Írd be, mit keresel:

Szuperegyszerű, gyors, változatosan variálható étel a pirított rizs, ráadásul remekül megmenthető benne a maradék, önmagában már nem túl csábító rizs. Csak egy wok vagy nagyobb serpenyő kell hozzá, némi zöldség és egy kis fehérje, amivel teljes értékű fogássá emelhetjük a szimpla rizst. Ebben a fogásban az is jó, hogy teljes a szabadság, gyakorlatilag bármit belepakolhatunk – zöldségként sárgarépa, újhagyma a legkézenfekvőbb, de borsó, brokkoli, káposzta vagy akár kész fagyasztott zöldségkeverék is jó hozzá, ami pedig a fehérjét illeti, használhatunk csíkokra vágott csirkemellet, pulykát, sertést vagy akár marhahúst is, garnélát vagy húsmentes változatban tofut is, és persze tojást, ami szinte kötelező eleme a pirított rizsnek.

Ebben a thai változatban gyömbér, fokhagyma, csili és őrölt koriander adja a jellegzetes ízeket, aki szereti az erőset, a csiliből és a gyömbérből bátran használjon bőven, emellett kis répa és újhagyma, illetve garnéla és tojás került bele. Nagyon finom fűszeres, extra tükörtojással tálalva laktató és egészséges fogás, amit szűk negyedóra alatt összedobhatunk.

Thai pirított rizs

Hozzávalók 2 személynek:

  • 30 dkg maradék főtt rizs
  • 1 szál sárgarépa
  • 2 szál újhagyma
  • 12 darab garnéla
  • 3 tojás
  • 2 gerezd fokhagyma
  • diónyi friss gyömbér
  • 1 kávéskanál őrölt koriandermag
  • csili ízlés szerint
  • 1 lime
  • kevés olaj
  • só, bors

Elkészítés: A fokhagymát, a gyömbért, az újhagymát és a répát megtisztítjuk, a répát durva reszelőn lereszeljük, az újhagymát vékonyan felkarikázzuk, a fokhagymát és a gyömbért lereszeljük.

Egy nagyobb serpenyőbe vagy wokba 2 evőkanál olajat öntünk, hozzáadjuk a fokhagymát és a gyömbért, tűzre téve illatosra pirítjuk, hozzáadjuk a répát és az újhagymát, kevergetve sütjük, majd 2 perc után a garnélát is hozzáadjuk. Kis idő után mehet bele a rizs és az őrölt koriandermag, valamint ízlés szerint csili, sózzuk és borsozzuk, és néhány percig pirítjuk, majd középen helyet csinálunk az edényben, beleütünk 1 tojást, elhabarjuk, majd az egészet átkeverjük, és fél lime levével meglocsolva még 1 percig sütjük.

Egy müzlis tálba vagy nagyobb, gömbölyűbb bögrébe veszünk a rizsből egy adagot, lenyomkodjuk, majd tányérra borítjuk, ezt megismételjük a másik adaghoz is.

Közben egy serpenyőben pici olajat forrósítunk, és 2 tükörtojást sütünk, sózzuk, majd a sült rizsre rakjuk, és friss salátával tálaljuk.

Olívaolaj

Aki szereti és gyakran fogyaszt salátát, az pontosan tudja, hogy a minőség ég és föld tud lenni két olívaolaj között. Nem kell feltétlenül a legdrágábbat választani, gourmet boltban beszerezni, de arra nagyon érdemes törekedni, hogy sötét üvegben kapható és extra szűz legyen. Az, hogy olasz, spanyol, görög vagy portugál, már ízlés és pénztárca kérdése, de mindenképpen hidegen sajtolt legyen, és lehetőség szerint olyan, aminek a pontos eredete fel van tüntetve az üvegen. Szupermarketekben is kapható jó minőségű, és nem annyival drágább, mint amennyivel finomabb és értékesebb, ráadásul sokáig is kitart, és egészen más ízélményt nyújt akár salátán, akár főzéshez használva.

