Írd be, mit keresel:

A puliszka vagy polenta az egyik legolcsóbb alapanyag, nagyon gyorsan megfő, utána pedig változatosan használható. Azonnal is fogyasztható, krémesen, mindenféle feltéttel, de ha hagyjuk kihűlni és megdermedni, akkor formázható akár gombócnak, lepénynek. Vagy akár rudakra is vághatjuk, majd átpiríthatjuk serpenyőben egy kis vajon, vagy sütőben, mindenféle zsiradék nélkül.

A ropogósra sült rudakat tálalhatjuk köretként is, de mártogatóssal előételnek vagy partifalatnak is ideális. Az alábbi videóban zsiradékmentesen készül a finom snack, a fűszereken kívül csak víz, a mártogatóshoz krémsajt kell, szóval kész főnyeremény! Részletes recept, pontos mennyiségek és hozzávalók a videó alatt!

Objektum doboz

Hamis hasábburgonya – sült puliszkarudak mártogatóssal

Hozzávalók:

  • 25 dkg puliszka (kukoricadara)
  • 1 liter víz
  • provence-i fűszerkeverék
  • fokhagyma-granulátum
  • só, bors

A mártogatóshoz:

  • 5 evőkanál krémsajt
  • aprított snidling
  • fokhagyma-granulátum
  • citromlé

Elkészítés: A vizet felforraljuk, sózzuk, ha forr, folyamatos keverés mellett beleöntjük a kukoricadarát, és kevergetve 3-4 perc alatt jó sűrűre főzzük. A tűzről levéve hozzáadjuk a provence-i fűszerkeveréket és a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, jól összekeverjük, majd a masszát egy tepsibe lapogatjuk egyenletesen, és 30 percig hagyjuk pihenni, dermedni.

Közben a mártogatóshoz a krémsajtot egy tálkába tesszük, ízesítjük snidlinggel, fokhagymával és egy kevés citromlével, összekeverjük.

A megdermedt fűszeres puliszkát ujjnyi csíkokra vágjuk, tepsibe vagy sütőrácsra tesszük, és 200 fokos sütőben 20 perc alatt ropogósra sütjük, és a mártogatóssal tálaljuk.

Igazi kalóriabomba, de isteni finom, egyetlen kanálka tökéletes belőle, ha ránk törne a nassolhatnék, de nagyon változatosan használható, akárcsak a Nutella. Tehetjük palacsintába, amerikai palacsinta tetejére, mártogathatunk bele almacikket, narancsgerezdet, lehet egy vékony réteg belőle tortába, de akár forró csokit is gazdagabbá, ízesebbé tehet ez a fűszeres, édes krém.

Házilag is nagyon egyszerűen elkészíthető, bármilyen ízvilágra hangolható, attól függően, milyen keksszel készítjük, a csúnyábbra sikerült mézeskalács is simán eltüntethető benne, de minden omlós keksz tökéletes hozzá – csak fűszerezés kérdése, hogy ellenállhatatlanná tegyük! Most alaprecept jön, de fűszerrel, narancshéjjal, aszalt gyümölccsel, csonthéjasokkal tovább gazdagítható!

Kekszkrém házilag

Hozzávalók:

  • 10 dkg fehér csokoládé
  • 18 dkg mézeskalács vagy más fűszeres omlós keksz
  • 2 dl kókuszkrém vagy tejszín
  • 1 teáskanál mézeskalács-fűszerkeverék
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • csipet só

Elkészítés: A mézeskalácsot vagy fűszeres omlós kekszet összetördeljük, és késes robotgépben finomra őröljük. A kókuszkrémet vagy tejszínt egy lábasban felforrósítjuk, beletördeljük a fehér csokoládét, és kevergetve megolvasztjuk, majd hozzáadjuk a kekszmorzsát és a fűszereket, átkeverjük, és egy botmixerrel egészen krémesre, selymesre – ha úgy szeretjük, akkor darabosabbra – dolgozzuk.

Üvegbe töltjük, és ha langyosra hűlt, akkor a hűtőbe tesszük, ott tároljuk, fogyasztás előtt fél órával érdemes kivenni, hogy kenhetőbb állagú legyen.

