Igazából nem is recept, mert annyira egyszerű, de nagyon finom és egészséges, alakbarát nyalánkság, ezért megosztom. Csak narancs kell hozzá és egy hatékony turmix vagy robotgép, és persze a mélyhűtő, és még natúr változatban is nagyon kellemesen aromás, selymes és frissítő, de el tudom képzelni egy kis őrölt kardamommal vagy gyömbérrel megbolondítva, édesszájúaknak egy kanál mézzel gazdagítva, vagy akár egy kis kókuszkrémmel még selymesebbé téve.
Nekünk nagyon ízlett, szerintem majd kipróbálom eperrel vagy málnával kombinálva is ezt a fagyit, mert mindkettő nagyon illik a narancshoz, és akár már pár marék friss gyümölccsel is ízesíthetjük-kombinálhatjuk ezt a narancsos alapfagyit.
Narancsfagyi
Hozzávalók:
Elkészítés: A narancsokat megtisztítjuk, cikkekre szedjük, és betesszük a fagyasztóba. Miután teljesen megfagyott, kivesszük, és beletesszük egy aprítógépbe vagy egy erős turmixgépbe, és krémesre mixeljük. Azonnal fogyasztható, de akár visszatehetjük még a fagyasztóva tálalásig.
Ezt a süteményt több formában is készítik: vagy körré formázzák, vagy a kisodort tésztát összesodorják, illetve csiga alakba feltekerik – ami mind az élet körkörösségét és folyamatosságát, a tavaszi újjáéledést szimbolizálja. A tésztát narancs teszi illatossá, vaj puhává, a tetejére pedig szezámmag kerül, ami a sülés során kissé megpörkölődik, és nagyon izgalmassá teszi ezt a finom és omlós sütit, amit első ránézésre kelt tésztának gondolhatnánk, pedig sütőporral készül, mégpedig pofonegyszerűen.
Görögországban leggyakrabban reggelire vagy uzsonnára fogyasztják kávé vagy tea mellé a húsvéti ünnepek alatt, de az asztalon is nagyon mutatós, akár tojástartónak is használhatjuk a finom sütikarikákat.

Koulourakia – görög húsvéti sütemény
Hozzávalók:
Valamint:
Elkészítés: A lágy vajat egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, és elektromos habverővel 3-4 perc alatt jó habosra verjük. Hozzáadjuk a tojássárgát, majd ha elkeveredett, akkor a narancslevet és a sütőport, tovább keverjük, majd a tejet, a vanília-kivonatot és az alkoholt is hozzáadjuk.
Ha jól elkeveredett, akkor kikapcsoljuk a mixert, hozzáadjuk a keverékhez a lisztet, és egy spatulával elkezdjük összekeverni, majd amikor már nehezen megy, kézzel összedolgozzuk a tésztát, amíg könnyű és ruganyos tésztát kapunk.
A tésztát enyhén lisztezett munkafelületen 5 percet pihenni hagyjuk, majd maréknyi adagokat kiszakítunk a masszából, kézzel rudakká formázzuk, majd a két végét összecsippentjük, összenyomkodjuk, karikává formázzuk, és sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk. A tetejüket megkenjük 2 evőkanál víz és 1 tojássárga elhabart keverékével, és megszórjuk szezámmaggal.
180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 15-18 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Aki elsőre angolnak tippelné a fűszeres és bódító italt, sok ezer kilométert téved, de azért az angoloknak igenis van szerepük a puncs történetében. Indiából való ugyanis, és a gyarmattartóknak köszönhetően vált kedveltté először a szigetországban, majd Európában, végül a tengerentúlon is – és az egész világon. A szó maga hindiül 5-öt jelent, ami egyes magyarázatok szerint arra utal, hogy mind az 5 érzékünkre hat, más értelmezésben – és ez a logikusabb – a puncs 5 alapanyaga után kapta a nevét, ezek pedig
Az eredeti ital arakkal készült, aminek a hírét és receptjét angol matrózok hozták el az 1630-as években az akkori gyarmat Indiából, helyben először brandy-vel, majd később más gyarmatbirodalomból származó rummal készült, vagyis már a 17. században elkezdődött a globalizáció. 😉
Fűszeres, illatos, forró, finom, alkohollal és anélkül is tökéletes melengető, ünnepi téli kortyolnivaló, így most 5 receptet mutatunk stílusosan, már csak a "punch" eredeti jelentése végett is!
Illatos narancsos puncs alkohollal és mentesen >>

