Mivel volt itthon mandulaliszt, így naranccsal és kókusszal ízesített keksz sült ki belőle. Mandulaliszt hiányában használhatunk héjatlan mandulát, nagyon finomra, szinte lisztté darálva tökéletes lesz ehhez a kekszhez.
Nekünk nagyon ízlett, isteni finom a pörkölt mák, a mandula, a kókusz és a narancs kombinációja, és nagyon egyszerűen elkészíthető. Igaz, nem lett olyan omlós, mint általában a kekszek, de gluténérzékenyeknek bátran merem ajánlani például a közelgő karácsonyi ünnepekre.

Forrás: Kard Éva
Hozzávalók 16 darabhoz:
Elkészítés: A mákot pár pillanat alatt pörköljük meg egy száraz serpenyőben, majd hűtsük ki teljesen.
Az összes hozzávalót tegyük egy tálba, alaposan keverjük, gyúrjuk össze. Annyi narancslevet adjunk hozzá, hogy egy könnyen formázható masszát kapjunk.
Ezután nedves kézzel formázzunk diónyi golyókat, helyezzük egymástól kicsit távolabb sütőpapírral bélelt tepsire, majd kissé lapítsuk el.
Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 13-15 perc alatt süssük szép világos színűre a kekszeket. Én légkeverésnél 150 fokon 13 percig sütöttem.
A sütőből kivéve a tepsin hagyjuk kihűlni a még kissé puha kekszet.
Az elkészült kekszet hűvös helyen, letakarva pár napig tárolhatjuk.

Forrás: Kard Éva
A karácsony a fényesség, ezt az időszakot viszont szürke, morcos és hideg napok előzik meg, így nem is csoda, hogy nincs ünnepi hangulatunk. Viszont ezen érdemes változtatni, és a karácsonyi illatokat, fényeket már egy kicsit előbb becsempészni az életünkbe. Hangulatjavítónak és hangolódáshoz is nagyon jó, ha illatos mécseseket készítünk naranccsal és szegfűszeggel. Kellemes kikapcsolódás és jótékony feltöltődés már maga a DIY matatás, alkotás is, főleg egy forralt bor vagy forró csoki mellett, de meggyújtva a mécsest hamarosan isteni illatok és melengető fény tölti be a lakást.
Filléres, egyszerű, szépséges, kézügyességet és extra kellékeket sem igényel – próbáljátok ki!

Mire lesz szükségünk?
Hogyan készítsük?
1. Egy szép narancs tetejére helyezzük a teamécsest, majd egy éles késsel vagy egy sniccerrel körbevágjuk a héjat bemetszve.

2. A kés vagy egy kanál segítségével a narancs héját eltávolítjuk, és a húsból is annyit kiemelünk, hogy a mécsesnek elég helye legyen.

3. Beletesszük a teamécsest, és a hurkapálca segítségével lyukakat fúrunk a narancshéjban – a minta szabad, lehet szív, körkörös, spirál, függőleges csíkok, akár valakinek a neve is…

4. A kis lyukakba szegfűszeget szúrunk.

5. Legvégül a narancs alját késsel levágjuk vékonyan, hogy talpa legyen és ne boruljon fel, guruljon el, mert égő teamécsessel ez ugyancsak veszélyes lehet! A legjobb, ha a szépséges narancsos mécsesünket egy tányérba vagy tálcára, pohárba vagy más gyúlhatatlan tartóra téve üzemeljük be, vagyis gyújtjuk meg!

A forró csoki nem kakaó, akkor igazán jó, ha krémes és illatos, tulajdonképpen nem is egy egyszerű ital, hanem már-már desszert. Ehhez alap a jó minőségű étcsoki, minél magasabb kakaótartalommal, ami persze nem azt jelenti, hogy a legfinomabb belga vagy svájci csokit kellene választanunk hozzá, a legegyszerűbb ízesítetlen is tökéletes – úgyis megbolondítjuk fűszerekkel, selymesítjük tejjel, tejszínnel.
A csokihoz szerencsére rengeteg fűszer passzol, így ennek a forró italnak is tengernyi ízvilágot kölcsönözhetünk. Vanília, fahéj, gyömbér, kardamom, csili, szegfűszeg, csillagánizs, szegfűbors, rózsabors mind-mind illik hozzá, felturbózhatjuk akár egy kis mogyorókrémmel is, vagy épp naranccsal, mint az alábbi receptben, kicsit karácsonyi, ünnepi ízvilággal.

