Írd be, mit keresel:

Répát sok levesbe teszünk, de ritkán kap főszerepet, pedig egész évben kapható, sokáig eltartható, mindenre jó egészséges gyökérzöldségünk. Tápláló és könnyen emészthető, a babáknál a hozzátáplálásnál ez az egyik első étel, amit kaphatnak. Jót tesz a szemnek, a bőrnek, az anyagcserének, édes ízének köszönhetően a gyerekek is nagyon szeretik.

Most egy nagyon egyszerű krémleves készült belőle, alaplével puhára főzve, kis vajjal selymesítve, csak sóval és borssal fűszerezve, majd petrezselyemmel és pirított kenyérkockával tálalva, de rengeteg variációs lehetőség van, például
– tovább selymesíthetjük tejszínnel vagy kókusztejszínnel
– pikánsabbá tehetjük pár csepp balzsamecettel vagy egy kis narancslével
– ha fűszeresebb fogást szeretnénk, nagyon jól illik hozzá a gyömbér, a curry, a koriander, a római kömény vagy akár a csili
– a kruton helyett morzsolhatunk bele fetát vagy rokfortot, tálalhatjuk reszelt füstölt sajttal is
– húsimádóknak feltétként készíthetünk hozzá ropogós baconcsipszet

Egyszerű répakrémleves

Hozzávalók:

  • 50 dkg sárgarépa
  • 1 liter zöldségleves, alaplé (akár kockából)
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál aprított petrezselyem
  • 5 dkg kruton
  • só, bors

Elkészítés: A sárgarépát meghámozzuk, felkarikázzuk, egy lábasba tesszük az alaplével, és puhára főzzük. Botmixerrel pépesítjük, majd hozzáadjuk a vajat, ízlés szerint sózzuk, borsot őrölünk hozzá.

Tányérokba merjük, és a friss petrezselyemmel és a krutonnal meghintve tálaljuk.

A hűvösebb, szürkébb napokon jólesik egy tál melengető és laktató leves, amihez néha sokkal kevesebb alapanyag és macera kell, mint elsőre gondolnánk. A sárgaborsó például remek alap ehhez, érdemes újra felfedezni és esélyt adni neki, mert nagyon egészséges, remek B-vitamin-forrás, gazdag ásványi anyagokban, így sok kálium, kalcium, magnézium, cink, foszfor, mangán és vas található benne, nem mellesleg sok rostot és fehérjét tartalmaz. Ha csak arra gondolunk, hogy az oly népszerű vöröslencse közeli rokona, már el is felejthetük a rémes menzás betonfőzeléket, és egy új esélyt adhatunk neki egy fűszeres krémlevesként.

Mivel jól fűszerezhető, bármilyen ízvilágot adhatunk neki, itt most némi sárgarépa, fokhagyma, paradicsom került mellé, fűszerként pedig babér, római kömény és pirospaprika, illetve a tüzesség kedvéért némi csili, nagyon finom és különleges, pedig pofonegyszerű alapanyagokkal készül, és teljességgel maceramentes.

Fűszeres sárgaborsókrémleves

Hozzávalók:

  • 30 dkg sárgaborsó
  • 2 közepes szál sárgarépa
  • 2 evőkanál paradicsompüré
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 2 babérlevél
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • kevés csilipaprika
  • 1 kis pohár tejföl vagy tejszín – elhagyható
  • só, bors

Elkészítés: A sárgaborsót szűróbe tesszük, és folyó víz alatt leöblítjük, lecsöpögtetjük, majd egy lábasba tesszük. A sárgarépát és a fokhagymát megtisztítjuk és nagyjából felvágjuk, a sárgaborsóhoz adjuk az összes fűszerrel, a paradicsompürével és az olívaolajjal, felöntjük 1-1,2 dl vízzel, sózzuk és borsozzuk, és tűzre téve felforraljuk, majd fedő alatt, közepes lángon puhára főzzük, míg a borsószemek kezdenek szétesni, ha szükséges, menet közben még vizet öntünk hozzá, hogy ne legyen tűl sűrű.

A babérlevelet kidobjuk belőle, és egy botmixerrel krémesre mixeljük, tovább krémesíthetjük tejföllel vagy tejszínnel, de enélkül is tartalmas és krémes. Megkóstoljuk, utánízesítjük, és a tűzre visszatéve még 2-3 perc alatt összeforraljuk.