Fűszeres almapuncs, ami jobb, mint a forralt bor >>

Forró puncs gránátalmával, ami mentesen is felvidít >>

Krémes puncs tojáslikőrrel – és videóval >>

Fűszeres-gyümölcsös puncs rooibos teával >>
Aki járt már Szicíliában, tudhatja, hogy mennyire istenien aromásak ott a citrusok, nem véletlen, hogy sokféle ételhez használnak citromot és narancsot. Legendásan finomak a citrusos fagylaltjaik és frissítő granitáik, és persze a citromot leginkább ízesítésre használják, a narancs kerül sós-édes salátába is, no meg készül belőle ez a házias, nagyon illatos torta is.

Nagyon gyorsan összeállítható a szicíliai narancstorta tésztája, nem szükséges hozzá semmilyen extra alapanyag, mégis különleges, mivel a tészta maga sok reszelt narancshéjat és friss levet tartalmaz, és a nálunk kapható naranccsal is nagyon finom. Megsüthetjük önmagában is, majd kettévágva megtölthetjük narancsdzsemmel, így is készítik, vagy a tetejét kirakhatjuk vékonyra szelt naranccsal, amire ha egy kis cukrot hintünk, nagyon finoman rákaramellizálódik sülés közben.
Szicíliai narancstorta
Hozzávalók:
Elkészítés: A lágy vajat keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot és az egyik vaníliás cukrot, és jó habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojásokat, a tejet, 2 narancs reszelt héját és kifacsart levét, valamint a sütőporral és a sóval elkevert lisztet, és sima tésztává keverjük.
Egy közepes kapcsos tortaformát kikenünk és kilisztezünk, belesimítjuk a tésztát. A maradék 1 narancsot vékonyan felkarikázzuk, a tészta tetejét kirakjuk vele, egyenletesen megszórjuk a maradék vaníliás cukorral.
180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 35–40 perc alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük. Ha kész, kivesszük, hagyjuk egy kicsit hűlni, majd a tortaperemet lekapcsolva hagyjuk teljesen kihűlni.