Fontos! Kókuszkrémmel készítve 3-4 hétig eláll, tejszínnel érdemes 1 hét alatt végezni vele…

A raita tulajdonképpen egy joghurtos szósz vagy saláta, ami Indiában a legnépszerűbb ételek közé sorolható, szinte mindig kerül belőle az asztalra, mert egyrészt jól mártogatható előételként valamilyen laposkenyérrel, másrészt azért, mert nagyon hűsítő, és tökéletesen ellenpontozza az indiai fűszeres fogások csípősségét, vagyis tűzoltásra is tökéletes. 😉

A raita alapja a sűrű joghurt, amihez valamilyen reszelt vagy apróra vágott nyers zöldség és friss zöldfűszer, esetleg citomlé kerül, vagyis minden esetben sovány, alakbarát és nagyon egészséges. A legnépszerűbb az uborkás-mentás változat, de készíthetjük sárgarépával, paradicsommal is, és nem kell feltétlenül csípős ételhez vagy indiai fogáshoz társítani, tökéletes kísérője bármilyen sültnek, grillfogásnak, de akár szendvicsnek, burgernek, vagy mártogatósként friss zöldségek, ropogtatnivalók mellé.

Uborka raita

Hozzávalók:

  • 1 kígyóuborka vagy 4 kovászolni való
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 25 dkg sűrű joghurt
  • 1/2 citrom leve
  • 1/2 csokor friss menta
  • 1 kávéskanál őrölt római kömény
  • só, bors

Elkészítés: Az uborkát meghámozzuk és lereszeljük. A joghurtot keverőtálba tesszük, hozzáadjuk fél citrom levét, és alaposan kikeverjük, jó simára és krémesre, majd hozzáadjuk az alaposan kinyomkodott uborkát, a római köményt és a finomra vágott mentát, hozzáreszeljük a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, összekeverjük. Jót tesz neki, ha tálalás előtt 1 órát tud a hűtőben pihenni.

Változatok

Az uborka és a menta helyett mással is készíthetünk hűsítő és könnyű raitát, például:

Sárgarépa raita – 3 reszelt répa, fél citrom leve, fél csokor friss koriander, 1 kávéskanál őrölt koriandermag, 25 dkg joghurt, só, bors

Menta raita – 1 csokor menta, diónyi reszelt gyömbér, 1 gerezd fokhagyma, 25 dkg joghurt, só, bors

Paradicsom raita – 2 paradicsom apróra kockázva, 1/2 fej lilajahyma. fél citrom leve, 1/2 csokor petrezselyem, 25 dkg joghurt, só, bors

A konzerv csicseriborsó szuper alapanyag, rostokban és fehérjében gazdag, lassan felszívódó, laktató alapanyag, ráadásul olcsó és mindenhol beszerezhető, és semleges íze miatt gyakorlatilag bármilyen ízvilágúra megbolondítható. A csicseriborsóból készülő hummusz pedig az egyik legjobb vegán, mindenmentes kence és mártogatós, pofonegyszerű és villámgyors, ami klasszikusan sós, de miért is ne lehetne édesen, akár csokisan elkészíteni?

A csokis hummusz tulajdonképpen olyasmi, mint a Nutella, csakhogy töredékét tartalmazza kalóriában, igaz, nem olyan krémes, de nem is annyira édes és zsíros, ráadásul teljesen természetes, és jóval olcsóbb is. Szeletekre vágott almával vagy almacsipsszel, nagyobb eperszemekkel mártogatós kis csemegének is tökéletes, de kenhetjük pirítósra, kekszre, pufi palacsintára, vagy ha ránk tör a nassolhatnék, 1-2 kanállal önmagában is tökéletes, és az a jó benne, hogy az egész egyetlen turmixgépben készül, mégpedig 5 perc alatt. Hát nem őrület? De, de, csakhogy egy szuperfinom csokis őrület!

