Írd be, mit keresel:

Az igazán krémes tejberizshez időre, sok tejre és gömbölyű rizsre van szükség, valamint lassú tűzre és egy kis figyelemre, hogy időnként megkevergessük. De nem kell folyamatosan mellette állni, így párhozamosan készíthetünk hozzá valami kis kiegészítőt, amitől igazán kényeztető finomsággá változik. 

A selymes sós karamellszósz és a serpenyős sült alma bőven belefér, isteni illatot varázsolnak és nagyon jól passzolnak a tejberizshez. Alma helyett körtét vagy ananászt is süthetünk, a lényeg, hogy kevés vajon, vaníliás cukorral pároljuk-süssük a gyümölcsöket. Pohárba rétegezve előre elkészíthető, mutatós és nagyon finom, langyosan és hidegen is – ki hogyan szereti.

Krémes tejberizs sült almával és sós karamellel

Hozzávalók:

  • 25 dkg rizs
  • 1 liter tej
  • 10 dkg cukor
  • 1 rúd fahéj

A karamellhez:

  • 15 dkg cukor
  • 5 dkg vaj
  • 1 dl tejszín
  • csipet só

A sült almához:

  • 2-3 alma
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 csomag vaníliás cukor

Elkészítés: A rizst szűrőbe tesszük, és langyos folyó víz alatt alaposan leöblítjük, majd lábasba tesszük, felöntjük a tejjel, hozzáadjuk a fahéjat és a cukrot. Felforraljuk, majd takarékra vesszük, és időnként megkeverve 20–25 perc alatt egészen puhára főzzük. Ha szükséges, még néhány percet főzzük, amíg felszívja a tejet, és pudingosan krémes lesz.

Közben az almákat négybe vágjuk, kicsumázzuk, cikkekre vágjuk. Egy serpenyőben 1 evőkanál vajat felolvasztunk, az almacikkeket rátesszük, és gyenge tűzön párolni kezdjük, menet közben megszórjuk a vaníliás cukorral, ha szép aranyszínűre karamellizálódtak, akkor levesszük a tűzről.

A karamellszószhoz a cukrot egy lábasban folyamatosan kevergetve megolvasztjuk, hagyjuk, hogy szép, barnás színe legyen, majd hozzáadjuk a vajat, kevergetve felolvasztjuk, majd a tejszínnel felöntjük, simára keverjük, egy nagyobb csipet sóval ízesítjük.

Kelyhekbe, poharkba vagy tálkákba rétegezzük: alulra 2-3 kanál karamellszósz kerül, rá a tejberizs, a tetejére pedig a vaníliás sült alma és még egy kevés karamell. Langyosan vagy hidegen kínáljuk.

A tejberizs kiadós klasszikusunk, ami frissen a legfinomabb, a maradékból pedig készülhet rizskoch vagy gyümölcsrizs is. A kissé szárazabb, már nem annyira kívánatos tejberizsből most tejszín hiányában görög joghurttal készült nagyon könnyű krém, ami jóval kevesebb zsiradékot tartalmaz, mint ha tejszínhabbal lenne lazítva, ráadásul rém egyszerű. 

Önmagában is nagyon finom, gyors megoldásként lekvárral vagy befőttel is tálalható, de pár perc alatt karamellizált almát is készíthetünk a tetejére.

Könnyű rizskrém karamellizált almával

Hozzávalók:

  • maradék tejberizs
  • görög joghurt
  • vaníliás cukor vagy porcukor, esetleg más édesítő

A karamellizált almához:

  • 2 alma
  • 1 evőkanál vaj
  • 4 evőkanál barna cukor
  • 1 rúd fahéj
  • 1/2 citrom leve

Elkészítés: A tejberizs nagy részét késes robotgépbe tesszük, és először 2-3 evőkanál görög joghurttal fellazítjuk, majd annyi joghurtot adunk még hozzá, hogy krémes, selymes állagot kapjunk. Vaníliás cukorral vagy cukorral édesítjük, de ne túl édesre, mert jön még hozzá a karamellizált gyümölcs is, majd a maradék rizst is hozzáadjuk, hogy legyenek benne darabkák is.

