Írd be, mit keresel:

Szaftosra sült fűszeres húsgombóc, sűrű paradicsomszósz, nyúlósra sült sajt, ez a trió egyszerűen verhetetlen, ha valami kiadós, otthonos, mediterrán családi fogásra vágyunk. A húsgombócba egy kis reszelt parmezán is kerül, illetve egy kevés tejföl, ami nagyon szaftossá teszi a gombóckákat, a paradicsomszószba pedig egy kis vörösbor a szokásos fűszerezés mellett.

Ez a fogás kicsit matatósabb és időigényesebb, mert több fázisban készül, viszont nincs vele sok gond, és az eredmény ugyancsak kárpótol minden perc munkáért. A gombócokat kicsit elő kell sütni, hogy jó kis pörzsanyagot kapjanak kívül, majd ebben a pörzsös visszamaradt zsiradékban indul a paradicsomszósz, végül az egészet még össze kell sütni, csak a végén adva hozzá a mozzarellát. Mennyei, igazi ízkavalkád!

Paradicsomos húsgombóc olaszosan, sült mozzarellával

Hozzávalók:
A húsgombóchoz:

  • 50 dkg darált hús – lehetőleg fele marha, fele sertés, de készíthető pulykahúsból is
  • 1 kis fej hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg zsemlemorzsa
  • 2 evőkanál tejföl
  • 5 evőknál reszelt parmezán
  • 1 tojás
  • 2 teáskanál morzsolt oregánó
  • só, bors
  • 5 evőkanál olívaolaj

A paradicsomszószhoz:

  • 1 konzerv (400 g) pépesített paradicsom – passata
  • 2 gerezd fokhagyma
  • fél dl vörösbor
  • 1 teáskanál morzsolt oregánó
  • csipetnyi csilipehely

Valamint:

  • 1 golyó mozzarella
  • 2-3 evőkanálnyi reszelt parmezán

Elkészítés: A húsgombóchoz a hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk, és a darált hússal együtt egy keverőtálba tesszük. Hozzáadjuk a zsemlemorzsát, a parmezánt, a tejfölt – ettől nagyon finom szaftos lesz -, a tojást, valamint a morzsolt oregánót, sózzuk, borsozzuk, és kézzel alaposan összedolgozzuk. Vizes kézzel közepes gombócokat formázunk belől a msszából és egy tálcára tesszük, majd a hűtőbe rakjuk legalább 30 percre.

Egy serpenyőben felforrósítunk kb. 5 evőkanál olívaolajat, és a húsgolyókat beletesszük, csipesszel időnként megforgatva minden oldalon körbesütjük kb. 8-10 perc alatt, majd egy tányérra kiszedjük.

A paradicsomszószhoz a fokhagymát meghámozzuk és vékonyan felszeleteljük, majd a serpenyőbe dobjuk a visszamaradt zsiradékba. Mikor kezd illata lenni, hozzáöntjük a paradicsompürét, fűszerezzük oregánóval, sóval és borssal, ízlés szerint egy kis csilit adunk hozzá, a vörösbort is hozzáöntjük, és 5-6 percig kevergetve pároljuk.

Ha sütőbe tehető a serpenyőnk, akkor belerakosgatjuk a húsgolyókat, ha nem, akkor a húsgombócokat egy sütőtálba tesszük, és rálocsoljuk a paradicsomszószt, majd egy csipesszel alaposan beleforgatjuk a gombócokat a paradicsomos szaftba. 170 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 20 percet sütjük, majd a sütőből kivéve rácsípkedjük a mozzarellát, meghintjük 2-3 evőkanál reszelt parmezánnal, és még 5 percre visszatoljuk a sütőbe.

A szuper szaftos húsgombócokat ízlés szerint főtt spagettivel, rizzsel vagy akár kenyérrel is tálalhatjuk, a lényeg, hogy körete legyen, ami felveszi vagy amivel kitunkolhatjuk a finom szaftot.