Ecet, borecet, balzsamecet

A sima ecet leginkább savanyúsághoz és takarításhoz való ma már, mióta elterjedtek a finom borecetek és balzsamecetek. Ezekből is érdemes a jobb minőséget választani, mert gyakorlatilag az örökkévalóságig elállnak, pár csepp vagy kanálka elég belőlük, és egészen más ízeket érhetünk el velük, mint silányabb társaikkal. Érdemes többféle, kisebb kiszerelésű ecetet beszerezni, és ezekkel játszani, kísérletezni – jóféle ecettel és olívaolajjal minden saláta egy egészen más kategória.

Mustár

Lehet magos, krémes, csípős, édes, de a legjobb, ha többféle is van belőle otthon, így tudjuk variálni a különféle vinaigrette-ekbe, salátaöntetekbe, de akár húsok pácolásához is. Az olcsóbb, egyszerű mustárok szúrós, ecetes szaga elronthatja az ételt, míg az igazán finom, akár ízesített, fűszerezett mustárok önmagukban is élvezetesek natúr sült húsok, kolbász vagy virsli mellé, de akár kis kanálnyi főzelékbe, levesbe téve is tökéletes kiegészítője lehet az ételnek. Hosszan kitart, nem romlékony, ha finomat választunk, meghálálja!

Rizs

A rizs rengeteg féle lehet, és az az igazság, hogy tud egészen kiábrándító is lenni. És ez nemcsak az elkészítésétől függ, hanem a rizs minőségétől is. Az olcsóbb zacskós rizsből lehetetlenség finomat készíteni, míg a minőségi rizs maga a csoda. Illatos, önmagában is finom, és még ha a drágábbat is választjuk, az sem egetverő, viszont ég és föld a különbség a kezelhetetlen olcsóbb fajtával összevetve. Ezen tényleg nem érdemes spórolni!

Csokoládé

Ha csokit használunk a konyhában, akkor biztos, hogy valami kényeztető finomságot készítünk, és egyáltalán nem mindegy, milyen csokit használunk. A tortabevonó nem csoki, nem véletlenül nevezik így, hiszen összetételéből fakadóan nem érdemli ki a csokoládé nevet. Nem kell természetesen a legfinomabb belga vagy svájci csoki egy desszertbe, de a kakaótartalmat érdemes megnézni vásárláskor, és az biztos, hogy a minőségibb csokik nem a legolcsóbbak, viszont így sokkal finomabb, csokisabb lesz a desszertünk vagy forró csokink.

Aki szereti a mediterrán konyhát, annak mindenképpen érdemes kipróbálnia az úgynevezett lachanontolmadest, a görögök töltött káposztáját. Darált hússal és rizzsel, hagymával és fokhagymával készül a töltelék, eddig ismerős lehet, de friss petrezselyem, kapor, menta és citrom is kerül a töltelékbe, és nyers, vagyis nem savanyú káposztával készül. Nincs benne pirospaprika, se semmi füstölt, így ne a mi ízvilágunkat várjuk tőle, viszont sokkal könnyebb dolga lesz vele a gyomornak, és nagyon finom.

Az igazi különlegességét a hozzá készült citromos szósz adja, ami a káposzta főzőlevéből készül egy kis liszttel és vajjal, sok citromlével és reszelt héjjal, nagyon harmonikus és selymes, ezzel tálalva igazi mediterrán, tartalmas, mégis könnyű fogás.

Töltött káposzta görög módra

Hozzávalók:

  • 1 fej édes káposzta
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 50 dkg darált marha vagy pulykahús
  • 20 dkg rizs
  • 1/2 csokor petrezselyem
  • 1/2 csokor kapor
  • 2-3 szál menta
  • 1/2 teáskanál őrölt római kömény
  • 1 citrom reszelt héja
  • só, bors

A szószhoz:

  • 1 leveskocka
  • 8 dkg vaj
  • 8 dkg liszt
  • 2 citrom leve, az egyik reszelt héja

Elkészítés: A káposzta külső leveleit lefejtjük, a torzsa részét levágjuk. Egy nagy fazékban vizet forralunk, a káposztát beletesszük, és újraforrástól 10 percig főzzük, majd 5 percet pihentetjük. Kivesszük, lecsöpögtetjük, és ha kicsit hűlt, akkor lefejtjük a leveleit, a vastagabb, eres részeket egy éles késsel elvékonyítjuk, hogy majd könnyen feltekerhessük.

