Írd be, mit keresel:

Zsenge bébi spenót szerencsére ma már szinte mindenhol kapható, mosott, konyhakész formában, ami nyersen salátának is szuper, de felturbózhatunk vele levest, smoothie-t, rizottót, akár sós palacsintát is, plusz ízt, színt és sok rostot, vitamint pakolva bele.

Ez a palacsintaféle liszt nélkül készül, így gluténmentes étrendbe is beilleszthető, fehérjedús, puha és nagyon finom, kis tejföllel – vagy görög joghurttal – tálalva is tökéletes, de rétegezhetjük sonkával, tálalhatjuk salátával, de magában is mennyei, és pikk-pakk elkészíthető!

Spenótos minipalacsinta liszt nélkül

Hozzávalók:

  • 2 nagy marék bébi spenót
  • 4 tojás
  • 4 evőkanál étkezési keményítő
  • 5 dkg reszelt sajt
  • 1,5 dl tej
  • 5 dkg reszelt sajt
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A spenót kivételével az összes alapanyagot egy turmixba tesszük, a fokhagymát megpucolva és reszelve hozzáadva, és simára dolgozzuk. A spenótot finomra vágjuk, és a keverékhez adjuk.

Egy serpenyőt felforrósítunk, és a masszából kisebb merőkanálnyi adagokat teszünk bele, oldalanként 3-4 perc alatt megsütjük, spatulával megforgatva.

Magában is finom, de kis tejföllel vagy görög joghurttal még finomabb, salátával is kínálhatjuk.

A legegyszerűbb tradicionális recept a ’risotto bianco’, vagyis fehér rizottó csak fokhagymát, hagymát, angolzellert használ, vajjal, parmezánnal ízesítve. Egyszerűségében nagyszerű, és rengeteg módon gazdagítható, elterjedt és nagyon kedvelt a spárgás és a gombás, valamint a csirkehúsos verzió, de édes opciók is léteznek.

Egy dolog azonban biztos. Amennyire könnyű elkészíteni, pont annyira igényel törődést ez az étel. A krémességének titka ugyanis a folyamatos kevergetés és a szakaszos párolás. Ez a folyamat lehetővé teszi, hogy a rizsben lévő keményítő kiválhasson, és az ételt krémessé varázsolja.

Forrás: Ábris

Zöldborsós-csiperkés rizottó

Hozzávalók 4 főre:

  • 30 dkg rizottó rizs (pl. arborio rizs)
  • alaplé (csirke vagy zöldség)
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 25 dkg csiperkegomba
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2,5 dkg vaj
  • 1 pohár száraz fehérbor
  • 5-7 dkg (ízlés szerint) parmezán (lecserélhető más kemény sajtra)
  • 10 dkg zöldborsó
  • 25 dkg friss spenót

Elkészítés: Általában a rizst felhasználás előtt át szoktuk mosni alaposan, mivel magas keményítőtartalma ragadós, nem pergő rizst eredményez. Azonban ebben az esetben szükségünk van a keményítőre, így a rizst nem mossuk meg. Egy nagyobb serpenyőben kevés olívaolajon apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát elkezdünk párolni közepes lángon. Egy kis só hozzáadása meggyorsítja a puhulást. Nem akarjuk, hogy színt kapjanak, így mikor áttetszővé válnak, jöhet a rizs. Ezt is pirítjuk pár percig, de nem hagyjuk, hogy odakapjon.

Ezután jöhet a fehérbor. Az italnak két szerepe van az ételben. Savassága segít a rizs puhulásában, és a zöldborsó édességével is nagyon jó kontrasztot alkot. Magas hőmérsékleten pirítjuk a rizst, amíg a fehérbor nagy része elpárolog, ezzel gyakorlatilag az alkoholtól is megszabadultunk.

Ezután kezdődik az igazi munka. Forró alaplével fogjuk szakaszosan felönteni az ételt, mindig csak 1-2 merőkanálnyit adva hozzá. A fontos az, hogy folyamatosan kevergessük a rizottót, és mindig csak akkor öntsük újra fel alaplével, ha az előző adag elpárolgott.