A házi vajas tészta gyorsan összeállítható, a hűtőben több napig eláll, és alapja lehet pitének, tésztakosárnak, de akár kisebb köröknek kiszaggatva megtölthetjük tésztatáskának is. Most egy fűszeres, mediterrán húsragu került bele, aminek különlegessége, hogy mazsola és aprított olajbogyó is került bele, valamint főtt tojás teszi még lágyabbá és kiadósabbá.

A tésztatáskák magukban is kellemesen szaftosak és fűszeresek a tölteléktől, de kínálhatunk mellé mártogatósként fűszeres joghurtot, tejfölt, vagy akár pestót, friss zöldfűszerekből kevés dióval, fokhagymával és olajjal mixelt illatos kencét is, főételként pedig egy nagy adag zöldsaláta a legjobb kísérője.

Mediterrán húsos tésztatáskák

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 50 dkg liszt
  • 2,5 teáskanál só
  • 20 dkg hideg vaj
  • 2 evőkanál ecet
  • 2 tojás
  • kevés jeges víz

A töltelékhez:

  • 40 dkg darált hús
  • 2 főtt tojás
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál morzsolt oregánó
  • 1 evőkanál mazsola
  • 6-8 olívabogyó
  • 20 dkg hámozott paradicsom
  • kevés olívaolaj
  • só, bors
  • 1 tojás a lekenéshez

Elkészítés: A tésztához a lisztet a sóval egy tálban összekerjük, hozzáadjuk a felkockázott hideg vajat, gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk, hozzáadjuk az ecetet és a tojásokat, elkezdjük összedolgozni, majd kanalanként annyi hideg vizet adunk hozzá, amennyitől a tészta összeáll. Gombóccá formázzuk, és frissen tartó fóliába csomagoljuk, a hűtőben 1 órát pihentetjük.

A töltelékhez a hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. Egy serpenyőben kevés olívaolajon megdinszteljük, meghintjük az oregánóval, hozzáadjuk a darált húst, és kevergetve kifehéredésig pároljuk. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a felaprított olajbogyót, a mazsolát és a villával összenyomkodott hámozott paradicsomot, és kevergetve 5 percig főzzük, míg a leve elpárolog, majd a tűzről levéve hagyjuk kicsit hűlni, majd a meghámozott, apróra vágott tojást is belekeverjük.

A pihentetett tésztát kettéosztjuk, kinyújtjuk, és kb. 12 centis köröket szaggatunk belőle. Mindegyikre 2 evőkanálnyi tölteléket teszünk, a tészta széleit lekenjük egy kis vízzel, összehajtjuk, és a széleit lenyomkodjuk. A tésztatáskákat sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk, és lekenjük a villával elhabart tojással.

A tepsit 200 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 25 perc alatt szép pirosra sütjük.

Ízlés szerint mártogatóssal, főfogásnak salátával tálaljuk.

A tzatziki inspirálta, és bár lehet, hogy a görögök sosem készítik ebben a formában és szentségtörésnek is tartanák, de annyira finom, ráadásul alakbarát, fehérjedús és villámgyors, hogy mindenkit csak rábeszélni tudunk. Tulajdonképpen a szószként, öntetként vagy salátaként ismert hígabb mediterrán klasszikus, a tzatziki sűrűbb, fetával felturbózott, krémesített változata.

Az eredetvédett, drágább feta helyett nyugodtan használhatunk pénztárcabarátabb krémfehér sajtot, ez gyakorlatilag ugyanaz, csak a feta név nem használható rá, ez ugyanis csak a Görögországban gyártott sós sajtot illeti meg. Emellett pedig csak egy kis görög joghurt, uborka kell csak hozzá, illetve ízesítésként egy kis fokhagyma, citrom és némi zöldfűszer – ez lehet menta, kapor, petrezselyem, vagy akár ezek keveréke is -, érdemes variálni, és a fűszerezést a saját ízvilágunkra hangolni.

