Írd be, mit keresel:

Pofonegyszerű, isteni és kiadós – ez a legjobb kombináció, amit csak kívánhatunk egy olyan jóféle fogástól,  mint a tepsis csirkemell tejszínnel és sajttal sütve, zöldségekkel felturbózva. Percek alatt előkészíthető, változatosan variálható, és egy kicsit mindenki a maga ízlésére hangolhatja a fűszerezést.

A csirkemellszeletek mellé most cukkini, gomba és paradicsom került a tepsibe, fűszerként fokhagyma és provence-i keverék, és a tejszínbe is került némi reszelt sajt, ami krémesebbé, sűrűbbé teszi a szószt, illetve még jobban átjárja a sajtos íz a zöldségeket. Aki szereti, füstölt sajttal is kipróbálhatja, vagy ízlés szerint gazdagíthatja más zöldségekkel és fűszerekkel, nem fog csalódást okozni…

Nyári sajtos tepsis csirkemell

Hozzávalók:

  • 3 csirkemellfilé
  • 2 kisebb cukkini
  • 2 szép paradicsom
  • 6-7 fej gomba
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 dl tejszín
  • 10 dkg reszelt sajt
  • 2 evőkanál mustár
  • 2 teáskanál provence-i fűszerkeverék
  • 1 evőkanál vaj
  • só, bors

Elkészítés: A csirkemellféléket lapjában kettévágjuk, sózzuk, borsozzuk, mustárral vékonyan bekenjük, és félretesszük, amíg a többi alapanyagot előkészítjük: a cukkinit, a paradicsomot és a gombát felszeleteljük, a fokhagymát megpucoljuk, és a tejszínhez adjuk a provence-i fűszerkeverékkel és a reszelt sajt 2/3 részével, sózzuk és borsozzuk.

A csirkemelleket egy kivajazott tepsibe fektetjük, egyenletesen elosztjuk rajtuk és közöttük a zöldségeket, majd meglocsoljuk a tejszínes keverékkel, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 25 percet sütjük, majd a maradék sajttal is megszórjuk, és még 10-15 percre visszatoljuk, míg szépen pirulni kezd.

A csirkemellet a vele sült zöldségekkel tálaljuk, ha szeretnénk plusz köretet, akkor lehetőleg olyat válasszunk hozzá, ami jól fel tudja venni a finom tejszínes-sajtos szószt – ez lehet párolt rizs, köles, kuszkusz vagy bulgur ízlés szerint.

A kánikulai forróságban a folyadékpótlás kiemelten fontos, nem véletlen, hogy ilyenkor a leveseket mindenki jobban kívánja. Vannak, akik a forró levesekre esküsznek, mint ahogy a trópusi éghajlaton élők is, akik a meleg étel elfogyasztásával fokozzák az izzadást, ami nem túl kellemes, viszont a párologtatás a szervezet lehűléséhez vezet… Lehetséges, de mivel melegben jobban esnek a hűs, friss, savanykás ízek, mi a könnyű, hideg levesekre szavazunk.

Annál is inkább, mert ha nyár, akkor roskadoznak a polcok és a piacok a friss zöldségektől és gyümölcsöktől, telis teli vitaminnal, rostokkal, és ezekből főzés nélkül – vagy csak pár perc hőkezeléssel – isteni és egészséges leveseket (is) készíthetünk. Jöjjön 10 kedvenc, amit érdemes sorra kipróbálni!

1. Hideg joghurtos céklaleves >>

A szuperegészséges céklára még mindig leginkább savanyúságként gondolunk, pedig isteni leves is készíthető belőle pofonegyszerűen: könnyű, hűsít, napokig rá lehet járni, emellett kiadós, egészséges, diétás.

2. Gazpacho, a spanyolok jeges levese >>

Ha forróság, akkor a spanyolok igazán jól tudják, miről van szó… A gazpacho egy főzés nélküli csodaleves, igazi adu ász, amit akár magunkkal vihetünk üvegbe zárva munkahelyre vagy strandra, ideális gyors ebéd vagy vacsora, de egy kerti partin vagy baráti grillezésen is mennyei előétel lehet, ráadásul laktózmentes, vegán és egészséges.