Eközben – vagy még előtte, ha nem akarunk ugrálni a konyhában, és egyszerre szeletelni és kavargatni – felvágjuk tetszés szerint a gombákat, és száraz, forró serpenyőben megpirítjuk. Ezzel a módszerrel a gomba folyadékot fog veszíteni, így az ízek koncentrálódnak, és a lehető legintenzívebb gombaízt megkapjuk a legegyszerűbb, olcsó csiperkéből. Mikor már szép aranybarna a gomba, sózzuk, borsozzuk, félretesszük.

A spenótot mosás után kis olajon és vízen megpároljuk. Pár másodperc alatt összeesik, tehát nem szabad megijedni az eredeti mennyiség látványától. Amint összeesett a spenót, sózzuk, ízlés szerint fűszerezhetjük oregánóval, borssal vagy egyéb fűszerekkel. Felaprítjuk, és ezt is félretesszük.

Mikor a rizottó már majdnem teljesen megpuhult, hozzáadjuk a fagyasztott vagy friss zöldborsót, majd a gombát és a spenótot. Az ízeknek így lesz idejük megismerkedniük egymással, de intenzívek maradhatnak.
Az ételünk akkor van kész, amikor már csak egy picikét roppanós a rizs (hasonlóan, mint az al dente tészta). Ekkor leszedjük a hőről, és a vajat, sajtot hozzáadjuk. Sózzuk ízlés szerint, és azonnal, melegen tálaljuk.

Ha minden jól ment, akkor egy igazán frissítő, krémes, laktató ebédet vagy vacsorát alkottunk olcsó alapanyagokból, egy kis törődéssel.

Forrás: Ábris

A juhtúró ritkán kerül tésztaszószba, pedig nagyon karakteres és tökéletesen olvad, belesimul a mártásba, összetartja, a tésztával összeforgatva pedig minden falatját elképesztően aromássá teszi. Most húsmentes változat készült egy kis cukkinivel és spenóttal, de akár egy kis pirított baconnel vagy csirkemellel is gazdagítható húsimádóknak, és a bryndzától olyan finom és krémes, hogy azoknál is érdemes próbálkozni vele, akik amúgy a spenótot nem kedvelik.

Ebbe a fogásba most fagyasztott leveles spenót került, ami azért praktikus alapanyag, mert kockákban fagyasztva kapható, így nem kell feltétlenül az egészet felhasználni egy főzésre, mint a pürésített változatnál, és nagyon sokoldalúan felhasználható, kevésbé vizes és sokkal aromásabb, mint a pépes spenótpüré.

Spenótos tészta juhtúrósan

Hozzávalók:

  • 40 dkg fusilli – vagy más – tészta
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 zsenge cukkini
  • 25 dkg fagyasztott leveles spenót
  • 2 dl tejszín
  • 10 dkg juhtúró
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • bors

Elkészítés: A tésztának vizet teszük fel, közben a zöldségeket megtisztítjuk, a lilahagymát szálasra vágjuk, a cukkinit hosszában négybe vágjuk, majd felszeleteljük. A főzővizet sózzuk, majd a tésztát beleszórjuk, és a csomagoláson feltüntetett időnél 1 perccel kevesebb ideig főzzük, majd leszűrjük.

Közben az olajon megfuttatjuk a lilahagymát és a cukkinit, hozzáadjuk a fokhagymát és a fagyos spenótot, felöntjük tejszínnel, sózzuk és borsozzuk, kevergetve addig főzzük, míg a spenót felenged. A tészta főzőlevéből szűk merőkanálnyit a szószhoz adunk, belemorzsoljuk a juhtúrót, majd beleforgatjuk a leszűrt tésztát, és 2 percet hagyjuk rotyogni, néha átkeverve, hogy a tészta kissé beszívhassa a finom juhtúrós szaftot.