Tzatziki szendvicskrém

Hozzávalók:

  • 1 kígyóuborka
  • 15 dkg görög joghurt
  • 10 dkg feta vagy krémfehér sajt
  • 1 kis gerezd fokhagyma
  • 1-1 evőkanál aprított kapor és petrezselyem
  • 1-2 evőkanál citromlé

Elkészítés: Az uborkát megmossuk, a végeit levágjuk, és kb. 1/3 részét vékonyan felkarikázzuk vagy legyaluljuk, félretesszük. A maradék uborkát meghámozzuk, lereszeljük, kinyomkodjuk, és egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a görög joghurtot, a zúzott fokhagymát, a finomra vágott zöldfűszereket, valamint a citromlevet, hozzámorzsoljuk a fetát, és alaposan összekeverjük. Sózni nem kell, mert a sajt elég sós.

Pirítósra halmozzuk, az uborkakarikákat ráhalmozzuk, és már kész is – aki szereti, egy kis tökmaggal vagy szezámmal megszórhatja még, hogy egy kis ropogós is legyen benne.

A citrom és az olajbogyó gyakori alapanyag a Földközi-tengert övező országokban, hiszen ott helyben megteremnek, és húsos ragukba, sültek mellé is gyakran használják. A citrom savassága fellazítja a húsok rostjait, amitől szaftos és puha lesz, ráadásul frissé és könnyűvé is teszi. A marokkói konyha is előszeretettel használja, és az alábbi citromos-olajbogyós csirke az egyik leghagyományosabb és legkedveltebb fogásuk, ami tényleg isteni finom, és roppant egyszerűen elkészíthető.

A citrom és az olajbogyó mellett hagyma, fokhagyma, kevés pirospaprika, kurkuma és koriander is kerül be, amitől nemcsak elképesztő ízbomba lesz, de gyönyörű napsárga színt is kap, ráadásul egyetlen edényben elkészíthető. A helyiek hagyomnyosan sóban eltett citrommal készítik, de ennek hiányában friss citrommal is nyugodtan nekiállhatunk, garantáltan nem fog csalódást okozni!

Marokkói citromos-olajbogyós csirke

Hozzávalók:

  • 6 darab felső csirkecomb – vagy bármilyen csirkealkatrész, amit szeretünk
  • 1 nagy fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál őrölt koriandermag
  • 1 teáskanál őrölt kurkuma
  • 1 teáskanál őrölt pirospaprika
  • 1 citrom
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • jó maréknyi olajbogyó
  • fél csokor petrezselyem
  • só, bors

Elkészítés: Az olívaolajat egy lábasba tesszük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a koriandert, a kurkumát és a pirospaprikát, sózzuk és borsozzuk, hozzáfacsarjuk fél citrom levét, összekeverjük, majd a csirkehúst beleforgatjuk. Ha van időnk, lefedve 1 órára – vagy akár egész éjszakára – a hűtőbe tesszük, ha nincs, akkor akár azonnal nekiállhatunk, de jót tesz neki a pihentetés.

A lábast tűzre tesszük, és a csirkék mindkét oldalát kicsit lepirítjuk, közben a hagymát szálasra vágjuk, és ezt is hozzáadjuk, hagyjuk összeesni, majd felöntjük 1,5 dl vízzel, és fedő alatt, közepes lángon 20 percig pároljuk.

A maradék fél citromot vékonyan felszeleteljük, és az olajbogyóval együtt a csirkéhez adjuk, és még 10 percet főzzük, majd finomra vágott petrezselyemmel meghintve ízlés szerint párolt rizzsel vagy kuszkusszal tálaljuk.

A patatnik egy nagyon egyszerű, kevés alapanyaggal készülő, mégis ízekben gazdag fogás, rokonítható akár a mi tócsninkkal is, csakhogy a reszelt krumplival, tojással és hagymával készülő fogás nem lepénykékként van kisütve, hanem a sütőben, így kevesebb zsiradékot és munkát is igényel, hiszen nem kell mellette állnunk, míg sül. A krumplis keverékbe gyakran tesznek egy kis mentát, apróra vágott húsos paprikát és a fetához hasonló, sós juhsajtot, az úgynevezett sirene-t.

