Ha biztosra mennénk, a következő ételek közül érdemes válogatni:
Szinte az egyetlen, amivel nem alkotnak jó párost, az a paradicsom, lévén, hogy ez a zöldség is meglehetősen savas.
(Fotó: flickr – stuspivack)
Ha nagyobb mennyiséget főzünk egy lábasban, mire kihalásznánk az összes spárgát, azok, amelyeket utoljára szedünk ki a vízből, túlfőhetnek. Hogy ezt elkerüljük, van egy sokkal egyszerűbb és gyorsabb módszer!
Befőttesgumistul, szárastul, mindenestül dobjuk az egész csomag spárgát a forró vízbe. Így jóval egyszerűbb lesz kihalászni, majd átdobni a hideg vízbe. Ha ezzel megvagyunk, fogjunk egy kést, és vágjuk le egyszerre a spárga végeit.
(Fotó: flickr – Adam Wilson)
Gyakran készítik otthon is maradék rizottóból, de a kedvelt falatkát sok helyen árulják snackként, ugyanis tökéletes street food, vagyis utcán is fogyasztható, menet közbeni étel. Ha otthon készül, valamilyen jófajta mediterrán szósz mindenképpen jár hozzá mártogatósként.
Ha a gyerekeknek akarunk kedvezni vagy több gyereket várunk vendégségbe, érdemes ezt a semlegesebb ízű, mókás külsejű fogást készíteni – ebben az esetben szigorúan mozzarellával töltve: egyrészt, mert ezt a sajtot a gyerekek kiváltképp kedvelik, másrészt mert igen vicces, ahogy a gombócba harapva az olvadt sajt nyúlik és kunkorodik, mint a hajdani telefonok zsinórja – innen is kapta az arancini olasz becenevét, a supplì al telefonót.
Arancini (mozzarellával töltött rizsgombócok)
Hozzávalók:
A bundázáshoz:
Elkészítés: Ha nincs maradék rizottónk, akkor először készítünk egyet: a felaprított hagymát kevés olívaolajon megdinszteljük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a rizst, megfuttatjuk, felöntjük a 1/2 dl fehérborral. Ha elpárolgott a leve, akkor folyamatosan, kanalanként adjuk hozzá a forró alaplevet, és a rizst folyamatosan kevergetve krémesre főzzük. A végén 5 dkg vajat adunk hozzá, alaposan elkeverjük, majd hűlni hagyjuk.
Amikor kihűlt, 1 tojást keverünk hozzá, és a masszából kis gombócokat formázunk a tenyerünkben úgy, hogy mindegyik közepébe 1-1 minimozzarellát teszünk.
Ezután a golyókat lisztbe, sózott, kissé felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban pirosra sütjük.
A tökéletes rizottó a megfelelő rizsfajta mellett a főzés mibenléte: lassan, apránként, fokozatosan kell adagolni a rizshez a folyadékot, jó esetben alaplevet, zöldséglevest, mindig forrón, hogy ne hűtse le a rizst: ettől lesz tökéletes állagú, no meg a hozzáadott vaj és parmezán is krémessé teszi.
Gomba egész évben kapható, így ezt a változatot bármikor elkészíthetjük. Persze erdei gombával még finomabb, ebből akár szárítottat is használhatunk, természetesen előtte forró vízbe áztatva. A friss, illatos pesto viszont még mediterránabbá teszi az olaszok egyik kedvenc ételét. Ízlés szerint friss parmezánnal csak fokozzuk az ízélményt!
Gombás rizottó pesztóval
Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát megpucoljuk és finomra felaprítjuk. 2 evőkanál vajat egy nagyobb edényben felolvasztunk, és megdinszteljük benne a hagymát. Ezután beleszórjuk a rizst (szárazon, azaz ne mossuk meg előtte), átforgatjuk a vajon, majd felöntjük a fehérborral. Felforraljuk, és merőkanalanként öntögetünk hozzá az alapléből. Ez a rizottó készítés titka: a folytonos folyadék adagolás, folyamatos keverés. Természetesen mindez kis-közepes lángon, és fontos, hogy az alaplé is meleg legyen.
Ha al dente keménységű a rizs, azaz az összes alaplét vagy még esetleg többet is a rizottóhoz öntöttünk, hozzáadjuk a negyedekre vágott vagy szeletelt gombát. Addig folytatjuk a kevergetést, amíg a rizottónk krémes nem lesz. Ekkor hozzáadjuk a maradék 1,5 kanál vajat. Kóstoljuk, majd szükség szerint sózzuk, borsozzuk.
