummentesen elkészíthetjük kedvenc csokipudingunkat.

A puding eredetileg tej, tejszín, sok tojás, cukor és némi liszt vagy étkezési keményítő keverékéből főzött sűrű krém, ami kihűtve nyeri el tökéletes rezgős állagát. A tojás elhagyásával, a kukoricakeményítő mennyiségének növelésével hasonló eredményt kapunk, a cukor és a tej lecserélése pedig ma már nem okozhat gondot, hiszen sokféle vegán alternatíva közül választhatunk. A növényi tejek persze sokfélék, mindegyik egy kicsit másképp viselkedik, de egy ilyen egyszerű receptnél legfeljebb csak a főzési idő, pontosabban a sűrűsödést befolyásolja, hogy milyen tejet használunk. Az alábbi receptnél mandulatejjel készült, de bátran kipróbálható ízlés szerint más növényi tejjel is, vagy olyannal, ami épp rendelkezésre áll.

Vegán csokipuding

Hozzávalók:

  • 10 dkg kakaópor
  • 12 dkg étkezési keményítő
  • 5 dl mandulatej
  • 2 dl víz
  • 10 dkg agavé- vagy juharszirup
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

Elkészítés: A kakaóport és az étkezési keményítőt egy lábasba tesszük, összekeverjük. Hozzáadjuk a vizet és a mandulatejet, kézi habverővel simára keverük, tűzre tesszük, és folyamatosan kevergetve 7-8 perc alatt sűrűsödésig főzzük. A tűzről levéve hozzáadjuk az édesítőt és a vanília-kivonatot, alaposan elkeverjük, és poharakba, tálkákba osztjuk.

Hűlni hagyjuk, majd a hűtőben 1-2 órát pihentetjük, tálaláskor ízlés szerint gyümölccsel, magokkal, granolával kínáljuk.

A cukkini és a gomba is nagyon alakbarát, kevés kalóriát és sok rostot tartalmazó alapanyag, a kettő együtt is nagyon jól működik, gyakorlatilag bárhol és bármikor beszerezhető, nagyon sokféle ízesítést, fűszerezést elbírnak. A cukkininak megvan az a jó tulajdonsága is, hogy egy spirálozóval vagy egy egyszerű zöldséghámozóval spagetti vagy tagliatelle – metélt – formára is vágható, így kis túlzással tésztaételt varázsolhatunk belőle pofonegyszerűen.

Ebbe a mindenmentes, vegán cukkinitésztába most a gomba mellett szójaszósz, citromlé, fokhagyma és mogyoróvaj került, illetve egy kis kakukkfű, ami elsőre szokatlannak tűnhet, de nagyon jó ízkombinációt adnak így együttesen, olaj nélkül készül, ízgazdag és izgalmas, egészséges és diétás, magában is nagyon finom, de egy kis rizzsel is kiegészíthetjük, hogy még tartalmasabb legyen.

Cukkinitészta gombás szósszal

Hozzávalók 2 személynek:

  • 2 közepes zsenge cukkini
  • 1 kisebb fej hagyma
  • 5-6 közepes csiperkegomba
  • 3 evőkanál szójaszósz
  • 1 evőkanál mogyoróvaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • fél citrom leve
  • 1 teáskanál morzsolt kakukkfű
  • 2 dl alaplé – vagy ugyanennyi víz + fél bio leveskocka

Elkészítés: A cukkini végeit levágjuk, és egy zöldséghámozóval vékony csíkokra vágjuk. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, és finomra vágjuk, a gombát felszeleteljük. A szószhoz a szójaszószt, a mogyoróvajat, a citrom kifacsart levét egy kevés alaplével simára keverjük, majd a többi alaplevet is hozzáadva átkeverjük.

Egy lábasba 3-4 evőkanál vizet teszünk, felforrósítjuk, rádobjuk a hagymát, és üvegesre pároljuk, majd a gombát is hozzáadjuk, és időnként megkeverve hagyjuk összeesni és kicsit megpirulni. Felöntjük a szósszal, és ha felforrt, beledobjuk a cukkinit, meghintjük a kakukkfűvel, és néha megkeverve pár perc alatt roppanósra főzzük, közben a szósz is kicsit besűrűsödik.

Azonnal tálaljuk, ha kicsit tartalmasabbá és laktatóbbá tennénk, akkor párolt rizs tökéletes mellé, ami felveszi a finom fűszeres szószt.

Ezt az isteni finom csokis sütit nem bonyolult elkészíteni, de mint a legtöbb klasszikus francia desszert, nem kevés vajat és tojást tartalmaz. A jó hír viszont, hogy működik csak növényi alapanyagokkal is, vegán változatban, laktózérzékenyeknek vagy tojásallergia esetén, de akár bárkinek, aki szeretne egy igazán finom csokis sütit, jól jöhet az alábbi recept.

Az alaptészta muffinformában is megsüthető, vagy lapjában félbevágva meg is tölthető, ha pedig nagy tepsiben elterítve sütjük, akkor piskótaroládnak felgöngyölve is tökéletes. Ha nem tortának, hanem sima tepsiben sütjük, dobálhatunk bele gyümölcsöt, diót, mandulát, mogyorót, érdemes játszani vele, mert pofonegyszerű és ugyancsak pénztárcabarát!

Puha csokitorta vegán változatban

Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt
  • 15 dkg cukor
  • 7,5 dkg cukrozatlan kakaópor
  • 1 csomag sütőpor
  • 4,5 dl növényi tej
  • 0,5 dl étolaj
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

Valamint:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 dl kókuszkrém
  • gyümölcs és kókuszcsipsz a tetejére

Elkészítés: A cukrot egy keverőtálba tesszük, hozzászitáljuk a kakaóport, a lisztet és a sütőport. Egy másik edényben összekeverjük a tejet, az olajat és a vanília-kivonatot, majd a nedves kevercset a szárazhoz adjuk, és egy spatulával simára keverjük.

Olajjal kikent, liszttel meghintett 18 centis formába öntjük, és 170 fokos sütőben légkeverés mellett 40–45 perc alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük, majd a sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni, a formából kivéve, rácsra téve hűtjük ki egészen.

Tálalás előtt a csokimázhoz az étcsokit egy tálba tördeljük, hozzáadjuk a kókuszkrémet, és vízgőz fölött megolvasztjuk, simára keverjük, és a kihűlt torta tetejére öntjük. Ízlés szerint friss gyümölccsel – vagy akár aszalt gyümölccsel, darabolt csonthéjasokkal, kókuszcsipsszel – díszítve tálaljuk.