Írd be, mit keresel:

Villámdiéták

A gyors fogyást ígérő, többnyire egyféle fő táplálékot fókuszba helyező hangzatos, és időről időre felkapott diéták először is nem egészségesek, mert a szervezet nem jut hozzá minden szükséges alapanyaghoz, ráadásul könnyen kibillenhet az anyagcsere a normális működésből, ha huzamosabb ideig extrémen szigorú diétát tartunk.

Nem minden a súly!

Igaz, hogy a mérleg egyértelműen megmutatja a testünk súlyát, de a legfontosabb mégis a testzsír aránya. Ha például valaki diétázni kezd, és ezzel párhuzamosan a rendszeres testmozgást is beiktatja az életébe, ami követendő és jó dolog, az például nehezebben veszít a súlyából, mint az, aki nem sportol. Ez pedig azért van, mert az izomtömeg is súly, sőt az izomszövet nehezebb, mint a zsírszövet. Ne az legyen tehát a szempont, hogy mennyire gyorsan adjuk le a feleslegesnek ítélt súlyt, hanem mérjük magunkat centivel is, vagy egyszerűen csak örüljünk annak, hogy mennyivel kényelmesebbek a ruháink.

Ne feledkezzünk meg a zöldségekről és gyümölcsökről!

Az egyik leggyakoribb és legkomolyabb hiba, hogy kevés zöldséget és gyümölcsöt eszünk. Aki azt gondolja, hogy egy paradicsom a szendvicse mellé vagy egy alma megfelelő mennyiség, az súlyosan téved. A WHO – Egészségügyi Világszervezet – ajánlása szerint napi 40 dkg zöldséget és gyümölcsöt tanácsos fogyasztani. Ha ezt követjük, és a tányérunk felét saláta vagy más zöldség (de nem krumpli) tölti ki, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a diétánk sikeresebb lesz, mert az anyagcserére is nagyon pozitív hatással van a zöldek fogyasztása.

A diéta önmagában kevés

A legtöbben íróasztal mögött ülünk a nap jelentős részében, liftet használunk, ha emeletre kell menni, autózunk vagy buszozunk – vagyis nem nagyon mozgunk, ami azt is jelenti, hogy az anyagcserénk lelassul. Rendszeres edzéssel, futással sokkal hatékonyabb kombinálva sokkal hatékonyabb a diéta, de ha ezeket nehéz megszervezni vagy beilleszteni a napirendbe, akkor akár már tempós gyaloglással is sokat tehetünk azért, hogy a kilóktól megszabaduljunk – és a szervezetünk egészségesebb legyen.

Nem minden saláta diétás!

Ha valamit salátának hívnak, azt hajlamosak vagyunk azonnal az egészséges és a diétás ételek közé sorolni, ami becsapós, különösen akkor, ha készen vett salátákról van szó cuccos öntetekkel meglocsolva, amelyek sok zsiradékot és szénhidrátot is tartalmazhatnak, ráadásul gyakran tartalmaznak bundázott és olajban sült húst, krumplit vagy tésztát, pirított kenyérkockát… Diéta esetén érdemes a salátát grillezett vagy sült natúr csirkével vagy hallal kísérni, és csak kevés olívaolajjal és balzsamecettel vagy citromlével ízesíteni.

Kedvcsinálónak pedig mutatunk is néhány diétás salátaötletet:

Csirkés saláta fűszeres joghurtöntettel >>

Színes káposztasaláta alakbarátváltozatban >>

Langyos saláta sült zöldségekkel és fetával >>

Vörös káposzta és lila káposzta néven is ismerjük ezt a rostokban, vitaminokban és sokféle fitokemikáliákban gazdag zöldséget. Kutatások igazolják, hogy több olyan hatóanyag van benne, amelyek megvédik a szervezetet a különféle daganatos betegségek ellen, a benne lévő indol véd a mell-, méh- és petefészekrák ellen, és egyben lassítja az öregedési folyamatot. A lila káposzta hatékonyan védi az emésztőrendszert, nemcsak rosttartalmának köszönhetően, hanem antibakteriálisan is védi a táplálékcsatorna nyálkahártyáját. Olyannyira gyógyító és fertőtlenítő, hogy levele és leve külsőleg is használható például vágott sebek bekenésére.

