Írd be, mit keresel:

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Hozzávalók:

  • 8 nagy szelet pulykamellfilé
  • 30 dkg szeletel bacon
  • 20-30 dkg füstölt sajt
  • 2 cs aszalt vörös áfonya
  • őrölt fehér bors
  • 1-2 ek olívaolaj

A pulykamell szeleteket klopfoljuk ki, majd sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni hogy az ízek átjárják. (én két darab folpack fólia között óvatosan, hogy a hús ne nagyon törjön, klopfoltam ki)
Egy nagyobb darab folpack fóliát vágjunk le, majd helyezzünk rá 4-5 szelet bacont úgy, hogy egy kicsit fedjék egymást.
Ezután helyezzük rá a hússzeletet, ízlés szerint szórjuk meg reszelt füstölt sajttal, és aszalt áfonyával, majd a fólia segítségével tekerjük fel. (én előző este elkészítettem a tekercseket, majd sütésig a hűtőben pihent)

Egy nagyobb tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az olajjal. Ezután egymástól kicsit távolabb, helyezzük rá a hústekercseket. (én egy kicsit olajjal megspricceltem a hústekercseket is)
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem)

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Ameddig a hús sül készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én krumplipürét, és párolt lila káposztát készítettem.

Tálaláskor helyezzük tányérra a töltött pulykamelltekercset, majd kanalazzuk mellé a köretet, és úgy kínáljuk.

Jó étvágyat hozzá!

Ez a mostani étel az egyik hétvégére készült, a szokásos rántott hús-krumplipüré kombinációt szerettem volna feldobni. Csak pár apró módosítás, és egészen különlegesen finom és tényleg ünnepi fogás kerekedett belőle.

Kiegészítőnek egy kis paprikát is sütöttem, istenien passzol hozzá, bármilyen édes vagy csípős paprikát válasszunk, de keverhetjük is a kettőt… Onnan jött az ötlet, hogy kaptam nagyon szép narancsszínű paprikát, ami színben is nagyon jól passzolt ehhez az ételhez, de bármilyen paprikával működik.

Forrás:
Hajós Ágnes

Mandulás bundában sült pulykamell márványsajtos édesburgonya-pürével és sült paprikával

Hozzávalók 4 főre:

  • 60 dkg pulykamellfilé
  • só, frissen őrölt bors
  • 10 dkg mandulalapocska
  • liszt, tojás, zsemlemorzsa a bundázáshoz
  • bő olaj a sütéshez
  • 70 dkg édesburgonya
  • 5 dkg vaj
  • 10 dkg márványsajt
  • kevés tej
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2-3 kápia vagy narancssárga és/vagy zöld paprika

Elkészítés: Az édesburgonyákat félbevágjuk, villával megszurkáljuk, megsózzuk, vágott felükkel felfelé sütőlapra helyezzük. 180 fokos sütőben puhára sütjük. Az utolsó pár percben a tetejükre kockázzuk a vajat és visszatoljuk.

Kivéve kikanalazzuk belőle a húst, a márványsajttal és a fokhagymával összeturmixoljuk, annyi tejet hozzáadva, hogy püréállagot kapjunk. Sózzuk, borsozzuk, melegen tartjuk.

A paprikákat kicsumázzuk, felszeleteljük, kevés olajon sóval és borssal roppanósra sütjük.

A húst vékony szeletekre vágjuk (nem kell klopfolni!), a szokásos módon bepanírozzuk, azzal a különbséggel, hogy a zsemlemorzsához keverjük a mandulát. Bő olajban kisütjük, papírtörlőre szedjük.

Tálaláskor pár kanál pürét tányérra szedünk, ráteszünk 1-2 szelet húst, a sült paprikával megszórva kínáljuk.

Forrás:
Hajós Ágnes

Bátran mondhatjuk, hogy ha egy ételbe az ázsiai konyha úgymond "szentháromsága", vagyis gyömbér, fokhagyma és csili kerül, azzal már nyert ügyünk van, de itt egy pár ízesítővel még ki is egészül, amitől egyszerűen mennyei finom lesz, a hozzáadott narancsos-mézes szósztól pedig enyhén karamellizálódott és ragacsos… Egy nálunk kevéssé ismert és használt, de a kínai konyhában alapfűszernek számító ötfűszer keverék adja meg csodás aromáit, ami nem más, mint édeskömény, csillagánizs, szegfűszeg, gyömbér és fahéj keveréke, és a kínaiak számára az öt elemet – tűz, víz, föld, fém, fa – is szimbolizálja, így a kiegyensúlyozottságot és tökéletességet is jelenti – és az ezzel készülő étel is ilyen lesz.  