Ilyenkor, amikor már egy kicsit tartalmasabb, laktatóbb fogásokra vágyunk, amelyek mellé még jól passzol a saláta, de azért valami testesebb és meleg is jólesne, akkor tökéletes a gyorsan összeállítható patatnik, ami frissen is nagyon finom, de akár átmelegítve másnap is tökéletes. Klasszikusan egy kis sós joghurttal meglocsolva tálalják, ami persze tejföl is lehet, és ha nem érezzük magunkat elég bátornak a mentához, akkor akár petrezselyemmel vagy bazsalikommal is fűszerezhetjük ezt a kiadós krumplis egytálételt.

Patatnik – bolgár „tócsni” csőben sütve

Hozzávalók:

  • 1,2 kg krumpli
  • 2 közepes hagyma
  • 1 húsos paprika – kápia vagy kaliforniai
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál szárított menta – más zöldfűszert is használhatunk hozzá
  • 4 tojás
  • 10 dkg feta vagy krémfehér sajt
  • 2 evőkanál vaj
  • só, bors

Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, majd a reszelő durvább fokán lereszeljük. A hagymát meghámozzuk, finomra vágjuk, de akár ezt is lereszelhetjük, a paprikát apróra kockázzuk. Ezeket összekeverjük, alaposan kinyomkodjuk, majd egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a felütött tojásokat, az olívaolajat, a mentát, hozzámorzsoljuk a sajtot, óvatosan sózzuk – mert a sajt is sós -, borsot őrölünk hozzá.

Kevés vajjal kikenünk egy jénait vagy piteformát, beleöntjük a keveréket, tenyérrel lelapogatjuk, a maradék vajat a tetejére morzsoljuk, és 200 fokos sütőbe tolva 40-45 perc alatt megsütjük.

A sütőből kivéve 10-15 percet hűlni hagyjuk, majd szeletelve tálaljuk, joghurtot vagy tejfölt locsolhatunk rá, és készítsünk mellé egy jó kis bolgár sopszka salátát.

A mediterrán vidékeken a paradicsom igazi alap szinte minden ételhez a nyári hónapokban, és nagyon kreatív módon használják ezt a zamatos és lédús zöldséget, sokszor meglepően egyszerűen. 3 szuper variációt mutatunk, hogy minél egészségesebben, egyszerűbben és isteni finom verzióban élvezhessük ezt a nyári zöldséget.

Pan con tomate – spanyol paradicsomos kenyér

Ennél egyszerűbb nyári fogás nem létezik, tulajdonképpen egy friss paradicsompürével megpakolt pirítósról van szó. A paradicsomot félbevágják, majd reszelőn lereszelik a vágott felével kezdve, így a héj a kézben marad, és el lehet dobni, de akár a paradicsomot késes robotgépben is lehet pürésíteni. A paradicsompépet ezután sóval és kis olívaolajjal elkeverik, és fokhagymával bedörzsölt pirítósra teszik, még egy kevés olívaolaj és frissen őrölt bors mehet a tetejére. Vannak, akik kis petrezselyemmel is megszórják, mások egy szeletke szárított sonkával fogyasztják. Frissen is finom, de 2-3 napot eltartható a hűtőben is.

Gazpacho – hideg spanyol zöldségleves

Csupa nyers zöldségből áll, tele van vitaminnal, rostokkal és rengeteg ízzel. Sokféle változata létezik, gyakorlatilag ahány ház, annyi recept, a zöldségek aránya, az ízesítés is eltéhet, vannak, akik kenyérrel gazdagítják, hogy sűrűbb legyen, mások zöldfűszereket is adnak hozzá. A videón egy villámgyors verzió látható, amit gyerekjáték elkészíteni, mégis isteni finom és egészséges, mindenmentes vitaminbomba levest kapunk. A gazpachóhoz 1 kg paradicsomot felkockázunk a csumáját kivágva, turmixba tesszük egy közepes fej darabolt hagymával, 1 gerezd fokhagymával, 1 kicsumázott és feldarabolt paprikával, 1/4 hámozott és felkockázott kígyóuborkával. Ezután 3 evőkanál olívaolajat, 3 evőkanál borecetet és 1 csapott teáskanálnyi sót adunk hozzá, és kb. 3 perc alatt egészen simára, krémesre turmixoljuk. Megkóstoljuk, ízlés szerint még igazítunk rajta sóval és borecettel, majd jól behűtve tálaljuk.

