Gyümölcsös pizza vagy édes kelt lepény friss gyümölcsökkel
Hozzávalók:
Elkészítés: A pizzatésztát vékonyra kinyújtjuk, sütőpapírral bélelt sütőlapra helyezzük, kristálycukorral egyenletesen megszórjuk, majd 150 fokra előmelegített sütőben pirosra, ropogósra sütjük. Közben ízlésünk és a szezon kínálata szerinti gyümölcsöket készítünk elő, megtisztítjuk, ha kell, megmossuk, felszeleteljük, majd a kelt tésztán karamellizálódott cukorrétegre tesszük.
Variációk:
– megkenhetjük nutellával vagy olvasztott csokival is a kisült kelt tésztát
– egy kevés vaníliás cukorral elkevert mascarpone-réteg is kerülhet a gyümölcsök alá
– túrókrémmel, friss gyümölcsraguval is megpakolhatjuk a lepényként kisütött kelt tésztát
(Via: huffingtonpost)
Árak:
(Via: Pénzcentrum)
Hozzávalók:
Elkészítés:
Egy tálban keverjük össze az alapanyagokat, adjunk hozzá egy csipet sót, majd gyúrjuk ki – körülbelül 8 percig – egy lisztezett felületen. (Ha a tésztát túl nedvesnek, illetve ragacsosnak találnánk, adjunk hozzá még egy kevés lisztet.)
Nyújtsunk belőle egy 12 cm-es kört, majd tegyük át egy tepsibe.
Kenjük meg olívaolajjal, és pakoljuk meg kedvünk szerint különböző feltétekkel.
Végül 230 fokra előmelegített sütőben süssük 12 percig.
(Flickr – Thy Khue Ly)
Természetesen nagyon fontosak a megfelelő arányok, mi e szerint a recept szerint készítettük:
Hozzávalók:
A teljes receptet itt találod >>
További pizzás recepteket pedig itt >>
A mindenki által ismert és kedvelt klasszikusok mellett a könyvben olyan ötletes receptek is helyet kaptak, mint amilyen a lepénykenyérből készült lusták pizzája, vagy a török, a teljes kiőrlésű, a serpenyős és a burgonyás pizza. A csábító illatú, ropogós, friss és ínycsiklandó tésztát tízóraira vagy uzsonnára, a buli fénypontjaként vagy a családi ebéd főfogásaként is fogyaszthatjuk. A pizzát mindenki szereti, ha pedig saját magunk készítjük el, akkor kétszer olyan finom.
Most pedig megyünk, és bekapunk néhány falatot. Nektek melyik a kedvenc?
(Via: purewow)
Elkészítése:
(Via: foodbeast)
Hogy mi az üzenet?
Vonatkoztassunk el az épületektől és űrhajóktól, a dobozban kapható szettektől – amikből úgy gondoljuk, csak egy variációt lehet összerakni. Helyettük építsük meg a család háziállatait vagy akár a családi portrékat. Szinte mindegy, mit, csak építsünk, építsünk, építsünk!
Nektek megjött a kedvetek egy jó kis legó csirkepaprikáshoz?
(Via: Boredpanda)
Ha pedig szívesen elkészítenétek otthon egy finom emoji-sütit, ezt a videót se hagyjátok ki!
Nektek melyik emoji a kedvencetek?
(Via: popsugar)
Ne féljetek magatok elkészíteni, egyáltalán nem bonyolult. A tészta dagasztását a robotgép elvégzi, 30 perc pihentetéssel tökéletes lesz, ha betartjátok az arányokat. Mutatom videóban, alatta pedig megtaláljátok a részletes receptet.
Szalámis-olívás pizza
Hozzávalók:
A tésztához:
A feltéthez:
Elkészítés: A tészta alapanyagait keverőtálba tesszük, és konyhai robotgéppel sima tésztává dagasztjuk. Cipóvá formáljuk, és 30 percet langyos helyen kelesztjük.
Közben a paradicsompürét sóval, frissen őrölt borssal és bazsalikommal, kevés olívaolajjal elkeverjük.