Azon melegében tálaljuk, ízlés szerint morzsolhatunk rá kevés extra juhtúrót.

A konzerv csicseri az egyik legpraktikusabb alapanyag, mert olcsó, hosszan eltartható, rengeteg módon felhasználható. Általában nem vagyunk a konzervek hívei, de a főtt hüvelyesek konzerv változatai merőben különböznek a májkrémtől, a löncshústól és a fémdobozba zárt kész ételektől: tartósítószert és semmilyen ízfokozót nem tartalmaznak, csak magát a fehérjében és rostokban gazdag főtt csicseriborsót, vizet és sót, a vákuumos technológiának köszönhetően pedig semmilyen adalékot, tartósítót a gyártóknak nem kell hozzáadniuk. Azt is érdemes megjegyezni, hogy nemcsak időt spórolunk így, hanem energiát is, mert amúgy a száraz csicserit még éjszakányi áztatás után is 1-1,5 órát kell főzni a puhulásig.

A csicseri most egy gyors serpenyős fogásnak készült, currys szafttal, zsenge spenóttal és cukkinivel, amit benne sült tükörtojás tesz még tartalmasabbá. Alakbarát, vegetáriánusoknak vagy böjt idejére is ideális, tavaszváró, de melengető egytálétel, kiadós és pikk-pakk elkészíthető. 

Spenótos csicseriborsó tükörtojással

Hozzávalók:

  • 1 nagy doboz főtt csicseriborsó (800 g)
  • 3 szál újhagyma
  • 1 kicsi cukkini
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 teáskanál curry
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 1 zöldségleveskocka
  • 1 nagy marék koktélparadicsom
  • 15 dkg friss bébi spenót
  • 4 tojás
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: Az újhagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, a cukkinit hosszában félbevágjuk, felkarikázzuk. Az olívaolajat egy serpenyőbe öntjük, felforrósítjuk, rádobjuk az újhagymát és a fokhagymát, hozzáadjuk a curryt és a római köményt, átkeverjük, majd a cukkinit, a spenótot és a leszűrt csicserit is hozzáadjuk, átforgatjuk, rámorzsoljuk a levekockát, majd felöntjük 1 dl vízzel, és lefedve 5 percet pároljuk.

Ezután hozzáadjuk a koktélparadicsomokat, majd 4 kis fészket formázunk, és a tojásokat egyesével beleütjük. Lefedjük, és még 5 percet hagyjuk kis lángon rotyogni, majd a tojásokat sózzuk, és az egész ételre borsot őrölünk.

Azon melegében tálaljuk, friss kenyeret kínálhatunk hozzá.

A világon mindenütt léteznek kenyérmentő fogások. Kidobni mi sem szeretünk semmit, de ha belegondolunk, hogy nem is olyan régen vidéken még mindenki magának sütötte a kenyeret, nem kevés munkával és energiával, még jobban megértjük a különféle kenyeres fogások eredetét. A bundás kenyér az egyik legelterjedtebb kenyérmentő, de sok helyen kenyérfelfújtat készítenek belőle, némi tojással és sajttal, ezzel-azzal felturbózva.

Míg nálunk inkább az édes változatok kedveltek, gondoljunk csak a mákosgubára vagy a máglyarakásra, addig máshol elterjedt és igen kedvelt a sós kenyérfelfújt. Ilyen például az Amerikában népszerű strata, amit leggyakrabban kiadós hétvégi brunchra készítenek. Feltehetően a bevándorló olaszok készíthették először, már csak a neve alapján is (strata olaszul réteget jelent), egyszerűsége és finomsága okán pedig gyorsan elterjedt ez a pénztárcabarát, sokféle maradék felhasználására alkalmas egytálétel.

A legelső stratarecept 1902-ből ismert, ez kockázott szikkadt kenyér, tejjel elhabart tojás, sonka és némi reszelt sajt keveréke, amit egy tűzálló tálban sütöttek meg. Gyakorlatilag ez az alapja, de nagyon jól variálható, szinte mindent belepakolhatunk, amit csak szeretünk, vagy amiből egy kis maradékunk van csupán, hiszen ízeiben ez is gazdagítani fogja a tartalmas fogást.