Provence-i paradicsom

Kiadós és pofonegyszerű, előételnek vagy köretnek is ideális a provence-i paradicsom, melegen és hidegen is nagyon finom. A kicsumázott, lapjában félbevágott érett paradicsomokat tepsibe vagy sütőtálba teszik, sózzák, borsozzák, majd majd zsemlemorzsa, aprított petrezselyem és fokhagyma keverékével megpakolják, kis olívaolajat csöpögtetnek rá, és forró 200-210 fokos sütőben, mérettől függően 20-25 perc alatt megsütik. Vannak, akik a morzsába még kevés parmezánt és kakukkfüvet is tesznek, ami egyáltalán nem rontja el, érdemes kipróbálni!

Mint a névből sejthető, a francia pistou az olasz, mégpedig a zöld genovai pesto rokona, és annyi a különbség közöttük, hogy a pistou-ban nincs fenyőmag, csupán friss bazsalikomlevél, fokhagyma, olívaolaj és valamilyen érett, ízes reszelt sajt keveréke, amit hagyományosan mozsárban, ma már inkább késes robotgépben készítenek.

Ennek az isteni zöldséglevesnek rengeteg változata létezik, attól függően, milyen zöldségeket tesznek bele, de szemes fehér bab és zöldbab mindig van benne. Emellett bármi kerülhet bele, ami épp szezonális, viszonylag apróra darabolva, így a végeredmény egy színes és sűrű leves, amiből így minden kanálba szinte mindenből jut. Nyáron egytálételként fogyasztják, ezért némi apróbb szemű tésztát is főznek bele, hogy még kiadósabb legyen. Isteni finom és nagyon egyszerű, érdemes elkészíteni!

Soupe au pistou – francia zöldségleves pistou szósszal

Hozzávalók:

  • 1 fej hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 közepes cukkini
  • 2 paradicsom
  • 20 dkg zöldbab
  • 1 konzerv főtt bab
  • 2 marék apró csőtészta
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

A pistou szószhoz:

  • 1 nagy csokor bazsalikom
  • 5 dkg reszelt parmezán sajt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 5 evőkanál olívaolaj
  • kevés lé a levesből

Elkészítés: Az összes zöldséget megtisztítjuk, a hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk, az összes többi alapanyagot apró, hasonló méretű kockára vágjuk.

Egy lábasban 2 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, rádobjuk a hagymát, és 2-3 perc alatt kevergetve üvegesre dinszteljük. A sárgarépát hozzáadva tovább pároljuk pár percet, majd a paradicsomot, a zöldbabot, a cukkinit is hozzáadjuk, sózzuk, borsozzuk, alaposan átkeverjük, majd felöntjük 1,2 liter vízzel, és fedő alatt, közepes lángon 10 percet főzzük. Hozzáadjuk a tésztát is, és addig főzzük, míg a tészta megpuhul.

Közben a pistou szószhoz a bazsalikom leveleit lecsípjük, késes robotgépbe tesszük 2 gerezd fokhagymával, 5 dkg reszelt parmezánnal és 5 evőkanál olívaolajjal, fél merőkanálnyi levest adunk hozzá, így spórolunk kicsit az olajjal, és krémesre összeturmixoljuk.

A levest tányérokba merjük, a tetejükre teszünk 1-1 kanál bazsalikomos szószt, és ízlés szerint parmezánt reszelve a tetejére tálaljuk.

Ha valamit klasszikusnak mondhatunk, az bizony a görög kultúra, ami örök visszatérési pont, és bizony a gasztronómia terén is sok fontos alapot tanulhatunk tőlük. Egyszerű, zöldségekben gazdag és sovány húsokban konyhájuk, valamint az, hogy leginkább olívaolajjal főznek, nem véletlenül vált az egyik legnépszerűbb diétává, amit a legtöbben mediterrán étrendként ismerünk. De persze ez mit sem érne, ha nem lenne istenien finom, amit a sok szigettel és tengerparttal bíró ország konyhája kínálna! Érdemes kipróbálni legkedveltebb fogásaikat, mert isteniek!