Nagy adag, nagyon csokis és intenzív ízű, mikróban készül a legegyszerűbb és leggyorsabb módon, de természetesen tűzhelyen is elkészíthető. Isteni illatú és aromájú, nagyon selymes, mert némi tejszín is került bele… Kényeztetés felsőfokon. 😉
Hozzávalók 5–6 adaghoz:
Elkészítés: A csokoládét felaprítjuk vagy összetördeljük, és egy mikrózható keverőtálba tesszük. Hozzáadjuk a mézet, a tejet és a tejszínt.
A narancsot alaposan megmossuk, félbevágjuk, a húsába szúrjuk a szegfűszegeket, a fahéjrudat és a hasábokra vágott gyömbért. Frissen tartó fóliával lefedjük, és 800 watton 4-5 percet melegítjük. Óvatosan kivesszük, a fóliát eltávolítjuk, a narancsokat kiemeljük egy kanállal vagy konyhai csipesszel, és a tejes-csokis keveréket kézi habverővel simára keverjük.
Bögrékbe vagy poharakba öntjük, ízlés szerint narancsszeletekkel vagy tejszínhabbal kínáljuk.

Ahogy kuckózósra fordul az időjárás és rövidülnek a napok, a legtöbb lakásban előkerülnek a mécsesekkel melegített illatosítók, párologtatók, felfrissítjük az aromaolajaink gyűjteményét, mert az illat otthonossá, meghitté teszi a lakásunkat, nem mellesleg jó hangulatjavító és stresszoldó. Ugyanezt illóolajok nélkül is elővarázsolhatjuk, csak néhány fűszerre, gyógynövényre van szükségünk, illetve a meghámozott narancsok, citromok, mandarinok héját is tökéletesen felhasználhatjuk.
Nem kell túl nagy praktikára gondolni, valójában pofonegyszerű a dolog, hiszen az aroma- és illatanyagokat, ami itt a citrusok héja és a fűszerek, egyszerűen csak vízbe téve fel kell forralni, majd gyöngyöztetve párologtatni egészen alacsony hőfokon, de ha szeretjük a gyertya táncoló lángját, akkor a főzetből át is önthetünk a mécseses párologtatóba, a többit pedig kihűlve a hűtőbe tehetjük, és napokig kitart a házi illatosítónk.
Mit használhatunk az illatosítóba?
Bármilyen fűszert, amit szeretünk, tökéletes a már említett citrusok héja, az almahéj is nagyon finom, házias illatot teremt, de felhasználhatunk az illatosítóba már elhasznált teafüvet, gyömbér héját – itt nem számít hogy nem mutatós, illata van, és így még jobban kihasználjuk ezeket az alapanyagokat, mielőtt a szemétbe kerülnének.
A fűszerekből sem kell feltétlenül újat használni, a fahéjrúd és a csillagánizs még főzés után is tartogat elég aromát, ha mondjuk kompótot készítettünk velük, de használhatunk kardamomot, szegfűborsot, szegfűszeget, rozmaringot, kakukkfüvet, levendulát, mentát is a főzetünkhöz, ezekből inkább a még nem használt szükséges, de egész kevéske is elég.
Illatosabb otthon, jobban és környezettudatosabban használt alapanyagok és stresszűzés egyszerre – és milyen egyszerűen!

A sütőtök nemcsak melengető, szemvidító napsárga színével, édes illatával és krémességével hat jótékonyan testünkre-lelkünkre, de rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag alapanyagunk, így bátran rábeszélünk mindenkit arra, hogy minél gyakrabban készítse, fogyassza.

