Írd be, mit keresel:

Egy jó érett avokádóból, némi olajbogyóval, pár darab főtt tojással és ízlés szerinti fűszerezéssel pikk-pakk elkészíthetjük ezt a finom krémet. Megvásárlás után a kissé még éretlen avokádót én mindig becsomagolom újságpapírba, majd megvárom, hogy 2-3 nap alatt kellően megpuhuljon.

Forrás: Kard Éva

Mivel az avokádó állás közben elveszti a szép színét, így nem sokkal fogyasztás előtt érdemes csak elkészíteni ezt a finom krémet, persze azért időt hagyva annak, hogy az ízek összeérjenek. Tálaláskor pedig ízlés szerint kínálhatunk mellé friss péksüteményt, kétszersültet, pirítóst.

Olívás avokádókrém

Hozzávalók:

  • 1 db avokádó
  • 10 dkg olívabogyó
  • 2 db főtt tojás
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1/2 citrom leve
  • 1 teáskanál dijoni mustár
  • őrölt fehér bors

Elkészítés: Az avokádót vágjuk félbe, majd emeljük ki a magját. Ezután kanalazzuk ki a húsát, majd villával törjük össze.

A keményre főtt tojást villával szintén nyomkodjuk össze, majd adjuk az avokádóhoz.

Az olívabogyót ízlés szerint vágjuk fel apróra, majd az olívaolajjal együtt adjuk hozzá az avokádóhoz.

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a mustárt, a citromlevet, majd keverjük össze, és tálalásig hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek összeérjenek.

Az elkészült avokádókrémet ízlés szerint friss péksüteménnyel, kétszersülttel, pirított kiflikarikákkal kínáljuk reggelire vagy éppen vacsorára.

Forrás: Kard Éva

Ha szeretnénk egy kis napfényt csalni a szürke téli napokba, nem árt egy kis mediterrán ízvilágot csábítani a konyhába: pár görög alapanyaggal felvidíthatunk mindent, még egy egyszerű kelt tésztát is: kevés oregánó, aprított olívabogyó és egy kis morzsolt feta – vagy krémfehér sajt – hozzáadásával is isteni finomság készíthető.

Magában egy pohár bor mellé társaságban, salátával főételnek is isteni finom, frissen az igazi – az alaptésztát pedig pizzához is tökéletesen jól használhatjuk.

Fetás-olívás csavart zsemle

Hozzávalók:

  • 1 csomag porélesztő
  • 3 dl meleg víz
  • 1 teáskanál cukor
  • 50 dkg liszt
  • 3 dl víz
  • 1 teáskanál só
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál szárított oregánó
  • 10 dkg feta sajt
  • 10 dkg olajbogyó
  • 1 tojássárga
  • (fekete) szezámmag a tetejére

Elkészítés: Az élesztőt és a cukrot egy keverőtálba tesszük, felöntjük kézmeleg vízzel, elkeverjük, és 10 percre félretesszük, amíg beindul az élesztő. Közben a lisztet, az oregánót és a sót egy másik tálban összekeverjük, majd az élesztős vízhez adjuk, és elektromos robotgép dagasztó karjával 5-6 perc alatt bedagasztjuk, majd az olívaolajat és a sót is hozzáadva még 1 percet dolgoztatjuk a gépet.

Ezután konyharuhával letakarva langyos helyen 1 órát kelesztjük.

A tésztát lisztezett munkafelületen kicsit átgyúrjuk kézzel, majd sodrófával 10 részre osztjuk, egyesével kinyújtjuk, megszórjuk morzsolt fetával és finomra vágott olívabogyóval, feltekerjük, kicsit megcsavarjuk, majd a két véget összeillesztve koszorúvá formázzuk. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk, és konyharuhával letakarva még 30 percet hagyjuk kelni langyos helyen.

Ezután lekenjük 1 tojássárga és 2 evőkanál víz keverékével, meghintjük kevés fekete szezámmaggal – sima szezámmag, de akár kömény, római kömény, durvább só, reszelt sajt is lehet -, és 180 fokos sütőbe tolva 20-25 perc alatt szép pirosra, mosolygósra sütjük.

Elsőre talán furcsának tűnhet, de rengeteg ízanyagot tartalmaznak ezek az apró magok: akkor miért is ne használnánk fel, nem igaz? Nem beszélve arról, hogy érdemes mindig a magos bogyókat választani, hiszen ezeknek sokkal jobb az ízük, mint kimagozott társaiknak.

Mediterrán étrend az egészségért, diéta a fogyásért

Mediterrán étrend az egészségért, diéta a fogyásért
Forrás:
iStock

Ha hozzáadjuk az olajhoz a magokat, és pár napig benne tároljuk őket, a magok íze átjárja majd az olajat. Egy silány fajta olajtól persze csodát nem várhatunk, de ezzel a trükkel javíthatunk az aromáján.

Előnyök

  • kevésbé pocsékoljuk az élelmiszert
  • pénzt spórolunk
  • jobb ízű olívaolajat kapunk

Hátrányok

  • ha a magokat bedobáljuk az olajba, sajnos már nem lesz olyan hosszú életű az olaj, ezért érdemes kisebb adagokban készíteni a „felturbózást”, éppen csak akkora mennyiségben, amit rövid időn belül – maximum egy héten belül – fel is fogunk használni. A biztonság kedvéért pedig tároljuk hűtőszekrényben.

Ti kipróbáljátok?