Egy bazi finom görög fogás: a spanakopita >>

Ropogós réteslapok spenóttal és fetával töltve, ez a spanakopita, ami leginkább talán a nálunk albán pékségekben kapható burekfélékhez hasonlítható. Isteni és egyszerűen összeállítható, vendégvárónak vagy salátával főételnek is nagyon jó, Görögországban leginkább két étkezés között fogyasztják.

Csirkés gyros szaftosan >>

Azt nem állítjuk, hogy otthon elkészítve ugyanolyan, mintha helyben vennénk egy görög félistentől, de nagyon finoman, gyorsan és kiadósan megidézhetjük a kihagyhatatlan klasszikust otthon is. Egy tzatzikivel és görög salátával kiegészítve egyszerűen mennyei!

Muszaka, a görög rakott padlizsán >>

Ha a görög konyháról esik szó, szinte biztos, hogy elsőként a muszaka jut eszünkbe. Elképesztően finom, de mondjuk kicsit pepecselősebb fogás, de azért évente egyszer, a nyári padlizsánszezonban mindenképpen el kell készíteni. Csak nagyobb adagban érdemes, de lenyűgöző és abbahagyhatatlanul finom!

Galaktobureko – görög tejkrémes pite >>

Ropogós réteslapok között sült gazdag tejbegrízes réteg, mindez édes és fűszeres sziruppal meglocsolva. A töltelék egy remegős és könnyű tejes-tejszínes krém tojással gazdagítva, egyáltalán nem bonyolult, ráadásul kiadós is, mennyei finom, főleg jól behűtve, ami igazi türelemjáték, de megéri!

Görög sajttorta hamisan, joghurttal >>

A görögök sajttortája könnyebb, krémesebb és egyszerűbb is, mint az „igazi”. Sűrű görög joghurttal készül, isteni finom, leginkább dióval és mézzel tálalják, de friss gyümölccsel, lekvárral is isteni. Pofonegyszerű, gluténmentes, és súlyosan rá lehet kattanni! 😉

A gnudi (ejtsd: nyúdi) a toszkán konyha különlegessége, könnyű és nagyon ízletes finomság, amit leginkább előételnek készítenek, mint a legtöbb tésztaételt, de salátával kiegészítve főételként is bőven megállja a helyét. Tulajdonképpen falatnyi gombóckákról van szó, amit ricotta, finomra vágott spenót, tojás, reszelt parmezán és egy egész kevés liszt keverékéből készítenek. A nevét a nudi (meztelen többes számban) és a gnocchi összevonásából eredeztetik, hiszen tulajgonképpen nem más, mint a ravioli ricottás-spenótos  tölteléke tészta nélkül, meztelenül megfőzve.

Pillekönnyű, nagyon egyszerűen és percek alatt elkészül, lágyabb és alakbarátabb, mint a gnocchi, hiszen krumpli helyett sovány ricottával készül. Ha friss spenóttal készítjük, elég 2-3 perc alatt sós vízben leforrázni, majd leszűrni, ha fagyasztottat választunk, azt csak simán hagyni kell kiolvadni. Toszkánában klasszikusan zsályás vajjal meglocsolva és parmezán vagy pecorino sajttal meghintve tálalják, de paradicsomszószos változata is létezik, mindkét változat nagyon finom, érdemes kipróbálni!

Forrás: iStock

Gnudi – olasz spenótos-ricottás gombócka

Hozzávalók:

  • 40 dkg főtt spenót
  • 40 dkg ricotta
  • 2 tojás
  • 5 dkg liszt + a forgatáshoz
  • 5 dkg reszelt parmezán
  • kevés reszelt szerecsendió
  • só, bors
  • olvasztott vaj és parmezán a tálaláshoz

Elkészítés: A főtt, leszűrt és jól kinyomkodott spenótot vágódeszkán nagyon finomra vágjuk. Tálba tesszük, hozzáadjuk a ricottát és a tojást, jól elkeverjük, majd sózzuk,borsozzuk, kevés szerecsendiót reszelünk hozzá, a lisztet és a parmezánt is hozzáadjuk, összekeverjük.

