Az olaszok egyik kedvenc tojásétele a frittata, egy omletthez hasonló egyszerű fogás, amit a tűzhelyen kezdenek el készíteni, de a sütőbe tolva készül el teljesen. Gyakorlatilag bármivel gazdagítható – zöldséggel, sonkával, baconnel, most viszont a maradék spagetti került bele, amivel megsütve egészen pizzajellegű lepényke készült. Nagyon tartalmas és pénztárcabarát, akkor igazán finom, ha kívül ropogósra sül, belül pedig krémesebb marad.
Az ízesítéshez zöldségféléket, felvágottat is használhatunk ízlés szerint, az a lényeg, hogy semmiképpen ne legyen túl leveses, mert akkor nem áll össze szeletelhetővé, de már egész kevés szalámival vagy sonkával is, no meg reszelt sajttal nagyon finom lesz ez a sült tojásos spagetti.

Sült spagetti "pizzának"
Hozzávalók:
Elkészítés: A spagettit sós, forró vízben megfőzzük, majd leszűrjük. Közben a tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a tejet, sózzuk, borsozzuk, villával felverjük, majd belekeverjük a reszelt sajtot és a finomra vágott szalámit vagy sonkát, végül hozzáadjuk a leszűrt spagettit is, és alaposan összeforgatjuk.
Egy fém nyelű serpenyőt felforrósítunk 1 evőkanál olajjal, majd beleöntjük a spagettis tojást, és nagy lángon 5 percig sütjük, majd egy tányért a tetejére szorítunk, és egy hirtelen mozdulattal átfordítjuk. A serpenyőt visszatesszük a tűzre a maradék olajjal, óvatosan belecsúsztatjuk a tányérról a tojásos spagettit, és 180 fokos sütőbe toljuk, és 10 perc alatt készre sütjük.
A sütőből kivéve szeletelve tálaljuk, ízlés szerint sajttal megszórhatjuk, salátát kínálhatunk hozzá.

Édes pizzát akkor igazán jó készíteni, ha amúgy is pizzavacsorát tartunk, de gyerekzsúrra, társasozós, beszélgetős baráti alkalmakra is ideális. A tészta lehet nyugodtan ugyanaz, a csokis mogyorókrém eléggé megédesíti, és hogy ne legyen túl tömény és száraz, érdemes egy kis tejfölös mascarponéval megkenni sütés előtt, ez finoman meglágyítja a tésztát, és kissé ellenpontozza a Nutella töménységét.
Ez az a desszert, ami csakis frissen jó igazán, de jó forró sütőben hamar elkészül, és biztosan mindenki érdeklődve várja a sütő mellett a szokatlan, de nagyon ütős édes pizzát.

Nutellás-mascarponés pizza
Hozzávalók:
A tetejére:
Elkészítés: A tésztához az élesztőt, a cukrot és a meleg vizet összekeverjük, és 10 percre félretesszük. Ha már pezseg, hozzáadjuk az olajat és a sót, a liszthez öntjük, és elektromos robotgép dagasztókarjával kidolgozzuk, majd olajos kézzel gombóccá formázzuk, tálba tesszük, konyharuhával letakarjuk, és langyos helyen legalább 30 percet kelesztjük.
A megkelt tésztát lisztezett felületen kicsit átdolgozzuk, ízlés szerint kisebb vagy nagyobb gombócokká formázzuk, majd egyenként vékony körlappá nyújtjuk. A vaníliás cukorral és a tejföllel kikevert mascarponéval megkenjük, és tepsibe téve 220 fokos sütőbe toljuk, és 8-10 perc alatt megsütjük.
Közben a Nutellát vagy házi mogyorókrémet mikróban vagy gőz föltött kissé meglágyítjuk, és a pizzákat ízlés szerint meglocsoljuk vele. Azon melegükben szeletelve tálaljuk.

A Flammkuchen vagy tarte flambée az elzásziak egyik legkedveltebb étele, hagyományosan húsos szalonnával és hagymával megpakolt lepénykenyér, amit a kemencék hőmérsékletének teszteléséhez használtak. A mindenféle tejterméket imádó franciák a tejfölhöz hasonlatos crème fraîche-sel is megkenték, a németek csak sült szalonnával és hagymával pakolták meg.
Tulajdonképpen nagyon hasonló a töki pomposhoz, a különbség annyi, hogy az eredeti tészta élesztő nélkül készült, ettől nagyon vékony és jó ropogós lepény készült belőle, de a praktikus magyarázat az, hogy így a kelésre nem kellett várni a sütésekor. A tésztába egy kevéske száraz fehérbor került, ettől lett mégis levegősebb, könnyedebb az állaga.