Csokis hummusz

Hozzávalók:

  • 30 dkg főtt csicseriborsó (konzerv)
  • 2 púpozott evőkanál kakaópor
  • 1 marék mogyoró
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál tahini (szezámkrém)
  • 3 evőkanál méz vagy juharszirup
  • kevés víz

Elkészítés: A csicseriborsót egy szűrőbe öntjük, hagyjuk lecsöpögni. A mogyorót késes robotgépbe tesszük, és egész finomra őröljük, majd hozzáadjuk az olajat is, és ezzel tovább krémesítjük. Ezután mehet bele leszűrt csicseriborsó, a kakaópor, a vanília és a fahéj, valamint a méz és a tahini. Elkezdjük összedolgozni, és apránként annyi vizet adunk hozzá kanállal, hogy kellemesen krémes, kenhető állagot kapjunk.

Azonnal fogyasztható, de a hűtőben napokig eltartható!

A tirokafteri könnyen rokonítható a mi körözöttünkkel, csakhogy az ő jellegzetes alapanyagaikkal készül, fetával és görög joghurttal juhtúró vagy túró és tejföl helyett, és amit egy kis csili és fokhagyma fűszerez. Több változata létezik, van, ahol sült paprikát is tesznek bele, de gazdagítható aprított olajbogyóval vagy kaprival is, fűszerként pedig kerülhet bele még oregánó.

A mediterrán országban elsősorban előételként, vagy a sokféle falatkából álló étkezés, az úgynevezett mezze részeként fogyasztják frissen sült pitával, de kínálható hasábokra vágott zöldségekkel, uborkával, répával, karalábéval szárzellerrel vagy sós keksszel, grissinivel, sőt tehetjük szendvicsbe vagy hamburgerbe is majonéz helyett, de grill vagy sült húsok mellé mártásnak is isteni.

Tirokafteri – görög körözött

Hozzávalók:

  • 20 dkg feta vagy krémfehér sajt
  • 10 dkg görög joghurt
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1 friss csilipaprika

Elkészítés: A fokhagymát meghámozzuk, és a csilivel együtt vékonyan felszeleteljük. Késes konyhai robotgépbe tesszük, hozzáadjuk az olajat, és egészen pépesre összemixeljük – de akár egy mozsárban is krémesre törhetjük.

A sajtot villával alaposan összetörjük, hozzáadjuk a görög joghurtot és a csilis-fokhagymás keveréket, és alaposan összekeverjük. Ízlés szerint készíthetjük kissé hígabbra is, még egy kis joghurt hozzáadásával.

Friss kenyérrel, pitával vagy hasábokra vágott zöldségekkel tálaljuk.

Akármilyen finom is egy tökéletesre sütött natúr hússzelet, grillcsirke vagy akár a húsvéti sonka, önmagában azért egyik sem túl izgalmas. Viszont egy kis szósszal nagyon jól feldobható mindegyik – ehhez most gyümölcsös és pikáns, édes-sós, nem mellékesen nagyon egyszerű és isteni finom 3 receptet ajánlunk.

Csilis mangószósz

Hozzávalók:

  • 1 érett mangó
  • 5 dkg majonéz
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál citromlé
  • csilipehely ízlés szerint

Elkészítés: A mangót meghámozzuk, a húst levágjuk a magról. Késes robotgépbe tesszük az összes többi alapanyaggal, és krémesre mixeljük. Hús, sonka, hal mellé is tökéletes, mártogatósnak is finom.

Tormás céklaszósz

Hozzávalók:

  • 1 közepes cékla
  • 1 alma
  • 3 evőkanál ecetes reszelt torma

Elkészítés: A céklát és az almát meghámozzuk, az almát kicsumázzuk, mindkettőt felkockázzuk, és egy kisebb lábasban feltesszük főni annyi vízzel, amennyi ellepi. Ha puha, leszűrjük, és az ecetes tormával és a sóval késes robotgépben pépesre, krémesre mixeljük. Lazíthatjuk 1-2 kanál tejföllel vagy tejszínnel – sonkához, sült húsokhoz is kiváló.