Közben a hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, apróra vágjuk. Egy serpenyőben 1 evőkanál olívaolajon a hagymát és a fokhagymát 3-4 percig dinszteljük, majd egy keverőtálba átöntjük, hozzáadjuk a darált húst, a nyers rizst, a finomra vágott zöldfűszereket, az őrölt római köményt, a maradék 2 evőkanál olívaolajat, sózzuk, borsozzuk, hozzáreszeljük a citrom héját, és kézzel alaposan összedolgozzuk.

Az előkészített káposztaleveleket kiterítjük, nagyobb kanálnyi húsos masszát az alsó felükre ráhelyezünk, mindkét oldalon kicsit visszahajtjuk, és feltekerjük.

A maradék káposztát felcsíkozzuk, és a felét egy nagyobb edény aljára szórjuk. Rárakosgatjuk a káposztatekercseket több rétegben, majd befedjük a maradék káposztalevéllel. A tetejére egy tányért borítunk nehezéknek, hogy a tekercsek ne nyíljanak szét fővés közben, felöntjük annyi forró, enyhén sós vízzel, hogy teljesen ellepje. Tűzre tesszük, ha felforrt, takarékra vesszük, és 70–80 percig főzzük.

A szószhoz a töltött káposzták főzővizéből 7 dl-t kiveszünk, a leveskockát belemorzsoljuk, kevergetve feloldjuk.

A vajat egy serpenyőben megolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet, alaposan összekeverjük, majd apránként felöntjük a levessel, folyamatosan keverve, hogy csomómentes legyen. Amikor már minden folyadék benne van, 2-3 percet kevergetve főzzük, majd hozzáreszeljük 1 citrom levét, hozzáadjuk 2 citrom kifacsart levét, sózzuk és borsozzuk.

Tálaláskor a töltött káposztatekercseket tányérra szedjük, meglocsoljuk a citromos szósszal, és ízlés szerint kaporral vagy petrezselyemmel meghintve kínáljuk.

Hogy miért tűnt el, fogalmunk sincs, ha viszont mégis szembejön velünk valahol, mindenképpen vásároljunk belőle. Nagyon finom, egészséges, gyorsan megfő, kalóriaszegény, rostokban gazdag, bőséggel tartalmaz A-, B1-, B2- és C-vitamint, vasat, káliumot, kalciumot és magnéziumot. A spenóttal ellentétben pucolni sem nagyon kell, csak a szárvégeit levágni, majd felaprítani.

A mángold most rizottóba került, ami tartalmas, de könnyű, húsmentes ebédnek vagy vacsorának is ideális. Érdemes hozzá gömbölyded rizottórizst használni, és figyelni arra, hogy mindig forró folyadékkal, apránként öntsük fel a rizst főzés közben, ettől lesz tökéletes állagú, mivel a keményítő így oldódik ki belőle a legjobban. Ha nem kellően forró alaplével vagy levessel „itatjuk” a rizst, akkor visszahűl főzés közben, nem egyenletesen puhul. Ennyi a titka – no meg a végén hozzáadott kis mascarpone, ami megadja a lágyságát, valamint a parmezán, ami karakteresebbé és illatossá teszi.

Mángoldos rizottó

Hozzávalók:

  • 7 dl zöldségleves
  • 2 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 40 dkg mángold
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 22,5 dkg rizottórizs (pl. Arborio)
  • 1,5 dl száraz fehérbor
  • 5 dkg mascarpone krémsajt
  • 5 dkg frissen reszelt parmezán
  • só, bors

Elkészítés: A zöldséglevest felforraljuk, és melegen tartjuk. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. A mángoldot alaposan megmossuk, a levélrészt felcsíkozzuk, a szárnyelet felaprítjuk.

Egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajon néhány perc alatt üvegesre dinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a rizst és a felaprított szárrészt, és kevergetve 3-4 percig pároljuk, majd felöntjük a borral, megvárjuk, amíg elpárolog, majd felöntjük a forró leves felével, és közepes lángon, gyakran kevergetve főzzük kb. 20 percig, közben apránként adjuk hozzá a maradék forró levest.

Közben a maradék olajon egy másik edényben a felcsíkozott mangoldleveleket a finomra vágott fokhagymával 2-3 perc alatt megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, majd a rizottóhoz keverjük a mascarponével és a reszelt parmezánnal együtt, átkeverjük, hogy kellően krémes legyen, majd azonnal tálaljuk.