Rém egyszerű, kenyér, tojás és sajt szinte minden háztartásban akad. Tökéletes vacsorára vagy gyors ebédnek is egy jó salátával, de összeállítható előző este is, így hétvégi reggelinek is ideális, hiszen az előkészített kenyérpudingot már csak be kell tolni a sütőbe.

Mi most egy spenótos-sonkás változatot mutatunk, ami tetszőlegesen variálható – a sonka helyett mehet bele kolbász, szalámi, bacon, a spenót helyett pedig gomba vagy bármilyen párolt zöldség, de hús és zöldség nélkül is finom egy karakteresebb sajttal.

Spenótos–sonkás strata (kenyérpuding)

Hozzávalók:

  • 40 dkg maradék, szikkadt kenyér
  • 5 tojás
  • 5 dl tej
  • 1 fej hagyma
  • 1 csomag bébispenót
  • 2 evőkanál vaj
  • 15 dkg sonka
  • 20 dkg reszelt sajt
  • só, bors

Elkészítés: A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. Egy evőkanál vajat egy serpenyőben felolvasztunk, a hagymát megdinszteljük rajta, majd hozzáadjuk a spenótot, megfonnyasztjuk kevergetve, sózzuk, borsozzuk.

A tojásokat egy keverőtálba felütjük, villával elhabarjuk, hozzáadjuk a tejet, sót és borsot, elkeverjük, majd hozzáadjuk a felkockázott kenyeret, és alaposan összeforgatjuk.

Egy sütőtálat kivajazunk a maradék vajjal, elterítjük benne a tojásos kenyér felét. Erre jön a párolt spenót fele, rátépkedjük a sonkát, megszórjuk a reszelt sajt felével. Ezt befedjük a maradék kenyérrel, majd ezen elosztjuk a maradék spenótot és reszelt sajtot.

180 fokon 30–35 perc alatt szép pirosra sütjük. Azonnal tálalhatjuk, de langyosan szebben szeletelhető, és úgy is nagyon finom!

Nem véletlenül vágyunk ilyenkor annyira a zöldre: a szervezet tél végére kifárad, akármilyen tudatosan és egészségesen is igyekszünk táplálkozni, vitaminkészleteink kimerülnek, mi magunk pedig fáradékonyabbak, ingerlékenyebbek, türelmetlenek leszünk. Ilyenkor ösztönösen kívánjuk a zöldségeket, a friss ízeket, és ezeket ne is tagadjuk meg magunktól!

Persze ilyenkor minden „zöld” melegházból vagy a fagyasztóból érkezik, de amíg nincs szabadföldi hazai, ezekkel kell beérnünk. A jó hír viszont az, hogy ma már a legtöbb itthoni melegházat termálvíz fűti, így a fűtés energiába sem kerül, és a környezetet sem károsítja, a fagyasztott zöldségek pedig a sokkolásos technológiának köszönhetően elég nagy százalékban megőrzik eredeti vitamintartalmukat.

Ha valami igazán tavaszi hangulatú ételre vágyunk, akkor mindenképpen válasszunk zöld leveles zöldséget, salátát, sóskát, spenótot, rukkolát, de a reteklevél is szuper üde és friss alapanyag, és hát a zsenge zöldborsó is a tavasz egyik első zöldsége, ideális így egy igazi tavaszváró fogáshoz.

Egy könnyű, puha, levegős omlettet hoztunk, ami reggelire, ebédre és vacsorára is elkészíthető, gyors és egyszerű. Igaz, hogy semmi extra nincs benne, mégis az egyik megunhatatlan nagy klasszikus – most egy kis zöldborsóval, spenóttal és sajttal bolondítottuk meg!