Amíg megfő a rizottó, elkészíthetjük a pesztót.
A rizottót rögtön, frissen tálaljuk. Tetejére pesztót kanalazunk.
Rohanó világunkban egy kiadós, gyorsan elkészíthető egytálétel nagy kincs, rengeteg időt, energiát takaríthatunk meg vele.
A rizottó e kincsek közé tartozik, ráadásul szinte végtelenül variálható: húsokkal és zöldségekkel, édesen és sósan egyaránt ínycsiklandó fogás készíthető belőle. Mint minden ételnek, a rizottónak is megvannak a maga titkai – a receptek mellett e fortélyokat is megismerhetjük ebből a nosztalgikus képekkel illusztrált, bájos szakácskönyvből.
Ahogy a mazsola a pezsgőben landol, eleinte majd a felszínen úszik ugyan, de már akkor is látható lesz, ahogyan a szén-dioxid megjelenik a mazsola ráncai között. Az idő elteltével pedig, ahogyan megszívja magát, lesüllyed az üveg aljára, és akkor fejti csak ki igazán a hatását.
A buborékok újra megjelennek. Tiszta mágia, nem igaz?
A tavaszi szezonban érdemes kipróbálni bébispenóttal, illetve szinte kötelező zsenge zöldborsóval: a krémes rizsben tökéletesen otthonosan mozognak a borsószemek. A zsenge zöldség nem igényel túl nagy felhajtást, egy csipetnyi menta és kevés sajt azért nyugodtan kerülhet a rizottóba. Dekorációként, extra textúraként egy kis borsócsírát is adhatunk az ételhez.
Az édeskömény szerencsére egyre több helyen beszerezhető, így semmi sem akadályozhat meg minket abban, hogy édesköményes rizottót készítsünk. Az édeskömény önmagában is tökéletes ízhatást eredményez, de ha igazán különleges ételre vágyunk, akkor a már majdnem kész rizottóba egy kevés citromhéjat is reszelhetünk.
A rizottó azonban nem csak a tavaszi zöldek feldolgozására alkalmas, húsos vagy halas változatban is készíthetjük. Ha valami különleges, tartalmas finomsággal szeretnénk előrukkolni a családnak, izgalmas fogás lehet a kissé markáns babos-kolbászos rizottó vagy a letisztult, füstölt lazaccal készített változata. A lazacos rizottó rendkívül mutatós, pazar fogás, aminek az elkészítése semmivel sem bonyolultabb az alap rizottónál. A titok a lazacban rejlik, amelyből egy keveset már a főzés vége előtt az ételhez adunk, a többit azonban csak a tálaláskor ültetjük a rizs tetejére némi rukkola és parmezánforgács kíséretében.
A tejberizs mintájára édes rizottókat készíthetünk, amelyeknek állaga valahol a tejberizs és a tápiókapuding között található, azaz van textúrája, de mégis krémes.
Az édességnek is beillő fogás elkészítéséhez semmi másra nincs szükség, csak némi természetes édesítőszerre, gyümölcsre és egy kis fűszerre. Az édes rizottók esetében a rizst természetesen nem alaplével főzzük fel, hanem tehéntejjel, magtejekkel készítjük el a krémes rizsünket. A gyümölcsöket frissen is adhatjuk a fogáshoz, de az is jó, ha lekvárral, friss gyümölcsvelővel, kompóttal vagy lesütött, fűszerekkel összeboronált gyümölcsökkel dolgozunk.
Minden, amit a rizottóról tudni érdemes
Rohanó világunkban egy kiadós, gyorsan elkészíthető egytálétel nagy kincs, rengeteg időt, energiát takaríthatunk meg vele.
A rizottó e kincsek közé tartozik, ráadásul szinte végtelenül variálható: húsokkal és zöldségekkel, édesen és sósan egyaránt ínycsiklandó fogás készíthető belőle. Mint minden ételnek, a rizottónak is megvannak a maga titkai – a receptek mellett e fortélyokat is megismerhetjük ebből a nosztalgikus képekkel illusztrált, bájos szakácskönyvből.
Egy dolgot feltétlenül fontos tudni: a rizottó nem sima rizsétel valamilyen feltéttel vagy betéttel, hanem egy önálló vagány kaja, melynek lelke van, és megfelelő bánásmódot vár el készítőjétől. Ha a minimális szabályt betartjuk, akkor fergeteges és laktató egytálétellé varázsolható, melyet a legkülönlegesebb alkalmakra is készíthetünk barátainknak, szeretteinknek.