Ízlés szerint extra mascarponét vagy parmezánt kínálhatunk hozzá, díszíthetjük pár szem koktélparadicsommal, hogy színesebb legyen.

Az egyik legősibb termesztett táplálék a rizs, Kína és India területein őshonos, és több tízezer fajtája létezik. Európába két útvonalon érkezett, egyrészt a Közel-Keleten át, majd török közvetítéssel, például hozzánk is, másrészt afrikai kitérővel és mór közvetítéssel spanyol és olasz területekre. Természetesen mindenki kicsit alakított a rizs főzésén és a rizses recepteken, így számtalan készítési módja van.

Indiában bő sós vízben főzik meg az átmosott rizst, majd ha kellően puha, leszűrik. Kínában és Japánban kevesebb, másfélszeres-kétszeres vízben teszik fel főni, így ragacsosra fő, a szemek összetapadnak, és könnyebb megenni evőpálcikával. A Közel-Keleten és Törökországban egy kis zsiradékon üvegesre pirítják, majd vízzel, levessel felöntik, így főzik meg – és így készítjük többnyire mi is, hiszen anno a törököktől így tanultuk. A spanyolok is pirítással kezdik, majd felöntés után lefedve a sütőbe teszik, ahol szép lassan megfő, felissza a teljes vízmennyiséget, míg az olaszoknál a rizottós megoldás a legnépszerűbb, vagyis pirítás után apránként adják hozzá a forró folyadékot, mindig csak annyit, amennyit a rizs felvesz, és kevergetve főzik, így a folyamatosan kiszabaduló keményítőtől nagyon selymes, krémes lesz.

Nálunk a leggyakoribb a párolt és a törökös módon zsiradékon kicsit megpirított, majd vízzel, alaplével felöntött, fedő alatt készülő főtt rizs. Mindkettő esetében a kétszeres mennyiségű folyadék az ideális, vagyis 1 bögre rizshez 2 bögre folyadék. A főtt rizs elsősorban rizssaláta vagy nagyon fűszeres, szaftos, szószos, ragus ételek kísérőjének alkalmas, a párolt rizs viszont ízletesebb, ráadásul könnyen gazdagíthatjuk fűszerekkel, zöldségekkel.

Fontos!

A rizst mindig mossuk meg főzés előtt – vagy szűrőben, folyó víz alatt, vagy meleg vízzel felöntve, átkeverve, majd leszűrve!

Párolt rizs

Egy edénybe 2 rész vizet öntünk, sózzuk, hozzáadjuk a megmosott 1 rész rizst, felforraljuk, majd takarékon 15–18 perc alatt megfőzzük fedő alatt, majd még néhány percet állni hagyjuk, hogy saját gőzében kellően puhára párolódjon.

Főtt rizs

Kevés zsiradékon – 2,5 dl rizs esetében 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál vaj vagy 1 evőkanál zsír – megfuttatjuk a megmosott és alaposan lecsöpögtetett rizst, amikor kezdenek áttetszővé, üvegessé válni a rizsszemek, felöntjük kétszeres mennnyiségű meleg vagy forró vízzel. Sózzuk, átkeverjük, és forrás után takarékra véve, lefedve 15–18 percig főzzük, majd a tűzről levéve még 5 percet hagyjuk a saját gőzében puhulni.

Variáljuk!

Attól függően, milyen ételhez szánjuk kísérőként a főtt rizst, szabadon variálhatjuk, fűszerezhetjük, gazdagíthatjuk is:

  • piríthatunk alá kevés hagymát, pórét, újhagymát,
  • gazdagíthatjuk egy lereszelt répával, maréknyi zöldborsóval, kukoricával, reszelt zellerrel, cukkinivel,
  • fűszerezhetjük is 1-2 ág kakukkfűvel, zseniális, ha egy csillagánizst dobunk hozzá, illatosabbá és szép sárgává tehetjük 1 csapott teáskanálnyi kurkumával,
  • vadhúsokhoz, marhahúshoz, de akár szárnyasokhoz is nagyon finom, ha egy kis reszelt narancshéjat és mazsolát adunk hozzá, és ezekkel együtt főzzük meg a rizst – kis turpisság, de egész más ízvilág!

