Mindenki tudja, hogy gyakrabban kellene halat ennünk, mint tesszük, mert rengeteg fontos és értékes tápanyagot tartalmaz a szervezetünk számára. A gyönyörű színű lazacra ez különösen igaz, többek között a télen kiemelten fontos és tudatosan pótolandó D-vitamin és az ómega-3 és -6 létfontosságú zsírsavak egyik fő forrása. Számos egészséges hatása mellett véd a szívbetegségek, érrendszeri gondok, a stroke, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint ellen, még akkor is, ha zsírosabb húsú halról van szó.
Bár igaz, hogy a lazac nem tartozik a legolcsóbb halak közé, de ki lehet fogni egy-egy jó ajánlatot, illetve ha friss halat veszünk, sokszor találunk a pultban jóval olcsóbb nyesedéket is, ami tökéletes a lazacfasírthoz, hiszen úgyis összetörjük, aprítjuk a húsát. Ennél a receptnél a halhúst egy kicsit elő kell főzni, így a zsírosabb részekből kifő a felesleges zsiradék, és nagy előnye még, hogy így percek alatt megsül, és biztos nem marad belül egy kicsit sem nyers.

Hozzávalók:
Elkészítés: Egy lábasban vizet forralunk, a lazacokat beletesszük, 6–8 percig főzzük, majd leszűrjük, kicsit hűlni hagyjuk, majd egy tálba morzsoljuk, ha szálkát találunk, eltávolítjuk, ha van bőre, akkor azt lehúzzuk.
A halat meglocsoljuk 1/2 citrom levével, sózzuk, borsozzuk, villával alaposan összetörjük, hozzáadjuk a mustárt, a tojást, a zsemlemorzsát és a szezámmagot, valamint a finomra vágott vagy lereszelt hagymát, és alaposan összedolgozzuk. Pogácsákat formázunk belőle.
Egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, és oldalanként 2-3 perc alatt megsütjük a halfasírtokat, vagy olajjal kikent tepsibe rakjuk, és 180 fokos sütőbe toljuk, ahol 20 perc alatt készre sül.
Nagyon finom avokádókrémmel és citrommal, de salátával, krumplipürével, párolt vagy sült zöldségekkel is tálalhatjuk, sőt a hamburgerhez hasonló szendvicset is készíthetünk vele – ízlés és alkalom szerint.

Ropogós bundájú, belül szaftos, egyszerűen elkészíthető és kicsik-nagyok kedvence lesz ez a halpogácsa, ami maradék krumplival készítve kimondottan gyors és egyszerű, de annyira finom, hogy érdemes külön főzni krumplit hozzá. Kis borral és hagymával együtt párolt lazaccal készül, ezen kívül csak némi dijoni mustár, zöldfűszer és tojás kell csak hozzá, kiadós és nagyon ízletes.
Mivel krumplival készül, köretnek leginkább egy jó adag saláta passzol hozzá, de akár párolt vagy sült zöldség is príma kísérője lehet. Egy kis citrommel mindenképpen érdemes meglocsolni fogyasztáskor, de majonéz, tartásrmártás is jól illik hozzá.

Hozzávalók:
Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, és sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük, és a szűrőben hagyjuk langyosra hűlni.
Közben a hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, egy kisebb serpenyőbe tesszük, felöntjük a fehérborral, beletesszük a lazacfiléket, és tűzre téve, fedő alatt, forrástól számítva 5 percet pároljuk, majd a tüzet elzárva 10 percet pihentetjük. Ezután kivesszük a halat, majd a hagymás-boros főzőléhez adjuk a mustárt, és a tűzre visszatéve sűrűsödésig keverjük.
A krumplit közben összetörjük, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a lágy vajat, és simára összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a mustáros hagymát, a finomra vágott petrezselymet vagy kaprot, a tojásokat, végül hozzámorzsoljuk a párolt lazacot, és az egészet alaposan összedolgozzuk.
A masszából kézzel laposabb fasírtokat formázunk, zsemlemorzsában megforgatjuk, és ujjnyi olajban, serpenyőben oldalanként 4-5 perc alatt szép pirosra és ropogósra sütjük.
Azonnal tálaljuk ízlés szerinti körettel, egy kis citromot mindenképp kínáljunk mellé, de majonéz, tartármártás is nagyon jól passzol hozzá.

