Írd be, mit keresel:

Isteni finom, szaftos, fűszeres, édes-sós ez az aszalt gyümölccsel – sárgabarackkal és vörösáfonyával – töltött húsrolád, amit egyszerű elkészíteni, és nagyon mutatós is. Kívülről ropogósra sült bacon borítja, benne borban áztatott zamatos gyümölcsök, a sovány pulykamell pedig a kettő között nagyon omlósra és ízesre sül.

Akkor igazán finom, ha a hússzeleteket előtte bepácoljuk fűszeres – itt fokhagymás és kakukkfüves – tejbe, ettől a semlegesebb ízű pulykamell nagyon ízletes és szaftos lesz, a bacon kívülről, az aszalt gyümölcsök belülről járják át rengeteg ízzel, a végeredmény pedig fantasztikus. És egyáltalán nem bonyolult elkészíteni!

Ünnepi töltött pulykatekercs aszalt gyümölcsökkel

Hozzávalók:

  • 1,2 kg pulykamellfilé
  • 20 dkg szeletelt bacon
  • 1 liter tej
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál morzsolt kakukkfű
  • 2 evőkanál mustár
  • 15 dkg aszalt sárgabarack
  • 10 dkg aszalt vörösáfonya
  • 2 dl fehérbor
  • só, bors

Elkészítés: A pulykamellet vékony szeletekre vágjuk, és a vékonyra szeletelt fokhagymával és a kakukkfűvel egy tálba tesszük, felöntjük a tejjel, és lefedve a hűtőbe tesszük 1 éjszakára. Az aszalt barackot és az áfonyát felöntjük a fehérborral, és ezt is néhány órát áztatjuk.

A pulykamellszeleteket kivesszük a tejből, konyhai papírtörlővel leitatjuk, majd két frissentartó fólia között a hússzeleteket kicsit kiklopfoljuk. Sózzuk, borsozzuk. Egy nagyobb kiterített fóliára fektetjük a baconszeleteket egymással kicsit átfedésben, megkenjük 1 evőkanál mustárral, ráterítjük a hússzeleteket, hogy egy nagy lapot kapjunk. Ezt is megkenjük a maradék mustárral, a közepésre halmozzuk egy csíkban a beáztatott és kinyomkodott gyümölcsöt, és a fólia segítségével feltekerjük, és egy tepsibe óvatosan áthelyezzük.

A maradék, a gyümölcsökhöz használt borral meglocsoljuk, fél pohár vizet öntünk alá, és alufóliával lefedve 180 fokos sütőben 1 órát sütjük, majd a fóliát óvatosan levesszük, a felcsapó gőz nagyon forró, és még visszatoljuk, míg szép pirosra, ropogósra sül a bacon.

A sütőből kivéve 10 percet pihentetjük, majd szeleteljük, ízlés szerint vajas krumplipürével, főtt és vajban átforgatott kelbimbóval vagy más körettel tálaljuk.

Fordított kis egyszemélyes piték, alul a töltelék, a tetején sül ropogósra a leveles vajas tészta, nem áztatja el a selymes, tejszínes, fűszeres ragu – a kis formáknak köszönhetően gyorsan elkészül, és csinosan is tálalható némi salátával körítve.

Ha van maradék sült vagy főtt csirkénk, akkor igazán egyszerű és szupergyors recept, ráadásul maradékmentő, de nyers csirkemellel is érdemes nekiállni – 2 perccel több idő a serpenyőben, és így is tökéletesre sül majd a hús a minipitékben.

Csirkés minipite

Hozzávalók:

  • 1 szál póréhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 20–25 dkg maradék sült vagy főtt csirkemell
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 2 marék fagyasztott zöldborsó
  • nagyobb csipet csilipehely
  • 5 szál friss kakukkfű vagy 1 kávéskanálnyi szárított
  • 1/2 citrom leve és reszelt héja
  • 1 evőkanál mustár
  • 1,5 dl tejszín
  • só, bors
  • 1 csomag leveles tészta
  • 1 tojás a kenéshez

Elkészítés: A póréhagymát és a fokhagymát meghámozzuk és finomra vágjuk, 2 evőkanál forró olívaolajon egy serpenyőben megfonnyasztjuk. Közben apróra vágjuk a sült vagy főtt csirkehúst, és a zöldborsóval együtt a hagymákhoz adjuk, 2-3 perc alatt összepirítjuk. A tűzről levéve hozzáadjuk a tejszínt és a mustárt, a csilit, a reszelt citromhéjat és a citromlevet, a kakukkfüvet, összeforgatjuk, majd egy nagyobb csipetnyi kivételével a reszelt sajtot is belekeverjük. A keveréket szufléformákba osztjuk, majdnem színültig.

