Selymesen lágy, krémes tejsodó, rajta könnyű kis pamacsfelhőkkel – lehetetlen ellenállni a madártejnek, főleg ennek a karamellás változatnak. Az olvasztott, kissé pörkölt cukor illata és aromái egészen megbolondítják a békebeli madártejet, és az elkészítése sem sokkal bonyolultabb, hiszen a cukor pár perc alatt megkaramellizálódik.
A hab a bombabiztos forrázós, nem pedig a főzős módszerrel készült, így sokkal egyszerűbb és gyorsabb, és garantáltan nem esik össze, ez jól látszik a fázisfotóinkon is. Próbáljátok ki!

Hozzávalók:
Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat 5 dkg cukorral simára és habosra keverjük, majd a lisztet és 1 dl tejet hozzáadunk, elkeverjük. A vaníliarudat hosszában félbevágjuk, a magjait kikaparjuk, és a maradék tejjel lábasba tesszük, felforraljuk. Közben a maradék 10 dkg cukrot egy serpenyőben karamellizálunk, amikor már illatos és szép aranybarna, akkor a forró vaníliás tejhez adjuk. A forró tejből 2 merőkanálnyit a cukros tojássárgához adjuk, elkeverjük, majd az egészet visszaöntjük a tejbe, és takarékon, folyamatosan kevergetve néhány percet főzzük, amíg sűrűsödni kezd, majd a tűzről levéve hűlni hagyjuk.
A tojásfehérjéket egy csipet sóval és 1 csomag vaníliás cukorral jó kemény habbá verjük. Egy vízforralóban vagy lábasban 1,5 liter vizet felforralunk, egészen addig, míg zubog, majd lassan, egyenletesen, körkörösen a tojáshabra öntjük, majd 2-3 percet pihentetjük, amíg a forró gőzben megfő a hab. Ezután evőkanállal galuskákat szaggatunk belőle a madártej tetejére.




Hűtőbe rakjuk, jól lehűtjük, tálkákba vagy kelyhekbe merve tálaljuk.

A csokimousse a franciák egyik kedvenc desszertje, ők pedig semmiből nem sajnálják a tejszínt, a vajat és a tojást – hát, ebből a desszertből sem… De a jó hír, hogy ezek elhagyásával is készíthetünk mentes csokihabot, nagyon krémeset, vegán változatban, ami jóval könnyebb és egészségesebb a szervezetünknek, hozzáadott cukrot vagy édesítőt sem kell tartalmaznia, csak annyit, amennyi az étcsokoládéban van.
A vegán csokimousse alapja érett és puha avokádó és banán, valamint olvasztott csokoládé, amit még krémesebbé tehetünk egy kis magtejjel vagy kókusztejjel. Nagyon gyorsan elkészül, de érdemes lehűteni, hogy az állaga tökéletes legyen.

A csokimousse-t fűszerezhetjük fahéjjal, gyömbérrel, mézeskalács-fűszerkeverékkel, de akár egy kis csilivel is, megszórhatjuk valamilyen aprított maggal – dióval, mandulával, mogyoróval vagy akár kókuszreszelékkel, kókuszcsipsszel –, de kínálhatunk mellé gyümölcsöket is.
Hozzávalók:
Elkészítés: A csokoládét összetördeljük, és gőz fölött egy tálkában a tejjel megolvasztjuk.
A banánt és az avokádót meghámozzuk, felkockázzuk, turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk az összes alapanyagot az olvasztott csokival együtt, és simára, nagyon krémesre mixeljük.
Poharakba öntjük – ebből a mennyiségből 6 adag lesz –, ekkor még elég folyékony, és ha kihűlt, a hűtőbe tesszük legalább 1 órára, hogy kissé megdermedjen.

