A császármorzsa – vagy smarni – lehet darabosabb vagy morzsásabb, ez is ízlés kérdése, pirultabb vagy lágyabb, sőt az is kérdés, hogy baracklekvárral-e az igazi, ahogy a menzán kaptuk anno, vagy inkább almapürével, ahogy az osztrákok kedvelik. És persze mindez tökéletesen mindegy, az a lényeg, hogy úgy fogyasszuk, ahogy nekünk a legfinomabb.

Most egy nagyon egyszerű, bögrés változat készült, aminek a külseje roppanósra sül, de a belseje lágy és puha marad, vanília és egy kis mazsola teszi illatossá, liszt és búzadara keverékéből készül, és az egyetlen titka, hogy két fázisban készítsük, a kettő között pedig a gríz miatt egy kicsit pihentessük, így tökéletes állagú lesz a császármorzsánk.
Hozzávalók:
Elkészítés: A lisztet és a grízt egy keverőtálba öntjük, hozzáadjuk a tejet és a mazsolát, simára keverjük, majd fél órára félretesszük.
Közben a tojásokat kettéválasztjuk, és a fehérjét egy csipet sóval nem túl kemény habbá verjük.
A pihentetett keverékhez adjuk a cukrokat, a citrom reszelt héját és a tojássárgákat, simára elkeverjük, majd a tojáshabot is beleforgatjuk.
Egy serpenyőben 1 evőkanál vajat felolvasztunk, és a massza felét beleöntjük, pár perc alatt pirulásig sütjük, majd megfordítjuk, és két falapát segítségével darabosra széttördeljük, és ha szép a színe, egy tálra kiöntjük, a maradék vajjal és tésztával ugyanígy járunk el.
Ízlés szerint lekvárral és/vagy vaníliasodóval tálaljuk, porcukorral vagy vaníliás cukorral meghintve.

Bár az egyik legegyszerűbb kelt tészta a lángosé, mégis sokféle változata létezik, van, aki sima kenyértésztával készíti, létezik a krumplival dúsított változat, de talán legjobb a kefires, mert a fermentált tejterméktől nagyon könnyű, foszlós a tészta, készítés közben jó ruganyos állagú, és egyszerű vele dolgozni.
A lángos tipikusan az az étel, ami csak frissen, forrón igazán finom, ennek a tésztának viszont nagy előnye, hogy hűtőben, letakarva 3-4 napig eltartható, így pár perc alatt bármikor ropogós-foszlós gyors vacsora vagy épp kiadós reggeli készíthető vele, csak formázni és sütni kell.
Hozzávalók:
Elkészítés: Az élesztőt 1 dl langyos vízbe belemorzsoljuk, hozzáadjuk a cukrot, elkeverjük, 10 percre félretesszük, hogy az élesztő beinduljon. Közben a lisztet és a sót keverőtálba tesszük, elvegyítjük, hozzáadjuk a szobahőmérsékletű, nem hűtőhideg! kefirt, valamint a felfutott élesztős vizet, és elektromos robotgép dagasztókarjával elkezdjük összedolgozni. Menet közben apránként annyi vizet adunk hozzá, hogy ruganyos, lágy tésztát kapjunk, 7-8 percig dagasztjuk.
Enyhén lisztezett felületre tesszük, kicsit átdolgozzuk, rúddá sodorjuk, és 8 nagyjából egyforma részre osztjuk egyesével gombóccá formázzuk, tálcára tesszük, konyharuhával letakarjuk, és 30 percet kelni hagyjuk. Egy részét be is tehetjük a hűtőbe, 3-4 napig bármikor felhasználhatjuk…
Közben ízlés szerinti mennyiségű fokhagymát lereszelünk, és vízzel felöntve elkeverjük.
Egy nagyobb, mélyebb serpenyőben 2-3 ujjnyi olajat forrósítunk, a tésztalabdákat olajos kézzel kihúzkodjuk nagyjából kör alakúra, és a forró olajba tesszük, mindkét oldalán szép aranybarnára sütjük, jól lecsepegtetve kiemeljük, tányérra tesszük – a maradék tésztával is így járunk el.
A fokhagymás vízzel megkenve, tejföllel, reszelt sajttal – ki hogy szereti – fogyasztjuk.

