A kalácsfelfújtban az a jó, hogy a végtelenségig variálható, belepakolható gyümölcs, csoki, aszalványok, dió vagy mogyoró. Az alapja tojással és cukorral elkevert tejszín, amibe a darabokra tépkedett vagy kockára vágott szikkadt kalácsot, péksüteményt beleforgatjuk, a tészta beszívja az édes keveréket, és már csak össze kell sütni a sütőben.
Nemcsak a belevalókat, de az alapot adó tejszínes-tojásos keveréket is variálhatjuk: ebben a receptben a tejszín mellé narancslé és reszelt narancshéj is került, illetve mellé némi csokicsepp, mert a narancs és a csoki elképesztően jó párost alkotnak – ebben a desszertben is. Az előkészítése 5 perc, a sütési ideje 20 perc, így fél órán belül kész is ez az elronthatatlan, illatos finomság.
Hozzávalók:
Elkészítés: A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot, és habosra keverjük. Hozzáadjuk a narancslevet és a tejszínt, hozzáreszeljük a narancs héját, és elkeverjük.
A kalácsot felszeleteljük, falatnyi darabokra tépjük, és a tojásos keverékbe forgatjuk, majd a felét tűzálló tálba öntjük, megszórjuk csokicseppekkel vagy aprított csokival, majd a maradékot is elosztjuk a tetején, és ezt is meghintjük csokival.
https://www.shutterstock.com/
180 fokos sütőbe toljuk, és 20 percig sütjük.
A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd langyosan tálaljuk.
https://www.shutterstock.com/
A narancs – de akár a citrom vagy a grapefruit is – nagyon mutatós dekorációvá válhat, ha vékonyan felszeleteljük, és sütőpapírra téve megszárítjuk. Ha van időnk, akkor 2-3 nap alatt a radiátoron tökéletesen kiszárad időnként átforgatva, és nagyon kellemes illattal tölti be napokig a lakást, ha sürgősebb a dolog, akkor langyos sütőben, 50-60 fokon, sütőpapíros tepsin és kicsit kinyitott ajtóval pár óra alatt kiszárítjuk. Magasabb hőt ne használjunk, mert elszíneződhet!
A narancskarikákat használhatjuk ajtódíszhez, ami minden hazaérkezéskor és induláskor ünnepi hangulatot teremt, pár tobozzal, dióval, fűszerekkel, szalaggal, egy sima szalmakoszorúval és egy kis ragasztóval nagyon mutatós és újrafelhasználható dekort készíthetünk.
A narancskarikák nagyon jól mutatnak az ablakkeretekre vagy a polcok tetejére kitett fényfűzérekkel is, aranyszínűvé és nagyon meleggé varázsolják otthonunkat, ahogy a karácsonyfára akasztva is nagyon mutatós lesz majd.
Pár karika szárított narancsot érdemes félretenni ünnepi illatosítóhoz is: elég néhány karácsonyi hangulatú fűszert – csillagánizst, néhány rúd fahéjat, szegfűszeget – egy mutatósabb üvegtálba tenni, mehet hozzá a szárított narancs, köré pár fenyőág, és máris megvan az illat és a dekor, egy gyertyával egyszerűbb és hangulatosabb karácsonyi dekor nincs is – és a fűszereket később simán felhasználhatjuk.
Az adventi koszorún is tökéletes helye van a szárított narancskarikának, akár egy kicsit újabb, rendhagyóbb változatot is készítünk, mint Berencsi Tünde az alábbi videóban.
Tünde DIY-videóit itt találjátok >>
Az adventi időszakban egész Európában nagy hagyománya van a különféle gyümölcskenyereknek – gondoljunk csak a legismertebbekre, a német Stollenre vagy az olasz panettonéra -, és nem is véletlen, hiszen a középkorra nyúlik vissza a története. Nem legenda, hanem írásos emlékek bizonyítják, hogy 1329. karácsonyán a naumburgi Henrik püspök gyümölcsökkel gazdagított süteményt ajándékozott a híveinek – innen jön a püspökkenyér elnevezés is -, ez pedig szokássá változott, és apránként hagyománnyá vált az adventi gyümölcskenyér a keresztény országokban.