Aki már alaposan átböngészte a különféle egészségesnek csúfolt bolti energiaszeleteket, az szembesülhetett a ténnyel, hogy a legtöbb termék tele van stabilizátorokkal, emulgeálókkal, térfogatnövelőkkel, ízfokozókkal, tartósítószerekkel és rejtett cukrokkal, zsírokkal. Lehet, hogy nem kell ebből nagy drámát kerekíteni, de miért ne választanánk az egészségesebb, természetesebb megoldást? A házi változathoz nem kell plusz cukor, se színezék, se tartósító.
Kell viszont valamilyen olajos mag, akár többféle, valamint aszalt gyümölcs, ami általában önmaga is elég édes, így se mézre, se agavé- vagy rizsszirupra, extra édesítőre nem lesz gondunk. És kell egy ügyes kis késes aprítógép, amiben ezeket pépesítjük. Izgalmassá és változatossá tehetjük természetesen mindenféle fűszerekkel, kakaóporral, darált mákkal vagy chiamaggal… A masszából formázhatunk kis gombóckákat, meghempergethetjük kókuszban, szezámmagban, kakaóporban a kis energiagolyókat, de bele is lapogathatjuk egy tálcába, és kis szikkadás után kockákra, szeletekre is vághatjuk, ki hogyan szereti. Nagyon jól szállítható egy kis műanyag dobozban, így bárhova magunkkal vihetjük és megdézsmálhatjuk, ha egy kis egészséges, édes energiára vágyunk.
Milyen olajos magokat használjunk?
dió, mandula, földimogyoró, törökmogyoró, kesudió, pekándió, paradió…
Milyen aszalt gyümölcsök jöhetnek szóba?
datolya, füge, mazsola, aszalt szilva, aszalt sárgabarack, aszalt meggy, aszalt áfonya (vigyázat, ez cukrozott!)…
Mivel ízesíthetjük, gazdagíthatjuk?
cukrozatlan kakaópor, őrölt fahéj, mézeskalács fűszerkeverék, őrölt kardamom, gyömbér, gojibogyó, kókuszreszelék, chiamag, szezámmag, vanília, darált vagy egész mák…
Hozzávalók:
Elkészítés: A kimagozott datolyát az összes többi hozzávalóval egy késes robotgépbe tesszük, és alaposan összemixeljük, míg homogén masszát kapunk.
A masszából golyókat formázunk, és meghempergetjük ízlés szerint kókuszreszelékben, chiamagban, szezámban vagy kakaóporban. Hűtőben tároljuk, sokáig eláll.

A panna cotta szó szerint főtt tejszínt jelent, és egy isteni olasz, a pudinghoz hasonló pofonegyszerű desszert, ami eredetileg vaníliával és cukorral készül, de gyakorlatilag bármilyen ízvilággal megbolondítható. Főzés közben aromás fűszerekkel gazdagíthatjuk, de akár a tálaláskor meglocsolhatjuk valamilyen szósszal vagy gyümölcsös raguval – mindenképpen mennyei, nagyon jól variálható desszert.

Most csokoládés változatban készült, kétféle csokival, így egy kis vaníliás cukor is elég volt az édesítéshez, de készülhet bármilyen csokival, tovább ízesíthető még cukorral vagy mézzel. Rém egyszerű, a legnehezebb az egészben talán azt kivárni, amíg kellően megdermed – de most egy kis trükkel annyit segítettünk, hogy a tejszín egy része csak a végén kerül bele, ami így rögtön visszahűti annyira a keveréket, hogy már tehetjük is a hűtőbe, ezzel kicsit felgyorsítva az elkészülést…
Hozzávalók:
Elkészítés: A zselatinlapokat hideg vízbe beáztatjuk néhány percre, amíg felpuhul.
A tejet és a tejszín felét egy lábasba öntjük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, felmelegítjük, amikor forró, hozzáadjuk a feldarabolt csokoládét, és addig kevergetjük, míg teljesen felolvad. A tűzről levesszük, hozzáadjuk a jól kinyomkodott puha zselatinlapokat, és kézi habverővel addig keverjük, míg a zselatinlapok teljesen feloldódnak. Ekkor hozzáöntjük a maradék tejszínt is, elkeverjük.
A keveréket poharakba vagy tálkákba öntjük, és a hűtőbe tesszük, és 3-4 órát pihentetjük, amíg teljesen megdermed és jól lehűl, majd ízlés szerint tejszínhabbal tálaljuk.

