Írd be, mit keresel:

A panna cotta, vagyis a főtt tejszín egy zseinálisan egyszerű, csupa krém és csábító desszert, tejszín, cukor és zselatin keveréke, amit jól behűtve tálalnak a forró nyári estéken. Önmagában nem túl izgalmas, de iszonyatosan jól variálható, attól függően, milyen fűszerekkel és gyümölccsel bolondítjuk meg.

A tejszínes krémbe most egy kevés fehér csokoládé került, amitől még ellenállhatatlanabb, a kísérő gyümölcsös réteg pedig egy kevés bazsalikommal fűszerezett friss őszibarackos ragu, de igazából bármilyen gyümölcs passzol hozzá, és a fűszerezése is változtatható, gyömbérrel, kardamommal is nagyon finom, és pikk-pakk elkészíthető!

Fehércsokis panna cotta bazsalikomos barackkal

Hozzávalók:

  • 4 dl tejszín
  • 4 dl tej
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 3 evőkanál cukor
  • 5 dkg fehér csokoládé
  • 4 lap zselatin

Valamint:

  • 2-3 őszibarack
  • 3-4 levél bazsalikom
  • 1/2 citrom leve
  • 2 evőkanál cukor

Elkészítés: A zselatinlapokat hideg vízbe áztatjuk, hogy felpuhuljanak. Közben a tejet és a tejszínt egy lábasba öntjük, hozzáadjuk a cukrot, és kevergetve forrpontig melegítjük, majd a tűzről levéve hozzáadjuk a vaníliát, a kockára tördelt fehércsokit és a kinyomkodott zselatinlapot, és kézi habverővel addig keverjük, míg teljesen felolvadnak. Poharakba, helyhekbe vagy kis befőttesüvegekbe elosztjuk, és hagyjuk langyosra hűlni, majd a hűtőbe tesszük 4-5 órára, hogy teljesen megdermedjenek.

A barackraguhoz a gyümölcsöket egészben forró vízbe tesszük, és 1 percet forrázuk, szűrőkanállal kiemeljk, és hagyjuk kicsit hűlni, majd lehúzzuk a héjukat. A barackokat kimagozzuk, apróra kockázzuk, lábasba tesszük, ráfacsarjuk fél citrom levét, hozzáadjuk a cukrot és a bacsalikomlevelet, és tűzre téve 2-3 percet forraljuk, majd hagyjuk langyosra hűlni.

Tálalás előtt a barackraguból kivesszük a bazsalikomlevelet, és elosztjuk a jól lehűtött panna cotta tetetején, így kínáljuk.

Mi az olaszok titka, hogy ennyi jóságra képesek a gasztronómiában? Talán a móka és a kacagás, vagyis az, hogy szeretnek élni, lenni, jól lenni – jót enni és inni, élvezni az életet, mindenből kihozni a legjobbat, ha lehet, minél egyszerűbben. Igaz ez a legtöbb ételükre és erre a szenzációs nyári itókára, a sárgadinnyés krémlikőrre. Igazi csajos ital: édes, selymesen krémes, a gyümölcsösségének köszönhetően kellemesen friss – igazán kényeztető finomság, amit Olaszországbana a férfiak sem vetnek meg. 

Bár Itáliában a boltokban is kapható, mint nálunk például a tojáslikőr, a házi változat sokkal népszerűbb, ráadásul pofonegyszerű is, ami nekünk kimondottan jó hír, mert így mi is elkészíthetjük és megkóstolhatjuk ezt az aromás krémlikőrt. Ha kerti partira vagyunk hivatalosak, akkor ennél villantósabb beugróval nem is érkezhetünk, de a magunk örömére is érdemes kipróbálni, mert tényleg isteni.

A meloncellónál a legnagyobb kihívás az idő: bár nem időigényes, a ráfordított munka mindösszesen 20 perc, de 8+1 nappal kell számolnunk az érlelést illetően. És ne feledjük, a türelem itt nem rózsát, hanem egy elképesztően finom krémlikőrt terem!

Meloncello – olasz sárgadinnyelikőr

Hozzávalók:

  • 50 dkg érett és édes sárgadinnye
  • 3 dl vodka
  • 2,5 dl tej
  • 25 dkg cukor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 2 dl tejszín

Hozzávalók: A dinnyét kimagozzuk, meghámozzuk, kockára vágjuk, egy befőttes üvegbe tesszük, felöntjük a vodkával, lezárjuk, és 1 hétre sötét helyre tesszük.

