A nudliban az a jó, hogy egy tartalmasabb leves után tökéletes második, ízlés szerint készíthetjük morzsás, mákos, diós vagy lekváros változatban, de akár kombinálhatjuk is ezeket, és könnyedén egészségesebbre is alakíthatjuk, ugyanis teljes kiőrlésű tönkölyliszttel készítve, tojás nélkül, vegán változatban is tökéletesen működik a tészta.
Forrás: Színek és virágok
Én a tészta készítésébe bevontam a kisfiamat is, ügyesen dolgozott, gyorsabban haladtunk, ráadásul jó móka is volt így a nudlikészítés, csak ajánlani tudom! 😉
Forrás: Színek és virágok
Hozzávalók:
Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, enyhén sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük, és hagyjuk kihűlni. Ezután a krumplit áttörjük, sózzuk, hozzáadjuk a szőlőmagolajat és annyi tönkölylisztet, hogy tésztává összeálljon.
Forrás: Színek és virágok
Én a tésztát kétfele osztottam, és az egyik fél tésztához még adtam 2 evőkanál darált mákot.
Forrás: Színek és virágok
A tésztából nudlikat sodrunk, és enyhén sós, forró vízben kifőzzük. Akkor jó, amikor a nudlik feljönnek a víz tetejére. Szűrőkanállal kiemelve jól lecsöpögtetjük, és ízlés szerint pirított zsemlemorzsába vagy darált mákba forgatjuk.
Mi készítettünk extra mákos nudlit, morzsás nudlit és morzsás-diós-lekváros nudlit. Nektek melyik a kedvenc nudli variációtok?
Forrás: Színek és virágok
Ha van maradék főtt krumplink, akkor nagyon gyorsan elkészíthető, ha a krumplit meg kell főzni, akkor kicsit több időt vesz igénybe a készítése, a krumpli főzése és kihűtése miatt. A jó krumplis tészta titka ugyanis az, hogy hideg tört krumplival dolgozzunk, így alig kell hozzá liszt, nem lesz tömör és rágós. A meleg, még vizesebb krumpli sok lisztet vesz fel, ezért érdemes leszűrés után azonnal összetörni, és kiterítve hűlni és szikkadni hagyni.
A nudlikészítésnél a „macerát” csak a tészták sodrása jelenti, ami tényleg kicsit pepecs, de van rá más, gyorsabb alternatíva. Ha egy kicsit lágyabbra hagyjuk a tésztát, ami kimondottan jót tesz neki, akkor habzsákból is kinyomhatjuk a forró vízbe, csillagcsőrös fejjel pedig nagyon mutatós kis nudlikat kapunk. Amellett, hogy szépségesek, a barázdált felületen jobban megtapad az olvasztott vaj és a cukros mák, és nagyon, de nagyon finom!
Mákos nudli
Hozzávalók:
Valamint:
Elkészítés: A krumplit megmossuk, és héjában megfőzzük. Ha puhák, leöntjük róluk a vizet, kicsit hűlni hagyjuk, majd meghámozzuk, krumplinyomóval összetörjük, és egy vágódeszkán vagy gyúródeszkán hűlni hagyjuk.
A tojásokat egy tálba ütjük, villával felverjük. 2 evőkanál vajat felolvasztunk. A kihűlt tört krumplihoz adjuk a tojást és a vajat, sózzuk, összekeverjük, majd annyi lisztet adunk hozzá, hogy puha, krémes tésztát kapjunk.
Egy fazékban bő vizet forralunk, sózzuk. A krumplis tésztamasszát egy habzsákba szedjük, akár több adagban, egyszerre ne tegyünk bele túl sokat, mert csak egy kézzel tudunk vele foglalkozni, és egy késsel vagy ollóval felvértezve kezdjük el a tésztát a forró vízbe nyomni, 3-4 centinként elvágva. Kis gyakorlattal nagyon egyszerű és szapora!
A nudlikat addig főzzük, amíg feljönnek a víz színére, majd szűrőkanállal kiemeljük, és olvasztott vajjal összeforgatjuk.
A darált mákot a porcukorral és reszelt citromhéjjal (de narancshéjjal is nagyon finom!) összekeverjük, gazdagon meghintjük a vajas nudlikat, de kínálhatunk egy kis lekvárt is pluszban hozzá.