Omlett spenóttal és zöldborsóval

Hozzávalók 2 személynek:

  • 4 tojás
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 dl tejszín
  • 1 marék reszelt sajt
  • 1 evőkanál vaj
  • 2 marék bébispenót
  • 2 marék fagyasztott zöldborsó
  • frissen őrölt bors

Elkészítés: Egy kisebb edényben enyhén sós vizet forralunk, a borsót beledobjuk, 5 percig főzzük, majd leszűrjük.

Közben a tojásokat tálba ütjük, kézi habverővel felhabosítjuk, hozzáadjuk a lisztet és a tejszínt, ízlés szerint sót és borsot, és krémesre, habosra verjük, majd a reszelt sajtot is hozzákeverjük.

A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, megpároljuk rajta a spenót felét, majd a tojásos keveréket ráöntjük, sütni kezdjük. Amikor a tojás kellemesen krémes, de még bőven nem száraz, levesszük a tűzről, lefedjük, és 3-4 percet állni hagyjuk.

Ezután tányérra szedjük, megszórjuk a nyers bébispenóttal és a roppanósra főzött zöldborsóval. Reggelire pélsüteménnyel, ebédre, vacsorára salátával tálaljuk.

Tipp: Egy nagy serpenyőben készíthetjük egyszerre, kisebb serpenyőben két adagban érdemes megsütni az omletteket.

Nem véletlenül vágyunk ilyenkor annyira a zöldre: a szervezet tél végére kifárad, akármilyen tudatosan és egészségesen is igyekszünk táplálkozni, vitaminkészleteink kimerülnek, mi magunk pedig fáradékonyabbak, ingerlékenyebbek, türelmetlenek leszünk. Ilyenkor ösztönösen kívánjuk a zöldségeket, a friss ízeket, és ezeket ne is tagadjuk meg magunktól!

Persze ilyenkor minden „zöld” melegházból vagy a fagyasztóból érkezik, de amíg nincs szabadföldi hazai, ezekkel kell beérnünk. A jó hír viszont az, hogy ma már a legtöbb itthoni melegházat termálvíz fűti, így a fűtés energiába sem kerül, és a környezetet sem károsítja, a fagyasztott zöldségek pedig a sokkolásos technológiának köszönhetően elég nagy százalékban megőrzik eredeti vitamintartalmukat.

Ha valami igazán tavaszi hangulatú ételre vágyunk, akkor mindenképpen válasszunk zöld leveles zöldséget, salátát, sóskát, spenótot, rukkolát, de a reteklevél is szuper üde és friss alapanyag, és hát a zsenge zöldborsó is a tavasz egyik első zöldsége, ideális így egy igazi tavaszváró fogáshoz.

Egy könnyű, puha, levegős omlettet hoztunk, ami reggelire, ebédre és vacsorára is elkészíthető, gyors és egyszerű. Igaz, hogy semmi extra nincs benne, mégis az egyik megunhatatlan nagy klasszikus – most egy kis zöldborsóval, spenóttal és sajttal bolondítottuk meg!

Omlett spenóttal és zöldborsóval

Hozzávalók 2 személynek:

  • 4 tojás
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 dl tejszín
  • 1 marék reszelt sajt
  • 1 evőkanál vaj
  • 2 marék bébispenót
  • 2 marék fagyasztott zöldborsó
  • frissen őrölt bors

Elkészítés: Egy kisebb edényben enyhén sós vizet forralunk, a borsót beledobjuk, 5 percig főzzük, majd leszűrjük.

Közben a tojásokat tálba ütjük, kézi habverővel felhabosítjuk, hozzáadjuk a lisztet és a tejszínt, ízlés szerint sót és borsot, és krémesre, habosra verjük, majd a reszelt sajtot is hozzákeverjük.

A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, megpároljuk rajta a spenót felét, majd a tojásos keveréket ráöntjük, sütni kezdjük. Amikor a tojás kellemesen krémes, de még bőven nem száraz, levesszük a tűzről, lefedjük, és 3-4 percet állni hagyjuk.

