Írd be, mit keresel:

Mivel közülük is elsőként a Nyilasokat köszöntjük, ezért most nézzük meg, mi jellemző rájuk, honnan lehet felismerni őket. Róluk és a többi csillagjegyről is számos további érdekességet találsz még a Bien.hu horoszkóp rovatában!

Az élet egy kaland!

Ez lehetne a Nyilasok egyik fő jelmondata, a másik pedig az, hogy “nagy dolgokra vagyok hivatott, a hitemmel hegyeket is képes vagyok megmozgatni!”. Ez az optimizmus és az élet szeretete hatja át a Nyilas jellemét.

Egy igazi kalandor veszett el benne, aki nyughatatlan, imádja a felfedezéseket, a kalandokat. Nem elégszik meg a másodkézből szerzett tapasztalatokkal, ő mindent saját maga akar megismerni. Nem szeret sokáig egy helyben ülni, mindig vágyódik valahová. Neki nem elég annyi, ha csak képeken vagy dokumentumfilmekben lát egzotikus tájakat, hanem arra vágyik, hogy ő maga is ellátogathasson oda.

A kihívások tartják életben, nem szereti, ha minden csak csordogál a maga medrében. Mindig felállít bizonyos célokat, ha pedig valamelyiket sikerült elérnie, akkor sem ül nyugodtan a babérjain, hanem kitűzi maga elé a következőt. Ha kell, kockáztat is, nem riasztja el a bukás lehetősége sem.

„Az élet egy kaland” – ez lehetne a Nyilasok egyik fő jelmondata. (Forrás: Bien)

Hogyan viszonyul másokhoz?

Aki a Nyilas jegy szülötte, annak általában nincs gondja a kommunikációval. Élvezi a társaságot, remekül el tud társalogni, pozitív életszemlélete és jó humora miatt pedig a többiek is élvezik a vele való beszélgetést.

Bár általában barátságos és segítőkész, ugyanakkor nagyon fontosnak tartja, hogy felnézzenek rá, és elfogadják a nézeteit. Szívesen osztja meg másokkal az álláspontját és a véleményét, még akkor is, ha egy kissé szélsőséges.

Az őszinteség nagyon fontos számára, a megaláztatást és a becstelenséget nem tűri, de nem alacsonyodik le addig, hogy bosszút álljon, inkább emelt fővel odébb áll, ezzel jelezve a másik félnek, hogy arra sem tartja méltónak, hogy visszavágjon.

A párkapcsolatban is a kalandokat keresi, fontos hogy partnere mindig tudjon valami újat és izgalmasat mutatni neki, különben hamar ellaposodik a kapcsolat. Nem tűri, ha beszabályozzák, ugyanis a szabadságérzete mindennél erősebb.

Melyek a negatív tulajdonságai?

Sosem elégszik meg azzal, amit elért, mindig jobbra, többre vágyik, magasabb életszínvonalat, több izgalmat akar. Ezzel alapvetően nincs is semmi gond, viszont ha túlzásba esik, akkor hajlamos lesz arra, hogy becsmérlően tekintsen a hétköznapi dolgokra, nem értékeli az élet apró örömeit, csak akkor elégedett, ha jól látható eredményeket tud felmutatni.

Emiatt mások szemében néha sznobnak vagy arrogánsnak is tűnhet, különösen ha nem hajlandó elfogadni, hogy nem mindenkinek az álláspontja egyezik az övével.

Ám mindezek ellenére is nagyon szerethető ember, az állandó optimizmusa másokra is inspirálóan hat.