Írd be, mit keresel:

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Hozzávalók kb. 20 db profiterolhoz:

  • 7 dkg liszt
  • 5 dkg vaj
  • 6 ml tej
  • 6 ml víz
  • 1/4 tk só
  • 2 db tojás (közepes)

A tejet keverjük össze a vízzel, és a sóval, adjuk hozzá a vajat, majd kevergetve melegítsük forráspontig.

Ezután vegyük le a tűzről, keverjük hozzá a lisztet, majd tegyük vissza a tűzre, és kevergetve pirítsuk pár percig. 

Ezután vegyük le a tűzről, majd hűtsük éppen csak langyosra a tésztát.

Ezután egyesével adjuk hozzá az egész tojásokat, majd robotgéppel keverjük mindegyikkel simára a tésztát. 

Előzőleg bevizezett kézzel formázzunk diónyi golyókat, majd helyezzük egymástól távolabb, egy sütőpapírral bélelt tepsire. (sütés közben nőni fognak, ezért hagyjunk elegendő távolságot közöttük)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 15-20 perc alatt szép pirosra. Ezután zárjuk el a sütőt, majd hagyjuk még pár percig a fánkokat a meleg sütőben. Ezután vegyük ki, és mielőtt megtöltenénk hűtsük ki egészen.

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Tormakrém hozzávalói:

  • 25 dkg mascarpone
  • 2-3 ek torma (üveges csemege)
  • 1/2 citrom leve
  • cukor (ízlés szerint)
  • őrölt fehér bors
  • snidling (ízlés szerint)
  • 1 dl habtejszín
  • tálaláshoz 10 dkg füstölt lazac.

A mascarponét keverjük simára a tormával, majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, csepegtessük hozzá a citromlevet, és keverjünk hozzá ízlés szerint cukrot, (v. édesítőszert) és apróra vágott snidlinget.

A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a tormás-mascarponéhoz. (keverés közben kóstoljuk, mert lehet nem kell bele az összes hab)

Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek.

Közvetlenül tálalás előtt vágjuk le a fánkocskák tetejét, majd töltsük meg a tormakrémmel. Ezután helyezzünk rá egy kis szelet füstölt lazacot, majd a levágott tésztakalapot helyezzük a tetejére, és úgy kínáljuk. (közvetlenül tálalás előtt töltsük meg a fánkot, mert ha sokáig áll megtöltve, akkor a tészta megpuhul, és nem lesz jó ropogós)
Jó étvágyat hozzá!

És nem is akarunk, ha őszinték akarunk lenni. Viszont fontos lenne, hogy tápláló ebédet tudjunk tálalni a családnak. Jó hírünk van: gyorsan is lehet finomat főzni!

Megmutatjuk, hogyan tudunk maximum 30 perc alatt tápláló és finom ételeket készíteni és tenni az asztalra az egész család megelégedésére.

Lássuk az ajánlatot!

Galéria

Galéria
Forrás:
cookta.hu

Miso kushi katsu – japán rántott hús édes miso szósszal

Hozzávalók:
A sült húshoz:

  • 2 kg sertéskaraj vagy -lapocka, nagyobb kockákra vágva
  • só, frissen őrölt bors
  • 1–2 csésze liszt
  • 3 db tojás, felverve
  • 1-2 csésze panko (japán) morzsa
  • olaj a sütéshez

A miso szószhoz:

  • 3/4 csésze miso
  • 6 evőkanál cukor
  • 3 evőkanál mirin (főzésre használt édes sake)

Forrás:
Noguchi

Elkészítés: Áztassuk a nyársakat hideg vízben 30 percig, majd töröljük szárazra. Húsnak érdemes zsírosabb darabokat választani, hogy a sütés közben ne száradjon ki, illetve így ízesebb is lesz a fogás. Szórjuk meg a karajkockákat sóval és borssal. Húzzunk a nyársra a kockázott húst. Forgassuk meg lisztben, tojásban, majd ugyanebben a sorrendben még egyszer. A második réteg tojás után pedig forgassuk meg panko-morzsában. A két réteg liszt és tojás alkalmazásával egyenletesebb bundát kapunk. Süssük forró olajban (180 °C), majd egy kicsit alacsonyabb hőfokon (150 °C), amíg ropogós lesz.