Forrás: Hámori Zsófia
A krémleves például egy nagyon praktikus felhasználási módja, hiszen készíthetünk egy nagyobb adagot, és ha hazaérünk a nap végén a hűvösből, csak meg kell melegíteni egy adaggal, és máris kanalazható a melengető, selymes leves. Hangulatunk és ízlésünk szerint variálható az ízvilága, hiszen a sütőtök szinte mindent elbír: lehet édeskés vagy sós, csípős, fahéjas vagy currys, gesztenyés vagy kókusztejes, kardamomos vagy fokhagymás, tejszínes vagy rozmaringos, kakukkfüves vagy szerecsendiós… A változatok száma végtelen, és nekünk sem kell ragaszkodnunk egyetlen recepthez, érdemes újabb és újabb ízekkel játszani.
A sütőtökkrémleves gyorsan elkészül, ha a zöldségeket főzzük, kicsit hosszadalmasabb, ha sütőben megsütjük, de az az igazság, hogy így a végeredmény is finomabb: a karamellizálódott sütőtök íze intenzívebb, mélyebb, selymesebb… Mi most így, az utóbbi módon készítettük.

Forrás: Hámori Zsófia
Hozzávalók:
A tálaláshoz:
Elkészítés: A zöldségeket megpucoljuk, felkockázzuk, és egy sütőpapírral borított sütőtálcára tesszük, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel, meglocsoljuk olívaolajjal.

Forrás: Hámori Zsófia

Forrás: Hámori Zsófia

Forrás: Hámori Zsófia

Forrás: Hámori Zsófia
Előmelegített sütőben 180 fokon puhára sütjük körülbelül 25 perc alatt.

Forrás: Hámori Zsófia
Egy lábasba öntjük a megpuhult zöldségeket, felöntjük az alaplével, belereszeljük az egyik narancs héját, belefacsarjuk mindkét narancs levét, összeturmixoljuk.

Forrás: Hámori Zsófia

Forrás: Hámori Zsófia

Forrás: Hámori Zsófia

Forrás: Hámori Zsófia
Ha már krémes, feltesszük főni a tűzhelyre, főzőtejszínt adunk hozzá, és összeforraljuk.

Forrás: Hámori Zsófia
Amíg megfő a leves, egy száraz serpenyőben megpirítjuk a tökmagot – tálaláskor ezzel szórjuk meg a leves tetejét.

Forrás: Hámori Zsófia
Ha van kényeztető és igazán függést okozó desszert, akkor a churros az: a csokiszószba mártogatott pillekönnyű, levegős fánkrudacskák mindenkit lenyűgöznek, pedig nagyon egyszerű és gyors finomság, ráadásul a legegyszerűbb alapanyagokkal készül. Kívül ropog, belül levegős, csokiszószba mártogatva az igazi, amit megbolondíthatunk egy kis narancshéjjal, nagyon megéri, mert így még finomabb, ha lehet még egyáltalán fokozni…
A desszerteknél általában nagyon fontos a pontos arány, ami sokszor elég nagy szívás, mert a méricskélés sokszor macerássá teszik a készítést, de ennél a zseniális fánknál bögrével is simán kimérhető minden, a lényeg, hogy ugyanazt a 2,5 dl-es bögrét használjuk, így tényleg rém egyszerű és gyor, viszont ellenállhatatlanul finom a végeredmény!

Hozzávalók:
A narancsos csokiszószhoz:
Elkészítés: A vizet egy lábasba öntjük, hozzáadjuk a felkockázott vajat, a vaníliát és csipetnyi sót, és addig melegítjük, míg a vaj teljesen felolvad. Hozzáadjuk a lisztet, és a közepes lángon folyamatosan keverjük egy fakanállal, míg masszává összeáll, és elválik az edény falától, kb. 2-3 perc, majd a tűzről levéve 10 percre félretesszük, hogy kicsit hűljön, mielőtt a tojásokat hozzáadnánk.
Közben a csokoládét összetördeljük, egy kis lábasba tesszük a tejszínnel, hozzáreszeljük a narancs héját, és tűzte téve kevergetve összeolvasztjuk, majd félretesszük.
Egy mélyebb serpenyőben 2-3 ujjnyi napraforgóolajat felteszük melegedni, közben a lisztes-vajas égetett tésztához hozzáadjuk a tojásokat, és elektromos habverővel simára keverjük. Csillagcsőrős habzsákba töltjük, és a már forró olajba nyomjuk, 10 centinként egy késsel vagy ollóval levágjuk, kézzel is lecsippenthetjük, és 3-4 perc alatt szép aranypirosra sütjük. Szűrőkanállal kiemeljük, alaposan lecsöpögtetjük, majd konyhai papírtörlőre tesszük, majd megforgatjuk kristálycukorban.
Azon melegében tálaljuk a narancsos csokiszósszal – mártogatjuk és tömjük magunkba!

