Töltött káposzta, székelykáposzta, csülök savanyú káposztával – a téli repertoár kedvelt fogásai mind, jó kis emberes egytálételek, és innen adódhat, hogy a savanyú káposztával készülő ételek nehezek. Pedig a savanyú káposzta valójában nagyon egészséges, alacsony a kalóriatartalma, rengeteg rostot tartalmaz, a bélrendszer seprűjének is nevezik, egyszerre tisztítja és erősíti a bélflórát, jótékonyan hat a gyomorra, nyersen tejsavtartalma pedig vetekszik a joghurtéval. Emellett rengeteg C-vitamin van benne, így érdemes minden nap elcsipegetni belőle nyersen is, mert nemcsak finom, de valóban nagyon jótékonyan hat a szervezetünkre.
Ebbe a levesbe a savanyú káposzta mellett gomba került, ami szintén szuper alapanyag és szinte nulla kalóriás, valamint egy kis sárgarépa, hagyma és sovány tejföl, így kimondottan alakbarát és egészséges, de tartalmas, egytálételnek is beillő fogás, ami fillérekből elkészíthető. Természetesen egy kis virslivel is feldobható, ha valakinek hiányozna belőle a hús!

Gombás káposztaleves
Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát meghámozzuk és finomra vágjuk, a gombát megmossuk és felszeleteljük, a sárgarépát durvára lereszeljük, a savanyú káposztát kicsit összevágjuk, hogy ne legyenek túl hosszúak a szálai.
Az olajon megfuttatjuk a hagymát, rádobjuk a káposztát, a répát és a gombát, a babért és a köményt, néhány percig pároljuk időnként megkeverve, majd a pirospaprikával meghintjük, összeforgatjuk, felengedjük vízzel, sózzuk és borsozzuk, és lefedve kb. 15 percet főzzük közepes tűzön.
A tejfölt kikeverjük, hozzáadunk a leves levéből egy merőkanálnyit, ezzel is simára keverjük, majd a leveshez öntjük, egyet forralunk rajta.
Ízlés szerint egy kis plusz tejföllel kínáljuk.

Ha ki kellene választanunk a legmegosztóbb és legtöbb vitát kiváltó ételt, a kocsonya biztosan nagy esélyes lenne. Sokan épp lényegét, a remegős állagát nem szeretik, míg a hasonló állagú pudingot vígan bekanalazzák. Mások túl zsírosnak tartják, de ez csak akkor igaz, ha zsírosan készítik: el lehet távolítani a zsíros darabokat és a zsíros réteget is a kocsonyáról már a készítése során, és akkor igazán mutatós, áttetsző „húslevest” kapunk. Merthogy gyakorlatilag tényleg erről van szó: egy lassan és hosszan főzött húsos levesesszencia, ami a sok bőrös, csontos, porcos részből kifővő kollagénnek köszönhetően természetes módon zselésedik kocsonyává.
Vannak, akiket az tart vissza a kocsonyától, hogy fül, köröm és fej is fő benne, akiket ez zavar, nem tudnak vele megbarátkozni, azoknak jó hír lehet, hogy sertéscsülökből is tökéletes kocsonya készíthető… A kocsonyába sokak szerint a hús mellett kellenek zöldségek is, mások ezt szentségtörésnek tartják, de olyanok is vannak, akik nemcsak leveszöldségekkel ízesítik, hanem még füstölt húst és főtt tojást is tesznek bele. A lényeg szerintünk, hogy mindenki azt a változatot válassza, amelyik neki és családjának a legjobban ízlik – sokfélék vagyunk, és engedtessen meg mindenkinek, hogy a számára legfinomabb módon fűszerezze, ízesítse, gazdagítsa, ahogy az is, hogy mivel fogyasztja majd a kocsonyát.

A kocsonyaevésnek is többféle módja és hagyománya van. Vannak, akik ecettel, mások citrommal csepegtetik meg, kínálhatunk hozzá ecetes tormát, csípős paprikát, megszórhatjuk egy kis pirospaprikával, de nagyon finom egy kis sóval és ecettel megfonnyasztot vékonyra szelt lila hagyma is hozzá.
Ha kocsonyát készítünk, arra érdemes figyelni, hogy olyan adagokat is készítsünk, amelyek inkább színhúst tartalmaznak, mellette lehetnek cupákosabb tányérok is, de így mindenki talál majd kedvére való változatot, ha pedig kisebb adagokat készítünk mélyebb tálkákba, és kiborítva tálaljuk, a látványra sem lehet senkinek panasza, hiszen így tényleg mutatós kocsonyát tálalhatunk.
