Írd be, mit keresel:

Amióta megvan Rozi, a magtejkészítő automatánk, tízszer annyi levest eszünk, mint előtte. Régebben sajnáltam a leves elkészítésére az időt, hiszen az általában nem egy főfogás, nem elég azt egyedül elkészíteni, kell még mellé valami, ami pluszmacera, -idő stb. Inkább lemondtam a levesezésről, mint hogy vesződjek vele még fél órát a konyhában. Aztán belépett a képbe Rozi, és vele a folyamatos levesezés kora.

Pedig ha jobban belegondolok, nem teljesen indokolt a pálfordulásom, ugyanúgy meg kell mosni és fel kell aprítani a zöldségeket, mint előtte (ez veszi el a legtöbb időt), fűszerezni is kell, mosogatni, Rozi csak a főzést, és krémleveseknél a pürésítést intézi helyettem. Illetve megadja azt a szabadságot, hogy nem kell még csak rápillantanom se a levesre, amíg el nem készül, tehát nagyjából 3-5 perc aktív munkától szabadít meg. De mégis elég ez a kis könnyebbség ahhoz, hogy átlépjem a komfortzónámat, és összedobjak egy levest, amikor van itthon hozzá alapanyag. Ki érti ezt?

Forrás:
Zita

Habár a most következő répakrémleves-recept biztos nem jött volna létre Rozi nélkül, mégis úgy fogom leírni, ahogy magtej-automata nélkül csinálná az ember, tekintettel azokra, akik (még) nem tettek szert egy ehhez hasonló konyhai jobbkézre. Akiknek már van, azok úgyis tudják: csak bele kell dobálni a hozzávalókat, megnyomni a krémleves gombot, és tálalni, amikor elkészül. 

Szénhidrátok

Nagyjából másfél liter nagyon sűrű leves lesz ebből a receptből (ha nem szereted a sűrű krémleveseket, használj kevesebb répát vagy több vizet). Ezzel a mennyiséggel számolva a teljes szénhidráttartalom 68 gramm lesz. Nálunk 8 tekintélyes tányérra volt elegendő a leves, ezzel számolva egy adag 8,5 gramm gyors felszívódású szénhidrátot tartalmaz, tehát ebédre tökéletes előétel.

Forrás:
Zita

Melengető gyömbéres répakrémleves mindenmentesen

Hozzávalók:

  • 50 dkg sárgarépa
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1,5 cm gyömbér (vagy még több, ha szeretitek az ízét)
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 kávéskanál csilis olaj (vagy egy csipet csili)
  • 1 evőkanál fehérborecet
  • 1 nagy citrom leve
  • 5 dl magtej (kókusz vagy mandula – helyettesíthető kókuszkrémmel is)
  • 2 dl víz (vagy több, ha hígabb levest szeretnél)
  • bors
  • fűszerek: szerecsendió, pirospaprika, oregánó, kakukkfű

Elkészítés: Tisztítsuk meg és aprítsuk fel a zöldségeket.

Egy nagyobb lábasban pároljuk üvegesre a hagymát az olajon, majd adjuk hozzá a répát. Igény szerint megpiríthatjuk egy kicsit, majd mehet rá a víz, a magtej, a lereszelt gyömbér, a só, a bors és a fűszerek. Puhára főzzük, majd egy botmixerrel vagy turmixgépben pépesítjük a levest. Végül hozzáadjuk a citromot és a borecetet. 

Megkóstoljuk, hogy elég fűszeres-e, majd miután egyet rottyant, levesszük a tűzről, és melegen tálaljuk.

Jó étvágyat hozzá!

Forrás:
Zita

Úgy gondoltam, nem járja, hogy csak édes sütemények sorakoznak a The Puur blog repertoárjában, úgyhogy ma egy igazi klasszikus sós vendégváró receptet hoztam. Mondanom se kell, hogy ez a vegán és gluténmentes pogácsa rengeteg szempontból eltér a szokványos receptektől, viszont az íze, illata és külleme teljesen pogácsás, szóval szerintem megilleti ez a név.

Forrás:
Zita

Jó tudni!

Természetesen ez a recept is glutén-, tejtermék-, tojás- és cukormentes, nem tartalmaz élesztőt sem, és a 160 grammos diétába is beilleszthető. A répát nemcsak az íze miatt raktam bele, hanem a benne lévő pektintartalom miatt is – az fogja össze a tésztát tojás helyett –, illetve a répának köszönhetően a pogik még másnap is puhák maradnak. A színük egészen különleges, az állagot tekintve pedig kívül ropogósak, belül puhák és omlósak. Mivel ez nem egy élesztős-hajtogatós recept, ezért sokkal gyorsabban el is készül. Én egyik reggel, munka előtt is össze tudtam dobni egy adagot, alig több mint fél óra alatt (persze nem most készítettem el először, azt is hozzá kell tenni).