A legyezőkalács gyakorlatilag bármilyen töltelékkel készülhet, kenhetünk a tésztarétegek közé lekvárt, Nutellát, meghinthetjük fahéjas vagy kakaós porcukorral, dióval, mogyoróval, de akár sós változatban is nagyon jól működik. Most egy narancsos, kis kardamommal megbolondított változatot mutatunk, ami abbahagyhatatlanul finom, foszlós és illatos!

Hozzávalók:
Elkészítés: A tésztához a cukrot a langyos tejhez adjuk, belemorzsoljuk az élesztőt, összekeverjük, félretesszük 10 percre, hogy az élesztő beinduljon. Közben a lisztet a sóval egy keverőtálban összekeverjük, a tojást villával elhabarjuk. Az élesztős tejet és a tojást a liszthez adjuk, és elektromos robotgép dagasztókatjával 6-7 perc alatt lágy, de ruganyos tésztává dolgozzuk, majd konyharuhával lefedve, langyos helyen 1 órát kelesztjük.
Közben a töltelékhez a narancs héját lereszeljük, a levét kifacsarjuk, a kardamomokat egy kés pengéjével megroppantjuk, a mahokat kiszedjük, és egy mozsárban összetörjük, majd egy kis edényben a vajjal és a vaníliás cukorral 4-5 perc alatt összeforraljuk, félretesszük.
A megkelt tésztát lisztezett munkafelületre öntjük, kicsit átdolgozzuk, és sodrófával kb. 50×30 centis téglalappá nyújtjuk. Egyenletesen megkenjük a narancsos vajjal, majd hosszában 6 egyenletes csíkra vágjuk, 3-3 csíkot egymásra teszünk, majd ezeket 3 egyenlő részre vágjuk.
Az így kapott tésztatornyocskákat egy pástétom- vagy téglaformába rakjuk, lekenjük egyenletesen a maradék narancsos vajjal, és még 30 percet kelesztjük.
Ezután 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 30 perc alatt megsütjük, amíg kicsit pirulni kezd a teteje.
A sütőből kivéve hagyjuk 10 percet pihenni, majd a formából kifordítva hagyjuk langyosra hűlni. Teával, tejeskávéval a legfinomabb, csak úgy tépkedve kézzel a rétegeket… 😉

A kalácsfelfújtban az a jó, hogy a végtelenségig variálható, belepakolható gyümölcs, csoki, aszalványok, dió vagy mogyoró. Az alapja tojással és cukorral elkevert tejszín, amibe a darabokra tépkedett vagy kockára vágott szikkadt kalácsot, péksüteményt beleforgatjuk, a tészta beszívja az édes keveréket, és már csak össze kell sütni a sütőben.
Nemcsak a belevalókat, de az alapot adó tejszínes-tojásos keveréket is variálhatjuk: ebben a receptben a tejszín mellé narancslé és reszelt narancshéj is került, illetve mellé némi csokicsepp, mert a narancs és a csoki elképesztően jó párost alkotnak – ebben a desszertben is. Az előkészítése 5 perc, a sütési ideje 20 perc, így fél órán belül kész is ez az elronthatatlan, illatos finomság.
Hozzávalók:
Elkészítés: A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot, és habosra keverjük. Hozzáadjuk a narancslevet és a tejszínt, hozzáreszeljük a narancs héját, és elkeverjük.
A kalácsot felszeleteljük, falatnyi darabokra tépjük, és a tojásos keverékbe forgatjuk, majd a felét tűzálló tálba öntjük, megszórjuk csokicseppekkel vagy aprított csokival, majd a maradékot is elosztjuk a tetején, és ezt is meghintjük csokival.

https://www.shutterstock.com/
180 fokos sütőbe toljuk, és 20 percig sütjük.
A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd langyosan tálaljuk.

https://www.shutterstock.com/
A narancs az egyik legtökéletesebb gyümölcs, amely nagyon sok hasznos tápanyagot és C-vitamint tartalmaz. Ez a létfontosságú vitamin nemcsak erősíti az immunrendszerünket, de véd az öregedés látható jelei ellen is. A C-vitamin antioxidáns, vagyis segít a sejtkárosodás, az öregedés és a betegségek elleni védekezésben, valamint gondoskodik az immunrendszer megfelelő működéséről is.