Amikor letelt a hét, a tejet felforraljuk a cukorral, ha a cukor elolvadt, hozzáadjuk a vaníliát, majd a tűzről levéve belekeverjük a tejszínt is, és 25-30 percet hűlni hagyjuk.

Közben a vodkás dinnyét leszűrjük, a dinnye húsát mixerrel pépesítjük, majd egy sűrű szitán átpasszírozzuk. A dinnyevelőt és a vodkát is a tejes-tejszínes keverékhez adjuk, összekeverjük, majd üvegbe töltjük, és 1 napra a hűtőbe tesszük.

Másnap kóstoljuk a krémes likőrt jól behűtve, esetleg néhány jégkockát is tehetünk bele.

 Hozzávalók:

  • 1 cs Tante Fanny tönkölyös pizzatészta
  • 50 dkg zöldségmix (Family Frost)
  • 15 dkg füstölt sajt
  • 12 db fürjtojás
  • 2 dl tejföl (20%-os)
  • só (ízlés szerint)
  • őrölt színes bors (ízlés szerint)
  • 1 kisebb csokor snidling
Füstölt sajtos-zöldséges pizza fürjtojással

Füstölt sajtos-zöldséges pizza fürjtojással
Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

A zöldségeket enyhén sós vízben pár perc alatt főzzük roppanósra, majd szűrjük le, és hagyjuk teljesen kihűlni. (A főzővízbe tegyünk egy fél kávéskanál szódabikarbónát, hogy megmaradjon a szép színe a zöldségeknek.)
A reszelt sajtból vegyünk ki egy keveset, a maradékhoz adjuk hozzá a tejfölt, az apróra vágott snidlinget, ízlés szerint sózzuk, és borsozzuk, és keverjük össze.
A pizzatésztát csomagoljuk ki, majd a papírral együtt tegyük egy nagyobb méretű tepsire.
Ezután egyenletesen kanalazzuk rá a sajtos-fűszeres tejfölt, majd pakoljuk rá az előzőleg roppanósra főzött, és kihűtött zöldségmixet.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, és süssük kb. 25 percig, majd vegyük ki, üssük rá a fürjtojásokat, szórjuk meg a félretett reszelt sajttal,  tegyük vissza a sütőbe, és süssük még pár percig. (Én légkeverésnél 170 fokon, 30 perc alatt sütöttem készre.)

Tipp:
Miután a fürjtojással visszatettük a sütőbe, attól függően süssük tovább, hogy a tojásokat lágyabbra, vagy éppen keményebbre szeretnénk sütni. Én pl. lágyabbra sütöttem.)

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a pizzát, majd úgy kínáljuk. Én zöldségmixet használtam, de ízlés szerint bármilyen, roppanósra előfőzött zöldséggel megpakolhatjuk a tésztát. Jó étvágyat!
 

Igaz többször elő kell venni, és foglalatoskodni vele, mert meg kell várni hogy a rétegek megdermedjenek, de ez sem vesz sok időt igénybe. A bodzás-epres valamint a vaníliás réteg pedig nagyon jól összeillik. Tálalás előtt szépen fel lehet szeletelni, de ha valaki kis formákban készítené el, akkor egyszerűen csak ki kell kanalazni….. A bodzát természetesen ki is lehet hagyni, de ez már ízlés dolga.

Bodzas epres panna cotta

Bodzas epres panna cotta
Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Hozzávalók a bodzás-epres réteghez:

  • 2 db nagyobb bodzavirág
  • 20 dkg eper
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 3 ek kristálycukor
  • 1/2 citrom reszelt héja és leve
  • 1 kk őrölt fahéj
  • 2 dl víz
  • 10 gramm porzselatin + 0,5 dl víz
  • 4-5 nagyobb szem eper felszeletelve

Az epret folyó víz alatt mossuk meg, csepegtessük le, majd daraboljuk fel.

A bodzavirágot csipkedjük le a száráról, majd adjuk hozzá a feldarabolt epret, a cukrot, az őrölt fahéjat, a reszelt citromhéjat és citromlevet, öntsük fel a vízzel, majd főzzük kb. 10 percig.