A lángossal nem lehet betelni, főleg akkor, ha könnyű a tésztája, nem szívja magába az olajat, aranylóan barnára sül, de sokan nem állnak otthon neki, mert macerásnak tartják. Nos, a kefires lángos nagyon egyszerű, és annyira szuper a tésztája a hozzáadott kefir miatt, hogy a hűtőben akár egy hétig vagy 10 napig is eláll, így akár mindennap vagy minden másnap süthetünk belőle – villámvacsora gyanánt. Szerintünk nem fog megsértődni a család, ha a hideg és szürke téli napokon ilyen nyáridéző fogással rukkolunk elő!
Persze nem mindennap ugyanazzal a lángossal – vagyis majdnem, de variálhatjuk! A klasszikus fokhagymás-tejfölös lángos ALAP, amit megszórhatunk reszelt sajttal, süthetünk hozzá egy kis bacont vagy sonkát feltétnek, beledolgozhatunk egy kis juhtúrót vagy dinsztelt káposztát a sütés előtt, de süthetünk a tésztából féltenyérnyi pici lángosokat kenyér helyett bableves, gulyásleves vagy fokhagymakrémkeves mellé is. Isteni – és egész más dimenzióba emeli a jól bevált melengető és tartalmas téli leveseket!
Fontos tudni a kefires lángos tésztájáról, hogy egy műanyag tálban 7-10 napig tökéletesen eláll a hűtőben, ha fóliával vagy nedves konyharuhával letakarjuk, így nem szárad ki. Érdemes a tésztával olajos kézzel dolgozni, és mindig csak annyit sütni ki belőle, amennyi elfogy, mert frissen, forrón, ropogósan az igazi!
Hozzávalók:
Elkészítés: A tejet meglangyosítjuk, az élesztőt belemorzsoljuk, a cukrot is hozzáadjuk, felfuttatjuk. A megkelt élesztőt hozzákeverjük a liszthez, hozzáadjuk a kefirt, a tojást és a sót, majd kézzel vagy dagasztófejet kézi mixerrel jól kidolgozzuk a tésztát. Lágyabb tésztát kapunk, a tálat fóliával vagy nedves konyharuhával lefedjük, és egy éjszakát vagy legalább 2-3 órát a hűtőben pihentetjük-kelesztjük.
Sütéskor olajat hevítünk egy serpenyőben, olajos kézzel maréknyi tésztát szakítunk, jó vékonyra széthúzzuk, és a forró olajban kisütjük néhány perc alatt. Ha az egyik fele szép piros, konyhai csipesszel vagy két villával megfordítjuk, majd ha a másik oldala is megsült, az olajból kivéve lecsepegtetjük, és konyhai papírtörlőre tesszük, hogy felszívja a felesleges zsiradékot.
Még forrón tálaljuk, ízlés szerint fokhagymával, tejföllel, reszelt sajttal, sült baconnnel – de akár egy kis juhtúrót is morzsolhatunk rá, ki mivel szereti!