A masszából evőkanálnyi adagokat veszünk, lisztezett deszkán golyókká formázzuk, és bő, sós vízbe tesszük, addig főzzük, míg feljönnek a víz színére. Szűrőkanállal kiemeljünk, jól lecsöpögtetjük, majd tálba tesszük, olvasztott vajjal meglocsolva, reszelt parmezánnal meghintve tálaljuk.

Forrás: iStock

A padlizsán egészséges és diétás zöldség, kevés kalória van benne, sok rostot és vizet tartalmaz, hamar eltelít, de érdemes vele vigyázni, mert szivacsos húsa rengeteg olajat bír felszívni. A jó hír viszont az, hogy egyáltalán nem szükséges hozzá semmilyen zsiradék, ha például tölteni szeretnénk, egy kis trükkel tökéletesen krémesre és szaftosra süthető. A turpisság annyi, hogy a félbevágott padlizsánok húsát bevagdaljuk, majd egy tepsire borítva elősütjük, így saját gőzében puhára sül, párolódik, majd megfordítva, a tölteléket belehalmozva készre süthetjük.

A padlizsánhoz rengeteg íz passzol, így tölthetjük húsos raguval, bulgurral vagy zöldséggel, amihez épp kedvünk van, itt most csak egy kis újhagymával és paradicsommal elkevert ricotta került bele, a tetejére pedig mozzarella, pofonegyszerű és könnyű, köretként süthetünk mellette krumplit, vagy még alakbarátabb változatban tálalhatjuk friss salátával.

Forrás: Olvasó

Mozzarellás-ricottás padlizsán sütőben sült krumplival

Hozzávalók:

  • 2 padlizsán
  • 15 dkg ricotta
  • 2 szál újhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 nagyobb paradicsom
  • 1 golyó mozzarella
  • 1 teáskanál morzsolt majoranna
  • 50 dkg újkrumpli
  • só, bors

Elkészítés: A krumplit alaposan megmossuk, cikkekre vágjuk, egy sütőpapírral fedett tepsire tesszük, finoman sózzuk. A padlizsánokat hosszában kettévágjuk, egy hegyes késsel átlósan jó mélyen beirdaljuk, majd vágási felülettel lefelé a krumplik közé tesszük, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 20 percig sütjük.

Közben az újhagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, és a paradicsommal együtt apróra vágjuk. Tálba tesszük, hozzáadjuk a ricottát és a majorannát, sózzuk, borsozzuk, és alaposan összekeverjük.

Az elősütött padlizsánokat a sütőből kivéve megfordítjuk, egy kanállal lenyomkodjuk a megsült belsejét, hogy csónakokat kapjunk, majd a ricottás keveréket belehalmozzuk a padlizsánba, a tetejére tépkedjük a mozzarellát. Visszatoljuk a sütőbe még 10 percre, míg a sajt ráolvadjon és a krumpli szép ropogósra süljön.

Azon melegében tálaljuk, ízlés szerint salátát kínálhatunk mellé.

Forrás: Olvasó

A frittelle di zucchine e ricotta, vagyis a cukkinis-ricottás lepényke ugyancsak népszerű fogás Olaszországban, persze inkább a nonnák és a mammák készítik, hiszen házias, családi fogás inkább, amit szívesen tálalnak ugyanúgy paradicsomszósszal, mint fokhagymás mártogatóssal. Tökéletes előételnek, de akár egy adag salátával gyors vacsorának is, mert tényleg hamar elkészül.

Elkészíthető ricotta helyett krémesebb túróval is, de azért picit más az állaga és az íze is, mivel a ricotta lágyabb, tejsavóból készül, míg a túró kicsit savanykásabb és darabosabb. A tésztába most petrezselyem került, de bazsalikommal, mentával is nagyon finom, sőt akár fokhagymát is tehetünk bele, ha nem fokhagymás tejföllel tálaljuk.