Ez a gyümölcskenyér egyszerű kevert tésztával készül, valamint narancslével és reszelt narancshéjjal, aszalt vörösáfonyával, gyömbérrel és mogyoróval – puha és illatos, és sokáig friss marad, ha konyharuhába csavarva tároljuk, nagyon gyorsan összeállítható, és igazi ünnepi hangulatot áraszt, így hangolódáshoz is tökéletes.
Áfonyás-narancsos gyümölcskenyér
Hozzávalók:
Elkészítés: A száraz alapanyagokat – a lisztet, a sótőport, a szódabikarbónát, a csipet sót és a gyömbért egy keverőtálban elvegyítjük. Egy másik tálba felütjük a tojásokat, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliát, a mézet és az olvasztott vajat, hozzáreszeljük a narancs héját, belefacsarjuk a levét, és simára keverjük, hozzáöntjük a száraz keveréket, és sima tésztává összedolgozzuk, végül beleforgatjuk a mazsolát, az áfonyát és a durvára vágott mogyorót.
Kivajazott és lisztezett – vagy sütőpapírral bélelt – kenyér- vagy téglaformába öntjük, elsimítjuk, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 45-50 perc megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük. A sütőből kivéve 15 percet pihentetjük, majd a formából kiborítva, rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni, mielőtt felszeletelnénk.
Ezt a süteményt több formában is készítik: vagy körré formázzák, vagy a kisodort tésztát összesodorják, illetve csiga alakba feltekerik – ami mind az élet körkörösségét és folyamatosságát, a tavaszi újjáéledést szimbolizálja. A tésztát narancs teszi illatossá, vaj puhává, a tetejére pedig szezámmag kerül, ami a sülés során kissé megpörkölődik, és nagyon izgalmassá teszi ezt a finom és omlós sütit, amit első ránézésre kelt tésztának gondolhatnánk, pedig sütőporral készül, mégpedig pofonegyszerűen.
Görögországban leggyakrabban reggelire vagy uzsonnára fogyasztják kávé vagy tea mellé a húsvéti ünnepek alatt, de az asztalon is nagyon mutatós, akár tojástartónak is használhatjuk a finom sütikarikákat.
Koulourakia – görög húsvéti sütemény
Hozzávalók:
Valamint:
Elkészítés: A lágy vajat egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, és elektromos habverővel 3-4 perc alatt jó habosra verjük. Hozzáadjuk a tojássárgát, majd ha elkeveredett, akkor a narancslevet és a sütőport, tovább keverjük, majd a tejet, a vanília-kivonatot és az alkoholt is hozzáadjuk.
Ha jól elkeveredett, akkor kikapcsoljuk a mixert, hozzáadjuk a keverékhez a lisztet, és egy spatulával elkezdjük összekeverni, majd amikor már nehezen megy, kézzel összedolgozzuk a tésztát, amíg könnyű és ruganyos tésztát kapunk.
A tésztát enyhén lisztezett munkafelületen 5 percet pihenni hagyjuk, majd maréknyi adagokat kiszakítunk a masszából, kézzel rudakká formázzuk, majd a két végét összecsippentjük, összenyomkodjuk, karikává formázzuk, és sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk. A tetejüket megkenjük 2 evőkanál víz és 1 tojássárga elhabart keverékével, és megszórjuk szezámmaggal.
180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 15-18 perc alatt aranyszínűre sütjük.
A különböző répatortáknak se szeri, se száma, így kedvünkre válogathatunk a receptek között, vagy éppen megsüthetjük a saját magunk által összeállított recept alapján. Én például minden évben új recept alapján sütöm meg. Ebbe a változatba a sárgarépa mellett kerül még a tortába narancs, dió és többféle fűszer, így a tészta jó szaftos és ízletes.
A kihűlt tortát narancs ízű krémmel töltöttem és vontam be, a díszítésnél pedig nem spóroltam a marcipánnal sem, melyet ételfestékkel színeztem, de szerintem ennyi megengedhető…
Narancskrémes-marcipános répatorta
Hozzávalók egy 24 cm-es tortához:
A tésztához:
Elkészítés: A lisztet keverjük össze a sóval, a sütőporral, a fűszerekkel, és reszeljük hozzá a narancshéjat.
A barnacukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot és az egész tojásokat, majd keverjük jó habosra. Amikor már jó habos, állandó keverés mellett csorgassuk hozzá az olajat, majd a narancslevet is. Ezután állandó keverés mellett kanalazzuk hozzá a lisztes keveréket, végül pedig a reszelt sárgarépát, majd keverjük még pár percig.
A tortaformát zsírozzuk és lisztezzük ki, majd egyenletesen öntsük bele a masszát – ízlés szerint sütőpapírral is kibélelhetjük.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 55-60 perc alatt süssük készre. Tűpróbáig süssük, vagyis ellenőrizzük – én légkeverésnél 160 fokon 55 percig sütöttem. A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki egészen.
Narancskrém
Hozzávalók:
Elkészítés: A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot és a felkockázott puha vajat, majd keverjük simára. Ezután adjuk hozzá a mascarponét, a reszelt narancshéjat és a narancs kifacsart levét, majd keverjük jó simára a krémet.
A teljesen kihűlt tortát egy éles késsel vízszintesen vágjuk ketté, majd kenjük meg az alsó tortalapot a narancskrémnek több mint a felével. Ezután helyezzük rá a másik tortalapot, tenyérrel óvatosan nyomkodjuk le, majd a tetejét vékonyan kenjük meg krémmel, a maradék krémmel pedig vonjuk be körben a tortát.
Díszítés
Hozzávalók:
Elkészítés: Egy sütőpapírt vagy szilikonos lapot alaposan szórjunk meg porcukorral, majd 20 dkg marcipánt nyújtsunk ki torta méretűre. Helyezzük a torta tetejére, és tenyérrel óvatosan nyomkodjuk le.
20 dkg marcipánt gyúrjunk össze ízlés szerint zöld színű ételfestékkel, majd tegyük be kb. fél órára a hűtőbe, hogy kellően lehűljön. Hidegen könnyebben tudjuk majd kinyomni a fokhagymapréssel.
Ezután fokhagymaprés segítségével nyomjuk a tortán lévő marcipánréteg tetejére úgy, hogy mindenhol befedje.
10-10 dkg marcipánt színezzünk pirosra és sárgára, majd formázzunk kisebb tojásokat, és szintén helyezzük a tortára. Végül szórjuk meg apró, színes cukorvirágokkal.
Az elkészült tortát helyezzük pár órára (vagy egész éjszakára) a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek kellően összeérjenek.
Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.
A kurkumin az a csodás hatóanyag, amit a kurkuma napsárga gyökérgumója nagy mennyiségben tartalmaz, és ami gyulladáscsökkentő, méregtelenítő, tisztító, emellett javítja a vérkeringést, segíti az emésztést és serkenti az agykapacitást, ráadásul magas antioxidáns-tartalommal bír. Finom, telt ízű, melegítő hatású fűszerként is nagyon népszerű a keleti, elsősorban indiai konyhában, így ételeinkbe – krémlevesekbe, ragukba is érdemes belecsempészni, de a télvégi, tavaszi fáradtsággal fenyegető időszakban nem árt naponta teának is elkészíteni.
Hagyományos értelemben persze nem tea, mert teafüvet nem tartalmaz, viszont meleg, illatos, fűszeres ital, ami kellemesen átmelegít, fűszeres és finom, ráadásul tényleg nagyon hatékonyan segít az immunrendszer erősítésében. A saját tapasztalatról annyit, hogy e sorok írója az elmúlt évben még csak náthás sem volt, viszont a kurkumát nagyon, de nagyon kedveli!
Fontos!
Kurkumás tea
Hozzávalók 2 személynek:
Elkészítés: A vizet felforraljuk, hozzáadjuk a kurkumát, csipetnyi borsot és a gyömbért, valamint 2-3 darabka késsel levágott vékony narancshéjat, és a tűzről levéve 10 percet állni hagyjuk. Közben a narancs levét kifacsarjuk, majd a pihentetési idő letelte után és a kókuszkrémmel, valamint a mézzel együtt a kurkumás léhez adjuk, elkeverjük.
Azonnal kortyolhatjuk is, ízlés szerint egy kis friss mentalevéllel vagy bazsalikommal frissebbé, izgalmasabbá tehetjük, ízlés szerint a narancs helyett citrommal is elkészíthetjük.