Ezután turmixoljuk le, majd egy szitán szűrjük, passzírozzuk át.

A 0,5 dl vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, és addig keverjük míg teljesen feloldódik, és langyosra hűl.

Ezután adjuk hozzá a bodzás-epres léhez és keverjük alaposan össze.

Egy hosszúkás sütőformát béleljünk ki folpack fóliával úgy, hogy bőven túl lógjon a formán, majd öntsük bele a zselatinos keveréket, és tegyük be a hűtőbe hogy megdermedjen.

Amikor megdermedt, vegyük ki a hűtőből és szép sorba rakjuk rá a felszeletelt epret.

Bodzas epres panna cotta

Bodzas epres panna cotta
Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

 Vaníliás-tejfölös réteg hozzávalói:

  1. 3 dl tejföl
  2. 3 cs vaníliás cukor
  3. 15 dkg porcukor
  4. 1/2 citrom reszelt héja és leve
  5. 1,5 dl Hulala (v. habtejszín)
  6. 10 gramm porzselatin + 0,5 dl víz

 Kell még majd pár darab babapiskóta a panna cotta tetejére.

A tejfölhöz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és citromlevet, majd keverjük simára. (ízlés szerint több cukrot is adhatunk hozzá)

A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, és addig keverjük míg teljesen feloldódik, és langyosra hűl.

Ezután adjuk hozzá a tejfölös keverékhez és szintén keverjük simára.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd óvatosan keverjük hozzá a tejfölös-zselatinos keverékhez.

Ezután egyenletesen öntsük rá a formában lévő megdermedt zselés eperre, majd rakjuk ki a tetejét babapiskótával. (a babapiskótát kicsit nyomjuk bele…)

Ezután hajtsuk rá a túllógó folpack fóliát, majd tegyük be pár órára (v. egész éjszakára) a hűtőbe hogy kellően megdermedjen.

Bodzas epres panna cotta

Bodzas epres panna cotta
Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Tálalás előtt vegyük ki a megdermedt panna cottát a hűtőből, majd borítsuk át egy tálcára. Ezután ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. Jó étvágyat!

Elképzelhető, hogy ezt az érzést idén a saját teraszodon kell, hogy átéld, de ezt is kibírjuk, ugye?

Legyünk pozitívak és varázsoljuk ide az otthonunkba az olasz életérzést, a csodálatos illattal gőzölgő ételeket. És ami a legszuperebb benne, hogy nem is kell órákig készülni, mert ezek a csodák villámgyorsan elkészülnek.

Kattints a képre és mutatunk neked 10 ínycsiklandó olasz fogást, amellyel meglepheted a családodat!

Galéria

Galéria
Forrás:
canva.com

Az articsóka egy hatalmas virágbimbó, a francia és olasz konyhában igazi tavaszi ínyencségnek számít. Külső levelei egészen kemények, és csak a levelek tönkjei ehetőek, illetve a belső tányérrész, amit szívnek neveznek. Nem túl szapora, és elég sok része eldobandó, így tényleg jobban jár az, aki a már előkészített szíveket vásárolja csak meg, mégis egyszer-egyszer érdemes vele pepecselni, mert frissen főzve egészen más az ízélmény.

Most fehér spárgás krémes rizottó kísérőjeként készült, a lágy ízek és a krémesség ellenpontozására egy kis olasz fűszerolajjal, és hogy az ízek még kerekebbek legyenek, nem klasszikus alaplével főtt a rizs krémesre, hanem a spárgavégek és az articsóka főzőlevével… Ha nincs friss articsókánk, akkor készen kapható articsókaszívvel is érdemes elkészíteni, mert különleges és isteni!

Spárgás rizottó articsókával

Hozzávalók:

  • 50 dkg fehér spárga
  • 1 articsóka
  • 1/2 citrom leve
  • 3 dl rizottórizs – Arborio vagy Carnaroli
  • 1 fej hagyma
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2+2 evőkanál vaj
  • 1 dl fehérbor
  • 5 dkg parmezán

A fűszerolajhoz:

  • 4 evőkanál édesköménymag
  • 1 marék friss kakukkfű
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 babérlevél
  • olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A spárgák fás végeit levágjuk, majd meghámozzuk zöldséghámozóval, kivéve a fejeket. Az articsóka szárát és a tetejét 2-3 centire a hegyétől levágjuk, a külső leveleket lehántjuk, majd a levévégeket egy ollóval levagdossuk. A spárga fás végeit és az articsókát egyben egy lábasba tesszük, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, sózzuk, hozzáfacsarjuk fél citrom levét, és közepes lángon forrástól számítva kb. 30 percet főzzük. Az articsókát kiemeljük és hűlni hagyjuk, a spárgavégeket kidobjuk a léből, ha szükséges, a levet átszűrjük és melegen tartjuk.