Ma már mindenféle változatban készül, a leggyakrabban előételnek fogyasztják, falatkákra vágva, de természetesen borozgatás mellé vagy akár pizza helyett is készíthetjük – jóval gyorsabban, hiszen nem kell keleszteni, ráadásul a vékony tészta percek alatt megsül.
Elzászi kenyérlángos / Tarte flambée / Flammkuchen
Hozzávalók:
A tésztához:
A feltéthez:
Elkészítés: A lisztet egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a sót, az olajat, a bort és a vizet, pár perc alatt sima tésztává dolgozzuk. Félretesszük 10-15 percre, amíg a többi alapanyagot előkészítjük.
A bacont vékonyra felcsíkozzuk, egy száraz serpenyőbe tesszük, és pár perc alatt kissé elősütjük, majd félretesszük. A hagymát meghámozzuk, félbevágjuk, és vékonyan felszeleteljük.
A tejfölt és a krémtúrót összekeverjük, kis sóval és reszelt szerecsendióval ízesítjük.
A tésztát kettéosztjuk, és egyenként nagyon vékonyra kinyújtjuk lisztezett felületen, de még jobb sütőpapíron, mert így könnyen át tudjuk emelni a tepsibe. Egyenletesen megkenjük a tejfölös keverékkel, megszórjuk a hagymával és a baconnel, végül a reszelt sajttal.
220 fokos sütőbe toljuk, és kb. 15 perc alatt készre sütjük.
Azonnal tálaljuk, mert csak melegen jó, hűlés közben megkeményedik a tészta.

A házi pizzaparti az egyik legjobb családi vagy baráti kuckózós program: a tészta készítése, a feltét előkészítése, a variációk kitalálása közösen a legjobb, a duruzsoló sütőről és a konyhát betöltő illatokról nem is beszélve.

A pizza most kamaszodó fiúk kérésére barbacue-változatban készült, pikáns BBQ szósszal a paradicsom helyett, valamint előpirított csirkefalatokkal és egy kis lilahagymával, de bátran gazdagítható zöldségekkel, kukoricával vagy húsos kaliforniai paprikával. A paradicsomos alapú amerikai pikáns szósz meglepően jól passzolt a pizzához, érdemeskipróbálni, ha egy kis újdonságra vágyunk!

Csirkés barbecue pizza
Hozzávalók:
A tésztához:
Elkészítés: A pizzatésztához a lisztet egy keverőtálba tesszük, az egyik felébe szórjuk az élesztőt, a másikba a sót, és elektromos robotgép dagasztókarjával elkezdjük keverni, közben folyamatosan adjuk hozzá a vizet, amíg tésztává összeáll. 5 perc dagasztás után hozzáadjuk az olívaolajat, és még 5 percet dagasztjuk, hogy kellően ruganyos tésztát kapjunk. Kiolajozott tálba tesszük a bucivá formált tésztát, letakarjuk, és langyos helyen 1 órát hagyjuk kelni – de akár hűtőben is keleszthetjük 1 éjszakát.
Közben a feltéthez a csirkemellet falatnyi darabokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, meghintjük egy csipet oregánóval vagy kakukkfűvel, összeforgatjuk 2 evőkanál olívaolajjal. Egy serpenyőt felforrósítunk, és a csirkemellet 2-3 perc alatt időnként megkeverve elősütjük, majd félretesszük. A lilahagymát megtisztítjuk, félbevágjuk, vékonyan felszeleteljük.
A megkelt tésztát kicsit átdolgozzuk, megfelezzük, és enyhén lisztezett munkafelületen vékony körlappá nyújtjuk, majd sütőpapírral fedett tepsire áttesszük. Megkenjük a BBQ szósszal, egyenletesen megszórjuk a csirkefalatokkal, a lilahagymával és a reszelt sajttal, 10 percet kelni hagyjuk.
220 fokos sütőbe toljuk, és 15 perc alatt megsütjük. Azonnal tálaljuk, ízlés szerint salátát kínálhatunk mellé.