A leveles tésztát kiterítjük, és a formáknál kicsit nagyobb köröket vágunk belőle, a formák tetejére fektetjük, körben lenyomkodjuk. Lekenjük felvert tojással, megszórjuk a félretett reszelt sajttal, 200 fokos sütőbe toljuk, 12–15 perc alatt szép pirosra sütjük. A sütőből kivéve tányérra tesszük, és salátával kínáljuk.

A korma meglepő módon a britek kedvence, az indiai gyarmatokon az autentikus és ugyancsak csípős helyi fűszereket és ételeket ugyanis kissé megszelídíti a kormába kerülő tejtermék vagy kókusztej, de ízgazdagságából semmit nem von le, ráadásul még selymesebbé, szószosabbá teszi a ragut. Korma készülhet zöldségekből és húsfélékből, akár a kettő kombinációjából is, és hagyományosan rizzsel és lapos indiai kenyérfélékkel fogyasztják.

Az alábbi receptben csirkemell a főszereplő, így nagyon gyorsan elkészül: a hús elősütése után csak annyi ideig kell főzni, amíg a szósz krémesre besűrűsödik, és ez épp elég idő ahhoz, hogy a piphús átsüljön, de finom szaftos, omlós maradjon. A szósz különlegessége, hogy citrust és egy kis mézet is tartalmaz, ezek pedig a fűszerekkel párosítva elképesztően jól harmonizálnak.

Csirke korma

Hozzávalók:

  • 3 csirkemellfilé
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 citrom vagy lime
  • diónyi gyömbér
  • 2 csapott evőkanál enyhe curry
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 dl tejszín
  • 2 dl kókuszkrém
  • 1 evőkanál méz
  • 2 evőkanál darált mandula
  • só, bors

Elkészítés: A csirkemellet kockákra vágjuk, egy tálba tesszük. A hagymát, a fokhagymát és a gyömbért meghámozzuk. A hagymát felaprítjuk, a húshoz adjuk, a fokhagymát, a gyömbért és a citrom héját hozzáreszeljük, 2 evőkanál olívaolajjal meglocsoljuk, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a curryt, és alaposan összeforgatjuk.

Egy serpenyőt szárazon felforrósítunk, beleöntjük a fűszeres csirkét, és időnként átkeverve a húsdarabokat megforgatva pár perc alatt minden oldalukon kicsit elősütjük. Ráfacsarjuk a citrom levét, hozzáöntjük a tejszínt és a kókuszkrémet, összeforgatjuk, és forrástól közepes hőfokon 10 percet főzzük, amíg a szósz egy kicsit besűrűsödik és a húsok átsülnek. A tűzről levéve hozzáadjuk a mézet és a mandulát, alaposan összeforgatjuk.

A fűszeres kormát basmati vagy jázmin rizzsel tálaljuk, ízlés szerint megszórhatjuk aprított korianderrel, petrezselyemmel, pirított mandulával.

A natúr krémsajt és a csirkemell párosa azért is remek, mert szinte minden fűszer és ízvilág passzol hozzájuk, így ízlésünk és hangulatunk szerint alakíthatjuk ki. Most mediterrán ízvilágot kapott, amit egy kis feta, kakukkfű és bazsalikom csempésznek a töltelékbe, de akár gazdagítható aprított olajbogyóval, aszalt paradicsommal is, ezt az ízvilágot követve.

A fűszeres sajtkrém belülről puhítja és ízesíti a csirkehúst, ami most egy kis fehérbor gőzében párolódik a tepsiben alufólia alatt, majd sül pirosra és omlósra, immár fólia nélkül. Köretnek sült vagy párolt zöldség, akár krumpli, rizs is tökéletes, salátával tálalva pedig alakbarát, fehérjedús fogás.

