A piacon még kapható, ráadásul jó árban a húsos és aromás szabadföldi paprika, de már nem sokáig élvezhetjük, kifutóban van a szezonja, ezért érdemes belőle eltenni télire, intenzív ízét üvegbe zárni. Elképesztően egyszerű, csak egy késes robotgép vagy daráló kell hozzá, paprika és némi só, és pár perc alatt meg is vagyunk.
A paprikakrém nagy előnye, hogy nem kell hozzá tartósító, mert a só tökéletesen konzerválja, megőrzi színét és aromáit is – igaz, a főzés során mindig tartsuk fejben, hogy óvatosan sózzunk a paprikakrém használata mellett.
Pörkölthöz, paprikás fogásokhoz, gulyáshoz, csilis babba, de tehetjük más levesekbe, ragukba is, akár körözöttbe – gyakorlatilag bármibe, amibe egyébként egy kis paprikát vagy lecsóalapot tennénk. Arról nem is beszélve, hogy egyedi címkével akár ajándékba is adhatjuk a házi paprikakrémet.
Bármilyen paprikával készíthető, de a jellegzetes paprikás szín, a piros miatt a legjobb hozzá a kápia, a pritamin-, a húsos paradicsompaprika. Ha jót szeretnénk magunknak, termelői piacon szerezzük be, mert ezek jóval ízletesebbek, mint a boltban kaphatók – legalábbis általában. Ízlés szerint tehetünk bele pár szem csípőset is, cseresznyepaprikát például, de a legjobb, ha készítünk erős és édes változatot is, de érdemes kipróbálni egy kis fokhagymával is.
Hozzávalók:
Elkészítés: A paprikákat megmossuk, leszárítjuk, majd kicsumázzuk, lehetőség szerint a magjaitól is megszabadítjuk, feldaraboljuk, és késes robotgépben adagonként megdaráljuk. Lemérjük, hozzáadunk kilónként 15 dkg sót, elkeverjük, és 1-2 órát állni hagyjuk, hogy a só feloldódjon.
Ezután kisebb méretű csavaros vagy kapcsos, alaposan kimosott és leszárított üvegekbe rakjuk, lezárjuk, és mehetnek is a kamrapolcra felhasználásig.
Tipp: ízlés szerint kevés vagy sok csípős paprikát is darálhatunk bele, néhány gerezd fokhagymával is gazdagíthatjuk.
A zamatos paradicsomok és paprikák szezonja most van a csúcson, ilyenkor a legízletesebbek, gyakran készül is belőlük lecsó mindenféle formában, sőt sokan még télre is eltesznek belőle. A paradicsom, a paprika és a hagyma kombója tényleg verhetetlen, és jó hosszú lére engedve, majd pépesítve és átszűrve selymes krémlevessé is könnyedén átalakítható. Hamisítatlan lecsóíz, és még azoknak is bejön, akik nem szeretik a főtt paprika állagát, vagy nem bírja a gyomruk, epéjük a vékony cellulózos héját.
A lecsókrémleves készíthető diétás és mentes változatban, de ahogy a hagyományos lecsónál, itt is indíthatunk füstölt szalonnával, süthetünk hozzá kolbászt vagy virslit, amit tálaláskor a tetejére rakunk, de aki a tojásos lecsót kedveli, süthet hozzá felvert tojásból vékony tojáslepényt serpenyőben, ami csíkokra vágva kínálható a leves mellé, rengeteg a lehetőség, ráadásul nemcsak melegen, de langyosan, hidegen is nagyon finom.
Hozzávalók:
Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát finomra vágjuk, a paprikát és a paradicsomot felkockázzuk. Egy lábasban a felforrósított olajon üvegesre dinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk a paprikát, és időnként megkeverve megvárjuk, hogy egy kicsit összeessen. Sózzuk, borsozzuk, meghintjük a pirospaprikával és a köménnyel, rádobjuk a zúzott fokhagymát és csipetnyi cukrot, átkeverjük, hozzáadjuk a paradicsomot és a vizet, és közepes lángon puhára főzzük.
A levest botmixerrel pépesítjük, majd egy szűrön áttörjük, hogy a héjdaraboktól és a magoktól megszabaduljunk, megkóstoljuk és után ízesítjük.
A levest melegen, langyosan, de akár hidegen is tálalhatjuk, kínálhatunk mellé pirított kolbászkarikát, bacont vagy krutont, de sajtos pirítóssal is isteni.