Akárhogy is legyen, érdemes beszerezni a keveréket, vagy akár otthon is bekeverni 1-1 arányban a porított fűszereket, mert egészen különleges, telt, izgalmas illatot és aromákat ad, és nemcsak ázsiai fogásokhoz használható.

Ragacsos-mázas hús wokban

Hozzávalók:

  • 60 dkg pulykacomb, de lehet sertésszűz, csirke is
  • 2 gerezd fokhagyma
  • diónyi gyömbér
  • 1 csapott teáskanál ötfűszer keverék
  • 2 evőkanál szójaszósz
  • 1 evőkanál szezámolaj
  • csili ízlés szerint
  • 1 fej hagyma
  • 1 szál sárgarépa
  • 1 kaliforniai paprika
  • 3-4 evőkanál olaj a sütéshez

A szószhoz:

  • 1/2 narancs kifacsart leve
  • 2 evőkanál méz
  • 2 evőkanál szójaszósz
  • 1 teáskanál barna cukor
  • 1 evőkanál rizsecet – vagy fehérborecet

Elkészítés: A húst falatnyi darabokra vágjuk, egy tálba tesszük. Hozzáreszeljük a fokhagymát és a gyömbért, hozzáadjuk a szójaszószt, a szezámolajat, az ötfűszert és ízlés szerint csilit, alaposan összeforgatjuk, félretesszük, amíg a szószt és a zöldségeket előkészítjük.

A szószhoz a narancs levét kifacsarjuk, hozzáadjuk a mézet, a barna cukrot, a szójaszószt és az ecetet, összekeverjük. A hagymát és a sárgarépát meghámozzuk, vékonyan felszeleteljük, a paprikát kicsumázzuk, és felkockázzuk vagy csíkokra vágjuk.

Egy wokot – vagy serpenyőt – tűzre teszünk, felforrósítjuk, majd beleöntünk 2 evőkanál olajat, majd a húst is, és időnként megkeverve pár perc alatt megsütjük minden oldalukon, majd egy tányérra kiszedjük. A wokba még 2 evőkanálnyi olajat teszünk, és a zöldségeket rádobjuk, időnként megkeverve 4-5 perc alatt roppanósra pirítjuk, majd hozzáadjuk a húst, összeforgatjuk, meglocsoljuk a bekevert narancsos szósszal, és 3-4 percig sütjük időnként megkeverve, amíg kicsit mesűrűsödik.

A mennyei ragacsos-mázas húst azon melegében tálaljuk párolt rizzsel, finomra vágott petrezselyemmel meghintve.

Az afrikai konyha kevéssé ismert nálunk, eltérőek az alapanyagok és a fűszerek, de a mafé esetében szerencsére nincs gondunk a hozzávalók beszerzésével. Ez az étel elsősorban Nyugat-Afrika országaiban, Maliban, Szenegálban, Mauritániában és Gambiában népszerű, rengeteg változata létezik, szinte bármilyen zöldséggel és hússal, sőt hallal is készítik. A leggyakoribb a bárányhúsos változat, zöldségek közül pedig az édesburgonya, a répa, az okra és a padlizsán.

A gazdag, krémes ragut fokhagyma, gyömbér, sűrített paradicsom és babér fűszerezi, és gyakran jó csípősen készítik, de persze ezt mindenki saját ízlése szerint állítsa be, viszont a lényege a pörkölt mogyoróból készülő krém, amit érdemes otthon és frissen készíteni, mert hihetetlenül finom a pirított és még melegen krémesített földimogyoró különleges aromája.

Mafé – zöldséges húsfazék fűszeres mogyorószósszal

Hozzávalók:

  • 1 kg bárányhús, pulykacomb vagy akár csirke, ízlés szerint
  • 2 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 50 dkg édesburgonya
  • 2 szál sárgarépa
  • diónyi gyömbér
  • 2 babérlevél
  • 2 evőkanál sűrített paradicsom
  • 3-4 evőkanál olívaolaj
  • 10 dkg földimogyoró
  • csili ízlés szerint
  • só, bors

Elkészítés: A hagymát és fokhagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. Az édesburgonyát és a répát meghámozzuk, felkockázzuk, a húst falatnyi darabokra vágjuk, ha csirkecombot használunk, azt félbevágjuk, sózzuk, borsozzuk.