A fagyasztott leveles spenót szuper alapanyag, olcsó és egészséges, a legtöbb kiszerelésben porciósan kapható, ami nagyon praktikussá teszi, egyrészt mert nem kell egy alkalommal az egészet felhasználni, kivehetünk belőle annyit, amennyire épp szükségünk van, másrészt a legtöbb esetben felolvasztás nélkül használható, és könnyebben kiolvad főzés közben.
Most tejszínnel és krémsajttal készült belőle egy selymes és ízletes mártás, ami félig főtt krumplival rétegezve került tepsibe – sülés közben a krumpli beszívja a szósz aromáit, a keményítőtartalma pedig kissé besűríti. Rém egyszerű és nagyon finom, húsimádók tehetnek bele akár egy kis bacont, vagy a tetejére szórhatunk még reszelt sajtot – egyszóval bátran tovább variálható ez a kiadós krumplis fogás.
Hozzávalók:
Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, felszeleteljük, leöblítjük, és hideg vízben feltesszük főni, ha forr, megsózzuk, félpuhára főzzük, majd leszűrjük.
Közben a mártáshoz megtisztítjuk és felaprítjuk az újhagymát és a fokhagymát, 2 evőkanál olívaolajon kicsit megfuttatjuk, hozzáadjuk a fagyos spenótot, felöntjük a tejszínnel, és kis lángon 10 percet pároljuk, hogy a spenót felengedjen, közben sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk hozzá, a végén belekeverjük a krémsajtot, és kevergetve megvárjuk, amíg felolvad.
Egy tepsibe öntjük a főtt krumplit és a spenótos szószt, összeforgatjuk, elrendezzük, elsimítjuk, és 180 fokos sütőbe téve, légkeverés mellett 20-25 perc alatt pirulásig sütjük.
Azon melegében tálaljuk friss salátával vagy savanyúságnak, de ízlés szerint akár köretként is adható sült hús vagy hal mellé.

Aztán a tinédzserkor végére elmegy a kedvünk a lázadástól, és megkóstolunk mindent, amire mások azt mondják, hogy finom. Sőt, szerintem egy kicsit az ízlelésünk is megváltozik, már ami engem illet. Nagymamám a mai napig nem tud napirendre térni afelett, hogy egy vékonyka, rettenetesen finnyás gyerekből egy szakácstudományba szerelmes (majdnem), mindent megevő felnőtt lettem. És most én vívom az evéssel kapcsolatos harcokat a gyerekeimmel, bár a tapasztalataim miatt semmit nem erőltetek, inkább olyat főzök-sütök, ami tuti siker.

Forrás: Hajós Ágnes
Szóval, visszakanyarodva a káposztához, hoztam egy pogireceptet, ami tökéletes arra, hogy a hűtőben már egy hete árválkodó, hirtelen ötlettől vezérelve megvásárolt káposztát felhasználjuk. De ha van maradék párolt káposzta, összevágva az is tökéletes benne. Ja, és a gyerekeim is megették! 🙂
Hozzávalók:
Elkészítés: A káposztát durvára reszeljük. Egy lábasban felhevítünk 1 evőkanál kacsazsírt, hozzáadjuk a káposztát. Megsózzuk, borsozzuk, kevergetve pirítani kezdjük. Mikor már majdnem puha, 1 kávéskanál cukorral megszórjuk. Addig kevergetjük, míg enyhén megbarnul. Félretesszük, kihűtjük.
A tejet langyosra melegítjük, elkeverjük benne a másik kávéskanál cukrot és az élesztőt, felfuttatjuk.
Egy tálba tesszük a lisztet, a 10 dkg kacsazsírt, 1 tojást és az élesztős tejet. Összegyúrjuk, nedves konyharuhával letakarva langyos helyen duplájára kelesztjük.
Lisztezett deszkán 1 cm vastagra nyújtjuk, elosztjuk rajta a káposztát. Két oldalról középre hajtjuk a tésztát, majd alulról és felülről is.

Forrás: Hajós Ágnes

Forrás: Hajós Ágnes
Ismét vékonyra nyújtjuk (ha kell, lisztet szórunk rá, hogy ne ragadjon), majd megismételjük az előző hajtogatást. Végül 1,5 cm-esre nyújtjuk, késsel megmintázzuk a tetejét, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.
Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk, 180 fokos sütőben készre sütjük.

Forrás: Hajós Ágnes
A halászlé sokféle lehet. Van dunai és tiszai, szegedi és bajai, sőt balatoni is. A leglényegesebb különbség, hogy készítünk-e alaplevet, amelyet passzírozunk, hogy sűrűbb, tartalmasabb, krémesebb legyen a leves, avagy a bajai módon egyszerűen csak összefőzzünk, és a halhús mellett a tartalmasságot tészta (gyufatészta, természetesen) biztosítja.
Mivel a passzírozott vegyes halászlé elkészítése bonyolultabb – de nem ördöngösség! –, ezt mutatjuk be lépésről lépésre a tökéletes siker érdekében.

