Nagyon szeretem a gránátalmát, színe és íze is mindig felvidít. Magában is szívesen elszemezgetem, de remekül feldob egy „csajos” salátát, igazán mutatóssá tud tenni például egy Pavlovát. Eddig még csak nyersen használtam, de most egy merész gondolattal változtattam ezen.

Forrás: Kard Éva
Mivel a zöldségesnél szép nagy, és ízre is különösen finom gránátalmát vásároltam, és a fagyasztóban mindig van leveles tészta, így nekiláttam a csigasütésnek. A leveles tésztát gránátalmával, mogyoróval és lekvárral pakoltam meg, és bő fél óra alatt el is készültek a mini csigák.
Mondhatom, nagyon egyszerű, mégis különlegesebb desszert lett: a tésztája ropogós, a töltelék jó szaftos, így aztán rövid idő alatt el is fogyott az utolsó morzsáig.
Hozzávalók kb. 20 darabhoz:
Elkészítés: Az előnyújtott leveles tésztát tekerjük ki, majd vágjuk fel kb. 4 cm-es csíkokra, ha nem előnyújtott a leveles tészta, akkor nyújtsuk ki vékonyra, majd úgy vágjuk fel csíkokra.
A mogyorót daráljuk durvára, a barna cukrot keverjük össze az őrölt fahéjjal.
A tésztacsíkokat először kenjük meg vékonyan lekvárral, majd szórjuk meg a fahéjas cukorral. Ezután szórjuk rá a durvára őrölt mogyorót, majd a gránátalmamagot, és tenyérrel óvatosan nyomkodjuk le egy kicsit. Ezután csavarjuk fel a tésztát, majd a csigákat helyezzük bele az előzőleg papírkapszlival vagy szilikonos formával kibélelt muffinsütőbe. A tojást villával verjük fel, majd kenjük le a formában lévő tészta tetejét.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit magasabb hőfokon süssük 20-25 perc alatt szép pirosra, ropogósra. Én légkeverésnél 160 fokon 20 percig sütöttem.
A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, és úgy kínáljuk.

Forrás: Kard Éva
A mogyoróvaj megosztó alapanyag, vannak, akik rajonganak érte magában is, mások inkább kerülik az enyhén sós és kicsit édes kencét. Ebben a receptben viszont tökéletes, mert egy pici sóssággal ellenpontozza a csokit, ráadásul kiváltja a zsiradékot és a tojást is, a tejterméket pedig narancs helyettesíti, aminek mind a leve, mind a héja nagyon jól harmonizál a csokoládéval, ráadásul így vegánok és laktózérzékenyek is fogyaszthatják ezt az ínycsiklandozó finomságot.
Hozzávalók:
A tetejére:
Elkészítés: A csokoládét felkockázzuk, tálba tesszük, és vízgőz fölött megolvasztjuk, hozzáadjuk a mogyoróvajat is, hagyjuk ezt is megolvadni, elkeverjük, majd a tűzről levéve hozzákeverjük a narancslét, a rumot és a narancs reszelt héját, félretesszük.
Egy másik tálba kimérjük a száraz alapanyagokat: a lisztet, a porcukrot, a kakaóport, a sütőport, a fahéjat és a sót, elkeverjük, majd a két keveréket összeöntjük, ízlés szerint tehetünk bele aprított mogyorót és csokoládét is, és egy spatulával összeforgatjuk.
A masszát kikent és kakaóporral meghintett – vagy papírkapszlival bélelt – muffinformákba elosztjuk, a tetejét ízlés szerint megszórjuk a cseppekkel vagy darabolt csokival , földimogyoróval, és 180 fokos sütőbe tolva légkeverés mellett 22-25 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk legalább langyosra hűlni, majd langyosan vagy hidegen tálaljuk.

A muffin sokak szerint komolytalan süti, szerintünk pedig nagyon praktikus, mert gyorsabban megsül, nem kell szeletelni, kézzel is ehető és biztonsággal szállítható, partira, piknikre nincs is ideálisabb, és hát lássuk be, szinte bármilyen tésztaféle megsüthető muffinformában. Most egészséges, diétás változatban készült, liszt nélkül, őrölt zabpehellyel, sovány túróval és tojással, nagyon finom szaftos, a benne lévő sütőportól viszont nem nehéz – és mind sós, mind édes ízvilágúra hangolható.

