Írd be, mit keresel:

Pedig nem új keletű sajtról van szó: a pálpusztai sajt több mint 120 éves! Története 1890-ben kezdődik, amikor Heller Pál megépíti budapesti sajtüzemét, itt kezdik készíteni tehéntejből a rúzsflórával oltott lágy, zsíros sajtot. A csodával határos módon fennmaradt a háború utáni években is, de szaga miatt sokáig nagyon lenézett sajtféle volt. 

Ha arra gondolunk, hogyan sóvárgunk a különféle francia, holland, belga sajtkülönlegességek után, amelyek jó része hasonlóan „büdi”, érdemes kicsit újraértékelnünk ezt a remek magyar sajtot.

A pálpusztai akkor jó, ha megnyomkodva már kellően puhának érezzük, és az orrunk is meglehetősen szagosnak érzi. Fogyasztás előtt 1-2 órával vegyük ki a hűtőből, mert szobahőmérsékleten az igazi. Nagyon jól illik hozzá a vékonyra vágott lila hagyma, de akár édes gyümölccsel, körtével, barackkal is mennyei. Sőt, aki igazán szereti, rakhatja salátába is, mint tette olvasónk, Béla, aki családja három kedvencét, a lazacot, a pálpusztait és a salátát komponálta egy fogásba. 

Forrás:
Molnár Béla

Grillezett lazac pálpusztais salátával

Hozzávalók:

  • 60 dkg vadlazacfilé
  • 30 dkg friss salátakeverék
  • 10 dkg pálpusztai sajt
  • frissen őrölt színes bors
  • 1 teáskanál balzsamecet
  • 1 evőkanál extraszűz olívaolaj
  • 1/2 dl tejszín

Elkészítés: A halfiléket sózzuk, borsozzuk, és félretesszük, míg a salátát elkészítjük. 

A sajtot apró darabokra vágjuk, majd a salátakeveréket hozzáadjuk, ráöntjük az olajat, az ecetet és a tejszínt, ezután alaposan összeforgatjuk. Fél órára hűtőbe tesszük.

A halak mindkét oldalát kb. 4-5 percig grillezzük, majd a salátával tálaljuk.

A receptet és a fotót Molnár Béla küldte. Köszönjük!

Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit a Heinz és a Cookta közös grill receptversenyére, értékes ajándékokért! >>

Forrás:
Cookta.hu

„A lazac az egyik legfinomabb halfajta, amit nagyon szeretünk egyszerűen, grillezve készíteni” – írja Veronika, a Szilvásgombóc konyhája blog szerzője és a recept küldője. „Ezzel az ecetes gyöngyhagymás körettel egy igazi, frissítő fogás akár vacsorára is. Süthetjük a szabadban kerti grillen, de rossz idő esetén a konyhában, grillserpenyőben is tökéletesen elkészíthetjük.”

A gyöngyhagyma nagyon jó alapanyag, grillfogásokat különösen jól kiegészít savanykás, ecetes ízvilága, ami a petrezselyemmel és kis olajjal, citrommal remek harmóniát alkotnak.

Forrás:
Szabó Veronika

Roston sült vadlazacfilé gyöngyhagymával és citromos-petrezselymes olajjal

Hozzávalók 2 személyre:

  • 2 szelet konyhakész vadlazacfilé
  • 30 dkg ecetes gyöngyhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor friss petrezselyem
  • 2 evőkanál extraszűz olívaolaj + 2 evőkanál a sütéshez
  • ízlés szerint nagyszemű tengeri só
  • ízlés szerint frissen őrölt bors

Elkészítés: A lazacszeleteket szárazra töröljük, mindkét felüket megszórjuk sóval, borssal.

Grillserpenyőben 1-2 evőkanálnyi olajat hevítünk, beledobjuk a kés lapjával összenyomott fokhagymagerezdeket. A lazacot, pár perc alatt, mindkét oldalán megsütjük. Ha bőrös lazacot használunk, akkor először a bőrös felével kezdjük a sütést 4-5 percig, majd a sima felét 3-4 percig süssük.

Egy kisebb serpenyőben 2 evőkanál forró olajhoz adjuk az apróra vágott petrezselymet, és megfuttatjuk rajta 1-2 perc alatt, majd hozzáadunk 1 kiskanálnyi frissen facsart citromlevet.

