Az első és legfontosabb szabály, hogy ne vegyünk belőle túl sokat. Ha tudjuk, hogy nem fogjuk megenni egyszerre a nagyobb mennyiséget, válasszunk inkább kiflit vagy zsömlét, esetleg szeletelt kenyeret – ami valamivel tovább friss marad –, főleg, ha hűtőben tároljuk. Ha mégis túl soknak bizonyulna, akkor pedig le is fagyasztható, pirítóban utána könnyen felfrissíthető.
Ha túl késő, és mégis megmaradt belőle valamennyi – másnapra vagy harmadnapra –, készíthetünk belőle olyan fogásokat, amikhez kifejezetten szikkadt kenyér kell. Ha már nem megfelelő az állaga, készíthetünk belőle tölteléket húsokhoz, vagy használhatjuk fasírtokhoz, zöldségfasírtokhoz, de egy bundás kenyér is kiváló vacsorára, reggelire vagy főzelékhez feltétnek, ahogy a pirított kenyérkocka – vagyis a kruton – levesbe, salátába is remek.

Édes vagy sós felfújtakhoz is kiválóak ezek a „maradékok”, amiket sajttal, baconnel, tojással és zöldségfélékkel is felturbózhatunk, az édes változatokhoz pedig a túró, a mák, a dió és a lekvár is tökéletes választás.
Levesbe vele!
Szintén tuti siker, ha levesekhez használjuk a szikkadt kenyeret. Ezt többféleképpen is tehetjük. A krutont – pirított kenyérkockát – például nagyon egyszerű elkészíteni, levesek mellé tökéletes választás, és viszonylag sokáig eláll.
Ha sajtos vagy fokhagymás pirítós készül a szikkadt kenyérből, feldobhatjuk a legegyszerűbb krémleveseket is, vagy akár a hagymalevest. Ez nemcsak a kiadóssága miatt célszerű, hanem mert sokkal izgalmasabb lesz a fogás a különböző állagok váltakozásával. Krémes leves és roppanós pirítós, kell ennél több?
További tippek, trükkök tudnivalók >>
Receptötletek szikkadt kenyérrel:
Fokhagymakrémleves pirított kenyérkockával >>

Például készíthetünk belőle krutont, vagyis pirított kenyérkockát, ami nagyon jól illik bármilyen sós krémleveshez betétként, de tehetjük salátába is, ahol kellemesen ropogós új állagot visz a különféle friss zöldségek közé. Érdemes nemcsak a klasszikus Cézár-salátába tenni, de más, színes, saját kompozíciókba is belekombinálni.
A felkockázott szikkadt kenyeret, bagettet megpiríthatjuk sütőben vagy serpenyőben, akár szárazon, de egy kis fűszervajjal vagy fűszeres olívaolajjal pirítva még finomabb ízeket adhat a kenyérkocka a salátánknak.
Az alábbi bagettes saláta könnyű vacsorának is tökéletes, de grillezett húsok mellé is igen kiváló, hiszen van benne kenyér és saláta is, más köret, kísérő már nem is szükséges hozzá.
Bagettes saláta
Hozzávalók:
Elkészítés: A bagettet vékony szeletekre vágjuk, felkockázzuk és megpirítjuk. A megpirított kockákat tálba tesszük. A paradicsomot és a lilahagymát felkarikázzuk, és a salátakeverékkel együtt a pirított bagetthez adjuk.
A salátaöntethez az olívaolajat és a balzsamecetet összekeverjük, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, a salátára locsoljuk, és összeforgatjuk. A tetejére szórjunk reszelt parmezánt.
A receptet és a fotót Molnár Béla küldte. Köszönjük!
A rizs nagyon egészséges alapanyag, még a fehér is! Gondoljunk csak bele, hogy Ázsiában hány millió (milliárd!) ember eszi nap mint nap, akár naponta többször, számtalan formában, és nemhogy nem híznak el tőle, de inkább törékeny, karcsú alkatúak. Úgy tartják, hogy csak rizsen is meg lehet élni, mert minden fontos tápanyag megvan benne, lassan lebomló szénhidrát, vagyis keményítő a legfontosabb jellemzője. Szóval nem dobjuk ki, hanem felhasználjuk!