A teljes recept 227 gramm szénhidrátot tartalmaz, aminek több mint háromnegyede lassú felszívódású – tehát tízóraira és uzsonnára is fogyaszthatjuk IR-diéta esetén is. Nekem ennyi tésztából 40 darab pogácsa jött ki, ami azt jelenti, hogy darabonként 5,7 gramm szénhidráttal kell számolnunk.

Forrás:
Zita

Glutén-, tejtermék- és tojásmentes pogácsák kelesztés nélkül, répával

Hozzávalók:

  • 10 dkg kölesliszt
  • 7 dkg hajdinaliszt
  • 7 dkg barna rizsliszt
  • 4 dkg tápiókaliszt (vagy kukoricaliszt, ha nem vagy rá érzékeny)
  • 3 púpos evőkanál lenmagpehely
  • 20 dkg répa (tisztítás után ennyi)
  • 1 dl víz
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál csilis olaj
  • 0,75 teáskanál só
  • 1 g aszkorbinsav (vagy pár csepp citromlé, esetleg 1 evőkanál almaecet)
  • 1 teáskanál tahini (szezámpaszta, de el is hagyható)
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna

Elkészítés: A répákat megtisztítjuk és megpároljuk. (Mikróban is lehet, pár perc alatt el is készül.)

Egy nagyobb tálban összekeverjük a vizet, a sót, az olajakat, az aszkorbinsavat és a tahinit, majd hozzáadjuk a lenmagpelyhet is.

Ha megpárolódtak a répák, villával (vagy botmixerrel) pürésítjük őket, aztán hozzákeverjük az olajos masszához.

A liszteket és a szódabikarbónát kimérjük, hozzáadjuk az olajos keverékhez, és addig gyúrjuk, amíg egynemű tésztát nem kapunk. Pár percet pihentetjük a hűtőben, addig előmelegítjük a sütőt 180 fokra és előkészítünk egy tepsit, amire sütőpapírt teszünk.

A tésztát ujjnyi vékonyra nyújtjuk (én csak szétnyomkodtam tenyérrel, nem is kellett sodrófa hozzá), a tetejét késsel berácsozzuk. Pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, a széleiket egy kicsit összesodorjuk, hogy magasabb legyen, majd áttesszük a sütőpapírra.

10 percig alul-felül sütéssel, aztán 10 percig légkeveréssel aranybarnára sütjük.

Forrás:
Zita

Pár évvel ezelőtt nálam is eljött az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy egészségesebb életmódra váltok, amihez nálam hozzátartozott a vegetáriánus étrendre való áttérés. Bár ahogy teltek az évek, visszatértem a húshoz, mégis azt mondhatom, hogy rengeteget köszönhetek ennek az időszaknak: amíg azelőtt a főzési tudományom kimerült a mirelitpizza-sütésekben és a zacskós levesekben, ezután nem nagyon volt más választásom, mint az, hogy magamra főzzek. Mivel a legtöbb étkezde vegetáriánus kínálata kimerül a rántott sajtban, és – sajnos – arra sem számíthattam, hogy anyukám mindennap friss vega ételt csomagol majd nekem, valamint száraz kenyéren sem tengődhetek egész nap, így vad receptkutatásokba kezdtem.

Azelőtt valamiért azt gondoltam a vegákról, hogy csak fura, eldugott boltokban beszerezhető alapanyagokból készült, „nem igazi” ételeket esznek – hát, nagyobbat nem is tévedhettem volna. A recepteknél a legfőbb szempontok az alábbiak voltak: ne legyen bennük semmiféle fura nevű húspótló, a hozzávalók legyenek könnyen beszerezhetőek, és egyszerűen el lehessen készíteni. Nem is gondoltam volna, hogy szinte egyből belenyúlok a tutiba: ez a nagyon sajtos sárgarépapuffancs ugyanis megfelel mindhárom szempontnak, és nem mellesleg ízében is simán vetekedik bármilyen húsos fogással!

Azóta zöldségfasírtok jöttek-mentek, készítettem őket cukkiniből, gombából, és még brokkoliból is, de nálam ez maradt a befutó. Olyannyira, hogy a családomnál – akiknél azelőtt a „vega fogás” kimerült a paprikás krumpliban és a krumplis tésztában – most már szintén havi rendszerességgel kerül az asztalra!

Bár az eredeti recept feta sajtot használ, én lecseréltem gorgonzolára, mivel szerintem sokkal karakteresebb és finomabb lesz tőle, valamint raktam bele egy kis reszelt parmezánt is, hiszen minél sajtosabb, annál jobb! Arra viszont érdemes odafigyelni, hogy ennyi sajt mellett óvatosan bánjunk a sózással.