Forrás: Hámori Zsófia
Minden halászlé alapja a bőséges mennyiségű vöröshagyma. A halon kívül csupán pirospaprikára és sóra van szükség, és persze aki szereti a csípőset, egy kis erőspaprikát is tehet bele. Nagyon fontos a jó minőségű pirospaprika, hiszen gyakorlatilag ez az egyetlen fűszer, amit használunk. Érdemes őstermelőtől vásárolni, megbízható forrásból, mert sok stikli van a pirospaprika körül, és sötét, hűvös helyen, lezárva, akár a hűtőben tárolni, hogy színét és aromáit minél jobban megőrizzük.
Hozzávalók:
Elkészítés: A halakat lemossuk, besózzuk, és állni hagyjuk 1 órát.

Forrás: Hámori Zsófia
A hagymákat megtisztítjuk, apróra vágjuk, 2 evőkanál olajjal egy fazékba tesszük. A pontyfejet, az uszonyokat és a farkat a hagymára tesszük, megszórjuk a pirospaprika felével, felöntjük 2 liter vízzel, és közepes-gyenge lángon kb. 40 percig főzzük.

Forrás: Hámori Zsófia

Forrás: Hámori Zsófia
Ezután kivesszük a pontydarabokat, lefejtjük a húsos részeket, a léből a hagymát is kinyerjük egy szita segítségével, és turmixgépben pépesítjük, majd egy sűrű szövésű szitán keresztül belepasszírozzuk a főzőlébe.

Forrás: Hámori Zsófia

Forrás: Hámori Zsófia

Forrás: Hámori Zsófia

Forrás: Hámori Zsófia

Forrás: Hámori Zsófia
Hozzáadjuk a maradék pirospaprikát, ízlés szerint sót és borsot, majd visszatesszük főni. Amikor forr, hozzáadjuk a pontypatkókat, a harcsafilét és a haltejet, és kb. 15 perc alatt készre főzzük.

Forrás: Hámori Zsófia

Forrás: Hámori Zsófia
Tálalásnál csípős paprikát és kenyeret kínálhatunk hozzá.

Forrás: Hámori Zsófia
A gomba jó barátunk – egészséges, finom, gyorsan elkészül és nagyon jól variálható, ráadásul egész évben és szinte minden zöldségesnél vagy élelmiszerboltban beszerezhető, legalábbis a termesztett csiperke. Ráadásul ma már nemcsak a hófehér, hanem a barna héjú, aromásabb fajtája is. Ha sikerül kicsit nagyobb fejeket vásárolnunk, ezek épp ideálisak töltött gombához, ami az egyik legegyszerűbb és legfinomabb elkészítési módja a gombának.

A tönköktől megszabadított gombafejek kis fészkek, a formájuk csábít arra, hogy megtöltsük őket. Ehhez rengeteg lehetőségünk van, mert szinte bármilyen ízvilág jól illik hozzájuk. Most egy kolbászos-sajtos töltelék került a kalapokba, isteni finom, laktató, kiadós és gyors megoldásként, egy salátával kísérve tökéletes villámvacsora.
Hozzávalók:
Elkészítés: A gombákat megtisztítjuk, a törzseket kitörjük, és késes robotgépben finomra aprítjuk. A kolbász egy részét vékonyan felkarikázzuk, majd a karikákat megfelezzük, minden gombakalapba 1-1 darabkát teszünk. A maradék kolbászt – a bőrétől megszabadítva – a felaprított gombához morzsoljuk, hozzáadjuk a tojásokat, a krémsajtot, a reszelt sajtot és a zsemlemorzsát, alaposan összekeverjük.
A gombakalapokat egy tepsibe vagy sütőtálba tesszük, megtöltjük a kolbászos-sajtos töltelékkel, és 180 fokos sütőbe tolva 20-25 perc alatt aranyszínűre sütjük.
Ízlés szerint salátával, savanyúsággal, kenyérrel tálaljuk.