3. Salmorejo – még egy hűsítő spanyol >>

Andalúzia kedvenc nyári levese a gazpachónál kevésbé ismert salmorejo, ami egy főzés nélküli fűszeres paradicsomleves. Rém egyszerű, frissít, hűsít, alakbarát – csak ajánlani tudjuk.

4. Kókuszos-gyömbéres répakrémleves >>

A rostokban és vitaminokban gazdag sárgarépa is szuper alapanyag egy hűsítő krémleveshez, ráadásul megfelelő fűszerezéssel egy kicsit egzotikussá is tehetjük. Ez a pikáns változat például nagy kedvencünk.

5. Tejfölös cukkinikrémleves >>

Kellemes, fűszeres, nagyon egyszerű és jól behűtve is finom ez a tejfölös cukkinikrémleves. Magában is tökéletes, de levesbetétként tehetünk bele egy kis tojáslepényt, keményre főtt tojást vagy akár felcsíkozott sonkát is.

Forrás: Színek és virágok

6. Pikáns görögdinnyeleves >>

Különleges és szokatlan, de nagyon finom hűsítő leves készülhet görögdinnyéből. Édes-sós, csupa rost és vitamin, csilivel kicsit megbolondítva.

Forrás: Marie és Maleine

7. Barackleves nyers túrógombóccal >>

A lédús és mézédes, aromás sárgabarack is remek alapanyaga lehet egy krémes gyümölcslevesnek. Nagyon egyszerű és isteni finom, és nemcsak levesként, de desszertként is elkanalazható.

Forrás: Színek és virágok

8. Sárgadinnyés krémleves >>

Ennél egyszerűbb és hűsítőbb leves nincs, pikáns és friss, pár perc alatt kész – csupa egészség, mindehhez tényleg isteni finom is.

9. Klasszikus meggyleves >>

Gyerekkori kedvencünk, a hideg meggyleves sem hagyható ki a sorból: amilyen egyszerű, olyan finom, készüljön akár tejföllel, akár tejszínnel vagy joghurttal. Ezt a változatot csillagánizs varázsolja mesésen finommá.

10. Eperkrémleves >>

Az aromás eperből pár perc alatt könnyedén isteni krémleves lehet, amit akár friss eperrel, akár nyers, mandulába forgatott túrógombóckákkal is tálalhatunk. Mennyei!

Forrás: Színek és virágok

Forrás:
Színek és virágok

A sajttorta alapja leggyakrabban egy kekszes-vajas keverék, itt pedig ezt egy puha kevert tészta váltja, istenien passzol a lágy sajtos réteghez és a cseresznyéhez is, és bár egy kicsit pepecselősebbnek tűnik, mert az alaphoz tésztát kell sütni, de időben körülbelül ugyanannyi, mert nagyon egyszerűen és gyorsan kikeverhető a tésztaalap, és meg is sül, mire a krémes réteget összeállítjuk és a cseresznyét kimagozzuk, a végeredmény pedig sokkal könnyedebb, puhább.

Ahogy a sült sajttortáknál, itt is elég hosszú a sütési idő, de még hosszabb a hűtési, de így lesz igazán finom, viszont ekkor már nincs vele dolgunk, és érdemes kivárni, mert így lesz tökéletes állagú a krémes réteg és a szuperszaftos tészta is!

Cseresznyés sajttorta

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 12,5 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 10 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 10 dkg lágy vaj
  • 1/2 dl joghurt
  • csipet só

A sajtkrémes réteghez:

  • 50 dkg natúr krémsajt – szobahőmérsékletű
  • 10 dkg tejföl
  • 10 dkg cukor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 3 tojás
  • 2 evőkanál étkezési keményítő
  • 1 citrom reszelt héja
  • csipet só

Valamint:

  • 20-25 dkg magozott cseresznye
  • 1 evőkanál étkezési keményítő

Elkészítés: A tésztához a száraz alapanyagokat – a lisztet, a sütőport és a cukrot – egy tálba tesszük, összekeverjük, a közepébe egy mélyedést készítünk. Beleütjük a tojásokat, hozzáadjuk a lágy vajat és a joghurtot, és elektromos habverővel 2-3 perc alatt simára keverjük. Kikent, lisztezett 23 centis kapcsos tortaformába öntjük, elsimítjuk, és 160 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 20 percet sütjük.