Kocsonya zöldségesen, csak csülökből
Hozzávalók:
Elkészítés: A csülköt megmossuk, ha szükséges, eltávolítjuk az esetleges szőröket, egy nagyobb fazékban feltesszük főni. Amikor felforrt, visszavesszük a hőfokot takarékra, és kb. 30 percet főzzük, közben időnként leszedjük a habot, hogy szép tiszta, áttetsző legyen majd a kocsonya.
Közben megpucoljuk a sárgarépát, a fehérrépát, a hagymát és a fokhagymát, a csülökhöz adjuk a fűszerekkel együtt, és lefedve, takarékon gyöngyöztetve 3,5-4 órát főzzük.
A húst kiemeljük, vágódeszkán kicsit hűlni hagyjuk, a levet pedig a tűzről levéve kicsit ülepítjük. A húst és a bőrt a csontról lefejtjük, tányérokba vagy tálkákba rendezzük, a sárgarépát karikára vágva szintén elosztjuk a tálkákban.
A lé tetejéről – ha nagyon zsíros – lekanalazzuk a zsíros részt, megkóstoljuk, és ha kellően ízes, akkor sűrű szitán átszűrjük, majd merőkanállal rászedjük a húsokra úgy, hogy teljesen ellepje.
Hűvös helyre – erkélyre, teraszra, kamrába tesszük, és legalább egy napig dermedni hagyjuk tálalás előtt.
Tálaláskor tányérra borítjuk, ízlés szerint citrommal, ecettel, ecetes hagymával, tormával, csalamádéval tálaljuk.

Vidéki vagyok, és ezt sosem titkoltam. Beismerem, amikor a fővárosba költöztem, nagyon meglepett az, hogy itt minden utcasarkon találni lehet egy éttermet, cukrászdát vagy gyorsbüfét – de ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy Budapesten az emberek ritkán főznek otthon, ebédidőben szinte lehetetlen ülőhelyet találni a plázák éttermi részein. Mivel nálunk otthon nincs sok ilyen lehetőség, ezért a konyhát gyakorta használjuk – ami nem baj, hiszen ott történnek az igazán jó dolgok!
Zalában a dödölle egy olyan étel, amit szinte minden ott élő imád, hiszen csak pár hozzávalóból olyan ételt lehet összehozni, ami után a legtöbben mind a tíz ujjukat megnyalják, sőt, még fesztiválokat is rendeznek a finomság tiszteletére! De egyvalamit tudnotok kell: ahány ház, annyi szokás, így talán nem is létezik „igazi” dödöllerecept, hiszen mindenki máshogy csinálja.
Bevallom, a nagymamám dödölléje csak a második helyet foglalja el anyukámé mellett, ami szerintem verhetetlen, így most az ő receptjét hoztam el nektek.
Dödölle
Hozzávalók 4-5 személyre:
Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, majd egy lábosba tesszük. Vizet öntünk rá, hogy ellepje, sózzuk, majd addig főzzük, amíg puha nem lesz. Amikor megfőtt, csak egy kicsit kell leszűrni, a főzővíz egy részét az edényben hagyjuk. Krumplinyomóval összetörjük a burgonyát, majd hozzáadjuk a lisztet, és addig keverjük, amíg egy keményebb masszává össze nem áll.
A felkockázott hagymát olajon megpirítjuk, és az olajos hagymát a krumplis masszára öntjük. Ezek után egy üvegtálra lesz szükség, ebbe hüvelykujjnyi darabokban beleszaggatjuk az egyveleget, és forró sütőben addig sütjük, amíg aranybarnára pirul.
Mi általában csak tejföllel és kicsit megsózva esszük a dödöllét, de sokan megbolondítják pirított szalonnával, egyesek pedig köretként is fogyasztják pörköltek mellé.
Jó étvágyat mindenkinek!
A lángos nem bonyolult étel, de ahhoz, hogy tökéletes legyen, fontos az alapanyagok megfelelő aránya. Az én tésztámba joghurt, tejföl és olaj is kerül, ettől lesz igazán ruganyos, valamint nemcsak élesztő, hanem egy kevés sütőpor vagy szódabikarbóna is, hogy igazán könnyű, levegős legyen.