A szósz elkészítéséhez keverjük össze a hozzávalókat egy kis lábasban, és alacsony lángon főzzük addig, amíg aromás illata lesz. Ha túl sűrűnek tűnik, adjunk még hozzá egy kevés vizet.

Forrás:
Noguchi

Japán cézár saláta    

Hozzávalók:
Az öntethez:

  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál fehér miso paszta
  • 4 evőkanál citromlé
  • 3 evőkanál balzsamecet
  • 2 evőkanál dijoni mustár
  • 1 teáskanál umeboshi (japán szilva) paszta
  • 2 teáskanál shoyu (japán) szójaszósz
  • 6 dkg selyemtofu, blansírozva
  • 12 evőkanál extra szűz olívaolaj

A salátához:

  • 2 csésze kruton
  • 2 fej római saláta, felaprítva
  • 1 nori (alga) lap, összemorzsolva, vagy felcsíkozva

A lazactepertőhöz:

  • 2 szelet lazacfilé, félbevágva
  • 2 evőkanál szójaszósz
  • 2 evőkanál vodka vagy szaké  
  • 1 evőkanál yuzu- vagy lime- vagy citromlé
  • fél citrom vagy lime héja
  • olaj a sütéshez
  • keményítő a panírhoz    

Forrás:
Noguchi

Elkészítés: Az öntet minden hozzávalóját tegyünk egy tálba, és botmixerrel pürésítsük simára.

A szójaszósz, a vodka, a citromlé és citromhéj elegyében 10-15 percig marináljuk a lacacot. Papírtörlővel töröljük szárazra, majd forgassuk keményítőbe, és rázzuk le a felesleges keményítőt. 5 percig hagyjuk pihenni. 160 C-os olajban süssük aranybarnára.

Tálaljuk a salátát az öntettel, a tetején a lazactepertővel, a krutonnal és az algával.

Forrás:
Noguchi

Forrás: Noguchi.hu

Az ünnepi alkalmak fényét mindig emeli egy különlegesebb előétel, amihez tökéletes választás lehet ez a könnyű lazachab, ami pár perc alatt összeállítható. A hal karakteres aromája tökéletesen érvényesül benne, látványosan tálalható pirítósra vagy kekszre habzsákból kinyomva apró falatkának, de ha ezzel nem akarunk bajlódni, akkor tálkában is az asztal közepére helyezhető.

A füstölt lazac mellett egy kis krémsajt és felvert tejszínhab, illetve némi torma kell hozzá – fantasztikusan passzol hozzá, kicsit pikánsabbá teszi, és a savassága is ellenpontozza a lazac határozott ízét. Könnyű, habos, szinte szétomlik a szájban és isteni, miközben tényleg pofonegyszerű!

Lazachabos falatka

Hozzávalók:

  • 10 dkg füstölt lazac
  • 3 evőkanál natúr krémsajt
  • 1 teáskanál ecetes torma
  • 2 dl habtejszín

Elkészítés: A lazacot nagyjából összevágjuk, és egy késes aprítóba tesszük. Hozzáadjuk az ecetes tormát és a natúr krémsajtot, és simára, krémesre dolgozzuk. A jól behűtött tejszínt elektromos habverővel keményre verjük, majd spatulával beleforgatjuk a lazacpépet, és simára elkeverjük.

Kínálhatjuk tálkában is pirítós mellé, de igazán mutatós, ha habzsákból apró pirítósra, sós kekszre rózsát nyomunk belőle, majd 1-1 kapribogyóval díszítjük.

A lazacot hajlamosak vagyunk túlgondolni, pedig ez a hal önmagában is elég karakteres, egy kis citrom, fehérbor és némi zöldfűszer elég hozzá, hogy ellenállhatatlanul finom fogás kerekedjen belőle, pofonegyszerűen. Ha friss lazacot használunk, 10 perc alatt készre párolódik a fehérbor gőzében, ha fagyasztott halfilére esik a választás, 15 perc tökéletes, ezalatt pedig a köretének szánt krumpli és zöldborsó is megpárolódik mellette.

