Írd be, mit keresel:

A csirkéből ritkán készül fasírt, pedig semlegesebb ízének köszönhetően nagyon jól fűszerezhető, ráadásul gyorsan át is sül, és nagyon finom szaftos lesz a vele készülő húspogácsa. Ebben a változatban nincs bundája, és elég egész kevés olaj is a sütéséhez, így kimondottan alakbarát, ráadásul nem áztatott zsemlével vagy zsemlemorzsával, hanem zabpehellyel készül.

A húsmasszát természetesen bármilyen ízvilágra hangolhatjuk, amit csak szeretünk, de érdemes kipróbálni citromhéj, fokhagyma, római köményés csili kombójával, mert egyszerűen isteni, sokkal könnyedebb, mint a magyaros változat. Most avokádós kukoricasaláta készült mellé, ami 5 perc alatt kész, laktató és egészséges, és egy kis napfényt is varázsol a tányérra.

Csirkés fasírt avokádós kukoricasalátával

Hozzávalók:

  • 50 dkg darált csirkemell
  • 1 kis fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tojás
  • 10 dkg zabpehely
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • kevés őrölt csili
  • 2 evőkanál olívaolaj + kevés a sütéshez
  • só, bors

A salátához:

  • 1 konzerv csemege kukorica
  • 2 avokádó
  • 1 szál újhagyma
  • fél csokor petrezselyem
  • fél citrom leve

Elkészítés: A zabpelyhet egy késes robotgépbe tesszük, és nagyjából megdaráljuk. A csirkemellel együtt tálba tesszük, hozzáadjuk a tojást és az olívaolajat, hozzáreszeljük a hagymát, a fokhagymát és a citrom héját, mehet bele a római kömény és a csili, sózzuk, borsozzuk, az egészet alaposan összedolgozzuk, és legalább fél, de inkább 1 órára a hűtőbe tesszük.

A húsmasszából pogácsákat formázunk, kicsit lenyomkodjuk, hogy könnyebben átsüljenek, majd kevés olívaolajon oldalanként 5-6 perc alatt megsütjük.

Közben az avokádókat félbevágjuk, egy kanállal kiemeljük a húsát és felkockázzuk, hozzáadjuk a leszűrt kukoricát és a finomra vágott petrezselymet, sózzuk, borsozzuk, és citromlével meglocsolva összeforgatjuk.

Azonnal tálalhatjuk is fasírtokat a villámsalátával.

Jó pár éve Buday Pétertől láttam a sült sajt készítését, aminek az a lényege, hogy sima forró serpenyőben egy jó vastag szelet sajt mindkét oldalát ropogósra pirítjuk. Közte meg ott lapul az isteni olvadt rész…

Most burgonyasalátát készítettem hozzá, amit a citromlé és a színes, zamatos csíra tesz igazán különlegessé.

Forrás: Hajós Ágnes

Sült sajt csírás burgonyasalátával

Hozzávalók 4 főre:

  • 60 dkg krumpli
  • 2 nagy szál újhagyma
  • 1 kis doboz retek- vagy brokkolicsíra
  • 2 dl tejföl
  • 2 dl majonéz
  • fél citrom leve
  • fél mokkáskanál fehér bors
  • ízlés szerint só
  • 80 dkg sajt (edami, trappista)

Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, kétcentis kockákra vágjuk. Puhára főzzük. Közben a tejfölt simára keverjük a majonézzel, a citromlével, megborsozzuk, és alaposan megsózzuk. Legyen kicsit sósabb annál, mint amit egyébként szeretnénk, hiszen a krumpli sokat magába fog szívni.

A leszűrt, kihűtött burgonyát egy tálba tesszük, rákarikázzuk az újhagymát, beleszórjuk a csírát (keveset félretehetünk a díszítéshez), és összeforgatjuk a mártással. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy kicsit összeérjenek az ízek.

A sajtból 4 vastag szeletet vágunk, egy teflonserpenyőt felforrósítunk. A sajtokat a forró serpenyőbe fektetjük, addig sütjük, amíg az alsó fele kicsit megbarnul (ne érjenek össze a szeletek). Egy lapáttal határozott mozdulattal alányúlunk, megfordítjuk, és a másik felét is megsütjük.