Ha van maradék rizsünk, azt tehetjük például lecsóba, a szaftot kissé felszívja, tartalmasabbá, sűrűbbé teszi. Készíthetünk rakott zöldbabot, rakott kelt, rakott karfiolt fűszeres darált hússal, amit a rizzsel rétegezhetünk, majd tejföllel meglocsolva, sütőben átsütve tálalhatjuk. A maradék rizsnek remek helye van a töltött paprikában vagy a töltött karalábéban, de ha gyors vacsorára vágyunk, 1-2 elhabart tojással és némi finomra vágott zöldséggel össze is piríthatjuk egy serpenyőben. Vagy készíthetünk belőle arancinit, egy szicíliai különlegességet, vagy rizssalátát, rizsfasírtot – ezeknek mutatjuk most a receptjét.
Rizssaláta
Hozzávalók: 1-2 bögre maradék főtt rizs, paradicsom, kaliforniai, kápia vagy zöldpaprika, újhagyma, uborka, akár zsenge répa, petrezselyem vagy bazsalikom, olívaolaj, citrom, só, bors, mehet bele még ízlés szerint: tonhal, szeletelt sonka, főtt tojás
Elkészítés: A paradicsomot, a paprikát és az uborkát felkockázzuk, az újhagymát felaprítjuk, ha sárgarépát is teszünk bele, azt zöldséghámozóval vékony szeletekre vágjuk. Mehet bele zsenge karalábé vagy retek is, bármilyen friss zöldség, amit a piacon megkívántunk. A zöldfűszereket finomra vágjuk, és az összes eddig előkészített alapanyagot tálba tesszük, meglocsoljuk olajjal, citromlével, sózzuk, borsozzuk, összeforgatjuk. Készíthetünk joghurtos vagy majonézes öntetet is hozzá, ha úgy kívánjuk. Gazdagíthatjuk cikkekre vágott főtt tojással, csíkokra vágott sonkával vagy lecsepegtetett konzervtonhallal.
Rizsfasírt
Hozzávalók: 1-2 bögre maradék főtt rizs, 1-2 tojás, 1-2 szál újhagyma vagy egy kis csokor snidling, 1/2-1 bögre reszelt sajt, zsemlemorzsa, só, bors, kevés olaj
Elkészítés: A tojást keverőtálba felütjük, sózzuk, borsozzuk, beleöntjük a rizst, a reszelt sajtot, a felaprított újhagymát vagy snidlinget, elkeverjük, és annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, hogy lágy, de formázható masszát kapjunk. Vizes kézzel pogácsákat formázunk belőle, zsemlemorzsában megforgatjuk, majd kevés forró olajban megsütjük. Friss salátával, fokhagymás joghurttal vagy tejföllel tálalhatjuk.
Talán mert eddig senki nem hívta fel a figyelmünket arra, hogy ehető és tele van vitaminnal, meg egy jó adag ásványi anyaggal. Tehetjük szendvicsbe, levesekbe és salátákba is. Szinte bármibe, csak a kukába nem!
Hasonló a helyzet a retek zöldjével, habár levelei sokszor szúrósak, éppen ezért mi legtöbbször csak levesbe dobjuk. Ha sikerül olyan leveleket találnunk, amelyek nem rendelkeznek ezekkel a kis szúrós szálakkal, tehetjük salátába is. Nem fogjuk megbánni, ezt garantáljuk.
A harmadik szuper zöld pedig a borsó héja. Tegyünk belőle egy-két darabot a levesbe vagy a főzelékbe. Elképesztően finom ízt ad neki.
Ti tudtok még valami hasonló finomságról, amit sokan nem hasznosítanak?