Ízlés és kínálat szerint más zöldséggel is készíthető, a brokkoli, a spenót is jó barátja például a lazacnak, de mindenképpen jót tesz, ha friss zöldfűszereket használunk hozzá, a citrommal, a fehérborral és a hallal ezek isteni ízharmóniát alkotnak!

Serpenyős lazac vele párolt körettel

Hozzávalók 2 személynek:

  • 2 lazacfilé
  • 4-5 közepes krumpli
  • 20 dkg (fagyasztott) zöldborsó
  • 2 szál újhagyma
  • 1 citrom vagy lime
  • 1 dl fehérbor
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1-1 evőkanál finomra vágott petrezselyem, bazsalikom és oregánó
  • só, bors

Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, leöblítjük, félbe, majd szeletekre vágjuk. Az újhagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. Egy nagyobb serpenyőbe olívaolajat öntünk, rászórjuk az újhagymát és a krumplit, majd a fagyos borsót, rárakjuk a lazacfiléket – ez is lehet fagyasztott -, ráfacsarjuk a citrom vagy lime felét, az egészet sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a felaprított friss zöldfűszerekkel, felöntjük a fehérborral, és tűzre tesszük.

Közben a maradék fél citrust felkarikázzuk, a lazacok tetejére rakjuk a szeleteket, és a serpenyőre fedőt téve, közepes lángon kb. 15 perc alatt készre pároljuk az egészet.

Azonnal tálaljuk, egy pohár könnyű fehérbor jól illik hozzá, ha az alkalom megengedi…

Nem túl csinos, de annál ütősebb a gyömbérszósz, ami friss és pikáns, pofonegyszerűen kikeverhető reszelt gyömbér, fokhagyma, citrom és szójaszósz keverékéből, a karakteres és nagyon különböző ízek pár perc pihentetés alatt nagyon jól összesimulnak. Amellett, hogy tele van vitaminnal, javítja az emésztést és az anyagcserét, ráadásul a baktériumok ellen tisztító, fertőtlenítő hatással is bír, de a legnagyobb erénye, hogy zseniálisan feldob egy szelet natúr sült csirkemellet, néhány szelet tofut, de akár sült zöldséget, párolt rizst is.

A szósz napokig eltartható hűtőben, nincs benne semmi romlékony, de frissen is pikk-pakk összedobható. Most natúr lazacfilé mellé készült egy kis zelleres krumplipürével, ami akár ünnepi fogásként is megállja a helyét, pedig igazán gyors és egyszerű…

Lazac gyömbéres szósszal és zelleres krumplipürével

Hozzávalók:

  • 4 szelet lazacfilé
  • 1/2 citrom
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

A szószhoz:

  • hüvelykujjnyi friss gyömbér
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1/2 citrom
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • szójaszósz

A krumplipüréhez:

  • 4 közepes krumpli
  • 1 nagyobbacska zellergumó
  • 2 dl tejszín

Elkészítés: A krumplit és a zellert meghámozzuk, felkockázzuk, és sós, forró vízben feltesszük főni.

A fokhagymát és a gyömbért megtisztítjuk, és egy finom reszelőn lereszeljük, hozzáreszeljük a citrom héjt, belefacsarjuk a levét, és felöntjük kb. 1/2 dl szójaszósszal, elkeverjük, és hagyjuk egy kicsit pihenni, hogy összesimuljanak az ízei.

A lazacfiléket megcsöpögtetjük sitromlével, finoman sózzuk, borsot őrölünk rá, és 2 evőkanál felforrósított olívaolajon egy serpenyőben oldalanként 3-4 perc alatt megsütjük.

Közben a krumplit és a zellert leszűrjük, hozzáöntjük a tejszínt, és botmixerrel krémesre turmixoljuk.

A lazacot a zelleres krumplipürével és a gyömbéres szósszal tálaljuk, ízlés szerint salátát is kínálhatunk mellé.