Közben elkészítjük a krémsajtos réteget: a szobahőmérsékletű krémsajtot egy keverőtálba tesszük, és elektromos habverővel nagyon krémesre keverjük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliát és az étkezési keményítőt, tovább keverjük, amíg teljesen homogén lesz, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat, megvárva, míg felveszi a krém, majd a tejfölt és a reszelt citromhéjat is hozzáadva simára keverjük.

A sajtkrémet az elősütött tésztára öntjük, belepotyogtatjuk a magozott, lecsöpögtetett és 1 evőkanálnyi étkezési keményítővel összeforgatott cseresznyét, és 150 fokra visszavett sütőbe toljuk, és 45 perc alatt megsütjük, majd a sütőt kikapcsolva 1 órát hagyjuk még a sütőben. Ezután kivesszük, hagyjuk kihűlni a formában, majd letakarjuk, és hűtőbe tesszük legalább 4 órára, de még jobb, ha egy egész éjszakára.

Tálalás előtt lecsatoljuk a forma peremét, ízlés szerint meghinthetjük porcukorral, majd szeleteljük.

Nem tartozik a legismertebb görög fogások közé ez a nagyon zöld sült lepényke, pedig arrafelé az egyik legkedveltebb előétel, a tipikus mezzék, a különféle falatkákat, kencéket, salátákat felvonultató színes közös étkezés elengedhetetlen darabja. Sokféle változata van, a cukkinit gyakran gazdagítják padlizsánnal vagy krumplival is, de sokkal könnyebb és alakbarátabb, ha csak cukkinivel készül. Ugyanígy a sajttal is lehet játszani: vannak, akik nemcsak fetát, hanem más sajtot is tesznek bele, és persze a fűszerezéssel is lehet alakítani a lepényke karakterén: a lényeg, hogy sok finomra vágott frissítő kerüljön bele, legyen az menta, kapor, bazsalikom, petrezselyem vagy oregánó…

Az eredeti kolokythokeftedes olajban sül, de egyáltalán nem nehéz, ha betartjuk a trükköt, amire a görögök esküsznek. Ez pedig nem más, mint hogy a lereszelt és kicsit sózott cukkinit nagyon alaposan kifacsarják, általában úgy, hogy egy tiszta konyharuhába teszik, felül összefogjuk, és addig tekerik-préselik a ruhát, amíg már nem jön belőle lé. Így a zöldség szinte alig vesz fel lisztet, míg ha levesesebbre hagynánk, akkor muszáj lenne még lisztezni. Ha pedig nincs benne sok liszt, nem is szívja magába az olajat! Ha ezzel a módszerrel készítjük, az alábbi jókora adaghoz is elég 2-3 evőkanál olívaolaj a sütéshez.

A kívül ropogósra, belül krémesre sült lepénykékhez érdemes egy fűszeres mártogatóst készíteni, görög joghurtból például, mint az alábbi receptben, és ha összedobunk hozzá egy jó kis salátát is, könnyű, kiadós, önálló húsmentes nyári fogásként is tökéletes.

Kolokythokeftedes – görög cukkinis-fetás lepénykék

Hozzávalók:

  • 50 dkg cukkini
  • 2 szál újhagyma zöldje
  • friss menta, kapor és bazsalikom ízlés szerint (minél több, annál jobb!)
  • 1 lime reszelt héja
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • csilipehely ízlés szerint
  • 20 dkg fetasajt
  • 2 tojás
  • 8 dkg liszt
  • 2-3 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

A mártogatóshoz:

  • 20 dkg görög joghurt
  • 1 evőkanál méz
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • só, bors

Elkészítés: A cukkinit megmossuk, a végeit levágjuk, és egy tálba lereszeljük, kicsit sózzuk, 10 percet állni hagyjuk, majd nagyon alaposan kinyomkodjuk. Az újhagyma zöldjét és a zöldfűszereket finomra vágjuk, majd a kinyomkodott cukkinihez adjuk a liszttel együtt, fűszerezzük a római köménnyel, a lime reszelt héjával és ízlés szerint csilivel, hozzámorzsoljuk a fetát, beleütjük a 2 tojást, és kézzel vagy kanállal összedolgozzuk. Megkóstoljuk, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk – tényleg kóstoljuk meg, mert a feta is sós!