Alacsony kalóriatartalma (100 g = 21 kcal) és könnyű emészthetősége miatt kiválóan beilleszthető diétába, magas antioxidáns- és C-vitamin-tartalma miatt pedig jól járunk, ha rendszeresen fogyasztjuk a friss zöldségekben szegény téli, kora tavaszi időszakban.

Fontos!

Ha a lila káposztát megvágjuk, és nem használjuk fel egyszerre, C-vitaminjának megőrzése érdekében mindenképpen csomagoljuk be legalább a vágott felületet fóliába!

A lila káposztához a legtöbb zöldség és gyümölcs jól illik, egy szelet grillezett vagy roston sült hal, hús vagy sajt mellé ideális és alakbarát – most 3 receptötletet mutatunk.

Lila káposzta, retek, újhagyma

Vékony laskára vágott lila káposztát, szeletelt retket és aprított újhagymát forgassunk össze egy tálban, készítsünk hozzá egy könnyű joghurtos öntetet egy kis mustárral és mézzel, némi sóval és borssal ízesítve.

Lila káposzta naranccsal

Filézett vagy félkarikára vágott narancsot, vékonyra gyalult lila káposztát és julienne-re vágott sárgarépát forgassunk össze, készítsünk hozzá öntetet némi olívaolajjal, narancs- és citromlével, egy kis mézzel, összeforgatás után érdemes egy kicsit pihentetni, hogy összeérjenek az ízek.

Lila káposzta, sárgarépa, lila hagyma

Apróra vágott lila hagymát, vékony csíkokra vágott sárgarépát és vékony laskára vágott lila hagymát keverjünk össze, majd készítsünk hozzá klasszikus vinaigrette mártást vagy az amerikai káposztasalátához, a coleslaw-hoz is használatos tejfölös-majonézes öntetet.

A rák nem a legolcsóbb alapanyag, de ünnepi alkalmakkor talán bele kell férnie a költségvetésbe azoknál, akik szeretik a tengeri dolgokat. Jóval pénztárcabarátabb viszont a surimi, aminek a magyar meghatározása elég csúnyára sikeredett: rákhús-imitáció. Lássuk csak, mi is ez a sokat vitatott alapanyag.

Mint a nevéből is sejthető, japán eredetű, és a különféle halak és rákok feldolgozásakor leeső apróhúsból készül, amit először pépesítenek, ízesítenek, majd hengerelnek és szorosan feltekernek, akárcsak a szusit, így keletkeznek ezek a fehérjében gazdag rudacskák. Mivel már hőkezelik a készítés során, így nyersen is felhasználható – Japánban amúgy is szeretik a nyers halat –, de nyugodtan főzhető vagy süthető is, ha például egy tenger gyümölcseis tésztaszószba vagy pizzára tennénk.

A surimi leggyakrabban nagyobb mennyiségű tőkehalból és kisebb mennyiségű, épp csak enyhe ízt adó rákhúsból készül, mindkettő zsírszegény, ugyanakkor fehérjében gazdag, könnyen emészthető, így diétába is könnyen beilleszthető!

Az alábbi saláta nagyon egyszerűen összeállítható, de mégis nagyon izgalmas ízvilágú, és nemcsak azért rózsaszín, mert a surimi külseje rózsaszín, hanem a paradicsomtól és az öntettől is, aminek alapja majonéz és tejszín, amit ketchup ízesít és színesít, valamint egy korty konyak tesz igazán izgalmassá.

Surimisaláta

Hozzávalók:

  • 1 csomag (240 g) surimi
  • 2 szép paradicsom
  • 1/2 fehér hagyma (vagy 2-3 szál újhagyma)
  • 1 dl majonéz
  • 1 dl tejszín
  • 1 evőkanál ketchup
  • 2 evőkanál konyak
  • só, bors

Elkészítés: A paradicsomot felkockázzuk, a hagymát apróra vágjuk, a surimit felkarikázzuk, és egy tálba tesszük.

Az öntethez a majonézt a tejszínnel, a ketchuppal, a konyakkal és ízlés szerint sóval és borssal összekeverjük, majd az előkészített alaphoz öntjük, összeforgatjuk.

Ízlés szerint salátástálba vagy akár kelyhekbe rakjuk, és néhány órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. Előételként tálaljuk.

