Írd be, mit keresel:

Szerencsére ma már mindenhol kapható konyhakész gnocchi, ami nagyon gyorsan és változatosan tányérra varázsolható, és még előfőzni sem kell, ha kellően leveses szószba tesszük, és ebben főzzük készre. Ebben az egyedényes receptben kis póréval és brokkolival, tejszínnel és parmezánnal lesz belőle laktató és kellemesen melengető egytálétel, mire megfő a gnocchi, a szósz besűrűsödik a gnocchi keményítőtartalmától, és finom krémes lesz.

Fűszerként reszelt szerecsendió került bele, ami igazi téli, melegítő hatású fűszer, frissen reszelve a legaromásabb, de persze őrölt változat is használható – nagyon jól passzol a brokkolihoz, és meglepő módon a parmezánhoz is, nagyon jó ízkombó, amit nem is várnánk egy ilyen gyors és egyszerű fogástól!

Egyedényes brokkolis gnocchi

Hozzávalók:

  • 50 dkg brokkoli
  • fél szál póréhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • őrölt szerecsendió ízlés szerint
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 dl tejszín
  • 50 dkg konyhakész gnocchi
  • 5 dkg reszelt parmezán
  • só, bors

Elkészítés: A brokkolit, a fokhagymát és a pórét megtisztítjuk, a brokkolit kisebb rózsákra szedjük, a szárrészről a fás külsőt levágjuk, a zsenge belsejét felaprítjuk. A pórét vékonyan felkarikázzuk.

Egy nagyobb edényben az olívaolajat felforrósítjuk, rádobjuk a pórét és a brokkolit, 3-4 percig kevergetve pároljuk, majd mehet hozzá a zúzott fokhagyma, sózzuk, borsozzuk, és ha megérezzük a fokhagyma illatát, akkor 1 dl vizet öntünk alá, és fedő alatt 4 percig pároljuk, majd felöntjük a tejszínnel, szerecsendiót reszelünk hozzá, és még 5 percig főzzük.

A brokkolit villával vagy krumplinyomóval kicsit összetörjük az edényben, hozzáadjuk a reszelt parmezánt és a nyers, konyhakész gnocchit, összeforgatjuk, és fedő alatt még 5 percet főzzük, majd a tűzről levéve még 5 percet pihentetjük a saját gőzében.

Forrón tálaljuk, ízlés szerint kínálhatunk mellé még parmezánt vagy más reszelt sajtot.

A sütőtök leggyakrabban sütve vagy levesként kerül nálunk a tányérba, pedig főzeléket is készíthetünk vele. Nagyon egyszerű, kellemesen édeskés, pár perc elég neki, és nagyon jó alternatíva őszi-téli napokra, ha friss és helyi alapanyagból szeretnénk főzni.

Most póréhagymával, tejföllel és tárkonnyal készült belőle ragu, ami főzeléknek is bátran nevezhető, igaz, nincs benne rántás vagy habarás, nem a klasszikus főzelék-állagot hozza, de nagyon finom, krémes és kiadós, vegetáriánusoknak egy kis párolt rizzsel önmagában is tökéletes, de sült csirkemell, vagy más hús, hal mellé is jó kísérő.

A szezonális póré és sütőtök szuper páros, levesben, sütve is finom, de ezt a tejfölös változatot is érdemes kipróbálni, bármilyen fűszerrel jól működnek, mi szárított tárkonnyal próbáltuk ki, meglehetősen rendhagyó, de fantasztikusan finom!

Sütőtökfőzelék tejföllel és póréval

Hozzávalók:

  • 50 dkg sütőtök
  • fél póréhagyma
  • 1 teáskanál szárított tárkony
  • 2 dl tejföl
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A sütőtököt meghámozzuk, 1×1 centis kockákra vágjuk, a pórét vékonyan felkarikázzuk. Az olívaolajat egy serpenyőben felforrósítjuk, rádobjuk a pórét és a sütőtököt, és 2-3 percig kevergetve pirítjuk, sózzuk, borsozzuk, meghintjük a tárkonnyal, és 1 dl vízzel felöntve fedő alatt 5-6 percet pároljuk.