Szigorú értelemben nem is pizza, mert nem tészta az alapja, hanem cukkini, de formára és hangulatra, de még ízre is pizzás, és mivel a cukkini az egyik legalacsonyabb kalóriatartalmú zöldség, így tényleg jóval diétásabb, mint az „igazi”. Nagy előnye még, hogy elképesztően egyszerű és gyors – eleve nem kell bajlódni a tészta dagasztásával, kelesztésével, nyújtásával, elég a cukkinit felszeletelni.
Amellett, hogy egészségesebb és diétásabb, mint a tésztás változat, nagyon mutatós is, egy csajos bulin például ideális lehet, de gyors ebédnek, vacsorának, vendégvárónak is szuper. Ráadásul még a gyerekek is megeszik, akik amúgy nem rajonganak a zöldségekért.

Készíthető sokféle feltéttel, szinte bármi mehet rá a sajt mellett: paradicsomszósz vagy pesto, esetleg fokhagymás tejföl alapnak, arra kis sonka, kolbász, szalámi, kukorica vagy tonhal, olajbogyó vagy kapri – mindegyikkel finom.
Cukkinis minipizzák
Hozzávalók:
Elkészítés: A cukkinik két végét levágjuk, majd félcentis szeletekre vágjuk, és sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk.
A paradicsomot egy tálba tesszük, hozzáadjuk a bazsalikomot, az oregánót és a zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd botmixerrel krémesítjük. 1-1 teáskanálnyit teszünk a cukkinikarikákra, kicsit elkenjük, majd mehet mindegyikre egy adag reszelt sajt, valamint 1-2 karika kolbász (vagy tetszőleges feltét). Kevés olívaolajjal megcsepegtetjük.
180 fokos sütőbe toljuk, légkeverésen 10 percig sütjük, majd grillfokozaton 2–3 perc alatt kissé rápirítjuk a sajtot.
Azon melegében tálalhatjuk, akár egy adag salátát is kínálhatunk hozzá.

Hozzávalók:
A zöldségeket enyhén sós vízben pár perc alatt főzzük roppanósra, majd szűrjük le, és hagyjuk teljesen kihűlni. (A főzővízbe tegyünk egy fél kávéskanál szódabikarbónát, hogy megmaradjon a szép színe a zöldségeknek.)
A reszelt sajtból vegyünk ki egy keveset, a maradékhoz adjuk hozzá a tejfölt, az apróra vágott snidlinget, ízlés szerint sózzuk, és borsozzuk, és keverjük össze.
A pizzatésztát csomagoljuk ki, majd a papírral együtt tegyük egy nagyobb méretű tepsire.
Ezután egyenletesen kanalazzuk rá a sajtos-fűszeres tejfölt, majd pakoljuk rá az előzőleg roppanósra főzött, és kihűtött zöldségmixet.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, és süssük kb. 25 percig, majd vegyük ki, üssük rá a fürjtojásokat, szórjuk meg a félretett reszelt sajttal, tegyük vissza a sütőbe, és süssük még pár percig. (Én légkeverésnél 170 fokon, 30 perc alatt sütöttem készre.)
Tipp:
Miután a fürjtojással visszatettük a sütőbe, attól függően süssük tovább, hogy a tojásokat lágyabbra, vagy éppen keményebbre szeretnénk sütni. Én pl. lágyabbra sütöttem.)
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a pizzát, majd úgy kínáljuk. Én zöldségmixet használtam, de ízlés szerint bármilyen, roppanósra előfőzött zöldséggel megpakolhatjuk a tésztát. Jó étvágyat!
A tökéletes pizza kemencében sül, de sajnos kevesünknek adatik meg, hogy saját pizzasütő kemencéje legyen a kertben, ennek hiányában viszont érdemes kerti grillel próbálkozni. Nagy élmény a készítése, klassz ropogós lesz, kellemesen füstös, és akár mindenki magának is elkészítheti a saját kedvenc ízeivel.
A szabadtéri pizzasütéshez mindenképpen fedeles grillsütőre van szükség, hogy zárt térben is tudjon sülni az étel, mert ugye egy pizza nehezen forgatható sülés közben. Ha ilyenünk nincs, akkor esetleg próbálkozhatunk valamilyen nagy fémlavor ráborításával, de ez már kalandosabb művelet… A lényeg, hogy már csak szigorúan parázs legyen, ekkor kezdhetünk neki a sütögetésnek.