Szeretjük az egyszerűen és gyorsan elkészülő finomságokat, néha az sem árt, ha sütni sem kell, gyors vendégvárónak vagy kis nassoláshoz jól jönnek a frappáns, kreatív receptek. A narancsos-marcipános falatkák alapanyagait csak össze kell dolgozni, majd fóliára vagy sütőpapírra nyomkodni, csokoládéval bevonni, majd kicsit pihentetni.
A recept küldője, Veronika szerint érdemes dupla adagot készíteni, mert pillanatok alatt elfogynak az illatos falatkák: „Ez a finomság is darált kekszből készül, mint a kókuszgolyó vagy a keksztekercs, de ez egészen más, mint a már megszokott ízvilág. Ha a narancsízt szeretnénk inkább erősíteni, akkor a mandulalikőr helyett narancslikőrt vagy narancsvirágvizet használjunk.”
Narancsos-marcipános kocka
Hozzávalók:
Elkészítés: Egy tálba tesszük a darált kekszet, hozzáadjuk a reszelt narancshéjat, a mandulalikőrt, a vajat, és annyi tejet, hogy összeálljon, majd hozzáadjuk a marcipánt is, és jól egybegyúrjuk.
A kész tésztát munkalapon, sütőpapíron vagy fólián 1,5 cm magasan elsimítjuk, nyomkodjuk, hogy szép egyenletes, sima legyen a teteje. Én egy kisebb (15 × 22 cm és 1,5 cm magas) tálcát használtam, amit előtte kibéleltem fóliával. Így a daraboláshoz simán ki tudtam emelni.
A tetejére a 2 dkg vajat egy edényben habzásig hevítjük, kisütjük belőle a vizet, majd levesszük a tűzről. Vigyázzunk, nehogy megégjen. Beletördeljük a csokoládét, de már nem tesszük vissza a tűzre, hanem folyamatosan kevergetve felolvasztjuk a meleg vajban, majd vékonyan bevonjuk vele a tészta tetejét.
Hűtőbe tesszük fél-egy órára, míg jól lehűl és az ízek is összeérnek.
Miután eleget pihent a hűtőben, kivesszük, és 2,5 × 2,5 cm-es kockákra vágjuk, így kínáljuk.
A receptet és a fotót Szabó Veronika küldte. Köszönjük!
Nagyon egyszerű és finom, emellett kalóriaszegény és mindenmentes, tele van rosttal és vitaminnal, és valóban helye lehet bármilyen ünnepi asztalon, nemcsak izgalmas ízvilága és finomsága okán, hanem azért is, mert segíti az emésztést, ami ünnepi lakmározások alkalmával nem utolsó szempont…

Többféle változatban létezik, alapja az édes narancs, amit karikázhatunk vagy filézhetünk is. Ehhez jön ízlés szerint vékonyra szeletelt édeskömény vagy lilahagyma, illetve az olajbogyó, só, bors és a jó minőségű olívaolaj. Valójában ennyi csupán, de tovább gazdagítható akár vékony csíkokra vágott sárgarépával, szárzellerrel, rukkolával, néhány szardellafilével…
Nagyon mutatós hagyományos narancsból is, de készülhet vérnaranccsal is, akár a kettő keverékével. Istenien illik sült halakhoz, szárnyasokhoz, de tálalhatjuk előételként is.

Szicíliai narancssaláta
Hozzávalók:
Elkészítés: Az egyik narancsot megmossuk alaposan, a héját vékonyan zöldséghámozóval levágjuk, vékony csíkokra vágjuk (vagy egyszerűen lereszeljük). A narancsokat meghámozzuk, felkarikázzuk vagy kifilézzük. Az édesköményt megtisztítjuk, félbevágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. Mindkettőt salátástálba tesszük, hozzáadjuk az olívabogyót és a narancshéjat, valamint a vékonyra szelt lilahagymát, sózzuk, borsot őrölünk rá, majd meglocsoljuk olívaolajjal. Összeforgatjuk, és akár azonnal tálaljuk, ha használunk lilahagymát, akkor 10–15 percet pihentetjük, hogy a sótól és a citrustól kissé megereszkedjen a hagyma.

Nem kell világmegváltó dolgokra gondolni, csupán kicsit szabadjára kell engednünk a fantáziánkat és a leleményességünket. Elég csak néhány gyümölcshöz, maghoz vagy a legalapvetőbb alapanyagokhoz nyúlnunk. Hoztam néhány egyszerű ötletet, hogy könnyedén karácsonyi hangulatot varázsolhassunk a lakásba.
Legelsőnek kezdjük a legegyszerűbbel, amihez csupán egy csinos tálra és néhány szezonális termésre van szükségünk – gesztenyére, dióra, ánizsra, fahéjra, almára, narancsra –, vagy bármire, ami elnyeri a tetszésünket, és karácsonyi hangulatba jövünk tőle. Egyszerűen pakoljuk tele a tálat szépen, mutatósan a kiválasztott termésekkel, és már kész is az egyszerűen nagyszerű asztaldísz.

