A parfé nem fagylalt, inkább egy jeges mousse, aminek alapja tejszín, tojás és cukor, illetve az ebből készített selymes és sűrű krém, ami szinte bármivel ízesíthető, gazdagítható. Nagy előnye, hogy nem kell hozzá fagylaltgép, nem kell többször átkeverni hűtés közben, mégis könnyű és selymes lesz a végeredmény. Elkészítése nem bonyolult, és nem szükséges hozzá semmilyen különleges alapanyag sem – az eredmény pedig nagyon mutatós és finom, elegáns desszert.

Most étcsokoládé adja a lényegét, amit egy kis illatos mézeskalácsos fűszerkeverék gazdagít. Nagyon mutatósan és sokféle módon díszíthető, gyümölccsel, olvasztott csokival, grillázzsal, habcsókkal, de akár egy kevés pisztáciával meghintve is nagyon mutatós.
Hozzávalók:
A tetejére:
Elkészítés: A csokoládét felkockázzuk, egy tálba tesszük, hozzáadunk 2 dl tejszínt, és gőz fölött felolvasztjuk, majd a tűzről levéve hozzáadjuk a kakaóport és a mézeskalácsos fűszerkeveréket, és simára keverjük, hagyjuk hűlni.
A tojásokat egy tálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, és nagyon habosra, kifehéredésig verjük, majd hozzákeverjük a langyosra hűlt csokoládés keveréket, összeforgatjuk. A maradék tejszínt habbá verjük, és a csokoládés-tojásos keverékkel finoman összeforgatjuk.
Egy pástétom- vagy őzgerincformát frissen tartó fóliával kibélelünk, és a masszát beleöntjük, a tetejét elsimítjuk, fóliával befedjük, és legalább egy éjszakára a fagyasztóba tesszük.
Tálalás előtt kivesszük, a fólia segítségével kiemeljük, tálcára borítjuk, a fóliát levesszük. Olvasztott csokoládéval leöntjük, és aprított pisztáciával meghintve tálaljuk.

A mediterrán vidékeken a paradicsom igazi alap szinte minden ételhez a nyári hónapokban, és nagyon kreatív módon használják ezt a zamatos és lédús zöldséget, sokszor meglepően egyszerűen. 3 szuper variációt mutatunk, hogy minél egészségesebben, egyszerűbben és isteni finom verzióban élvezhessük ezt a nyári zöldséget.

Ennél egyszerűbb nyári fogás nem létezik, tulajdonképpen egy friss paradicsompürével megpakolt pirítósról van szó. A paradicsomot félbevágják, majd reszelőn lereszelik a vágott felével kezdve, így a héj a kézben marad, és el lehet dobni, de akár a paradicsomot késes robotgépben is lehet pürésíteni. A paradicsompépet ezután sóval és kis olívaolajjal elkeverik, és fokhagymával bedörzsölt pirítósra teszik, még egy kevés olívaolaj és frissen őrölt bors mehet a tetejére. Vannak, akik kis petrezselyemmel is megszórják, mások egy szeletke szárított sonkával fogyasztják. Frissen is finom, de 2-3 napot eltartható a hűtőben is.
Csupa nyers zöldségből áll, tele van vitaminnal, rostokkal és rengeteg ízzel. Sokféle változata létezik, gyakorlatilag ahány ház, annyi recept, a zöldségek aránya, az ízesítés is eltéhet, vannak, akik kenyérrel gazdagítják, hogy sűrűbb legyen, mások zöldfűszereket is adnak hozzá. A videón egy villámgyors verzió látható, amit gyerekjáték elkészíteni, mégis isteni finom és egészséges, mindenmentes vitaminbomba levest kapunk. A gazpachóhoz 1 kg paradicsomot felkockázunk a csumáját kivágva, turmixba tesszük egy közepes fej darabolt hagymával, 1 gerezd fokhagymával, 1 kicsumázott és feldarabolt paprikával, 1/4 hámozott és felkockázott kígyóuborkával. Ezután 3 evőkanál olívaolajat, 3 evőkanál borecetet és 1 csapott teáskanálnyi sót adunk hozzá, és kb. 3 perc alatt egészen simára, krémesre turmixoljuk. Megkóstoljuk, ízlés szerint még igazítunk rajta sóval és borecettel, majd jól behűtve tálaljuk.
Kiadós és pofonegyszerű, előételnek vagy köretnek is ideális a provence-i paradicsom, melegen és hidegen is nagyon finom. A kicsumázott, lapjában félbevágott érett paradicsomokat tepsibe vagy sütőtálba teszik, sózzák, borsozzák, majd majd zsemlemorzsa, aprított petrezselyem és fokhagyma keverékével megpakolják, kis olívaolajat csöpögtetnek rá, és forró 200-210 fokos sütőben, mérettől függően 20-25 perc alatt megsütik. Vannak, akik a morzsába még kevés parmezánt és kakukkfüvet is tesznek, ami egyáltalán nem rontja el, érdemes kipróbálni!
Nagyon szeretjük a különféle fagyikat és jégkrémeket, de ebből is az egészségesebb, cukormentes változatot preferálom, ezért itthon, házilag készítjük. Gyerekjáték, igazból a kisfiam is el tudja készíteni, és még jó móka is! Én alapként szeretek hozzá banánt használni, mert ez krémesebbé és édesebbé teszi, és olyan banán a legjobb, amelyiknek a héján barna pöttyök vannak, ezeknek magasabb a cukortartalmuk.