A konyhában hosszan időzni akkor jó, ha van mód és idő a kényelmes sütésre, főzésre – erre leginkább hétvégén vagy ünnepekkor van alkalmunk, és ilyenkor adjuk is meg a módját, és élvezzük ki a tevékenységet. De a rohanós hétköznapokra azért érdemes ismerni néhány fortélyt…

Lista, készletek és bevásárlás

Akár improvizálósak, akár előre eltervezősek vagyunk, a gyors főzés alapja egy jól feltöltött kamra és hűtő, vagyis hogy legyen otthon olyan készlet, amiből főzhetünk, a legtöbb időt ugyanis a bevásárlás elhagyásával spórolhatjuk. Bevásárolni nyilván szükséges, a legjobb, ha ezt hetente egyszer célirányosan végezzük, feltankolunk az alapokból, amiből garázdálkodhatunk a hét folyamán.

Vannak, akik tudatosan eltervezik a heti menüt, ehhez listát írnak, és ez alapján vásárolnak be, de ha nem vagyunk ilyen habitusúak, és inkább improvizálunk, akkor érdemes a hűtőre kimágnesezett cetlikre folyamatosan felírni, mi az, ami fogyóban van, így ez alapján tudjuk feltölteni a készleteket.

Aki a bevásárlással is időt spórolna, ma már több helyről is rendelhet, de a friss húst, gyümölcsöt, zöldséget azért jobb a piacról beszerezni!

Gondolkodjunk nagyobb adagban!

Időt spórolhatunk meg úgy is, hogy nem mindennap főzünk, de amikor igen, akkor nagyobb adagban készítjük el az olyan ételeket, amelyek jól melegíthetőek vagy jól tűrik a hűtést, fagyasztást. Egy bolognai szószt például érdemes akár háromszoros adagban megfőzni, az első adagot természetesen aznap elfogyasztani, egy adagot lefagyasztani, egyet pedig a hűtőbe eltenni másnapra vagy harmadnapra.

Forrás: Hámori Zsófia

A rakott ételek, a tartalmas nagyobb levesek – a gulyás, a bableves, egy jóféle gazdag lencseleves – bár nem túl gyorsan elkészülő ételek, de összeállításuk nem túl időigényes, jól porciózhatóak, hűthetőek, újramelegíthetőek.

Főzés felgyorsítva

A kukta (és a Cookta is!) nagy találmány, sok időt spórolhatunk meg, ha más, nagyobb nyomás alatt főzzük az ételt. Nem mindennek áll jól, ha kuktában készül, de van, ami nem bánja, és jó sok időt spórolhatunk meg vele.

Ha van elektromos vízforralónk, akkor érdemes ebben felforrósítani a vizet, előmelegíteni a főzés előtt, akár tésztaételt, akár levest készítünk. Energiát és időt is spórolunk, a vízforraló sokkal gyorsabban dolgozik, így a főzési folyamatot is lerövidíthetjük.

Ha tésztát vagy zöldséget szeretnénk főzni, először a vizet forraljuk fel – akár forralóban –, és csak ezután adjunk sót a vízhez, sóval ugyanis lassabban forr fel…

Csak egy mozdulat, ha fedőt teszünk a lábasra, fazékra, serpenyőre: gyorsabban felforr, megfő és átsül az étel!

A leggyorsabb ételek

A leggyorsabb és legegészségesebb vacsora egy saláta, ami akár 5 perc alatt összedobható, változatos, vitamindús, ezer módon variálható. De készíthetünk pillanatok alatt jó kis szendvicskrémeket, kis kenyérrel, sok friss zöldséggel hibátlan és változatos. Ha meleg vacsorára vágyunk, akkor egy kiadós tésztaétel lehet az ideális fogás, de ha kimondottan húsos fogásra vágyunk, akkor a csirkemell és a csirkemáj a leggyorsabban elkészülő fehérjedús alapanyag, de a hal is gyorsan elkészülő és egészséges, alakbarát és finom lehetőség villámvacsorához.

Forrás: Hámori Zsófia

Ha léteznek sikerreceptek, akkor a ranch dressing mindenképpen közéjük tartozik. Egy valódi farmról kapta a nevét, és innen is származik: a kaliforniai Hidden Valley Ranch-en készült először 1954-ben, az ide látogató turisták körében pedig annyira népszerű volt a krémes mártás, hogy azért könyörögtek a tulajdonosoknak, Steve Hensonnak, és feleségének, Gayle-nek, hogy hadd vigyenek magukkal haza is belőle. Így aztán üvegbe töltve árusítani kezdték a zöldfűszeres szószt, amiből egy ugyancsak sikeres biznisz lett hamarosan. Megjelentek a piacon a különféle farm-típusú márkák, és mára ez az öntet igazi klasszikusnak számít.