Így járunk el a többivel is, majd a krumplisalátával, azonnal tálaljuk.

Forrás: Hajós Ágnes

A lencse itthon klasszikusan levesnek és főzeléknek készül, de szerintem salátának is remek, kiadós, laktató, ízletes és egyszerű… A lencséhez most került még sárgarépa és alma, majd egy mézes-mustáros dresszinggel öntöttem le. Egyszerre friss és üde, kellemesen pikáns, én nagyon szeretem csak úgy magában, hús nélkül is. 🙂

Forrás: Kard Éva

A lencsét és a sárgarépát előzőleg megfőztem, majd utána került hozzá az apróra vágott roppanós alma. Érdemes tálalás előtt pár órával már összeállítani a salátát, így az ízek kellően összeérnek, és nagyon jól illik majd az újévi malacsült mellé – de szerintem máskor is érdemes elkészíteni.

Forrás: Kard Éva

Almás-répás lencsesaláta

Hozzávalók:

  • 20 dkg lencse
  • 1 nagyobb sárgarépa
  • 1 édes alma
  • 1 db babérlevél
  • 1 teáskanál só
  • Az öntethez:
  • 4-5 evőkanál méz
  • 1/2 citrom leve
  • csipet só
  • őrölt színes bors (ízlés szerint)
  • 2 teáskanál magos dijoni mustár
  • 3 evőkanál mogyoróolaj vagy olívaolaj

Elkészítés: A lencsét pár órára áztassuk be hideg vízbe, majd szűrjük és öblítsük le, majd öntsük fel bőven vízzel, sózzuk, és tegyük bele a babérlevelet. Főzzük puhára, majd szűrjük le, és hűtsük ki teljesen. Arra figyeljünk, nehogy túlfőzzük!

A sárgarépát pucoljuk meg, majd vágjuk fel vékony, kisebb kockákra. Ezután enyhén sós vízben főzzük roppanósra, majd szűrjük le, és hűtsük ki teljesen.

Az almát pucoljuk meg, vágjuk fel vékony cikkekre, majd kisebb kockára, csepegtessük meg citromlével, hogy ne barnuljon meg.

Az öntet hozzávalóit keverjük össze. Közben kóstoljuk, és ha szükséges, ízlés szerint adhatunk hozzá még mézet, citromlevet.

A teljesen kihűlt lencséhez adjuk hozzá a sárgarépát és az almát, keverjük, forgassuk össze. Öntsük rá az öntetet, és óvatosan keverjük, forgassuk össze, majd hagyjuk pár órát állni, hogy az ízek kellően összeérjenek.

Tálaláskor ízlés szerint kínáljuk sült húsok mellé, de csak úgy magában fogyasztva is nagyon finom.

Forrás: Kard Éva

Ha káposztasaláta, akkor leggyakrabban a forrázott friss káposztasaláta vagy az amerikai majonézes coleslaw a legnépszerűbb, kétségtelenül, de érdemes kipróbálni más változatokat is. Most mustármagos-almaecetes öntettel készült, olaj nélküli alakbarát recept alapján, nagyon kellemesen pikáns, üdítően friss, tökéletesen illik ünnepi sültek mellé is.

Színes káposztasaláta mustármagos öntettel

Hozzávalók:

  • 1/2 fej lila káposzta
  • 1/2 fej káposzta
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 kis fej lila hagyma

Az öntethez:

  • 2 evőkanál mustármag
  • 1,5 dl almaecet
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál mustár
  • só, bors

Elkészítés: A kétféle káposztát legyaluljuk vagy nagyon vékonyan felszeleteljük, a sárgarépát meghámozzuk és nagyon vékony csíkokra vágjuk, vagy ha van julienne-hámozónk, akkor azzal felcsíkozzuk, a lila hagymát meghámozzuk, félbevágjuk, majd vékony félkarikákra szeljük. Mindent egy salátástálba rakunk, összeforgatjuk.