Forrás: Színek és virágok
Most málnával kombinálva készült, lehet egyben is összeturmixolni a kétféle fagyasztott gyümölcsöt, de külön-külön is, ez utóbbinál márványos, foltos és nagyon mutatós jégkrémet kapunk belőle, ha formába téve még visszatesszük egy kicsit a fagyasztóba, de persze azonnal is megdézsmálhatjuk tálkába vagy kehelybe gombócolva.

Forrás: Színek és virágok
Hozzávalók:
Elkészítés: A gyümölcsöt már egy nappal korábban lefagyaszthatjuk. Az érett banánokat hámozzuk meg, karikázzuk fel, és egy dobozba téve fagyasszuk le. Az málnát szintén tegyük a fagyasztóba.
Az összes hozzávalót egyszerre vagy külön-külön beletesszük egy aprítógépbe vagy egy erős turmixgépbe, és krémesre daráljuk. Azonnal fogyasztható, vagy tegyük formába, és pár órára rakjuk vissza a fagyasztóba. Jó étvágyat hozzá!

Forrás: Színek és virágok
Mint a névből sejthető, a francia pistou az olasz, mégpedig a zöld genovai pesto rokona, és annyi a különbség közöttük, hogy a pistou-ban nincs fenyőmag, csupán friss bazsalikomlevél, fokhagyma, olívaolaj és valamilyen érett, ízes reszelt sajt keveréke, amit hagyományosan mozsárban, ma már inkább késes robotgépben készítenek.
Ennek az isteni zöldséglevesnek rengeteg változata létezik, attól függően, milyen zöldségeket tesznek bele, de szemes fehér bab és zöldbab mindig van benne. Emellett bármi kerülhet bele, ami épp szezonális, viszonylag apróra darabolva, így a végeredmény egy színes és sűrű leves, amiből így minden kanálba szinte mindenből jut. Nyáron egytálételként fogyasztják, ezért némi apróbb szemű tésztát is főznek bele, hogy még kiadósabb legyen. Isteni finom és nagyon egyszerű, érdemes elkészíteni!

Hozzávalók:
A pistou szószhoz:
Elkészítés: Az összes zöldséget megtisztítjuk, a hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk, az összes többi alapanyagot apró, hasonló méretű kockára vágjuk.
Egy lábasban 2 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, rádobjuk a hagymát, és 2-3 perc alatt kevergetve üvegesre dinszteljük. A sárgarépát hozzáadva tovább pároljuk pár percet, majd a paradicsomot, a zöldbabot, a cukkinit is hozzáadjuk, sózzuk, borsozzuk, alaposan átkeverjük, majd felöntjük 1,2 liter vízzel, és fedő alatt, közepes lángon 10 percet főzzük. Hozzáadjuk a tésztát is, és addig főzzük, míg a tészta megpuhul.
Közben a pistou szószhoz a bazsalikom leveleit lecsípjük, késes robotgépbe tesszük 2 gerezd fokhagymával, 5 dkg reszelt parmezánnal és 5 evőkanál olívaolajjal, fél merőkanálnyi levest adunk hozzá, így spórolunk kicsit az olajjal, és krémesre összeturmixoljuk.
A levest tányérokba merjük, a tetejükre teszünk 1-1 kanál bazsalikomos szószt, és ízlés szerint parmezánt reszelve a tetejére tálaljuk.

