Írd be, mit keresel:

A matcha nemcsak hogy zöld, de őrülten zöld, ennek is köszönhető az egészségre gyakorolt szuper hatása, illetve színe mellett különlegessége, hogy porrá van őrölve – a matcha szó szerint porrá tört teát jelent –, és forró vízzel elkeverve teljesen feloldódik, így minden értékes vitamin és nyomelem, valamint a benne lévő nagy mennyiségű antioxidáns feloldódik és bekerül a szervezetbe, míg a legtöbb szálas teánál ezek pocsékba mennek.

Különleges zöld színét egy speciális termesztési módszernek köszönheti a matcha: a teaültetvényeket szüret előtt egy hónappal elsötétítik, mégpedig úgy, hogy ponyvákat feszítenek fölé, a teacserje pedig elkezd egyre több klorofillt termelni, hogy a csökkentett mennyiségű fényt be tudja fogadni. Ez eredményezi a sötétzöld leveleket és a magas klorofilltartalmat, ami nemcsak remek antioxidáns és élénkítő, hanem nagyon kellemes, édeskés ízű is lesz.

A leveleket kézzel szedik, és a lehető leggyorsabban kigőzölik, hogy megőrizze szép, élénk színét, majd szárítják, ezután őrölik finom porrá. Mindez a kézműves eljárás és sok gondoskodás drágává teszi a matchát, amit ma is csak Japánban termesztenek, de szerencsére már mindenütt kapható. Jó tudni, hogy a matcha háromszor annyi élénkítő koffeint tartalmaz, mint egy csésze hagyományos tea vagy kávé, de hatásában nem túlpörget, hanem úgy élénkít, hogy szellemileg sokkal koncentráltabbak tudunk lenni. Emellett antioxidáns-tartalma miatt fiatalít, jótékonyan hat a szív- és érrendszerre, csökkenti a magas vérnyomást, a vércukorszintet is.

A matchát szertartásosan úgy készítették, hogy a felforralt, majd visszahűtött meleg vízzel egy tálkában egy bambuszseprűvel keverték egyenletesen addig, amíg a teapor feloldódott, és lágy hab képződött a tetején. A matcha sokakat elvarázsolt színe, íze és jótékony hatásai miatt, és az elmúlt években meglehetősen népszerű lett, főleg sütemények, fagyik, csokik ízesítéséhez, de élénkítő és egészséges volta miatt smoothie-ba is teszik, vagy a kávé alternatívájaként matcha lattét, vagyis krémes-habos tejes italt készítenek belőle.

Matcha latte

Hozzávalók 2 személynek:

  • 4 dl tej
  • 2 dl tejszín
  • 1 teáskanál matcha
  • 2 teáskanál méz

Elkészítés: A tejet és a tejszínt egy forralóba öntjük, felmelegítjük, hozzáadjuk a matchát, és habverővel jó habosra verjük. A tűzről levéve a mézet is hozzákeverjük, és még egy kis ideig tovább verjük, hogy a méz egyenletesen elkeveredjen. Poharakba öntve tálaljuk.

A matcha a japánok szertartásos itala, sokáig titkos volt a termesztésének mikéntje, és csak a kiváltságosok ihatták. Különleges figyelmet kap ez a különlegesség a termesztése során: a teaültetvényeket szüret előtt egy hónappal elsötétítik, mégpedig úgy, hogy ponyvákat feszítenek fölé, a teacserje pedig elkezd egyre több klorofillt termelni, hogy a csökkentett mennyiségű fényt be tudja fogadni. Ez eredményezi a sötétzöld leveleket és a magas klorofilltartalmat, amitől nemcsak remek antioxidáns és élénkítő, hanem nagyon kellemes, édeskés ízű is lesz. A leveleket ezek után kigőzölik, szárítják és porrá őrölik, majd vízzel vagy tejel felöntve egy speciális bambuszseprűvel addig keverik, míg teljesen feloldódik a tea.

Mindennek a sok előkészületnek, kézműves feldolgozásnak és gondoskodásnak köszönhetően a matcha nem éppen olcsó, de nem is kell sok belőle – akár egy selymes matcha latténak, akár fűszerezésre szánjuk süteménybe –, és ma már szerencsére elég sok helyen beszerezhető.

Most egy vajas és vaníliás omlós kekszbe került belőle, finommá és bársonyosan zölddé teszi. Hosszan friss és porhanyós marad, de ha szeretnénk szép zöld színét megőrizni, akkor ne süssük túl, és kihűlés után fémdobozba zárva, fénytől elzárva tároljuk.

Matcha teás omlós keksz

Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt
  • 15 dkg hideg vaj
  • 2 evőkanál kukoricakeményítő
  • 1,5 evőkanál matcha tea
  • 10 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 3 tojássárga
  • csipet só

Elkészítés: A lisztet, a keményítőt, a teaport és egy csipet sót egy keverőtálba teszünk, összekeverjük, majd hozzáadjuk a felkockázott vajat, és gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a porcukrot, a vaníliás cukrot és a tojássárgákat, és alaposan összegyúrjuk. Frissen tartó fóliába csomagoljuk, és legalább 1 órát a hűtőben pihentetjük.

A tésztát hagyjuk egy kicsit felmelegedni, majd lisztezett felületen kinyújtjuk, és tetszőleges formákat szúrunk ki belőle, majd sütőpapírral fedett sütőlapra rakosgatjuk.

170 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 10–12 perc alatt megsütjük, majd a sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni.

Dobozba téve sokáig eláll, omlós, illatos – és jobban megőrzi szép színét, ha nem kap fényt.