Az előkészület kb. 5 perc, amíg összeállítjuk a tésztát, de rá is bízhatjuk a kenyérsütőgépre. Hagyjunk kellő időt a kelésre, hogy laza, finom tésztát kapjunk.
A kisütött lángost tálalhatjuk klasszikusan, de adhatunk hozzá extrákat is. Ezen a lángoson a feltét egy kevés fokhagyma, rukkola, tejföl, sajt és lilahagyma. A sajtot ráfáklyáztam, azért ilyen szép ropogós…;)
Lángos
Hozzávalók 8–10 adaghoz:
Elkészítés: A tejet meglangyosítjuk, elkeverjük benne a cukrot és az elmorzsolt élesztőt. A hozzávalókat összegyúrjuk (kenyérsütőgép dagasztó programja is tökéletesen megfelelő). Miután a tészta megkelt, kb. 8 cipócskát alakítunk ki belőle, majd kézzel lángos formákra nyújtjuk.
Bő, forró olajban kisütjük, félidőben megfordítva. A kész lángoshoz feltétnek sajtot, tejfölt, fokhagymát kínálunk… vagy bármit, ami kedvünkre való!
A savanyú káposzta igen egészséges alapanyag nyersen. Bár a töltött káposztában kerül mellé hús is rendesen, meg némi rizs, igazán tartalmas, régiónként változó fogás. Van, ahol nem is savanyú káposztából készül, máshol paradicsomlével főzik össze, ilyen a szabolcsi töltött káposzta, megint máshol még be is rántják ezt a már magában is laktató, gazdag ételt.
A töltelék darált sertéshús, rizs, hagyma és fűszerek keveréke, ha kimarad a levelekből, gombócokat formázhatunk belőle, amiket a káposztatekercsek mellé téve megfőzhetünk. A savanyú káposztához jól illik a füstölt íz, tehát érdemes némi füstölt húst vagy füstölt szalonnát is beletenni. Vannak, akik kolbásszal is gazdagítják… Nem sok ez a jóból? 🙂
Az erdélyi töltött káposztába kerül csombor is, vagyis borsikafű. Ezt a fűszert előszeretettel használják Erdélyben, nagyon kellemes ízű zöldfűszer frissen és szárítva is. Érdemes nem csak töltött káposztával, hanem más fogásokban is kipróbálni, gyakrabban fűszerezni vele, mint amúgy tesszük. A kiadós, tartalmas ételt könnyíti és frissíti a kapor – ez szintén az erdélyi készítési mód sajátja.
Jó tudni, hogy a káposztás ételek szeretik az újramelegítést, egyre jobban összeérnek így az ízek, és már az első tálalás előtt érdemes legalább egy napot pihentetni hűvös helyen. Tálaláskor tejföl és friss kenyér kötelező mellé!
Erdélyi töltött káposzta
Hozzávalók:
Elkészítés: A megtisztított hagymát felkockázzuk, megfonnyasztjuk egy kevés olajon. Hozzáadjuk a megmosott rizst, alaposan átforgatjuk, míg a rizsszemek kissé áttetszőek nem lesznek. Hozzáöntjük a darált húshoz, sóval, borssal és kevés pirospaprikával fűszerezzük, alaposan összedolgozzuk.

Ezután a savanyított fejes káposztáról óvatosan lefejtjük a leveleket, a vastagabb ereket kivágjuk óvatosan a levelekből, és beletöltjük a húsos-rizses keveréket, ügyesen felcsavarjuk a leveleket, a végeket benyomkodjuk.
A fazék alját kibéleljük a vágott káposzta felével, elrendezzük rajta a töltelékeket, majd következhet a kisebb darabokra vágott füstölt hús vagy szalonna. Így rétegezzük, amíg tartanak az alapanyagok.
Bőven megszórjuk vágott kaporral és csomborral, felöntjük vízzel, végül rátesszük a vágott káposzta másik felét. Kb. 2 óra alatt készre főzzük.
Tányérra szedve, tejföllel meglocsolva, friss kenyérrel tálaljuk, megszórhatjuk még kaporral, csomborral, akár egy kevés pirospaprikával is.
A borzaska tulajdonképpen a tócsni és a rántott hús házasítása, a köret tulajdonképpen maga a bunda, de jó mellé azért egy kis saláta vagy párolt zöldség is, ennél kiadósabbra nincs szükség. Fontos, hogy a bundázandó alapanyag vékony és könnyen átsülő legyen, hogy egyszerre süljön át, mire a bunda pirosra, ropogósra sül. Ez az egyetlen kihívás, épp ezért fontos az is, hogy az olaj ne túl forró, de azért kellően meleg legyen.