Mi most az alapváltozatot készítettük, de kerülhet bele fűszer, zöldfűszer is, ízlés szerint bors, őrölt kömény vagy akár bazsalikom, tárkony, oregánó, aprított snidling, vagy karakteresebbé tehetjük egy kis reszelt parmezánnal, elrontani nem fogja!
Sajtpuffancs
Hozzávalók:
Elkészítés: A sajtot finomra lereszeljük. A tojásfehérjéket csipetnyi sóval kemény habbá verjük, több részletben óvatosan beleforgatjuk a sajtot, míg egynemű masszát kapunk.
Egy edényben olajat melegítünk, egy tálkába zsemlemorzsát öntünk. Kézzel kisebb gombócokat formázunk, meghempergetjük a morzsában, és a forró olajba tesszük. Ne rakjunk egyszerre sokat, mert sülés közben megnőnek! Amikor pirosra sült, szűrőkanállal papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.
Forrón tálaljuk, mártogatóst vagy salátát kínálva mellé.
A sajtok íz- és aromavilága lenyűgözően gazdag. Ez az átfogó kézikönyv több mint száz népszerű sajtfajtát mutat be származásukra, előállításukra és jellegükre vonatkozó alapvető információk és nagyszerű, színes fotók segítségével. A kötet a sajtbarátok nélkülözhetetlen kalauza – nemcsak az egyes sajtokról ad részletes leírást, hanem azt is elárulja, hogy a sajtok mellé milyen borokat válasszunk.
(Fotó: flickr – Quinn Dombrowski)
Gyakran készítik otthon is maradék rizottóból, de a kedvelt falatkát sok helyen árulják snackként, ugyanis tökéletes street food, vagyis utcán is fogyasztható, menet közbeni étel. Ha otthon készül, valamilyen jófajta mediterrán szósz mindenképpen jár hozzá mártogatósként.
Ha a gyerekeknek akarunk kedvezni vagy több gyereket várunk vendégségbe, érdemes ezt a semlegesebb ízű, mókás külsejű fogást készíteni – ebben az esetben szigorúan mozzarellával töltve: egyrészt, mert ezt a sajtot a gyerekek kiváltképp kedvelik, másrészt mert igen vicces, ahogy a gombócba harapva az olvadt sajt nyúlik és kunkorodik, mint a hajdani telefonok zsinórja – innen is kapta az arancini olasz becenevét, a supplì al telefonót.
Arancini (mozzarellával töltött rizsgombócok)
Hozzávalók:
A bundázáshoz:
Elkészítés: Ha nincs maradék rizottónk, akkor először készítünk egyet: a felaprított hagymát kevés olívaolajon megdinszteljük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a rizst, megfuttatjuk, felöntjük a 1/2 dl fehérborral. Ha elpárolgott a leve, akkor folyamatosan, kanalanként adjuk hozzá a forró alaplevet, és a rizst folyamatosan kevergetve krémesre főzzük. A végén 5 dkg vajat adunk hozzá, alaposan elkeverjük, majd hűlni hagyjuk.
Amikor kihűlt, 1 tojást keverünk hozzá, és a masszából kis gombócokat formázunk a tenyerünkben úgy, hogy mindegyik közepébe 1-1 minimozzarellát teszünk.
Ezután a golyókat lisztbe, sózott, kissé felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban pirosra sütjük.
Ahogy a mazsola a pezsgőben landol, eleinte majd a felszínen úszik ugyan, de már akkor is látható lesz, ahogyan a szén-dioxid megjelenik a mazsola ráncai között. Az idő elteltével pedig, ahogyan megszívja magát, lesüllyed az üveg aljára, és akkor fejti csak ki igazán a hatását.
A buborékok újra megjelennek. Tiszta mágia, nem igaz?
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy milyen gyors olasz receptet ajánlgatok én, ha az olaszok többször ennyi ideig szoktak a konyhában sertepertélni. Erre két válasz lehetséges. Egyrészt néha nekik sincs kedvük főzni (ez a ritkábbik, már-már valószerűtlen forgatókönyv), a másik, amit személyes tapasztalataimmal is alá tudok támasztani, hogy ezt az ételt előételként szokták tálalni (de persze sohasem kitálalni), és csak ezután következik a kajaorgia.