A megkelt tésztát kinyújtjuk, megkenjük a paradicsomszósszal, rátépkedjük a mozzarellát, megszórjuk az olívabogyóval, kirakjuk a szalámiszeletekkel. Sütőpapírral fedett sütőlapra téve 250 fokos sütőbe toljuk, és kb. 12 perc alatt megsütjük.
Én a végén friss bazsalikomleveleket tépkedek rá, kis olívaolajjal meglocsolom még – imádom!
Ha gyakran sütünk pizzát, érdemes beruházni egy pizzasütő tepsire vagy pizzakőre – ezzel tudunk ugyanis igazán tökéletes aljú pizzát sütni. A kemencében sült pizza ugyanis azért olyan zseniális, mert a kemence sütési felülete porózus anyag, a kerámia elnyeli a tészta nedvességét, így tud ropogósra sülni. A pizzakő hasonlóan porózus, a pizzasütő tepsi alja pedig lukacsos, itt is távozni tud a nedvesség gőz formában a pizzatésztából.
A jó olasz pizza – sok tévképzettel szemben – nincs agyonpakolva „minden földi jóval”: a paradicsomszósz és a sajt mellett leggyakrabban 1-2-féle feltét kerül csupán rá, egyrészt hogy ne áztassa el a tésztát és gyorsan átsüljön, másrészt ezek jó minőségű, kiváló alapanyagok, így teljességükben élvezhetőek az adott ízek.
Az alábbi pizzaalaptészta- és szószreceptet Elza, a Kuktanoda Főzőiskola háziasszonya Olaszországban tanulta, és nekünk is elkészítette.
Pizza (alaprecept)
Hozzávalók:
A paradicsomszószhoz:
A tetejére:
Elkészítés: A lisztet kimérjük, elkeverjük benne a sót. A vízbe morzsoljuk az élesztőt, majd hozzátesszük az olajat. A liszthez öntjük, elkeverjük egy kanállal, majd kiborítjuk az asztalra, és sima tésztát gyúrunk belőle. Langyos helyen hagyjuk 2 órát kelni, majd kissé átgyúrjuk, kinyújtjuk gáztepsi méretűre vagy kerek, kisebb pizzaformára.
A pizzaszószhoz a hozzávalókat összekeverjük, belenyomjuk a fokhagymát, és fűszerezzük. Vékonyan megkenjük vele a kinyújtott tésztát. Ízlés szerint megszórhatjuk apróra vágott sonkával, gombával, reszelt pizzasajttal.
220 fokos sütőben 8-10 perc alatt megsütjük.
Pizzás csiga
Hozzávalók:
A tésztához:
Elkészítés: Először kimérem a lisztet egy tálba, hozzáadom a sót és az olajat. Ezután felfuttatom az élesztőt egy kevés langyos tejben, és a maradék tejjel a liszthez adom. Jól kidolgozom a tésztát, és meleg helyen, letakarva 1 órán át kelesztem. A tésztába még lehet tenni apróra vágott aszalt paradicsomot is, hogy még finomabb legyen.
Amíg kel a tészta, meg lehet csinálni a salátát és az öntetet.
Saláta
Hozzávalók:
Elkészítés: Felszeletelem a hagymát, a paradicsomot, a mozzarellát és a bazsalikomot. Egy tálba teszem, borsozom, sózom, meglocsolom egy kevés olívaolajjal, és jól összekeverem.
Öntet
Hozzávalók:
Elkészítés: A tejfölhöz adjuk a zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, és alaposan összekeverjük.
Ha a tésztánk megkelt, akkor szépen kinyújtjuk 1,5-2 cm vastagra. Megkenjük pizzakrémmel, és jöhet rá a feltét, amit szeretnénk.
Ha ez is megvan, akkor feltekerjük, és 2 cm-es csigákat vágunk, amit sütőpapírral bélelt tepsire helyezünk.
A tepsiben ne tegyük egymás mellé szorosan, mert még kelni fognak, és összesülnének.
220 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg szép aranybarna nem lesz.
Ha kisültek a csigák, a salátával és az öntettel tálaljuk. Az biztos, hogy mind el fog fogyni 😉