A borzas bundába rejthetünk sertéskarajt, csirkemellet, pulykamellet, de akár halfilét is – ezek könnyen és gyorsan átsülnek. És ha már variálunk, akkor a bunda krumpli helyett lehet sütőtök is – így egyrészt változatosabb, másrészt egészségesebb, nem mellesleg a sütőtök ízesebb alapanyag, mint a burgonya.

Sütőtökös borzaska
Hozzávalók:
Elkészítés: A sütőtököt meghámozzuk, a magos részt kivágjuk, majd apróra lereszeljük. Hozzáadjuk a tojásokat, a lisztet, a zúzott vagy lereszelt fokhagymát, ízlés szerint sót és borsot, alaposan összekeverjük.
A csirkemellet vagy a harcsát ujjnyi csíkokra vágjuk, sózzuk.
Egy serpenyőben bő olajat melegítünk, amikor már jó meleg, akkor a felcsíkozott húst vagy halat megmártjuk a masszában, az olajba tesszük, és szép pirosra sütjük.
Szűrőkanállal kiemeljük, alaposan lecsöpögtetjük, majd konyhai papírtörlőre tesszük, hogy felszívja a felesleges olajat.
Salátával, zöldkörettel tálaljuk, kínálhatunk mellé fokhagymás tejfölt is.

A savanyú káposzta nagyon egészséges, érdemes nyersen is csipegetni, salátaként fogyasztani, de alapja a kiadós, gazdag, őszi-téli egytálételünknek, a töltött káposztának is. Bár kerül mellé hús is rendesen, meg némi rizs, igazán tartalmas, régiónként változó fogás. Van, ahol nem is savanyú káposztából készül, máshol paradicsomlével főzik össze, megint máshol még be is rántják ezt a már magában is laktató, gazdag ételt.

A töltelék darált sertéshús, rizs, hagyma és fűszerek keveréke, ha kimarad a gazdag töltelék a levelekből, gombócokat formázhatunk belőle, amiket a káposztatekercsek mellé téve megfőzhetünk. A káposztához jól illik a füstölt íz, tehát érdemes némi füstölt húst vagy füstölt szalonnát is beletenni. Vannak, akik kolbásszal is gazdagítják. Szabolcsban paradicsomosan készül, nyers édeskáposztából nyáron, az őszi-téli hónapokban savanyú káposztával.
Helye van az ünnepi asztalon, de szuper megoldás gyors őszi-téli vacsorának is, ha nagy adagban előkészítjük. Hűtőben, hűvös időben erkélyen jól eláll, érdemes időnként elkészíteni! Az előkészítés pár perc, utána magától elkészül.

Szabolcsi töltött káposzta paradicsomosan
Hozzávalók:
Elkészítés: A savanyú káposzta leveleit lefejtjük, a belső, kisebb leveleket finomra vágjuk.
A rizst megmossuk, az egyik hagymát és a fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, finomra vágjuk, hozzáadjuk a darált húst, a darált füstölt tarját és rizst, sózzuk, borsozzuk, őrölt pirospaprikával fűszerezzük, összedolgozzuk.
A savanyú káposzta leveleit megtöltjük a töltelékkel úgy, hogy a leveleket a tenyerünkbe vesszük, a közepére teszünk 1-2 evőkanál tölteléket, a levél alsó részét ráhajtjuk a töltelékre, oldlról is behajtjuk a káposztalevelet, majd feltekerjük.
A kimaradt káposztát és a másik hagymát szálasra vágjuk, egy fazék aljára tesszük, erre rakosgatjuk a töltött káposztákat, felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje, és 1 órát főzzük.
Ekkor ráöntjük a paradicsomlét és a durvára vágott konzerv paradicsomot, majd lefedve még 20 percet főzzük.
A paradicsomos töltött káposztát tejföllel és friss kenyérrel kínáljuk.