Brazília nemzeti desszertjének számít, úgy tartják róla, hogy a legdemokratikusabb édesség, mert szegények és gazdagok egyaránt élvezhetik, bárki el tudja készíteni, mert olyan egyszerű, de finomsága okán ünnepi alkalmakkor is megállja a helyét. Gyakran készítik otthon, és minden partin, bulin helye van, egy tálból szemezgetik ki a finom csokis karamellgolyókat.
A brigadeiro (vagy többes számban brigadeiros) sűrített tej, kakaópor és egy kis vaj keveréke, amit tűzön összemelegítenek, majd amikor már sűrűsödik, akkor kihűtik, és hidegen formázzák golyókká, hempergetik meg csokireszelékben vagy magvakban, illetve olykor lágyabbra hagyják, krémesre, és pohárdesszertként fogyasztják.
A brigadeiro születése a háború éveire tehető, amikor friss tej hiányában sűrített tej állt csak rendelkezésre, és a leleményes háziasszonyok az ínséges időkben ezt a rendkívül olcsó, ugyanakkor ellenállhatatlan finom édességet készítették a rendelkezésre álló sűrített tejjel, egy kis kakaóporral és pici vajjal. A katonás brigadeiro név is valószínűleg ezekre a körülményekre utalhat, amelynek jelentése dandártábornok.
Hozzávalók:
A hempergetéshez:
Elkészítés: A vajat egy forralólábasba tesszük, felmelegítjük, hozzáöntjük a sűrített tejet és a kakaóport, majd habverővel folyamatosan kevergetve felmelegítjük, és 8-10 perc alatt sűrűbb állagúra főzzük. Ha pl. egy fakanállal csíkot húzunk bele, a massza lustán úgy maradjon, és ne fedje el újra a lábas alját.
A tűzről levéve a masszát egy műanyag edénybe öntjük, és ha langyosra hűlt, akkor 1 órára a hűtőbe tesszük, hogy formázhatóra dermedjen. Ekkor diónyi kis darabokat veszünk a masszából, golyókká formázzuk, és csokidarába vagy apróra vágott csothéjasba, dekorcukorkába forgatjuk. Azonnal tálalható, de sokáig eláll, ha nem faljuk be azonnal. 🙂

Réteges, nagyon csokis, csábítóan krémes, abban az értelemben persze nem lasagne, hogy nem gyúrt tésztával készül, de én sem tudnék jobb nevet adni neki. Oreo-rajongóknak kötelező, de gyerekzsúron is hatalmas sikert arat.

Az eredeti recept szerint 30 db Oreo keksz kell az alaphoz, de nem nagy baj, ha készítés közben eltűnik egy, esetleg kettő… 🙂 Szóval a kekszeket össze kell törni, ajánlok egy nagy műanyag zacskót, húsklopfolót és némi dühöt. Adjunk nekik, de nem kell túl homogénre, csak a zacskó bánná. Ugyanezt egy késes robotgéppel is elvégeztethetjük, a kekszeket egészben beletéve.
Kb. 10 dkg vajat felolvasztunk, összedolgozzuk a kekszmorzsával, egy kb. 20×30 cm-es tál aljába nyomkodjuk. Ha nagyon morzsálódna, még adjunk hozzá kis vajat.
A következő a tejszínes réteg (bár az eredeti recept cukor és tejmentes kész habot ír, én mégsem buzdítalak erre titeket, nem hiszem, hogy az adalékanyagok pótolják az eredeti ízt). Verjünk fel 3 dl tejszínt, majd keverjünk hozzá 25 dkg krémsajtot, ízlés szerint cukrot. Esetleg egy zacskó habfixáló mehet hozzá, akkor biztos, hogy nem folyik szét. A 2/3-át kenjük a kekszre.
Készítsünk el egy tasaknyi csokipudingot a leírás szerint, de ne főzni valót, hanem amit csak simán tejjel kell összekeverni. Ez mehet a tejszínes rétegre, majd tegyük hűtőbe egy órára, míg a puding kissé megköt.
Ekkor a maradék tejszínt osszuk el rajta, végül koronázzuk meg a művet némi reszelt csokoládéval vagy csokicseppel. Egy pár órára tegyük hűtőbe, míg összeáll. Jó étvágyat!