Igazi hagyományos, rántásos fejtett bablevest készültem főzni, aztán kicsit átgondoltam, és a rántás kimaradt, viszont került bele a finom bab mellé egy darab füstölt kolbász is és egy csomó zöldség, így könnyedebb, de nagyon ízletes, színes és gazdag egytálétel kerekedett belőle.

Forrás: Kard Éva
Levesbetétnek csipetkét főztem a levesbe, tálaláskor pedig egy nagy kanál tejföllel kínáltam. Nem is mondhatok mást, minthogy egy finom és igen laktató leves került a tányérunkba.

Forrás: Kard Éva
Hozzávalók:
A csipetkéhez:
Elkészítés: A kolbászt szeleteljük fel. A zöldségeket tisztítsuk meg, majd vágjuk fel ízlés szerint. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
Egy fazékba tegyük bele a felkarikázott füstölt kolbászt, süssük pirosra, majd szedjük ki a zsiradékból, és tegyük félre. A visszamaradt zsiradékhoz adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, majd pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a szintén apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a feldarabolt zöldségeket is, néha megkeverve pároljuk pár percig, majd szórjuk meg a liszttel, keverjük alaposan össze, és öntsük fel a vízzel.
Ezután adjuk hozzá a fejtett babot és a félretett füstölt kolbászt, a paradicsomot és a paprikát, valamint a csokorba kötött zöldségzöldet. Ízesítsük a sóval és az ételízesítővel, majd addig főzzük, míg a bab és a zöldségek majdnem puhára főnek. Ekkor ízlés szerint tehetünk a levesbe csipetkét, vagy éppen szaggathatunk bele galuskát, majd úgy főzzük teljesen készre a levest.
A csipetkéhez a lisztet keverjük össze a sóval, majd adjuk hozzá a tojást, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. Egy keményebb tésztát kell hogy kapjunk, így ha szükséges, akkor még egy kevés lisztet adhatunk hozzá.
Ezután egy lisztezett felületre, csipkedjük rá a tésztát, majd enyhén szórjuk meg liszttel, hogy felhasználásig ne ragadjanak össze a csipetkék.
Amikor a leves már majdnem készre főtt, tegyük bele a csipetkét, majd úgy főzzük készre.
Tálaláskor merjük a levest tányérba, szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel, és ízlés szerint tejföllel kínáljuk.

Forrás: Kard Éva
A következő ételt akkor találtam, mikor egy ételkiszállító cég menüjét böngésztem ötletek után. Időről időre kiderül, hogy vannak még olyan magyaros ételek, amikről nem hallottam, így voltam a pásztortarhonyával is.

Forrás: Hajós Ágnes
Nagyon megtetszett, igazi férfias étel (mármint a családomban levő férfiak az ilyenekért lelkesednek), és ami a legjobb, viszonylag kevés idő- és energiaráfordítással készül el. Íme:
Hozzávalók 4 főre:
Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk, a paradicsomot, a paprikát nagyobb szeletekre, a szalonnát felcsíkozzuk, a kolbászt félcentisre karikázzuk.
A szalonnát egy lábasban elkezdjük kiolvasztani, rádobjuk a hagymát. Mikor sárgára pirult, hozzáadjuk a paradicsomot és a paprikát, megvárjuk, hogy kicsit összeessen. Rászórjuk a tarhonyát, kicsit kevergetjük, jöhet a pirospaprika és a nagyobb kockára vágott krumpli, felöntjük 3 dl vízzel. Időnként megkeverjük, puhára főzzük.
Ha elfő a víz, pótoljuk, szaftosnak kell maradnia. A végén hozzákeverjük a kolbászkarikákat, 5 perc után elzárjuk a lángot. Azonnal tálalhatjuk.