Ezután tányérra szedjük, megszórjuk a nyers bébispenóttal és a roppanósra főzött zöldborsóval. Reggelire pélsüteménnyel, ebédre, vacsorára salátával tálaljuk.

Tipp: Egy nagy serpenyőben készíthetjük egyszerre, kisebb serpenyőben két adagban érdemes megsütni az omletteket.

Egy kis alma, banán, egy marék spenót, és máris kész van a zöld turmix, amit mostanában egy kis búzafűvel is gazdagítok. Nagyon egészséges, és szerencsére por formában, bio minőségben is beszerezhető egyre több helyen. Íze nem domináns, de olyan jótékony hatásai vannak, ami miatt érdemes 1-2 kanálnyit hozzáadni a smoothie-nkhoz.

A búzafűport a fiatal búzafű leveleiből készítik, először liofilizálják – ez fagyasztva szárítást jelent –, majd porrá őrlik. Kiváló klorofillforrás, ami méregtelenít, részt vesz a hemoglobin és a vörösvérsejt előállításában, tisztítja az emésztőrendszert, szabályozza az emésztést, rákellenes hatása is van, nyugtatja a belső gyulladásokat és enyhíti a fertőzéseket, gyorsítja a sebek gyógyulását, megszünteti a rossz leheletet, tisztítja a légutakat, támogatja a tejtermelést a szoptató nőknél. Emellett 19 különböző aminosavat tartalmaz (köztük az összes esszenciálisat). Ezen kívül tartalmaz B-, E- és A-vitamint, olyan ásványi anyagokat, mint a vas, a magnézium, a kalcium, a foszfor és a kálium.

Forrás:
Színek és virágok blog

Félre a mítoszokkal, hogy a zöld turmix macerás, nézzétek meg a videómban, hogy gyerekjáték az elkészítése!

Objektum doboz

Zöld turmix búzafűporral

Hozzávalók:

  • 1 marék spenót
  • 1 banán
  • 2 alma
  • 3 dl hideg almalé
  • 2 dl víz
  • 2 kávéskanál búzafűpor

Elkészítés: A spenótot és az almát megmossuk, az almát kicsumázzuk és felkockázzuk. A spenótot, a banánt, az almát, a búzafűport, az almalevet és a vizet egy turmixgépbe tesszük, és krémesre, homogénre turmixoljuk. Poharakba öntjük, azonnal kínáljuk-fogyasztjuk.

Forrás:
Színek és virágok blog

A spenót és a tojás régi jóbarátok, gondoljunk csak a főzelékhez készített tükörtojásra, sőt nem ritka a bundáskenyér sem spenótfőzelék feltétjeként, és nagyon jól passzolnak egymáshoz. Érdemes más formában, melegszendvics és bundáskenyér kombinációjaként is kipróbálni, mert nagyon finom, kiadós és laktató, ráérősebb napokon kényelmes reggelinek, de salátával kísérve gyors vacsorának is tökéletes.

A töltelékbe a párolt spenót mellett egy kis túró és morzsolt feta került, de akár reszelt sajttal, juhtúróval vagy krémsajttal is készíthető, mindegyikkel nagyon jól működik, pofonegyszerű, és percek alatt összedobható.

Spenótos bundáskenyér

Hozzávalók:

  • 8 szelet kenyér
  • 3 nagy marék bébi spenót vagy 20 dkg fagyasztott leveles spenót kiengedve
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 15 dkg túró
  • 5 dkg feta vagy krémfehér sajt
  • 3 tojás
  • 1 dl tej
  • 2 evőkanál vaj
  • só, bors

Elkészítés: Egy serpenyőben 1 evőkanál vajat olvasztunk, a spenótot rádobjuk, ha összeesett, sózzuk és borsozzuk, 1 gerezd zúzott fokhagymát adunk hozzá, és addig pároljuk, amíg elfő a leve, majd a tűzről lehúzva félretesszük.