Tömör gyönyör, sűrű, csokis finomság, ami ráadásul igazi villámdesszert is: 5 perc elkészíteni, és ugyan hozzá kell tenni, hogy van benne kalória, de főleg gyümölcscukor és jótékony növényi zsiradék, amit egy kis cukormentes kakaó egészít ki, és egy késes robotgéppel gyerekjáték elkészíteni, de összességében egészségesebb minden sütinél.
Önmagában is finom kanalazgatni való, egyszerre csokis és narancsos, az édességét a banánok érettségétől függően érdemes szabályozni a datolya adagolásával, és ha nem tömény csokis bombadesszertre vágyunk, akkor rétegezhetjük pohárkrémnek is egy mutatós édességnek gyümölcsökkel, kekszmorzsával vagy granolával is egy csinos kehelybe.

Hozzávalók:
Elkészítés: A banánt meghámozzuk, felkarikázzuk, majd fagyasztóba tesszük 2 órára – vagy akár egész éjszakára.
A datolyát, ha nem friss és puha, akkor 1 órára langyos vízbe áztatjuk, majd leszűrjük, kimagozzuk. Az avokádókat félbevágjuk, a magjukat kiemeljük, a húsukat késes robotgépbe kanalazzuk, hozzáadjuk a fagyos banánt, a datolyát, a kakaóport, a narancs reszelt héját és levét, és krémesre, selymesre összemixeljük.
Tálkákba vagy poharakba osztjuk, a tetejét meghintjük kókuszreszelékkel vagy darált mandulával, dióval, kirakjuk friss gyümölccsel, vagy amivel csak szeretnénk. Azonnal tálalható, de a hűtőben 1-2 napig eláll.

Isteni finom és nagyon egyszerűen, gyorsan összeállítható ez a mogyoróvajas sajttorta, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, annyira tökéletes a maga nemében. Csupán két hátránya van, az egyik, hogy legalább 6 órát kell rá várni, hogy kellően megdermedjen a szeleteléshez, de még jobb egy egész éjszaka, és mivel nincs benne zselatin, ami megkötné, ennyi időre mindenképpen szüksége van. A másik hátránya, hogy nem egy diétás desszert, igazi kalóriabomba, de egy ilyen kényeztető finomságot úgysem egyedül eszünk…
Krémsajtból nem kell a drágább, márkás változatot választani hozzá, a sajátmárkás, jóval olcsóbb is tökéletes hozzá, sőt a mogyoróvajat is elkészíthetjük mi magunk hozzá, de aki nem barátja a földimogyorónak, akár mandulavajjal vagy Nutellával is kiváltható – az utóbbi esetén érdemes a cukrot csökkenteni, mert ugye ez önmagában is édes.
Hozzávalók:
A kekszes alaphoz:
A krémes réteghez:
Elkészítés: A kekszes alaphoz a vajas kekszet egy késes robotgépben finomra őröljük, hozzáadjuk az olvasztott vajat, és tovább mixeljük, amíg nedves homok állagú lesz, majd egy kapcsos tortaformába öntjük, és alaposan lenyomkodjuk egyenletesen egy pohár talpával. Hűtőbe tesszük, amíg a krémes réteget elkészítjük.
A krémsajtot egy nagyobb keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a porcukrot és a vaníliát, és selymes krémmé dolgozzuk egy elektromos habverővel. Hozzáadjuk a mogyoróvajat, és ezzel is tovább krémesítjük, majd hozzáöntjük a tejszínt, és még 2-3 percig habosítjuk. A pörkölt földimogyorót késes robotgépben finomra aprítjuk, és beleforgatjuk a krémbe.
A mogyoróvajas krémet a kekszes alapra öntjük, elsimítjuk, és legalább 6 órára, de inkább egy éjszakára a hűtőbe tesszük dermedni, félidőben, amikor már kicsit megdermedt, egy villával összekócolhatjuk a tetejét, hogy csinosabb legyen.
Tálalás előtt a peremet lecsatoljuk, és szeletelve tálaljuk – díszíthetjük olvasztott csokival meglocsolva és aprított mogyoróval meghintve is…