A harcsa az egyik legfinomabb húsú halunk, zsírosat nemihen találunk belőle, mivel ragadozó hal, így csupa izom, vagyis hús, még akkor is, ha ma már leginkább tenyésztett harcsával akad dolgunk. Kivéve persze, ha akad a családban egy lelkes horgász! Ha nincs, és boltban vagyunk kénytelenek hozzájutni, akkor viszont konstatálhatjuk, hogy bizony nem a legolcsóbb alapanyag, viszont szerencsére létezik afrikai harcsa is, ami csak a fajtára utal, nem a származási helyre: vagyis nyugodtan választhatjuk a jóval pénztárcabarátabb afrikai harcsafilét is, a legtöbbet itthon tenyésztik.
A harcsapaprikásról kevesen tudják, hogy az egyik leggyorsabb magyaros fogás: mivel a hal nagyon gyorsan elkészül, gyakorlatilag csak egy szaftos pörköltalapot kell készíteni, a kockára vágott halfilé párolása pár perc, végül a tejfölös habarás is is villámgyorsan elkészül.
A harcsapaprikás klasszikus kísérője a túrós csusza: tulajdonképpen fura, hogyan kerül túró és tejföl, de akár sült szalonnapörc is a köretként szolgáló, más paprikásoknál sokkal visszafogottabb köretre, de tény, hogy zseniális összhangot teremtenek így együtt. Ráadásul párhuzamosan – és szintén gyorsan – elkészíthető.
Harcsapaprikás túrós csuszával
Hozzávalók:
A csuszához:
Elkészítés: Pörköltalapot készítünk: ehhez a felaprított hagymát olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a felaprított paradicsomot és paprikát, hogy ízesebb, szaftosabb és sűrűbb legyen, sózzuk, meghintjük pirospaprikával.
Ezután rátesszük a felkockázott harcsát, és felöntjük kevés vízzel, óvatosan összeforgatjuk, majd pároljuk kb. 8–10 percig.
Ha megpuhult a harcsa, kivesszük a szaftból. A lisztet a tejfölben simára keverjük, majd behabarjuk vele a pörköltalapot.
Visszatesszük a harcsákat a szószba, összeforraljuk.
Közben lobogó sós vízben kifőzzük a csuszatésztát. Leszűrjük, majd összekeverjük a túróval és 2 evőkanál tejföllel, hogy a túró rátapadjon a tésztára.
A harcsapaprikást a túrós csuszával tálaljuk, meglocsoljuk a maradék tejföllel.
A tészta és a kolbász mellett kerül bele paradicsom, fokhagyma és többféle fűszer, amelyek közül a kömény kissé szokatlannak tűnhet, de isteni aromát ad a fogásnak. A krémességét a tejszín és a sajt adja, amit nagyon jól kiegészít a kolbászhoz nagyon jól passzoló pikáns mustár, akik pedig szeretik a csípős ízeket, megbolondíthatják egy kis csilivel.
„Ez a tészta pikk-pakk elkészül, így kevés idővel rendelkezőknek ebédre vagy vacsorára bátran merem ajánlani. Mire a kolbász megsül, majd a fűszeres-tejszínes szafttal összepárolódik, addigra a tészta is megfő. Ezután már nincs más dolgunk, mint óvatosan összeforgatni, majd rögtön, még melegében tálalni. Nemcsak nagyon finom, de igen laktató is, és mivel még húst is tartalmaz kolbász formájában, a férfinép sem mond majd rá nemet.”
Kolbászos-paradicsomos tészta
Hozzávalók 2 személyre:
Elkészítés: A kolbászt karikázzuk fel, a fokhagymát vágjuk fel apróra, a sajtot reszeljük le, a paradicsomot pedig ízlés szerint szeleteljük fel.
Egy serpenyőben vagy wokban pirítsuk meg a kolbászkarikákat, majd adjuk hozzá a köménymagot, a vékonyan felszeletel csilit és az apróra vágott fokhagymát. Keverjük alaposan össze, és pirítsuk együtt még pár percig. Ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, majd adjuk hozzá a mustárt és a tejszínt. Keverjük össze, és addig főzzük, míg kissé besűrűsödik a szaft. Ekkor adjuk hozzá a reszelt sajtot és a frissen szedett, apróra vágott bazsalikomot. Pár perc alatt forraljuk össze, majd adjuk hozzá a felszeletelt paradicsomot. Keverjük óvatosan össze, majd 1-2 perc után zárjuk el a gázt, és fedjük le a serpenyő tetejét, hogy a paradicsom kellően megpuhuljon, de ne essen szét.
Közben enyhén sós vízben főzzük ki a tésztát, majd szűrjük le. Öntsük hozzá a kolbászos-tejszínes-paradicsomos szószhoz, és óvatosan forgassuk össze.