Salátaöntetként, mártogatósként és szószként is remek, bármilyen salátát, főtt vagy sült zöldséget kiegészíthet, sőt bundás húsfalatkák, csirke nuggets mellé is tökéletes. Nagyon krémes, de nem nehéz, eredetileg savanykás íróval készült, de ennek hiányában tejföllel vagy joghurttal, kefirrel is tökéletes. Rengeteg változata létezik, abban minden recept egyetért, hogy petrezselyem, kapor, fokhagyma, majonéz és kevés hagymaféle, többnyire snidling van benne. Érdemes belőle nagyobb adagot készíteni, mert 3 napig vígan elvan a hűtőben!

Ranch dressing – farm öntet

Hozzávalók:

  • 2 dl tejföl
  • 1 dl majonéz
  • 2 evőkanál citromlé
  • 1 evőkanál aprított petrezselyem
  • 1 evőkanál kapor finomra vágva
  • 1 evőkanál aprított snidling
  • 1 kávéskanál mustár
  • 1 kávéskanál fokhagymagranulátum vagy 1/2 gerezd fokhagyma lereszelve
  • só, frissen őrölt bors

Elkészítés: A zöldfűszereket finomra vágjuk, és az összes többi alapanyaggal összekeverjük. 30 percet a hűtőben pihentetjük, hogy az ízek összeérjenek, ha hígabbra szeretnénk, néhány evőkanál tejjel fellazíthatjuk.

Csupa mexikói kedvenccel készül, nagyon laktató, langyosan és hidegen is nagyon finom, a benne lévő zöldfűszernek, lilahagymának és citrusnak köszönhetően még friss fogás, és bár csak növényi alapanyagokból készül, mégis fehérjedús, köszönhetően a quinoa, a bab és az avokádó magas fehérjetartalmának.

Ha nyáron készül, érdemes grillezett kukoricával készíteni, és mehet bele egy kis felkockázott paradicsom is. Friss korianderrel a legfinomabb, de ha nem jutunk hozzá, akkor petrezselyemmel is készíthető, más ízvilágú lesz, de úgy is nagyon finom.

Mexikói quinoasaláta

Hozzávalók:

  • 20 dkg quinoa
  • 1 konzerv kukorica
  • 1 konzerv fekete bab
  • 1 érett avokádó
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 csokor koriander vagy petrezselyem
  • 1 lime
  • 1 teáskanál őrölt koriandermag
  • 1 kávéskanál őrölt római kömény
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A quinoát szűrőbe tesszük, és meleg folyó víz alatt alaposan leöblítjük, majd bő forró vízbe tesszük, sózzuk, és 15 percig főzzük, majd leszűrjük.

Az olívaolajat egy salátástálba öntjük, hozzáfacsarjuk a lime levét, fűszerezzük a korianderrel és a római köménnyel, elkeverjük. A konzerveket leszűrjük, a tálba öntjük. A lilahagymát és az avokádót megtisztítjuk és felkockázzuk, ezt is a tálba tesszük, a koriandert vagy a petrezselymet finomra vágjuk, és a quinoával együtt a tálba tesszük, sózzuk, borsozzuk, és alaposan összeforgatjuk.

Langyosan is tálalhatjuk, de akár hagyhatjuk kihűlni, hogy kicsit összeérjenek az ízek.

Amikor a salátát főételként, nem pedig kísérőként fogyasztjuk, gyakran teszek bele egy kis húst is, hogy tartalmasabb, laktatóbb legyen. Ideális fogás akkor is, ha van egy kis maradék sült húsunk, lehet az bármilyen. Egy roston sült csirkemell vagy mustáros serpenyős tarja éppen olyan jó, mint egy egészben sült karaj maradéka vagy mondjuk egy kis grillcsirke. De ha nincs éppen feldolgozandó maradék, akkor is pikk-pakk kisüthetünk néhány szelet húst pár perc alatt.

Forrás: Kard Éva

Ez a hússaláta most egy kicsit „csajosabb” lett, a jégsaláta és sült hús mellett ugyanis édes almát és egy kis gránátalmát is tettem bele, amitől nemcsak mutatós, de friss, izgalmas is lett, a mézes-tejszínes öntettől pedig nagyon kellemes, selymes. A tetejére főtt tojást tettem cikkekre vágva, így önmagában is tartalmas, könnyű fogás.