Az almákat félbevágjuk, magházukat kivágjuk, majd cikkekre vágjuk – ízlés szerint meg is hámozhatjuk. Serpenyőbe tesszük a cukrot, először megolvasztjuk, majd enyhén karamellizáljuk. Hozzáadjuk a vajat és a fahéjrudat, átkeverjük, ha felolvadt a vaj, akkor az almaszeleteket beletesszük, ráfacsarjuk a citrom levét. 2-3 percig pároljuk-sütjük, majd megforgatjuk, és a másik felüket is karamellizáljuk.

A rizskrémet tálkákba szedjük, a karamellizált almát rákanalazzuk a levével együtt.

Rizspuding többféle módon készülhet, a törökök például sütőben sütik, majd hűtik, lehet pudinggal is krémesíteni a tejberizst, de ha rizottónak való gömbölyű, magas keményítőtartalmú rizset választunk, akkor igazán pudingos, szaftos állagú desszertet kapunk. Az alábbi egzotikus ízvilágú rizspudingba egy kis kókuszkrém is került, ami még selymesebbé teszi, és persze a kókuszos íz mesésen finom aromát is ad neki.

Az elkészítés nagyon egyszerű, igazából csak össze kell önteni az alapanyagokat, és lassú tűzön megfőzni, de semmiképpen ne hagyjuk magára, mert hajlamos leragadni, így pár percenként, főleg a főzési idő vége felé, amikor már sűrűsödik, érdemes megkeverni. 

Az egzotikus ízvilágot a tejbe kerülő kardamom, fahéj és kókuszkrém kombinációja adja, nagyon illatossá és izgalmasan fűszeressé teszi, de egyáltalán nem tolakodóan. Aki nincs jóban a kardamommal, az készítheti klasszikusan vaníliásan is… A gyümölcsöt viszont nem érdemes a tetejéről elhagyni! Most mangó és kivi került rá, de kínálat és lehetőség, ízlés szerint más gyümölccsel is megpakolható a hidegen és melegen is tálalható rizspuding.

Egzotikus rizspuding

Hozzávalók:

  • 25 dkg rizottónak való rizs – pl. Arborio
  • 3 dl víz
  • 5 dl tej
  • 4 dl kókuszkrém
  • 15 dkg cukor
  • 6 szem egész kardamom
  • 2 rúd fahéj
  • 1 mangó
  • 2 kivi

Elkészítés: A rizst egy lábasba tesszük, hozzáöntjük a vizet, a tejet és a kókusztejet. A cukrot és a kardamomot egy késes robotgépbe tesszük, és 1 percig daráljuk, így nem kell kipiszkálni a magocskákat, mozsárral bíbelődni, és minden íz a pudingba kerül. A fűszeres cukrot és a fahéjat is a rizshez adjuk, ha felforrt, akkor takarékra vesszük, és időnként megkeverve 20–25 percig főzzük, majd a tűzről levéve fedőt teszünk rá, és még 5 percet hagyjuk a saját gőzében puhulni.

A mangót és a kivit meghámozzuk, ízlés szerint feldaraboljuk.

A rizspudingot tálalhatjuk melegen, langyosan és hidegen is, kelyhekbe vagy tálkákba osztva, a gyümölccsel megpakolva.

A sárgadinnyét leginkább csak magában esszük, kockázva vagy karalábévájóval golyóbisokká formázva, pedig ha jó érett, akkor nagyon aromás gyümölcs, és megérdemli, hogy sütés nélküli desszertekhez is felhasználjuk. Nyers „ragut” vagy „kompótot” is készíthetünk belőle, ha egy kis mézzel és citromlével meglocsoljuk, a magas víztartalmú gyümölcs finom levet enged, némi kis fűszerrel így már kész is a gyümölcsragu. Mi most gyömbért és bazsalikomot adtunk hozzá, a végeredmény pedig isteni!

A kókuszos tejberizshez az ázsiai módszer szerint egy éjszakára beáztattuk a rizst, így kellően ragacsosra, krémesre fő vízben is, majd a főzés végén kerül bele a sűrű kókuszkrém és a cukor – de akár sztéviával, más cukorpótlóval is édesíthető, és bátran nevezhető egészséges és alakbarát desszertnek ez a remek pohárkrém.