Közben a tejfölt 2-3 evőkanál vízzel fellazítjuk és átkeverjük, a sütőtökhöz adjuk, és még 2-3 percet főzzük.

Ízlés szerint tálaljuk, kis párolt rizzsel, bulgurral, kuszkusszal is finom, készíthetünk mellé tükörtojást, hús, hal mellé is nagyon jó köret lehet.

A póré méltatlanul mellőzött zöldség, ugyanolyan egészséges és jótékony hatású, mint a hagyma, csakhogy sokkal lágyabb, szelídebb az íze, főzés közben pedig elveszti karakteres illatát, és kellemesen édeskéssé változik. Sokkal könnyebben emészthető, mint a hagyma, így önállóan, magában zöldségként is tekinthetünk rá, és könnyedén főszerepet is adhatunk neki szószban vagy levesben.

Most egy kis fehérborral és tejszínnel, valamint egy kis aszalt paradicsommal készült belőle mártás, ami készen kapható gnocchival ideális gyors és melengető őszi-téli fogás, különösen finom, ha egy kis sajttal megszórva még átsütjük a sütőben, és ebben az esetben a gnocchit nem is kell megfőzni. Akinek hiányzik belőle a hús, némi aprított sonkával vagy baconnel gazdagíthatja, de vega változatban is nagyon laktató és kiadós.

Pórés-tejszínes gnocchi csőben sütve

Hozzávalók:

  • 1 csomag (50 dkg) konyhakész gnocchi
  • 1 szép nagy póréhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 4-5 olajban eltett aszalt paradicsom
  • fél dl fehérbor
  • 2 dl tejszín
  • 1 teáskanál morzsolt kakukkfű
  • 10 dkg sajt
  • só, bors

Elkészítés: A pórét és a fokhagymát megtisztítjuk, vékonyan felkarikázzuk mindkettőt. Az aszalt paradicsom fűszeres olajából 2 evőkanálnyit egy serpenyőben felforrósítunk, rádobjuk a pórét és a fokhagymát, és kis lángon, kevergetve párolni kezdjük, amikor kezd összeesni, meglocsoljuk a fehérborral, és 2-3 percet tovább pároljuk, majd ha elillant a bor, felöntjük a tejszínnel, hozzáadjuk az apróra vágott aszalt paradicsomot, meghintjük a kakukkfűvel, sózzuk, borsozzuk, és lefedve 6-8 percet pároljuk.

Közben a nyers gnocchit egy sütőtálba öntjük, a sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tejszínes pórét egyenletesen a gnocchira öntjük, és ráreszeljük a sajtot.

A sütőtálat 12-15 percre az előmelegített sütőbe toljuk, amíg szép pirosra sül a teteje, a tejszín pedig a gnocchi keményítőtartalmától besűrűsödik.

Azon melegében tálaljuk, salátát kínálva mellé.

Most kezdődik a brokkoli szezonja, a boltokban és a piacokon igazán jó áron kelletik magukat a sötétzöld, buja brokkolifejek, amiből pikk-pakk kiadós és egészséges fogást készíthetünk. Most az egyik legegyszerűbb módon készült, kicsit előfőzve majd sok sajttal összesütve, és hogy kiadósabb és ízletesebb legyen, egy kis burgonya és póréhagyma is került mellé.

A köretnek vagy vegetáriánus egytáételnek is beillő tartalmas tepsis brokkolinál nemcsak a sajt mennyisége, hanem a fajtája is számít. Alapként tökéletes hozzá a reszelve kapható trappista vagy pizza-mozzarella, de érdemes feldobni valamilyen karakteresebb, könnyen olvadó sajttal, mert így még finomabb. Ennél a változatnál olasz kéksajt, vagyis gorgonzola került még bele, ami egyszerűen isteni, de füstölt sajttal vagy cheddarral is nagyon finom, érdemes kísérletezgetni!