Zabpehely, olajos magvak, egy kis természetes édesítő – méz vagy vegánoknak juharszirup -, darált lenmag és chia, egy késes robotgép, és máris kész ez az egészséges falatka, ami csupa rost és fehérje, egy kis vaníliával, vörösáfonyával és narancshéjjal ízesítve pedig nagyon finommá is tehető.
Nagyon egyszerű és kiadós, jól záródó dobozban, a hűtőben hosszan eláll, és könnyedén magunkkal vihetünk belőle párat munkába, iskolába, edzésre, szaladós napokon akár a reggelit is kiválthatjuk vele – az ízesítését pedig variálhatjuk különféle aszalt gyümölcsökkel, fahéjjal, kakaóporral, magokkal.

Hozzávalók:
Elkészítés: A zabpelyhet, a diót, a darált lenmagot és a chiát egy késes robotgépbe tesszük, és finomra, de kicsit még darabosra megdaráljuk. Hozzáadjuk a vörösáfonyát, a vaníliát és a narancs reszelt héját, és ezzel kicsit tovább mixeljük. A kókuszzsírt megolvasztjuk, és a mézzel együtt hozzáöntjük, és még 1-2 percig mixeljük, amíg kezd összeállni.
Fél órát pihentetjük, hogy egy kicsit felpuhuljon és összeálljon, majd diónyi golyóbisokat formázunk belőle. Dobozba téve a hűtőben tároljuk.

Édesség, de mégis egészségesnek tartjuk, jó, egy kis csoki van rajta, na de mégis csupa túró… Tökéletesen bekapható menet közben, ideális uzsonnának, villámdesszertnek, férfiak és nők ugyanúgy kedvelik, a gyerekek pedig egyszerűen rajonganak érte. A túró enyhén savanykás, picit vaníliás és citromos, pár falat boldogság roppanós csokiba zárva…
E remek desszert 1968 óta készül és kapható nálunk, és valójában egy glazirovannij szirok – csokimázas túró – nevezetű szovjet desszert továbbgondolása. Magyar élelmiszeripari mérnökök tanulmányútjának köszönhetjük, akik a szocialista tejipar működését tanulmányozták a baráti országban, majd hazatérve – kissé módosítva, finomítva – készítették el az első Túró Rudit. Vékonyabb és kevésbé édes, mint az eredeti, nemesebb alapanyagokból is készül, és rögtön nagy sikere lett a hazai piacon, annak ellenére is, hogy az akkori legnagyobb lapkiadó visszautasította a rudik hirdetésének megjelenítését újságjaiban, a név pornográf áthallása miatt… 🙂