A pizzatésztát vásárolhatjuk készen is, ha nem akarunk vele pepecselni, de nem nagy kunszt otthon összeállítani, részletes receptet itt találtok hozzá, a folyamat pedig az alábbi videóban jól követhető:
A grillezett pizzánál fontos, hogy ne nagy pizzákban gondolkodjunk, hanem inkább tenyérnyi lepénykékben, ezek könnyebben kezelhetőek és gyorsabban átsülnek, és nem kell nagyon megpakolni őket, mert ez is segíti a könnyebb sülést. Ha van pizzakövünk, akkor ezt is bevethetjük, tegyük egyszerűen a grillrácsra, majd hagyjuk jól átforrósodni. Ha nincs pizzakövünk, akkor egyszerűen rácson is süthetjük, ebben az esetben érdemes olívaolajos ecsettel átkenni a kinyújtogatott tésztalapokat, majd lefelé a rácsra téve elősütni az egyik oldalát, majd megfordítva mehet rá a feltét, ezután pedig lezárva sütjük készre a kis pizzalepénykéket.

Mivel gyorsan kell rápakolni a feltétet sülés közben a pizzára, ezért érdemes mindent előkészíteni hozzá:
Az ilyen rusztikus jelegű pizzákhoz nagyon jól passzol a sütés utáni feltét is, mint amilyen a hajszálvékony szeletekre vágott szárított sonka, vagy épp egy jó csipetnyi friss rukkola, ezek a legegyszerűbb paradicsomos-sajtos pizzán érvényesülnek igazán jól.
Jó sütögetést és kreatívkodást, desszertnek pedig készítsetek grillen sült fagyit, az is nagyon mókás!
A szervezetünknek másra van igénye a különböző évszakokban, ami az ételfogyasztási szokásainkat is befolyásolja. A nyári hónapokban jobban kívánjuk a friss, könnyed és alakbarát fogásokat, amit a felmérés csak részlegesen támaszt alá, ugyanis a toplistás ételek ugyanazok, mint például januárban, de az is igaz, hogy 23%-kal több saláta kerül nyáron a virtuális kosarakba, emellett pedig 31,5%-kal nő az üdítőitalok rendelése júniusban, mint az év első hónapjában.
Az italok tekintetében a rendelési listát a legmelegebb hónapokban is a kóla vezeti, amiből négyszer annyi fogy, mint az ezüstérmes jegesteából, a harmadik helyen pedig a különféle narancsitalok végeztek. Érdekesség a magyarok fogyasztási szokásainak tekintetében, hogy míg az energiaitalok a negyedik helyen szerepeltek, az ásványvíz mindössze a hatodik lett a sorban.
Meglepő adat, hogy nyáron, ha csak minimálisan is (5,7%), de többet költünk az étkezésünkre: míg 2018 januárjában az átlagos kosárérték 2609 Ft volt, addig júniusban 2757 forintra nőtt az összeg.
A legnépszerűbb ételkategória mindkét megfigyelt időszakban (január és június) egyformán alakult: a listát továbbra is a pizza vezeti, amit a frissensült és a hamburger követ. Ami a magyarok kedvenc főételeit illeti, legyen szó izzasztó kánikuláról vagy jeges hóviharról, a felmérés szerint a gasztronómiai ízlésre az időjárás nincsen különösebb hatással. A legnépszerűbb téli és nyári tételek listája ugyanis többé-kevésbé megegyezik: a legtöbbet rendelt köret a hasábburgonya, főételként pedig előnyben részesítjük a gyros tálat és a rántott sajtot is. Annyi különbség azonban megfigyelhető, hogy míg télen a sonkás verzió fogy a legjobban a pizzák közül, addig nyáron a Hawaii, azaz az ananászos a sláger. A leleményes magyar dolgozók talán így csempésznek némi karibi életérzést a munkaebédjükbe…

