Ki tudja, miért, de a lasagne elképesztő otthonosságot áraszt, olyan igazi családi étel. Nagyon sokféle módon variálható a tölteléke, készülhet paradicsomos vagy besameles szósszal, és az a jó tulajdonsága is megvan, hogy a belerejtett zöldségeket ebben a formában még a legválogatósabb gyerekek is megeszik.
Forrás: Cookta.hu
Most csak zöldségekkel készült a kiadós tésztarakottas, színes répával, paprikával, póréval és spenóttal, de persze kerülhet bele húsimádóknak egy kis sonka vagy darált hús is, de vega változatban is olyan kiadós és komplex, hogy nekünk őszintén szólva így is tökéletes volt.
Hozzávalók:
A zöldséges töltelékhez:
A sajtmártáshoz:
Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát szálasra vágjuk, a paprikát felcsíkozzuk, a répát és a pórét vékonyan felkarikázzuk. Serpenyőben az olívaolajat felforrósítjuk, a zöldségeket rádobjuk, sózzuk, borsozzuk, kakukkfűvel és oregánóval megszórjuk, és kevergetve megpároljuk, majd félretesszük.
A sajtmártáshoz a vajat megolvasztjuk, hozzákeverjük a lisztet, és kicsit megpirítjuk, majd folyamatos keverés mellett felöntjük a tejjel és a tejszínnel, sűrűsödésig főzzük, majd hozzákeverjük a reszelt parmezánt, őrölt szerecsendióval, frissen őrölt borssal és esetleg egy kis sóval ízesítjük.
A tésztához egy nagyobb lábasban sós vizet forralunk, majd a tésztalapokat néhány perc alatt al dente előfőzzük, leszűrjük, leöblítjük.
Egy sütőtál aljába 3 evőkanál sajtmártást teszünk, elkenjük, ráfektetünk 4 lasagne-lapot. Erre jön a párolt zöldség fele egyenletesen elosztva, majd 4 lap lasagne, erre öntjük a sajtmártás felét, majd ismét lasagne, a maradék zöldség. Befedjük az utolsó tésztalapokkal, majd ráöntjük a maradék sajtszószt. A tetejére 2 evőkanálnyi vajat morzsolunk, megszórjuk maréknyi reszelt parmezánnal.
200 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 25-30 perc alatt szép pirosra sütjük.
A sütőből kivéve negyed órát pihentetjük, majd négyzetekre vágva tálaljuk.
A lasagne-tekercs nagy találmány, az előfőzött tésztába tekert töltelékkel készülő kiadós egytálétel így sokkal gyorsabban elkészül, szebben tálalható, és nem kell feltétlenül egy regimentnek vagy egy hétre való adagot készíteni belőle. Sajtos és tésztás, mindenki imádja, ami most húsmentesen, spenótos-ricottás változatban, sok sajttal és krémes besamellel készült.
Hozzávalók:
A besamelhez:
Elkészítés: A spenótot hagyjuk teljesen kiolvadni, ha szükséges, lecsöpögtetjük – ha friss spenótot használunk, akkor kissé összevágjuk, és 1 evőkanál olvasztott vajon megfonnyasztjuk.
A ricottát egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tojást és a tejszínt, simára keverjük, majd mehet bele a spenót, a finomra vágott bazsalikom, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 5 dkg reszelt sajt, sózzuk, borsozzuk, és alaposan összekeverjük.
A besamelhez a vajat felolvasztjuk, rászórjuk a lisztet, alaposan összekeverjük, picit pirítjuk, majd szépen lassan, folyamatos keverés mellett hozzáöntjük a tejet, és kevergetés mellett sűrűsödésig főzzük, majd a tűzről levéve sózzuk, borsozzuk, és kevés szerecsendiót reszelünk hozzá.
A tésztának bő vizet forralunk, ha forr, alaposan sózzuk, majd a lasagne-lapokat beletesszük, és pár perc alatt előfőzzük, nem puhára, csak hogy könnyen tekerhető legyen – majd a sütőben fog teljesen megpuhulni, a töltelék és a mártás aromáit magába szívva. Leszűrjük, és folyó víz alatt leöblítjük.
Az összeállításhoz kevés besamelt öntünk egy sütőtál aljába, kanállal elsimítjuk, hogy mindenhova jusson. A lasagne-lapokat kiterítjük, egyenletesen beborítjuk a spenótos-ricottás töltelékkel, majd felcsavarjuk, és a sütőtálba rakosgatjuk. A tetejét egyenletesen meglocsoljuk a besamellel, megszórjuk a maradék reszelt sajttal.
180 fokos sütőbe toljuk, és 20-25 perc alatt szép pirosra sütjük. Azon melegében tálaljuk!
Az olasz konyha egyik fő alapanyaga a tészta, rengeteg formában, méretben, számtalan raguval, ízesítéssel készül. A lasagne vékonyra nyújtott tésztalapokból és fűszeres raguból, szószból, esetenként besamelből és sajtból áll. A tésztalapok közé kerülhet húsos, halas vagy épp zöldséges töltelék, ám fontos, hogy szaftos, lédús legyen, mert a tészta sülés közben sokat magába szív, ennek a komponensnek is átveszi az ízét.
Talán a legnépszerűbb és a legelterjedtebb a bolognai lasagne, Emilia-Romagna régió specialitása, amibe paradicsomos-húsos ragu és besamel is kerül, a tetejére pedig reszelt parmezán, esetleg mozzarella. A húsmentes lasagnék toplistáját a spenótos változat vezeti, amit Olaszországban leggyakrabban ricottával készítenek, leggyakrabban friss tésztából.
A tésztát persze vehetjük készen, a spenót is lehet fagyasztott, így tényleg egyszerűen és gyorsan összeállítható ez a kiadós, tartalmas és isteni egytálétel.
Spenótos-ricottás lasagne
Hozzávalók:
A besamelhez:
Valamint:
Elkészítés: A fokhagymát megtisztítjuk, felaprítjuk, és a felolvasztott vajon megfuttatjuk. Hozzáadjuk a spenótot, összemelegítjük, majd hozzáöntjük a tejszínt, és 2-3 perc alatt összeforraljuk, sózzuk.
Egy másik lábasban elkészítjük a besamelt: A vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet, kevergetjük, majd felöntjük hideg tejjel. Sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót szórunk hozzá, majd folyamatos kevergetés mellett addig főzzük közepes lángon, míg be nem sűrűsödik. Tejjel beállíthatjuk a kívánt sűrűséget.
Egy hőálló üvegtál aljába öntünk egy kis spenótot, ricottát teszünk rá, és lefedjük lasagnelapokkal.
Meglocsoljuk besamellel, megszórjuk reszelt sajttal, majd ismét lefedjük egy réteg lasagnelappal.
Így ismételjük a rétegezést, míg el nem fogynak az alapanyagok.
A tetejére spenótot teszünk, és megszórjuk sajttal.
170 fokra előmelegített sütőben 45 perc alatt megsütjük. Ha nagyon pirulna közben a teteje, akkor lefedjük alufóliával. Tálalás előtt hagyjuk kicsit hűlni, így könnyebben szeletelhető.
Tésztakedvelőknek ajánljuk a csupa tésztás ételt kínáló szakácskönyvet. Különleges és hagyományos tésztafélék egész sorát ismerhetjük meg, különös figyelemmel a mediterrán konyha ízeire és remekeire. Az egész családnak készíthetünk tésztát – hússal, hallal, zöldségekkel, mártással, akár rétegezve, feltekerve és csőben sütve.