A Túró Rudi ma már a mindennapjaink része, nemcsak boltban kapható, hanem moziban, benzinkútnál, ráadásul kicsiben és nagyban, mindenféle ízesítésekkel és kiegészítőkkel, de akár otthon is elkészíthetjük, és akkor pontosan tudjuk, mi kerül bele. Aki úgy érzi, hogy a rúd formázása és összecsokizása túl nagy kihívás, görgethet a túrós masszából nyugodtan falatnyi golyókat is!
Hozzávalók:
Elkészítés: A túrót egy szitán egy keverőtálba áttörjük, hogy szép sima legyen, hozzáadjuk a porcukrot, a vaníliarúd kikapart magjait, hozzáreszeljük az alaposan megmosott citrom héját, és alaposan összekeverjük.
A zselatint egy kis tálkába kanalazzuk, hozzáadjuk a hideg vizet, elkeverjük, pár percig hagyjuk duzzadni, majd mikróban 10-15 másodperc alatt összemelegítjük, majd a folyékony zselatint alaposan elkeverjük a túrókrémmel. A masszát 20-25 percre betesszük a hűtőbe, hogy kissé megdermedjen.
A pihentetett túrókrémből bevizezett kézzel rudakat – vagy golyókat – formázunk, sütőpapírral fedett tálcára tesszük, és a fagyasztóba tesszük újabb 20 percre.
A csokoládét apróra tördeljük, 3/4 részét egy fémtálba tesszük, és gőz felett megolvasztjuk, majd a gőzről levéve a maradék csokit is hozzáadjuk, és folyamatosan kevergetjük, míg felolvad. Ha golyókat készítettünk, akkor két villa vagy egy hurkapálca segítségével megmártjuk a hideg túrógolyókat a csokiban, majd visszatesszük a sütőpapíros tálcára. Ha rudakat készítettünk, akkor nehezebb dolgunk lesz: a sütőpapíros tálcára egy kanállal csokicsíkot húzunk, erre rátesszük a túrórudat, talpat készítünk hasonló módon mindnek, majd a kanállal egyenként megcsorgatjuk a rudakat az olvasztott csokival. Hűtőbe tesszük, hogy a csoki tökéletesen megdermedjen.
Fél óra elteltével fogyaszthatjuk is, illetve áttehetjük egy jól záródó műanyag dobozba, és ebben tárolhatjuk néhány napig a hűtőben.
Szigorúan véve 3, de ha az ízesítőket is beleszámoljuk, akkor 5 alapanyaggal készülnek ezek a falatnyi kis hógolyók – finomra tört túró, porcukor és kókuszreszelék keverékéből -, de még finomabb némi vaníliával és reszelt narancs- vagy citromhéjjal kiegészítve. Gluténmentes, készíthetjük laktózmentes túróval is, sőt a porcukor helyett használható sztévia is, ha diétásabb változatban készítenénk.
Az alapanyagokat egyszerűen csak össze kell gyúrni, majd kis golyóbisokká formázni, a közepébe tehetünk 1-1 szem mandulát, mogyorót, aszalt vörösáfonyát vagy darabka aszalt sárgabarackot is, ha variálnánk egy kicsit. Tálalás előtt érdemes fél órát pihentetni a hűtőben, de akár előre is elkészíthető – 3-4 napig vígan eltarthatjuk egy jól záródó dobozba zárva.

Hozzávalók:
Elkészítés: A túrót tálba tesszük, és krumplinyomóval alaposan áttörjük. Hozzáreszeljük a narancs héját, hozzáadjuk a porcukrot, a vaníliát és 10 dkg kókuszreszeléket, és kézzel alaposan összegyúrjuk, majd falatnyi gombócokat formálunk belőle. Meghempergetjük a maradék kókuszreszelékben, tányérra tesszük, és a hűtőben fél órát pihentetjük tálalás előtt.

A sajttorta és a citromos desszertek külön-külön is mindig befutók, a kettő egybegyúrva pedig garantált siker, nálunk mindenképpen, főleg ha egyszerűen és gyorsan elkészíthető, és még mutatósan is tálalható. Ezt a változatot nem kell sütni, pár egyszerű alapanyag kell csak hozzá, mégis nagyon harmonikus és friss desszert a végeredmény. Elronthatatlan és mennyei – ennél több nagyon nem kell egy bombabiztos finomsághoz, ami mindig sikert arat, és ez ilyen!

Hozzávalók:
Elkészítés: A citromok héját lereszeljük vagy zöldséghámozóval vékonyan lehúzzuk, vékony csíkokra vágjuk, vagy az ehhez legjobb konyhai citrushéj lehúzó kütyüvel vékony csíkokban kinyerjük. A citromok levét kifacsarjuk, átszűrjük. A citromos krémhez a tojásokat, a cukrot, a csipet sót és a kukoricakeményítőt egy lábasban hidegen simára keverjük egy kézi habverővel, hozzáadjuk a citromlevet, és tűzre téve, folyamatosan keverve pár perc alatt sűrűsödésig főzzük, majd a tűzről levéve hozzáadunk 5 dkg felkockázott vajat, és addig keverjük, míg a vaj felolvad, és teljesen elkeveredik a krémben. Ezután adjuk hozzá a natúr sajtkrémet, amivel simára keverjük.
A maradék 3 dkg vajat felolvasztjuk és a finomra tört vagy késes robotgépben morzsásra mixelt zabkeksszel összekeverjük. Kisebb befőttesüvegek vagy poharak, tálkák, kelyhek aljára szórjuk a vajas kekszmorzsa nagy részét, erre jön a krémsajtos citromkrém, majd a tetejére a maradék vajas morzsa és a citromhéj.
A hűtőbe tesszük 2-3 órára, hogy a sajttorta-állagot elnyerje, de másnapra még finomabb!