Minden zöldség és gyümölcs egészséges, de a szépségünk, a bőrünk egészségének és ragyogásának őre mindenekelőtt a karotin, amit elsősorban a narancssárga színű természetes alapanyagokban találhatunk meg. Ezt a különösen értekes tápanyagot a szervezet A-vitaminná alakítja, ami a bőr és a szem számára nélkülözhetetlen, nem mellesleg a karotinoidok csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek előfordulási arányát, és jó hatással vannak a koleszterinszintre is. Nézzük meg kicsit közelebbről is a narancsszínű egészséges alapanyagokat – és főleg azt, hogyan illesszük be étrendünkbe!
Édesburgonya
A legújabb kedvencünk az édesburgonya, ami itthon is megterem, ízre valahol a sütőtök és a burgonya között van, nagyon finom és változatosan elkészíthető, kimagaslóan sok karotint tartalmaz, és a fent említett jó tulajdonságok mellett az immunrendszerünket is erősíti. Kedvencünk zöldségfasírtnak >>
Sárgarépa
Egész évben beszerezhető, mindig olcsó, rostokban, C-vitaminban és magnéziumban is gazdag zöldségünk, amit leggyakrabban csak levesekbe teszünk, pedig nyersen és sütve salátának is remek, de akár palacsintát is süthetünk belőle >>
Narancs, grépfrút, mandarin
A sok karotin mellett rengeteg C-vitamint is tartalmaznak, amit a tél végén érdemes rendszeresen pótolni akár a friss gyümölccsel, akár a kifacsart levével, segíti a méregtelenítést, de egy kevés lével az arcbőrt átkenve tisztító hatású is, ráadásul csökkenti a bőr elszíneződését is, fakítja a pigmentfoltokat!
Egy forró és fűszeres ital a legjobb ellenszere rosszkedvnek, szürkeségnek, unalomnak, hidegnek, főleg akkor, ha ráadásul olyan aranyló színű, mint a narancsos puncs. Fekete tea az alapja, amit narancslé szőkít ilyen szép világosra, melegítő hatású fűszerek és némi rumaroma tesz illatossá. Ha alkohol nélkül készítjük, akkor egész nap kortyolható, a narancs, a citrom, a méz és a fűszerek ráadásul erősítik immunrendszerünket is.
Ha pedig esti beszélgetős csajos bulira készítjük, akkor valódi rummal gazdagítva igazi lélekmelengetőt kapunk, hiszen az alkohol is melegít, de azért óvatosan és módjával kortyolgassuk a puncsot, mert nagyon itatja magát!
Illatos narancsos puncs
Hozzávalók:
Elkészítés: A gyömbért meghámozzuk, felszeleteljük, majd csíkokra vágjuk, és a teafilterrel, a fahéjjal, a csillagánizzsal és a szegfűborssal egy lábasba tesszük, majd 5 dl forró vízzel leforrázzuk, és lefedve 5 percig álni hagyjuk, majd kivesszük a teát, és még 5 percet hagyjuk kiázni a fűszereket. Átszűrjük, ha zavarnak a fűszerek, hozzáadjuk a mézet, a narancslevet és a citrom levét is belefacsarjuk, elkeverjük.
Megkóstoljuk, ha kell, még édesíthetjük ízlés szerint, ha nem elég meleg, akkor egy picit melegíthetünk rajta, de óvatosan, ne forrjon. Ha alkoholosan szeretnénk, akkor hozzáadjuk a rumot, ha nem, akkor a rumaromát, és poharakba szedve kínáljuk.
Ez is érdekelhet: Koktélok kiskönyve
Mostantól könnyű az otthoni koktélkészítés! Lepjük meg önmagunkat és nyűgözzük le a barátainkat az otthon készített legújabb italkreációkkal!