Mindent egybevetve, még ha frissen is sütjük a húst, kevesebb mint fél óra alatt összedobhatjuk ezt az egyszerű, de annál finomabb salátát, majd a fotelba bekuporodva, egy jó film társaságában fogyaszthatjuk el.

Forrás: Kard Éva

Hússaláta

Hozzávalók:

  • 3 szelet sült hús (pl. maradék)
  • 4 db főtt tojás
  • 1/2 fej jégsaláta
  • 3 db csemegeuborka
  • 2 db édes alma
  • 1 kisebb gránátalma

Az öntethez:

  • 1,5-2 dl tejföl
  • 2 evőkanál tejszín
  • 1 evőkanál méz
  • őrölt fehér bors
  • csipet só

Elkészítés: A hússzeleteket klopfoljuk ki, sózzuk, borsozzuk, majd forgassuk bele lisztbe. Egy teflonserpenyőben hevítsünk fel kb. 0,5 dl olajat, majd pár perc alatt mindkét oldalát süssük szép pirosra. Ezután hűtsük ki teljesen, majd ízlés szerint csíkozzuk, daraboljuk fel. Ha van némi maradék sült húsunk, akkor a teendőket eddig meg is spórolhattuk.

A tojásokat főzzük keményre, majd pucoljuk meg, és vágjuk fel cikkekre. Az almát hámozzuk meg, majd vágjuk fel ízlés szerint. Az uborkát vékonyan szeleteljük fel. A gránátalmát magozzuk ki egy kanál segítségével úgy, hogy a fehér, hártyás része ne kerüljön bele.

A jégsalátát csipkedjük bele egy tálba, majd adjuk hozzá az almát, az uborkát és a sült húst. Ezután kézzel forgassuk össze.

Az öntet hozzávalóit keverjük simára, öntsük rá a tálban lévő húsos-salátás keverékre, majd óvatosan forgassuk össze, hogy az öntet mindenhol bevonja.

Tálaláskor tegyük a salátát egy tányérra, majd helyezzük rá a cikkekre vágott tojást, szórjuk meg a gránátalmamaggal, és úgy kínáljuk.

Forrás: Kard Éva

A csirkemáj remek alapanyag szerintem, gyorsan elkészül, olcsó, és nem túlságosan átsütve, rózsaszín belsővel szerintem nagyon finom is, és salátához is nagyon jól passzol.

Én most pirított kenyérkockákkal, magvakkal és füstölt sajttal kombináltam, jégsaláta, paradicsom és csemege uborka alapra téve – villámgyors, laktató, egyszerre ropogós és omlós, tele ízzel. Nálam kedvenc lett – próbáljátok ki ti is!

Forrás: Hajós Ágnes

Csirkemájas saláta füstölt sajttal, pirított magvakkal

Hozzávalók 4 főre:

  • 50 dkg csirkemáj
  • fél fej jégsaláta
  • 20 dkg csemege uborka
  • 2 nagy paradicsom
  • 4 kis szelet magvas, barna kenyér
  • 15 dkg füstölt sajt
  • 3 evőkanál kacsazsír
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • 1-1 evőkanál szezámmag, lenmag, napraforgómag

Elkészítés: Egy száraz serpenyőben illatosra pirítjuk a magvakat, félretesszük. A kenyeret kis kockákra vágjuk, ugyanebben a serpenyőben szintén zsiradék nélkül megpirítjuk, ezt is félretesszük. A serpenyőbe kanalazzuk a zsírt, mikor felolvadt, mérsékeljük a lángot, hozzáadjuk a falatnyi darabokra vágott, megszurkált májat. Óvatosan mindkét oldalukat megsütjük, közben sózzuk, borsozzuk (ez csirkemáj, nem fog megkeményedni). Akkor jó a máj, ha a közepe szép rózsaszín marad.

Közben egy tálba tépkedjük a salátát. A paradicsomokat és a sajtot centisre kockázzuk, az uborkát vékonyan felkarikázzuk, összeforgatjuk a salátával.

A langyos öntethez a serpenyőben maradt zsírba belekeverjük a mustárt és az ecetet.

Tálaláskor ízlés szerint szedünk a tányérra a salátából, rá a kenyérkockákat, erre a májdarabokat, megcsorgatjuk a szósszal, végül megszórjuk a magvakkal.