A második tipp sem igényel túl nagy előkészületet vagy konyhai jártasságot. Csupán néhány csomag mikróban is elkészíthető pattogatott kukoricára, egy tűre és egy jó hosszú cérnára van szükségünk. Ha van kisebb gyermekünk, akkor akár az ő segítségét is kérhetjük a kukorica felfűzéséhez. Ez a dekoráció tökéletes, hogyha szeretnénk feldobni egy kicsit a karácsonyfát, és a jól megszokott gyöngy vagy boa helyett inkább valami saját készítésű díszt tennénk a fára. Ha szeretnénk változatosabbá tenni az egybefüggő pop-corn láncot, akkor fűzhetünk közéjük különböző színű és méretű gyöngyöket is akár, vagy akár aszalt áfonyát, aranymazsolát.

Ha már a karácsonyfánál tartunk, akkor nézzük, milyen, konyhában is elkészíthető díszt tudunk még rárakni. Nem is kell sokáig gondolkodnom, és máris itt az ötlet a fejemben: MÉZESKALÁCS. A legtöbben úgyis sütnek az ünnepekre ebből az ínycsiklandó finomságból, miért is ne készíthetnénk néhány darabbal többet, hogy a fára is jusson belőle? Mézeskalács figura, csillag, csengő, fenyőfa, szív, rénszarvas – a minták tárháza szinte végtelen. A jól megszokott figurák mellett a fantáziánkat is szabadjára engedhetjük, és készíthetünk egyedi, személyes formákat. Szuper mézeskalácsreceptet ITT találtok!

Ha nem szeretnétek a mézeskaláccsal bajlódni, akkor tudok még egy szuperegyszerű és mutatós finomságot, ami a karácsonyfán is fantasztikusan fog kinézni. A habkarika, vagy más néven habcsók nemcsak díszítésnek, hanem akár ajándéknak is kiváló. Itt bátran használhatjuk a színeket és a formákat, ezzel is feldobva az összképet. Ha nem tudjátok, hogyan kezdjetek hozzá, akkor ezzel a RECEPT-tel segítek az elindulásban.

Természetesen nem feledkeztem meg a tél egyik legnépszerűbb gyümölcséről, a narancsról sem. Én személy szerint imádom az illatát és a színét, de egy kis kézügyességgel szuper formákat is kihozhatunk belőle. Utolsónak hoztam tehát egy lógós díszt, melyet akaszthatunk az ajtóra vagy akár a karnisra is. Érdemes pár napot várni, mielőtt felfűzzük, hogy kiszáradjanak a narancskarikák. A radiátorra rakva felgyorsíthatjuk ezt a folyamatot, és addig is szuper illat lesz a lakásban. Miután teljesen kiszáradtak, felfűzzük őket egy szép szalagra, illetve feldobhatjuk őket egy-egy fahéjjal is.

Íme tehát a bizonyíték, hogy nem kell nagyon túlgondolni a karácsonyi dekorálást, hiszen csak néhány szuper ötlet szükséges hozzá, hogy az egész lakást hangulatossá varázsoljuk.
Remélem, ötleteim elnyerték a tetszéseteket, és lelkesen álltok majd hozzá egy-egy dekoráció elkészítéséhez. 🙂

Ez is érdekelhet: Karácsonyi ötletek
A karácsony varázslatos időszak: hosszú, sötét éjszakák, a hó ígérete, pattogó tűz, forralt bor, sütemények és egyéb csemegék illata… Az évnek ebben a szakaszában otthonunk kerül a középpontba, amelyet ez alkalomból fel is díszítünk. Meghívjuk családtagjainkat, barátainkat, hogy együtt ünnepeljünk. A gyönyörű terítékektől az elbűvölő ajándékötleteken és elegáns dekorációkon át az ízléses csomagolásig a kötet megteremti az ünnep melegségét és vidámságát.
Befőzni télen is lehet, bizonyság erre a narancslekvár: nemcsak a lekvárfőzés tevékenységével, de színével, illatával és lédús húsba zárt napfénnyel is nyarat hoz a konyhába. A narancslekvár türelmes és pepecselős konyhatündéreknek való, nem az a gyorsan összedobható finomság, viszont meghálálja a ráfordított időt és energiát, és még gasztroajándéknak is tökéletes, ha kicsit feldíszítjük az üvegeket.
Ha tehetjük, kezeletlen vagy bio narancsot válasszunk, ha erre nincs módunk, akkor áztassuk be a narancsokat jó meleg vízbe fél órára, majd dörzsis szivaccsal folyó víz alatt alaposan sikáljuk meg. A lekvárba kerül a narancs héjából is, ezért fontos ez az alapos előkészület.