Sajtos-sárgarépás puffancsok

Forrás:
iStock

Hozzávalók:

  • 20 dkg sárgarépa
  • 5 dkg trappista sajt
  • 10 dkg kéksajt (de ízlés szerint lehet feta vagy mozzarella is, mindhárommal nagyon finom!)
  • reszelt parmezán ízlés szerint
  • 2 tojás
  • só, bors
  • friss petrezselyem
  • majoránna
  • rozmaring
  • 4-5 evőkanál zsemlemorzsa
  • olaj a sütéshez

Elkészítés:

A sárgarépákat meghámozzuk, és nagy lyukú reszelőn lereszeljük a trappista sajttal együtt.

A kéksajtot villával összetörjük, majd összekeverjük a sárgarépával és a trappistával, a parmezánnal, beleütjük a két tojást, és ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, fűszerezzük. Egy kis rozmaring nagyon jó ízt tud neki adni, de vigyázzunk vele, mert nagyon domináns, erőteljes íze van – a kevesebb néha több!

Adjuk hozzá a keverékhez a zsemlemorzsát, majd formáljunk kis gömböket belőle, lapítsuk le. Én sütőben szoktam kisütni őket (ha ezt választjuk, előmelegített sütőben 160 fokon sütjük 15-20 percig, és félidőben megforgatjuk), de nyugodtan lehet olajban is, úgy sokkal roppanósabb lesz a végeredmény.

Forrás:
iStock

A sárgarépa az egyik legegészségesebb és legolcsóbb zöldség, és bár nem tartozik a Top10 diétás zöldség közé, de így is bátran bekerülhet bármilyen diétába. Rengeteg vitamint, béta-karotint, ásványi anyagot és rostot tartalmaz, 10 dkg sárgarépában pedig csak 40 kcal van.

Nyersen ropogtatni mindenki szereti, de valahogy ritkán jut eszünkbe, hogy az uzsonna vagy hideg vacsora mellé a szendvicshez, kencékhez hasábokra vágott répát kínáljunk – a retek, paprika, paradicsom, uborka mellett. Pedig változatosabbá tehető így az étrend: próbáljuk magunkat rávenni, hogy egy hétig minden szendvicsezéskor kerüljön répa is a kísérők közé – rá fogunk kapni, mert finom, egyszerű, olcsó és egészséges.

Ugyanígy a főtt ételeknél sem kap kiemelt szerepet ez a szuper zöldség: rendben, húslevesbe mindig kerül, a raguleveseknél is kihagyhatatlan, de itt is csak mellékszereplő, pedig remek alapanyaga egy izgalmas köretnek grillezett vagy roston sült húsok, halak vagy akár sült sajt mellé.

Forrás:
iStock

Miután elkészítettük Ditte mézes-csilis sült répáját, ami ténylegesen zseniális volt, vérszemet kaptunk, és egy fetás változatot készítettünk, kissé keleties fűszerezéssel. Abbahagyhatatlan, pedig pofonegyszerű.

Balzsamos sült répa fetával

Hozzávalók:

  • 2 csokor zsenge répa
  • 1 evőkanál méz
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • 1 kávéskanál őrölt római kömény
  • 1 evőkanál szezámmag
  • 10 dkg feta sajt

Elkészítés: A répákat megtisztítjuk, ha túl vaskosak, hosszában félbe- vagy negyedekbe vágjuk. Egy tiszta zacskóba tesszük, amibe 1 evőkanál olívaolajat, 1 evőkanál balzsamecetet és ugyanennyi mézet csurgatunk, a száját összefogjuk, majd a tartalmát alaposan összerázzuk, hogy mindenhová kerüljön mindenből. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, elegyengetjük, hogy ne fedjék egymást, finoman megsózzuk, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 15-20 perc alatt megsütjük.

A sütőből kivéve megszórjuk az őrölt római köménnyel és a szezámmaggal, majd tálra tesszük, és rámorzsoljuk a fetát. Ha van, egy kis friss korianderrel megszórhatjuk – még istenibb lesz tőle.

Melegen, hidegen is nagyon finom – szerintünk langyosan a legjobb!

Forrás:
iStock

Talán mert eddig senki nem hívta fel a figyelmünket arra, hogy ehető és tele van vitaminnal, meg egy jó adag ásványi anyaggal. Tehetjük szendvicsbe, levesekbe és salátákba is. Szinte bármibe, csak a kukába nem!

