Írd be, mit keresel:

Olívaolaj

Aki szereti és gyakran fogyaszt salátát, az pontosan tudja, hogy a minőség ég és föld tud lenni két olívaolaj között. Nem kell feltétlenül a legdrágábbat választani, gourmet boltban beszerezni, de arra nagyon érdemes törekedni, hogy sötét üvegben kapható és extra szűz legyen. Az, hogy olasz, spanyol, görög vagy portugál, már ízlés és pénztárca kérdése, de mindenképpen hidegen sajtolt legyen, és lehetőség szerint olyan, aminek a pontos eredete fel van tüntetve az üvegen. Szupermarketekben is kapható jó minőségű, és nem annyival drágább, mint amennyivel finomabb és értékesebb, ráadásul sokáig is kitart, és egészen más ízélményt nyújt akár salátán, akár főzéshez használva.

Ecet, borecet, balzsamecet

A sima ecet leginkább savanyúsághoz és takarításhoz való ma már, mióta elterjedtek a finom borecetek és balzsamecetek. Ezekből is érdemes a jobb minőséget választani, mert gyakorlatilag az örökkévalóságig elállnak, pár csepp vagy kanálka elég belőlük, és egészen más ízeket érhetünk el velük, mint silányabb társaikkal. Érdemes többféle, kisebb kiszerelésű ecetet beszerezni, és ezekkel játszani, kísérletezni – jóféle ecettel és olívaolajjal minden saláta egy egészen más kategória.

Mustár

Lehet magos, krémes, csípős, édes, de a legjobb, ha többféle is van belőle otthon, így tudjuk variálni a különféle vinaigrette-ekbe, salátaöntetekbe, de akár húsok pácolásához is. Az olcsóbb, egyszerű mustárok szúrós, ecetes szaga elronthatja az ételt, míg az igazán finom, akár ízesített, fűszerezett mustárok önmagukban is élvezetesek natúr sült húsok, kolbász vagy virsli mellé, de akár kis kanálnyi főzelékbe, levesbe téve is tökéletes kiegészítője lehet az ételnek. Hosszan kitart, nem romlékony, ha finomat választunk, meghálálja!

Rizs

A rizs rengeteg féle lehet, és az az igazság, hogy tud egészen kiábrándító is lenni. És ez nemcsak az elkészítésétől függ, hanem a rizs minőségétől is. Az olcsóbb zacskós rizsből lehetetlenség finomat készíteni, míg a minőségi rizs maga a csoda. Illatos, önmagában is finom, és még ha a drágábbat is választjuk, az sem egetverő, viszont ég és föld a különbség a kezelhetetlen olcsóbb fajtával összevetve. Ezen tényleg nem érdemes spórolni!

Csokoládé

Ha csokit használunk a konyhában, akkor biztos, hogy valami kényeztető finomságot készítünk, és egyáltalán nem mindegy, milyen csokit használunk. A tortabevonó nem csoki, nem véletlenül nevezik így, hiszen összetételéből fakadóan nem érdemli ki a csokoládé nevet. Nem kell természetesen a legfinomabb belga vagy svájci csoki egy desszertbe, de a kakaótartalmat érdemes megnézni vásárláskor, és az biztos, hogy a minőségibb csokik nem a legolcsóbbak, viszont így sokkal finomabb, csokisabb lesz a desszertünk vagy forró csokink.

Laura Vitaleaz az egyik leghíresebb olasz gasztro-vlogger, akinek ezrek követik a sikeres YouTube-csatornáját, a Laura in the kitchentt. Laura a PopSugar oldalán három olyan jó tanácsot osztott meg, amiket még ő is a nagymamájától tanult, amikor gyerekként mellette kíváncsiskodott a konyhában.
 