Azonnal tálaljuk, megszórhatjuk friss zöldfűszerrel, krutonnal vagy pirított magokkal. Ha marad belőle, másnap egy kis vizet hozzáadva újra melegíthető és tálalható.

Nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető, könnyű, puha, illatos, leginkább kör alakú sütőtálban vagy vasserpenyőben sütik, és cikkekre vágva tálalják. Önmagában vagy vajjal fogyasztják, avokádókrémmel vagy más kencével is népszerű, de csilis babhoz, más fűszeres és szaftos ragukhoz is nagyon jól passzol.

A tészta percek alatt összeállítható, még mixer sem kell hozzá, a sütőben pedig gyorsan, mindössze 20 perc alatt tökéletesre sül. Nagyon jót tesz neki, ha egy kis vajban pirított szemes kukorica is kerül bele, mert a kukorica édessége és a mogyoróillatúra pirult barna vaj a tésztába forgatott reszelt sajttal nagyon izgalmassá és ellenállhatatlanul finommá teszi. Pénztárcabarát és maceramentes, egy pogácsa alternatívájaként is érdemes kipróbálni!

Amerikai kukoricakenyér

Hozzávalók:

  • 2,5 dkg vaj + a forma kikenéséhez
  • 15 dkg konzerv kukorica
  • 10 dkg finom szemcséjű kukoricadara
  • 15 dkg liszt
  • 1 csapott teáskanál sütőpor
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 2,5 dl tej
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál méz
  • 5 dkg reszelt sajt
  • só, bors

Elkészítés: A vajat egy serpenyőbe tesszük, felolvasztjuk, aranybarnára pirítjuk, hozzáadjuk a lecsöpögtetett kukoricát, és fél percig pirítjuk, majd a tűzről levéve félretesszük.

A kukoricadarát, a lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát egy tálba kimérjük, sózzuk, borsozzuk, összekeverjük. Egy másik tálban a tejet, a mézet, a felütött tojást simára keverjük, majd a száraz alapanyagokhoz adjuk, hozzáöntjük a kukoricát a vajjal együtt, hozzáadjuk a reszelt sajtot, és egy fakanállal összekeverjük.

Egy 23–25 centis sütőformát vagy pitetálat vajjal kikenünk, beleöntjük a kukoricás masszát, és 200 fokos sütőbe toljuk. Légkeverés mellett kb. 20 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk 10 percet hűlni, majd a formából kiborítjuk, cikkekre vágjuk.

Melegen, langyosan, hidegen is tálalhatjuk, önmagában vagy raguk, saláták mellé, vajjal vagy különféle szendvicskrémekkel is nagyon finom.

Fillérekbe kerül, egészséges, bármilyen ízvilágra hangolhatjuk. Tápláló, de nem nehéz hüvelyes, a sárgaborsó önmagát besűríti, így nem kell hozzá se rántás, se habarás. Őszi-téli tartalmas leveshez a legjobb alapanyag a sárgaborsó, legalábbis szerintem.

Forrás: Kard Éva

A sárgaborsó mellett került még a levesbe többféle zöldség, újhagyma és krumpli is. Így aztán egy igazán laktató levest tudtam feltálalni, melyet ropogósra sült baconnel bőségesen megszórtam, majd ebédnél jóízűen kanalazgattuk.

Forrás: Kard Éva

Zöldséges sárgaborsóleves császárszalonnával

Hozzávalók:

  • 20 dkg sárgaborsó
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 szál fehérrépa
  • 2-3 db krumpli
  • 1 csokor újhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál ételízesítő
  • 10 dkg császárszalonna
  • 1 teáskanál zsír
  • 1,5-2 l víz

Elkészítés: A császárszalonnát vágjuk fel kisebb kockákra, adjuk hozzá a zsírt, tegyük egy lábasba, és süssük szép pirosra, majd szedjük ki a zsiradékból a szalonnát, és tegyük félre a tálalásig.

Az újhagymát vékonyan karikázzuk fel, majd a visszamaradt zsiradékon kezdjük el üvegesre párolni. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, pár pillanat múlva az ízlés szerint feldarabolt zöldségeket, majd félig lefedve az edényt pároljuk pár percig. Adjuk hozzá az alaposan megmosott és lecsepegtetett sárgaborsót, sózzuk, adjuk hozzá az ételízesítőt, majd öntsük fel a vízzel, és addig főzzük, míg a sárgaborsó félig megpuhul. A sárgaborsót érdemes több vízben átmosni, akkor nem fog habosodni főzés közben!