Az öntethez a mustármagot egy száraz serpenyőbe rakjuk, tűzre tesszük, és kevergetve megvárjuk, míg pattogni kezd. Ekkor óvatosan hozzáöntjük az almaecetet és a cukrot, sózzuk, borsozzuk, és a felére beforraljuk. A tűzről levéve hagyjuk 5 percet hűlni, átöntjük egy tálkába, hozzáadjuk a mustárt, és simára elkeverjük, majd a zöldségekre öntjük, és alaposan összeforgatjuk.

Azonnal tálalható, de hagyhatjuk, hogy egy kicsit összeérjenek az ízek. Ízlés szerint megszórhatjuk aprított dióval, magokkal, magkeverékekkel.

No persze nem a különféle majonézes salátákra vagy a klasszikusnak számító krumplisalátára gondolunk, hanem a rostokban gazdag, friss alapanyagokból készülőkre. A különféle zöldsaláták például tökéletesek alapnak, mert ezek kalóriát szinte alig tartalmaznak, ellenben eltelítenek, és serkentik az anyagcserét, ezeket kiegészíthetjük sült vagy főtt zöldségekkel, és nagyon jó, ha van benne valamilyen citrusféle, narancs, mandarin vagy grépfrút, mert ezek felpörgetik az emésztést. Természetesen nem az a cél, hogy csak salátát együnk, de a köret egy részét kiváltva ízélményekben is gazdagabbak leszünk, és a gyomrunk is örülni fog a könnyebb kiegészítőnek.

Az alábbi narancsos céklasaláta mindezeket tudja, emellett pedig nagyon finom is, egyszerre édes és pikáns, színes és mutatós, az enyhén csípős rukkola és a ropogós pirított dió egyszerűsége ellenére is izgalmassá teszi, és tökéletesen passzol sült húsok, töltött pulykamell, kacsasült vagy akár lazac mellé is.

Narancsos céklasaláta dióval

Hozzávalók:

  • 3 közepes cékla
  • 3 narancs
  • 4 marék rukkola
  • 2 nagy marék dió
  • 2-3 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • só, bors

Elkészítés: A céklákat alufóliába csomagoljuk, tepsibe tesszük, és 180 fokos sütőben 45 percig sütjük, majd a sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd meghámozzuk, és vékonyan fölszeleteljük.

A narancsok héját egy éles késsel a felső részétől az alsó felé levágjuk, majd a két végén is levágjuk, hogy lehetőleg fehér hártya ne maradjon rajta, majd egy tál fölött kivágjuk a hártyák közül a narancscikkeket, vagyis kifilézzük, a levét a tálban felfogva, majd a gyümölcshártyákat is kifacsarjuk.

A diót egy száraz serpenyőben kevergetve-rázogatva 4-5 perc alatt megpirítjuk, vágódeszkára öntjük, durvára vágjuk.

Az öntethez a felfogott narancslevet 1 evőkanál balzsamecettel, 2-3 evőkanál olívaolajjal, sóval és frissen őrölt borssal elkeverjük.

A céklaszeleteket tálra rendezzük, rászórjuk a rukkolát, a narancsfiléket és a pirított diót, majd meglocsoljuk az öntettel.

A franciasaláta becsapós, mert bár csupa zöldség, azért tetemes mennyiségű majonézzel készül, ez pedig ugye nagyjából tojássárga és nem kevés emulziója, vagyis egy valóságos kalóriabomba, és eléggé megterheli a gyomrot. A diétásabb mártáshoz viszont használhatunk sovány görög joghurtot, ami nagyon krémes és lágy, kis citromlével, mustárral, pici porcukorral vagy édesítővel elkeverve tökéletesen helyettesíti a majonézt.

Már ezzel a módosítással is jóval könnyedebb lesz a franciasalátánk, de a zöldségek összeállításával még tovább csalhatunk, elhagyva belőle például a krumplit, amit helyettesíthetünk apróra kockázott zellergumóval, vagy tehetünk bele még zöldbabot is, ami kalóriaszegény és rostokban gazdag, de szerencsére ma már nagyon sokféle, változatos összetételű fagyasztott zöldségkeverék közül választhatunk, ami az ünnepi zsúfolt időszakban a legpraktikusabb megoldás.