Forrás: Hajós Ágnes

A konzerv főtt bab nagyon jó alapanyag, olcsó, jól elvan hosszan a kamrapolcon, és bármikor tökéletes megoldást nyújt, ha egy gyors és laktató, egészséges ételre van szükségünk. Nincs benne tartósító, és ha a natúr változatot választjuk, akkor a bab mellett csak vizet és sót tartalmaz, ráadásul különféle színű és fajtájú babokat lehet kapni ebben a formában, így nem válik unalmassá, sőt együtt is használhatjuk őket, mint például ennél a mindenmentes salátánál.

Hatalmas adag, ami az alábbi receptben szerepel, de napokig eláll, sőt egyre finomabb lesz, ahogy összeérnek az ízek. Tele van rosttal és fehérjével, és összességében pár perc alatt összerakható, magában is tökéletesen megállja a helyét, de akár köretként is tálalható.

Gyors és kiadós babsaláta

Hozzávalók:

  • 3 konzerv (3 x 400 g) főtt bab, különféle fajták
  • 3 színes kaliforniai paprika
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 csili vagy zöld erős paprika
  • 2 teáskanál mustár
  • 3 evőkanál fehérborecet
  • 5 evőkanál olívaolaj
  • friss vagy morzsolt oregánó
  • só, bors

Elkészítés: A babkonzerveket leszűrjük, leöblítjük, hagyjuk lecsöpögni. A húsos paprikákat felszeleteljük, majd felkockázzuk, a lilahagymát megtisztítjuk, felaprítjuk, a csilit vagy erős paprikát vékonyan felkarikázzuk. Az egészet egy nagy tálba tesszük, megszórjuk az oregánóval.

Az öntethez a mustárt, a fehérborecetet és az olívaolajat egy kis tálkába tesszük, sózzuk, borsozzuk, 2-3 evőkanálnyi hideg vizet adunk hozzá, és simára keverjük, majd a babhoz öntjük, alaposan összeforgatjuk.

Nagyon jót tesz neki, ha egy kicsit tud pihenni, és összeérnek az ízek, de akár azonnal is tálalható, hűtőben 4-5 napig eltartható.

Év elején mindenki igyekszik egészségesebben élni és étkezni, több zöldséget és növényi alapanyagot beilleszteni az étrendjébe. A quinoa ehhez nagyon jó alap, hiszen azon kevés növényi források egyike, amelyek teljes értékű fehérjét tartalmaznak, megtalálható benne mind a 9 aminosav, amelyre a szervezetnek szüksége van, és amelyet állati eredetű alapanyagok hiányában nehéz biztosítani a szervezet számára.

A quinoa első ránézésre drágának tűnhet, de nem mindegy, hol vásároljuk, van, ahol kimondottan jó árban kapható, másrészt főzés közben megduzzad, így szapora, nem mellesleg pedig magas fehérjetartalmának köszönhetően nagyon jól telít és laktat is, ha pedig nem simán magában, hanem zöldségekkel kombinálva készítjük – mint ennél az isteni salátánál -, akkor kimondotta kiadóssá válik egycsapásra. Az édeskés sütőtök, a sós sajt, a ropogós napraforgóbél, a kicsit csípős rukkola és a ruganyos kis quinoaszemek kombója nagyon rendben van!

Sütőtökös-fetás quinoasaláta

Hozzávalók:

  • 20 dkg quinoa
  • 5 dl alaplé vagy víz + bio leveskocka
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 40 dkg sütőtök
  • 2 nagy marék rukkola
  • 15 dkg feta vagy krémfehér sajt
  • maréknyi pirított napraforgóbél
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • fél citrom leve
  • só, bors

Elkészítés: A quinoát szűrőbe téve alaposan leöblítjük, majd az alaplével – vagy a vízzel és a belemorzsolt leveskockával -, illetve egy egész gerezd fokhagymával feltesszük főni, ha forr, takarékra vesszük, 15 perc alatt megfőzzük, majd a tűzről levéve, lefedve, saját gőzében hagyjuk még 5 percet pihenni.

Közben a sütőtököt meghámozzuk, 1 centis kockára vágjuk, és forró, sós vízben 8-10 perc alatt puhulásig főzzük, majd leszűrjük.