Közben a megtisztított spárgát 2 centis darabokra vágjuk, a hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. A fűszerolajhoz a babért finomra vágjuk, hozzáadjuk a száráról lecsípkedett kakukkfüvet és az édesköménymagot, valamint a zúzott fokhagymát, fél deci olívaolajjal felöntjük, elkeverjük, félretesszük.

Egy edényben felforrósítjuk az olívaolajat és a vajat, rádobjuk a hagymát és a fokhagymát, kevergetve üvegesre dinszteljük, majd a rizst is hozzáadjuk, 2 percig kevergetve pároljuk, amíg kissé áttetszőek lesznek a szemek, majd felöntjük a borral, hagyjuk elpárologni, majd hozzáadjuk a spárgát és 2 merőkanálnyi forró spárga-articsóka főzőlevet, és időnként megkeverve közepes lángon főzzük, folyamatosan adagolva hozzá a levet, mindig megvárva, hogy felszívja a rizs, és kb. 20 perc alatt puhára, de még kissé harapósra főzzük. A végén belereszeljük a parmezán felét, hozzáadunk még 2 evőkanál vajat, hogy szép selymes legyen, átkeverjük.

Közben az artichókát félbevágjuk, ha apró kis szőröket találunk a belsejében, akkor azokat óvatosan kikaparjuk, ez akkor lehetséges, ha nem egészen zsenge, majd cikkekre vágjuk.

A rizottót tányérokba szedjük, zöldséghámozóval a maradék parmezánból forgácsolunk a tetejére, meglocsoljuk a fűszeres olajjal, és az articsókacikkekkel koronázva tálaljuk.

A ravioli (egyes számban raviolo) egy töltött tészta, mely általában kisebb négyszet vagy kör formájú. Sokan raguval tömik meg, de van ricottás, spenótos recept, és egyszerű paradicsomszószos is, de mi ebben a receptben egy krémes, vegetáriánus, gombás-fokhagymás raviolit fogunk elkészíteni. Alapvetően sok embernek aggályai vannak a házi tésztával kapcsolatban, és mivel nagyon könnyen hozzájuthatunk a legtöbb típusú száraztésztához bármilyen boltban, nem igazán szoktunk olasz tésztát készíteni otthon. Azonban kevés dolog kell hozzá, és szerintem nagyon is megéri a munkát.

Majdnem minden olasz tészta ugyanúgy készül, a különbség a vastagság és a forma. Eredetileg a szegényebb olaszok csak vizet és lisztet használtak, míg a gazdagabbak a vizet tojással helyettesítették, és sárgább, krémesebb tésztát kaptak. Ez a recept a tojásos verziót fogja használni, mely igen egyszerű.

Forrás:
Ábris

Végül pár szót a tésztagépről. Mára sok nagyobb boltban és online áruházban lehet találni nagyon olcsón egyszerű, kézzel használatos tésztagépet, ami nagyon megkönnyíti a tészta nyújtását. Természetesen egy sodrófával is lehet dolgozni, de figyelni kell, hogy a lehető legegyenletesebb és legvékonyabb tésztához jussunk, ha raviolit készítünk. Kezdjünk is neki!