Almás csiliszósz

Hozzávalók:

  • 1 nagy piros kaliforniai paprika
  • 2 friss csilipaprika
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 teáskanál barna cukor
  • 1,5 dl almalé

Elkészítés: A kaliforniai paprikát felkockázzuk, a csilit és a fokhagymát felszeleteljük, és egy kisebb lábasban a tűzre tesszük, hozzáadjuk a barna cukrot és az almalevet, lefedjük, és forrástól számítva 15 percig takarékon pároljuk, majd sózzuk, botmixerrel pépesítjük, felöntjük egy kis vízzel, és időnként megkeverve még 5 percet főzzük. Sült húshoz, halhoz, hamburgerhez, zöldségekhez is nagyon finom.

A paprika és a friss sajt kombinációja nálunk sem ismeretlen, gondoljunk csak a körözöttre, de a görögök változatát is érdemes kipróbálni, mert egyszerre hasonló és más. Sült húsos paprikával és feta sajttal készül, fokhagymával és többnyire sok csilivel ízesítve, de ez akár el is hagyható, vagy csak egy keveset tegyünk belőle. Nagyon sok variációja van, mehet bele egy kis aprított olajbogyó, kevés oregánó, vagy frissebbre hangolható egy kis citromlével és mentával…

Bár eredetileg fetával készül, ami a görögök eredetvédett sajtja, és csak a náluk és általuk készített tejtermék nevezhető így, és ezáltal az ára is elég borsos, de krémfehérsajt néven megszólalásig hasonló friss sajt kapható, mégpedig fele áron, és ebből is ugyanolyan jól elkészíthető ez a zseniális kence – vagy akár ez a 3 is, amit korábban már megosztottunk veletek.

Htipiti – görög paprikás-fetás mártogatós, szendvicskrém

Hozzávalók:

  • 15 dkg feta vagy krémfehérsajt
  • 1,5-2 dl görög joghurt
  • 1 piros kaliforniai paprika vagy húsos kápia paprika
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • csili ízlés szerint

Elkészítés: A paprikát cikkekre vágjuk, és 2 evőkanál felforrósított olívaolajon egy serpenyőben a héjas felükkel lefelé sütni kezdjük, 3-4 perc múlva megfordítjuk, fedőt teszünk rá, még 2-3 percet sütjük, majd a tűzről levéve 10 percet pihentetjük. Sütőben vagy parázson egészben is megsüthető, de akkor hosszabb ideig tart…

Közben a sajtot egy tálba morzsáljuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a pirospaprikát és 1,5 dl joghurtot, ha szendvicskrémnek, 2 dl-t, ha mártogatósnak szánjuk.

A pihentetett paprikák gözben fellazult bőrét lehúzzuk, a húsukat a télba tesszük, egy kis csilivel csípősíthetjük, és botmixerrel simára összemixeljük.

Jót tesz neki, ha legalább fél órát pihen tálalás előtt, de azonnal is fogyasztható friss zöldségekkel vagy grissinivel mártogatósnak, vagy pitával, pirítóssal szendvicskrémnek, de sült zöldségek, hal vagy natúr csirkemellfilé mellé is remek.

Olyan selymes, krémes, könnyen alakítható és ízesíthető az avokádó, hogy érdemes belőle mindig tartani otthon. Ha a puhaságát naponta ellenőrizzük, épp a jó időpontban készülhet belőle a legfinomabb szendvicskrém vagy mártogatós. Pár csepp citromlével és egy kis sóval is mennyei magában, de az alábbi recept még finomabbá teszi ezt az ínyenc kencét.

A hagyma és fokhagyma hirtelensége megöli az avokádó lágyságát nyersen, de kicsit karamellizálva, megszelídítve a szilaj hagymákat, citromlével és egy kevés csilivel mixelve nagyon jól összesimulnak a krémes avokádóval.

Selymes avokádókrém

Hozzávalók:

  • 1 kis fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 érett avokádó
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • kevés csilipehely
  • 1 teáskanál barna cukor
  • 1 citrom vagy lime
  • só, frissen őrölt bors

Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk, és 2 evőkanál olívaolajjal gyenge tűzön megdinszteljük, 1 teáskanál cukorral meghintve krémesre karamellizáljuk.