Ki mondja, hogy a sovány csirkemell és a rizs párosa – hiába egészséges – unalmas és fantáziátlan? Mindkettő szuper alapanyag, és csak rajtunk múlik, mivel bolondítjuk meg! Ez a tepsis változat nagyon ízletes, a hús szaftosra sül, a rizs rétegezve kerül bele, így beszívja az összes aromát, az egészet pedig ananász és sajt koronázza.

Készíthetjük konzerv ananásszal, de azért frissel finomabb, sajtból pedig érdemes egy kicsit karakteresebbet, például emmentálit használni, vagy legalább érdemes keverni trappistával, mert ez fogja össze az egész ételt. 😉

Ananászos-rizses csirke sok sajttal

Hozzávalók:

  • 3 csirkemellfilé
  • fél friss ananász vagy 1 konzerv
  • 5 dkg vaj
  • 20 dkg sajt – emmentáli, gouda vagy trappista
  • 2,5 dl rizs
  • 5 dl forró víz
  • 1 bio leveskocka
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A párolt rizshez az olívaolajat egy lábasban felforrósítjuk, a rizst üvegesre megfuttatjuk rajta, majd felöntjük a forró vízzel, hozzámorzsoljuk a leveskockát, ha nem sós, akkor sózzuk is, és a tüzet mérsékelve kb. 15 percet főzzük, amíg felszívja a folyadékot.

Közben a csirkemelleket lapjában félbevágjuk, sózzuk, borsozzuk, és 5 dkg felolvasztott vajon oldalanként 3-4 perc alatt elősütjük, majd a hússzeleteket áttesszük egy tepsibe, a visszamaradt vajat félretesszük.

Az ananász megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk, a sajtot lereszeljük.

A megfőtt rizst elosztjuk egyenletesen a csirkemelleken, befedjük az ananászszeletekkel, meglocsoljuk a félretett vajjal, végül megszórjuk a reszelt sajttal.

A tepsit 180 fokos sütőbe toljuk, és 15-20 perc alatt összesütjük, a végém átkapcsolhatunk grill funkcióra, hogy szépen megpiruljon a sajt a tetején.

Hűvös napokon mindig jólesik egy tartalmas, de nem nehéz leves, ami akár könnyű vacsorának magában is megállja a helyét. Ebben a rizzsel és cukkinivel gazdagított hagymalevesben a karamellizált póré és vöröshagyma mellé egy kis fokhagyma is került, így tökéletes mindenféle bacilusok távoltartására és az immunrendszerünk erősítésére, mégsem túl intenzíven hagymás, és diétás étrendbe is tökéletesen beilleszthető.

Az édeskésre karamellizálódott hagymához nagyon jól illik ellenpontnak egy kis sós feta, amit a végén adhatunk a leveshez, de aki krutonnal vagy nyúlósra olvadó reszelt sajttal szereti, természetesen ezekkel is tálalhatja ezt a tartalmas és nagyon finom levest.

Hagymaleves gazdagon, fetával és cukkinivel

Hozzávalók:

  • 2 nagyobb hagyma
  • 1 szál póréhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kisebb cukkini
  • 1 dl rizs
  • 1 teáskanál cukor
  • 2 babérlevél
  • 1 teáskanál szárított kakukkfű
  • 2 liter zöldségalaplé
  • 10 dkg feta sajt
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • kevés aprított petrezselyem
  • só, bors

Elkészítés: A hagymát, a pórét, a fokhagymát és a cukkinit megtisztítjuk. A pórét vékonyan felkarikázzuk, a hagymát negyedekbe vágjuk, majd felszeleteljük, a fokhagymát finomra vágjuk, a cukkinit apróra kockázzuk.

Az olívaolajat egy fazékba öntjük, hozzáadjuk a hagymákat, meghintjük a cukorral, és alacsony hőmérsékleten dinsztelni kezdjük, 8-10 perc alatt szép sárgára karamellizáljuk. Hozzáadjuk a cukkinit és a rizst, átforgatjuk, majd felöntjük az alaplével. Hozzádobjuk a babérlevelet és a kakukkfüvet, sózzuk, borsozzuk, és takarékon kb. 20 perc alatt készre főzzük, míg a rizs megpuhul.