Tálaláskor a lazacszeletek mellé halmozunk a lecsepegtetett gyöngyhagymából, és a tetejére locsolunk a citromos-petrezselymes olajból.

Forrás:
Szabó Veronika

A receptet és a fotót Szabó Veronika küldte. Köszönjük!

Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit a Heinz és a Cookta közös grill receptversenyére, értékes ajándékokért! >>

Forrás:
Cookta.hu

A gyönyörű rózsaszín lazachús nagyon jól fűszerezhető, pácolható, ráadásul elég tartása is van a grillezéshez, akár grillrácson, akár serpenyőben sütjük, ráadásul kellő zsírtartalma is van ahhoz, hogy szaftosra süljön hozzáadott zsiradék nélkül is. 

Ez a mustáros-majonézes változat nagyon egyszerűen elkészíthető – a páchoz egy kis bazsalikom és citromlé, só és bors, no meg mustár és majonéz kell csak, pár óra pácolás után süthető is az egészséges lazacfilé. A receptküldő Patrícia grillezett krumplit és színes salátát készített hozzá köretnek – ha őt követjük, minden együtt is van egy tökéletes kerti parti grill menüjéhez.

Forrás:
Sétáló Patrícia

Mustáros-majonézes grillezett lazac

Hozzávalók 2 személynek:

  • 25 dkg lazacfilé
  • 2 evőkanál bazsalikom – szárított vagy friss
  • 2 evőkanál majonéz
  • 1 evőkanál mustár
  • 1/2 citrom leve
  • só, bors

Elkészítés: Egy tálban keverjük össze a majonézt, a mustárt, a citromlevet és a bazsalikomot, sózzuk, borsozzuk. Öntsük rá a keveréket a félbevágott lazacfilére, majd pár órára tegyük a hűtőbe.

Grillezéskor kb. 5 percre van szüksége, ha már kellően meleg a grillsütő.

Grillezett krumplival és színes salátával tálalva a legfinomabb.

A receptet és a fotót Sétáló Patrícia küldte. Köszönjük!

Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit a Heinz és a Cookta közös grill receptversenyére, értékes ajándékokért! >>

Forrás:
Cookta.hu

A vadlazac annyira finom alapanyag, kellően zsíros grillezéshez, így pácolásra sincs igazán szükség. Elég egy kis fokhagyma és zöldfűszer mellé, és percek alatt tökéletesen omlós és ízletes fogást süthetünk belőle. Olvasónk, Veronika, aki a Szilvásgombóc blogja szerzője, padlizsánt és pórét sütött mellé köretnek, mindezt pedig egy kellemesen fűszeres házi majonézzel koronázta meg.

A majonéz is percek alatt elkészíthető, de ahogy Veronika írja, a készítésnél „arra nagyon figyeljünk, hogy csakis friss tojást használjunk! A hozzávalók legyenek egyforma hőmérsékletűek. A majonézhez egész tojást is használok, mert így egy könnyed, habos mártást kapok, ami nagyon jól illik a lazachoz”.

Forrás:
Szabó Veronika

Grillezett vadlazacfilé padlizsánnal és kakukkfüves házi majonézzel

Hozzávalók 2 személyre:

  • 2 szelet vadlazacfilé
  • 1 közepes padlizsán
  • 1 szál póréhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 ág friss kakukkfű
  • 2 evőkanál olaj
  • 2-3 csipet nagy szemű tengeri só
  • frissen őrölt bors

A házi kakukkfüves majonézhez:

  • 1 egész tojás
  • 1 tojássárgája
  • 2,5 dl olaj
  • 2 kiskanál dijoni mustár
  • 1 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál kakukkfüves borecet
  • 4 ág friss kakukkfű levele
  • só, bors ízlés szerint

Elkészítés: Először elkészítjük a kakukkfüves házi majonézt. Egy tálba beleütjük az egész tojást és a tojássárgáját, hozzáadjuk a mustárt, a cukrot, az ecetet, ízlés szerint sót, frissen őrölt borsot, és gépi vagy kézi habverővel az egészet alaposan, homogén állagúvá keverjük, majd először szinte cseppenként, nagyon vékony sugárban adagoljuk hozzá az olajat, folyamatosan keverve. Mikor belekevertük az olajat, hozzáadjuk a lecsipkedett kakukkfűleveleket, és jégre tesszük, hogy az ízek összeérjenek, míg a lazacot elkészítjük.