Hasonló a helyzet a retek zöldjével, habár levelei sokszor szúrósak, éppen ezért mi legtöbbször csak levesbe dobjuk. Ha sikerül olyan leveleket találnunk, amelyek nem rendelkeznek ezekkel a kis szúrós szálakkal, tehetjük salátába is. Nem fogjuk megbánni, ezt garantáljuk.

Peas

Zöldborsó
Forrás:
flickr – Isabel Eyre

A harmadik szuper zöld pedig a borsó héja. Tegyünk belőle egy-két darabot a levesbe vagy a főzelékbe. Elképesztően finom ízt ad neki.

Ti tudtok még valami hasonló finomságról, amit sokan nem hasznosítanak?
 

Furcsamód ez az isteni sütemény kényszerűségből született, szűkösebb időkben, amikor a cukor drága vagy elérhetetlen volt, és az ételek édesítését máshogy kellett megoldani. A sárgarépa pedig elég édes és elterjedt volt ahhoz, hogy a süteményt megédesítse, sőt pudingot is készítettek vele.

Hosszú időre feledésbe merült ugyan ez a remek desszert, de a II. világáború idején a szükség miatt újra felfedezték, és nemcsak süteménybe, de kenyérbe, péksüteményekbe is használták lereszelve az édes gyökérzöldséget. Az egészséges alapanyagot ekkor már a brit kormány is népszerűsíteni kezdte: különféle kampányokkal hívták fel a lakosság figyelmét az olcsó és jól használható répás receptekre, mégpedig a Walt Disney által rajzolt répacsalád tagjaival.

Forrás:
iStock

A répatorta sikere azóta töretlen az angolszász országokban, és szép fokozatosan meghódtotta nemcsak Amerika, de Európa legtöbb cukrászdáját és kávézóját. A népszerűségét mutatja az is, hogy lett saját világnapja is: minden év február 3-án a répatortáé a főszerep.

A könnyen elkészíthető és hosszan friss répatorta rengeteg változatban süthető, különféle fűszerekkel és belevalókkal jól variálható. A klasszikusnak tartott répatortába kerül dió és mazsola, valamint fahéj, de természetesen rengeteg változat létezik, és úgy jó, ha mindenki a saját ízlésére formálja, így készíthetjük gyömbérrel, mézeskalács-fűszerkeverékkel, szegfűszeggel, szerecsendióval vagy reszelt citrushéjjal fűszerezve, a tésztát gazdagíthatjuk mandulával, mogyoróval, kókusszal, csokidarabokkal és bármilyen aszalt gyümölccsel. A liszt kiváltható darált zabpehellyel, de a répa is lecserélhető reszelt cukkinire, sütőtökre, de akár céklára is – igaz, ez már nem répatorta lesz.

Forrás:
iStock

A répatorta mára már szinte elengedhetetlen kiegészítője az édes sajtkrém, amit Amerikának köszönhetünk, mint ahogy azt is, hogy nemcsak tortaként, de muffinformában sütve is igen kedvelt ez a sütemény. Bár nem kalóriaszegény a mascarpone- vagy sajtkrémalapú krém, ami gyakran tölteléke, de szinte mindig bevonata a répatortáknak, nem beszélünk le róla senkit, mert egyszerűen ellenállhatatlanul finom, és nagyon jó kiegészítője az amúgy alapvetően egészséges süteménynek.

Bögrés répatorta

Hozzávalók:

  • 4 tojás
  • 1,25 bögre olaj (1 bögre = 2,5 dl)
  • 2 bögre cukor
  • 2 teáskanál vaníliakivonat
  • 2 bögre liszt
  • 2 teáskanál szódabikarbóna
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1/2 teáskanál só
  • 2 teáskanál őrölt fahéj
  • 3 bögre reszelt sárgarépa

A mázhoz:

  • 5 dkg puha vaj
  • 10 dkg krémsajt
  • 1 bögre porcukor
  • 1 teáskanál vaníliakivonat

Elkészítés: Egy nagy tálba felütjük a tojásokat, hozzáadjuk az olajat, a cukrot és a vaníliát, robotgéppel szép simára keverjük. A lisztet a sütőporral, a szódabikarbónával és a fahéjjal összekeverjük, majd a tojásos alaphoz keverjük először a felét, majd a reszelt sárgarépa felét, majd a maradék lisztes keveréket, végül a maradék répát. Alaposan összeforgatjuk.

Egy tortaformát kivajazunk vagy sütőpapírral kibélelünk, és a masszát belesimítjuk. 175 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és kb. 45-50 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e a tészta.

Közben a mázhoz keverjük össze a vajat, a krémsajtot, a porcukrot és a vaníliakivonatot, és vonjuk be vele a kihűlt, formából kiborított répatortát.

Forrás:
iStock