A hal szuper fehérjeforrás, a lazac ráadásul ómega-3 és -6 zsírsavakban is gazdag, az okosok szerint hetente kétszer kellene fogyasztanunk, de ha csak egyszer sikerül, már az is nagy előrelépés egészségünkért. Olyan gazdag az íze, hogy akár csak egy kis sóval, citrommal, natúran is isteni, és pár perc alatt készre süthető, ha friss halat használunk hozzá. Fagyasztva viszont sokkal pénztárcabarátabb, de ebben az esetben érdemes 6-7 órával korábban kivenni, és a hűtőben hagyni kíméletesen felengedni, így sütéskor szinte olyan textúrát kapunk, mintha frissel dolgoznánk, de így is nagyon egyszerű, kezdő konyhatündéreknek is épp ezért kedvence.
A lazac klasszikus párosa a spenót, ami szintén egészséges és gyorsan elkészül, itt is használhatunk fagyasztott, lehetőleg leveles spenótot, és míg elkészül, közben pedig összedobhatunk hozzá egy kis fűszeres és pikáns tartármártást, ami már igazán ínyenc szintre emeli ezt az egyszerű, de nagyszerű fogást, de önmagában is isteni.

Hozzávalók:
Elkészítés: A vajat egy serpenyőbe tesszük, megolvasztjuk, rádobjuk a fagyasztott spenótot, sózzuk, borsozzuk, és alacsony lángon, fedő alatt hagyjuk felengedni. Közben megtisztítjuk és vékonyan felszeleteljük a fokhagymát, a spenóthoz adjuk, és fedő nélkül pároljuk még 3-4 percet, amíg a leve első, és a fokhagyma megszelídül.
Közben a lazacfiléket fél citrom levével megcsöpögtetjük, sózzuk, majd egy serpenyőben a jól felforrósított olívaolajon a bőrös felével lefelé elkezdjük sütni, 3-4 perc után, amikor kezd átsülni és a bőr ropogós, egy csipesszel vagy két villa segítségével megfordítjuk, és még 1-2 percig sütjük.
Azonnal tálaljuk a spenóttal, a maradék fél citrom levével meglocsolva, még finomabb, ha egy kis pikáns tartármártást kínálunk hozzá.

Pofonegyszerű, mutatós és isteni finom, a hal omlósra, a zöldségek épp még egy kicsit roppanósra párolódnak a batyus módszerrel, és még kiegészíthetjük egy kis párolt rizzsel is, ami beszívja a lazac és a zöldségek aromáit, minden egyszerre készül el, és igazán kevés előkészítéssel jár.
A batyuhoz érdemes sütőpapírt használni alufólia helyett, ha savasabb alapanyag is kerül bele, mint hal esetében például jót tesz az ételnek némi citrom, mert állítólag a savas anyag oldja az alufóliát, viszont sütőpapír esetén ez nem fordulhat elő. A pakkba bármilyen zöldséget tehetünk, amit csak szeretünk, itt zsenge tök, brokkoli és karfiol került bele, de bármit használhatunk, ami a rendelkezésünkre áll, és a hallal nagyjából egyszerre sül meg…