A trükk annyi, hogy az egész tészta mixerben készül, ami elképesztően leegyszerűsíti a dolgunkat, hiszen csak bele kell dobálni az alapanyagokat ebbe a már-már nélkülözhetetlenné váló konyhai kütyübe, ami krémes, homogén, könnyű, levegős tésztává mixeli ezeket. Most egy kis méz és vanília egészítette ki az alaptésztát, majd a végén egy kis aszalt vörösáfonya – de ízlés szerint más gyümölccsel és fűszerekkel is lehet kísérletezni…
Hozzávalók:
Elkészítés: A zabpelyhet késes robotgépbe teszünk, és finomra daráljuk, majd hozzáadjuk a tojásokat, a sütőport, a zsiradékot, az édesítőt, a vanília-kivonatot és a túrót, és ezekkel simára, krémesre összemixeljük. Hozzákeverjük az áfonyát, és 10 percet pihentetjük, hogy a zabpehely kicsit megszívja magát.
A muffinformát papírkapszlikkal kibéleljük, és 3/4-ig töltjük a masszával, és 180 fokos sütőbe téve, légkeverés mellett 20-25 perc alatt megsütjük.

Talán az egyik legegyszerűbb sütemények egyike, mégis biztos sikert aratunk vele, akár szeretteinknek készítjük, akár kollégáknak, Valentin-napra vagy vendégvárónak. Vagy magunknak, tavaszváró hangulatban, virágos jókedvünkben – vagy épp jókedvre derítő kis csemegének. Sőt sós változatban is működik, például cukkinivel, mint ebben a receptben >>
Most egyszerűen csak vaj, pici cukor és fahéj került az almák mellé a rózsás minipitékbe, de a tészta megkenhető egy kis barack- vagy naracslekvárral, és a rózsák színével is játszhatunk, attól függően, hogy piros, sárga vagy zöld színű almával készítjük a bájos almás sütikéket…
Hozzávalók:
Elkészítés: Az almákat félbevágjuk, és egy hegyes késsel kicsumázzuk, majd hámozás nélkül vékonyan – kb. 3 mm – felszeleteljük. Fél liter vizet felforralunk, hozzáadunk 3 evőkanál barna cukrot és 1/2 citrom facsart levét, majd az almaszeleteket beledobjuk, és 2-3 percig főzzük, majd leszűrjük.
A leveles tésztát kiterítjük, és hosszanti irányban 8 egyenlő csíkra vágjuk, mindegyiket megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk barna cukorral és fahéjjal. A csíkokat magunk elé fektetjük, és az almacikkekkel kirakjuk úgy, hogy a héjas részük legyen felfelé, az aljuk pedig a tészta közepéig érjen, és egymással kissé átfedésben legyenek, majd a szabad tésztarészt visszahajtjuk az almaszeletekre, majd jobbról balra szorosan feltekerjük, és óvatosan vajjal kikent muffinformákba ültetjük.
180 fokos sütőbe toljuk, és kb. 25 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni, majd porcukorral meghintve tálaljuk.

Túró, tojás és zabpehely az alapja, vagyis semmilyen extra alapanyag nem kell hozzá, pillanatok alatt összeállítható a massza, ami egy pár perc pihentetés után már süthető is. Készíthetünk belőle kupacokat sütőpapíros tepsiben, így inkább pogácsára hasonlít majd, süthetjük olajjal kikent serpenyőben palacsintáknak vagy lepénykéknek, de muffinformába is tehetjük, mint az alábbi receptben.