Egy serpenyőt 1 evőkanál olívaolajjal kikenünk, és kanállal kupacokat halmozunk bele a cukkinis masszából, a kanál hátával lenyomkodjuk, elsimítjuk, és mindkét oldalukat szép aranyszínűre sütjük. Papírtörlőre kiemeljük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja, közben az előzőekhez hasonlóan a többi masszát is kisütjük.

A mártogatóshoz a görög joghurthoz adjuk a mézet, a római köményt, pici sót és frissen őrölt borsot, összekeverjük.

A sült lepénykéket forrón, melegen, langyosan, de akár hidegen is tálalhatjuk a fűszeres joghurttal.

A mangó egyike a legfűszeresebb gyümölcsöknek, semmihez nem hasonlítható jellegzetes aromája, igazi trópusi csoda, és bár nálunk inkább télen kerül előtérbe, amikor kevés a friss gyümölcs, igazi hűsítő hatású, nagyon is nyári finomságról van szó, ami szerencsére már nálunk is egyre könnyebben és jobb áron beszerezhető. De csalhatunk is vele kicsit, mert az őszibarackkal, nektarinnal nagyon jól összesimulnak, így turmixba – és az alábbi fagyiba is – érdemes szezonban a kettőt együtt használni.

Ennél az isteni finom frissítő fagyinál a mangó és az őszibarack kettőse is tökéletes, de még jobb, ha egy kis banánnal krémesebbé és édesebbé tesszük, ízlés szerint citrom vagy lime reszelt héjával még egy kicsit pikánsabbá varázsolhatjuk. Ha a gyümölcsöket előkészítjük és előre lefagyasztjuk, bármikor 5 perc alatt kész a szuperkrémes, isteni és könnyű sorbet, vagyis a mindenmentes gyümölcsfagyi.

Mangós sorbet

Hozzávalók:

  • 2 érett banán
  • 1 érett mangó
  • 2 ószibarack
  • 1 citrom vagy lime reszelt héja

Elkészítés: A mangót meghámozzuk, a magról a húst levágjuk, a banán is meghámozzuk, felkarikázzuk, az őszibarackot félbevágjuk, kimagozzuk, a bőrét lehúzzuk, feldaraboljuk. A gyümölcsöket tálcára terítve vagy zacskóba téve lefagyasztjuk, és a mélyhűtőben legalább 5-6 órát fagyasztjuk.

A fagyasztott gyümölcsöket egy késes robotgépbe tesszük, hozzáreszeljük a citrom vagy a lime héját, és elkezdjük összemixelni, közben időnként egy spatulával lekaparjuk az edény faláról a gyümölcsöt, tovább mixeljük, majd amikor már kezd alakulni, 2-3 evőkanál vizet adunk hozzá, amíg selymes és krémes, homogén fagyit kapunk.

Azonnal tálalhatjuk, de mivel ilyenkor még igazán fagyos, vissza is tehetjük egy dobozban a mélyhűtőbe, tálalás előtt 10-15 perccel korábban kivéve hasonlóan krémes fagyit porciózhatunk bármikor, amikor csak kedvünk támad egy kis édes és hűs, de egészséges kényeztetésre.

A tonik nem kellemes üdítőként debütált, hanem komoly gyógyszerként, mégpedig az indiai brit gyarmatokon. A malária egyik hatékony ellenszere ugyanis a kinin, a kínafa kérgében található keserű vegyület, amiből főzetet készítettek, majd hogy ihatóbb legyen, fűszerekkel és cukorral ízesítették, és hogy keserűségét tompítsák, egy kis ginnel is megbolondították. Ma már jóval kevésbé keserű az ital, és nem is a malária miatt isszuk, viszont kinint a mai minőségibb tonikok is tartalmaznak. Érdekesség, hogy a kinin UV-fényben fluoreszkál, és nem árt tudni, hogy a tonik fogyasztását izomgörcsök oldására is javallják.

Forrás: Wikipedia

A tonik jól behűtve önmagában is kiváló frissítő és szomjoltó, de szódával és citrusokkal – citrommal, naranccsal és különösen a kesernyés grépfrúttal – isteni koktélok és limonádék készülhetnek belőle.

