Írd be, mit keresel:

Ma sajnos csak kis részét használják ki az itt rejlő potenciálnak. A Szigetvártól Mohácsig elterülő vidéken a rendelkezésre álló 7000 hektárnyi területeknek alig több mint 10%-a van használatban. A természeti adottságai lehetővé tennék, hogy a bortermelés fontos szerepet töltsön be a vidék gazdaságában – ahogy az elmúlt kétezer évben mindig. A kelták és a rómaiak is termeltek itt szőlőt, készítettek bort, erről a gazdag múltú városban és a régió számos településén rengeteg régészeti bizonyíték tanúskodik. 

A középkorban az apátságok és a pécsi püspökség voltak a borkultúra első számú továbbvivői. Egy újabb fejezettel gazdagítva a történetet, a török hódoltság ide is eljutatta a kadarkát, ami meghatározó fajta lett egészen a filoxérajárványig.

Forrás:
iStock

Az első, 1893-as magyar bortörvénytől egészen a második világháború utánig a borvidék közvetlen szomszédjával együtt alkotta a Villány-pécsi borvidéket – Baranya majdnem egész területén termeltek akkortájt szőlőt. Ha ugrunk egyet időben, 1949-ben a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Pécsi Kísérleti Telepe alakult meg, az intézmény első igazgatója, dr. Németh Márton ampelográfus nevéhez fűződik a világszerte számon tartott szőlőgénbank létrehozása, az sem meglepő, hogy a legnagyobb egybefüggő pécsi szőlőterület is az intézményhez köthető, a többit mára felemésztette a város.

Forrás:
iStock

Akár vonattal érünk be Pécsre, akár Siklós felől autóval, a domboldalon szembeötlik egy szépen karbantartott szőlőskert, és közepén egy, a francia chateau-kra hasonító épület.

Bár a városban csupán nagyon kevesen foglalkoznak már bortermeléssel, számos borvidéki településen (például Hosszúhetény, Mohács, Szajk, Szigetvár) működnek továbbra is sikeres, korszerű pincészetek, és hát természetesen a háztáji borászkodás sokak hobbija maradt. 

A két szomszédos – és sokkal ismertebb – borvidék, Villány és Szekszárd árnyékában Pécs elsősorban a fehér fajtákról szól, itt van rögtön a helyi legenda, a cirfandli.

De mi is a cirfandli, honnan van nekünk ez a fajtánk?

A legtöbb szakértő úgy gondolja, hogy valószínűleg a Comói-tó környékén volt őshonos, Pécs környékére a XIX. században Ausztriából, Bécstől délre fekvő ültetvényekről került be az akkori káptalan kezdeményezésére. A szocializmusban nem sok babér termett a cirfandlinak, hiszen az érzékenyebb, tömegtermelésre alkalmatlan fajták közé tartozott. A hatvanas évektől kezdve szinte alig maradt belőle a borvidéken, helyébe bőtermő fajták kerültek. A kilencvenes években azonban újabb fordulat történt, a város is felismerte az egyedi fajta jelentőségét, s a pécsi kutatóintézetben Németh Márton és Diófási Lajos vezetésével ismét foglalkozni kezdtek a cirfandli klónszelekciójával. A kísérletek azóta is folytatódnak az egyetemi intézetben, hiszen egy ellenállóbb, rothadásra kevésbé érzékeny, lazább fürtű klón lenne az ideális a termésbiztos, minőségi termesztéshez.

Forrás:
iStock

A fajta elsődlegesen Ausztriában maradt fenn, Gumpoldskirchen környékén, ezen a vidéken közel 100 hektáron termesztik még. Mi ennek kicsivel több mint ötödével büszkélkedhetünk. Nincs belőle sok, viszont ennek ellenére egységes kép sem alakult ki róla. Régebben elsősorban félédes-édes borként gondoltak a cirfandlira, ma viszont egyre többen foglalkoznak komolyabban a száraz változatokkal, sőt, a barrique használatának lehetőségét is többen tesztelik.

Pécsett azonban jól érzi magát az olaszrizling, a rajnai rizling, szép borok készülnek cserszegi fűszeresből és zenitből egyaránt, akad sauvignon blanc, van királyleányka. Vannak szép rozék és sillerek, de olyan cabernet franc vagy akár pinot noir is készült már itt, ami igencsak meglepte a szakértőket. 

És szerencsére egyre több olyan kisebb-nagyobb pincészet akad, amely látja a szebb jövőt. Pécsi lokálpatriótaként nem is mondhatok mást: keressétek a pécsi borokat, fedezzétek fel ezt a kicsi, de annál izgalmasabb borvidéket!

Forrás:
iStock