Forrás: Hajós Ágnes
A lényeg, bármilyen viccesen is hangzik, a minél kevesebb és nem a legdrágább alapanyag. Mert (tisztelet a kivételnek) parti büfében még nem láttam első osztályú lisztet és sütőolajat. A tészta sima kelt tészta, nem kell bele se krumpli, se tojás, se semmi „extra”.
Szóval az egyszerűség elvét követve, ha a következő receptet elkészítitek, biztosan nem fogtok csalódni, a saját konyhátokban élvezhetitek a balatoni hal- és lángossütők hangulatát.

Forrás: Hajós Ágnes
Hozzávalók 8 darab 25 cm-es lángoshoz:
A tetejére:
Elkészítés: A langyos vízbe morzsoljuk az élesztőt, elkeverjük benne a cukrot. Felfuttatjuk.
A lisztet egy tálba szórjuk, megsózzuk, mélyedést készítünk a közepébe. Ide öntjük az élesztős vizet és az olajat. Megdagasztjuk, de nem kell túlzásba esni, elég, ha összeáll.
20 percet kelesztjük langyos helyen, majd olajos kézzel 8 egyforma darabra tépjük, kis bucikat formázunk. Szintén olajos kézzel széthúzgáljuk nagyjából kör alakúra, a széle maradhat kicsit vastagabb.
Felforrósítjuk az olajat, fontos, hogy szélesebb legyen a lábas, mint a lángos! Belehelyezünk egy kinyújtott lángostésztát. A közepe fel fog púposodni, húscsipesszel vagy villával óvatosan nyomjuk többször az olajba, de vigyázzunk a kezünkre! Mikor az alja megbarnul, megfordítjuk, és a másik oldalt is készre sütjük. Kivéve lecsepegtetjük, zsírpapírral elválasztva feltornyozzuk, így nem hűl ki, míg végzünk. Akkor jó, ha a tészta merev és ropogós, mire mindegyikkel kész leszünk, és megrakjuk a kívánt feltéttel, kissé visszapuhul, és megkapjuk a kívánt strandos lángos állagot.
Tipp: a fokhagymagerezdeket átnyomjuk, kevés olajjal és vízzel felengedjük és állni hagyjuk. Kb. fél óra után meg is lehet vele kenni a lángosok tetejét. A tejfölt is simára keverhetjük kis vízzel vagy tejjel, akkor könnyebb eloszlatni.

Forrás: Hajós Ágnes
Fura dolog, hogy mennyire tudunk kötődni egy-egy ízhez, ételhez, alapanyaghoz. A mindennapi rutin közben fel sem merül, mihez kezdenénk, ha például nem lenne a boltban tejföl vagy túró, zöldpaprika vagy kolbász. Pedig a külföldön élő magyarok ezzel szembesülnek, legyen választott új otthonuk Németország, Anglia, valamelyik skandináv vagy épp déli ország. A legtöbb alapanyag persze pótolható valahogy, de teljességgel nem helyettesíthető. Így nem meglepő, hogy amikor hazalátogatnak kint élő ismerőseink, alaposan feltankolnak – mégpedig egészen meghökkentő ételekből.

Bár a nagyobb külhoni városokban kezdenek megjelenni a magyar – és lengyel, román – boltok, hazai árukínálattal, azért nem mindenkinek válnak elérhetővé a magyar alapanyagok. A legtöbben a túró és a tejföl hiányára panaszkodnak, amit persze meg lehet próbálni pótolni a francia eredetű, tejfölre hasonlító creme fraiche-sel, vagy a túrót ricottával, quarkkal, de persze egyik sem ugyanaz. A túró rudi vagy a túrós táska így igazi ínyenc ajándék lehet, ha külhoni barátainkat meglátogatjuk.
Ugyanígy a különféle magyaros húsfélék, kolbászok és szalámik, amelyekhez hasonló sem található más országok gasztronómiai kínálatában. Kolbász és szalámi persze sokféle létezik mindenhol, de nem paprikás, és a téliszalámink is egyedülálló. Meglepő, de a tepertő is szinte hungarikum.
Azt gondolnánk, a zöldségek és gyümölcsök terén nyilván minden megterem, így meg is található külföldön, akár szélesebb kínálatban, de nem! A mi klasszikus tölteni való paprikánk, igen, a sima zöldpaprika például kimondottan ritkaságnak számít, ahogy a fehérrépa, vagyis a petrezselyem gyökere is, de még a karalábé is sok vidéken különlegesség.
Az édességek között is van jó néhány olyan, amivel különös örömet szerezhetünk, ha látogatásunkkor ezekkel lepjük meg külhoni barátainkat. Darált mákból nyugodtan tankoljunk fel egy nagyobb mennyiséget, mert mák aranyáron és kisebb kiszerelésben talán itt-ott kapható, de sehol sem darálva, és főleg nem olyan mennyiségben, ahogy mi használjuk pitébe, rétesbe, gubába.
Talán meglepő, de pogácsa is csak itthon kapható, bár nyilván házilag külföldön is megsüthető, mint ahogy a pozsonyi kifli, rétes vagy búrkifli is. De ha repülővel utazunk, és viszonylag gyorsan abszolváljuk az utazást, akkor ezekkel is mind-mind meglephetjük ismerőseinket.