Gombás ravioli

Hozzávalók 4 főre:

  • 4 egész tojás
  • kb. 400 g BL55 liszt (vagy 00 típusú olasz liszt)
  • só, bors
  • olívaolaj
  • 250 g csiperkegomba
  • 3 gerezd fokhagyma
  • friss kakukkfű
  • száritott oregánó
  • 1-2 evőkanál vaj
  • 100 ml 30 %-os tejszín

Elkészítés: Először is készítsük el a tésztánkat. Ehhez 4 friss tojást feltörünk, és egy kávéskanál sóval összekavarjuk. Ehhez körülbelül 400 g lisztet adunk, de ha pontosabbak szeretnénk lenni akkor lemérjük a tojások súlyát, és a következő egyenlet alapján adunk hozzá lisztet: tojás súlya * 2 – 100 g. Ez azért biztosabb, mert különböző méretű tojásokat vehetünk piacon, boltbal, és így mindig pontosan annyi lisztet fogunk használni, amennyi kell. Persze nem kell nagyon pontosnak lennünk, mert a tészta gyúrása közben bármikor adhatunk hozzá kis vizet vagy lisztet. A tésztát elkezdjük összedolgozni, majd egy lelisztezett felületen körülbelül 5-8 percig alaposan meggyúrjuk. A cél egy viszonylag puha, sárgás, nem ragadós, de nem is száraz tészta. Az elkészült terméket fóliába helyezzük, és kb. fél órán át hűtőben pihentetjük, hogy a glutén kicsit pihenjen, és könnyebb legyen vele dolgozni.

Miközben a tésztánk sziesztázik a hűtőben, elkészíthetjük a tölteléket, mely ebben az esetben egy gombás-fokhagymás csoda lesz. Ehhez először kis kockákra vágjuk a tisztított gombákat (francia kulináris nyelven brunoise-ra vágjuk), és egy igen meleg serpenyőben, szárazon elkezdjük pirítani. Ha extra gombaízt szeretnénk hozzáadni, szárított shiitake vagy vargánya gombát is adhatunk hozzá, melyet körülbelül 10 percig forró vízben hidratálunk, mielőtt a többi gombához tesszük. Mikor a gomba kieresztette a levét és elkezd barnulni, hozzáadunk egy kis olívaolajat és az apróra vágott fokhagymákat, és a hőmérsékletet lecsökkentjük alacsonyra. Pár percig pirítjuk, majd hozzáadunk ízlés szerint kakukkfüvet és oregánót, majd a tejszínt. A tejszínnel még pár percig közepes lángon pirítjuk a gombákat míg sűrű, krémes tölteléket kapunk. Ekkor sózzuk, borsozzuk a művünket, és természetesen kóstoljuk, mint mindig. Van, aki friss spenótot ad ilyenkor a mixtúrához, ami nagyon jól passzol a gombához és a fokhagymához is. Megvárjuk, míg a töltelék kihűl.

Míg hűl a töltelék, a pihent tésztát kisebb részekre vágjuk, és szépen tésztagéppel (ezen a legvékonyabb beállításig menjünk) vagy sodrófával a lehető legvékonyabbra nyújtjuk. A vékony tésztákat kissé lisztezzük meg, hogy ne ragadjanak egymáshoz vagy a munkafelülethez. Ezután egymástól pár centire 1-1 evőkanálnyi tölteléket teszünk a tésztára, és egy másik tésztával lefedjük. Ilyenkor, ha az alsó tészta széleit felvert tojással megkenjük, jobban fog ragadni, és könnyebb dolgunk lesz. Próbáljuk meg a lehető legtöbb levegőtől megszabadítani a kis raviolikat, majd késsel vagy szaggatóval vágjuk körbe őket kör vagy négyzet alakúvá.

Az elkészült csodás raviólikat le lehet fagyasztani egy lisztezett tepsiben, de akár egyből is felhasználhatjuk. Forró, jól sózott vízben pár perc alatt elkészül. Tálalni gyakorlatilag végtelen módon lehet, akár köretként, akár magában, mint itt, pár evőkanál vajban megforgatva egy kis petrezselyemmel.

Jó étvágyat és jó kísérletezést!

Forrás:
Ábris

Az olasz szigetek – Szicília, Capri és Szardínia -, valamint Nápoly környékének jellegzetes likőrkülönlegessége a limoncello, amit általában az étkezés végén és jól behűtve fogyasztanak, hogy segítse az emésztést, de egyébként aperitívként is remek. Házilag is egyszerűen elkészíthető, az egyetlen gond vele, hogy viszonylag hosszan, legalább 3 hétig kell érlelni, hogy az ízek, illatok és a gyönyörű szín kioldódjon a citromhéjból – kivéve ezzel a gyorsított technikával, amivel egy nap alatt kész a mesés itóka.