A puhára párolt hagymákat, a félbevágott, a héjából kikapart avokádó húsát a citrom lereszelt héjával és kifacsart levével, sóval, frissen őrölt borssal és ízlés szerinti csilipehellyel turmixba vagy késes robotgépbe tesszük, és krémesre összeturmixoljuk. Ízlés szerint még olívaolajat adhatunk hozzá, hogy kellemesen habos, krémes legyen.

Pirítóssal, pitával, friss kenyérrel vagy hasábokra vágott zöldségekkel kínáljuk.

A piacon kelletik magukat az illatos, zamatos paradicsomok, és most igen jó áron beszerezhetőek. Akik szeretnének a kamrapolcra egy kis saját paradicsomszószt, a sült változatot mindenképpen próbálják ki, mert nagyon egyszerű, változatosan felhasználható, és sokkal, de sokkal aromásabb, mint a főtt változatok.

Ízlés szerint fűszerezhető – készíthetjük semlegesebbre vagy karakteresebbre, kicsit csípősre vagy édeskésre, variálhatjuk zöldfűszerekkel is, attól függően, milyen ízvilágot kedvelünk mi vagy a családunk. Kísérletezni és kóstolni érdemes, akár többféle verzióban!

Sült paradicsomszósz

Hozzávalók:

  • 3 kg közepes méretű, édes paradicsom
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • 2 dl olívaolaj
  • 1/2 dl balzsamecet
  • 1 teáskanál szárított bazsalikom (opcionális)
  • 1 teáskanál szárított kakukkfű (opcionális)
  • kevés cukor vagy méz (opcionális)
  • só, bors

Elkészítés: A paradicsomokat megmossuk, a csumájuknál kereszt alakban bevágjuk, és egy nagyobb tepsibe rakjuk. A lilahagymát meghámozzuk, 8 cikkbe vágjuk, a paradicsomok közé rakjuk a héjas, gerezdjeire szedett fokhagymával együtt. Sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk 1 dl olívaolajjal és 1/2 dl balzsamecettel, és 180 fokos sütőbe toljuk. Légkeverés mellett 1 órát sütjük.

Ha a paradicsomok kicsit hűltek, akkor a bőrüket lehúzzuk, majd egy lábasba tesszük. A fokhagymagerezdeket kinyomkodjuk a héjukból, és a hagymával, valamint a szafttal együtt a tepsi tartalmát a paradicsomhoz öntjük, és botmixerrel pépesítjük.

Tűzre tesszük, hozzáadjuk a bazsalikomot és a kakukkfüvet ha olaszos szószt szeretnénk, kevés cukrot vag mézet pedig a ketchupos változathoz, és 10 percig kevergetve főzzük.

A paradicsomszószt kisebb üvegekbe osztjuk, a tetejükre öntjük a maradék olívaolajat – ez fogja tartósítani. Lezárjuk, és mehetnek is a kamrapolcra!

Csupa vitamin és életerő, tele van vérképző vassal, így nőknek szinte kötelező a rendszeres fogyasztása, emellet kitűnő zsírbontó is, antioxidánsokban gazdag, szóval mindenképpen érdemes megbarátkozni ezzel a finom és pénztárcabarát zöldséggel. Sokan savanyúságként könyvelték el, pedig finom leves, turmix, rizottó és saláta is készíthető belőle – vagy épp szendvicskrém, mártogatós, mint az alábbi receptben.

Ha még zsenge és friss a cékla, akkor nyersen lereszelve is felhasználhatjuk az alábbi kencéhez, ha már kicsit karakteresebb és kevésbé édes, akkor süssük meg egészben vagy kockára vágva. Az édes cékla és a sós feta nagyon jól kiegészítik egymást, és sokféle módon fűszerezhető. Mi most egy kis fokhagymát és római köményt használtunk, némi citromlével frissítettük, görög joghurttal krémesítettük. Egészséges, alakbarát, gyors és finom – csak ajánlani tudjuk!