A lángossal nem lehet betelni, főleg akkor, ha könnyű a tésztája, nem szívja magába az olajat, aranylóan barnára sül, de sokan nem állnak otthon neki, mert macerásnak tartják. Nos, a kefires lángos nagyon egyszerű, és annyira szuper a tésztája a hozzáadott kefir miatt, hogy a hűtőben akár egy hétig vagy 10 napig is eláll, így akár mindennap vagy minden másnap süthetünk belőle – villámvacsora gyanánt. Szerintünk nem fog megsértődni a család, ha a hideg és szürke téli napokon ilyen nyáridéző fogással rukkolunk elő!
Persze nem mindennap ugyanazzal a lángossal – vagyis majdnem, de variálhatjuk! A klasszikus fokhagymás-tejfölös lángos ALAP, amit megszórhatunk reszelt sajttal, süthetünk hozzá egy kis bacont vagy sonkát feltétnek, beledolgozhatunk egy kis juhtúrót vagy dinsztelt káposztát a sütés előtt, de süthetünk a tésztából féltenyérnyi pici lángosokat kenyér helyett bableves, gulyásleves vagy fokhagymakrémkeves mellé is. Isteni – és egész más dimenzióba emeli a jól bevált melengető és tartalmas téli leveseket!

Fontos tudni a kefires lángos tésztájáról, hogy egy műanyag tálban 7-10 napig tökéletesen eláll a hűtőben, ha fóliával vagy nedves konyharuhával letakarjuk, így nem szárad ki. Érdemes a tésztával olajos kézzel dolgozni, és mindig csak annyit sütni ki belőle, amennyi elfogy, mert frissen, forrón, ropogósan az igazi!
Kefires lángos könnyű tésztával
Hozzávalók:
Elkészítés: A tejet meglangyosítjuk, az élesztőt belemorzsoljuk, a cukrot is hozzáadjuk, felfuttatjuk. A megkelt élesztőt hozzákeverjük a liszthez, hozzáadjuk a kefirt, a tojást és a sót, majd kézzel vagy dagasztófejet kézi mixerrel jól kidolgozzuk a tésztát. Lágyabb tésztát kapunk, a tálat fóliával vagy nedves konyharuhával lefedjük, és egy éjszakát vagy legalább 2-3 órát a hűtőben pihentetjük-kelesztjük.
Sütéskor olajat hevítünk egy serpenyőben, olajos kézzel maréknyi tésztát szakítunk, jó vékonyra széthúzzuk, és a forró olajban kisütjük néhány perc alatt. Ha az egyik fele szép piros, konyhai csipesszel vagy két villával megfordítjuk, majd ha a másik oldala is megsült, az olajból kivéve lecsepegtetjük, és konyhai papírtörlőre tesszük, hogy felszívja a felesleges zsiradékot.
Még forrón tálaljuk, ízlés szerint fokhagymával, tejföllel, reszelt sajttal, sült baconnnel – de akár egy kis juhtúrót is morzsolhatunk rá, ki mivel szereti!
