Az egyik legrégibb sütési módozat a sóban vagy agyagban sült hal. Feltehetően azért találták ki eleink, mert a nyílt tűzön gyorsan kiszáradt a halhús, így be kellett csomagolni valamibe. A tavak, folyók szélén található agyagos sár, illetve a tengerpartok mentén magától értetődő só ideális volt ehhez. Az alul-felül alaposan beborított halak a sülés közben szinte minden szaftjukat megtartották, a hasüregbe pakolt fűszerek pedig a halhúst finoman ízesítették.
Ma már kapható sütőzacskó, ami elvileg ugyanezt a feladatot látná el, meglehetősen népszerű is, de őszintén szólva valahogy sokkal természetesebbnek és barátibbnak tűnik egy kiló só, mint egy plasztikzacskó. Igaz, csak az egész halakhoz ajánlott, ahol a halhúst védi a bőr, a halfilékkel, halszeletekkel nem működik, de pisztránghoz, kisebb lazacpisztránghoz, süllőhöz, aranydurbincshoz nagyon izgalmas megoldás, ha a sóban való sütést választjuk, és egy csepp olaj, zsiradék sem kell hozzá!
A teendőnk csupán annyi, hogy a hal belsejébe, hasüregébe néhány karika citromot, zöldfűszert és kis sót tegyünk, majd sóágyra fektessük, megszórjuk bőségesen sóval, hogy mindenhol ellepje, majd a sütőbe tolva megsüssük. Ha gyakran eszünk halat, akkor a sót nem is kell kidobnunk: újra használhatjuk, de csakis hasonló módon: halas sóval nem lesz sikerünk nem halas fogás esetén. 🙂
Fontos tudnunk a sütési hőt és időt, hiszen nem túl egyszerű a só alatt csekkolni a hal állapotát. Négy darab egyszemélyes halhoz – pisztráng, kisebb aranydurbincs – másfél kiló sóval alul-felül 200 fokon 35 perc az ideális sütési idő.
Tálaláskor a halat egyszerűen csak kiemeljük a sóból, ha a só a gőztől összeállna, akkor kés fokával megkopogtatjuk, majd ezután kivesszük a halat. A bőre könnyen lejön, de ezt már mindenkinek saját dolga a tányéron!
Méz
Talán az egyetlen étel a listán, aminél tényleg bátran kijelenthetjük, hogy örökké eláll. Bár előfordulhat, hogy kristályosodni kezd bizonyos külső hatások miatt, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne fogyasztani. Úgyhogy édesítésre fel!
Rizs
Egyik kedvenc köretünk, mivel nemcsak egészséges és finom, hanem gyakorlatilag a végtelenségig tárolható. Ez alól egyedül a szintén szuperegészséges barnarizs kivétel, vele tehát óvatosan bánjunk, mert könnyen avassá válhat.
Só
Ezzel biztosan nem mondtunk újat senkinek – mindegy, melyik verzióját vásároljuk, a só ugyanolyan marad, mint aznap, amikor először használtuk.
Cukor
A méz mellett a másik legkedveltebb édesítő ebben a vonatkozásban hasonlóan pozitív tulajdonsággal bír. Bár a cukor megromlani nem tud, de ha sokáig tartogatjuk, keménnyé, nehezen adagolhatóvá válhat, ami egy nagy feketepont, ettől viszont még nem kell rögtön kukába vágni az egészet.
Juharszirup
Bár mifelénk nem annyira elterjedt, az amerikaiak imádják vele ízesíteni pufók palacsintájukat. Nem is csoda, mivel különleges, mámorítóan édes, ráadásul hűtőben tárolva sosem veszíti el a szavatosságát.
A következő módszer, amikor növeljük az étel mennyiségét: főzelékeknél, tejfölös leveseknél, tejes vagy tejszínes ételeknél csak löttyintsünk a lábasba egy újabb adaggal a „tejtermékekből”. Ez egyrészt elveszi az étel sósságát, másrészt krémesebbé is teszi majd a fogást.
Ha pedig zöldségpürékről vagy levesekről lenne szó, növeljük az alapanyag mennyiségét, így természetesen megint csak veszíteni fog a sósságából.
Ha pörköltről lenne szó, levének egy részét merjük ki, majd a kivett mennyiséget pótoljuk vízzel, és fűszerezzük újra – persze nem sóval!
Ha nem annyira súlyos a helyzet, egy kevés szódabikarbóna, cukor vagy ecet is segíthet a helyzeten.
(Fotó: flickr – Baron Valium)
Kóser só
Nagyobb szemű, mint előbb említett társa, illetve jóval durvább pelyhei sem tömörülnek olyan szépen. Előnye viszont, hogy nagyon sokoldalú. Használhatjuk előkészítésre, főzés előtt, közben és után is. Húsok fűszerezésére talán ez a só a legalkalmasabb.
Tengeri só
Főzéshez kevésbé ajánlott, mint előbb említett társai. Egyenetlen szemcséinek köszönhetően kevésbé tudjuk megállapítani, mennyit is rakjunk belőle az ételbe. Ez a nedves, ásványokkal telített só sokkal inkább illik az elkészült ételek utánsózására, ha másért nem, már csak azért is, mert igen drága sófajta. Feleslegesen pedig amúgy sem érdemes nagy mennyiséget használni belőle.
(Via: tastingtable, fotó: flickr – Larry Hoffmann)
A sóra – még ha sokszor azt is halljuk, hogy nem egészséges – igenis szüksége van a szervezetnek, na meg a salátáknak is, hiszen így lesznek csak igazán jóízűek.
Igazi gourmand-ok még a sóval is variálhatnak. Használhatunk belőle tengeri sót, pehely sót, himalaja sót vagy akár ízesített változatot: a lényeg ugyanaz. Soha nem felejtsük ki a salátából.
Tudtátok, hogy a saláta a „salata” szóból ered, és szó szerint azt jelenti, hogy „sós”?
(Via: purewow, fotó: flickr – Stijn Nieuwendijk)