Sajtimádó tepsis brokkoli

Hozzávalók:

  • 1 fej brokkoli – kb. 50 dkg
  • 2 közepes krumpli
  • fél szál póréhagyma
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 5 dkg gorgonzola vagy más kéksajt
  • kevés reszelt szerecsendió
  • diónyi vaj
  • só, bors

Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, a brokkolit rózsákra szedjük, a szárrészről levágjuk a fás külsőt, majd a zsenge belsejét felkockázzuk. A pórét 4-5 centis darabokr vágjuk, majd negyedeljük, a krumplit ízlés szerint kockázzuk vagy félszeletekre vágjuk. Bő vizet forralunk, bőségesen sózzuk, és a zöldségeket mind beletesszük, forrástól számítva 10 percet főzzük. Szűrőkanállal kiemeljük a zöldségeket, lecsöpögtetjük, és vajjal kikent sütőtálba tesszük. A főzőlevet felhasználhatjuk levesalapnak, rizottóhoz, tésztafőzéshez…

A zöldségeket egyenletesen megszórjuk a reszelt sajttal, rácsipkedjük a gorgonzolát, szerecsendiót reszelünk rá, borsot őrölünk rá, és 180 fokos sütőbe tolva 12-15 perc alatt pirulásig sütjük.

Azon melegében tálaljuk köretként natúr sült hús vagy hal mellé, de vega főételnek önmagában is tökéletes.

Ami ezeket az ételeket összeköti, az két komponens léte: egy szaftos, ízes alap és a tészta, ami vagy alul és felül fedi, vagy csakis felülről a rejtett finomságunkat. Különböző tésztákat használnak erre a célra, melyeket otthon is elkészíthetjük igen egyszerűen, de én ehhez a recepthez egész egyszerűen bolti leveles tésztát fogok használni, aminek a vajas, ropogós hangulata szerintem nagyon passzol a krémes csirkés-póréhagymás alaphoz.

A recept azért is kényelmes, mert gyakorlatilag minden alapanyaga kicserélhető vagy kihagyható. Csirke helyett használhatunk pulykát, sertést, de akár halat is, vagy különböző zöldségeket (cukkini, padlizsán). A gomba teljes mértékben kihagyható, ahogyan a zöldborsó is, de ki is cserélhető sárgarépára vagy egyéb édesebb zöldségre. Így ez a recept inkább egy bevezető, kedvcsináló a sós piték világába, melyek nagyon változatosak tudnak lenni, és egyszerre finomak, táplálóak és családiasak. Igazából a pite a tökéletes családi étel, melyet forrón kiteszünk az asztalra, és együtt elfogyasztunk.

Forrás: Ábris

Csirkés-póréhagymás pite

Hozzávalók 4 főre:

  • 4 csirkemellfilé
  • 2 közepes póréhagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 dkg vaj
  • 2 dkg liszt (kicsivel több, mint 1 evőkanál)
  • 5 dl tej
  • só, bors, szerecsendió
  • 30 dkg csiperke (kihagyható)
  • 1 nagyobb vagy 2 kisebb leveles tészta
  • 25 dkg zöldborsó
  • kevés olívaolaj
  • friss petrezselyem
  • sajt ízlés szerint
  • 1 tojás a kenéshez

Elkészítés: Első lépésként a csirkemelleket megtisztítjuk és nagyobb kockákra vágjuk. A legtöbb esetben jobban szeretek csirkecombot használni, mert szerintem szaftosabb és ízesebb a mellnél, de ha inkább az utóbbi mellett döntünk, inkább kicsit nagyobb méretűre hagyjuk a pite esetén, hogy ne száradjon ki a két hőközlés alatt. A husit borsozzuk, de még nem sózzuk pirítás előtt, mert nem akarjuk, hogy levet eresszen. Forró serpenyőben kis vajon és olívaolajon megpirítjuk, hogy szép pörzsanyag képződjön, szép színe legyen. Ezután lehet sózni ízlés szerint. Itt még nem lesz teljesen átsülve a husi, de ez is a cél, hiszen a sütőben még el fog tölteni egy kis időt, aminek hatására tökéletes lesz.