Objektum doboz

Nézzük, miket tanácsol Laura:

1. Legyen otthon mindig egy üveg olcsóbb és egy üveg jobb minőségű olívaolajad

Laura azt mesélte a PopSugarnak, hogy a drágább olajat kizárólag olyan speciális szószok készítéséhez használták már a szülei és a nagyszülei is, amelyeket nem kellett főzni (pl. a bazsalikomos pesto és bruschetta), vagyis ahol fontos, volt, hogy domináljanak és frissek maradjanak az ízek, míg az olcsóbb olajat főleg főzéshez használták, pl. olyan zöldségek párolásához, mint mondjuk a kelkáposzta.
 

2. Ne dobd ki a parmezán külső kérgét

Hanem rakd a fagyasztóba, és egy kisebb darabot tegyél bele a a levesbe, amikor azt elkezded főzni. Állítólag felszabadítja az ízeket, Laura saját bevallása szerint sosem hagyná ki ezt a lépést, amikor levest főz. Úgy véli, nélküle nem lesz olyan ízletes egyik levese sem.

3. Az idő legalább annyira fontos része a főzésnek, mint az étel bármilyen más összetevője

Laura nagymamája szerint nagyon fontos, hogy az idő, amit rászánunk a főzésre, az tényleg arról szóljon, vagyis ne rohanjunk át bizonyos lépéseken, élvezzük annak minden pillanatát. Persze nehéz ezt mindig kivitelezni, de közben tényleg nagyon fontos, hogy ha főzésre adjuk a fejünket, akkor azt próbáljuk meg élvezetből tenni, és inkább válasszunk olyan ételt, amelynek elkészítése kevesebb időt igényel, mint hogy összecsapjuk bizonyos részeit.
 

Forrás:
Flickr – Stijn Nieuwendijk

Az ízesített olajat használhatjuk grillezéshez, megkenhetünk vele húsokat vagy zöldségeket, meglocsolhatjuk vele a salátákat, belekeverhetjük a burgonyapürébe, vagy egyszerűen csak belemártogathatunk egy friss, ropogós bagettet.

Nálunk mindig megtalálható a kamrában, ha ti is szívesen követnétek a példánkat, mutatjuk, hogyan kell elkészítenetek!

Amire szükség lesz

  • 2 csésze olíva- vagy szőlőmagolaj
  • 6 kakukkfűágacska
  • 3 babérlevél
  • csilipehely vagy 3 kisebb szárított egész csili
  • 6 fej fokhagyma

Tegyük az összes hozzávalót egy serpenyőbe, majd alacsony lángon főzzük addig, míg a fokhagymák meg nem puhulnak – ne barnuljanak, csak puhuljanak.

Hűtsük le, majd öntsük egy üvegbe.

Hűtőszekrényben akár 4 hónapig is eláll.

(Fotó: flickr – Stijn Nieuwendijk)

Mac & cheese – Anthony egyik kedvenc étele

Mac & cheese – Anthony egyik kedvenc étele
Forrás:
Flickr – Edson Hong

Anthony körbeutazta a földet, jobbnál jobb és izgalmasabbnál izgalmasabb ételeket kóstolhatott a világ minden táján, listája mégsem mondható szélsőségesnek, túl extrának vagy számunkra beszerezhetetlennek.

A lista:

  • mozzarella vagy burrata sajt
  • vaj
  • jó minőségű olívaolaj
  • elbow (könyök) macaroni – a mi szarvacskánk megfelelője
  • cheddar sajt, vagyis könnyen olvasztható cheddarszerű sajt – ahogy ő fogalmaz

Tegye fel a kezét, aki meglepődött!

(Via: huffingtonpost, fotó: flickr – LWP kommunikáció)

Forrás:
iStock

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik legfontosabb alapanyaga. Ezenkívül számtalan kiváló tulajdonsággal rendelkezik mind az egészség, mind a szépségápolás területén. Ennek a kis útmutatónak a segítségével fedezze fel ön is az olívaolaj áldásos hatásait, használja fel a különböző tanácsokat és ötleteket. Vesse be őket a ráncok és a száraz bőr elleni harcban, erősítse velük haját és körmeit, lazítsa el az izmait.