Hozzávalók:
Elkészítés: A lazacszeleteket sózzuk, borsozzuk, egyenletesen meghintjük a fűszerkeverékkel, félretesszük. A tök vagy cukkini végeit levágjuk, a zöldséget felkarikázzuk, a brokkolit és a karfiolt kisebb rózsákra szedjük.
Négy nagyobb sütőpapírlapot kiterítünk, az aljára alapként párolt rizst kanalazunk, ráhalmozzuk a zöldségeket, sózzuk, majd a tetejére ültetjük a befűszerezett lazacot. A citromot vékonyan felkarikázzuk, és a halszeletekre rakosgatjuk.
A sütőpapírt két oldalról felhajtjuk, fent összefogjuk és visszahajtjuk, majd a két végét is lezárjuk, és a batyu alá hajtjuk, tepsire rakjuk. 180 fokos sütőbe toljuk, és kb. 20 perc alatt megsütjük. Azonnal tálaljuk, de ha szeretnénk, rápiríthatunk kicsit a sütőben, a csomagokat óvatosan kibontva – vigyázat, a gőz nagyon forró! -, és még pár percig pirítjuk grill fokozatra állítva, majd azonnal tálaljuk rusztikusan, a papírcsomagokban.

A lazacban az a jó, hogy feszes a húsa, filézve, vagyis szálkamentesen is kapható, és rengeteg ízvilág passzol hozzá. Ha igazán finomat szeretnénk, akkor kóstoljuk meg a vadlazacot, ez általában soványabb és kevésbé karakteres, igaz, ehhez szinte nyernünk kell lottón vagy a kaszinóban, annyival borsosabb az ára, de néha ki lehet fogni akcióban, és ilyenkor érdemes belőle betárazni, mert nagyon jó alapanyag ünnepibb alkalmakra.
A lazac most szezonális zöldségekkel készült, színes húsos paprikával és zsenge cukkinivel, de adhatunk hozzá gombát vagy padlizsánt is, ezek is hamar átsülnek, mert itt szempont, hogy egyszerre süljön meg minden a tepsiben. Fontos, hogy bár tényleg egyszerű és gyors fogásról van szó, a hal pácolását nem érdemes elspórolni, mert sokkal finomabb így a végeredmény, közben pedig akár a többi alapanyagot is előkészíthetjük.

Hozzávalók:
Elkészítés: A lazacfilét szeletekre vágjuk. A páchoz a citrom levét egy tálba facsarjuk, hozzáadjuk a mézet, a szójaszószt, a zúzott fokhagymát és a gyömbért, borsozzuk, és hozzáadjuk a halat, alaposan összeforgatjuk, és 20-30 percre a hűtőbe tesszük pácolódni.
Közben a húsos paprikát és a cukkinit megtisztítjuk, és falatnyi kockákra vágjuk. A lazacdarabokat egy tepsibe tesszük, majd a visszamaradt pácba öntjük a zöldségeket, alaposan átforgatjuk, majd a lazac köré rakjuk a tepsiben.
180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 20 perc alatt megsütjük, ekkor grill fokozatra állítjuk a sütőt, ha hőt pedig 200 fokra emeljük, és még 5 percet grillezük. Azon melegében tálaljuk, ha tartalmasabbá szeretnénk tenni, kínálhatunk mellé párolt rizst vagy bulgurt, quinoát is.

Köztudott, hogy sokkal gyakrabban kellene halat ennünk, mint tesszük, mert rengeteg fontos és értékes tápanyagot tartalmaz a szervezetünk számára. Sokan arra hivatkoznak, hogy nem szeretik, de szerintünk csak elkészítés kérdése: ezt a lazacburgert még azok is szeretni fogják, akik egyébként nem harcias halimádók. Ráadásul az is előnye, hogy gyorsan elkészül: pár perc az összeállítása, pillanatok alatt átsül, és már pakolható is bele a burgerzsemlébe…