A narancslekvárt készíthetjük édesebbre vagy kesernyésebbre, nagyon keserűre azért nem érdemes. A keserű anyag a fehér hártyákban és héjban van, így a narancslekvár főzésekor a gyümölcs előkészítése a legnagyobb kihívás. A sárga héjat érdemes zöldséghámozóval levágni, ezzel a módszerrel jut a legkevesebb fehér rész majd a lekvárba. Ezután éles késsel vágjuk le a fehér részt is, hogy csak a gyümölcshús maradjon. Ha szeretjük kesernyésebben, akkor ezután felkockázhatjuk, felszeletelhetjük, de ha nem, akkor filézzük ki a narancsot. Ha nem szeretnénk ennyit pepecselni, akkor csak a levét és a lehámozott héját használjuk a narancsnak.
A narancslekvár jól ízesíthető, illik hozzá a vanília, a fahéj, a szegfűszeg, a csillagánizs, a gyömbér, de megbolondíthatjuk egy kis vodkával vagy Camparival, Aperollal.
Narancslekvár
Hozzávalók:
Elkészítés: A narancsot és a citromot alaposan megmossuk, majd egy zöldséghámozóval vékonyan levágjuk a héjakat úgy, hogy minél kevesebb fehér rész jöjjön le. Vékonyan felcsíkozzuk a héjakat egy éles késsel, lábasba tesszük, felöntjük 3 dl vízzel, hozzáadunk 30 dkg cukrot, és feltesszük főni. Ha felforrt, takarékra vesszük, és 25 percig gyöngyöztetve főzzük.
Közben a narancsról levágjuk a fehér héjat, kifilézzük, felfogjuk a levét is, és a gyümölcshúst hozzáadjuk a cukros héjhoz. A maradék cukrot és a fűszereket is hozzáadjuk, és időnként megkeverve kb. 1 órát főzzük.
Közben kisebb üvegeket kimosunk, sütőlemezre tesszük a tetejükkel együtt, és 80 fokos sütőbe toljuk kb. 20 percre. Az így csírátlanított üvegekbe töltjük a lekvárt, lezárjuk, betesszük a sütőbe, amit 5 perc után elzárunk. Itt hagyjuk kihűlni a lekvárokat.