Reméljük, hogy a rendelések toplistáját leginkább ezen ételek elkészítésének macera-faktora okozza, és otthon inkább a saláták, könnyű zöldséges fogások, a lecsó és a grillezett fogások kerülnek nyáron előtérbe, a cukros üdítők helyett pedig a házi limonádék és az ízesített vizek! 😉
Forrás: Falatozz.hu
Tudom, kicsit rendhagyó, de nagyon finom és gyors. Időhiány miatt a pizzatésztát sem én készítettem, hanem kész pizzatésztát hívtam segítségül. Így csakis a cukkinikrémet kellett elkészíteni, mely olyan finom volt, hogy legszívesebben csak úgy magában elkanalazgattam volna.
Persze ez nem így történt, mert gyorsan rákentem a kelt tésztára, majd megpakoltam a kertben szedett zsenge cukkinivel a tésztát, majd irány a sütő. Ha nincs ilyen bébi és zsenge cukkini, szeletekkel is tökéletes! Röpke fél óra múlva pedig már tálalhatjuk is…
Cukkinis pizza
Hozzávalók:
Elkészítés: A zsenge cukkinit vágjuk fel kisebb kockákra, az újhagymát vágjuk vékony csíkokra, a petrezselyemzöldet pedig vágjuk fel apróra. Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat és a vajat, majd adjuk hozzá a felcsíkozott újhagymát, és pároljuk pár percig. Ezután adjuk hozzá a felkockázott cukkinit, szórjuk meg az apróra vágott petrezselyemzölddel és az ételízesítővel, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, keverjük alaposan össze, és pároljuk puhára. Ha a cukkini nem enged elég levet és szükséges, akkor egy pici vizet önthetünk alá, nehogy leégjen. Amikor a cukkini puhára párolódott, adjuk hozzá a tejfölt, majd turmixoljuk össze.
A pizzatésztát óvatosan csomagoljuk ki, majd a papírral együtt tegyük át egy tepsire. Kanalazzuk rá a leturmixolt cukkinit, majd pakoljuk rá a pici, zsenge cukkiniket. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 20 percig. Ekkor vegyük ki a sütőből, csipkedjük rá a mozzarellát, majd helyezzük vissza pár percre, hogy a sajt ráolvadjon.
Tálalás előtt hagyjuk kicsit hűlni, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.
Alapul vettem a saját kisfiam kedvenceit, köztük volt a pizza is. Viszont nincs sajnos 5 nagy tepsim, hogy mindenkinek elég legyen, így cselhez kellett folyamodnom.
Régebben, mikor még rendeltem a pizzát, többször ettem pizzagolyót, ami a pizza feltekert változata, szintén kézből ehető, még mártogatóst is küldtek hozzá – én azt most nem készítettem. Na, ezt sütöttem a gyerekeknek, siker volt, egy darab se maradt. 🙂
Pizzagolyó
Hozzávalók:
A tésztához:
A szószhoz:
Valamint:
Elkészítés: A tésztához az élesztőt 1 dl langyos, cukros vízben felfuttatjuk. A lisztet, sót, olívaolajat, fűsezrekkel és a maradék vizet összekeverjük az élesztős keverékkel, megdagasztjuk. Langyos helyen duplájára kelesztjük.
A szószhoz az olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát, belenyomjuk a fokhagymát. Mikor megérezzük az illatát, ráöntjük a paradicsomlét, beleszórjuk a fűszereket, és 5 percig alacsony lángon rotyogtatva főzzük. Ezután kivesszük a nagy darabos fűszereket, kihűtjük.
A megkelt tésztát lisztezett deszkán átgyúrjuk, négybe vágjuk. Egyenként 20×30-as, 3 mm vastag négyzetté nyújtjuk. A hosszabbik oldal mentén, 5 cm-t kihagyva megkenjük a szósszal. Rászórjuk a felkockázott sonka, a lereszelt sajt és a lecsepegtetett kukorica negyedét. Szorosan feltekerjük addig, míg a szósz tart, így folytatjuk, míg az alapanyagok elfogynak.
Egy 30×40-es tepsit kilisztezünk vagy kibéleljük szilikonos sütőlappal. A roládokat 2 cm-es darabokra vágjuk. A tekercsek alját összecsípjük, a végét aláhajtjuk, a tepsibe ültetjük.
200 fokra előmelegített sütőben kb. háromnegyed órát sütjük – sütőfüggő, időnként ellenőrizni kell!
Egészséges, egyszerű és nagyon finom, a pizza testvérének is nevezhetjük, elkerülve a tésztát, így a lisztet, a dagasztást, kelesztést és nyújtást is, ráadásul jóval kalóriaszegényebb, gluténmentes és sokkal gyorsabb is. A zöldségeket – és főleg a mostoha padlizsánt – nem kedvelőknek is meglepetést okozhat ez a mini pizza.
Itt a legegyszerűbb változatban készült, margherita-módra, csupán paradicsommal és mozzarellával, vega változatban, de sonka, szalámi, húsfalatka, konzerv tonhal vagy bacon is pakolható rá, illetve bármi, amit a kedvenc pizzánkra tennénk.