Forrás: iStock

Olasz cukkinis lepényke ricottával

Hozzávalók:

  • 2 közepes zsenge cukkini
  • 15 dkg ricotta
  • 5 dkg reszelt parmezán
  • 5 dkg liszt
  • 2 kisebb tojás
  • fél csokor petrezselyem
  • só, bors
  • kevés olívaolaj a sütéshez

Elkészítés: A cukkinik végeit levágjuk, és héjastól lereszeljük, szűrőbe tesszük, sózzuk, és félretesszük 15 percre, hogy a leve egy részétől megszabadítsuk. Közben a petrezselymet finomra vágjuk, a ricottával, a reszelt parmezánnal, a liszttel és a tojásokkal tálba tesszük, borsot őrölünk hozzá, és egy spatulával alaposan összekeverjük.

A reszelt cukkinit alaposan kinyomkodjuk, előszür egy kisebb maréknyi adaggal fellazítjuk a masszát, majd az összes cukkinit belekeverjük.

Egy serpenyőt felforrósítunk, 1 evőkanál olívaolajat öntünk bele, púpos evőkanálnyi masszát rakunk bele a cukkinis-ricottás keverékből, a kanál hátával elsimítjuk, és 3-4 perc alatt pirulásig sütjük, majd lapáttal alányúlva megfordítjuk, és még 2-3 percet sütjük. A maradék tésztával ugyanígy járunk el.

A frissen kisült lepénykéket fokhagymás tejföllel – vagy ízlés szerint más öntettel, mártogatóssal tálaljuk.

Forrás: iStock

A sajtdarabkát rejtő húsgombóc mindig kellemes meglepetést okoz, ráadásul a húst is szaftosabbá teszi, belülről lágyítja a sajt, és ha olvadékonyabb fajtát, például mozzarellát vagy trappistát teszünk bele, akkor bizony finom nyúlósra is sül, míg ha frissítőbb, soványabb fetával, krémfehér sajttal vagy grillsajttal készítjük, akkor nyúlni ugyan nem fog, de sokkal karakteresebb ízvilágot kapunk.

Ezek a kis golyóbisok önmagunkban is finomak salátával és egy kis fűszeres tejföllel vagy görög joghurttal, de készíthetünk hozzá egy gyors paradicsomszószt is, míg a sütőben megsülnek a sajtos kis húsgombócok, mint az alábbi receptben.

Forrás: iStock

Sajttal töltött húsgombóc paradicsomszósszal

Hozzávalók:

  • 50 dkg darált hús
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 zsemle
  • 1,5 dl tej
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 1 teáskanál őrölt pirospaprika
  • csipetnyi cayenne-bors
  • só, bors
  • 15 dkg sajt – feta, mozzarella vagy trappista
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 konzerv (400g) hámozott paradicsom
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 teáskanál borecet

Elkészítés: A zsemlét beáztatjuk a tejbe. A fokhagymát meghámozzuk, a sajtot felkockázzuk. A darált húst egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a mustárt, a római köményt és a pirospaprikát, ízlés szerint kevés cayenne-borsot, sózzuk, borsozzuk, majd 2 gerezd fokhagymát belereszelünk, és a felpuhult, kinyomkodott zsemlét is hozzáadva alaposan összedolgozzuk.

A masszából 24-25 gombócot formázunk, mindegyik közepébe 1-1 darabka sajtot nyomunk, és sütőpapírral fedett tepsire téve 180 fokos sütőbe toljuk, 20 percet sütjük, majd megforgatjuk a golyókat, és még 10 percre visszatoljuk.

Közben egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, hozzáreszeljük a maradék 2 gerezd fokhagymát, hozzáadjuk a hámozott paradicsomot, a konzervdobozt vagy üveget kiöblítjük egy kis vízzel, ezt is hozzáöntjük, sózzul, borsozzuk, pici cukorral és borecettel ízesítjük, és kis lángon, időnként megkeverve 10-15 perc alatt sűrűsödésig főzzük.

A megsült húsgolyókat a paradicsomszósszal tálaljuk, ízlés szerint főtt tésztát, párolt rizst, bulgurt vagy kuszkuszt készíthetünk hozzá, egy kis friss bazsalikom is nagyon jót tesz neki tálaláskor.

Forrás: iStock