Ugyanebben a serpenyőben szárazon a szeletelt gombákat lepirítjuk hasonlóképpen. A legegyszerűbb gombáknak is elképesztő íze lesz, ha forró serpenyőben szárazon lepirítjuk, és az ízek koncentrálódnak.

Ezután jöhet a besamelmártás, melyet fokhagymával és póréhagymával fogunk izgalmasabbá tenni. 1-2 evőkanál vajon kicsire vágott póréhagymát és fokhagymát kezdünk el alacsony lángon pirítani, majd párolni, hogy kezdjen el puhulni. Ha ekkor megsózzuk, gyorsabban fog levet ereszteni és puhulni a hagyma. Pár perc elteltével a vajjal azonos mennyiségű lisztet szórunk a hagymákra, és alaposan összekeverjük, hogy a vaj a lisztel rántást alkosson. Pár percig alacsony hőfokon pirítjuk, majd szépen lassan, adagonként a meleg tejet ráöntjük a rántásra. Folyamatos kevergetés mellett a mártás sűrűsödni kezd, majd létrejön a besamelmártás. Ezt sózzuk, borsozzuk (sokan fehérborssal szeretik), és kevés szerecsendiót adunk hozzá.

A mártáshoz jöhet a zöldborsó, mely fagyasztott állapotából is pár perc alatt kiolvad. Ízlés szerint adhatunk a mártáshoz sajtot (én, ha már angol ételről beszélünk, akkor a cheddart támogatom a legjobban), és jöhet bele a lepirított gomba és csirke is. Friss petrezselyemmel szórjuk meg, és ha a sűrűség megfelelő (egy igen sűrű mártásra van szükség, mely nem túl folyós), akkor mehet is az egész (persze kóstolás után!) egy mély tepsibe.

Itt szükség van egy kis türelemre, hiszen hagynunk kell, hogy az alap kihűljön kicsit, de addig is a sütőt előmelegíthetjük 200 fokra. Amint kissé kihűlt a csirkés finomság, jöhet rá a leveles tészta. Alaposan lefedjük az alapot, pár lyukat vágunk a tésztába, és felvert tojással lekenjük, hogy nagyon szép színe legyen sütés után.

Körülbelül 15-20 percig sütjük, míg csudaszép aranybarna nem lesz a tészta. Ha minden jól ment, akkor a ropogós, vajas tészta alatt egy sűrű, krémes, csirkés mártás lesz, ami igen addiktív tud lenni.

Forrás: Ábris

Az egészséges alapanyagok labirintusában könnyű elveszni, mert mindig vannak felkapott, éppen szuperélelmiszernek kikiáltott darabok, mások pedig – miközben nagyjából ugyanilyen értékesek -, kiszorulnak a köztudatból. Így van ez az őszi, szezonális zöldségeknél is: míg a sütőtök és az édesburgonya egyre népszerűbb, a cékla és a sárgarépa is kezdi elnyerni megfelelő helyét, addig megfeledkezünk más, nagyon változatosan felhasználható, idényben jó áron beszerezhető, helyi alapanyagról. Kár lenne, mert a változatosság megszínesíti és megfinomítja a mindennapjainkat!