Akár hiszünk bennük, akár nem, ezek a babonaságok olyan szimbólumok, amiknek szépségük van, éppen a hagyomány miatt. Míg mi malacot eszünk, ami kitúrja nekünk a szerencsét, nem mellesleg a kövér és zsíros hús a bőséget és a gazdagságot is szimbolizálja, addig a világban sokféle szokás kapcsolódik az óév elengedéséhez és főleg az új esztendő köszöntéséhez, a bőség, az egészség és a jólét becsalogatásához. Ha biztosra akarunk menni, érdemes akár mindegyikkel próbálkozni az év első napján. 🙂

Spanyolországban például 12 szem szőlőt, Portugáliában pedig 12 szem mazsolát eszik mindenki éjfél után, az elkövetkezendő év minden hónapjára egyet, mindegyikhez kívánva valamit. Ennyi kívánságot nem is olyan könnyű rákészülés nélkül kívánni, mint elsőre gondolnánk, így érdemes egy kicsit előre átgondolni és összeírni!

A törökök és a görögök gránátalmával varázsolnak: a termékenység, a tökéletesség és a sok apró mag miatt a bőség szimbólumának tartott gyümölcsöt minden családban a ház ura a bejárati ajtó előtt erősen földhöz csapja, a szétrepedt gyümölcsből kiguruló magok pedig megmutatják, mennyi bőségre számíthat a család az új évben: minél több mag gurul szét, annál gazdagabb időszakra számíthatnak.

Gránátalmás ünnepi kuglóf >>

A legjobb gránátalma-pucolás videóval >>

A malac nemcsak nálunk kötelező kelléke az évkezdésnek: Olaszországban lencsével együtt főzik kiadós raguvá, de a német, az ír, a portugál és az amerikai újévi menüben is fontos helye van a jó sertéssültnek, sőt virsli formájában is rengeteg vidéken kerül ilyenkor tányérra a szerencsehozó jószág…

Bőrös malacsült klasszikusan >>

Modernebben – pulled pork szendvicsnek >>

A lencse és más apróbb szemű hüvelyesek kikerülhetetlenek, a sok kis apró és gömbölyded alapanyagból készülő étel a számosságot – és formájával a pénzt – szimbolizálja, így egyértelműen a bőség és gazdagság jelképe.

Lencsefőzelék klasszik >>

Marokkói lencseleves >>

Bár mi úgy tartjuk, hogy ha halat eszünk, elúszik vele a szerencse, máshol ez másképp van, és ez is bizonyítja, hogy minden csak szemlélet kérdése. A dánok, a svédek, a lengyelek és az olaszok is úgy tartják, hogy a hal bőséget hoz, de csakis akkor, ha pikkelyes, a csillogó pikkelyek ugyanis a pénzt szimbolizálják, így nyugodtan ehetünk akár pontyot, lazacot vagy heringet is.

Lazac serpenyősen >>

Ünnepi heringsaláta >>

Boldog, egészséges és finom új évet kívánunk!

Olyan rövid a spárga szezonja, ilyenkor nem bírunk magunkkal, főleg mert már egész jó áron is lehet kapni. Minden formában szeretjük, de a legjobb sütve, mert akkor minden íz benne marad a zöldségben. Most lazaccal együtt sült, sütőpapírból készült batyuba zárva: zseniális ez a technika, mert az étel saját gőzében párolódik tökéletesen puhára és szaftosra, minden ízanyagot megtartva, ráadásul pikk-pakk összeállítható, akár korábban is, tálalás előtt 20 perccel kell csak bedobni a sütőbe.

A batyukhoz nemcsak sütőpapírt, hanem elvileg alufóliát is lehet használni, de savas anyaggal, mint amilyen a citrom, állítólag kioldódik az alumínium, ráadásul a sütőpapír mutatósabb is, és biztos nem ragad rá az étel, így mi ezt javasoljuk. A zöld spárga mellé most lazac és egy kis barna csiperke is került, ízesítésül pedig némi citrom, só és bors. Tökéletes összhang, ráadásul egészséges, még diétás étrendbe is könnyedén beilleszthető.