Ekkor adjuk hozzá a felkockázott krumplit, ha szükséges, ízesítsünk utána, majd főzzük készre a levest.

Tálaláskor szedjük a levest tányérba, majd ízlés szerint szórjuk meg a pirosra sült császárszalonnával, és úgy kínáljuk.

Forrás: Kard Éva

Nem csak vegán étrendet követőknek érdemes kipróbálni ezt a finom kencét, hanem azoknak is, akik tudatosan szeretnék kicsit csökkenteni az állati eredetű ételek fogyasztását. Kimondottan pénztárcabarát és szupergyors, nem a már-már klasszikusként ismert kesudiós krém, hanem natúr tofuból készül, ami ma már minden szupermarketben jó áron beszerezhető.

Tulajdonképpen nem is receptről van szó, hiszen annyira egyszerű, inkább egy ötlet, amit sós, de akár édes ízvilágra is hangilhatunk, és egy késes robotgépben vagy turmixban pár perc alatt elkészíthető, és rengeteg lehetőséget rejt az ízesítést és a felhasználást illetően is.

Vegán „krémsajt”

Hozzávalók:

  • 1 csomag (325 g) natúr tofu
  • 4 evőkanál citromlé
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 kávéskanál só

Opcionális ízesítők:

  • fokhagyma
  • hagyma
  • mustár
  • pirospaprika
  • aprított zöldfűszer – kapor, bazsalikom, kakukkfű, snidling, amit szeretünk
  • őrölt bors
  • aszalt paradicsom

Elkészítés: A tofut felkockázzuk, és egy szűrőbe téve hagyjuk 10 percet kicsöpögni, majd egy késes robotgépbe vagy turmixba tesszük, hozzáadjuk a citromlevet, az olívaolajat és a sót, és simára, krémesre összeturmixoljuk.

Ízlés szerint gazdagíthatjuk bármilyen fűszerrel, ízesítővel a fentiekből vagy saját ötletünk alapján. Tökéletes szendvicsre, mártogatósnak, a hűtőben, jól záródó dobozban 4-5 napig eláll.

Én nagyon szeretem a sárgaborsót, akár leves, akár főzelék készül belőle. Azért is szuper alapanyag, mert önmagát besűríti, nem kell hozzá se rántás, se habarás, mégis tartalmas, tápláló fogás. Én csak egy kis hagymát és tejszínt használok hozzá.

Forrás: Kard Éva

Amennyiben a húsvétra főzött sonka levéből esetleg került a fagyasztóba is, akkor mindenképpen elérkezett a sárgaborsóleves főzésének az ideje, de ha nem raktunk el belőle, vagy már elfogyott, akkor egy kis füstölt szalonna bőrkéjét belefőzhetjük a levesbe, mert a füstös íz azért nagyon jól passzol hozzá.

Forrás: Kard Éva

Sárgaborsó-krémleves

Hozzávalók:

  • 20 dkg sárgaborsó
  • 1 fej vöröshagyma
  • 5 dl sonkafőzőlé
  • 5 dl víz
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • a tálaláshoz ízlés szerint feldarabolt füstölt, főtt sonka

Elkészítés: A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd adjuk hozzá a felhevített olajhoz, és pároljuk üvegesre. Amikor már kellően megpárolódott, adjuk hozzá a előzőleg megmosott és alaposan lecsepegtetett sárgaborsót. Keverjük össze, és öntsük fel a sonka főzőlevével és a vízzel, majd ízlés szerint sózzuk. Forraljuk fel, majd a hőfokot mérsékelve addig főzzük, hogy a borsószemek teljesen megpuhuljanak, és már kezdjenek szétfőni.

Amikor a borsó már puhára főtt, állandó keverés mellett csorgassuk a leveshez a tejszínt, és forraljuk fel, majd zárjuk el a gázt, mert főzni már nem kell.

A főtt füstölt sonkát ízlés szerint szeleteljük fel. Tálaláskor merjük a levest tányérba, ízlés szerint tegyünk rá az előzőleg feldarabolt sonkából, majd úgy kínáljuk.