Jöjjön a recept!
Remélem, már kellőképpen felcsigáztam mindenkit, hogy mi is ez az egyszerű, kiadós, elronthatatlan és isteni étel, amit vétek lenne kihagyni. Ez a spaghetti svuotadispensa, lefordítva spájzkiürítő spagetti, amit családi berkekben egyszerűen csak „halas spaginak” szoktunk hívni. Spájzkiürítő, mert olyan hozzávalókat tartalmaz, amik egy olasz háztartásban olyan természetesek, mint hogy van ágy, asztal vagy szekrény a lakásban. Az igazat megvallva nálunk nem biztos, hogy mindig minden van hozzá a spájzban, de az extrák – szardella, kapribogyó – nélkül is finom.
Szóval szükségünk lesz egy kis lilahagymára és fokhagymára, amit olívaolajon megpirítunk. Ebbe mehet még chilipaprika is ízlés szerint, ha szeretitek a csípőset. Most jön a trükkösebb rész: egy kis felaprított szardella és konzerv tonhal kerüljön bele (ezek adják a halas részt), majd felkockázott friss vagy konzerv egész paradicsom a levével együtt. Ezt egy kis kapribogyóval érdemes megtoldani, ízlés szerint sózni – vigyázat, a szardella és a kapri is sós –, borsozni, és egy kis bazsalikom, oregánó sem rontja el. Ezután pedig, ja, nincs ezután, ennyi meg egy bambi. Pár perc, és kész is van. Ugye, hogy nem vészes?
Jó tanácsok, tippek, trükkök – ahogy szeretnétek 🙂
Mindenekelőtt érdemes már a szósz elkészítése előtt feltenni a tészta főzővizét, hiszen így pont egyszerre készül majd el a szósszal, vagyis max. 20 perc alatt mindennel együtt.
További jó tanács a hozzám hasonló kezdőknek: érdemes megvárni, míg tényleg forr a víz, és ne próbáljunk meg időt nyerni, mondván, hogy a buborékok már elkezdtek feljönni a lábos aljáról. A tésztát nem tudjátok átverni!
És még valami, evidens, de gyakran elfelejtjük: aki a chilipaprika használata mellett dönt, ne nyúlkáljon a szeméhez, mert úgy fog égni, mint még soha semmi. Nem túlzok, mint még soha semmi.
Titok tőlem, amit egy olasznak sose mondjatok el
Van még egy titkos összetevője ennek a receptnek, amitől szerintem igazán ellenállhatatlanná válik. Ez pedig a reszelt sajt, nálunk Grana Padano, amiből tengernyit szoktam a „halas spagira” szórni. De ezt egy igazi olasznak ne mondjátok el, mert szegény a világból is kifutna, ugyanis az „ősi szabályok” szerint halas szószra tilos sajtot tenni. És ezt mindennél komolyabban is (v)eszik.
Tojással töltött krumpli
Ha van maradék héjában főtt vagy sült burgonyánk, akkor igazán gyors vacsorát kerekíthetünk belőle. Ha nincs, akkor héjában főzzük vagy süssük meg a krumplikat, vágjuk félbe, a belsejéből kanállal kaparjunk ki annyit, hogy egy tojás majd elférjen benne. Locsoljuk meg egy kis olvasztott vajjal, és mehet 15 percre a 180-200 fokra előmelegített sütőbe. Snidlinggel vagy petrezselyemmel meghintve, salátával kínálva egyszerű, könnyű, húsmentes vacsora.
Sajtos-baconös töltött krumpli
A héjában sült burgonyát vágjuk hosszában félbe, kanállal kaparjunk egy keveset ki a húsából, ezt törjük össze, majd keverjünk hozzá aprított bacont vagy sonkát és egy kevés tejfölt, ízesítsük sóval, borssal, majd töltsük be a krumplicsónakokba. A tetejét szórjuk meg reszelt sajttal, és mehet a 180 fokos sütőbe 10 percre. Apróra vágott kolbásszal is készíthetjük, az sem rontja el!