Az olajat egy lábasban felhevítjük, a hagymát megfuttatjuk rajta, közben a húst is hozzáadjuk, kifehéredésig dinszteljük, majd a fokhagymát és a zöldségeket is hozzáadjuk, időnként átkeverve pár percet pirítjuk, közben hozzáreszeljük a gyömbért, majd a sűrített paradicsomot is hozzáadjuk, átkeverjük, és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Hozzáadjuk a babért, sózzuk, borsozzuk, és takarékra véve, fedő alatt addig főzzük, amíg a hús megpuhul.

Közben a földimogyorót – natúr – tepsibe terítjük, és 180 fokos sütőben 10-12 percig pirítjuk. Kivéve egy picit hűlni hagyjuk, majd még melegen a két tenyerünk között ledörzsöljük a héját, majd a pörkölt, illatos mogyorókat késes robotgépbe tesszük, és egészen krémesre pépesítjük, időnként egy spatulával fellazítva a mixerben, és egy jó csipet sót hozzáadva.

Amikor a hús megpuhult, a mogyorókrémet a raguhoz adjuk, óvatosan átkeverjük, ha szeretnénk csípősre hangolni, akkor ízlés szerint csilit is adunk hozzá, és lefedve még 15 percig főzzük, amíg besűrűsödik a mogyorótól.

Azon melegében tálaljuk, párolt rizs vagy kuszkusz illik hozzá a leginkább.

A tex-mex a texasi és a mexikói szó összetétele, illetve a Texasba áttelepült mexikóiak amerikanizálódott praktikus, kiadós és gyors fogásait. Sokak szerint a chili con carnét, vagyis a csilis babot hosszan kell főzni, de valójában csak a bab főzése hosszadalmas, amit egész bátran kiválthatunk konzerv főtt babbal. Ezekben – a hiedelemmel ellentétben – nincs tartósítószer, a vákuumnak köszönhetően őrzik meg minőségüket.

A chili con carne sokféle lehet, mindig van benne csili és hús (carne), és általában bab, kukorica vagy húsos paprika kerül bele zöldségként, amit egy fűszeres paradicsomszósz tart össze. Nagyon izgalmasan fűszerezhető, gyakran egy kevés vörösbor és fahéj, esetleg egy kis csokoládé vagy kakaópor teszi teljessé és kerekké.

Csodás ízharmóniái mellett népszerűségét egyszerűségének és gyorsaságának is köszönheti, és nem mellesleg jól variálható a húsokat, a bele kerülő zöldségeket és a fűszerezést illetően is. Most szárnyassal, pontosabban darált pulykahússal, babbal és kaliforniai paprikával készült, kis fahéjjal és kakaóval… Ízlés szerint tálalható tejföllel vagy reszelt sajttal megszórva, de anélkül is isteni finom egy kis párolt rizzsel. Ezerarcú, és míg a rizs megfő, addigra a csilis bab is elkészül!

Csilis bab pulykahússal

Hozzávalók:

  • 40 dkg darált pulykacomb
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 húsos kaliforniai paprika
  • 1 konzerv hámozott paradicsom
  • 1 csilipaprika
  • 1 konzerv vörösbab
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 1 teáskanál cukrozatlan kakaópor
  • 1 kávéskanál őrölt római kömény
  • 2 evőkanál olaj
  • só, bors

Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát megpucoljuk, felkockázzuk, és kevés olajon megfuttatjuk. Rádobjuk a darált húst, kevergetve átpirítjuk, majd hozzáadjuk a pirospaprikát, a fahéjat, a római köményt, ízlés szerint sót és borsot, felöntjük a felkockázott, hámozott paradicsommal – a levével együtt –, és lefedve 10 percig főzzük.

Ezalatt felkockázzuk a kaliforniai paprikát, leszűrjük a babkonzerveket.

A húsos alaphoz adjuk az így előkészített zöldségeket, felöntjük 1,5 dl vízzel, meghintjük a kakaóporral, összekeverjük, és kb. 10 perc alatt összefőzzük.

Párolt rizzsel tálaljuk, de akár tortillával, kenyérrel is kiváló.