Fetás céklakrém

Hozzávalók:

  • 25 dkg cékla
  • 10 dkg feta sajt
  • 3 evőkanál görög joghurt
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál citromlé
  • 1 kávéskanál őrölt római kömény
  • só, bors

Elkészítés: Ha nem akarunk pink kezeket, akkor vékony gumikesztyűt húzunk, meghámozzuk a céklát, majd finom reszelőn lereszeljük, és késes robotgépbe tesszük. Megszabadulunk a kesztyűtől, a céklához reszeljük a fokhagymát, hozzámorzsoljuk a feta nagy részét, hozzáadjuk a görög joghurtot, az olívaolajat, a citromlevet, a római köményt, egy kis frissen őrölt borsot adunk hozzá, majd 1-2 perc alatt krémesre, simára turmixoljuk.

Megkóstoljuk, ha nem elég sós a fetától, akkor egy kis sót adunk hozzá, és 1-2 órát pihentetjük a hűtőben.

Tálaláskor a maradék fetát rámorzsoljuk, ízlés szerint friss vagy pirított kenyeret, grissinit, sós kekszet, zöldségeket kínálhatunk mellé.

Aki jár piacra, az örömmel és ámulva láthatja, főleg a termelői kis piacokon vagy kistermelőknél, hogy mennyi fajta paradicsomot kínálnak. Míg régen volt a lédús klasszikus ás a húsos lucullus fajta, addig ma koktél, cseresznye, datolya, körte, sárga, narancsszínű és fekete fajták, parányik és hosszúkásak, csokis és málnás ízűek is léteznek, a hatalmas, tenyérnyi ökörszív paradicsomról nem is beszélve. A piacon az is jó, hogy mindegyikből vehetünk kisebb mennyiséget, és kóstolgathatjuk kedvünkre, ráadásul tudjuk, hogy ezzel a hazai termelőket támogatjuk, és a paradicsomok is frissek, nem utaztak olyan sokat, mintha Marokkóból vagy Spanyolországból érkeztek volna, mert igen, a hiperek polcain még nyári csúcsidőben is belefuthatunk messziről érkező zöldségekbe.

Vásárláskor arra figyeljünk, hogy feszes, ép bőrű példányokat válasszunk, és ha a kezünkbe véve a méretéhez képest nehéznek tűnik, akkor biztosak lehetünk abban, hogy lédús is a paradicsom. Ha pedig az érettséget és az aromát szeretnénk ellenőrizni, akkor a zöld szárat morzsoljuk kicsit össze az ujjainkkal, szagoljuk meg: ha intenzív az illata, akkor jó érett és édes lesz a paradicsom.

Ha igazán finom paradicsomot zsákmányoltunk, akkor akár magában, "gyümölcsként" is finom, nagy melegben egy kis sóval diétás és könnyű hűsítő, de persze számtalan módon felhasználhatjuk. Most olyan recepteket és ötleteket válogattunk, amelyek kevésbé ismertek, egyszerűek és nagyon finomak, tesztelve mindegyik, egytől egyig!

Paradicsomos pirítós

Biztosan mindenki az olasz bruschettára gondol, pedig mi most a krétai-görög dakos-t szeretnénk ajánlani. Igazi ötperces, úgynevezett "szegénykaja", kenyér, feta, paradicsom, olíva és egy kis oregánó a lényege, könnyű, mediterrán, akár tovább is variálható az alaprecept >>

Paradicsomos-fetás szendvicskrém

A feta és a paradicsom nemcsak az előbbi szendvicsben és a görög salátában, hanem egy szendvicskrémben is nagyszerű párost alkotnak, amit akár mártogatósként, hasábokra vágott zöldségekkel is fogyaszthatjuk. Nagyon nyári és diétás, egyszerű és isteni. A recept itt még további fetás kencékkel >>

Hideg töltött paradicsom

A nyári melegben ideálisak a hideg, hűsítő fogások: a töltött paradicsom épp ilyen, és változatosan is készíthető. Tojáskrémmel vagy tojássalátával, tonhalkrémmel vagy akár majonézes franciasalátával és egy szelet pirítóssal könnyű, de tartalmas, ráadásul egyszerűen is elkészíthető receptjeinkkel >>

Leves, leves!