Csicsóka

Külsejében és ízében is némileg hasonlít a burgonyára, de hatszoros a rosttartalma, ami jótékony az emésztőrendszerre, hamar eltelít, laktat, sokkal kevesebb kalóriával jóllakunk. A benne lévő szénhidrát egy bizonyos inulin, ami édes ízt és kellő energiát biztosít a szervezetnek, de nem emeli a vércukorszintet, így cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Rengeteg vitamin és nyomelem van benne, magas a kálium-, kalcium-, magnézium-, foszfor- és cinktartalma, emellett sok C-vitamint és B1-, B2-vitamint tartalmaz. A kissé göcsörtös gumókat elég lesikálni, esetleg késsel lekapargatni a héját, és bármihez használhatjuk, amit amúgy krumplival készítenénk. Krémlevesnek is nagyon finom, videós receptünket itt találjátok >>

Kelbimbó

Ezek a mini kis káposztafejek sokkal többet érdemelnek, mint ahogy mostanság megítéljük. Brüsszeli káposztának hívják a legtöbb nyelven, mert ott nemesítették a hideget jól tűrő, nagyon egészséges zöldséget, ami kiemelkedően magas fehérjetartalommal bír, de rostban és C-vitaminban is gazdag, emellett vasat és folsavat is szép mennyiségben tartalmaz, így a nők igazi jó barátja. Vízben szétfőzve valóban ízetlen és büdös – igen, így van -, de sütve például mennyei finom! Próbáljátok ki ezzel a sajtmártásos recepttel >>

Póréhagyma

Van, ahol francia hagyma a neve ennek a zsenge, de nagyon is aromás zöldségnek, ami nem véletlen, a franciáknál ugyanis alapzöldségnek számít, párolva, krémlevesnek, pitébe téve, szinte minden őszi-téli étel alapzöldsége, és önmagában megpárolva, kis könnyű öntettel a diéták alapdarabja. Nem véletlen, mert alig tartalmaz kalóriát, a hagyma minden jótékony tulajdonságát bírja, és főzve vagy sütve elveszti karakteres illatát, kellemesen édeskés, és szinte szétolvad a szájban. Próbáljátok ki ebben a finom levesben, nem fogtok csalódni >>

A póré zsengébb, mégis karakteres ízű hagymaféle, felhasználható fehér és zöld része is. Tökéletes levesekbe, ragukba, tésztaszószokba, tehetjük salátába is, rakott zöldségekbe. Jól tárolható és egész évben beszerezhető, rengeteg vitamint és nyomelemet tartalmaz.

Nálunk leggyakrabban krémleves készül belőle, de Franciaországban nagyon sokféle módon felhasználják: teszik quiche-be, vagyis lepénybe, párolva és besamellel összesütik, sonkába tekerve csőben megpirítják, de gyakran gyümölccsel párolva köretnek is készítik.

Forrás:
iStock

Olvasónk, Éva sült körtével és illatos zöldfűszerekkel készített belőle izgalmas fogást, ami bármilyen roston sült vagy grillezett húst vagy halat a magasságokba emel.

Körtés póréhagyma

Hozzávalók:

  • 2 szál póréhagyma karikára vágva
  • 2 körte vékonyan szeletelve
  • 1 teáskanál tárkony
  • 2 teáskanál zsályalevél
  • 1 kávéskanál csili
  • 1 evőkanál kókuszzsír vagy libazsír
  • 1 evőkanál méz
  • só, bors

Elkészítés: A póréhagymát vékonyan felkarikázzuk, a körtét félbevágjuk, kicsumázzuk, majd vékonyan felszeleteljük. 

A zsiradékot grillserpenyőben felolvasztjuk, először mindkét felükön megsütjük a körteszeleteket, majd amikor már szép színük van, kivesszük és félretesszük őket. Ha kell, még egy kevés zsiradékot olvasztunk a serpenyőben, hozzáadjuk a zöldfűszereket és a felkarikázott póréhagymát, és szép lassan, kis lángon addig pároljuk, amíg megpuhul. Sózzuk, borsozzuk, és hozzákeverjük a sült körteszeleteket.

Meglocsoljuk 1 evőkanál mézzel, és tálaljuk.

Forrás:
Bodnár Éva

A receptet és a fotót Bodnár Éva küldte. Köszönjük!

Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit a Heinz és a Cookta közös grill receptversenyére, értékes ajándékokért! >>

Forrás:
Cookta.hu