A narancs ezenkívül sok folátot tartalmaz, ez a B-vitamin-fajta kimondottan ajánlott gluténmentes étrendet követőknek, mert ők nehezebben jutnak hozzá, illetve magas a káliumtartalma, valamint a legtöbb gyümölcsnél több kalciumot tartalmaz, ami a csontok egészségéhez elengedhetetlen. Mindemellett magas a pektintartalma, ami segít rendben tartani a koleszterinszintet, a benne lévő rutén nevű flavonoid pedig véd az esetleges tumorok, daganatok ellen. És ha ez még nem lenne elég: a narancs gyulladásgátló hatása is bizonyított a benne található nobiletinnek köszönhetően.
– Mindig feszes héjú, tapintásra kemény narancsot vásároljunk, ha puha vagy sérült a héja, akkor ne vegyük meg.
– A narancsot tároljuk hűtőszekrényben, hogy megőrizze C-vitamin-tartalmát, semmiképpen se tartsuk szobahőmérsékleten, egy tálba kitéve.
– A narancshéj is gazdag tápanyagokban, alapos mosás után érdemes belőle kandírozott narancshéjat készíteni.
– Egy közepes narancs kalóriatartalma 65 kcal.
– A narancsból akkor nyerhető a legtöbb lé, ha meleg, így ha a kifacsarás a cél, hagyjuk szoba-hőmérsékletűre melegedni.

Hozzávalók:
Elkészítés: A gyömbért meghámozzuk és lereszeljük, a vízzel felforraljuk, majd a tűzről levéve hozzáadjuk a fahéjat és a mézet, elkeverjük, majd a friss narancsléhez öntjük. Akit zavarnak a gyömbérdarabkák, le is szűrheti, de jótékonyabb a hatás, ha a gyömbért is elrágcsáljuk.
Minden zöldség és gyümölcs egészséges, de a szépségünk, a bőrünk egészségének és ragyogásának őre mindenekelőtt a karotin, amit elsősorban a narancssárga színű természetes alapanyagokban találhatunk meg. Ezt a különösen értekes tápanyagot a szervezet A-vitaminná alakítja, ami a bőr és a szem számára nélkülözhetetlen, nem mellesleg a karotinoidok csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek előfordulási arányát, és jó hatással vannak a koleszterinszintre is. Nézzük meg kicsit közelebbről is a narancsszínű egészséges alapanyagokat – és főleg azt, hogyan illesszük be étrendünkbe!
Édesburgonya
A legújabb kedvencünk az édesburgonya, ami itthon is megterem, ízre valahol a sütőtök és a burgonya között van, nagyon finom és változatosan elkészíthető, kimagaslóan sok karotint tartalmaz, és a fent említett jó tulajdonságok mellett az immunrendszerünket is erősíti. Kedvencünk zöldségfasírtnak >>

Sárgarépa
Egész évben beszerezhető, mindig olcsó, rostokban, C-vitaminban és magnéziumban is gazdag zöldségünk, amit leggyakrabban csak levesekbe teszünk, pedig nyersen és sütve salátának is remek, de akár palacsintát is süthetünk belőle >>

Narancs, grépfrút, mandarin
A sok karotin mellett rengeteg C-vitamint is tartalmaznak, amit a tél végén érdemes rendszeresen pótolni akár a friss gyümölccsel, akár a kifacsart levével, segíti a méregtelenítést, de egy kevés lével az arcbőrt átkenve tisztító hatású is, ráadásul csökkenti a bőr elszíneződését is, fakítja a pigmentfoltokat!