Pulykacombból a legfinomabb, de csirkemellel, sertésszűzzel is készülhet, a lényeg, hogy gyorsan átsülő, soványabb húst válasszunk, ami a zsenge cukkinivel és padlizsánnal, némi paradicsommal, fokhagymával és egy kis rozmaringgal egyszerre sül omlósra… 

Diétás fogásnak is tökéletes, de egy kis párolt rizzsel, sült krumplival, burgonyapürével vagy pitakenyérrel kiegészítve akár a hétvégi menüben is megállja a helyét. Nagyon egyszerű, de elképesztően finom, a megfelelő körettel mindenkinek a kedvében járhatunk. 

Mediterrán pulykafalatok zöldségesen, csőben sütve

Hozzávalók:

  • 50 dkg pulykacomb
  • 1 padlizsán
  • 1 zsenge cukkini
  • 2 szép paradicsom
  • 2 ág rozmaring
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1/2 dl olívaolaj
  • színes bors

Elkészítés: A pulykacombot falatnyi darabokra vágjuk, és serpenyőben az olaj felén fehéredésig elősütjük, időnként megkeverve.

A cukkinit és a padlizsánt hosszában félbevágjuk, majd felszeleteljük, vagyis félkarikákra vágjuk. A paradicsomot negyedeljük, majd szeleteljük. A fokhagymát meghámozzuk, apróra kockázzuk.

A maradék olívaolajat egy sütőtálba vagy tepsibe öntjük, belerakjuk az előkészített zöldségeket, az elősütött húst és a fokhagymát, sózzuk, színes borsot őrölünk rá, majd kézzel vagy kanállal alaposan összeforgatjuk.

190 fokos sütőbe toljuk, és 25-30 perc alatt összesütjük.

Párolt rizzsel, sült krumplival, burgonyapürével vagy pitakenyérrel tálaljuk. 

A rakottasok kedvelt alapanyagai a hús és a krumpli, ami nekünk a rakott krumpli, az az angoloknak a pásztorpite, a franciáknak pedig az „hachis parmentier” (ejtsd: ási pármantyié), a krémes krumplipüré alatt sült húsos ragu. Ez az elképesztően finom és praktikus, könnyen összeállítható és kiadós csőben sült fogás Antoine-Augustin Parmentier (1737–1813) patikusnak, gyógyszerésznek a nevéhez köthető, aki a gumós zöldség, a burgonya népszerűsítését és elterjesztését tartotta küldetésének: akkortájt sokan mérgezőnek tartották a krumplit, és csak dísznövényként ültették, Parmentier pedig az éhínség legyőzésének kulcsát látta benne. Megkóstoltatta a zöldséget XVI. Lajossal is, és engedélyét kérte, hogy termesztését és elkészítésének módozatait terjeszthesse, népszerűsíthesse.

Ma már mondhatjuk, hogy tevékenysége sikeres volt, és bőven megérdemli, hogy a neve fennmaradjon, legalább ennek a remek egytálételnek a nevében. A fűszeres ragu alapja darált borjú vagy marha, de nyugodtan használhatunk kiadósabb pulykacombot is, amit hagyma és sárgarépa, illetve némi zöldfűszer gazdagít. A krumplis réteg egy vajas krumplipüré, ami egy kis szerecsendióval fűszerezhető, de ma már gyakran készül zelleres vagy édesburgonyás krumplipürével, és miután a húsos ragura simítják, gyakran díszítik, mintázzák is, hogy mutatós legyen az amúgy nem túl dekoratív étel. A tetejére reszelt sajt kerül, ami aranyszínűre sül, de vannak, akik egy kis zsemlemorzsával is megszórják, így egy kis ropogós is lesz az ételben.

Hachis parmentier (francia rakottas húsos raguval és krumplipürével)

Hozzávalók:
A krumplipüréhez:

  • 1 kg burgonya
  • 2 dl tej
  • 5 dkg vaj
  • reszelt szerecsendió

A húsos raguhoz:

  • 50 dkg darált borjúhús vagy pulykacomb
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 szál sárgarépa
  • 1 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 teáskanál kakukkfű
  • só, bors

A tetejére:

  • 10 dkg reszelt sajt

Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, megmossuk, felkockázzuk, és sós vízben feltesszük főni.

A raguhoz a hagymát, a fokhagymát és a sárgarépát meghámozzuk, mindet apróra vágjuk. A vaj és az olaj keverékén megdinszteljük a hagymát, ha üveges, hozzáadjuk a fokhagymát, majd a darált húst, és kifehéredésig kevergetve sütjük, hozzáadjuk a répát, sózzuk, borsozzuk, meghintjük a kakukkfűvel, és lefedve, gyenge lángon megpároljuk.