Batyuban sült lazac spárgával és gombával

Hozzávalók:

  • 4 szelet lazacfilé
  • 50 dkg zöld spárga
  • 8 fej barna csiperkegomba
  • 1 citrom
  • 4 teáskanál vaj
  • só, bors

Elkészítés: A halat megmossuk, leszárítjuk, majd falatnyi kockákra vágjuk, kevés citromlével megcsepegtetjük, összeforgatjuk. A spárgák szárvégeit meghajlítjuk, és a fásabb részt letörjük, majd a síppkat leöblítjük. A gombát megmossuk, és felszeleteljük. A citromot cikkekre, kockákra vágjuk.

Sütőpapírból 4 tepsinyi lapot vágunk, és batyukat készítünk. Közepükre tesszük a spárgát, majd 1-1 marék lazacot, megszórjuk a gombaszeletekkel, 2-3 daarbka citromot teszünk mellé, az egészet finoman megsózzuk, és mindegyikre 1-1 teáskanál vajat morzsolunk. A sütőpapírt felül összefogjuk, magunk felé kétszer visszahajtjuk, majd oldalt a pakk alá hajtjuk a széleket, és tepsibe tesszük.

180 fokos sütőbe toljuk, és kb. 20 perc alatt megsütjük. Azonnal tálalhatjuk, de ha szeretnénk, a csomagokat óvatosan kibontva még pár percig piríthatjuk, majd frissen őrölt borssal megszórva tálaljuk.

A quiche nagyon változatosan készíthető, gyakorlatilag bármi kerülhet bele, de léteznek klasszikus töltelékek, mint pédául a spenótos-lazacos, ami akár ünnepi fogásként is megállja a helyét, de remek partira, csajos összejövetelre, piknikre is, hiszen a pitetálban jól szállítható, sőt akár kézből is fogyasztható.

A lazac és a spenót nagyon jól illenek egymáshoz, és viszonylag kevés lazaccal is nagyon gazdag pitetortát készíthetünk. Tetszés szerint friss vagy füstölt lazacot is használhatunk – ez utóbbiból tényleg kevés kell, mert jóval intenzívebb az íze.

A quiche nagyon egyszerűen összeállítható, igaz, a tésztáját kicsit pihentetni kell, de elkészíthetjük akár előző nap is, vagy ha nem akarunk bajlódni a tésztagyúrással, használhatunk kész leveles tésztát is, így tényleg lerövidítve az elkészítési időt. Amíg sül, érdemes hozzá egy nagy tál friss salátát összedobni, mert ezzel tálalva a legfinomabb.

Spenótos-lazacos quiche

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 25 dkg liszt
  • 10 dkg hideg vaj
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál tejföl
  • pici só

A töltelékhez:

  • 30 dkg fagyasztott spenót
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 30 dkg lazacfilé
  • 2 dl tejszín
  • 3 tojás
  • 5 dkg reszelt sajt
  • só, bors

Elkészítés: A tésztához a lisztet, a vajat, a tojást, a tejfölt és a sót összedolgozzuk, és 1 órát a hűtőben pihentetjük.

A töltelékhez a spenótot felengedjük, lecsöpögtetjük. A lazacot felkockázzuk, picit besózzuk, borsozzuk. A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a tejszínt, a reszelt sajtot és a zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, villával alaposan felverjük.

A tésztát fél centi vastagra nyújtjuk, lapos torta- vagy piteformába nyomkodjuk úgy, hogy kis pereme is legyen, majd megszurkáljuk villával. 200 fokos sütőben 10 percet elősütjük.

A spenótot és a lazacot egyenletesen elosztjuk a tésztán, majd nyakon öntjük a tejszínes-sajtos tojással, és 180 fokos sütőben 30 percig sütjük, míg a közepe is megszilárdul.

Melegen vagy langyosan színes salátával tálaljuk.

A lazac manapság az egyik legkedveltebb halféle, a friss vagy fagyasztott lazac serpenyőben megsütve is isteni és villámgyors fogás, de füstölve is jól használható. 