A gyors limoncellónak az a titka, hogy a vékonyan meghámozott és alkohollal felöntött citromhéjat lezárva jó meleg vízbe kell tenni, a melegnek köszönhetően az aromaanyagok gyorsabban kioldódnak a citromhéjból, mint szobahőmérsékleten. Mindenképpen érdemes kezeletlen vagy bio citromot használni a likőrhöz, alkoholként pedig a legegyszerűbben beszerezhető tömény a vodka, bár az eredeti 96 fokos tisztaszesszel készül hagyományosan, de vodkával is tökéletesen működik, és isteni finom a végeremény!

Gyors limoncello

Hozzávalók:

  • 8 bio vagy kezeletlen citrom
  • 5 dl vodka
  • 5 dl víz
  • 25 dkg cukor

Elkészítés: A citromokat meleg vízben alaposan megmossuk, majd megszárítjuk, és zöldséghámozóval vékonyan meghámozzuk úgy, hogy minél kevesebb fehér rész legyen rajta. Befőttesüvegbe tesszük, és felöntjük az alkohollal.

Egy fazékban bő vizet forralunk, majd a tűzről levéve hagyjuk 50-55 fokosra hűlni, amikor már épp bele tudjuk tenni a kezünket, akkor kb. elérte ezt a hőfokot. Beleállítjuk az üveget, letakarjuk egy konyharuhával, és egy pokróccal alaposan bebugyoláljuk, hogy tartsa a hőt. 4-5 órát hagyjuk így pihenni, de egy egész éjszaka még jobb.

Közben 5 dl vizet 25 dkg cukorral felforralunk, takarékra vesszük, és 10 percig gyöngyözve főzzük, majd hagyjuk kihűlni.

A citromhéjat leszűrjük, üvegbe töltjük a cukorsziruppal együtt, alaposan összerázzuk, és már kész is a limoncellónk.

A citromhéjat ne dobjuk ki, hagyjuk leszáradni, majd hűtőbe téve tároljuk. Bármihez használhatjuk, amibe citromhéj kell – apróra vágva tehetjük süteménybe, ragulevesbe, rizottóba, teába ízlés szerint…

Mi egy harmadik magyarázatra vagy eredettörténetre szavaznánk, ha lenne ilyen, miszerint ez egy diétásabb és egészségesebb változata a töltött tésztáknak, hiszen csupa spenót és könnyű ricotta van benne, némi tojás és parmezán, és épp csak annyi liszt, hogy formázható legyen a keverék. Ráadásul gyors és egyszerű is, már ahhoz képest, mintha mi magunk készítenénk a tortellinit.

Toszkánában klasszikusan zsályás vajban megforgatva tálalják, páratlanul finom így, de ha nincs zsályánk, sima olvasztott vagy fokhagymás vajjal meglocsolva és kevés parmezánnal meghintve is tökéletes, érdemes kipróbálni!

Jó tudni!

A gnudi szó szerint meztelent jelent többes számban, ez a frappáns elnevezés utal arra, hogy valójában egy tésztamentes ravioli vagy tortellini töltelékéről van szó, csupasz változatban. 😉

Gnudi – olasz spenótos-ricottás gombóc

Hozzávalók:

  • 50 dkg friss spenót
  • 1 tojás
  • 35 dkg ricotta
  • 5 dkg reszelt parmezán
  • 2 púpos evőkanál liszt + a forgatáshoz
  • 1 gerezd fokhagyma
  • őrölt szerecsendió
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Valamint:

  • olvasztott vaj és reszelt parmezán a tálaláshoz

Elkészítés: A spenótot megtisztítjuk, és sós, forró vízben feltesszük főzni, ha összeesett, leszűrjük, hagyjuk kicsit hűlni, majd alaposan kinyomkodjuk, és egy késsel finomra vágjuk.

Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a ricottát, a reszelt parmezánt, a tojást, az olívaolajat és a lisztet, sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk hozzá, és alaposan összedolgozzuk.

A masszából evőkanálnyi adagokat veszünk, kézzel gombóccá formázzuk, és lisztbe forgatjuk.

Egy edényben bő vizet forralunk, sózzuk, majd a spenótos gombóckákat egyenként beletesszük, és néhány perc alatt megfőzzük, amíg a gnudik feljönnek a víz felszínére.

 

Szűrőkanállal kiemeljük, lecsöpögtetjük, és olvasztott vajban megforgatjuk.