Tányérokba merjük, fetát morzsolunk a tetejére, meghintjük aprított petrezselyemmel, de kínálhatunk hozzá krutont vagy reszelt sajtot is.

A spanakorizo ugyanis egy istenien finom, krémes vega fogás, inkább vidéken népszerű. Gyors, egyszerű és egészséges, fagyasztott spenóttal is készülhet. A tetejére általában fetát morzsolnak, de tükörtojással tálalva, vagy a végén a tetejére tojást ütve, fedő alatt párolják készre.

A rizottótól annyiban tér el, hogy nem apránként öntik fel a forró alaplével, így nem kell mellette állni folyamatosan készítés közben, illetve egy kis citrom is kerül bele, valamint sok zöldfűszer, leggyakrabban kakukkfű és kapor, olykor menta is. Nagyon finom, érdemes kipróbálni!

Spanakorizo – görög spenótos rizs

Hozzávalók:

  • 40 dkg fagyasztott spenót
  • 1 szál újhagyma
  • 1 kis fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 liter zöldségalaplé
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál vaj
  • 25 dkg rizottó rizs
  • 1,5 dl fehérbor
  • 1 teáskanál szárított vagy 1 evőkanál friss kapor
  • 1 teáskanál szárított vagy 1 evőkanál friss kakukkfű
  • 1 citrom leve és héja
  • 10 dkg feta sajt
  • só, bors

Elkészítés: A spenótot felolvasztjuk, lecsöpögtetjük. A hagymát, az újhagymát és a fokhagymát megtisztítjuk és finomra vágjuk.

Az olajat egy edénybe tesszük, felforrósítjuk, rádobjuk a hagymákat, és pár percig dinszteljük, majd a fokhagymát, a kakukkfüvet és a rizst is hozzáadjuk, átkeverjük, hozzáreszeltjük a citrom héját, és addig hevítjük, míg a rizsszemek kissé áttetszővé válnak. Meglocsoljuk a fehérborral, majd amikor elpárolgott, felöntjük a zöldségalaplével. Közepes tűzön 15-20 percig főzzük, 2-3 percenként megkeverve.

Hozzáadjuk a spenótot, sózzuk, borsozzuk, összeforgatjuk, majd a vajat, a kaprot, az újhagymát és a citrom levét is hozzáadjuk, szép krémesre keverjük.

A spenótos rizst tányérokba szedjük, fetát morzsolunk a tetejére, ízlés szerint meghinthetjük aprított petrezselyemmel is. Citromot is kínálhatunk hozzá még…

Rizspuding többféle módon készülhet, a törökök például sütőben sütik, majd hűtik, lehet pudinggal is krémesíteni a tejberizst, de ha rizottónak való gömbölyű, magas keményítőtartalmú rizst választunk, akkor igazán pudingos, szaftos állagú desszertet kapunk. Az alábbi egzotikus ízvilágú rizspudingba egy kis kókuszkrém is került, ami még selymesebbé teszi, és persze a kókuszos íz mesésen finom aromát is ad neki.

Az elkészítés nagyon egyszerű, igazából csak össze kell önteni az alapanyagokat, és lassú tűzön megfőzni, de semmiképpen ne hagyjuk magára, mert hajlamos leragadni, így pár percenként, főleg a főzési idő vége felé, amikor már sűrűsödik, érdemes megkeverni.

Az egzotikus ízvilágot a tejbe kerülő kardamom, fahéj és kókuszkrém kombinációja adja, nagyon illatossá és izgalmasan fűszeressé teszi, de egyáltalán nem tolakodóan. Aki nincs jóban a kardamommal, az készítheti klasszikusan vaníliásan is… A gyümölcsöt viszont nem érdemes a tetejéről elhagyni! Most mangó és kivi került rá, de kínálat és lehetőség, ízlés szerint más gyümölccsel is megpakolható a hidegen és melegen is tálalható rizspuding.