Grépfrút-tonik

Nagyon friss és gyümölcsös, a kesernyés ízek kedvelőinek!

Hozzávalók:

  • 1,5 dl grépfrútlé
  • 2 dl tonik
  • 1 gerezd citrom
  • jégkocka

Elkészítés: A grépfrútlét egy magas pohárba öntjük, belefacsarjuk a citrom levét, 2-3 jégkockát dobunk bele, megkeverjük, majd felöntjük a tonikkal.

Tonikos narancs

Itt a gyümölcs dominál, a tonik csak egy kis extra pezsgést és izgalmat hoz, igazán citrusos hűsítő.

Hozzávalók:

  • 2 dl narancslé
  • 1 gerezd citrom
  • 1 dl tonik
  • jégkocka

Elkészítés: A narancslét egy magas pohárba öntjük, hozzáfacsarjuk a citrom levét, beleöntjük a tonikot, majd 2-3 jégkockával felfrissítjük. Narancskarikákkal gazdagíthatjuk.

Fresh Blue Lagoon

Kellemes és mutatós partiital, nem ütős, de azért van benne alkohol, árnyalatnyi citrusos aromával a Curaçao likőrnek köszönhetően.

Hozzávalók:

  • 2 cl fehér rum
  • 2 cl Curaçao Blue likőr
  • 1,5 dl tonik
  • 1 dl szóda
  • citromkarika
  • jégkocka

Elkészítés: A rumot és a Curaçaót egy magasabb pohárba mérjük, felöntjük a tonikkal és a szódával, jégkockával és egy szelet citrommal felfrissítjük.

A francia nevű, de hamisítatlanul görög jegeskávé 1957-ben született, mégpedig instant kávéból készült. A Nestlé Thessalonikiben mutatta be egyik új termékét egy kereskedelmi vásáron, mégpedig egy kakaós turmixport, amit hideg tejbe kellett beleszórni, majd felrázni. A termékbemutatót tartó Dimitris Vakondios kávét szeretett volna inni, de nem tudott vizet melegíteni az instant kávéjához, így a kakaós turmix mintájára hideg vízzel rázta össze az instant kávét. Az ital annyira ízlett, hogy jéggel és tejjel is elkészítette a krémes, hűsítő frappét.

A frappé lényege a rázás, vagyis a habosítás. Ezt egy shakerben vagy akár lezárt befőttes üvegben is megtehetjük, de turmixolhatjuk vagy késes robotgéppel is habosra dolgozhatjuk az alapanyagokat. Bár az eredeti frappé instant kávéval készült, ma már főzött és lehűtött kávét is használnak hozzá, cukorral vagy különféle szirupokkal is ízesítik, sőt előfordul, hogy fagylaltot, reszelt csokit, kakaóport is adnak hozzá, de szakértők szerint hivatalosan csak a jéggel krémesre-habosra shake-elt ital nevezhető frappénak. Ez persze ne zavarjon senkit, készítse úgy, ahogy neki a legfinomabb a jeges kávéital!

Frappé (alaprecept)

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 1,5 teáskanál instant kávé
  • 3-4 jégkocka
  • cukorszirup, méz vagy porcukor ízlés szerint
  • 1/2 dl víz
  • tej, növényi tej vagy víz a feltöltéshez

Elkészítés: Az instant kávét, a jeget, a vizet és ízlés szerint édesítőt turmixgépbe tesszük, és 1 perc alatt felhabosítjuk, majd felöntjük ízlés szerint tejjel vagy vízzel, és még egy kicsit együtt habosítjuk.

Pohárba töltjük, szívószállal kínáljuk.

Ez is érdekelhet:

Kényeztető desszertital: mindenmentes frappuccino házilag >>

Egy jó szaftosra sütött, ízletes hamburger a maga mosolygós bucijában tényleg nagyon finom tud lenni, de való igaz, hogy van benne jócskán kalória, különösen akkor, ha még sült krumplit is kapunk hozzá. Mivel egyre többen táplálkoznak tudatosan, figyelnek oda az alakjukra és az egészségükre, ráadásul olyanok is vannak szép számmal, akik valamilyen érzékenység vagy választott étrend okán nem fogyaszthatnak egyes alapanyagokat, arra gondoltunk, összegyűjtünk néhány egészségesebb burger-alternatívát, ami otthon, házilag is könnyedén elkészíthető, kevesebb kalóriával, viszont mégis tökéletes „burgerélményt” adva.