Azonnal tálaljuk reszelt parmezánnal meghintve, előételként önmagában is tökéletes, de ha főételként szeretnénk, köretet is készíthetünk mellé, itt quinoa és vajon párolt sárgarépa készült mellé.

A receptet köszönjük Marie-nak és Isabellának, akik elkészítették, lefotózták és elküldték!

A tökéletes pizza kemencében sül, de sajnos kevesünknek adatik meg, hogy saját pizzasütő kemencéje legyen a kertben, ennek hiányában viszont érdemes kerti grillel próbálkozni. Nagy élmény a készítése, klassz ropogós lesz, kellemesen füstös, és akár mindenki magának is elkészítheti a saját kedvenc ízeivel.

A szabadtéri pizzasütéshez mindenképpen fedeles grillsütőre van szükség, hogy zárt térben is tudjon sülni az étel, mert ugye egy pizza nehezen forgatható sülés közben. Ha ilyenünk nincs, akkor esetleg próbálkozhatunk valamilyen nagy fémlavor ráborításával, de ez már kalandosabb művelet… A lényeg, hogy már csak szigorúan parázs legyen, ekkor kezdhetünk neki a sütögetésnek.

A pizzatésztát vásárolhatjuk készen is, ha nem akarunk vele pepecselni, de nem nagy kunszt otthon összeállítani, részletes receptet itt találtok hozzá, a folyamat pedig az alábbi videóban jól követhető:

Objektum doboz

A grillezett pizzánál fontos, hogy ne nagy pizzákban gondolkodjunk, hanem inkább tenyérnyi lepénykékben, ezek könnyebben kezelhetőek és gyorsabban átsülnek, és nem kell nagyon megpakolni őket, mert ez is segíti a könnyebb sülést. Ha van pizzakövünk, akkor ezt is bevethetjük, tegyük egyszerűen a grillrácsra, majd hagyjuk jól átforrósodni. Ha nincs pizzakövünk, akkor egyszerűen rácson is süthetjük, ebben az esetben érdemes olívaolajos ecsettel átkenni a kinyújtogatott tésztalapokat, majd lefelé a rácsra téve elősütni az egyik oldalát, majd megfordítva mehet rá a feltét, ezután pedig lezárva sütjük készre a kis pizzalepénykéket.
 

Mivel gyorsan kell rápakolni a feltétet sülés közben a pizzára, ezért érdemes mindent előkészíteni hozzá:

  • pizzaalapként használhatunk klasszikus paradicsomszószt, fokhagymával ízesített tejfölt, akár egy kis pestót, vagy ha már grillezünk, nyugodtan bevethetünk némi bbq szószt
  • feltétként mindenképpen vékonyra vágott legyen minden: sonka, gomba, szalámi, kolbász, bacon, paradicsom, hagyma vagy bármi más, amit szeretünk
  • és persze az elmaradhatatlan sajt, amit előre reszeljünk le, ha mozzarellát használunk, akkor tépkedjük össze vagy vágjuk vékony szeletekre

Az ilyen rusztikus jelegű pizzákhoz nagyon jól passzol a sütés utáni feltét is, mint amilyen a hajszálvékony szeletekre vágott szárított sonka, vagy épp egy jó csipetnyi friss rukkola, ezek a legegyszerűbb paradicsomos-sajtos pizzán érvényesülnek igazán jól.

Jó sütögetést és kreatívkodást, desszertnek pedig készítsetek grillen sült fagyit, az is nagyon mókás!

A szicíliai konyha elképesztően színes, gazdag és változatos, határozottan érezhetőek az idők folyamán átvonuló népek hatásai, így az olasz mellett arabos és spanyolos ízeket és fogásokat is találunk, és vannak olyan ételek, amelyek Szicíliából indultak és váltak népszerűvé Olaszországban, majd szerte a világon.

1. Arancini, a bundázott rizsgolyó >>

Az arancini a legkedveltebb szicíliai street food, ami nem más, mint ropogós panírbundában kisütött aranyszínű rizsgolyók. Leggyakrabban egy falatnyi mozzarellával töltik meg, de van húsraguval, sonkával, padlizsánnal, spenóttal, gombával, tonhallal töltött változata is.