Egyébként nem csak hamburgerként tálalható, készíthetünk mellé egy salátát, krumplipürét, de akár egy főzelék feltétje is lehet. Ha halburger lesz belőle, akkor viszont felejtsük el a klasszikus ketchupot, és készítsünk mellé egy zöldfűszeres-citromos-majonézes mártást.
Lazacburger
Hozzávalók:
A szószhoz:
Elkészítés: A halpogácsákhoz a zabpelyhet késes robotgépben finomra aprítjuk, majd egy tálkába átöntjük.
A lazacot felkockázzuk, majd a késes aprítóba tesszük, durvára aprítjuk. Hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, a zúzot fokhagymát, a citromlevet, a tojásfehérjét, a zabpelyhet és a finomra vágott zöldfűszert, sózzuk, borsozzuk, és néhány fordulattal összekeverjük.
A masszából féltenyérnyi pogácsákat formázunk, és icipici olajon (nem kell több, mert a lazac viszonylag zsíros hal) mindkét oldalukon 2-3 perc alatt megsütjük.
Közben a szósz alapanyagait egy tálkában összekeverjük.
A halburger összeállításához a zsemléket félbevágjuk, ízlés szerint salátával, szeletelt paradicsommal, hagymakarikákkal – vagy más kísérőkkel – és a majonézes mártással belerétegezzük a lazacos halpogácsát, és azonnal tálaljuk. Kínálhatunk mellé sült krumplit, vagy még inkább egészségesebb zöldségcsipszet.

A tatárbifsztek jó ismert és kedvelt a húsimádók körében, és mintájára megálmodták a halas tatárokat is. Ezeknek az a lényege, hogy csak nyers húst vagy halat tartalmaznak, hal esetében füstölt is lehet, amit nagyon apróra vágnak, esetleg összeaprítanak gépben, de a profik a késre és a vágódeszkára esküsznek. A halas tatárok közül a legismertebb a füstölt pisztrángból vagy lazacból készült változat, de jóval karakteresebb és mutatósabb ez utóbbi.

A lazactatár receptje szemtelenül egyszerű: a felaprított halat fűszerezzük egy kis finomra vágott lila hagymával vagy újhagymával, kevés citromlével, citrom reszelt héjával, pici olívaolajjal, de ízesíthető egy kis aprított olajbogyóval vagy kapribogyóval is, frissen őrölt borssal, nagyon jól ilik hozzá a kapor vagy az édeskömény. Aki krémesebben kedveli, 1-2 kanál tejföllel összekeverheti.
Pirítóssal nagyon mutatós és finom előétel, elég tömény és karakteres ízű, ezért érdemes salátaágyon tálalni, de legalábbis salátát is kínálni mellé.
Lazactatár
Hozzávalók:
A tálaláshoz:
Elkészítés: A lazacot éles késsel nagyon apróra vágjuk, ahogy a meghámozott lila hagymát is. Tálba tesszük, hozzáreszeljük a citromlét, belefacsarjuk a levét, hozzáadjuk a finomra vágott kaprot, ízlés szerinti mennyiségű borsot őrölünk rá, meglocsoljuk az olívaolajjal, és alaposan összekeverjük. Fél órát érdemes érlelni tálalás előtt.
Pirítóssal tálaljuk, rukkolaágyra helyezve nemcsak mutatós, de ízeiben is jól illik hozzá.

Ez a tejszínes-kapros halleves Finnországban az egyik legkedveltebb fogás, minden étteremben kapható, de otthon is gyakran kerül a családi asztalra akár hetente többször, mert nagyon jól variálható, könnyű, és pikk-pakk elkészül, tartalmas, de nem nehéz, egyszóval igaz főnyeremény.

Tulajdonképpen bármilyen halból készülhet, de legelterjedtebb mégis a lazacos változat, talán azért, mert a lazac rózsaszín húsa mutatós a tejszínes, fehér levesben. A hal mellett biztosan van benne krumpli és sárgarépa, valamint tejszín, jellegzetes fűszerei pedig a szegfűbors és a kapor, de innentől kezdve már bátran variálható. A zöldségességet fokozhatjuk felkockázott zellerrel, karalábéval, édesburgonyával vagy sütőtökkel, mehet bele egy maréknyi zöldborsó vagy zöldbab is, ha épp van kéznél.
Aki nem szereti a kaprot, kiválthatja petrezselyemmel, de egy próbát mindenképpen megér kaporral még azoknak is, akik amúgy nem rajonganak érte, mert a lazaccal, a tejszínnel és a szegfűborssal egészen izgalmas és nagyon komplex ízhatást ad. Mivel nálunk ritkábban használt alapanyag a lacac, ünnepi fogásként is megállja a helyét!