Forrás: Kard Éva

Hozzávalók:

  • 1 cs zöld spárga
  • 25 dkg zöldbab (pl. fagyasztott)
  • 1 csokor kapor
  • 1 cs újhagyma
  • 2 dl tejföl só (ízlés szerint)
  • 2 tk ételízesítő
  • őrölt fehér bors (ízlés szerint)
  • késhegynyi őrölt szerecsendió
  • 7 dl víz

Elkészítés:

A spárgát hajlítsuk meg, törjük le a fás részét, majd alaposan mossuk meg. Ezután vágjuk le a bimbókat, és tegyük félre, a szárrészt pedig vágjuk kisebb darabokra.

A zöldbabot daraboljuk fel, a kaprot vágjuk fel apróra. Az újhagymát vékonyan szeleteljük fel. (A zöld szárrészéből is vágjunk egy keveset hozzá.)

Egy edénybe tegyük bele a feldarabolt zöldbabot, az apróra vágott kaprot, a vékonyra szeletelt újhagymát, a spárga feldarabolt szárrészét, majd öntsük fel a vízzel.

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá az ételízesítőt és a szerecsendiót, majd főzzük a zöldségeket puhára.

Amikor a zöldségek már puhára főttek egy kisebb edénybe merjünk át a léből 2-3 merőkanálnyit, tegyük bele a félretett spárgabimbókat, és pár perc alatt főzzük roppanósra.

Ezután szedjük ki a főzőléből a bimbókat, és tegyük félre.

A főzőlevet ezután öntsük vissza a levesbe, adjuk hozzá a tejfölt, majd turmixoljuk le, vagy botmixerrel pépesítsük a zöldségeket. Ezután tegyük bele az előzőleg roppanósra főzött spárgabimbót, fedjük le az edényt, és tálalásig tartsuk melegen.

Tálaláskor ízlés szerint kínálhatunk a krémleves mellé ropogósra sült kiflikarikákat, de megszórhatjuk pl. reszelt sajttal is. 

Jó étvágyat hozzá!

Néha olyan jóleső egy falatnyi édesség a délutáni kávéhoz, meglepni a kollégákat vagy a gyerekeink osztálytársát egy kis édes meglepetéssel – csupán egy falat intenzív és isteni desszerttel, ami jó hangulatot kelt, és emlékként mindig megmarad, ehhez pedig tökéletes ez a pofonegyszerű kis kókuszos csók, ami pikk-pakk összeállítható, mégis mindenkit levesz a lábáról.

Filléres, mégis kényeztető finom falatka az alábbi kókuszcsók, amit egy narancs reszelt héjával tökéletesen megbolondíthatunk – ez a két trópusi gyümölcs ritkán szerepel egy desszertben, pedig nagyon jól passzolnak, érdemes kipróbálni!

Kókuszos-narancsos csók

Hozzávalók:

  • 25 dkg kókuszreszelék
  • 1 narancs reszelt héja
  • 7,5 dkg cukor
  • 5 dkg liszt
  • 3 tojásfehérje
  • csipet só

Elkészítés: A kókuszreszeléket egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a liztet és a cukrot, összekeverjük. Hozzáreszeljük a narancs héját, egy csipet sót adunk hozzá, majd a tojásfehérjéket, és kanállal lalaposan összekeverjük, majd sütőpapírral fedett tepsire teáskanálnyi adagokat halmozunk belőle.

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 10-12 perc alatt megsütjük, míg picit pirulni kezd. Hagyjuk kihűlni, majd jól záródó dobozban tároljuk.

Tipp: Partira, gyerekzsúrra tálalhatjuk színes papírkapszlikban is!

1. Minden a vásárlásnál kezdődik: amikor csak tehetjük, válasszunk szezonális és helyi alapanyagokat! Szerencsére ma már egyre több helyi termelői kis piac és olyan mozgalom van, akik összegyűjtik vidéken a hazai remek és friss zöldséget, gyümölcsöt, de akár sajt- és kolbászféléket. Sokkal kevesebb csomagolással, jobb hangulatban és sokszor jóval reálisabb áron jutunk így szép és friss áruhoz, ráadásul így egy csomó gazdálkodónak munkát és megélhetést is biztosítunk.

2. Nem kell lemondani azért az egzotikusabb gyümölcsökről, citromról, narancsról, vagy éppen a praktikus avokádóról, de áprilisban olyan szőlőt vagy szilvát venni, ami körbeutazta a világot, szerintünk teljesen felesleges. Ha változatosabb gyümölcskínálatra vágyunk már, teljesen joggal, akkor válasszunk fagyasztott gyümölcsöket – turmixba tökéletes!