Ez is érdekelhet: Gasztroajándékok – minden alkalomra
Az utóbbi években minket is elértek a gasztronómiai forradalom méltán legszerethetőbb vívmányai, a „homemade”, azaz otthon készített ehető-iható meglepetések. Legyen szó karácsonyról vagy születésnapról, ballagásról, kerti partiról vagy halloweenról, ajándékot adni és kapni egyaránt öröm. És hogy mi minden kerülhet ki a kamrából?
Erre nyújt választ ez a könyv édes és sós finomságok kimeríthetetlen tárházát felsorakoztatva az olvasó előtt. Sőt: nemcsak főzésre és sütésre invitál, hanem megmutatja azt is, hogy miképp bújtatható egyedi köntösbe az elkészült gasztroajándék. Adjunk a kiválasztott recepthez egy csipetnyi szeretetet, és a hatás garantáltan nem marad el!
A libacomb nem olcsó és nem is egy gyorsan elkészülő alapanyag, viszont mennyei finom, így ha belefogunk, érdemes apait-anyait beleadni, és rendesen megadni a módját a készítésének. Nem bonyolult, de időigényes, és amíg sül, jóféle köreteket is készíthetünk hozzá.
A libacombnak nagyon jót tesz a gazdag fűszerezés és a pácolás, nem csak az íze, de omlóssága miatt is. Én minden évben más-más fűszeres pácban készítem elő, majd sütöm szép pirosra. A pácba most került babérlevél, pirospaprika és ételízesítő, valamint illatosra pörkölt köménymag, semmihez sem hasonlítható izgalmas borókabogyó, amit kés lapjával érdemes kissé összenyomni, mielőtt használjuk, így jobban kiadja aromáit.
Köretnek fűszeres libazsírban sült krumpli készült tepsis változatban, a klasszikus saláta vagy párolt káposzta helyett pedig narancsos-mézes sütőtök, ami annyira finom, hogy önállóan is érdemes elkészíteni. A szép pirosra és ropogósra sült libacombhoz nagyon jól illett mind a krumpli, mind a sütőtök.
Sült libacomb zsírjában sült krumplival, narancsos-mézes sütőtökkel
Hozzávalók 2 személynek:
A libacombhoz:
Elkészítés: A libacombot alaposan nézzük át, távolítsuk el az esetleges tokokat, mossuk meg, majd törüljük szárazra. Ezután enyhén szórjuk meg sóval, majd tegyük félre.
A köménymagot tegyük bele egy száraz serpenyőbe, majd kevergetve, pár pillanat alatt pörköljük meg: amikor elkezd pattogni, el is készült, vigyázzunk, nehogy megégjen! Ezután öntsük át egy mozsárba, és őröljük szinte porrá.
A libazsírt olvasszuk fel, majd adjuk hozzá a sót, az őrölt borsot, az ételízesítőt, a pirospaprikát és az őrölt köménymagot, nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket, és keverjük alaposan össze.
Az előzőleg enyhén besózott combokat ezután forgassuk alaposan bele a pácba, majd tegyük bele a babérlevelet és a kés lapval kissé szétnyomott borókabogyót, majd fedjük le, és pár órára tegyük be a hűtőbe, hogy az ízek jól átjárják a húst.
Vegyük ki a hűtőből a bepácolt combokat, helyezzük egymás mellé a tepsibe. Öntsük alá a bort és a visszamaradt pácot, majd fedjük le fóliával a tepsit.
Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb. 2 óra alatt puhára. Ezután vegyük le a fóliát, majd öntsünk le a zsírból, hogy csak annyi maradjon, amennyiben szép pirosra tudjuk sütni a combokat.
Amikor a combok szép pirosra sültek, vegyük ki a sütőből, és tálalásig tartsuk melegen.
Sült krumpli
Hozzávalók:
Elkészítés: A krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel vékony karikára.
A zsírhoz adjuk hozzá a sót, a szerecsendiót, a kakukkfüvet és a majoránnát, majd keverjük alaposan össze.
A krumplit terítsük bele egy tepsibe, öntsük rá a fűszeres zsírt, majd forgassuk alaposan össze.
Helyezzük be meleg sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 45 perc alatt szép pirosra. Ezután, óvatosan öntsük le a felesleges zsiradékot, és tálalásig tartsuk melegen.
Narancsos-mézes sütőtök
Hozzávalók:
Elkészítés: A felkockázott sütőtököt öntsük fel a narancslével, majd adjuk hozzá a fűszereket, és alacsony hőfokon főzzük puhára. Arra figyeljünk, nehogy túl puhára főzzük, mert különben a mézes karamellizálás közben szétesik.
Amikorra a sütőtök kellően megpuhul, szinte az összes narancslé elpárolog alóla. Ekkor csorgassuk rá a mézet, majd óvatosan keverjük össze, és óvatosan rázogatva, olykor megkeverve pár perc alatt karamellizáljuk össze a mézzel.
Tálaláskor tegyünk a tányérra a krumpliból, majd helyezzük mellé a szép pirosra sült libacombot, a narancsos-mézes sütőtököt, és úgy kínáljuk.
Mennyei finomság akár magában elrágcsálva, akár süteménybe téve a kandírozott narancs, de csokoládéba mártva akár ajándékba is adhatjuk csinos üvegbe vagy celofánba téve. Arról is nem beszélve, hogy nem kerül a szemétbe, hanem okosan és jól hasznosítani tudjuk.
Elkészítése kissé macerásnak tűnhet, de valójában kevés teendő van vele, amit tulajdonképpen fél kézzel elvégezhetünk a napi konyhai teendők alatt. A végeredmény pedig kárpótol minket a befektetett energiáért, hiszen egyrészt isteni finom, másrészt sokféleképpen használhatjuk és gasztroajándékként meglephetjük vele szeretteinket.