Közben a krumplit leszűrjük, a vajjal és a tejjel összetörjük, szerecsendióval és – ha szükséges – kevés sóval ízesítjük, krémesre keverjük.

A húsos ragut egy sütőtálba öntjük, elegyengetjük, ráhalmozzuk a krumplipürét, elsimítjuk, megszórjuk egyenletesen reszelt sajttal.

180 fokos sütőbe toljuk, és 10–12 perc alatt megsütjük, hogy aranyszínűre piruljon a tetején a sajt.

Ahogy színesedik a világ, úgy az ünnepi asztalunkra is egyre több máshonnan ellesett fogás kerül a hagyományos klasszikusaink mellé vagy helyett. Nincs ezzel baj, a töltött bébipulyka mutatós és izgalmas, a sovány hús és a jól variálható töltelék sok lehetőséget rejt, amúgy is van pulykánk és gesztenyénk is. Elképesztően izgalmas változatok is léteznek, sokan a karácsonyi családi ebédért és vacsoráért minden extrát bedobnak, például szarvasgombás tölteléket és pezsgőben párolást, de egy igazi klasszikus recept mindennél többet ér.

Mi egy jól bevált és viszonylag egyszerű francia receptet hívtunk segítségül, hagyományos gesztenyés töltelékkel, ami persze nemcsak gesztenye, hanem tejbe áztatott kenyér és darált hús keveréke jól befűszerezve, majd gesztenyével gazdagítva. Nagy előnye, hogy a körettel együtt sül, úgyhogy ezzel már nem lesz külön dolgunk. Biztos sikert érhetünk el vele, ha betartjuk a sütési hőfokot és időt.

Mivel még a bébipulyka esetén is nagy madárról beszélük, aminek át kell sülnie, miközben kiszáradnia nem szabad, ez a legnagyobb kihívás, a tökéletes pulykasülthöz fél kilónként kb. 20–25 perc sütési idővel érdemes számolni az első 30 percben 200 fokon, majd visszavéve a hőt, 170 fokon, légkeverés mellett.

Ha sikerül igazi bébipulykát beszerezni, amolyan 2,5–3 kg körülit, akkor szuper választás lehet a karácsonyi asztalra ez a nagyon finom, gazdag töltelékkel sülő finomság, de készíthetjük más szárnyassal -–csirkével, fácánnal is nagyon finom (kacsa és liba itt nem játszik, ahhoz túl zsíros a töltelék és a szárnyas együtt). 

Objektum doboz

Gesztenyés töltött pulyka

Hozzávalók:

  • 1 db max. 3 kg-os bébipulyka
  • 20 dkg toast kenyér
  • 1,5 dl tej
  • 4 salottahagyma
  • 10 dkg vaj
  • 30 dkg darált borjúhús (vagy csirke, pulyka)
  • 30 dkg főtt gesztenye
  • 1 csokor petrezselyem
  • 3-4 ág kakukkfű
  • 5 cl konyak
  • só, bors
  • olívaolaj
  • 2 dl alaplé
  • 1,5 kg apróbb szemű, vékonyhéjú burgonya
  • 2-3 alma cikkekre vágva (opcionális)

Elkészítés: A töltelékhez a toast kenyeret felaprítjuk, tálba tesszük, meglocsoljuk a tejjel, félretesszük.

A megtisztított és felaprított salottahagymát a felolvasztott vajon megdinszteljük, hozzáadjuk a darált húst, átforgatjuk, majd a tejes kenyeret is hozzáadjuk, valamint a főtt gesztenyét, a felaprított petrezselymet és a száráról lehúzott kakukkfűleveleket, a konyakkal meglocsoljuk, sózzuk, borsozzuk. Alaposan összeforgatjuk, néhány perc alatt összepirítjuk.

A bébipulykát kívül-belül sózzuk és borsozzuk, majd a kicsit pihentetett és kissé kihűlt töltelékkel megtöltjük. Kívülről olívaolajjal – vagy olvasztott vajjal – alaposan átmasszírozzuk, tepsibe tesszük, 2 dl alaplevet öntünk alá.

A krumplit alaposan megmossuk, ha almát is használunk, akkor azt cikkekre vágjuk, majd a szárnyas köré rakosgatjuk a tepsibe. 