– Több mint 400 recept – alkoholos és alkoholmentes koktélok
– A legismertebb klasszikusok és a legújabb trendet követő italok
– A régi és az új kedvenceinket tizenhárom fejezet ismerteti: rum, konyak, borpárlat és brandy, gin, vodka, whisky, likőr és tequila, pezsgő és prosecco, alkoholmentes koktélok, bólé és puncs, fitneszitalok, tejes mixek, flipek, kávé, tea és társaik
Na de mi van akkor, ha az ember tudatosan nem tart otthon nassolnivalót, vagy épp elfogyott az utolsó csoki is? Ezekre az esetekre is van megoldás, méghozzá gyors és egyszerű. Ha csak azt mondjuk, palacsinta, energiagolyó, chiapuding vagy zabkása, máris rengeteg variációt összedobhatunk, de ha ennél is frappánsabb édességre vágyunk, arra az esetre mutatunk 3 finom ötletet, amelyek egy közepesen felszerelt konyhában, egészséges alapanyagokból pikk-pakk elővarázsolhatóak.
Szederkrém
Egy zacskó fagyasztott gyümölcs sokszor jól jöhet, nem kér kenyeret, és akár 1-2 maroknyi is jól jöhet belőle, legyen az vegyes bogyós, eper, málna, szeder vagy akár meggy. Egy kis joghurttal, tejföllel vagy natúr krémsajttal és egy kis édesítővel vagy akár egy banánnal összeturmixolva kész is a selymes gyümölcskrém. Végy 2 marék szedret, 1 kis pohár joghurtot és 1/2 banánt, adj hozzá 1 csomag vaníliás cukrot, és botmixerrel vagy késes robotgépben mixeld krémesre.
Narancshab
Kevés tejszín, tejföl, narancs és egy kevés vaníliás cukor, esetleg némi mazsola, és máris kész az isteni narancshab. Két adaghoz 1 nagyobb narancs héját lereszeljük, a meghámozott és apró kockákra vágott narancsot hozzáadjuk, 1 csomag vaníliás cukorral és 2 teáskanál cukorral meghintjük, 1 dl tejfölt adunk hozzá, botmixerrel pépesítjük. 1,5 dl tejszínt felverünk, és beleforgatjuk a narancsos krémbe. Azonnal is tálalható, pár óra hűtőztetés után még finomabb…
Ricottás sült körte
A töltött sült alma sok családban klasszikus téli desszert, de a sült körtét is érdemes kipróbálni. Ehhez a félbevágott körték magházát kivágjuk, kis citromlével és vaníliás cukorral meghintjük, és a körte méretétől függően 20-25 perc alatt megsütjük, majd megtöltjük mézzel vagy vaníliás cukorral elkevert ricottával, amit ízlés szerint fűszerezhetünk is, de enélkül is nagyon finom, főleg egy kis pirított, darabolt dióval meghintve.
Mint minden népszerű sütinek, ennek is rengeteg változata létezik, van, aki túróval, más krémsajttal készíti, van kekszes alapú és piskótás verziója, ahogy a tetején lévő narancsos réteg is készülhet üdítővel, de akár sima narancslével is.
Ez a Jaffa szelet egy nagyon puha és csokis piskótával készül, kukoricakeményítő és liszt keverékével, amitől nagyon jó állagú a tészta, intenzíven kakaós, a túró helyett pedig tejszínnel lazított vaníliás krémsajtos réteg kerül, nagyon selymes és lágy, a teteje pedig 100%-os narancslével főzött vaníliás pudingpor, ami jó rezgősre dermed – isteni ízkombináció, és bár 3 különböző réteget kell készíteni, mégis nagyon egyszerű összeállítani.
Jaffa szelet
Hozzávalók:
A tésztához:
A krémhez:
A tetejére:
Elkészítés: A tésztához a tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáasjuk a cukrot, és elektromos robotgéppel jó habosra, egészen fehérre verjük. Közben a száraz alapanyagokat – a kukoricakeményítőt, a kakaóport, a lisztet és a sütőport – elvegyítjük, és kanalanként a tojásos habhoz adjuk folyamatos verés mellett. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, elsimítjuk, és 180 fokos sütőben, légkeverés mellett 20 perc alatt tűpróbáig sütjük, majd kivéve hagyjuk teljesen kihűlni.
A krémhez a krémsajtot elektromos habverővel simára keverjük, hozzáadjuk a porcukrot, a vaníliát, a citrom reszelt héját és a tejszínt, és jó habosra keverjük, majd a kihűlt kakaós piskóta tetejére kanalazzuk, elsimítjuk.