A lazacról érdemes tudni, hogy a létfontosságú halolajok egyik fő forrása, és számos egészséges hatása mellett véd a szívbetegségek, érrendszeri gondok, a stroke, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint ellen, még akkor is, ha zsírosabb húsú halról van szó. A benne lévő zsírsavak csökkentik a depresszió, valamint a bőr- és mellrák kockázatát. Emellett a lazacban sok B-vitamin van, így gluténmentes étrendben kiemelten fontos, mert a mentes étrendben gyakran nem fogyasztanak belőle eleget. A lazac segít az inzulinrezisztencia legyőzésében is, ami a cukorbetegség előfutára lehet, de bőrproblémák ellen is jótékony – ha nincs ezzel gondunk, akkor is bársonyossá teszi a bőrünket.

A konyhában persze az a legfontosabb, hogy az alapanyag finom legyen és minél többféle módon felhasználhassuk. A füstölt lazac mennyei szendvicsbe, tésztaételben igazán finom, salátába téve is remek, de mivel nem nagy tételben vesszük az ára miatt, ezért érdemes dúsítani: felaprítva és krémsajttal, némi fűszerrel elkeverve igazán ínyenc szendvicseket készíthetünk belőle baráti borozásra, bulira, de akár karácsonyi vacsora előételeként is páratlanul finom felvezető lehet.

A felaprított füstölt lazacot krémesíthetjük krémsajttal, tejföllel, tejszínnel, ezek keverékével. Fűszerként elsősorban a kapor és a vele rokon édeskömény a legjobb választás, de egy kis tormával vagy wasabival is izgalmassá tehetjük. Jól áll még neki valamilyen hagymaféle, ezekből a zsengébb, gyengébb ízűeket válasszuk – újhagymát, salottát, pórét vagy lilahagymát –, ne nyomjuk el a füstölt lazacot, inkább ellenpontozzuk vagy erősítsük!

Mascarponés lazackrém

Hozzávalók:

  • 15 dkg füstölt lazac
  • 30 dkg mascarpone
  • 1/2 citrom
  • 1 kávéskanál kapormag
  • só, bors

Elkészítés: A füstölt lazacot egy késes robotgépbe tesszük a kapormaggal, 1 perc alatt felaprítjuk, hozzáreszeljük a citrom héját, belefacsarjuk a levét, hozzáadjuk a mascarponét, borsot őrölünk hozzá, elkeverjük, majd megkóstoljuk, és ha szükséges, kicsit megsózzuk – nem biztos, hogy szükséges, mert a füstölt lazac eleve sós.

1–2 órát pihentetjük a hűtőben, hogy az ízek összeérjenek. Pirítóssal, esetleg tejszínes-ecetes tormával kínáljuk, friss kaporral meghintve vagy díszítve is finom.

Lazac szeletben, filézve, bőrösen és füstölve is elérhető ma már a nagyobb boltokban, és a tenyésztett lazac megfizethető árban is van. Igazi különlegesség – és jóval drágább mulatság – azonban a vadlazac, amelynek intenzívebb, ruganyosabb, élénkebb a húsa. A lazac gazdag ómega-3 és -6 zsírsavakban, így kimondottan az egészséges ételekhez sorolhatjuk.

A lazacot süthetjük tepsiben, kis fehérborral meglocsolva vagy citromlével megcsepegtetve, de serpenyőben is készülhet – pár perc alatt átsül a lazacfilé. Nagyon fontos, hogy nem szabad túlsütni, néhány perc elég oldalanként, hogy tökéletesen omlós legyen. A lazachoz nagyon jól illik a kapor, a citrombors és az édesköménymag, kiemelik, kiegészítik különleges ízét.

Forrás:
Hámori Zsófia

Köretként remek a lazachoz a vajas burgonyapüré vagy bármilyen saláta, de igen jó barátságban van a spenóttal, amit blansírozva, majd egy kis fokhagymával és tejszínnel összeforgatva, összeforralva tálalhatunk a serpenyős sült lazac mellé.