Egzotikus rizspuding

Hozzávalók:

  • 25 dkg rizottónak való rizs – pl. Arborio
  • 3 dl víz
  • 5 dl tej
  • 4 dl kókuszkrém
  • 15 dkg cukor
  • 6 szem egész kardamom
  • 2 rúd fahéj
  • 1 mangó
  • 2 kivi

Elkészítés: A rizst egy lábasba tesszük, hozzáöntjük a vizet, a tejet és a kókusztejet. A cukrot és a kardamomot egy késes robotgépbe tesszük, és 1 percig daráljuk, így nem kell kipiszkálni a magocskákat, mozsárral bíbelődni, és minden íz a pudingba kerül. A fűszeres cukrot és a fahéjat is a rizshez adjuk, ha felforrt, akkor takarékra vesszük, és időnként megkeverve 20–25 percig főzzük, majd a tűzről levéve fedőt teszünk rá, és még 5 percet hagyjuk a saját gőzében puhulni.

A mangót és a kivit meghámozzuk, ízlés szerint feldaraboljuk.

A rizspudingot tálalhatjuk melegen, langyosan és hidegen is, kelyhekbe vagy tálkákba osztva, a gyümölccsel megpakolva.

Pudingosan krémes és nagyon lágy, langyosan és hidegen is krémes marad ez az isteni csokis tejberizs. Nincs benne puding, a titok a viszonylag sok folyadék és a rizottónak való rizs, ami ma már szerencsére bárhol beszerezhető. A cukor és a csoki csak a végén kerül hozzá, így főzés közben nem kell attól tartanunk, hogy odakap, ellenben már a főzés kezdetén érdemes bele néhány illatos fűszert tenni, hogy a rizsszemek átvegyék az aromáikat.

Most narancshéj és fahéj került bele, valamint egy kis vanília, de csillagánizzsal vagy szegfűszeggel, kardamommal vagy pici gyömbérrel is nagyon finom, mindegyik jól passzol a csokihoz. Hogy még selymesebb legyen, érdemes egy kis tejszínnel is gazdagítani a főzés végén, és ha még egy kicsit lágynak tűnik, az direkt jó, mert hűlés közben is szív magába folyadékot, és így nyeri majd el a tökéletes krémes állagát.

Csokis tejberizs selymesen

Hozzávalók:

  • 20 dkg rizottó rizs
  • 2 dl víz
  • 6 dl tej
  • 1 dl tejszín
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 2 ujjnyi narancshéj
  • 1 rúd fahéj
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 2-3 evőkanál cukor
  • csipet só

Elkészítés: A rizst egy lábasba tesszük, felöntjük a vízzel, hozzáadunk egy csipet sót, és fedő alatt addig főzzük, amíg beszívja a rizs a folyadékot. Felöntjük a tejjel, hozzáadjuk a fahéjat és késsel vagy zöldséghámozóval levágott 2 ujjnyi narancshéjat, és gyenge tűzön addig főzzük, míg majdnem az összes tejet beszívja. Kipecázzuk belőle a narancshéjat ls a fahéjat, hozzáadjuk a tejszínt, a cukrot és a vaníliás cukrot, majd a felaprított étcsokoládét, és addig kevergetjük, míg a csokoládé teljesen felolvad.

A tűzről levéve hűlni hagyjuk, langyosan vagy hidegen tálaljuk, alaposan átkeverve, fellazítva a tejberizst. Ízlés szerint tálkákba vagy poharakba tesszük, tejszínhabbal és kis fahéjjal vagy reszelt csokival meghintve kínáljuk.

A vadrizs vagy indián rizs – mint mindkét neve is mutatja – egy Amerikában őshonos és vadon termő fűféle termése, és valamikor az indiánok egyik fő tápláléka volt. Szerencsére termeszthető is, sőt nálunk is megterem, jótékony élettani tulajdonságai és finom diós íze miatt érdemes is rendszeresen használni, arról már nem is beszélve, hogy a rizses fogásainkat egyszerűen feldobhatjuk és színesíthetjük a fekete színű rizsszemekkel.

Az indián rizs önmagában elég karakteres, így leginkább más rizsfélékkel, fehér vagy vörös rizzsel keverve találkozhatunk vele, szerencsére már egészen sok helyen. Jó tudni, hogy a vadrizs több fehérjét, rostot, káliumot és magnéziumot tartalmas, mint a hagyományos rizs, ráadásul antioxidáns tartalma is húszszoros, glutént pedig ez sem tartalmaz. Az indián rizs főzési ideje viszont hosszabb, 40-45 perc is lehet, de ha keverékben vásároljuk, ebbe már előgőzölve kerül, így egyszerre fő meg a rizzsel, és nagy előnye, hogy sosem lesz ragacsos vagy szétfőtt, mindig kellemesen harapható marad.