Az elkészült tésztát melegen tálaljuk. Tálaláskor a tányérokba szedett tésztát ízlés szerint még reszelt sajttal is megszórhatjuk.
A receptet és a fotót Kard Sándorné küldte. Köszönjük!
Továbbra is várjuk olvasóink tésztás receptjeit receptversenyünkre! >>
Ha betartunk egy-két trükköt, akár tartósítószer nélkül is eltehetjük a lecsót. Télen pedig ehetjük magában, esetleg tojással dúsítva, de egy szép szelet, szaftos disznósült mellé is. Amikor majd lecsavarjuk az üveg tetejét, a lecsónkat pedig melegíteni kezdjük, az illata felszáll, a szívünk pedig visszanyargal a nyárba, és az jó lesz.
Az előkészületek
Befőttesüvegekre lesz szükségünk, illetve a tetejükre és fóliára. Az üvegeket vagy megőriztük tavalyról, vagy újakat vásárolunk a közértben. Mindent alaposan kimosunk, kiöblítünk, és lefordítva letesszük száradni. (Ha van hatalmas lábasunk, kis is főzhetjük a dunsztosüvegeket, a lényeg, hogy végül ne törölgessük, hagyjuk csak szépen lecsorogni. Ezután már csak arra várnak, hogy beléjük kerüljön a lecsó.)
Tipp: Többen, amíg fő a lecsó, a sütőbe teszik az üvegeket, persze, alacsony hőmérsékletre, hogy ott a lassú, magas hőfokon is sterilizálódjanak, és hogy forrón kerüljön beléjük a forró lecsó. Én nem szoktam.
Most nekiállhatunk a lecsó elkészítésének. A legszerencsésebb, ha a kertben csináljuk, szabad tűzön, bográcsban, mert akkor aztán tényleg benne lesz a nyár minden aromája, és egy kis füstös gellert is kap, ráadásul egy szép nagy bográcsban elég nagy mennyiséget is megfőzhetünk egyszerre. De ha se bográcsunk, se kertünk, a konyhában is nekiállhatunk.
Lecsó télire
Hozzávalók:
Elkészítés: Miközben olvad a zsír és a szalonna, felaprítjuk a hagymát. Ha a szalonna zsírja kisült, kivesszük az edényből, és egy falatka kenyérrel gyorsan megesszük. Most a zsírra tesszük a hagymát. Még nem sózzuk meg, hagyjuk pirulni. Ha kicsit már pirul, rádobjuk a paprikát, összekeverjük, és tovább sütjük. Mielőtt leégne, kicsit megsózzuk, így levet ereszt. Pároljuk. Most jöhet bele a felkockázott paradicsom, és még só. Most aztán lesz lé bőven, így teljesen szükségtelen vizet adni hozzá. (Sőt, tilos!) Ha nem túl lötty, de már puhul, megpaprikázzuk, megborsozzuk, és egy utolsót forralunk rajta.
Most jön a veszélyes manőver, az üvegbe adagolás. Vigyázzunk a forrázással! Minél hamarabb, még tűzforrón belemerjük az üvegekbe a lecsót úgy, hogy szinte kicsorduljon. Amint tele van, gyorsan lefóliázzuk és rátekerjük a fedőt, és máris mehet a dunyhák közé, hogy minél lassabban hűljön ki. Alaposan dunsztoljuk be, alulról, felülről, sok réteggel takargassuk be. Ha ügyesen csináljuk, akár 3-4 nap is kell majd, hogy kihűljenek. Így nem tudnak baktériumok képződni benne, amitől megromlanának.
Tipp: Felforrósított zsírt is tehetünk a beüvegelt lecsó tetejére, így garantáltan nem fog megromlani! Ezt a felesleges zsírt télen, a kibontáskor simán leszedjük és kidobjuk.
2-4 nap múlva, ha az üvegek teljesen lehűltek, kivehetjük a paplanok közül, és végre visszaszerezhetjük az ágyneműnket. A lecsók pedig szépen felcímkézve, kockás abroszkával legumizva mehetnek a spájzba.