Tápláló tejes fürdő

Zuhanyzás és szivacsos ledörzsölés után a leghatékonyabb, amikor az elhalt hámsejtektől megszabadultunk. A kiöblített kádba meleg vizet engedünk, közben 5 dkg zsíros tejport elmorzsolunk egy tálkában 1-2 kanál olívaolajjal. A meleg vízzel teli kádba öntjük, elkeverjük, akár egy kis illóolajat is csepegtethetünk a vízbe. 10-15 percig pihenünk a vízben, miközben a bőrünk örvendezik a tej és az olaj tápláló hatásának. A fürdő után a törölközővel ne dörzsöljük a testünket, csak finoman itassuk fel a nedvességet.

Forrás:
iStock

Testradír és hidratálás – 2 in 1

Hetente egyszer érdemes bevetni ezt a zseniálisan egyszerű és olcsó testápoló trükköt. 1 evőkanál olívaolajat és 1 evőkanál sót keverjünk el 1 dl szobahőmérsékletű joghurtban. Zuhanyzás után, még a kádban állva alaposan dörzsöljük be a bőrünket az olajos-sós joghurttal. A só szemcséi börradírként dolgoznak, míg az olaj és a joghurt táplálja a bőrünket. Néhány perc masszírozás után öblítsük le alaposan a testünket, majd törölközővel óvatosan, nem dörzsölve itassuk fel a nedvességet a bőrünkről.

Arcápolás természetesen

Arclemosótej helyett nyugodtan használhatunk zsíros tejet vagy tejszínt, nem véletlen a kozmetikum elnevezése. Szépen tisztítják ezek a tejtermékek az arcbőrt, egyben pedig táplálják is. A szemkontúr környékét áttörölhetjük egy kevés vattapamacsra cseppentett olívaolajjal is. Fontos, hogy ne hidegen használjuk, langyosan jobban ki tudja fejteni hatását mindenféle zsiradék. Néhány perc finom masszírozás után langyos vízzel öblítsük le.

Forrás:
iStock

Frissítő arctonikot is találunk a konyhában: az egzotikus édességekhez használatos narancsvirágvíz és rózsavíz tökéletes frissítők, ráadásul nagyon kellemes az illatuk, és amilyen finomak a sütikbe, limonádékba téve, olyan jótékonyan hatnak a bőrre. A rózsavizet pórusösszehúzó, feszesítő hatása miatt, míg a narancsvirágvizet bőrnyugtató hatása miatt érdemes használni vattapamacsra öntve, amivel egyszerűen áttörölgetjük az arcbőrt. Néhány herbatea filterét is használhatjuk természetes arctonikként. Miután elkészítettük a teát, a még meleg, de már nem forró, nedves filterrel egyszerűen csak áttöröljük a tiszta arcbőrt. Jó tudni, hogy a kamilla a száraz, a hárs a normál, a menta pedig a zsíros bőrre ideális.

Forrás:
iStock

Arcpakolásokhoz is jó alapanyagokat találunk a konyhában, mégpedig bőrtípusunknak megfelelően.

Száraz bőrre tökéletes az avokádó, amiből 1-2 kanálnyit pépesítünk villával, majd néhány csepp olívaolajjal elkeverjük, felvisszük a tiszta arcbőrre, és 10-15 perc pihentetés után langyos vízzel leöblítjük.

Zsíros bőrre nagyon jótékonyan hat az élesztő, ami nem csak harmonizálja és elveszi a bőrfényességét, de táplálja is. Egy csomag instant élesztőt elkeverünk krémesre egy kis langyos vízzel, majd egyenletesen felvisszük a bőrre, hagyjuk 10-15 percet állni, száradni, majd langyos vízzel leöblítjük.

Pattanásos bőrre ideális a paradicsom és az eper. A paradicsomot kékony karikákra vágva tesszük a bőrre, az epret pürésítve kenjük az arcra. 15 perc alatt csodákat tesz – tisztít és gyógyít.

A fáradt, szürkés, fakó bőrre a legjobb a mézes joghurt – 1-1 kanálnyit langyosan összekeverjük, majd a bőrünkre kenjük, és 10-15 percet hatni hagyjuk, majd langyos vízzel lemossuk.