Színes zöldséges-gyümölcsös piláf indián rizzsel

Hozzávalók:

  • 1 bögre rizskeverék – vadrizs és fehér rizs
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 szál sárgarépa
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 teáskanál őrölt koriander
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2-3 evőkanál aszalt áfonya
  • 2-3 evőkanál mazsola
  • 1/2 citrom leve
  • 2 bögre alaplé vagy víz

Elkészítés: A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, és 2 evőkanál olívaolajon egy edényben üvegesre dinszteljük. Közben a rizskeveréket átöblítjük, majd jól lecsöpögtetve a hagymához adjuk, hozzáadjuk a gyömbért és a koriandert, 3-4 percig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük az alaplével vagy vízzel. Sózzuk, majd ha felforrt, lejjebb vesszük a hőmérsékletet, és fedő alatt 20 percig főzzük.

Közben a sárgarépát meghámozzuk és lereszeljük, majd a mazsolával és az áfonyával együtt a rizshez adjuk, átkeverjük, és még 5 percet főzzük, majd a tűzről levéve ráfacsarjuk a citromlevet, és még hagyjuk 10 percet pihenni a saját gőzében.

Melegen, langyosan vagy hidegen tálaljuk, köretnek vagy főételnek is tökéletes például egy kis salátával vagy sült zöldséggel kiegészítve.

Bár káposzta egész évben kapható, most a legfinomabb, zsenge és ropogós, nyersen kellemesen édeskés, és igazán jó áron kelletik magukat a piacokon. Sovány hússal és kis rizzsel rétegezve egészséges és teljes értékű fogás, amihez most egy török eredetű receptet választottunk: sok hagyma és paradicsom, római kömény és fokhagyma, valamint egy kis csili kell csak hozzá, nagyon egyszerű és kiadós, és a trükkje annyi, hogy több rétegben kerül bele a káposzta és a töltelék, így minden falatja ízekben gazdag.

A törökök eredetileg darált bárányhússal készítik, de bármilyen más hús is megfelel hozzá, ha a szeretnénk alakbarátabb változatot, akkor válasszuk a darált pulykát, tökéletes lesz ezzel is!

Könnyű rakott káposzta

Hozzávalók:

  • 1 közepes fej káposzta
  • 30 dkg darált marha- vagy pulykahús
  • 2 nagyobb fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg rizs
  • 1 kis konzerv (140 g) sűrített paradicsom
  • 2 teáskanál őrölt római kömény
  • 1 teáskanál őrölt csili – vagy ízlés szerint
  • 1 csokor petrezselyem
  • 6 evőkanál olívaolaj
  • 1/2 citrom
  • só, bors

Elkészítés: A káposzta leveleit lefejtjük, amíg tudjuk, a belső vastag ereket kivágjuk, a középső zsenge részt négy részre vágjuk, és sós, forró vízbe tesszük 2-3 percre, majd leszűrjük, és hűlni hagyjuk, amíg a húsos tölteléket elkészítjük.

A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk és finomra vágjuk, a petrezselymet felaprítjuk, és mindezeket egy keverőtálba tesszük a darált hússal, a rizzsel és a paradicsompürével. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a római köménnyel és a csilivel, 3 evőkanál olívaolajat adunk hozzá, és alaposan összedolgozzuk.

A leforrázott káposztaleveleket ujjnyi csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, 3 evőkanál olívaolajjal meglocsoljuk, és alaposan összeforgatjuk. Egy sütőtál aljába tesszük a káposzta negyedét, erre jön a töltelék harmada, amit elegyengetünk rajta finoman lenyomkodva, majd megint káposzta következik, összesen 4 réteg káposzta és 3 réteg húsos töltelék. A rakott kelre 2 dl vizet – vagy alaplét – öntünk, ráfacsarjuk fél citrom levét, majd alufóliával fefedjük.

160 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 1 órát rotyogtatjuk, hogy minden tökéletesen átfőjön és megpuhuljon, majd a sütőből kivéve még hagyjuk 15-20 percet puhulni a saját gőzében tálalás előtt.

Ízlés szerint kínálhatunk mellé tejfölt vagy kis csípős szószt…