A nagy melegben a legjobb egy nagy adag főzés nélküli csupa zöldség gazpachót, a spanyolok paradicsomlevesét elkészíteni, erre bármikor rá lehet járni, de isteni a sült paradicsomból turmixolt szuperegyszerű olaszos paradicsomleves is, amit itt videóval megtaláltok >>

Paradicsom & leveles tészta

Ha kicsit komolyabb fogásra vágyunk, akkor leveles tésztával és paradicsommal pofonegyszerű és remek pitéket süthetünk – szinte alig munkával. Egyszemélyes mini pitéket készíthetünk pestóval, ha a fűszeres pestót magunk készítjük, akkor is gyorsan megvan, de egy kis fűszeres ricottával is mutatós pitét dobhatunk össze percek alatt.

Paradicsom télre

Akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a kertjükben ontják a paradicsobokrok a lédús és zamatos paradicsomokat, azoknak érdemes eltenni a termés egy részét
paradicsomszósznak >>
ketchupnak >>
lecsónak >>
aszalva-szárítva >>

A hummusz nemcsak isteni finom, krémes kence, ami mártogatósnak és szendvicskrémnek is jól működik, hanem vegán is, így táplálékallergiával küzdő vendégeknek is ideális, amire amúgy nem mindig tudunk felkészülni. A tapasztalat szerint a húsevők is szívesen fogyasztják, még akkor is, ha nem pitát, kenyeret vagy pirítós kínálunk mellé, hanem alakbarátabb sárgarépát, uborkát vagy zellerszárat hasábokra vágva, így ez a csicseriborsós krém tényleg adu ász!

A klasszikus alapreceptben főtt (konzerv) csicseriborsó, egy kis szezámkrém, vagyis tahini van, citromlé, só, bors, olívaolaj és egy kis római kömény, de rengeteg ízzel megbolondítható. Főtt céklával gazdagítva gyönyörű pink kencét kapunk, egy kis medvehagymapestóval pedig bezöldíthetjük. De fűszerezhetjük akár fokhagymával, curryvel vagy sült paprikával, keverhetünk vele finomra vágott olajbogyót vagy aszalt paradicsomot, de sült sütőtökkel ízesítve is nagyon finom.

Nagyon kiadós, gyors és finom, ha pedig apránként adjuk hozzá az olajat, nagyon krémes, selymes lesz a kencénk.

Színes hummusz – natúr, céklás, medvehagymás

Hozzávalók:

  • 1 nagy konzerv csicseriborsó (800 g)
  • 5 evőkanál tahini
  • 1 dl olívaolaj
  • 1 citrom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 1 közepes főtt cékla
  • 3 evőkanál medvehagymás pesto
  • só, bors

Elkészítés: A konzerv-csicseriborsót leszűrjük, a levét félretesszük. Hozzáadjuk a tahinit, a citrom kifacsart levét, sózzuk, hozzáöntjük az olívaolaj felét, és botmixerrel vagy késes robotgéppel pürésítjük. Amikor már krémes, több részletben hozzáadjuk a maradék olívaolajat is. Ha nem elég krémes, adhatunk hozzá egy keveset a félretett léből, vagy olívaolajjal, esetleg tahinivel krémesíthetjük.

A krémet 3 részre osztjuk úgy, hogy az egyik harmadot az edényben vagy késes mixerben hagyjuk, ehhez hozzáadjuk a kockára vágott főtt céklát, és összeturmixoljuk. A másik két részt is ízesítjük: az egyikhez hozzákeverjük a medvehagymás pestót, a másikhoz pedig a római köményt és a zúzott fokhagymát, és mindkettőt simára keverjük.

Érdemes egy kicsit állni hagyni, hogy az ízek összeérjenek. Olajjal meglocsolva, kis pirospaprikával vagy római köménnyel, esetleg petrezselyemmel, korianderrel meghintve tálaljuk – pitát, pirítóst, tortillát vagy hasábokra vágott zöldségeket kínálva mellé.