Franciasaláta könnyebben, görög joghurttal

Hozzávalók:

  • 60 dkg fagyasztott zöldségkeverék
  • 1 nagyobb alma
  • 4-5 csemege uborka
  • 5 dl görög joghurt
  • fél citrom leve
  • 2 teáskanál mustár
  • 1 teáskanál porcukor vagy más édesítő
  • só, bors

Elkészítés: A zöldségkeveréket sós, forró vízben feltesszük főni, közben az almát meghámozzuk, kicsumázzuk, majd apróra kockázzuk a csemege uborkával együtt. Ha a zöldség megfőtt, leszűrjük.

A mártáshoz a görög joghurtot keverőtálba öntjük, hozzáadjuk a mustárt, a porcukrot és a citrom kifacsart levét, sózzuk, borsozzuk, összekeverjük, majd beleforgatjuk a zöldségeket, az uborkát és az almát.

Nagyon jót tesz neki, ha hűtőbe téve hagyjuk kicsit összeérni az ízeket, sőt akár már előző nap is elkészíthetjük.

Ez egy nagyon gyorsan elkészíthető és egyszerű téli saláta, amihez a kínai kelen kívül csak olyan alapanyagok kellenek, amik általában megtalálhatóak egy kifosztottabb állapotban leledző hűtőben is. Egyébként olyannyira egyszerű salátarecept ez, hogy először nem is jutott eszembe, hogy feltegyem a blogra, hiszen – lássuk be – kb. egy sima kukoricasaláta felturbózásáról van csak szó. De aztán amikor láttam, hogy Péter mennyire lelkesen eszi, és miután egy ebéd alatt háromszor dicsérte meg, akkor meggondoltam magam. Remélem, nektek is annyira fog ízleni, mint neki.

Forrás: Zita

Szénhidrátok

A teljes recept összesen 40 gramm IR-diétában számolandó szénhidrátot tartalmaz, laktózmentes tejföllel számolva. Nálunk ennyi salátából kb. 2-4 adag lett, 2 adaggal számolva egy adag diétás kukoricasaláta 20 gramm szénhidrátnak felel meg.

Forrás: Zita

Kukoricás téli saláta kínai kellel diétásan

Hozzávalók:

  • 1 konzerv cukrozatlan csemegekukorica (nálam 285 g)
  • 4 levél kínai kel
  • 25 dkg tejföl
  • 1 evőkanál cukormentes majonéz
  • 1 evőkanál olívaolaj (elhagyható)
  • 1-2 gerezd fokhagyma összetörve
  • 0,5 darab citrom leve
  • 0,5 teáskanál só
  • bors
  • zöldfűszerkeverék (petrezselyem, snidling, hagyma)

Elkészítés: A kínai kel leveleit mossuk meg alaposan, majd vágjuk apróra. A konzervet nyissuk ki és csöpögtessük le a levét.

Tegyünk minden hozzávalót egy nagy salátástálba, keverjük jól össze, és kóstoljuk meg, hogy elég fűszeres-e.

Fogyaszthatjuk köretként és salátaként is.

Forrás: Zita

A ruszli nem tartozik a legismertebb halátelek közé, de régebben, úgy is, mint a retró időkben nagyon is kedvelt volt. Nem más ez, mint ecetes-hagymás lében pácolt hering, aminek önmagában valóban túl karakteres az íze, de egy szaftos, tejfölös, majonézes salátába téve isteni finom. Az orosz konyhában igazi ünnepi ételnek számít, amit leggyakrabban krumplival és céklával készítenek, de kiegészítheti zöldborsó és sárgarépa is, a tetejére pedig gyakran kerül karikázott főtt tojás.

A cékla édessége és a hal savanyúsága szépen összeszelídül pár órányi pihentetés alatt, szép rózsaszín, mutatós és finom, különlegesebb fogás, amit pofonegyszerű elkészíteni, pénztárcabarát, és előételként, főételként, de akár kenyérre halmozva is kínálhatunk.