Kókuszos tejberizs bazsalikomos-gyömbéres sárgadinnyével

Hozzávalók:

  • 1 bögre rizs (2,5 dl)
  • 2 dl kókuszkrém
  • 3 evőkanál kókuszreszelék
  • 10 dkg porcukor vagy 5 dkg sztévia
  • csipet só
  • 1/2 kisebb sárgadinnye
  • maréknyi friss bazsalikom
  • diónyi gyömbér
  • 3 evőkanál méz
  • 1/2 citrom leve

Elkészítés: A rizst dupla mennyiségű vízbe áztatjuk egy éjszakára. Másnap átöblítjük, majd másfélszeres mennyiségű vízben egy csipet sóval és a kókuszreszelékkel takarékon addig főzzük, míg a vizet felissza és megpuhul a rizs. A tűzről levéve hozzáadjuk a porcukrot és a kókuszkrémet, alaposan összekeverjük, majd letakarva hűlni hagyjuk.

A sárgadinnyét cikkekre vágjuk, a héját levágjuk, majd kisebb darabokra vágjuk. Hozzáadjuk a felaprított bazsalikomot és a meghámozott, felszeletelt dinnyét, meglocsoljuk a citrom levével és a mézzel, összeforgatjuk, és legalább fél órát pihentetjük, hogy a dinnye egy kis levet eresszen, és átvegye a fűszerek aromáit.

A jól lehűtött kókuszos tejberizst kelyhekbe vagy tálkákba szedjük, és a fűszeres dinnyés „kompótot” a tetejére kanalazva tálaljuk.

A gyümölcsrizs tulajdonképpen egy kihűtött, és tejszínhabbal fellazított, krémesített tejberizs, amit aprított friss gyümölccsel vagy pépesített gyümölcsvelővel rétegezve készítenek leggyakrabban. Ha nincs friss gyümölcs – nyáron van! -, akkor kompót, befőtt is használható hozzá természetesen.

Az igazán jó és krémes gyümölcsrizs titka, hogy magas keményítőtartalmú, úgynevezett rizottó-rizzsel készül, pl. arborio fajtájúval, ez fő igazán krémesre, ahogy a rizottóban is. A tejberizst megbolondíthatjuk egy kis fűszerrel, a klasszikus vanília mellett érdemes kipróbálni például néhány szem kardamommal, ami nagyon jól illik mindenféle gyümölcshöz, különösen az eperhez, amivel ez a recept is készült.

Gyümölcsrizs epervelővel

Hozzávalók: 

  • 15 dkg rizottó  rizs
  • 1 liter tej
  • 4-5 evőkanál cukor (ízlés szerint)
  • 1 rúd vanília
  • 3-4 szem kardamom
  • csipet só
  • 2 dl tejszín
  • 25 dkg eper
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • néhány habcsók vagy omlós keksz a tetejére

Elkészítés: A tejet egy lábosba öntjük, hozzáadjuk a hosszában félbevágott és kikapart vanília magjait és a hüvelyt is, majd a koardamomokat egy kés fokával megroppantjuk, a magokat kiszedjük, és ezt is a tejhez adjuk. Hozzáöntjük a rizst, egy csipet sót adunk hozzá, és takarékon, kevergetve krémesre főzzük. Ekkor adjuk csak hozzá a cukrot, mert különben könnyebben lekapna… elkeverjük, és a tűzről levéve hűlni hagyjuk.

Közben az epret megmossuk, kicsumázzuk, és 1 csomag vaníliás cukorral pürésítjük. A jól behűtött tejszínt pedig felverjük.

A kihűlt tejberizst kanállal fellazítjuk, 2-3 evőkanál habbal tovább lazítjuk, majd az összes tejszínt hozzáadva lágy mozdulatokkal összekeverjük.

A krémes rizst poharakba elosztjuk, a tetejére öntünk az eperpüréből, és hűtőbe tesszük tálalásig. Ekkor habcsókot vagy kekszet morsolhatunk a tetejére, hogy még finomabb legyen – de enélkül is mennyei.