A ringló közeli rokona a szilvának, de a nemesítések során nem volt olyan szerencsés, mint a szilva. Pedig sokféle fajtája van: találkozhatunk kicsi szemű és egészen nagy, sárga, zöld, piros és lila fajtákkal, mindegyik lédús, eleinte savanykás, majd mézédesre érik, és tökéletes alapanyaga lehet lekvárnak, fűszeres chutney-nak, ha pedig sikerül kimagozni, akkor süteményekbe is tehetjük. Igazából ez az egyik nagy hátránya: a legtöbb fajta nem magvaváló, így szépen kimagozni kimondottan macerás.
Jó tudni!
Azt viszont jó tudni, hogy magas antioxidáns-tartalmának köszönhetően semlegesítik a szabadgyököket, hatásukra felgyorsul az anyagcsere és fokozzák a zsírsejtek lebontását, így diéta esetén előszeretettel fogyaszthatjuk.

Míg nálunk amolyan megtűrt, félig elvadult gyümölcsnek tartjuk a ringlót, amit a nép nyelv fostos szilvának vagy fosókának is nevez – nem véletlenül, hiszen felpörgeti az anyagcserét –, addig a franciák és a németek megbecsülik a mirabelle néven elterjedt gyümölcsöt. Franciaországban a nagyobb szemű, húsos és illatos ringlót pedig Reine Claude-nak (Claude királyné) nevezik, I. Ferenc király hitvesének, Claude királyné tiszteletére.
Hozzávalók:
Elkészítés: A ringlót mossuk meg. Egy lábasban forraljunk vizet, dobjuk bele a ringlót, blansírozzuk 2 percig, majd szűrőkanállal szedjük ki. Ha egy kicsit hűlt, húzzuk le a héját, magozzuk ki, és tegyük egy fazékba. Ha minddel megvagyunk, egyenletesen szórjuk rá a cukrot, hogy mindenhol elfedje, ne barnuljon, és hagyjuk állni 1 órát, hogy kis levet eresszen.
A vaníliarudat vágjuk félbe, kaparjuk ki a magjait, és adjuk a hüvellyel együtt a ringlóhoz. A kardamomot egy kés lapjával roppantsuk meg, majd szedjük ki a hüvelyből, és kissé összezúzva adjuk a gyümölcshöz.
A rumot is hozzáadva tegyük fel tűzre, és forrástól számítva 15 percig főzzük kevergetve, majd a dzsemfixet is beletéve főzzük még 5 percig.
Szedjük sterilizált üvegekbe, zárjuk le, fordítsuk fejre, hagyjuk így kihűlni, majd hidegen mehetnek is a kamrapolcra a fűszeres ringlódzsemek.

Még kapható zamatos sárgabarack, ami szinte natúran a legfinomabb, itt csak egy kis cukor és vanília került hozzá, illetve egy kis zselésítő, amit könnyű, enyhén citromos joghurthab egészít ki. Pofonegyszerű és maceramentes, istenien hűsítő kis kanalazgatni való, amit természetesen más gyümölccsel is kipróbálhatunk – őszibarackkal, nektarinnal, bogyósokkal, de akár ringlóval vagy vékonyabb héjú nyári szilvával is nagyon finom lehet.
A zselés gyümölcsréteghez használhatunk klasszikus zselatint is, de érdemes kipróbálni az agar-agart is, ami egy teljesen növényi alapú természetes zselésítő, vörös tengerimoszatból készül, teljesen íztelen és szagtalan, ázsiai boltokban vagy hiperekben megtalálható, és nagyon egyszerű használni, nem árt pici vízzel elkeverni, mint az étkezési keményítőt, hogy jól feloldódjon és elvegyüljön, ne legyen csomós az ételben – de amúgy a recept zselatinnal is tökéletesen működik.