A tojásokat egy mélytányérba felötsük, sózzuk, és a tejet hozzáadva villával felverjük. A túrót összetörjük, a spenóthoz adjuk, rámorzsoljuk a fetát, összekeverjük. A kenyérszeletek felén elosztjuk a spenótos keveréket, befedjük a maradék kenyérszeletekkel, kissé lenyomkodjuk.

A serpenyőt egy papírtörlővel kitöröljük, kevés vajat olvasztunk benne. A töltött eknyereket megmártjuk a tejes tojásban, és a vajon mindkét oldalukon szép pirosra sütjük. Azonnal tálaljuk – reggelire magában, vacsoraként salátát kínálhatunk mellé.

Mi egy harmadik magyarázatra vagy eredettörténetre szavaznánk, ha lenne ilyen, miszerint ez egy diétásabb és egészségesebb változata a töltött tésztáknak, hiszen csupa spenót és könnyű ricotta van benne, némi tojás és parmezán, és épp csak annyi liszt, hogy formázható legyen a keverék. Ráadásul gyors és egyszerű is, már ahhoz képest, mintha mi magunk készítenénk a tortellinit.

Toszkánában klasszikusan zsályás vajban megforgatva tálalják, páratlanul finom így, de ha nincs zsályánk, sima olvasztott vagy fokhagymás vajjal meglocsolva és kevés parmezánnal meghintve is tökéletes, érdemes kipróbálni!

Jó tudni!

A gnudi szó szerint meztelent jelent többes számban, ez a frappáns elnevezés utal arra, hogy valójában egy tésztamentes ravioli vagy tortellini töltelékéről van szó, csupasz változatban. 😉

Gnudi – olasz spenótos-ricottás gombóc

Hozzávalók:

  • 50 dkg friss spenót
  • 1 tojás
  • 35 dkg ricotta
  • 5 dkg reszelt parmezán
  • 2 púpos evőkanál liszt + a forgatáshoz
  • 1 gerezd fokhagyma
  • őrölt szerecsendió
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Valamint:

  • olvasztott vaj és reszelt parmezán a tálaláshoz

Elkészítés: A spenótot megtisztítjuk, és sós, forró vízben feltesszük főzni, ha összeesett, leszűrjük, hagyjuk kicsit hűlni, majd alaposan kinyomkodjuk, és egy késsel finomra vágjuk.

Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a ricottát, a reszelt parmezánt, a tojást, az olívaolajat és a lisztet, sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk hozzá, és alaposan összedolgozzuk.

A masszából evőkanálnyi adagokat veszünk, kézzel gombóccá formázzuk, és lisztbe forgatjuk.

Egy edényben bő vizet forralunk, sózzuk, majd a spenótos gombóckákat egyenként beletesszük, és néhány perc alatt megfőzzük, amíg a gnudik feljönnek a víz felszínére.

 

Szűrőkanállal kiemeljük, lecsöpögtetjük, és olvasztott vajban megforgatjuk.

Azonnal tálaljuk reszelt parmezánnal meghintve, előételként önmagában is tökéletes, de ha főételként szeretnénk, köretet is készíthetünk mellé, itt quinoa és vajon párolt sárgarépa készült mellé.

A receptet köszönjük Marie-nak és Isabellának, akik elkészítették, lefotózták és elküldték!

Ez a spanyolos ihletésű gazdag leves egytálételnek is beillik, sűrű, fűszeres, illatos, tele van zöldséggel, az alapja teljesen növényi és mindenmentes, rostokban és fehérjékben gazdag, de tálaláskor egy kis tojással vagy tejföllel adhatunk neki még plusz fehérjét vegetáriánusoknak, húsimádóknak pedig mehet bele pár karika kolbász, ami ízben nagyon jól passzol hozzá.

Ha konzerv főtt csicseriborsót használunk, akkor 20 perc alatt elkészül, a sárgarépa, a szárzeller és a spenót mellett gazdagítható más zöldségekkel is, amit szeretünk vagy épp találunk otthon. Nem kell habarni és rántani, elég, ha a leves egy részét kicsit összeturmixoljuk, így máris testesebb, sűrűbb és háziasabb, ráadásul így gluténmentes étrendbe is beilleszthető.