Fetás-krémsajtos töltött csirkemell

Hozzávalók:

  • 4 csirkemellfilé
  • 20 dkg natúr krémsajt
  • 5 dkg feta sajt
  • 2 ág kakukkfű
  • 10 levél bazsalikom
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 1,5 dl fehérbor
  • só, bors

Elkészítés: A fetát egy tálba tesszük, villával összetörjük. Hozzáadjuk a finomra vágott zöldfűszereket és a zúzott fokhagymát, és alaposan összekeverjük, majd egy habzsákba vagy tiszta zacskóba töltjük, a sarkát levágjuk.

A csirkemelleket bőrrel vagy bőr nélkül – ki hogyan szereti – megmossuk, leszárítjuk, majd egy hegyes és éles késsel hosszában felszúrjuk, a dundibb vége felől. A fűszeres sajtkrémet a habzsák segítségével a csirkemellekbe töltjük, megtűzzük fogpiszkálóval vagy hústűvel. Kívülről sózzuk, borsozzuk a csirkéket, mindegyiket 1-1 evőkanál olívaolajjal meglocsolunk, kézzel finoman átmasszírozzuk, majd tepsibe vagy sütőtálba tesszük őket. Aláöntünk 1,5 dl fehérbort, alufóliával letakarjuk.

190 fokos sütőbe toljuk, 30 percet így sütjük, majd a fóliát levéve még 25-30 percre visszatoljuk, míg szép pirosra és omlósra sül.

Ízlés szerint salátával vagy más körettel tálaljuk.

A fenti forgatókönyv még az optimális eset, a legtöbb családban a macska vagy a kutya tálkájában landol a csirkeszív. A belsőségek nálunk elég megosztóak, a máj még rendben, de a szív már erősen kérdéses. Pedig máshol ínyencfogásnak számít, a törökök és a marokkóiak nyárson sütik a pácolt szárnyasszívet, a franciáknál a borjú- és a bárányszív számít csemegének, van, ahol ledarálják, és úgy formázzák húspogácsának, de vörösboros raguváltozata is sokféle létezik.

Ha jobban belegondolunk, csupa izom, vagyis sovány színhús az egész, és ha egy kis citrusos vagy ecetes, boros – vagyis savas páccal – érleljük, akkor könnyen puhára süthető, főzhető, mert a savtartalmú pác fellazítja a hús szöveteit, nem mellesleg pedig fűszerezi, ízesíti is. Arról nem is beszélve, hogy az egyik legolcsóbb húsféle, kalóriaszegény, jól fűszerezhető – különösen a csirkeszív. Magyaros ízvilággal pörköltösen is készíthető, vagy egy kis gombával bakonyi módra, de serpenyőben – vagy grillen – sütve is nagyon finom, mint az alábbi receptben.

Pácolt-sült csirkeszív zsályás almával

Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkeszív
  • 1/2 citrom leve
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • diónyi gyömbér
  • 5 evőkanál szójaszósz
  • kevés Cayenne-bors vagy csili
  • 1 dl olívaolaj

A zsályás almához:

  • 3 nagyobb vagy 4 kisebb alma
  • diónyi vaj
  • 1 dl fehérbor
  • 3 levél zsálya vagy kevés őrölt zsálya
  • 1 evőkanál méz
  • 1/2 citrom leve
  • csipet só

Elkészítés: A csirkeszívet megtisztítjuk, megmossuk, leszárítjuk. A meghámozott gyömbért és fokhagymát vékonyan felszeleteljük, tálba tesszük, hozzáadjuk a citrom kifacsart levét, a szójaszószt, a Cayenne-borsot és az olívaolajat, elkeverjük, majd a csirkeszívet is hozzáadjuk, jól összeforgatjuk, és lefedve egy éjszakát érleljük.

Másnap a csirkeszívet kivesszük a pácból, nyársakra húzzuk. A páclevet leszűrjük, 2-3 kanálnyit egy serpenyőbe öntünk, felforrósítjuk, és a csirkenyársakat beletesszük. Időnként megforgatva, fedő alatt kb. 15 perc alatt megsütjük. Levet ereszt, de ha ez nem lenne elég, akkor a pácléből még adhatunk hozzá sülés közben, majd a tűzről levéve, fedő alatt hagyjuk párolódni a saját gőzében.

Közben az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk, felkockázzuk. A megolvasztott vajon elkezdjük párolni, meglocsoljuk a citrom levével és a mézzel, picit sózzuk, hozzádobjuk a zsályát, majd felöntjük a fehérborral. Időnként megrázogatva, óvatosan átkeverve 8–10 perc alatt megpároljuk.