Ezt a hallevest a finnek hagyományosan vajjal megkent rozskenyérrel fogyasztják, ezt követve akár egy komplett vacsorát kiválthatunk vele. Tálaláskor kínálhatunk mellé egy kis citromot – nem fogja elrontani!
Finn lazacleves
Hozzávalók:
Elkészítés: A zöldségeket meghámozzuk, a krumplit apró kockákra, a répát karikára, a hagymát finomra vágjuk, ha póréhagymát használunk, azt vékonyan felszeleteljük.
A vajat megolvasztjuk, megdinszteljük rajta a hagymát/pórét, hozzáadjuk a krumplit és a répát, átforgatjuk, majd mehet bele a babérlevél és a szegfűbors. Felöntjük 1,2 liter vízzel vagy zöldségalaplével, megsózzuk, és mérsékelt tűzön 15-20 perc alatt a zöldségeket puhára főzzük.
Közben a lazacot felkozkázzuk, a kaprot finomra vágjuk. A halat a levesbe tesszük, és még 5 percet főzzük. A tűzről lehúzva hozzáadjuk a friss kaprot, 5 percet pihentetjük, majd tálaljuk.

Ez is érdekelhet: Halételek
A halak és a tenger gyümölcsei soha nem látott népszerűségnek örvendenek világszerte, hiszen manapság már a távoli vizeken halászott különlegességeket is meg lehet vásárolni a szaküzletekben és a hipermarketekben. Ráadásul a belőlük készült ételek egyértelműen kímélő fogások, de nemcsak a karcsúság megőrzésében segítenek, hanem tápanyagban gazdagok, no és az sem megvetendő, hogy nagyon finomak. A mediterrán és a skandináv konyhaművészet, valamint Ázsia és a Karib-tenger térségének egzotikus konyhái új elkészítési módokkal és ízekkel gazdagították a gasztronómia világát, és receptek sokaságát tették közkinccsé. Így a nemzetközi specialitások mindenütt az étlapok állandó szereplőivé váltak. Ez a szakácskönyv lehetővé teszi, hogy a világ minden tájáról származó különleges finomságokat magunk is könnyedén elkészíthessük otthon.
Hozzávalók a lazachoz:
Mindkét lazacfilét ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, facsarjuk rá a citromlevet, majd hagyjuk legalább egy órát állni, hogy az ízek jól átjárják.
A vajat és az olívaolajat hevítsük fel egy serpenyőbe, és a bőrével lefelé helyezzük bele az előzőleg befűszerezett lazacszeleteket, majd a forró zsiradékkal locsolgatva, süssük kb. 10 percig.
Ezután helyezzük be előmelegített, közepes hőmérsékletű sütőbe, és süssük még 15 percig, majd vegyük ki a sütőből, és tálalásig tartsuk melegen. ( A serpenyő nyelét csomagoljuk be alufóliába mielőtt betennénk a sütőbe!!!!)
Paprikás-mártás hozzávalói:
A lazacot vágjuk fel kisebb darabokra. A vöröshagymát, és a fokhagymát vágjuk fel apróra. A paradicsomot, és a paprikát vékonyan szeleteljük fel.
Az olívaolajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.
Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, pár pillanat múlva a felszeletelt paprikát és paradicsomot, és pároljuk tovább, majd szórjuk meg a pirospaprikával, adjuk hozzá a Piros Aranyat, keverjük alaposan össze, és öntsük fel a vízzel.
Ezután ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, főzzük kb. 15 percig, majd adjuk hozzá a feldarabolt lazacot és a tejfölt, és főzzük tovább kb. 15 percig.
A készre főtt paprikást ezután turmixoljuk le, vagy botmixerrel pépesítsük, majd egy szűrőn szűrjük át, hogy szép selymes legyen a szósz, és tálalásig tartsuk melegen.
Túrós csusza rétes hozzávalói 3 rúdhoz:
A tésztát enyhén sós vízbe főzzük ki, majd szűrjük és alaposan csepegtessük le, és egy kevés olajon futtassuk meg.
Ezután adjuk hozzá a túrót, ízlés szerint sózzuk, és hagyjuk hűlni.
Egy nedves konyharuhára tegyünk rá egy réteslapot, kenjük le olajjal, majd helyezzük rá a következő réteslapot…… (Én 3 réteslapot helyeztem egymásra mielőtt rákanalaztam a túrós csuszát.)
Ezután körbe a széleknél hagyjunk el kb. 1,5 cm-es csíkot, és kanalazzuk rá a túrós csuszát, majd hajtsuk be a széleket, és a konyharuha segítségével tekerjük fel a rétest.
Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, locsoljuk meg olajjal, helyezzük rá egymástól kicsit távolabb a rétesrudakat, majd mindegyiket kenjük le vékonyan olajjal.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit magasabb hőfokon, süssük szép pirosra, ropogósra. (Én légkeverésnél 180 fokon sütöttem)
A sütőből kivéve hagyjuk a rétest a tepsiben hűlni, majd egy éles késsel, ízlés szerint szeleteljük fel.
Tálaláskor helyezzük tányérra a lazacszeletet, ízlés szerint locsoljuk meg a paprikás-mártással, tegyünk mellé 1-2 szeletet a túrós csusza rétesből, és úgy kínáljuk.
Jó étvágyat hozzá!
Hozzávalók:
A füstölt lazacszeleteket vágjuk fel kisebb darabokra. Az almát hámozzuk meg, vágjuk félbe, vájjuk ki a magházat, majd vágjuk fel kisebb kockákra.
Ezután a felkockázott almához adjuk hozzá a feldarabolt füstölt lazacot, majd facsarjuk rá a citromlevet, és tegyük félre.
A mascarponét keverjük simára egy csipet sóval, ízlés szerint őrölt borssal, és az előzőleg apróra vágott kaporral. (a sózással óvatosan bánjunk, és vegyük figyelembe hogy a lazac is sós)
Ezután adjuk hozzá a lazacos-almás keveréket, óvatosan keverjük, forgassuk össze, majd tegyük be a hűtőbe legalább egy órára, hogy az ízek kellően összeérjenek.
Közben készítsük elő a zsemlét, vagy a szendvicskenyeret.
Én a zsemlét kétfelé vágtam, majd szendvicssütőben szép világos színűre, és ropogósra sütöttem mindkét oldalát. Ezután még forrón, kiszúrtam egy kisebb pogácsaszaggatóval, hogy szép formás legyen. (Amennyiben szendvicskenyeret használunk, vágjuk szép formásra, és ízlés szerint azt is megpiríthatjuk….)
A füstölt lazacos mascarponekrémet vegyük ki a hűtőből, majd kanalazzuk rá az előzőleg megpirított zsemlekarikákra, és tálalásig tegyük vissza a hűtőbe.
Tálalás előtt pár perccel vegyük ki a hűtőből, hogy ne legyen túl hideg, majd díszítsük friss kaporral, és úgy kínáljuk.
Jó étvágyat hozzá!
A lazac már ott várakozott a hűtőben, és volt itthon gomba és cukkini is, persze konkrét tervem azokkal sem volt. Aztán gondoltam egyet, miért is ne készülhetne a lazac pl. Wellington módra, és már hozzá is láttam a gomba és a cukkini előpárolásához. Mire elérkezett a vacsoraidő, el is készült a ropogós tésztában sült lazac. Egyszerű, és mégis ünnepi fogás kerekedett, melyet természetesen nem csak karácsonykor, vagy éppen ünnepi alkalmakkor, de pl. hétvégén is feltálalhatunk.
Hozzávalók:
Mindkét lazacfilét ízlés szerint csepegtessük meg citromlével, majd sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni hogy az ízek kellően átjárják.
A cukkinit és a gombát vékonyan szeleteljük fel.
Az olajat hevítsük fel, majd helyezzük bele a felszeletelt cukkinit, majd sózzuk, borsozzuk, és pár percig pároljuk. Közben többször fordítsuk át, majd szedjük ki egy tányérra, és hagyjuk kihűlni.