Az alábbiakban 5 alakbarát és egészséges változatot mutatunk, amelyek között van húsos, halas, vegán is, de ne feledjük, hogy a legtöbb kalóriát a buci és sült krumpli elhagyásával spórolhatjuk ki a fogásból, és őszintén szólva salátával vagy sült zöldségekkel is nagyon ízletes bármelyik burger.

Csirkeburger >>

A legsoványabb csirkemellel készül, szaftos és nagyon finom, gyors és egyszerű. Igaz, a masszába egy kis zsemle is kerül, hogy a hús szaftjait felszívja, és a pogácsa összeálljon, de így is alakbarát, és sült zöldséggel tálalva nagyon finom.

Tonhalas burger >>

Sütőben sül, kiadós és nem intenzíven halas ízű, friss és tavaszias, könnyű változat, ami salátával, párolt zöldséggel is tökéletes.

Quinoás burger >>

Tökéletes vega burger, amibe a quinoa mellé sárgarépa és cukkini is kerül, sütőben sül, gluténmentes étrendbe is beilleszthető, nagyon kellemes és egészséges alternatíva.

Gombaburger >>

Csiperke és zabpehely az alapja, sok fehérjét tartalmaz, kiadós és nagyon finom, vegetáriánus változat.

Babburger >>

Vegán, babkonzervből pikk-pakk összeállítható, kellemes meglepetés és filléres alternatíva, akár buciban, akár salátával vagy sült-párolt zöldséggel fogyasztjuk.

A fagylalt nagy előnye, hogy jeges és a fagyasztóban lapul, innen pedig bármikor előkapható, ha egy gyors desszertet szeretnénk improvizálni. Szinte minden édes és kényeztető finomsághoz jól passzol, és a hűs és krémes állagával mindent felvidít és különlegesebbé tesz. Sokan elcsábulnak a boltok hűtőpultjainál egy doboznyi fagyira, de házilag kiadósabb, és valószínűleg sokkal természetesebb, mintha készen vennénk.

A házi fagyialaphoz csak jól behűtött zsírosabb tejszínre és édes sűrített tejre van szükség, a kettő együtt felverve egy elektromos habverővel egészen könnyű és krémes, habos masszát alkot, amit ízlés és hangulat szerint ízesíthetünk. Az alap és legklasszikusabb vaníliafagyihoz 1 rúd vanília kikapart belsejét vagy 1 teáskanál vanília-kivonatot adunk, de rengeteg lehetőséget rejt ez a selymes fagyialap:

  • pár kanál kakaópor és maréknyi darabolt csoki hozzáadásával csokifagyink lesz
  • keverhetünk bele őrölt fahéjat, gyömbért, reszelt narancshéjat, mézeskalács fűszerkeveréket, pici vízben feloldott instant kávét
  • kekszmorzsával is felvidíthatjuk
  • pürésített és darabolt gyümölcsöt hozzáadva is mennyei
  • darabolt csonthéjasok – dió, pisztácia, mandula egy kis mézzel serpenyőben, kis lángon összeforgatva – fantasztikusan izgalmassá teszik

A vaníliás alapváltozat igazán jól használható, egy csésze kávét ünnepivé és különlegessé varázsolhat, de egy brownie vagy crumble koronájaként is tökéletes, de akár pár szem gyümölccsel, csoki- vagy tojáslikőrrel meglocsolva önmagában is egy csoda!

A legegyszerűbb házi vaníliafagyi

Hozzávalók:

  • 3 dl jól behűtött tejszín
  • 40 dkg édes sűrített tej jól behűtve
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

Elkészítés: A tejszínt és a sűrített tejet jól behűtjük, mert így könnyebben és habosabbra felverődik, majd keverőtálba öntjük, és elektromos robotgéppel 4-5 perc alatt felverjük, hozzáadjuk a vanília-kivonatot, és még tovább verjük 1-2 percig, amíg jó habos lesz.

Ízlés szerint belekeverjük az ízesítőket – vagy nem – és lezárható műanyag dobozba öntjük, lefedjük, és legalább 6 órára fagyasztóba tesszük. Innentől ízlés szerint használhatjuk bármihez, 3 hónapig elvan a fagyasztóban!