Padlizsános mini pizza
Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és 1 evőkanál olívaolajon egy serpenyőben megdinszteljük, sózzuk, borsozzuk, meghintjük az oregánóval, ízlés szerint kis csilit is adhatunk hozzá, majd botmixerrel pépesítjük.
Közben a megmosott padlizsán szárrészét levágjuk, 1 centis karikákra vágjuk, sütőpapírral fedett tepsibe rakjuk, 2 evőkanál olívaolajjal meglocsoljuk, majd ecsettel átkenük, és 180 fokos sütőben légkeverés mellett 10 percet elősütjük. Közben a koktélparadicsomot és a mozzarelát felkockázzuk.
Az elősütött padlizsánkarikákat megkenjük a paradicsomszósszal, elosztjuk rajtuk a mozzarellát és a paradicsomot, ízlés szerint fűszerekkel, feltétekkel gazdagíthatjuk, majd még 10 percre vosszatoljuk a sütőbe.
Salátával főételként, magában falatkának is kínálhatjuk friss bazsalikommal meghintve – egyszerű, alakbarát, gyors és isteni!

A stromboli tulajdonképpen egyfajta töltött pizza, ami Olaszországban sem ismeretlen, csakhogy ott klasszikusan calzone a neve, és a körlappá nyújtott tésztát töltés után félbehajtva sütik meg. Ezzel szemben a stromboli egy téglalappá nyújtott, majd töltött és felcsavart és egyben megsütött változat, és nemcsak összetevőiben kapcsolódik Itáliához, hanem az eredetét tekintve is, ugyanis egy olasz vendéglős, bizonyos Nazzareno Romano készítette először az amerikai Philadelpiában, az 50-es években. A zseniálisan egyszerű pizzaváltozat a vulkánjáról híres kis olasz szigetről, Stromboliról, illetve az akkoriban hatalamas mozisikereket arató azonos című filmről kapta a nevét, aminek forgatásán Ingrid Bergman és a rendező Roberto Rossellini egymásba szerettek. Jó névválasztásnak tűnik, mert hamarosan hatalmas sikere lett az ételnek, más éttermek is átvették, és hamarosan egész Amerika ismerte.
Ha a strombolit kész kelt tésztából készítjük, akkor igazán gyors fogás, vendégvárónak vagy vacsorára is tökéletes egy kis salátával kiegészítve, ha házi tésztát készítünk hozzá, akkor a kelesztés miatt viszont kicsit időigényesebb, de nem bonyolult úgy sem. Arra viszont mindenképpen figyeljünk, hogy a tésztatekecs tetejét pár centinként sütés előtt vágjuk be, így egyrészt ki tud jönni a gőz sülés közben, és nem reped meg a tészta, másrészt könnyebben átsül a tésztatekercs.

Stromboli – pizzatekercs – sonkával és sajttal
Hozzávalók:
A tésztához:
A töltelékhez:
A tetejére:
Elkészítés: A tésztához az élesztőt és a cukrot a langyos vízben elkeverjük, 5 percre félretesszük. Közben a lisztet egy keverőtálba kimérjük, hozzáadjuk a sót, elkeverjük, majd az olívaolajat és az élesztős vizet is hozzáadjuk, és kézzel összedolgozzuk, amíg ruganyos tésztát kapunk, majd gombóccá formázzuk, a tálba tesszük, és konyharuhával letakarva langyos helyen 1 órát kelni hagyjuk.
A megkelt tésztát lisztezett munkafelületen 30×40 centis lappá nyújtjuk, vékonyan megkenjük paradicsomszósszal, majd befedjük sonkaszeletekkel. Rátépkedjük a mozzarellát, megszórjuk az oregánóval, majd a reszelt sajttal, majd a tésztát feltekerjük, a végeit benyomkodjuk.
A tésztakígyót egy sütőpapírral fedett tepsire óvatosan átemeljük, lekenjük felvert tojással. Éles késsel pár centinként bevágjuk a tetejét, majd zsemlemorzsa és reszelt parmezán keverékével egyenletesen megszórjuk.
A tepsit 200 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 25-30 perc alatt szép aranybarnára sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk 10 percet pihenni, majd szeletelve tálaljuk. Ízlés szerint paradicsomszószt kínálhatunk hozzá mártogatáshoz…