A lazacfilét szárazra töröljük, megszórjuk nagy szemű tengeri sóval, frissen őrölt borssal.

A padlizsánt szeletekre, a póréhagymát pedig vastagabb karikákra vágjuk, és megszórjuk kevés sóval, borssal.

A grillserpenyőben 2 evőkanál olajat hevítünk, beledobunk 2-3 ág kakukkfüvet, és a 2 gerezd fokhagymát a kés lapjával egy-egy erőteljes ütéssel összenyomva, hogy az olajba keveredjen az aromájuk. Beletesszük a lazacszeleteket, melléjük pedig a padlizsánt és a póréhagymaszeleteket, és mindet megsütjük. Mielőtt a fokhagyma és a kakukkfű megégne, vegyük ki őket a serpenyőből. Természetesen megsüthetjük a kerti grillen is. 

A lazacot a grillezett padlizsánnal és póréhagymával tálaljuk, hozzáöntve mellé a fűszeres mártásból.

Forrás:
Szabó Veronika

A receptet és a fotót Szabó Veronika küldte. Köszönjük!

Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit a Heinz és a Cookta közös grill receptversenyére, értékes ajándékokért! >>

Forrás:
Cookta.hu

Ma már nem ördöngösség beszerezni a különféle tengeri halat, rákot, tenger gyümölcseit, amelyeket változatosan készíthetünk, akár kerti partin, parázs fölött vagy rostlapon, grillen. Gyorsan megsülnek, jól pácolhatóak, nagyon nyári és mediterrán hangulatú étel minden halas fogás. 

Aki járt kis görög falvakban, olasz kisvárosokban vagy a portugál tengerparti zegzugos utcákban, biztos emlékszik a grillezett halfélék csábító illatára. Ha otthon sütögetünk hasonló finomságokat, az szinte olyan, mintha nyaralnánk. 5 kedvenc receptet mutatunk.

Fokhagymás-csilis garnélanyárs

Pácot készítünk olívaolajból, lime levéből, amibe zúzott fokhagymát és csilipelyhet, sót és borsot keverünk. Ebbe forgatjuk bele a megtisztított garnélákat. Közben a fanyársakat vízbe áztatjuk, hogy ne gyulladjanak majd meg sütés közben, majd a garnélákat a nyársakra húzzuk, és parázs fölött vagy grillserpenyőben többször megforgatva és a páccal kenegetve 3–4 perc alatt megsütjük.

Forrás:
iStock

Lazac nyárson

A hal könnyen és gyorsan átsül, de hajlamos a szétesésre, ezért jó ötlet, ha nyersen felkockázzuk és nyársra húzzuk. Így nemcsak mutatós, de biztonságosabban is süthető.

A lazacfilét felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk, egy kis citromlével megcsepegtetjük és összeforgatjuk. Tetszés szerint fűszerezhetjük egy kis őrölt koriandermaggal vagy gyömbérrel, majd nyársra húzzuk váltakozva színes kaliforniai paprikával – vagy tetszőlegesen akár más zöldséggel –, és parázs fölött vagy grillserpenyőben többször megforgatva 5–6 perc alatt megsütjük.

Forrás:
iStock

Tőkehal grillezve

A tőkehal viszonylag száraz, nagyon sovány húsát érdemes batyuban sütni: ha szabad tűzön készítjük, használjunk alufóliát, sütőben tökéletes hozzá a sütőpapír. A batyukba ízlés szerint tehetünk zöldségeket: cukkinit, répát, padlizsánt, zöldbabot, vékonyra szelt krumplit, hagymát – ezek képezik az alapját, ágyát a halnak, egyben a mi köretünket is. Erre tesszük a tőkehalfilét, kis olívaolajjal, fehérborral meglocsoljuk, sózzuk, borsozzuk, a halat ízlés szerint fűszerezzük: nagyon jól illik hozzá az édeskömény, friss, nyári ízt kölcsönöz a fogásnak. A batyut alaposan lezárjuk – összekötjük vagy hajtogatjuk –, és grillrácson vagy sütőbe téve megsütjük. Parázs felett számoljunk kb. 15 perccel, sütőben 25 perccel – persze a batyu nagyságától függően.