Tipp: Gyerekeknek és minden édesszájúnak isteni finom két omlós keksz közé betöltve, fagyiszendvicsnek!

A tárcsa egy fantasztikusan jó dolog, amit a magyar gazdák, földművesek leleményének köszönhetünk. Valójában egy mezőgazdasági eszköz része a boronáláshoz használt tárcsa, jóféle, ellenálló acélozott kerek és homorú fémtál, amivel a szántás után boronálták el a földet. Ha jól belegondolunk, akkor tulajdonképpen egy hatalmas wok, amiben a szabad tűz fölött remekül lehet sütni mindenfélét: a közepében akár zsírban vagy olajban, a széle felé pedig inkább roston, pirítva sülhetnek a finomságok. Szóval az élelmes gazdák a tárcsa közepén lévő lukat behegesztették, olykor lábakat is hegesztettek rá, és indulhatott a sütés.

Ma már nem kell házi megoldásokat keresnünk, készen is kapható a „magyar szabadtűzi wok”, a tárcsa. A jó forró fémlapon viszonylag gyorsan átsül az étel, és a grillezéssel szemben előnye, hogy egyrészt nem kell megvárni a parazsat, másrészt nem potyog semmi a tűzbe, harmadrészt szaftos marad a benne gyorsan átsülő hús. Érdemes beszerezni még a nyár előtt, mert rengeteg ételt süthetünk benne a hústól a krumpliig, kolbászt, lángost, lepényt, tócsnit, de akár még brassóit is, vagy annak egy kicsit egészségesebb, színes változatát, sok húsos paprikával.

Színes tárcsás hús

Hozzávalók:

  • 1 kg sertésszűz
  • 10 dkg szalonna
  • 2 fej hagyma
  • 3 szép kaliforniai paprika (piros, sárga, zöld vegyesen)
  • 10-15 koktélparadicsom
  • 1 teáskanál kakukkfű
  • 4 gerezd fokhagyma
  • só, bors

Elkészítés: A húst felszeleteljük, majd vékony csíkokra vágjuk. A hagymát és a kaliforniai paprikát 2 cm-es kockákra, a fokhagymát és a szalonnát apróra vágjuk, a paradicsomokat megfelezzük.

A tárcsát a tűz fölé helyezzük, hagyjuk jól felforrósodni, majd a szalonna bőrével jól átkenjük (nem kézzel, hanem egy hosszú húsvillára téve, majd papírral kitöröljük – vagyis kiégetjük). Először az apróra vágott szalonnát rátesszük, aztán jöhet a hús és a hagyma, kevergetve kérget sütünk a húsra, sózzuk, borsozzuk, meghintjük a kakukkfűvel, majd a paprikákat is hozzáadjuk. Ezekkel is forgatva sütjük náhány percig, még roppanósak, de már kicsit sültek legyenek, majd a fokhagymát és a paradicsomot is hozzáadjuk. Itt már tényleg csak pár perc sütés kell, hogy a paradicsom kicsit bőrösödjön, a fokhagyma pedig átjárja az ételt.

A tűzről levéve tálalhatjuk azonnal – kenyérrel, lepénykenyérrel, salátával remek, de készíthetünk hozzá ízlés szerint más köretet is.

A grillnyárs nagyon jó találmány, mert egyszerű, változatosan variálható, alakbarát változatban is készíthető, és rövid pácolással is nagyon finom, fűszeres és egészséges fogás kerekíthető belőle, a falatnyi darabokra vágott alapanyagok pedig pár perc alatt átsülnek. A nyársnak elsődlegesen az a funkciója, hogy a grillen könnyen lehessen forgatni a sülő saslikot, ami persze a serpenyés változatnál is jól jön, de nem mellékes az sem, hogy így mutatós és könnyen kezelhető ételt kapunk.

A nyársakhoz bármilyen húst és zöldséget választhatunk, csak arra ügyeljünk, hogy ezek nagyjából egyszerre süljenek át. Most csirkemell és húsos paprika került először a pácba, majd a saslikba, de ízlés szerint gomba, cukkini, hagyma is kerülhet rá, ezekkel is igazán alakbarát és könnyű grillnyársat kapunk, ami egy pohár fehérborral ideális „édeskettes” vacsora lehet.