Forrás:
Hámori Zsófia

Serpenyős lazac tejszínes-fokhagymás spenóttal

Hozzávalók:

  • 4 szelet lazac
  • bors
  • olívaolaj
  • édesköménymag
  • 1 citrom leve
  • A tejszínes-fokhagymás spenóthoz:
  • 60 dkg friss spenót
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 dl tejszín

Elkészítés: A spenótot lobogó sós vízben blansírozzuk, majd leszűrjük. Kis olajat hevítünk, megpirítjuk rajta az apróra vágott fokhagymát, majd rádobjuk a spenótot.

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Kicsit összepirítjuk, majd mielőtt lezárnánk, hozzáadunk 1 dl tejszínt, elkeverjük, összeforraljuk, ízlés szerint sózzuk.

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

A lazacokat szálkátlanítjuk, bőrét óvatosan lefejtjük, befűszerezzük, citrommal megcsepegtetjük.

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Egy serpenyőben kis olívaolajon megsütjük minden oldalát 2-3 perc alatt, csipesszel forgatjuk meg, villát ne szúrjunk a húsba! Végül citromot facsarunk rá.

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Frissen, azonnal tálaljuk a tejszínes-fokhagymás spenóttal.

Forrás:
Hámori Zsófia
Halételek

Megrendelem!
Forrás:
Alexandra.hu

Halételek

Változatos, könnyű és nagyon finom

A kínálat halfélékből és tenger gyümölcseiből folyamatosan nő, és ezzel párhuzamosan az elkésztési módok is gazdagodnak. Ez a könyv rafinált receptek sokaságát gyűjtötte össze a világ minden tájáról: fűszeres-aromás mediterrán, egzotikus ázsiai és klasszikus hazai halételeket.

Készítsük sütőben vagy serpenyőben, főételnek vagy levesnek, tálaljuk egytálételként vagy könnyű apró falatkák formájában, a halétel ünneppé varázsolja a hétköznapokat is.

Improvizált ünnepléshez, hirtelen betoppanó vendégeknek vagy egy felindulásból megvásárolt isteni fehérbor mellé illő fogás a füstölt lazaccal készülő spagetti. Amíg a tészta kifő, minden más is elkészül, és ha a bor kellemesen lehűlt, elképesztően finom fogással lephetjük meg szeretteinket.

Rém egyszerű, de annyira finom tésztaétel, hogy ünnepi asztalon is megállja a helyét – elsősorban a füstölt lazacnak köszönhetően, amihez most már egyre jobb áron is hozzájuthatunk. Egy kis tejszín, fehérbor, kapribogyó és reszelt citromhéj teszi különlegessé, és ha egy kis friss petrezselyemmel vagy rukkolával is megszórjuk tálalás előtt, igazi ínyencséget tehetünk az asztalra.

Lazac spagetti

Lazacos spagetti
Forrás:
Cookta.hu

Lazacos spagetti citromosan, ünnepi kiadásban

Hozzávalók:

  • 40 dkg spagettitészta
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 25 dkg sűrű tejszín
  • 1 citrom reszelt héja
  • 5 dkg parmezánsajt
  • 2 evőkanál kapribogyó
  • 10 dkg füstölt lazac
  • csilipaprika
  • rukkola és/vagy petrezselyem
  • só, bors

Elkészítés: A tésztát forró, sós vízben feltesszük főni.

A vajat egy serpenyőben felhevítjük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, átkeverjük, majd felöntjük a fehérborral, hozzáadjuk a tejszínt, hozzáreszeljük a citrom héját és a parmezán felét, belekeverjük a kapribogyót, majd 1-2 perc után levesszük a tűzről.

A megfőtt tésztát (al dente) leszűrjük, majd a szószhoz adjuk a csíkokra vágott füstölt lazaccal együtt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, összeforgatjuk.

Tányérokba szedjük, a tetejét megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel vagy maréknyi rukkolával, illetve a maradék parmezánt késsel vagy zöldséghámozóval forgácsoljuk, és ezzel szórjuk meg a tésztát, ízlés szerint egy kis finomra vágott csilipaprikát is tehetünk rá.

Forrás:
Cookta.hu

Várjuk olvasóink receptjeit is tésztás receptversenyünkre! >>