Spenótos csicserileves

Hozzávalók:

  • 1 nagy fej hagyma
  • 2 közepes sárgarépa
  • 2 szál szárzeller
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 paradicsom
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 1 teáskanál őrölt kurkuma
  • 1 doboz (400 g) konzerv főtt csicseriborsó
  • 2 nagy marék bébi spenót
  • 8 dl alaplé
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Extrának, aki szereti:

  • főtt tojás, kolbász vagy tejföl

Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk, a répát és a szárzellert vékonyan felszeleteljük, a paradicsomot felkockázzuk, a konzerv csicseriborsót leszűrjük.

Egy lábasban az olívaolajon megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk a répát, a zellert és a fokhagymát, kevergetve pároljuk 3-4 percig, majd meghintjük a pirospaprikával, a római köménnyel és a kurkumával, hozzáadjuk a paradicsomot, alaposan összeforgatjuk, majd amikor megérezzük az illatát, hozzáadjuk a csicseriborsót és az alaplevet is, sózzuk, borsozzuk, és forrástól számítva közepes hőmérsékleten 10-15 percet főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak.

A levesből 2 merőkanálnyit kiveszünk, ezt botmixerrel nagyjából pürésítjük, visszaöntjük a levesbe, majd hozzáadjuk a spenótot is, megkóstoljuk és utánízesítünk – ha szeretnénk bele kolbászt, azt felkarikázva most tehetjük bele, majd pár perc alatt összefőzzük.

A sűrű levest a tűzről levéve 10 percet pihentetjük, majd ízlés szerint magában, cikkekre vágott főtt tojással vagy akár 1-2 kanál tejföllel tálaljuk.

Spenót, zöldborsó és egy kis tejszín, ízesítőnek pedig egy kis fokhagyma csili és citrom – ennyi kell ehhez az igazán egyszerű, selymesen lágy és mennyei finom tésztaételhez, ami pár perc alatt elkészül: mire a főzővíz felforr és gnocchi megfő, szinte el is készült a szósz!

Fagyasztott zöldségekkel is tökéletesen működik, de természetesen frisset is használhatunk hozzá, mind a spenót, mind a zöldborsó hamar megpárolódik a tejszínben, ha mélyhűtöttet használunk, akkor pedig felolvad, miközben a szósz kellemesen besűrűsödik. A csili és a citrom ne maradjon ki belőle, mert nagyon friss és izgalmas aromát ad ennek a pofonegyszerű tésztaételnek

Spenótos-zöldborsós gnocchi

Hozzávalók:

  • 50 dkg konyhakész gnocchi
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • csipetnyi csilipehely
  • 15 dkg fagyasztott vagy friss leveles spenót
  • 15 dkg fagyasztott vagy friss zöldborsó
  • 2,5 dl tejszín
  • 1/2 citrom
  • só, bors
  • reszelt sajt a tálaláshoz

Elkészítés: Egy lábasban bő vizet forralunk, ha felforrt, sózzuk, belerakjuk a gnocchit, és 2-3 perc alatt megfőzzük, ha feljöttek a víz felszínére, akkor már jó, leszűrhetjük.

Közben a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. Egy serpenyőben 1 evőkanál olívaolajon illatosra dinszteljük a fokhagymát, hozzáadunk ízlés szerint egy kevés csilipelyhet, hozzáadjuk a spenótot és a zöldborsót, felöntjük a tejszínnel, sózzuk, borsozzuk, és időnként megkeverve 5 percig főzzük, majd hozzáreszeljük a citrom héját, belefacsarunk egy kevés citromlevet, átkeverjük, majd a gnocchit is hozzáadva összeforraljuk, míg besűrűsödik kissé a tejszínes szaft.

Azon melegében tálaljuk, sajtot reszelve a tetejére.