Duplasajtos töltött burgonya
A héjában megfőzött vagy megsütött burgonyákat vágjuk hosszában félbe, helyezzünk mindegyikre egy-egy karika paradicsomot és lilahagymát, majd szórjuk meg gazdagon sajttal, végül morzsoljunk a tetejére egy kevés kéksajtot. 180 fokos sütőben süssük 15 percig, majd tálaljuk salátával.
Maradékmentő megoldások még
A legtöbb maradék megtalálja a helyét a töltött krumpliban. Tökéletesen felhasználható hozzá a maradék bolognai ragu, bármilyen pörkölt, gombapaprikás, a resztelt máj, maradék felvágott, sonka, szalámi, de az elunt sült csirkemell vagy megmaradó sült hús is új értelmet kaphat apróra vágva, kis tejföllel, zöldséggel összekeverve, és a krumpliba töltve.
Krumplikedvelőknek ajánljuk
A színes képekkel teli könyv a már klasszikussá vált recepteken kívül számtalan új ötletes változatot kínál, mely nemcsak a hagyományos családi összejöveteleknek, hanem a grillezésnek és minden más partinak is a „titokzatos” fénypontja. Dr. Oetker mindegyiket kipróbálta és úgy írta le, hogy azok biztosan sikerüljenek is. A kérdés már csak az, hogy vajon melyik izgalmas receptet próbáljuk ki először… Jó étvágyat!
Ha valaki épp húsvét utánra időzítette a tavaszi karcsúsodást, vagyis épp most kezdene diétába, az nagy csapást mérhet a megmaradt főtt tojásra a RETRO TOJÁSDIÉTÁVAL. Nem ínyenc és nem engedékeny, sőt elég unalmas és szigorú, viszont nagyon hatékony. Mi 3 napnál tovább nem ajánljuk, mert szerintünk szükséges a vitamin és a rost a szervezetnek, vagyis zöldség és gyümölcs nélkül ennél több ideig nem érdemes csinálni.
Tökéletes tavaszi vacsorát keríthetünk, mégpedig percek alatt, ha TÖLTÖTT TOJÁST készítünk. A végtelenségig variálható, tehetünk bele medvehagymát, tonhalat, apróra vágott sonkát, kapribogyót, olívát, kedvünk szerint fűszerezhetjük curryvel vagy épp zöldfűszerekkel. Egy kis tejföllel meglocsolva betolhatjuk a sütőbe 10 percre, ha melegen szeretnénk fogyasztani.
A keménytojásból pörköltalapon főzelékhez vagy akár tésztához, párolt rizshez készíthetünk TOJÁSPÖRKÖLTET. Gazdagíthatjuk kolbásszal, debrecenivel, de ha húsmentesen szeretnénk, akár csiperkegombával – a lényeg a hagymás alap és a jó minőségű pirospaprika.
A RAKOTT KRUMPLI örök klasszikus és kedvenc, mikor lenne időszerűbb az elkészítése, ha nem most, amikor sok főtt tojás áll rendelkezésünkre? Többféle módon készülhet, variálható különféle húsfélékkel, akár zöldségekkel és sajttal is, de ami biztos, az a főtt burgonya és a tojás. Illetve sok, még több tejföl! 🙂
Felvágottak és sajtok mellett jó alternatíva reggelire vagy vacsorára a TOJÁSKRÉM. A maradék keménytojásból pillanatok alatt elkészül, jól variálható, kedvünkre fűszerezhető. A lereszelt tojást krémsajttal vagy tejföllel krémesíthetjük, a lengyel vagy zsidó tojás esetén libazsírral keverjük el. Ízesíthető szinte bármilyen zöldfűszerrel, de akár pirospaprikával, borssal, jól illik hozzá a mustár, de izgalmassá tehetjük egy kis curryvel is.