A tésztát ízlés szerint édesíthetjük vagy sózhatjuk, az alap teljesen semleges ízű, és bármilyen ízvilágot adhatunk neki. Mi most sósan, sajtosan próbáltuk, nagyon finom, belül puha, kívül ropogós, reggelire, uzsonnára, vendégvárónak is ideális, és kimondottan egészséges, diétába is beilleszthető finomság.
Hozzávalók 12 muffinhoz:
A tetejére:
Elkészítés: A zabpelyhet késes robotgépbe teszünk, és finomra őröljük, majd hozzáadjuk a felütött tojásokat, a sütőport és a túrót, ezzel is összemixeljük. 5 percet pihentetjük, hogy a zabpehely kicsit megszívja magát.
A muffinformát papírkapszlikkal kibéleljük, és elosztjuk bennük a masszát, majd a reszelt sajtot elosztjuk a tetejükön, és 180 fokos sütőbe téve, légkeverés mellett 20-25 perc alatt megsütjük.
A sütőből kivéve hagyjuk egy kicsit hűlni, langyosan, hidegen is nagyon finom.

A muffint sokan lenézik, mondván, hogy túl egyszerű és unalmas, de mi másképp vagyunk ezzel: a muffin egy praktikus forma, aminek köszönhetően gyorsabban és biztosabban átsül a tészta, ráadásul praktikus is, mert már eleve ki van porciózva, ideális reggelire, uzsonnára, bulira, vagy akár magunkkal vinni piknikre vagy vendégségbe, és nagyon változatosan készíthető.
Ez egy nagyon egyszerű és gyors változat, ami joghurtos és narancsleves kevert tésztával készül, könnyű és puha, alaptésztaként is szuperül működik, egy kis egész mákkal meghintve, dzsemmel a belsejében pedig egészen mesés. Használhatunk hozzá meggy-, áfonya-, barack- vagy eperdzsemet is, de érdemes kipróbálni savanykás kökénylekvárral is, isteni!
Hozzávalók 12 darabhoz:
Elkészítés: A lisztet, a sütőport és egy csipet sót egy tálban elvegyítünk. A tojásokat egy keverőtálba felütjük, és a porcukorral jó habosra keverjük. Hozzáadjuk az olvasztott vajat és a vaníliát, majd további keverés mellett a narancslevet is. Ha sima és krémes, hozzáadjuk a görög joghurtot, ezzel is elkeverjük. Apránként, 3-4 részletben belekeverjük a száraz keveréket, és simára keverjük.
A muffinformákat kikenjük vajjal vagy kibéleljük muffinkapszlival, sütőpapírral, és belekanalazzuk a tészta felét, majd mindegyikbe 1-1 teáskanálnyi dzsemet teszünk, és befedjük a maradék masszával, a tetejét pedig meghintjük a mákkal.
Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 20-25 percig sütjük, majd kivéve hagyjuk legalább langyosra hűlni…

Egy igazán jó vajas croissant készítése hosszú órákat vesz igénybe, többször kell hajtogatni, pihentetni, hogy kellően leveles és omlós legyen a végeredmény, így otthon nem is nagyon áll neki senki. A cruffin forradalmian más technikával készül, mégis ugyanolyan réteges és leveles, foszlós, belül puha és illatos, kívül roppanós, isteni finom. A lényege, hogy hajtogatás helyett egyszerűen fel kell csavarni a vajjal megkent, kinyújtott tésztát, majd félbevágni úgy, hogy a rétegek hosszában látszódjanak, majd ismét feltekerni, így ezer kis réteg képződik.

Ha először készítjük, mindenképpen érdemes natúr és jó minőségű, kimondottan lágy vajat használni, de a későbbiekben a vaj kikeverhető vaníliás cukorral vagy fahéjjal, gyömbérrel vagy kardamommal, így fűszeresebb változatokat is süthetünk. A pihentetést ne spóroljuk el, mert ez a siker egyik záloga, sütés előtt langyos helyen másodszor is kelesszük meg, ha pedig reggelinek szeretnénk, akkor a muffinformába pakolt nyers cruffinokat tegyük a hűtőbe, ahol másnap reggelre szép lassan megkelnek majd, így reggel már csak sütni kell.