2. Spaghetti alla Norma >>

Minden, ami Norma, az padlizsános, és Szicíliából származik, pizzaként és tésztaételek számos változatában találkozhatunk vele. Az alla Norma módon – vagyis paradicsomszósszal, sült padlizsánnal és érlelt kemény sajttal – készült módozatot Catania városának köszönhetjük, és híres szülötte, a zeneszerző Vincenzo Bellini operája, a Norma után kapta a nevét. Nagyon egyszerű és igazán isteni!

3. Caponata, a szicíliai padlizsánsaláta >>

Nagyon gazdag ízvilágú, izgalmas és sokféleképpen variálható fogás a caponata, amiben keveredik az olaszos és az arabos hatás, csupa zöldség, amit gyakran olajbogyó, mazsola és fenyőmag is kiegészít. Ideális köretnek, de nagyon jól működik pirítósra halmozva, bruschettaként.

4. Cannoli, a szicíliai habroló >>

A mediterrán sziget ikonikus desszertje a cannoli, mesésen finom: a ropogósra sütött tésztahengerbe tejszínnel lazított és kandírozott gyümölcsökkel gazdagított ricottakrémet töltenek. Helyben kötelező kipróbálni, de olyan finom, hogy otthon is érdemes nekiállni…

5. Szicíliai narancstorta >>

Szicíliában rengeteg citrusfélét használnak, egyrészt azért, mert frissítő, ami a melegben ugye jólesik, másrészt azért, mert helyben terem. A kevert tésztával készülő narancstortájuk istenien szaftos, puha, különleges, pedig nagyon egyszerű elkészíteni!

1. Kávézz mediterrán módra!

A mediterrán országokban nagy hagyománya van az igazi, jéggel készült jegeskávénak és a növényi italos változatoknak is. A görögök például frappét, felhabosított, jéggel lehűtött tejeskávét isznak. Olaszország kedvence a nyári kávézók shakeratója – az intenzív fekete jeges változata egy kis cukorral és jéggel, shakerben összerázva, illetve a mandulaitallal elkészített salentina jegeskávé.

Caffé Shakerato

Először tegyél 3 g cukrot egy shakerbe, majd készíts 40 ml kávét, és öntsd rá először azt, hogy könnyebben felolvadjon a cukor. Ezután rakd bele a jeget is (3x30g), és jól rázd össze őket. Már kész is az igazi olasz hangulatot idéző Caffé Shakerato.

Caffé Shakerato

Caffé Shakerato
Forrás:
Nespresso

2. Játssz a jéggel!

Ahogy hűl a kávé, úgy jelennek meg benne vagy épp tűnnek el a különböző ízjegyek, ezért lehet más íze ugyanannak a kávénak forrón és jéghidegen. Ha egy igazán jó jegeskávét szeretnél, nagyméretű, legalább 30 grammos jégkockákra öntve készítsd el a kávét. A nagy jégkockák ugyanis rögtön bezárják az ízeket, a maghőnek köszönhetően pedig nem vizezik fel a kávét.

Caffé alla Salentina

Tegyünk a pohárba jeget (2x30g), majd mandulaitalt, a tetejére pedig rétegezzünk cukorszirupot, és végül 25 ml kávét. Tálaláskor érdemes üvegpoharat használni, abban mutat a legszebben a rétegezett Caffé alla Salentina.

Caffé alla Salentina

Caffé alla Salentina
Forrás:
Nespresso

3. Hűsítsd magad otthon vagy akár útközben is!

Ha rendelkezésedre állnak a megfelelő kiegészítők, otthon is percek alatt elkészítheted a hangulatodhoz leginkább illő, mediterrán stílusú jegeskávédat. Ha útközben jegeskávéznál, italos palackban vagy termoszban magaddal is viheted a nyári italokat.

Olasz életérzés testközelből – akár hűvösebb időben is

A Nespresso új, Olaszország inspirálta kávéi jég nélkül, melegen fogyasztva új, izgalmas oldalukat mutatják meg, ezért érdemes kísérletezni az Ispirazione Shakerato és Ispirazione Salentina kapszulákkal! Az olasz ízvilágú kávékkal pedig most könnyedén a csizma formájú országba repítheted magad – szó szerint! A Nespresso nyereményjátékával ugyanis Te is eljuthatsz Olaszországba, a tudnivalókról itt találsz bővebb információt >>