Forrás: iStock
Hozzávalók:
Elkészítés: A barackokat félbevágjuk, kimagozzuk, egy lábasba tesszük fél deci vízzel, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, és tűzre téve 5-6 percig főzzük, majd az 1-2 evőkanál vízzel elkevert agar-agart is hozzáadva még 1-2 percet kevergetve főzzük, végül botmixerrel pépesítjük. Ha zselatint használunk hozzá, akkor azt előzőleg hideg vízbe áztatjuk néhány percre, majd a tűzről levett és pépesített barackhoz adjuk, és addig kevergetjük, amíg feloldódik teljesen. A krémet poharakba elosztjuk, és ha langyosra hűlt, akkor a hűtőbe tesszük legalább 1 órára.
A joghurthabhoz a görög joghurtot a porcukorral és 2-3 evőkanálnyi citromlével simára keverjük. A jól behűtött tejszínt habverővel felverjük, majd a joghurthoz adjuk, finoman, de alaposan összeforgatjuk. A joghurthabot a barackzselé tetején elosztjuk, elsimítjuk, és tálalásig a hűtőbe tesszük, majd egy kis kókuszreszelékkel és finomra vágott pisztáciával vagy ízlés szerint durvára vágott dióval, mandulalapocskákkal vagy akár kekszmorzsával meghintve tálaljuk.

Forrás: iStock
A dinnye az a gyümölcs, ami csak szezonban és helyi termesztésben igazán finom, akkor mézédes és friss, ráadásul tele van értékes tápanyagokkal, szóval érdemes kihasználni, és mnél gyakrabban fogyasztani szezonjában. Magas víztartalma miatt adja magát, hogy egy kellemes levest turmixoljunk belőle, alig kell hozzá néhány kiegészítő és pár perc, és máris kész az izgalmas, üdítően friss, csupa egészség nyári fogás.
Az olaszok már rég felfedezték, hogy a sárgadinnye nagyon jól passzol a sonkához, de ugyanígy zseniálisan illik hozzá a hasonlóan sós parmezán is, így mindkettővel tálalhatjuk ezt a frappánsan egyszerű, de nagyon ízgazdag levest, amit tényleg pár perc elkészíteni!

Hozzávalók:
Elkészítés: A sárgadinnyét félbevágjuk, kimagozzuk, cikkekre vágjuk, majd a héjat levágjuk, felkockázzuk. A felét turmixgépbe tesszük a bazsalikomlevelekkel, és egészsen simára mixeljük, majd az összes többi alapanyagot is hozzáadjuk, és selymesre turmixoljuk, megkóstoljuk, ízesítjük még, ha szükséges.
A hűtőbe tesszük legalább fél órára, majd átkeverjük és tálaljuk, ízlés szerint parmezánszeletkéket vagy szárított sonkát kínálhatunk mellé, hogy az édes-sós ellenpár még hatásosabb legyen.

A nyári hőségben indokolt a soknál is többet inni, amiről gyakran megfeledkezünk, és valljuk be, a víz is tud unalmassá válni. A különféle gyümölcsös ízesített vizek mellett ilyenkor érdemes például egy nagy adag jegesteát készíteni, amire bármikor rájárhatunk. Ha mézzel és citrommal készítjük, egészséges és finom, sőt még egy kis zamatos barackkal is felturbózhatjuk.

Forrás: iStock
Ez a változat most zöld teával készült, és hogy igazán frissítő legyen, egy kis reszelt gyömbér is került bele a barack mellett, ami egyrészt ízben is izgalmasabbá teszi, másrészt természetes élénkítő hatásának köszönhetően lendületet ad a tikkasztó-kókasztó melegben.
Hozzávalók:
Elkészítés: Fél liter vizet felforralunk, és a 2 filter zöld teát leforrázzuk vele, 5 percig benne hagyjuk, hogy jó erősen kiázzon az íze, majd kidobjuk a filtert, és hagyjuk kihűlni a teát.
4 barackot meghámozunk, kimagozzuk, a húsát turmixgépbe tesszük. Hozzáadjuk a gyömbért, a citrom kifacsart levét, a mézet és a langyos vagy hideg teát, alaposan összeturmixoljuk. Egy kancsóba öntjük, felöntjük 1,5 liter vízzel, hozzáadjuk a cikkekre vágott maradék barackot, és 1-2 órára a hűtőbe tesszük, hogy jól le tudjon hűlni, és az ízek is összeérjenek.
Jégkockával még frissíthetünk rajta tálaláskor.