Kínálhatunk a kisült, langyosra hűlt cruffinok mellé dzsemet, vajat vagy Nutellát, de olyan finom, hogy egy tejeskávé vagy kakaó mellé magában is tökéletes.
Hozzávalók 8 cruffinhoz:
Elkészítés: A cukrot, az élesztőt és a meleg vizet keverőtálba tesszük, összekeverjük, 10 percet pihentetjük, majd hozzáadjuk lisztet, a csipet sót és a vajat, és elektromos robotgép dagasztókarjával 8-10 perc alatt alaposan kidolgozzuk ruganyos tésztává. Gombóccá formázzuk, kicsit meglisztezzük, tálba tesszük, és letakarva, langyos helyen 45 percet kelesztjük.
A megkelt tésztát lisztezett munkafelületen kicsit átdolgozzuk, 4 egyenlő részre vágjuk. Rúddá sodorjuk, majd sodrófával kb. 40 x 20 centis lapokká nyújtjuk. 5 dkg lágy vajjal megkenjük, hosszában feltekerjük, majd hosszában kettévágjuk, két vékony csíkká, amiben látszanak a vajas-tésztás rétegek. Csigává tekerjük mindkét félbevágott részt, és egy-egy kivajazott vagy papírkapszlival bélelt muffinformába ültetjük, a maradék tésztával is így járunk el. Ha kész, tiszta konyharuhával letakarjuk, és langyos helyen 45 percig kelni hagyjuk.
A megkelt tésztát 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 30 perc alatt megsütjük a cruffinokat. A sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni, majd ízlés szerint porcukorral, vaníliás cukorral vagy fahéjas porcukorral tálaljuk, kínálhatunk mellé lekvárt is.

A mogyoróvaj sokak kedvence, Amerikában valóságos kultusza van, és sokkal elterjedtebb, mint a másik mogyorós krém, a nálunk olyan nagyon kedvelt Nutella. A mogyoróvaj nem olyan édes, enyhén sós is, van krémesebb és darabosabb változata, és otthon is elkészíthető, méghozzá egészen egyszerűen – recept ITT >> Aki szereti a földimogyorót, mindenképpen érdemes kipróbálnia, készíthető vele omlós keksz, tehetjük salátaöntetbe, de akár mártogatós szószt is készíthetünk belőle húsok, zöldségek mellé.

No de vissza a csokis muffinhoz! Az alaprecept nagyon egyszerű, sima kevert tészta, amibe egy kis narancslé is kerül, ettől könnyebb és finomabb a tészta, nem érződik a narancsos íz, de mégis teltebbé teszi a csokis tésztát. Az alapanyagok nagy része decire és kanálra van megadva, így egy mércés pohárral könnyen kimérhető és pillanatok alatt összeállítható.
Hozzávalók 12 darabhoz:
Elkészítés: A tojásokat habosra keverjük a porcukorral. Hozzákeverjük az olvasztott vajat, majd további keverés mellett a narancslevet is. Ha sima és krémes, hozzáadjuk a tejfölt, ezzel is elkeverjük. Folyós, híg masszát kapunk, amibe fokozatosan belekeverjük a sütőporral, sóval és kakaóporral elkevert lisztet, simára keverjük.
A töltelékhez az összes alapanyagot összedolgozzuk.
A muffinformákat kikenjük vajjal vagy kibéleljük muffinpapírral, és félig megtöltjük a csokis tésztával, mindegyikbe 1-1 kanálnyi mogyoróvajas tölteléket teszünk, majd elosztjuk a tetejükön a maradék tésztát.
Előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 20–25 perc alatt megsütjük.

Fehérjében gazdag és hosszan eltelít, a karfiolnak köszönhetően sok rost is van benne, nem tolakodik benne a karfiol íze, belül finom szaftos, kívül pedig jó sajtos ez az alakbarát muffin, amiben csak karfiol, krémsajt és reszelt sajt van, illetve némi ízesítő.
Jelen esetben az ízekről egy kevés mustár és fokhagyma gondoskodik, így vegetáriánus étrendbe is beilleszthető, de gazdagíthatjuk akár apróra vágott sonkával, karikára vágott virslivel vagy összetört főtt tojással is, sőt a fűszerezés terén is rengeteg lehetőség van – aki egyszer megkóstolta aza alapváltozatot, már könnyedén saját ízvilágára tudja alakítani ezt a szuper lisztmentes sós muffint!