Köretként is tálalhatjuk persze, de egy-egy darabka jó minőségű kolbászt belecsempészve igen egyszerűen és gyorsan elkészíthetjük ebédre, vacsorára, vagy éppen ráérős hétvégeken reggelire is. Leggyakrabban muffinsütőben sütik, ami praktikus, ha köretnek készül, de kisebb tepsiben is süthető: az a lényeg, hogy jó forró legyen a sütőforma, amikor beleöntjük a palacsintatésztához igencsak hasonlatos tésztát, mert ettől fújódik fel.
Mivel mi szeretjük a fűszeresebb kolbászokat, így én debrecenivel készítettem, de ízlés szerint másfajta kolbásszal, esetleg jó minőségű virslivel is készülhet. A sütőből kivéve pedig rögtön tálaljuk, mert csak melegen finom!
Debreceni Yorkshire puddingban sütve
Hozzávalók 2 személynek:
Elkészítés: A lisztet keverjük simára a tojással, a tejjel, a mustárral, ízlés szerint sóval és az őrölt borssal, majd pihentessük kb. 30 percig a tésztát.
Egy kisebb tepsibe öntsük bele az olajat, és a széleit is kenjük körbe. Ezután helyezzük el benne a kolbászdarabokat. Ízlés szerint másfajta kolbászt vagy esetleg virslit is választhatunk a debreceni helyett!
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük a kolbászt kb. 5 percig. Ezután vegyük ki a tepsit a sütőből, majd óvatosan öntsük a kolbászok köré a tojásos tésztát, majd szórjuk rá a zsályaleveleket és a száráról lecsipkedett rozmaringot. Gyorsan dolgozzunk, hogy ne hűljön le az olaj!
Helyezzük vissza a sütőbe, majd 25-30 perc alatt süssük készre. Sütés közben ne nyissuk ki a sütő ajtaját legalább 25 percig! Akkor van készen, ha a tészta szépen megemelkedik, teljesen átsül, és kissé megpirul a teteje. Én légkeverésnél 160 fokon 25 percig sütöttem.
A sütőből kivéve rögtön tálaljuk. Ízlés szerint savanyúságot is kínálhatunk hozzá.
A madártejhez mindössze 4 hozzávaló szükséges: tojás, tej, cukor és vanília, persze gazdagíthatjuk egy kis mazsolával, vagy a végén megszórhatjuk pirított mandulalapocskákkal, meglocsolhatjuk egy kis karamellel, tojáslikőrrel. A vaníliás sodó elkészítése egyszerű és gyors, de a hab megfőzése rejteget némi kihívást.
Klasszikusan a kis cukorral felvert tojáshabot a tejben főzik meg, időnként megforgatva, de ez nem mindig sikeres. Van azonban egy technika, amivel zseniálisan egyszerűen elkészül a főtt habot főzés nélkül! A videóban megnézhető mindkét metódus:
Szóval a főzés nélküli főtt habnál annyi a trükk, hogy viszonylag magasabb keverőtálban egy kis cukorral felverjük a tojáshabot jó keményre, majd vizet forralunk, és amikor már zubog, körkörösen a habra locsoljuk. A víz a hab alá folyik, de közben megfőzi a habot. Nekünk már csak annyi dolgunk van, hogy kanállal kiszaggatjuk, és a vaníliás krém tetejére ültetjük a hófehér tojásfelhőket.
Madártej
Hozzávalók:
Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgákat 12 dkg cukorral elkeverjük, majd 1 dl tejet hozzáadva simára, habosra keverjük.
A vaníliarudat kettévágjuk, magjait kikaparjuk. A tejet feltesszük melegedni a vaníliavelővel és a kikapart hüvellyel együtt. Amikor már meleg, a vaníliarudat eltávolítjuk belőle, és folyamatos keverés mellett, apránként a cukros tojássárgához adjuk, majd visszatesszük a tűzre. Itt adhatjuk hozzá a mazsolát, ha szeretjük. Folyamatosan keverve néhány percig főzzük, amíg sűrűsödni kezd. Forrnia nem szabad, mert a tojássárgája összeugrik!
A tojásfehérjéket a maradék 3 dkg cukorral jó kemény habbá verjük egy nagyobb műanyag tálban. Egy vízforralóban kb. 1,5 liter vizet forralunk, egészen addig, míg zubog. A forró vizet lassan, egyenletesen, körkörösen a tojáshabra öntjük, majd 2-3 percet pihentetjük, amíg a forró gőzben megfő a hab. Ezután kanállal galuskákat szaggatunk, és a vaníliás tej tetejére ültetjük.
A madártejet jól lehűtjük, majd tálkákba szedve tálaljuk.