Forrás:
iStock

Rák karibi hangulatban

Aki szereti az egzotikus ételeket, a grillezett ananászt semmiképpen se hagyja ki! Elképesztően jól illik a karamellizálódott sült ananász mindenféle grillhúsokhoz, de fokhagymás-fehérboros rákkal sütve valami mennyei. Ehhez a megtisztított garnélát kevés zúzott fokhagymával, sóval, borssal, olívaolajjal és egy kevés fehérborral összekeverjük. Ha igazán jót akarunk, akkor friss ananászt használunk, amit megpucolunk, felkockázunk, majd garnélával váltakozva – esetleg egy kis feldarabolt lilahagymával és zöldpaprikával – beáztatott nyársra húzunk. Parázs fölött vagy grillserpenyőben többször megforgatva 5–6 perc alatt megsütjük. 

Forrás:
iStock

Tengeri hal mediterrán módon

Kisebb méretű tengeri halat egészben is süthetünk a grillen, ha nincs speciális forgatható halsütőformánk, akkor a legideálisabb megoldás az alufólia. A megtisztított halat alufóliára tesszük, kívül-belül sózzuk, borsozzuk, a hasüregbe vékonyra szeletelt fokhagymát és citromot teszünk, kis csilipehellyel megszórjuk, néhány koktélparadicsomot teszünk mellé, kis olívaolajjal meglocsoljuk, és alaposan becsomagoljuk. Grillrácson többször megforgatva – vagy akár sütőben – megsütjük.

Forrás:
iStock

A napokban a dailymail adta hírül, hogy a Plyvine Catering vendéglátóipari vállalat készített egy listát, amelyen a legegészségesebb ételek szerepelnek.

Citrom

Egyetlen citrom több mint 100 százalékát fedezi a javasolt napi C-vitamin-mennyiségnek, amelyet be kell vinnünk a szervezetünkbe. Ez a mennyiség jót tesz a koleszterinszintnek, a csontoknak, gátolja a rákos sejtek növekedését, és gyulladáscsökkentő hatással is bír, így érdemes a reggelt egy nagy pohár citromos vízzel indítani!

Brokkoli

Egy marék brokkoli fedezi a napi K-vitamin-bevitelt, és csaknem 200 százalékát a napi ajánlott C-vitamin-mennyiségnek. Mindkettő nagyon fontos szerepet játszik a csontok egészségének megőrzésében.

Étcsokoládé

Naponta egy kocka csokoládé – az egészséges embereknél – csökkentheti a vérnyomást. Tele van antioxidánssal, és csökkenti a koleszterinszintet.

Édesburgonya

Egy darab édesburgonyában annyi immunerősítő vitamin van, pontosan nyolcszor annyi, mint ami a napi ajánlott mennyiség lenne.

Lazac

A lazac leginkább a jótékony ómega-3 zsírsavakról ismert. Jót tesz a szívnek, segít a depresszió tüneteinek enyhítésében, és hatékonyan segít a rák megelőzésében, a memóriavesztésben, illetve az Alzheimer-kór megelőzésében is igen hatékonyan. 

Lazactatár – könnyű nyári előétel Stahl Judittól

Lazactatár – könnyű nyári előétel Stahl Judittól
Forrás:
Alexandra könyvesház

Dió

Csakúgy, mint a lazac, a dió is tele van ómega-3 zsírsavakkal, amelyek segítenek csökkenteni a koleszterinszintet, javítja a közérzetet, jó a hangulat-ingadozás leküzdésében, hatékonyan veszi fel a harcot a rákkal és a napégéssel szemben. 

Avokádó

Jótékony zsírtartalmának köszönhetően 22 százalékkal is csökkentheti a koleszterint a szervezetben, és a szívbetegségek kockázatát is. Egy darab avokádó a napi szükséges folsav mennyiségének 40%-át tartalmazza a szervezet számára.

Fokhagyma

Gátolja a baktériumok szaporodását, erős gyulladáscsökkentő hatással bír, hatékonyan veszi fel a harcot a betegségekkel szemben, csökkenti a koleszterinszintet és a magas vérnyomást.

Spenót

Tele van antioxidánssal, immunerősítő hatással bír, jót tesz a szemnek, és a zöldségek, illetve gyümölcsök közül ez a „zöld” veszi fel a leginkább a harcot a rákos sejtekkel szemben.