3. Ha lehet, kerüljük a rengeteg csomagolóanyaggal talán mutatósan tálalt alapanyagokat – amit megvásárolunk, annak egy része megy a kukába, teljesen feleslegesen fokozva a hulladéktermelést.

4. Vásárláskor vigyünk magunkkal egy kosarat vagy textiltáskát, ezekből már nagyon csinos darabok léteznek – felesleges szemetet termel a nejlonzacskó, amit ráadásul drágán vásárolunk meg a pénztárnál, és feltehetően sosem használunk újra.

5. Takarékoskodhatunk a sütőpapírral is, ami egy rendkívül praktikus dolog – nem kell vajazni, lisztezni, könnyebb mosogatni -, de jó tudni, hogy adott esetben többször is használható, ha például pizzát, melegszendvicset, egész padlizsánt, krumplit, édesburgonyát, szelet sütőtököt sütünk rajta…

6. Ugyanígy spórolhatunk a fóliával és az alufóliával is. Nem kell háromszor körbetekerni, ha feltétlenül szükségünk van rá, de sokszor teljesen el is hagyható a használatuk, ha jól záródó dobozt használunk helyettük.

7. Takarékoskodhatunk az energiával is – és ezzel a bolygót is segítjük -, ha fedőt használunk. Gyorsabban elkészül az étel a bezárt térben, vagyis kevesebb energiát használunk hozzá, ergó pénztárca- és környezetbarát.

8. Fedezzük fel újra a kuktát! Kiment a divatból, pedig nagyon praktikus jószág – a magasabb nyomás alatt gyorsabban főnek meg benne az alapanyagok, különösen húsok, babos ételek esetében használható, nagyon praktikus és szerencsére ma már nem alumíniumból készülnek, és nagyon mutatós, szerethető formájú példányokat találunk belőlük.

9. A mosogatás sok háztartásban az egyik legkényesebb pont, de környezettudatosság szempontjából is érzékeny téma. Ha a mostoha házi munka nagy részét a modogatógép végzi, akkor érdemes igazán ügyesen és jól feltölteni, de még ebben az esetben sem árt egy ügyes kütyüt beszereznünk, az úgynevezett perlátort, ami a csaptelepre szerelhető, és a vizet permetszerűvé alakítja – a sagítségével pedig 70–85% víz spórolható meg.

10. A papírszalvéta és a konyhai papírtörlő ma már rengeteg háztartásban kitúrta a textiles változatokat, pedig ma már nem is kézzel mosunk. Lehet, hogy amolyan úri huncutságnak tűnik a textilszalvéta, de egy hétig használhatjuk, ahogy a konyharuhát is, utána pedig a mosógép újjá varázsolja, míg a papíros változat egyszerűen hulladék. Arról nem is beszélve, mennyire hangulatos és házias tud lenni a saját készítésű, névvel ellátott szalvétagyűrűbe gyömöszölt textilszalvéta! Vendégeknek, egy alkalomra használhatunk papírt, de családilag sokkal jobb, környezettudatosabb és spórolósabb megoldás a textil.

A torma nemcsak finom, de nagyon egészséges is: remek vértisztító, segíti az emésztést és az epe működését, antibakteriális hatású, csillapítja a köhögést – így érdemes gyakrabban fogyasztani, és nem csak a húsvéti sonka mellé. Egy melengető, pikáns krémlevesben például nagyon jól megszelídül az amúgy nagyon is csípős torma. A leves alapja krumpli, amit egy alma tesz izgalmassá és picit édeskéssé, tejszín selymesíti, az egészet pedig megbolondítja a torma. Rém egyszerű és gyors, mégis nagyon finom, különleges és szokatlanabb ízvilágú fogás, szerintünk isteni…

A tormakrémlevest tálalhatjuk csak magában is, de készíthetünk hozzá pirított kenyérkockát, vagy nagyon finom kis kockázott sonkával vagy füstölt lazaccal is, de akár főtt tojással és baconcsipsszel is.  

Tormakrémleves

Hozzávalók:

  • 1 fej hagyma
  • 4 közepes krumpli
  • 1 alma
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 liter zöldségalaplé vagy sonka főzőleve
  • 2 dl tejszín
  • 3 evőkanál csemege reszelt torma
  • só, bors

Elkészítés: A hagymát meghámozzuk és apróra vágjuk. A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, az almát kicsumázzuk, megpucoljuk, feldaraboljuk.