A tetejéhez a narancslé vagy az üdítő felét simára keverjük a pudingporral, a másik 2 dl-t felforraljuk, majd hozzáöntjük a pudingos levet, és folyamatos keverés mellett sűrűsödésig főzzük pár perc alatt. A süteményre öntjük, ide-oda mozgatva segítjük elterülni, majd hagyjuk kihűlni, majd a hűtőbe téve 2-3 órát pihentetjük, hogy teljesen megdermedjen, és szépen lehessen szeletelni.
Nemrég vendégeket vártam, a második fogást már kitaláltam, valami könnyűt, mégis különlegeset szerettem volna elé. Forró levesre gondoltam, kint elég… khm… rossz az idő, szürke, esős, brrr, ilyenkor mindig jól jön egy forró, melengető leves.
Kis keresgélés után rátaláltam a narancslevesre, több helyen több receptet is megnézem, viszont azok főleg hidegek voltak, szóval “téliesítettem”, és egy kis karácsonyi ízt is kapott. Fantasztikusan finom, nagyon egyszerű, egy kis habgaluskával tálalva igazán ünnepi. Sikere volt, szóval csak ajánlani tudom!
Fűszeres narancskrémleves habgaluskával
Hozzávalók 4 főre:
Elkészítés: A narancslét felforrósítjuk, közben hozzáadjuk a fűszereket (a chilit egyben) és a cukrot, kevergetve felolvasztjuk. A tejszínt simára keverjük a pudingporral, nagyon gyorsan keverve a leveshez öntjük. Besűrítjük, alacsony lángon addig főzzük, míg már nem sűrűsödik tovább, forrástól számítva kb. 5 perc. Közben párszor megkóstoljuk. Ne legyen nagyon csípős, éppen hogy csak egy kicsit, amint elértük a kellő erősséget, vegyük ki belőle a paprikát.
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, az utolsó percben hozzákeverjük a porcukrot is. Forró, lobogó vízbe szaggatjuk kiskanállal, mindig csak pár darabot, mert összeakadnak. Fedőt rátéve pár perc alatt megfőzzük, leszűrve félretesszük.
Tálaláskor pár merőkanálnyi levest mélytányérba szedünk, a habgaluskával és kevés reszelt narancshéjjal megszórva tálaljuk.
A kuglóf eredetileg német süti, és tényleg ünnepi, méghozzá karácsonyi sütikülönlegesség volt, a formáját a legenda szerint a betlehemi három királyok turbánja ihlette, így lett az évvégi ünnepkör jellegzetes deszertje. Valamikor csak kelt tésztával készítették, kalácsnak, de lapozzunk bátran, mert természetesen jóval egyszerűbb kevert tészta is süthető ebben a nemcsak mutató, de nagyon praktikus formában, a középső lyuk ugyanis segít abban, hogy a nedvesebb tészták könnyebben és egyenletesen átsüljenek.
Ez a narancsos-mákos változat isteni finom, puha és illatos, nincs benne se tojás, se vaj, joghurtos kevert tésztával készül, ami könnyedén kiváltható növényi – szója vagy kókusz alapú – joghurttal, így vegán étrendbe is beilleszthető. A narancs, a mák és a vanília kellően ünnepivé és ellenállhatatlanná teszi, és tényleg nagyon egyszerűen és gyorsan összeállítható. Ha tovább fokoznánk, olvasztott csokival vagy cukormázzal is díszíthetjük, de "csupaszon" is hibátlan. 😉
Narancsos-mákos kuglóf
Hozzávalók:
Elkészítés: A joghurtot egy keverőtálba öntjük, hozzáreszeljük a narancs héját, kifacsarjuk és hozzáöntjük a levét, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot és az olajat, simára keverjük egy kézi habverővel. Hozzászitáljuk a sütőporral elkevert lisztet, majd beleforgatjuk a darálatlan mákot is.
Kikent, lisztezett kuglófformába öntjük, elsimítjuk, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 45-50 perc alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük.
A sütőből kivéve hagyjuk 15 percet pihenni, majd a formából kifordítva, rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni, majd porcukorral meghintve, reszelt narancshéjjal díszítve tálaljuk – de készíthetünk a tetejére olvasztott csokiból vagy porcukor és narancslé keverékéből mázat is.