200 fokos sütőbe toljuk, majd 30 perc után visszavesszük a hőt, és 170 fokos sütőben még legalább 1 órát sütjük, de inkább 1 óra 30 percet. Időnként érdemes meglocsolgatni a pecsenyelével, de nem túl gyakran, mert a nyitogatásnál gőz és hő is távozik a sütőből.

Ha megsült, a sütőből kivéve alufóliával letakarjuk, hogy a gőzben még puhuljon, 20 perc pihentetés után érdemes tálalni.

A pulyka a húsok közül az egyik legegészségesebb, zsírtartalma sokkal alacsonyabb, mint más húsféléknek, magas fehérjetartalma miatt ideális választás azoknak, akik figyelnek a súlyukra. Cukorbetegeknek és inzulinrezisztenciával élőknek kimondottan javasolják a fogyasztását, mert a vizsgálatok szerint olyan típusú fehérje van benne, amely szabályozza az inzulintermelést.

A pulykahús meglepően gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, a legnépszerűbb, sovány részei sok B-vitamint és vasat tartalmaznak, kálium- és foszfortartalmuk is magas, ezért a pulyka ideális étel a magas vérnyomással küzdőknek, fogyasztása hozzásegít a csontok és fogak egészségének megőrzéséhez is.

A sovány és semlegesebb ízű pulykamellet érdemes bepácolni sütés-főzés előtt. Ha panírozni fogjuk, akkor tegyük néhány órára fokhagymás tejbe, ha serpenyőben sütjük, akkor olajos-fűszeres páccal érleljük inkább. Szinte minden fűszer jól illik hozzá, érdemes minél többféle ízesítéssel, friss zöldfűszerrel, mediterrán vagy akár egzotikus, ázsiai ízvilággal is kipróbálni.

Serpenyős pulykamell zöldfűszerekkel

Hozzávalók:

  • 60 dkg pulykamell
  • 1,5 evőkanál mustár
  • 1 teáskanál kakukkfű
  • őrölt színes bors
  • csipetnyi csili
  • 3-4 salottahagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 5-6 zsályalevél
  • 2-3 evőkanál kapribogyó
  • 1 dl fehérbor
  • olívaolaj

Elkészítés: A pulykamellet féltenyérnyi szeletekre vágjuk, vékonyan megkenjük mustárral, megszórjuk kakukkfűvel, őrölt színes borssal, csipetnyi csilivel, meglocsoljuk kb. 1/2 dl olívaolajjal, összeforgatjuk, és lefedve a hűtőbe tesszük fél órára.

Közben a fokhagymát és a salottahagymát megtisztítjuk, a fokhagymát nem túl vékony szeletekre vágjuk, ha kisebb hagymánk van, akkor félbe-, ha nagyobb, akkor cikkekre vágjuk.

Egy grillserpenyőt felhevítünk, a hússzeleteket mindkét oldalukon 1-2 perc alatt elősütjük, majd a páclevet is aláöntjük, a húsok mellé tesszük a hagymát, 4-5 percig sütjük, majd hozzáadjuk a fokhagymát, a zsályát és a kapribogyót, aláöntjük a fehérbort, lefedve 4-5 percig pároljuk, majd addig sütjük a fedőt levéve, míg a bor elillan és a pulykamell szép színt kap.

Krumplipürével, párolt rizzsel, sült zöldséggel és salátával is tálalhatjuk, mindenhogy nagyon finom. 

Megnézem >>

Megnézem >>
Forrás:
Alexandra.hu

Ez is érdekelhet: Szárnyasételek

Hazánkban is egyre nagyobb tért hódít a baromfi fogyasztása. Részben az ára miatt, másrészt azért, mert sokkal egészségesebb, mint a sertés- és marhahús. Leggyakrabban csirkehúst fogyasztunk, de az utóbbi évtizedben a pulykahús is egyre nagyobb helyet foglal el az étrendünkben. Libát, kacsát is gyakran eszünk. A baromfihús bő választéka magával hozta azt az igényt, hogy többször és változatosabban készítsük el magunknak, a családnak, vendégeinknek a szárnyasokat. 

Ebben a könyvben a kezdő háziasszonyok és a nagy gyakorlattal rendelkezők egyaránt találnak kedvükre való recepteket, melyek nem csak elkészítésükkel, hanem finom ízeikkel is örömet okoznak a család minden tagjának.