Hozzávalók:
Elkészítés: A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük, a torzsáról levágjuk a fás részeket, és felkockázzuk. Sós, forró vízben puhára pároljuk, majd leszűrjük, és egy tálba téve krumplinyomóval nagyjából összetörjük. Hozzáadjuk a natúr krémsajtot, a reszelt sajtot, a mustárt és a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, és alaposan összekeverjük.
Papírkapszlikkal bélelt muffinformákba töltjük a masszát, a tetejét megszórjuk még plusz reszelt sajttal, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 15-18 perc alatt megsütjük.
Azon melegében tálalhatjuk salátával főételként, de langyosan, hidegen is finom mártogatóssal vagy magában.

A halloween valójában egy ősi pogány kelta hagyományra nyúlik vissza, egy olyan ünnepre, amit ősz és tél fordulóján tartottak, lényege pedig a kísértetek és a démonok elzavarása volt a tél eljövetelekor, vagyis az élet elmúlása idején. Tűzzel, fényekkel világították meg az éjszakát, maguk is szellemeknek öltöztek, és mindenféle rémisztő dolgokkal riogatták el a szellemeket.
A hagyomány valahogy megmaradt, és az elmúlt években egyre divatosabbá is vált, főleg az angolszász országokban – és őszintén szólva, ha van alkalom egy kis bulizásra, közös vidámkodásra, főleg ezekben az egyre komorabb, sötétebb és hűvösebb napokban, miért is ne használnánk ki?

Ha már megvan a kifaragott tök és a kidekorált lakás, és már csak egy rémisztő, de finom sütire van szükség, akkor mutatunk is egy egyszerű, de nagyszerű omlós csokis muffint, amiből játszva múmia formázható, kézügyesség nélkül is sikerülni fog, de akár gyerekekkel együtt is elkészíthető.
Hozzávalók:
Elkészítés: A lágy vajat és a cukrot egy keverőtálba tesszük, jó habosra keverjük elektromos robotgéppel. Hozzáadunk 2 evőkanál lisztet, ezzel is elkeverjük, majd folyamatos keverés közben hozzáadjuk egyesével a tojásokat, mindig megvárva, hogy teljesen elkeveredjen. A maradék lisztet, a kakaóport, a sütőport és a fűszerkeveréket összekeverjük, a tojásos keverékhez adjuk, és simára keverjük.
Papírkapszlikkal kibélelt 12 muffinformába adagoljuk, és 180 fokos sütőbe toljuk, légkeverés mellett 20-25 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve 5 percet pihentetjük, majd kiborítjuk a formából, és rácsra rakosgatjuk a muffinokat.
A fehér csokoládét gőz fölött vagy mikróban megolvasztjuk, hagyjuk visszahűlni, hogy ne legyen túl folyékony, majd egy tiszta uzsonnazacskóba kanalazzuk, a csücskére kis lukat vágunk, és a muffinokra cikcakk alakban múmiákat rajzolunk, majd színes cukordrazséval szemet mintázunk nekik.

További receptötletek halloweenra:
Jópofa csokis desszertek egyszerűen – halloweenra! >>
3 rémisztő desszert halloween idejére >>
Szellemes cupcake – tökéletes süti egyszerűen a halloweenbulira >>
A muffin alapváltozatban is mindig nyerő desszert partira, gyerekzsúrra, amolyan önálló kis egyszemélyes tortácska, és Halloween alkalmából is nagyon praktikus, mert jól dekorálható. Az egyik legegyszerűbb módja ez a habcsókos változat, mókás és garantáltan sikert arat, igaz, nagyon kell ügyelni arra, hogy a felvert tojásfehérje nagyon kemény legyen, érdemes bele egy kis citromlevet és étkezési keményítőt is tenni, hogy igazán jó legyen a tartása, és jó tudni, hogy nem lehet elrontani vagy túlverni, csak meg kell adni neki az időt. Emellett alacsony hőfokon, 90-100 fokon kell sütni, vagyis inkább szárítani, ehhez viszont elő kell sütni a muffinokat előtte, hogy azok azért rendesen átsüljenek.
Muffinalapnak bármilyen jól bevált saját recept használható, mi most egyik kedvencükkel, a narancslével és tejföllel készülőt választottuk, isteni natúr változatban is, puha és könnyű. A receptet amúgy érdemes eltenni karácsonyra is, mert egy kis zöld ételfestékkel színezve a tojáshabot szuper kis karácsonyfákká változtathatóak majd a szellemek. 😉