Hüvelyesek

Egy adag belőlük  (bab, borsó, lencse) hetente négyszer 22 százalékkal csökkentheti a szívbetegségek kockázatát, illetve a mellrák kialakulásának esélyeit. 

Dél-Amerikában ceviche-nek nevezik az ilyen típusú ételeket, és főleg tengeri herkentyűkből, halakból készítik – pácolással. Hőkezelést nem igényel, ettől friss, könnyű, nyári. Kizárólag extrafriss lazacot szabad használni hozzá (vagy marhahúst, mert azzal is fantasztikus).

Lazactatár

Hozzávalók:

  • 40 dkg lazacfilé (egy darabban)
  • 1 nagy érett avokádó
  • ¾ dl extraszűz olívaolaj
  • A páchoz:
  • 3 zöldcitrom (lime)
  • 2 csokor újhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 teáskanál mexikói fűszerkeverék
  • 2 késhegynyi őrölt gyömbér
  • 1 teáskanál só

A tálaláshoz:

  • 8 szelet parasztkenyér vagy más rusztikus fehér kenyér pirítósnak 

Elkészítés: A páccal kezdünk. Az egyik zöldcitrom illatos héját belereszeljük egy tálba, aztán az összes zöldcitrom levét kifacsarjuk, és átszűrve a reszelt héjhoz öntjük. Az újhagyma fehér szárát apróra vágjuk, a fokhagymát öszszezúzzuk, és ezeket is a tálba tesszük. Belekeverjük a fűszereket és a sót. 

A lazacfilét a bőrös oldalával lefelé egy vágódeszkára fektetjük, és az ujjainkkal néhányszor végigsimítunk rajta, hogy kitapintsuk, van-e benne szálka. Ha találunk, szemöldökcsipesszel kihúzzuk. Ezután megfordítjuk, és egy éles késsel lefejtjük róla a bőrét. Végül a lazachúst 1×1 cm-es kockákra vágjuk, és belekeverjük a zöldcitromos pácba. A bepácolt lazacot lefedve 30 percre a hűtőbe tesszük. 

Amikor a lazac pácolási idejéből már csak 10 perc van hátra, újra munkához látunk. Az avokádót meghámozzuk, kimagozzuk, és apró falatokra kockázzuk. A tálaláshoz pirítósokat készítünk. 

A bepácolt lazacról, ha maradt, leöntjük a zöldcitromos páclevet, aztán hozzákeverjük az avokádót és az extraszűz olívaolajat. Megkóstoljuk, hogy elég sós-e, ha nem, korrigálunk az ízén. Szétosztjuk 4 db 2 és fél dl-es üvegkehelybe vagy -pohárba, és a pirítósokkal kínáljuk.

Forrás:
Alexandra Könyvesház

További gyors és remek receptek Stahl Judit Gyors konyha szakácskönyvében, amely megrendelhető itt >>

A gravlax – avagy gravad lax – eredete a középkorra nyúlik vissza, amikor is a svéd és skandináv halászok a kifogott hal egy részét ezzel a pácolásos eljárással tartósították. Annyira finom és egyszerű, hogy a füstölés mellett ez a tartósítási eljárás is megmaradt, sőt ma egyre divatosabb, hiszen otthon is bárki elkészítheti.

A svéd specialitás lényege, hogy só és cukor keverékében érlelik a nagyon friss, nyers lazacot. Leggyakrabban kaporral ízesítik, de olykor tesznek hozzá egész borsot vagy narancs- és citromszeleteket is, sőt reszelt céklás változat is létezik, ami látványosan rózsaszínűre festi a narancsszín halat. Tálaláskor papírvékony szeletekre vágva pirítóssal vagy blinivel tálalják előételként.

Forrás:
Mikes Márk

Gravlax fekete teával

Hozzávalók:
5 evőkanál (85 g) durva tengeri só
5 evőkanál (85 g) kristálycukor
2 evőkanál apróra vágott kapor
1 kávéskanál tört fekete bors
2 evőkanál fekete teafű
2 citrom reszelt héja
1 darab kb. 1000 g-os lazacfilé

Elkészítés: Elsőként készítsük elő a lazacot. A bőrt távolítsuk el, valamint a keresztszálkákat kis csipesz segítségével emeljük ki.