Ha szeretjük a szárnyashúst, a darált pulyka igazán ideális, és könnyedén helyet kaphat egy bolognaihoz hasonló mediterrán raguban. A bolognai a legkedveltebb olaszos ragu, biztos sikere van gyerekek és felnőttek körében, sőt, a férfiemberek is lelkesednek érte. Az eredeti bolognainak hitelesített receptúrája van 1982 óta, mely szerint az „igazi” bolognai alapanyagai szigorúan marhahús, császárszalonna (illetve az olasz pancetta), sárgarépa, zeller, paradicsompüré, húslé, vörösbor és esetlegesen egy kis tej vagy tejszín a selymesítéshez.

Persze nyugodtan készíthetünk ehhez hasonló, akár jóval egyszerűbb tésztaszószt is dolgos munkanapokon, egész biztosan sikerre számíthat ez is, és megvagyunk vele fél óra alatt. Természetesen főzhetünk hozzá spagettit vagy pennét, tölthetjük lasagnelapok közé is, de nagyon mutatós csavart tésztával, amelynek nagy a felvevő felülete a csavarások miatt, így remekül megtapad rajta a finom szósz.

Forrás:
Axiskitchen.hu

Paradicsomos pulykaragu csavart tésztával

Hozzávalók:

  • 50 dkg csavart tészta
  • 50 dkg darált pulykahús
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1 fej lilahagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 konzerv darabolt paradicsom
  • 3-4 babérlevél
  • 1 teáskanál szárított bazsalikom
  • 1 teáskanál oregánó
  • só, bors
  • 8-10 szem koktélparadicsom
  • reszelt parmezán

Elkészítés: Az olívaolajat egy serpenyőben felhevítjük, megfonnyasztjuk rajta az apróra vágott lilahagymát, amikor már üveges, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát is, ezt is megpároljuk. Ráöntjük a darált húst, fehéredésig kevergetjük, megsózzuk, borsozzuk, megszórjuk a bazsalikommal és az oregánóval, majd ráöntjük a paradicsomkonzervet, alaposan átkeverjük, és fedő alatt puhára pároljuk a húst kb. 10 perc alatt. Ha kell, tovább fűszerezzük sóval, borssal vagy a zöldfűszerekkel.

Közben megfőzzük a tésztát, leszűrjük, kevés főzővizet félreteszünk. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

Ha elkészült a mártás, belekeverjük a tésztát, ha túl száraz lenne, adunk hozzá kevés főzővizet, átöntjük egy tűzálló tálba, rászórjuk a félbevágott paradicsomokat, és 10–15 percre betoljuk a sütőbe, amíg a nyers paradicsomok kissé megpuhulnak.

Tálaláskor megszórjuk reszelt parmezánnal, esetleg kis tejfölt is kínálhatunk mellé.

Forrás:
Axiskitchen.hu

A sovány, szép nagy szeletekre vágható pulykamell rengeteg módon felhasználható. Apróra vágva ragukhoz, darálva rakottasokhoz vagy húsgombócnak, szeletben bundázva vagy roston sütve is remek, de ideális töltött roládokhoz is.

A töltelék számtalan verzióban összeállítható: tehetünk bele sonkát, gombát, csíkokra vágott kaliforniai paprikát, párolt spenótot, kiegészíthetjük sajttal. Mivel száraz, sovány húsról van szó, érdemes szeletelt baconnel borítani, de ha kisebb roládokat formázunk, akkor be is panírozhatjuk, olajban kisüthetjük.

A pulykához jól illenek a gyümölcsök is, így tehetünk a töltelékbe aszalt szilvát, aszalt sárgabarackot, aszalt áfonyát, gesztenyét, de akár csíkokra vágott almát, körtét is. Mi most egy ünnepi, de akár karácsonyra is bátran bevállalható töltött pulykamelltekercset készítettünk aszalt szilvával, füstölt sajttal, baconnel, amit vajas burgonyapürével tálaltunk.

Forrás:
Hámori Zsófia

Töltött pulykamelltekercs

Hozzávalók:

  • 1 kg pulykamellfilé
  • 20 dkg szeletelt bacon
  • 20 dkg reszelt füstölt sajt
  • 20 dkg aszalt szilva
  • bors
  • 2 evőkanál pulyka fűszersó

A burgonyapüréhez:

  • 80 dkg krumpli
  • 5 dkg vaj
  • 1–2 dl tej
  • őrölt szerecsendió

Elkészítés: A pulykamellfilét nagy szeletekre vágjuk, fóliára kiterítjük, fóliát fektetünk rá, majd kiklopfoljuk. Ha fólia között klopfoljuk, nem ragad hús a klopfolóba, nem repkednek a húsdarabkák. Fűszerezzük pulyka fűszersóval.