Ezután a visszamaradt zsiradékba tegyük bele a gombát, sózzuk, borsozzuk, és szintén pároljuk pár percig, majd alaposan csepegtessük le, szedjük ki egy tányérra, és hagyjuk kihűlni.
Az egyik előnyújtott leveles tésztát tekerjük ki a papírból, majd az alsó felére fektessünk rá pár szelet előpárolt cukkinit.
Ezután helyezzük rá az egyik befűszerezett lazacfilét, majd a tetejére pakoljuk rá az előzőleg megpárolt gombaszeletek felét.
Ezután felvert tojással kenjük körbe a tészta széleit, majd hajtsuk, és nyomkodjuk rá, a szabadon maradt tésztarészt. Végül villával nyomkodjuk le a széleket, nehogy sütés közben szétnyíljon, majd kenjük le felvert tojással. (a másik lazacfilével is így járjunk le)
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük egymástól kicsit távolabb a megtöltött tésztákat.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra. (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem)
Tálalás előtt hagyjuk pár percet hűlni, majd egy éles késsel szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. Én mindkét tésztát félbe vágtam, és úgy tálaltam.
Jó étvágyat hozzá!
A keksz tésztáját szintén egy kisebb pogácsaszaggatóval szúrtam ki, majd közvetlen tálalás előtt állítottam össze a kis falatkákat, nehogy a keksz elázzon a lazactól, és a krémtől. A sajtkrémhez natúr philadelphia krémsajtot és reszelt füstölt sajtot kevertem simára, mely nagyon jól illett a füstölt lazachoz, és a mákos-sós kekszhez. A siker természetesen nem maradt el, és szinte pillanatok múlva már csak az üres tányér nézett vissza rám.
Hozzávalók:
A krémsajtot enyhén sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal, majd keverjük simára.
A füstölt sajtot reszeljük le egy kisebb lyukú reszelőn, majd keverjük hozzá a fűszeres krémsajthoz.
A lazacot vágjuk fel az előzőleg megsütött mákos-sós keksz méretűre, majd a leeső darabokat ízlés szerint vágjuk fel, és tegyük félre a díszítéshez.
Mákos-sós keksz hozzávalói:
A mákot tegyük bele egy teflon serpenyőbe, majd állandó kevergetés mellett, kisebb lángon, pár pillanat alatt, pörköljük meg. (vigyázzunk mert a mák hamar megég, így amikor elkezd pattogni, rögtön vegyük le, nehogy megégjen)
Amikor a mák megpörkölődött (ez pár pillanat) rögtön vegyük le, és öntsük át egy tányérba, majd hűtsük ki teljesen.
A lisztet keverjük össze a teljesen kihűtött mákkal, a sóval, (én 1 mk sót adtam hozzá) majd adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat. Ezután gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát, majd egy sütőpapíron nyújtsuk ki vékonyra. (ha túl száraznak találnánk, akkor gyúrás közben egy pici hideg vizet adhatunk hozzá)
A vékonyra kinyújtott tésztát ezután ízlés szerinti formával szúrjuk ki, majd a sütőpapírral együtt, emeljük át egy tepsire.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép világos színűre. A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni.
Tálalás előtt a kihűlt kekszre helyezzünk rá egy méretre vágott lazacdarabot, majd kanalazzunk rá a sajtkrémből, végül pedig helyezzünk rá egy kekszet. Ezután ízlés szerint díszítsük egy kevéske krémmel, és a maradék lazacdarabkákkal. (közvetlenül tálalás előtt készítsük el a falatkákat, mert különben a keksz elázik a haltól, és a sajtkrémtől).
Jó étvágyat hozzá!