Forrás:
Mikes Márk

Forrás:
Mikes Márk

Keverjük össze a sót, a cukrot, a kaprot, a borsot, a teafüvet és a reszelt citromhéjat.

Forrás:
Mikes Márk

A keverék felét kanalazzuk egy tiszta, de feláldozható konyharuhával letakart tepsire, és egyenletesen terítsük szét. Fektessük rá a lazacfilét. A keverék másik felével egyenletesen fedjük be a lazacot, és jól nyomkodjuk bele a húsba.

A lazac tetejére tegyünk egy másik konyharuhát, és helyezzünk rá egy másik tepsit, melyet lesúlyozunk kb. 2 kg nehezékkel. 48 órára tegyük hűtőbe, és 12 óránként fordítsuk meg a halat, ekkor öntsük le a levét, és cseréljük ki a konyharuhákat szárazra.

48 óra után hideg folyó vízzel öblítsük le róla a keveréket, és papírtörlővel töröljük szárazra.

Forrás:
Mikes Márk

Fektessük a lazacot egy vágódeszkára, és ferdén vágjunk belőle nagyon vékony szeleteket.

Forrás:
Mikes Márk

Citromhéjjal, friss citromlével és frissen vágott kaporral, tormával tálaljuk, valamint pirítóssal.

Forrás:
Mikes Márk

Azért, mert valami egyszerű, lehet ugyanakkor nagyon finom, gondoljunk például a tojásos nokedlire, a lecsóra vagy akár a remek olasz tésztaételekre. Persze a míves, sok alapanyaggal készülő ünnepibb és nagyobb tapasztalatot igénylő ételek sem megvetendőek, de nincs mindig szükség – és idő, kedv – a pepecselős fogásokhoz.

Három elronthatatlan, gyorsan és egyszerűen elkészíthető receptet mutatunk, amivel nem lehet mellényúlni, mert toplistás kedvencek, a receptekhez pedig részletes leírás tartozik fázisfotókkal, a linkekre kattintva.

Frankfurti leves

Bár a kelkáposzta nem tartozik a legkedveltebb zöldségek közé, a belőle készülő frankfurti leves azonban a legkedveltebb levesek egyike. A neve megtévesztő: magyar étel ez a javából, a belekarikázott frankfurti virsliről kapta a nevét. Fél óra alatt kész van, kellemesen fűszeres, egy jó, forró leves mindig jólesik! Részletes receptet itt találtok >>

Lazac serpenyőben sütve

Az egyik legnépszerűbb halféle a lazac, még azok is kedvelik, akik nincsenek túl nagy barátságban a halételekkel. Ünnepi fogásnak is beillik, pedig egyszerűen elkészíthetjük izgalmas, fűszeres változatban. Egyetlen titka, hogy nem szabad túlsütni, néhány perc elég oldalanként, hogy tökéletesen omlós legyen. Köretként nagyon finom hozzá a tejszínes-fokhagymás spenót, ami szintén egyszerű és gyors. Részletes receptért katt ide >>

Tiramisu

A világ egyik legkedveltebb és legegyszerűbb desszertje, tulajdonképpen csak egy módon ronthatjuk el: ha a mascarpone sajtkrém helyett más alapanyagot használunk, például olcsóbb vajkrémet vagy pudingos krémet. Ne tegyük, mert a mascarpone a tiramisu lelke! Nagyon sokféle módon ízesíthető és variálható, mi most az eredeti kávés-mandulalikőrös receptet mutatjuk meg >>

Fotók: Hámori Zsófia

Fotók: Hámori Zsófia

Jamie Oliver remek receptjeivel is érdemes ismerkedni!

„Kiválasztottam egy csomó receptet, csupa olyan ételt, amit mindenki szeret, és elmondom, illetve képek segítségével be is mutatom, hogyan lehet ezeket a lehető legegyszerűbben elkészíteni. Szinte kézen fogva vezetlek be a finom, ízletes ennivalók világába. Miért haboznál hát? Akár bátortalan kezdő vagy, akár gyakorlott szakács, aki egyszerűbb megoldásokat keres, engedd, hogy segítsek, és meglátod, milyen ínycsiklandó ételek kerülnek majd ki a kezed alól. VÁGJUNK BELE!”