A quinoát egy tálba öntjük, eldobjuk belőle a fokhagymát, hozzáadjuk a sütőtököt és a rukkolát, rámorzsoljuk a fetát, megszórjuk a napraforgómaggal, borsot őrölünk rá, meglocsoljuk a citrom levével és az olívaolajjal, alaposan összeforgatjuk.

Jót tesz neki, ha egy kicsit tud pihenni, hogy az ízek összeérjenek, de akár azonnal is tálalhatjuk!

Nekem is ez az egyik kedvencem, mindig többet készítek belőle, hogy nekem is maradjon. Isteni, egyszerű, és önmagában is tökéletes, ha egy kis sonkával vagy füstölt tarjával felturbózzuk…

Amúgy tényleg nem kell alkalom ehhez a salátához, bármikor összedobható, isteni köret mindenféle frissen sült hús mellé, de kiadós magában is egy kis párolt rizzsel vagy épp friss, ropogós péksüteménnyel.

Forrás: Hajós Ágnes

Brokkolis tojássaláta

Hozzávalók 4 főre:

  • 2 kicsi vagy 1 nagy fej brokkoli
  • 5 tojás
  • 1 fej lilahagyma
  • 10 dkg főtt sonka vagy maradék füstölt hús (elhagyható)
  • 3 dl tejföl
  • 2 dl majonéz
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 csokor petrezselyem
  • pár csepp citromlé
  • 1 kiskanál porcukor
  • 1 csokor petrezselyem
  • só, őrölt fehérbors
  • 1 teáskanál szódabikarbóna

Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedjük, bő, lobogó szódabikarbónás vízben max. 5 perc alatt roppanósra főzzük. Mikor kész, hideg vízbe szedjük.

A tojásokat keményre főzzük, majd hideg vízben lehűtjük. Meghámozzuk, 8 darabba vágjuk, néhányat félreteszünk a díszítéshez. A lilahagymát hajszálvékonyra szeljük, a húst falatnyi darabokra tépkedjük (de enélkül is finom).

Az öntethez összekeverjük a tejfölt a majonézzel, a mustárral, a felaprított petrezselyemmel, sózzuk, borsozzuk. A citromlével és a cukorral finomíthatunk rajta ízlés szerint.

Óvatosan összeforgatjuk a brokkolirózsákat a tojásokkal, hagymával, sonkával és a tartárral. Fogyasztásig hűtőben tartjuk, a félretett tojásokkal díszítve tálaljuk.

Aki szereti az édes-sós kombinációkat, annak jó szívvel ajánljuk ezt a meleg, tartalmas salátát, ami könnyű fogásnak önmagában, köretként pedig bármilyen hús vagy hal mellé is ideális. A krémesre sült, enyhén karamellizálódott zöldség, a ropogós és friss gránátalmamagok és a karakteres, sós feta nagyon jó ízkombinációt alkotnak, némi fűszerrel és a mézes-balzsamecetes öntettel kiegészítve nemcsak isteni finom, de nagyon mutatós és egészséges is.

Fetás-gránátalmás édesburgonya-saláta

Hozzávalók:

  • 60 dkg édesburgonya
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors
  • 1 teáskanál morzsolt kakukkfű
  • csipetnyi Cayenne-bors
  • 15 dkg feta sajt
  • 1/2 gránátalma magjai

Az öntethez:

  • 1 evőkanál méz
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • fél csokor petrezselyem
  • csipetnyi morzsolt oregánó

Elkészítés: Az édesburgonyát meghámozzuk, leöblítjük, felkockázzuk, egy tiszta zacskóba tesszük, picit sózzuk, borsot őrölünk rá, meghintjük Cayenne-borssal, morzsolt kakukkfűvel, 1 evőkanál olívaolajat adunk hozzá, és a zacskó száját befogva összerázzuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, egyenletesen elrendezzük, hogy ne legyenek a kockák fedésben, és 180 fokos sütőben, légkeverés mellett kb. 25 perc alatt puhára sütjük.

Közben az öntethez a mézet, az olajat és a balzsamecetet összekeverjük, sózzuk, borsozzuk, és 2-3 evőkanál vízzel felhígítjuk. A fetát felkockázzuk, a petrezselymet finomra vágjuk, a gránátalmából kinyerjük a magokat.

A megsült édesburgonyát tényérokra szedjük, megszórjuk a gránátalmamagokkal, a fetával, a petrezselyemmel és kevés morzsolt oregánóval, és az öntettel meglocsolva tálaljuk.