Forrás: iStock
A készen kapható tönkölylisztes leveles tészta újdonságnak számít, és én örömmel próbáltam ki. Nagyon ízlett, szépen feljött sütés közben, és jó ropogósra sült, nem okozott csalódást, ajánlom mindenkinek – akár ezzel a nyárias, könnyed recepttel is.

Forrás: Kard Éva
A túrós-sajtos töltelékből nem sajnáltam ki a bazsalikomot, melyet a tepsiben lévő tésztára kanalaztam, majd kiraktam vékonyra felszeletelt paradicsommal. A lepény kb. fél óra alatt készre sült, és olyan finom volt, hogy megérte ebben a melegben bekapcsolni a sütőt.

Forrás: Kard Éva
Hozzávalók:
Elkészítés: A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a kétféle reszelt sajtot, az apróra vágott bazsalikomot, a reszelt citromhéjat, a tejfölt és az egész tojásokat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd alaposan keverjük össze.
A leveles tésztát tekerjük ki, majd a papírral együtt tegyük bele egy kisebb méretű tepsibe úgy, hogy körben a széleit is fedje.
Ezután egyenletesen kanalazzuk rá a túrós tölteléket, majd rakjuk ki a tetejét vékonyra felszeletelt paradicsommal.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit magasabb hőfokon süssük 30-35 percig – én légkeverésnél 170 fokon 30 percig sütöttem.
A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk langyosra hűlni, majd emeljük ki és szeleteljük fel.
Tálaláskor helyezzük tányérra a felszeletelt bazsalikomos-túrós lepényt, majd úgy kínáljuk.

Forrás: Kard Éva
Nálam most rengeteg paradicsom terem, nem győzöm szedni, de a piacon is sokféle és nagyon ízletes fajták kaphatóak, érdemes kiélvezni, és legalább szezonban friss zöldségből készíteni ezt a mennyei levest. Én a paradicsomlevesbe mindig teszek pár szál zellerzöldet, melytől még finomabb ízt kap, de aki nem szereti, bátran kihagyhatja belőle.

Forrás: Kard Éva
Levesbetétnek polentát készítettem, vagyis puliszkát, amit sűrűre főzés után kihűtve felkockáztam, és egy kevés olajon ropogósra sütöttem. A krémes leves és a ropogós polenta pedig nagyon jól összeillenek.

Forrás: Kard Éva
Hozzávalók:
A krémleveshez:
A polentához:
Elkészítés: A leveshez a paradicsomot daraboljuk fel. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, és vágjuk fel apróra. A zellerzöldet szintén vágjuk apróbbra.
Az olajat és a vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a feldarabolt paradicsomot és az apróra vágott zellerzöldet is. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, majd öntsük fel a vízzel, és főzzük kb. 30 percig. A tűzről levéve turmixoljuk össze, és egy szitán passzírozzuk át, hogy szép selymes legyen majd a leves.
Ezután tegyük vissza a tűzre, majd állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a tejszínt, és melegítsük forráspontig, de főzni már nem kell.
A polentához egy serpenyőbe tegyük bele a kukoricadarát, öntsük fel a vízzel, sózzuk, borsozzuk, és állandó keverés mellett, főzzük sűrűre. Ezután egy tálcát béleljünk ki fóliával, majd kb. 1,5 cm vastagon kenjük rá a polentát, és hagyjuk teljesen kihűlni. Amikor teljesen kihűlt, ízlés szerint vágjuk fel kisebb kockákra.
Az olajat hevítsük fel, majd tegyük bele a felkockázott polentát, és néha megkeverve süssük jó ropogósra.
Tálaláskor szedjük a levest tányérba, szórjuk meg a ropogósra sült polentával, majd úgy kínáljuk.