A kandírozott narancshéjhoz a legjobb kezeletlen vagy bio narancsot használni, olyat, amit nem vontak be tartósítóanyaggal. Ha erre nincs módunk, akkor tegyük forró vízbe 10 percre, majd vegyük ki, és forró folyó víz alatt konyhai kefével vagy dörzsis szivaccsal alaposan sikáljuk meg felhasználás előtt.
Kandírozott narancshéj
Hozzávalók:
Elkészítés: A megmosott narancsok héját zöldséghámozóval levágjuk úgy, hogy lehetőleg minél kevesebb fehér rész legyen rajta. A narancshéjat ezután csíkokra vágjuk, tálba tesszük, bőséges vizet öntünk rá, és 24 órát állni hagyjuk.
Másnap a narancshéjat leszűrjük, egy lábasba tesszük, felöntjük hideg vízzel, feltesszük főni, és forrástól számítva 8 percig főzzük, majd leszűrjük.
2,5 dl vizet és 25 dkg cukrot felforralunk, 5 perc után hozzáadjuk a narancshéjat, és takarékra véve a hőfokot kb. 20 percig gyöngyöztetve főzzük, időnként megkeverve. Ezután levesszük a tűzről, hagyjuk kihűlni.
Másnap újra felforraljuk, most már figyeljünk rá, mert sűrű a szirup, kevergessük folyamatosan, főzzük 10 percig, majd villával vagy szűrőkanállal kiszedjük a narancshéjakat, és sütőpapírral fedett tálcán szétterítjük, megszórhatjuk kristálycukorral. Hűlni és szikkadni hagyjuk.
Ha megszáradtak, kicsit megdézsmáljuk, majd tiszta üvegbe rakjuk, vagy ha van kedvünk hozzá, olvasztott étcsokoládéba mártjuk, megvárjuk, míg a csoki visszadermed.

Narancshéj gyakran kerül mindenféle desszertbe finomra reszelve, de nagyon jól illik a téli desszertekbe a kandírozott narancshéj is. A gyümölcskenyér szinte elképzelhetetlen nélküle, de a bejgli töltelékébe, stollenbe, puszedlikbe is remek ízesítő, színesítő finomság. Készen is kapható kis kockákra vágva, de mi magunk is elkészíthetjük, tulajdonképpen nagyon egyszerű.

Az alábbi egyszerű kevert süti különlegességét – a kandírozott narancshéj mellett – a narancslével gazdagított vajas tészta adja, amibe a viszonylag sok vaj mellett nem darált, hanem egész mákszemek kerültek, méghozzá előre megpirítva. A mák így egészen különös, szokatlan aromát kap, ráadásul a mákszemek finoman roppannak a fogunk alatt, ahogy a vajtól puha, a narancslétől illatos tésztába harapunk. És hogy mindezt sok csoki koronázza? Tökéletes ízharmónia, érdemes kipróbálni!