Nemrég vendégeket vártam, a második fogást már kitaláltam, valami könnyűt, mégis különlegeset szerettem volna elé. Forró levesre gondoltam, kint elég… khm… rossz az idő, szürke, esős, brrr, ilyenkor mindig jól jön egy forró, melengető leves.
Kis keresgélés után rátaláltam a narancslevesre, több helyen több receptet is megnézem, viszont azok főleg hidegek voltak, szóval “téliesítettem”, és egy kis karácsonyi ízt is kapott. Fantasztikusan finom, nagyon egyszerű, egy kis habgaluskával tálalva igazán ünnepi. Sikere volt, szóval csak ajánlani tudom!
Fűszeres narancskrémleves habgaluskával
Hozzávalók 4 főre:
Elkészítés: A narancslét felforrósítjuk, közben hozzáadjuk a fűszereket (a chilit egyben) és a cukrot, kevergetve felolvasztjuk. A tejszínt simára keverjük a pudingporral, nagyon gyorsan keverve a leveshez öntjük. Besűrítjük, alacsony lángon addig főzzük, míg már nem sűrűsödik tovább, forrástól számítva kb. 5 perc. Közben párszor megkóstoljuk. Ne legyen nagyon csípős, éppen hogy csak egy kicsit, amint elértük a kellő erősséget, vegyük ki belőle a paprikát.
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, az utolsó percben hozzákeverjük a porcukrot is. Forró, lobogó vízbe szaggatjuk kiskanállal, mindig csak pár darabot, mert összeakadnak. Fedőt rátéve pár perc alatt megfőzzük, leszűrve félretesszük.
Tálaláskor pár merőkanálnyi levest mélytányérba szedünk, a habgaluskával és kevés reszelt narancshéjjal megszórva tálaljuk.
A narancs nálunk inkább a téli hónapokban kap fontosabb szerepet, nyilván azért, mert ilyenkor kevesebb a hazai gyümölcs, pedig ott, ahol terem, melegben fogyasztják, hiszen a lédús, édes-savanykás, zamatos narancs nagyon jó frissítő és folyadékpótló, sőt maga a gyümölcs hűsítő hatású, amiért a szervezetünk külön hálás. A szezonális gyümölcsökről persze nem akarunk lebeszélni senkit, de ennek a pofonegyszerű és nagyon finom gyömbéres narancsfagyinak viszont érdemes adni egy esélyt…
Ebben a fagyiban az a jó, hogy tényleg egyszerű, csak gyümölcs van benne, és egy hatékony késes robotgép vagy turmix kell csupán a készítéséhez. Hogy ne csak a narancs húsa, hanem a héjának aromái is érvényesülhessenek, érdemes egy kevés vízben felfőzni némi narancshéjat, és ha már szirupot főzünk, ebbe tehetünk egy kis gyömbért is, ami még frissítőbbé és istenien pikánssá teszi ezt az üdítően friss, nagyon nyári desszertet.

Gyömbéres narancsfagyi
Hozzávalók:
Elkészítés: Az egyik narancsot alaposan megmossuk, a héjából egy zöldséghámozóval 4-5 csíkot vékonyan lehúzunk, félretesszük. A gyümölcsöket a narancsokat és a banánt is – meghámozzuk, apróra daraboljuk, és egy tálcára téve a fagyasztóba tesszük 3-4 órára.
Közben a gyömbért meghámozzuk, felszeleteljük, és a félretett narancshéjjal, valamint 1,5 dl vízzel felforraljuk, 5 percig főzzük, majd a tűzről levéve hozzáadjuk a mézet, elkeverjük, hagyjuk teljesen kihűlni.
A fagyasztott gyümölcsöket egy késes robotgépbe tesszük, elkezdjük összedolgozni, mikor már kásás, apránként hozzáöntjük a leszűrt gyömbéres-narancshéjas szirupot, és addig mixeljük tovább, míg egészen krémes és homogén lesz.
Műanyag edénybe vagy jégkrémformába, ennek hiányába keskeny, magasabb poharakba tesszük, pálcát szúrunk bele, és betesszük a mélyhűtőbe még 1-2 órára vagy fogyasztásig.