Serpenyős grillnyárs

Hozzávalók 2 személynek:

  • 2 csirkemellfilé
  • 1 nagy vagy 2 kisebb kalifornia vagy más húsos paprika
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál fehérborecet
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál morzsolt oregánó
  • 1 kis ág rozmaring
  • 1 húsleveskocka
  • 1/2 dl fehérbor
  • fa grillpálcák

Elkészítés: A fa grillpálcákat egy kisebb sütőtálba tesszük, meglocsoljuk a fehérborral, így megszívják magukat, nem égnek meg, és ízesítik is majd a nyársakat. Félretesszük 1 órára.

A húst falatnyi darabokra felkockázzuk, a húsos paprikát kicsumázzuk, és hasonló méretűre vágjuk.

A páchoz az olívaolajat, a fehérborecetet, az oregánót és a száráról lecsípkedett rozmaringot egy késes robotgépbe tesszük, hozzámorzsoljuk a leveskockát, és krémesre pépesítjük, amíg a fokhagyma teljesen eltűnik benne, majd a hússal és a paprikával egy keverőtálba tesszük, és hűtőben legalább 1 órát érleljük.

Sütés előtt a húsfalatokat és a paprikákat felváltva a beáztatott pálcákra húzzuk, és jól felforrósított száraz serpenyőben 6-8 perc alatt megsütjük őket, időnként megforgatva.

Ízlés szerint kenyérrel vagy pitával, fűszeres majonézzel vagy más szósszal, esetleg salátával vagy sült krumplival is fogyaszthatjuk.

Bár az egyik legegyszerűbb kelt tészta a lángosé, mégis sokféle változata létezik, van, aki sima kenyértésztával készíti, létezik a krumplival dúsított változat, de talán legjobb a kefires, mert a fermentált tejterméktől nagyon könnyű, foszlós a tészta, készítés közben jó ruganyos állagú, és egyszerű vele dolgozni.

A lángos tipikusan az az étel, ami csak frissen, forrón igazán finom, ennek a tésztának viszont nagy előnye, hogy hűtőben, letakarva 3-4 napig eltartható, így pár perc alatt bármikor ropogós-foszlós gyors vacsora vagy épp kiadós reggeli készíthető vele, csak formázni és sütni kell.

Kefires lángos

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 3 dkg élesztő
  • 1 kis pohár (150 g) kefir
  • kb. 2 dl langyos víz
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 teáskanál só
  • olaj a sütéshez
  • fokhagyma, tejföl, reszelt sajt a tálaláshoz

Elkészítés: Az élesztőt 1 dl langyos vízbe belemorzsoljuk, hozzáadjuk a cukrot, elkeverjük, 10 percre félretesszük, hogy az élesztő beinduljon. Közben a lisztet és a sót keverőtálba tesszük, elvegyítjük, hozzáadjuk a szobahőmérsékletű, nem hűtőhideg! kefirt, valamint a felfutott élesztős vizet, és elektromos robotgép dagasztókarjával elkezdjük összedolgozni. Menet közben apránként annyi vizet adunk hozzá, hogy ruganyos, lágy tésztát kapjunk, 7-8 percig dagasztjuk.

Enyhén lisztezett felületre tesszük, kicsit átdolgozzuk, rúddá sodorjuk, és 8 nagyjából egyforma részre osztjuk egyesével gombóccá formázzuk, tálcára tesszük, konyharuhával letakarjuk, és 30 percet kelni hagyjuk. Egy részét be is tehetjük a hűtőbe, 3-4 napig bármikor felhasználhatjuk…

Közben ízlés szerinti mennyiségű fokhagymát lereszelünk, és vízzel felöntve elkeverjük.

Egy nagyobb, mélyebb serpenyőben 2-3 ujjnyi olajat forrósítunk, a tésztalabdákat olajos kézzel kihúzkodjuk nagyjából kör alakúra, és a forró olajba tesszük, mindkét oldalán szép aranybarnára sütjük, jól lecsepegtetve kiemeljük, tányérra tesszük – a maradék tésztával is így járunk el.

A fokhagymás vízzel megkenve, tejföllel, reszelt sajttal – ki hogy szereti – fogyasztjuk.