Hozzávalók 12 darabhoz:
A muffinhoz:
A habcsókhoz:
Elkészítés: A tojásokat egy keverőtálba felütjük, habosra keverjük a porcukorral, majd hozzákeverjük az olvasztott vajat. További keverés mellett hozzáadjuk a narancslevet és a tejfölt. Folyós, híg masszát kapunk, amibe folyamatosan kanalazzuk a sütőporral és sóval elkevert lisztet. A kész, sűrű masszát papírkapszlikkal bélelt muffinformába elosztjuk, és 180 fokos sütőbe tolva 15 percig sütjük.
Közben a habcsókhoz a tojásfehérjéket keverőtálba tesszük, és elektromos habverővel elkezdjük felverni. Amikor már kezd habbá válni, hozzáadjuk a citromlevet, folyamatosan verve, majd kanalanként a porcukrot is, ha már jó kemény és fényes, akkor a keményítőt is hozzáadjuk, és még fél percig verjük.
A tojáshabot habzsákba vagy egy zacskóba tesszük, levágjuk a csücskét, és a sütőből kivett, elősütött muffinokra „szellemeket” nyomunk úgy, hogy először egy adagot kinyomunk, kissé elemeljük tőle a habzsákot, majd megint nyomunk egy kisebb adagot, elemeljük, majd egy harmadik kisebb adagot is rányomunk.
Az időközben 100 fokra visszavett, kicsit kiszellőztetett sütőbe betoljuk, és légkeverés mellett kb. 45 perc alatt megsütjük. Érdemes ránézni, nehogy pirulni kezdjen, visszavehetjük még jobban a hőt, hogy inkább száradjanak, mint süljenek.
A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, majd kevés olvasztott étcsokival szemet rajzolunk nekik.

Zseniálisan egyszerű, nagyon finom, puha és illatos, és gyakorlatilag bármivel megbolondítható a muffinformában sült zabkása. Az alaprecept gluténmentes, de könnyen laktózmentessé is tehetjük növényi tejjel, sőt vegánná is, ha a tojás helyett lenmag-tojást használunk.
Bögrés recept, így tényleg szuperegyszerűen kimérhető hozzá minden, és az is jó, hogy a „tésztába” is tehetünk ízesítőket, de akár a tetejét is megpakolhatjuk ezzel-azzal, és ha muffinnak sütjük, egyszerre készülhet több változat is. A muffinok 3-4 napig frissek maradnak, de le is fagyaszthatjuk, hogy bármikor legyen egészséges reggelink, uzsonnánk vagy nasink, és érdemes kipróbálni mogyoróval, mandulával, kókusszal, csokidarabokkal, aprított aszalt gyümölcsökkel gazdagítva, fahéjjal, gyömbérrel, kakaóporral felturbózva – ez egy alaprecept, ami bátran variálható!

Hozzávalók:
Elkészítés: A banánt egy késes robotgépbe vagy turmixba tördeljük, hozzáadjuk a tojást, a tejet, a sütőport és a mézet vagy juharszirupot, valamint a vaníliát, és simára összeturmixoljuk. A zabpelyhet egy keverőtálba tesszük, és hozzáöntjük a nedves keveréket, és egy spatulával összekeverjük. Félretesszük 10 percre, közben egy muffinformát papírkapszlikkal kibélelünk vagy kókuszzsírral vagy vajjal kikenünk, a sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A tésztát egy fagyiskanállal elosztjuk a muffinformákra, és betoljuk a sütőbe – 25-30 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk legalább langyosra hűlni, de hidegen is finom – tejjel teával, kakaóval, tejeskávéval vagy egy turmix-szal is tökéletes.