Forrás: Kard Éva
Nagyon mutatós és ötletes, a pizzák között pedig valószínűleg ez a legegészségesebb változat, a kövér, gömbölyű dinnyék körszeletekbe vágva pedig szinte kínálják magukat, hogy pizzaszeleteket imitáló desszertté alakuljanak, és csak a fantáziánk szabhat határt, hogy mi kerüljön rá feltétnek.
A legegyszerűbb, ha friss gyümölccsel kirakjuk, pár szem áfonya, szeder is már nagyon csinossá és csábítóvá teheti, de egy meghámozott és felszeletelt kivivel, vékony cikkekre vágott kajszival vagy nektarinnal is nagyon mutatós és finom. Aki szeret ételdíszítéssel, komponálással foglalatoskodni, az geometrikusan is kirakhatja a körcikkeket, de ez a jópofa desszert akkor is mutatós, ha egyszerűen csak lazán rászórjuk a gyümölcsöket.

Forrás: iStock
A gyümölcsökön túl megszórhatjuk egy kis „reszelt sajttal”, pontosabban imitálhatjuk egy kis kókuszreszelékkel, esetleg reszelhetünk rá fehér csokoládét, vagy éppen meghinthetjük egy maréknyi szeletelt mandulával vagy aprított dióval, mogyoróval…

Forrás: iStock
Ha ez még mindig túl szimplának tűnik – nem az! –, akkor a dinnyés pizzánkat meglocsolhatjuk egy kis vaníliás cukorral elkevert natúr joghurttal, esetleg csokiszósszal is, és még így is az egészséges kategóriában maradunk.

Forrás: iStock
Ha vagányabb, a gasztronómiára nyitottabb vendégeket várunk, akkor szuper előétel a fetás-zöldfűszeres dinnye, ami egyszerre frissítő és izgalmas, nem mellesleg a legegyszerűbben elkészíthető előétel, és lehet, hogy sokaknak meglepő, de a sós feta és a mézédes dinnye mennyeien kiegészíti egymást. Fűszerként pedig a menta, a bazsalikom és a kakukkfű is nagyon jól illik hozzá.

Forrás: iStock
Dinnyézésre fel!
Egészséges, isteni finom, mindenki szereti és mindenkiben jóféle gyerekkori, nyaralós emlékeket idéz a csöves kukorica, ráadásul szezonális, így érdemes kihasználni, amíg kapható. Csak egy kis sóval megszórva is mennyei, egy pici vajjal megkenve még finomabb, a sütőben vagy serpenyőben átpirítva viszont világbajnok, ha jól készítjük.
A kukoricát érdemes minél előbb megfőzni, hogy a benne lévő cukor ne változzon át keményítővé. A zsenge kukorica édes, de pár nap után lisztessé válik a keményítősödés következtében, ami természetes folyamat, csak a gyors felhasználással előzhetjük meg!

Forrás: iStock
Sokféle trükk és metódus látott már napvilágot, de az a biztos siker, ha hideg vízben tesszük fel főni a csöveket – akár egészben, akár kettétörve – annyi vízben, amennyi ellepi -, majd forrástól számítva 10 percet főzzük minden nélkül fedő alatt, majd hagyjuk melegre, fogyaszthatóra hűlni. Sót ne tegyünk a vízbe, mert megkeményíti a kukoricaszemeket!
Jót tesz a kukoricának, ha a zsengébb leveleket is mellé tesszük főzéskor, így még finomabb az íze, a főzővizet pedig felhasználhatjuk levesalapként vagy akár egy rizottóhoz, alaplének.

Forrás: iStock
A vízből kivéve, ízlés szerint sózva tökéletes magában is a főtt kukorica, de még finomabb, ha kevés olvasztott vajon egy serpenyőben átpirítjuk, kis citromlé vagy reszelt parmezán, petrezselyem sem árt neki, de magában is mennyei.
Ha marad belőle, azt is könnyedén felhasználhatjuk a csőről levágva a szemeket – salátába, raguba -, de amúgy a főtt kukorica hidegen is finom, de süthetünk vele kukoricás lepénykéket is. 😉