Céklás-krumplis heringsaláta

Hozzávalók:

  • 2 közepes cékla
  • 3 közepes burgonya
  • 2 csemegeuborka
  • 1 alma
  • 4-5 ecetes-hagymás hering
  • 2 dl tejföl
  • 1 dl tejszín
  • 2 evőkanál majonéz
  • 1 teáskanál mustár
  • 3-4 szál friss kapor vagy petrezselyem
  • só, bors

Elkészítés: A krumplit és a céklát meghámozzuk, felkockázzuk, és külön-külön sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük.

Közben az almát meghámozzuk, kicsumázzuk, felkockázzuk, a csemegeuborkát apróra vágjuk, a heringet csíkokra vágjuk.

A krumplit, a céklát, az almát, az uborkát egy tálba tesszük, hozzáadjuk a heringet is, ha szeretjük, akkor a pácléből kevés hagymát is hozzáadhatunk. Egy másik tálban kikeverjük a tejfölt, a tejszínt, a majonézt és a mustárt, sózzuk, borsozzuk, aprított petrezselymet vagy kaprot teszünk hozzá, alaposan elkeverjük, majd a heringes keverékre öntjük, és alaposan összeforgatjuk.

1-2 órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. Előételként tálaljuk, vagy kenyérre téve vendégvárónak, vacsorának is tökéletes.

A lencse szuperértékes és nagyon jól variálható alapanyag, ami valaha macerás volt, amíg át kellett válogatni, áztatni és hosszan főzni, de ma már igazi megmentőnk lehet, hiszen konzervként is megvásárolható. Olcsó, nincs benne semmi adalék, csak lencse, víz és só, energiát – áramot bagy gázt – és időt spórolhatunk meg vele, így igazán megérdemli, hogy felvegyük kedvenceink közé.

A lencse nemcsak főzelék és leves lehet, hanem friss zöldségekkel salátának is tökéletes, laktató és alakbarát, mindenmentes és vegán, diétás étrendbe is beilleszthető, és bármilyen zöldséggel kombinálható. Most kígyóuborkával, kaliforniai paprikával készült, egy kis petrezselyemmel és vinaigrette mártással, de paradicsommal, répával, szárzellerrel, szinte bármilyen zöldséggel készíthető, színes, egészséges, laktató és szuperfinom!

Színes lencsesaláta

Hozzávalók:

  • 1 konzerv (400 g) főtt lencse
  • 1 kígyóuborka
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 kaliforniai paprika
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 evőkanál mustár
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 3 evőkanál fehérborecet
  • só, bors

Elkészítés: Az uborkát, a lilahagymát és a húsos paprikát megtisztítjuk, és apró kockákra vágjuk, a petrezselymet finomra vágjuk, a lencsét leszűrjük, leöblítjük.

Az öntethez egy salátástálban a mustárt kikeverjük az olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fehérborecetet és 2-3 evőkanál vizet, és szép krémesre keverjük. Hozzáadjuk az előkészített zöldségeket, a petrezselymet és a lencsét, és alaposan átforgatjuk.

Ha tehetjük, fél órát érdemes hagyni állni, hogy az ízek kicsit összeérjenek, de azonnal is fogyasztható, a maradék másnapra is eltehető – még finomabb is!

A böjt valamennyi vallásban megtalálható, és ugyan elsősorban szellemi és lelki ráhangolódással érvelnek mellette, élettani hatásai is vannak a különféle élvezetekről való lemondásnak. Mindenképpen próbatétel vagy kihívás, persze attól függően, mennyire vesszük komolyan. A legtöbben csak a húsról mondanak le, de a böjt alatt az alkohol sem megengedett, sőt a görögkeleti vallási böjtben a hal, az olaj, semmilyen tejtermék és a tojás sem, ami már konkrétan egy bő 40 napos vegán tisztítókúrát jelent.