Forrás:
Hámori Zsófia

Fólialapot terítünk a munkapultra, lerakjuk a baconszeleteket egymás mellé kis átfedéssel, rátesszük a kiklopfolt pulykamellet, a közepébe végig egy csíkban reszelt sajtot szórunk és aszalt szilvát rakosgatunk, feltekerjük a fólia segítségével, majd a fóliát eltávolítjuk.

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

A kész tekercseket betesszük a tepsibe. 180 fokra felhevített sütőben 1 órát sütjük, ha nagyon pirul, lefedhetjük alufóliával.

Közben a krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, sós vízben megfőzzük 15 perc alatt. Leszűrjük, majd a fazékba visszatéve összetörjük, hozzáadjuk a vajat és a tejet, alaposan elkeverjük, őrölt szerecsendióval ízesítjük.

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

A megsült pulykamelltekercset ferdén felszeleteljük, és a krumplipürével tálaljuk.

Forrás:
Hámori Zsófia

A lasagne tészta helyett lebbencs kerül ebbe a tartalmas, kiadós egytálételbe. Egyrészt a lebbencs vékonyabb, könnyebben átsül, mint a lasagne, másrészt jóval olcsóbb is – ki tudja, miért… 

Bár készítése egyszerű, mivel mindent érdemes elősütni, előfőzni a tökéletes eredmény érdekében, így nem árt belőle dupla adagot készíteni, ha már nekiállunk. Az összeállított második adag mehet lefedve a mélyhűtőbe: jó szolgálatot fog tenni egy szaladós napon, hiszen csak be kell dugni majd a sütőbe akár fagyosan, és 45–50 perc múlva kész a vacsora.

Forrás:
Axiskitchen.hu

Pulykás tésztarakottas gombával és padlizsánnal

Hozzávalók:

  • 30 dkg darált pulykahús
  • 1 fej lilahagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 20 dkg csiperkegomba
  • 1 közepes padlizsán
  • 25 dkg lebbencstészta
  • 5 dkg reszelt füstölt sajt
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 1 teáskanál oregánó
  • 1 teáskanál bazsalikom
  • só, frissen őrölt bors
  • olívaolaj

A besamelhez:

  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg liszt
  • 6 dl tej
  • só, frissen őrölt bors

Elkészítés: Kevés olívaolajat hevítünk egy serpenyőben, rádobjuk a szálasra vágott lilahagymát, néhány perc alatt puhára pároljuk, hozzáadjuk a fokhagymát is, majd a darált pulykahúst, átpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, és meghintjük a fűszerekkel, majd lefedve puhára pároljuk. 

Amíg a hús párolódik, felkarikázzuk a padlizsánt és felszeleteljük a gombát, megsózzuk, majd kevés olívaolajon egy serpenyőben először a padlizsánszeleteket sütjük elő mindkét oldalukon, majd kivesszük, és a szeletelt gombát is elősütjük.

A tésztát sós, forró vízben 5–6 percig előfőzzük, majd leszűrjük – nem kell megfőnie, a szószban még puhulni fog!

A besamelhez a vajat egy lábasban felolvasztjuk, rászórjuk a lisztet, elkeverjük, majd keverés mellett hozzáöntjük a tejet, és néhány perc alatt besűrítjük, majd a tűzről levéve sózzuk, borsozzuk.

Egy tűzálló tál aljára kevés besamelt öntünk, erre egy réteg tésztát fektetünk, majd a darált húsos ragu felét rákanalazzuk, erre besamel kerül, majd a sima és a füstölt reszelt sajt keverékének 1/3 része. Újabb tésztaréteg következik, amin egyenletesen elrendezzük a gombát és a padlizsánt, besamelt kanalazunk rá, majd befedjük tésztával. A maradék húsos ragut elegyengetjük rajta, megszórjuk a maradék sajt felével. A maradék tésztát elrendezzük a tetején, a sajttal megszórjuk.

180 fokra előmelegített sütőben 25–30 percig sütjük. Ha elkészült, kivesszük a sütőből, 10–15 percet pihentetjük, hogy könnyebb legyen szeletelni.

Forrás:
Axiskitchen.hu

Várjuk olvasóink tésztás receptjeit is receptversenyünkre! >>