A rizottóhoz feltétlenül rizottórizs kell, ami manapság szinte bárhol beszerezhető. Arborio vagy carnaroli néven találjátok meg. Az alaprizottóhoz finomra vágott hagyma, olívaolaj, vaj, fehérbor, alaplé és parmezán sajt szükséges, de én fokhagymát is használok hozzá, főleg ehhez a változathoz.
Bébispenótos rizottó
Hozzávalók személyenként:
Feltétnek én garnélát használtam.
Elkészítés: A vaj egyik részét az olívával felhevítem. Beleteszem a finomra vágott hagymát és fokhagymát. Pár percig dinsztelem fedő alatt.
Ráöntöm a rizst, kicsit elkeverem, ezután megy rá a fehérbor, melyet picit elpárolok. Merőkanalanként teszem hozzá a forró alaplevet, és mindig csak annyit, amennyit felvesz a rizs. Folyamatos keveréssel főzöm, kb. 20-22 percig, és közben pótlom az alaplével az elfőtt levet.
A jó rizottó picit „al dente”, vagyis nem szabad szétfőzni semmiképp.
Miután elkészült, hozzáteszem a vaj másik részét és a bébispenótot.
Tálalás előtt teszem bele a parmezánt és a reszelt citromhéjat.
A garnélarákról eltávolítom a páncélját, csak a farokrészt hagyom rajta. Óvatosan a hát részénél felvágom, és kiveszem belőle az oda nem illő csatornát. Kevés, forró olívaolajban 1 perc alatt megsütöm mindkét felét. Tengeri sóval ízesítem, és ízlésesen a rizottó tetejére teszem.
Jó étvágyat!
A tél végéhez közeledve egyre kevesebb zöldségből válogathatunk a piacon – eltekintve a messzi távolból ideutaztatott példányoktól, amelyek helyett jobb mindig a helyit választani, több okból is. Ráadásul a húsvét előtti böjti időszakban sokan lemondanak a húsról, mégis tápláló és tartalmas fogásokat szeretnének készíteni és enni. Dupla kihívás, és a céklás rizottóval így duplán nyerhetünk.
A tökéletes rizottó titka a megfelelő rizs, vagyis speciális, gömbölydedebb rizottórizst érdemes venni, az arborio és a carnaroli a legelterjedtebb fajta. A másik titok a főzés mibenléte: lassan, apránként, fokozatosan kell adagolni a rizshez a folyadékot, jó esetben alaplevet, zöldséglevest, mindig forrón, hogy ne hűtse le a rizst: ettől lesz tökéletes állagú, no meg a hozzáadott vaj és parmezán is krémessé teszi.
Aki szeretné még különlegesebbé tenni, a rizs helyett használhat árpagyöngyöt. Olyan ritkán használjuk, pedig nagyon finom és izgalmas gabona. Ruganyosabb, harapósabb, mint a rizs, sok folyadékot felvesz, épp ezért nagyon ízletes, ha jó fűszerezésű lével főzzük-pároljuk.
A céklarizottóhoz a parmezán mellett nagyon jól illik a feta, ami a cékla édeskés ízét remekül kiegyensúlyozza, remekül passzol hozzá a krémsajt, ami lágyítja, selymesíti az állagot és kiegészíti a cékla földes ízeit, friss vagy érlelt kecskesajttal pedig maga a mennyország. 🙂 Akinek ez kevés, az egy buggyantott tojást is készíthet a tetejére…
Céklás rizottó
Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát és a céklát apróra kockázzuk. A vajon megfuttatjuk a hagymát, hozzáadjuk a rizst, sózzuk, hozzáadjuk a vörösbort, átkeverjük, lassú tűzön főzzük, belekeverjük a céklát, és a zöldséglevessel folyamatosan pótolva a levet, rendszeresen kevergetve főzzük. Krémes állagúra főzzük, végül belekeverjük a parmezánt.
Ízlés vagy hangulatunk szerinti sajttal tálaljuk.
Ha szereted a rizottót, ezt a könyvet ajánljuk!
Rohanó világunkban egy kiadós, gyorsan elkészíthető egytálétel nagy kincs, rengeteg időt, energiát takaríthatunk meg vele. A rizottó e kincsek közé tartozik, végtelenül variálható húsokkal és zöldségekkel, édesen és sósan egyaránt ínycsiklandó fogás készíthető belőle. Mint minden ételnek, a rizottónak is megvannak a maga titkai – a receptek mellett e fortélyokat is megismerhetjük ebből a bájos szakácskönyvből.