Narancsos-mákos kevert sütemény csokimázzal
Hozzávalók:
Elkészítés: A mákot száraz serpenyőbe öntjük, és 2-3 perc alatt illatosra pirítjuk, majd átöntjük egy tálkába, hogy a forró serpenyőben meg ne égjen.
A narancsokat nagyon alaposan megmossuk meleg vízben, majd éles késsel vékonyan lehámozzuk a külső narancsszínű héjat, minél kevesebb fehér résszel. A narancsok levét kifacsarjuk.
A lágy vajat és a cukrot keverőtálban habosra keverjük, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat, ezekkel is elkeverjük. A lisztet a sütőporral elvegyítjük, majd a tojásos keverékhez adjuk, hozzáöntjük a narancslét és a pirított mákot, és simára keverjük.
Kikent, lisztezett – vagy sütőpapírral bélelt – formába öntjük a tésztát, elsimítjuk, 180 fokos sütőbe toljuk. 40–45 perc alatt megsütjük, de ellenőrizzük tűpróbával, hogy kellően átsült-e a tészta.
Közben a narancsok héját vékony csíkokra vágjuk, 1,5 dl vízzel felforraljuk, majd leszűrjük. 1 dl vizet öntünk rá, hozzáadunk 2,5 dkg cukrot, és gyenge tűzön 10–15 percet gyöngyöztetve főzzük, majd szűrőkanállal kiemeljük, sütőpapírra téve hűlni hagyjuk. A narancsos szirupot szörpnek elkészíthetjük…
A sütőből kivett süteményt rácson hűlni hagyjuk. Amikor kihűlt, elkészítjük a csokimázat: a csokit összetördeljük, vízgőz fölött megolvasztjuk a 2,5 dkg vajjal, majd hozzáadjuk a tejszínt, simára keverjük, a süti tetejére öntjük. A mákos sütit ízlés szerint a kandírozott narancshéjjal díszítjük.

A saját készítésű ajándék mindig személyes, mert már készítésekor a megajándékozottra gondolunk. A csokit mindenki szereti – aki azt mondja, hogy nem, az hazudik! –, így biztos siker a trüffel. Kevés alapanyag kell hozzá, ezért érdemes jó minőségű csokoládéval dolgozni. Készíthetünk egy nagyobb adag alapkrémet, amit különféle fűszerekkel, alkohollal ízesíthetünk.

A csokihoz nagyon jól illik a csili, a fahéj, a vanília, a mézeskalács-fűszerkeverék vagy a rózsabors. Alkoholból mindenképpen töményet használjunk: narancslikőr, kókuszlikőr, rum, whiskey például tökéletes a csokoládéhoz, de alkohol helyett ízesíthetünk kávéval is. A trüffelt gazdagíthatjuk reszelt narancshéjjal, aprított mogyoróval, pisztáciával, mandulával, kandírozott citrushéjakkal, de akár aszalt sárgabarackkal, rumba áztatott mazsolával is.
A megformázott golyókat a legegyszerűbb kakaóporban meghempergetni, de forgathatjuk kókuszreszelékbe, darált magvakba, csokireszelékbe is. Mutatós, ha többfélét használunk egyszerre.

Trüffel – narancsos változat
Hozzávalók kb. 20 darabhoz:
Elkészítés: A csokoládét és a tejszínt vízgőz felett összeolvasztjuk, majd a tűzről levéve elkeverjük benne a narancslikőrt és a reszelt narancshéjat. Hagyjuk kihűlni, és hűtőben dermesztjük legalább 2 órát.
A csokoládékrém 1/4 részét kivesszük, a többit a hűtőben hagyjuk, nehogy megolvadjon. Egy teáskanállal adagoljuk a trüffelkrémet, egy tálcára formázunk a kezünkkel belőle kis labdákat. Hűtőbe tesszük, amíg kissé megkeményednek. Ezután kakaóporba forgatjuk, és kész is. Jöhet a maradék a hűtőből.
Friss bonbon – nem tartalmaz tartósítószert, ezért érdemes hűtőben tárolni és 2 héten belül elfogyasztani.