A vajat egy lábasban felforrósítjuk, rádobjuk a hagymát, pár percig kevergetve dinszteljük, majd hozzáadjuk a krumplit és az almát, ezzel is kicsit pirítjuk, majd felöntjük a zöldséglevessel vagy sonka főzőlevével, és félig lefedve kb. 15 perc alatt megfőzzük. Botmixerrel krémesre mixeljük, majd a tűzre visszatéve hozzáadjuk a csemege reszelt tormát és a tejszínt, jól elkeverjük, megkóstoljuk, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Azonnal tálaljuk, levesbetétnek pirított bacont és főtt tojást kínálhatunk mellé.

Ami egészséges, az drága, mondják sokan, és valóban sok ilyet találunk, de nagyanyáink klasszikusaihoz visszanyúlva érdemes néhány olyan alapélelmiszerrel újra megbarátkozni, ami változatosabbá és pénztárcabarátabbá teheti a konyhai repertoárunkat.

Árpagyöngy

Az árpagyöngy – ami nem más, mint hántolt árpa – méltatlanul kikopott a menüinkből, pedig nagyon finom gabonaféle, ráadásul az egyik legolcsóbb is. Ritkán használjuk, leginkább csak sóletbe, pedig nagyon finom önmagában is vagy zöldségekkel, hússal összefőzve. Ruganyosabb, harapósabb, mint a rizs, sok folyadékot felvesz, és a fűszerek aromáit nagyon jól felveszi. Rizottónak, salátának is ideális, diétában is ajánlott, mert lassú felszívódású szénhidrátokban gazdag, ráadásul a legtöbb rostanyagot tartalmazó gabonafélénk. Isteni rizottó készíthető vele, például ezzel a recepttel >>

Forrás:
Kard Éva

 

Sárgaborsó

Míg a vöröslencse divatos, a sárgaborsónak sokkal rosszabb a PR-ja, pedig közeli rokonok, csakhogy négyszeres-ötszörös ár a különbség, pedig ugyanúgy gazdag ásványi anyagokban – kálium, kalcium, magnézium, cink, foszfor, mangán és vas is van benne, valamint remek B-vitamin-forrás, így a tavaszi fáradtság ellen is hatékony. Nemcsak rostokban, de fehérjében is gazdag, segíti az emésztést, így adjunk neki még egy esélyt a menzás "betonfőzelékek" után, krémlevesnek vagy egy remek görög egytálételként >>

 

Kukoricadara

Nemcsak filléres, de villámgyors is az elkészítése, forró víz vagy víz és tej keverékében pár perc alatt selymes kásává főzhető, ami kis túróval, tejföllel, reszelt sajttal laktató és könnyű fogás lehet bármikor, amikor sietősre kell fognunk. A kukoricadara ráadásul gluténmentes, szinte korlátlan ideig eltartható, nagyon szapora, és akár sütemény alapja is lehet, mint ennél a zseniális olasz desszertnél >>

 

Csirkemáj

A spórolós konyhában a húsféle a legszűkebb keresztmetszet, de a csirkemáj sosem okozhat csalódást. Ha fagyasztva vesszük, akkor tényleg nagyon kiadós, frissen kicsit többet fizetünk érte, de úgy is bőven pénztárcabarát. B-vitaminokban, vasban gazdag fehérjedús, rendkívül jól használható alapanyag, resztelve néhány perc alatt elkészül kis hagymával összesütve, de baconszeletekbe tekerve, sütőben vagy serpenyőben sütve is remek és igazán egyszerű fogás, de bundázva is süthetjük, mint ebben a receptben >>

Forrás:
Hajós Ágnes

Szeretek nem túl népszerű alapanyagokat is használni, és párszor, mikor az átlagosnál is kedvezőbb volt az ára, vettem pulykaszárnyat is. Csak pozitív dolgokat tudok írni róla. Nagyon jó az íze, nem száraz, mint alapjában a pulyka húsa, a rajta lévő bőrt pedig isteni ropogósra lehet sütni.