A SKÓT TOJÁS egy nagyon mutatós feltét vagy akár önálló fogás: fűszeres darált hússal körülvett főtt tojás, amit zsemlemorzsában megforgatva, majd olajban sütünk ki, lényegében tojással töltött FASÍRT vagy egyszemélyes Stefánia-vagdalt. Egy saláta mellé ugyanúgy tökéletes, mint egy tavaszi főzelékhez…
Aki szereti az indiai ízvilágot, készíthet tojáscurryt a maradék főtt tojásból. Hasonlatos a tojáspörkölthöz, csak a fűszerezés különbözik, és egy kis párolt rizzsel izgalmas és egyszerű vacsora. Felforrósított olajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát és fokhagymát (eddig pörköltalap), majd egy kis gyömbért és aprított chilit adunk hozzá, megszórjuk curryvel, felöntjük kókusztejjel. Sózzuk, borsozzuk, és néhány perc alatt szaftosra főzzük, majd a cikkelyekre vagy félbevágott tojásokat beletesszük, összeforraljuk.
Ha a tavaszi langyos, napos időben inkább salátára vágyunk, akkor tökéletes a franciák klasszikusa, a nizzai saláta. Alakbarát, de tartalmas, friss, de nem leszünk éhesek fél órán belül, és persze nagyon finom. Friss zöld saláta, főtt tojás, főtt krumpli, főtt zöldbab, paradicsom, tonhal és lilahagyma mindig van benne, kiegészítheti olajbogyó és articsóka, kapribogyó is. Vinaigrette-szósszal locsolják meg, ami pici mustár, borecet és olívaolaj keveréke, sóval, borssal ízesítve.
További tojásos ötletek és receptek
A „Terülj, terülj asztalkám!” sorozat e kiadványában válogatást találunk a legjobb 100 tojásétel receptjeiből. Többek közt megtudhatjuk, hogyan készül a Hideg tojás pikáns mártással, a Majoránnás tojásleves, a Piskótacsók, a Zöldbab krémmártással, a Berber omlett.
A máglyarakást mindenki ismeri: itt a kalácsot almával, vaníliás öntettel és tojáshabbal sütjük össze, ennek mintájára készíthetünk mákos gubát is, ezúttal nem kiflikarikákkal, hanem felkockázott vagy összetépkedett kaláccsal. Innen már csak egy lépés a „zserbó-guba”, ami a darált diós változat, amit tálaláskor baracklekvárral és olvasztott csokival meglocsolva tehetünk az asztalra.
Rém egyszerű, de nagyon finom a nutellás rakott kalács, igaz, valóságos kalóriabomba. Itt a felszeletelt kalácsot meg kell kenni nutellával, majd egy kivajazott sütőtálba tenni, ha lehet, akkor egymás mellé sorakoztatva, mert így mutatósabb, majd tej és tejszín keverékével bőségesen meglocsolni, és 180 fokon 20 percig sütni. Elképesztően finom – és hozzáadott cukrot nem tartalmaz! 😉
Na de jöjjön a kalácsfelfújt, ami számtalan módon variálható, mi most egy fehércsokis változatot mutatunk, amit egy kevés bogyós gyümölccsel tálalunk.
Fehércsokis kalácsfelfújt eperrel és áfonyával
Hozzávalók:
Elkészítés: A fehércsokit apróra vágjuk. Egy tepsit vagy sütőformát alaposan kivajazunk. A tojásokat tálba ütjük, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, habosra keverjük, hozzáadjuk a tejet és a tejszínt, ezzel is elkeverjük. A kalácsot szeletekre vágjuk, a kivajazott tálba tesszük, megszórjuk a felaprított fehércsokival, majd egyenletesen meglocsoljuk a vaníliás-tojásos keverékkel. A maradék vajat rámorzsoljuk, és 180 fokos sütőbe toljuk. 25-30 perc alatt készre sütjük, a vége felé megszórhatjuk a gyümölcsökkel, de ha friss gyümölccsel dolgozunk, akkor azt a már készre sült felfújt tetejére is szórhatjuk tálaláskor.