A vallás és a hit mindenkinek magánügye, de egy kicsit mégis kampányolnánk a karácsony előtti tisztítós-tisztulós táplálkozás mellett – egyrészt azért, mert az év végi kikerülhetetlen habzsi-dőzsi előtt egy józan étrend visszafoghat minket a karácsonyi túltolt lakmározásokban, másrészt a böjt alatt kicsit megváltozik a hozzáálásunk az ételhez, a cukorhoz és a mennyiségekhez, nem mennyiségi, hanem minőségi fogyasztókká válunk, arról nem is beszélve, hogy nagy eséllyel jó néhány kilónak búcsút inthetünk az ünnepek előtt, egészségesebben és fittebben fejezhetjük be és kezdhetjük az új évet.

A böjtöt nevezhetjük olyan kihívásnak is, ami kreatívvá tesz minket. Az, hogy mondjuk lemondunk a húsról vagy a tejtermékről, esetleg a cukorról – és mindenki előre válassza meg saját maga számára, hogy milyen komoly lemondást vállal be, ez nagyon fontos –, az nem azt jelenti, hogy akkor onnantól fogva mondjuk csak péksütin vagy pirított tésztán él, mert az a legegyszerűbb. Az egésznek csak akkor van értelme, ha ezzel a lemondással, átmeneti étrenddel vagy kihívással jót is teszünk a szervezetünknek, vagyis magunknak. A böjt nemcsak áldozathozatal, hanem megtisztulás is – szellemi, lelki és testi értelemben is csak így van értelme!

Ha a böjt mellett döntünk, akkor arra ügyeljünk, hogy vas, kalcium és fehérje megfelelő mennyiségben kerüljön a szervezetünkbe, és persze sok rost és vitamin. Mielőtt bárki megijedne, hogy ez drága és kivitelezhetetlen, túl bonyolult, jöjjön pár szuper alapanyag, ami nagy segítség lehet! A babok és lencsék, ahogy a csicseriborsó is sok vasat, kalciumot, fehérjét és rostot tartalmaznak, ha ezekből minden nap eszünk, akkor semmilyen hiánytünetünk nem lehet a böjt végére. Ideális böjti, egészséges étel még a rizs, illetve a szezám és a belőle készült krém, a tahini is. Ha ezeket szezonális zöldségekkel – sütőtök, répa, édesburgonya, káposzta, savanyú káposzta, hagymafélék, kelbimbó, zeller, cékla, csicsóka, karfiol, brokkoli – kiegészítjük, némi zabpehellyel és gyümölccsel felturbózzuk, pénztárcabarát és szuperegészséges étrendet állíthatunk össze, a megtisztulás és a feltöltődés jegyében.

A szürke, komorabb, nyirkosabb napokon mindenki vágyik egy jó kis melengető, fűszeres, színes fogásra, ami persze nem nehéz, de laktató, egészséges és finom – és a sült cékla éppen ilyen. A sütés közben az íze intenzívebb és édesebb lesz, a benne lévő cukor kissé karamellizálódik, isteni finom köretként, salátába téve vagy csak magában is, és szuperegészséges, ha csak vas- és kalciumtartalmát tekintjük, nőknek kötelezővé kellene tenni a fogyasztását, mert csökkenti a vérszegénységét és erősíti a csontokat.

Bármivel lehet fűszerezni, de egy kis narancslével, mézzel, római köménnyel és szezámmal egészen csodás lesz, egyszerre édes, sós, ropogós és puha, miközben olcsó és egyszerű, ám azt azért jó tudni, hogy a céklával érdemes kesztyűs kézzel bánni, vagyis gumikesztyűt használni a készítésekor, ha nem akarjuk, hogy a kezünket összefogja, de ha ez elmarad, egy nap alatt eltűnik a bíborszín a kezünkről…

Narancsos-szezámos sült cékla

Hozzávalók:

  • 60 dkg cékla
  • fél narancs leve
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál méz
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 1 teáskanál só
  • frissen őrölt bors
  • 3 evőkanál szezámmag

Elkészítés: A céklákat meghámozzuk, ujjnyi szeletekre, majd csíkokra vágjuk, és sütőpapírral fedett gáztepsire tepsire tesszük. A narancs levét kifacsarjuk, hozzáadjuk az olívaolajat, a mézet, a római köményt, a sót, borsot őrölünk hozzá, elkeverjük, a céklára öntjük, és alaposan összeforgatjuk. Meghintjük a szezámmaggal, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 20 percet sütjük, majd összeforgatjuk, és még 10-15 percre visszatoljuk, és illatosra, karamellizáltra sütjük.