Fokhagymával tűzdelt pulykaszárny sült zöldségekkel és pecsenyeszósszal

Hozzávalók 4 főre:

  • 3 db pulykaszárny
  • 3 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál sültcsirke-fűszer
  • 20 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál paradicsompüré

A körethez:

  • 3 zsenge cukkini
  • 4 paradicsom
  • olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só, bors

Elkészítés: A pulykaszárnyakat a forgóknál kettévágjuk, hegyes késsel több helyen 3 cm mélyen megszúrjuk. A fokhagymákat megpucoljuk, ha nagyok a gerezdek, hosszában kettőbe-háromba vágjuk, a lyukakba tömködjük. 2 nagy evőkanál vajat felolvasztunk, összekeverjük a fűszerkeverékkel, majd alaposan bedörzsöljük vele a szárnyakat.

Egy tepsi alját kikenjük olívaolajjal, belefektetjük őket, egy ujjnyi vizet aláöntünk, alufóliával befedjük. 170 fokos sütőben kb. 1,5 órát sütjük-pároljuk, majd a fóliát levéve pirosra sütjük a húsok bőrét.

Mikor kész, kivesszük a szárnyakat, a tepsit alacsony lángra fektetjük, kanállal óvatosan megpróbáljuk felkapirgálni a pörcöket. Ezután hozzáadjuk a paradicsompürét és egy evőkanál vajat, majd mártásos tálba szűrjük.

A cukkiniket ferdén 1 cm-es, a paradicsomokat 2 cm-es karikákra szeljük. 1 dl olívaolajba nyomjuk a 2 gerezd fokhagymát, teszünk bele fél mokkáskanál sót és őrölt borsot. Teflon- vagy grillserpenyőt hevítünk, a szeletelt zöldségeknek az egyik felét bekenjük a fűszeres olajjal, belefektetjük. Miközben sülnek, a felfele levő felüket is megkenjük az olajjal, majd megfordítva készre sütjük.

A húst és a zöldséget tányérra téve, a mártást kis tálkában mellette kínáljuk.

Pulykaszárny tejszínes gyümölcsmártással és sajtfelfújttal

Hozzávalók 4 főre:

  • 3 db pulykaszárny
  • 2 kávéskanál turbolya
  • 2 kávéskanál lestyán
  • 2 kávéskanál borsikafű
  • 2 dl rozé
  • só, bors
  • olaj

A gyümölcsszószhoz:

  • 1 nagy alma
  • 1 nagy őszibarack
  • szegfűszeg, fahéj
  • folyékony édesítő
  • 1,5 dl tejszín
  • 2 kávéskanál étkezési keményítő
  • 1/2 citrom leve

A sajtfelfújthoz:

  • 10 dkg emmentáli vagy más zsíros sajt
  • 3 tojás
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg liszt
  • 3 dl tej
  • só, bors

Elkészítés: A szárnyakat kettévágjuk, a fűszereket és 3 evőkanál olajat összekeverjük, a bőrét alaposan bedörzsöljük vele. Előmelegítjük 170 fokra a sütőt, egy tepsibe fektetjük a szárnyakat. Alájuk öntjük a bort és annyi vizet, hogy összesen 1 ujjnyi legyen. 2 órát sütjük, közben többször meglocsoljuk a pecsenyelével, esetleg párszor meg is fordíthatjuk.

A szószhoz a gyümölcsöket kockára vágjuk, szegfűszeggel, fahéjjal és egy darab citromhéjjal feltesszük főni. Az étkezési keményítőt összekeverjük a tejszínnel és 1 dl vízzel. Ha már kicsit megpuhultak a gyümik, besűrítjük a levét a keményítős tejszínnel. Belenyomunk pár csepp citromlét, és a folyékony édesítőt ízlés szerint adagoljuk.

A felfújthoz a tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A megolvasztott vajon zsemleszínűre pirítjuk a lisztet, felöntjük tejjel, besűrítjük. A tűzről levéve egyenként belekeverjük a tojássárgákat, 8 dkg sajtot, sózzuk, borsozzuk. Végül hozzáforgatjuk a tojásfehérjehabot is.

6 szufléformát vajjal kikenünk, kilisztezünk. Beletöltjük a tojásmasszát. Egy tepsibe állítgatjuk őket, majd a formák feléig felöntjük forró vízzel. 180 fokon 25–30 percig sütjük, míg a teteje megemelkedik és halvány barnás színt kap.

A sütőből kivéve rászórjuk a maradék sajtot, majd azonnal tálaljuk a hússal és a gyümölcsszósszal.