A saláta lényege a zöldség, a lelke pedig az öntet. A legdrágább és legritkább, ínyenc hozzávalókból összeállított saláta is pocsék lesz, ha vacak salátaöntettel küldjük meg, és a legolcsóbb, egyszerű zöldséges alap is fantasztikusan finom lesz, ha jó minőségű alapanyagokból készítünk hozzá öntetet. És ha finom, rá is kattanunk, és nem lesz kihívás a saláta többé.

Ha salátaöntetről van szó, érdemes a készen kaphatóakat elfelejteni, sem ízben, sem összetételben nem megnyerőek, a bennük lévő adalékok is kicsapják a biztosítékot, ráadásul házilag kb. fél perc alatt kikeverhetjük a világbajnok francia öntetet, a vinaigrette-et (ejtsd: vinegrett). Mustár, olaj és ecet keveréke az alap, de egyáltalán nem mindegy, milyen összetevőket használunk hozzá: itt tényleg menőség a minőség, szóval érdemes beruháznunk jobb félékre – sokáig kitartanak, mindig csak kevés kell belőlük, és nagyon hálásak leszünk, mert az egyszerű zöldsalátát, káposztát, répát és bármilyen zöldséget felvidít a keverékük.

Olaj

Főzéshez és salátához érdemes különböző olajat használni, salátához jobb egy minőségi olívaolaj, mert nagyon meghatározza az öntet ízét és krémességét. Nem kell feltétlenül a legdrágábbat választani, de arra nagyon érdemes törekedni, hogy sötét üvegbe csomagolt és extra szűz legyen. Bármilyen mediterrán ország lehet a forrása, de ha származási helyként az EU van feltüntetve, az már pancsolt olajat jelent, nem igazi minőséget. Szupermarketekben is kapható jó minőségű, csak csekkoljuk a forrást, és azt, hogy hideg sajtolású.

Balzsamecet

A balzsamecet sűrűbb, szelídebb, krémesebb, mint a mi klasszikus és nagyon karakteres ecetünk, de még a borecetnél is lágyabb, musttal édesített borecet, és gyakorlatilag az örökkévalóságig eláll, kevés kell belőle, és egészen más ízvilágot ad a salátának. Esetenként citrommal vagy naranccsal is kiváltható az öntetben ez a savasságot adó alapanyag, de jó belőle otthon tartani, mert sült zöldségekre csepegtetve is nagyon finom.

Mustár

Keveset használunk belőle, de nagyon meghatározó, ne az olcsó, szúrósabb szagú, ecetes mustárt válasszuk, legalábbis salátákhoz. Nem kell feltétlenül dijoni, de legyen minőségi. Sokáig eláll, így többfélét is tarthatunk otthon – magos, krémes, csípős, édes, tárkonnyal vagy tormával, más fűszerekkel ízesített változatot is nyugodtan bevállalhatunk – a salátaöntet mellett húsok pácolásához, de akár kis kanálnyi főzelékbe, levesbe téve is tökéletes kiegészítője lehet az ételnek. Hosszan kitart, nem romlékony, ha finomat választunk, meghálálja!

Klasszikus vinagrette

Hozzávalók:

  • 1 evőkanál mustár
  • 3 evőkanál balzsamecet
  • 5 evőkanál olívaolaj
  • só, frissen őrölt bors

Elkészítés: Az összes alapanyagot egy tálkába tesszük, és kiskanállal addig keverjük, míg krémes és homogén lesz. Duplázva a mennyiségeket egy kis befőttesüvegben is összerázhatjuk, hűtőben soká eláll, csak át kell rázni felhasználás előtt, és ízlés szerint fűszerekkel is gazdagítható!