A csirkeszívnyársakat az almával – de akár salátával, mártogatóssal, más körettel – kínáljuk.

A csirkemájra sokan csak cicaeledelként tekintenek, mondjuk annak sem rossz, mert teljesen természetes és olcsó, tápláló, B-vitaminokban és vasban gazdag, fehérjedús alapanyagról van szó, de ezt mi magunk is kihasználhatjuk. Frissen vásárolva is baráti az ára, fagyasztva pedig kimondottan filléres, és rendkívül jól variálható, sokféle módon ízesíthető, serpenyőben sütve pedig pár perc alatt elkészül.

A csirkemájat mindenképpen érdemes kipróbálni almával összesütve, nálunk kevéssé ismert, pedig nagyon jó párost alkotnak. Magában is fogyasztható például pirítósra halmozva előételként vagy beszélgetős baráti borozgatáshoz, főételként diétás fogásnak is tökéletes egy jó adag salátára halmozva, de akár sült krumplival vagy burgonyapürével is nagyon finom. Az alábbi receptben egy kis gyömbér és reszelt szerecsendió került rá, de jól passzol hozzá a zsálya, a kakukkfű vagy a majoránna is, ezekkel az ízkombinációkkal is érdemes kipróbálni!

Almás sült csirkemáj

Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemáj
  • 1 kis fej hagyma
  • 2 alma
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • kevés reszelt szerecsendió
  • csipetnyi őrölt gyömbér
  • só, bors

Elkészítés: Az almákat félbevágjuk, kicsumázzuk, vékonyabb cikkekre vágjuk. Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, beletesszük az almacikkeket, és oldalanként 3-4 perc alatt megpároljuk. Közben a csirkemájakat először félbevágjuk, az esetleges inakat levágjuk, majd 2-3 darabba vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, vékony félkarikákra vágjuk.

Az almacikkekt egy tányérra kivesszük, a serpenyőbe öntünk a visszamaradt almás vajhoz 1 evőkanál olívaolajat, rádobjuk a hagymát és a májat, és 4-5 percig sütjük, időnként megkeverve, hogy mindenhol egyenletsen átsüljön. Meghintjük a szerecsendióval és a gyömbérel, sózzuk és borsozzuk, visszatesszük az almákat, a tűzről levéve, fedő alatt 5 percet pihentetjük, hogy a saját gőzükben átpuhuljanak.

Az almás csirkemájat azonnal, frissiben tálaljuk, könnyű, sovány ebédnek tökéletes salátára halmozva, de sült vagy főtt krumplival, párolt rizzsel is nagyon finom és kicsit laktatóbb.

Kiadós, gyors, szezonális, diétába is könnyen beilleszthető ez a tartalmas saláta, aminek őszi jellegét a saját édes levében karamellizálódott körte és alma adja. Egyetlen serpenyőben sülnek a húsfalatkák és a gyümölcsök, a végeredmény pedig egy nagyon kellemes ízkavalkád.

A hús omlósra sül pár perc alatt, a körte krémesre párolódik, az alma kicsit roppan a fogak alatt, a saláta pedig jó ropogós. 20 perc alatt mindennel együtt megvan, egyszerű, mégis különleges. Aki a pulyka helyet csirkével készítené, nyugodtan nekiállhat bőr nélküli csirkemell- vagy combfilével is.

Saláta sült pulykafalatokkal és karamellizált őszi gyümölcsökkel

Hozzávalók:

  • 40 dkg pulykacombfilé
  • 1 körte
  • 1 alma
  • 1 ág rozmaring
  • 2 ág kakukkfű
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál vaj
  • 4 nagy marék salátakeverék
  • 2 paradicsom

Az öntethez:

  • 1 teáskanál mustár
  • 1 teáskanál méz
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál balzsamecet
  • só, bors

Elkészítés: A pulykacombot falatnyi darabokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk 1 evőkanálnyi olívaolajjal, összeforgatjuk. A körtét és az almát félbevágjuk, a csumákat kivágjuk, a a gyümölcsök húsát cikkekre vágjuk.

A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, beletesszük a húst, mellédobjuk a kakukkfüvet, a rozmaringot és a félbevágott fokhagymát, és 3-4 percig pirítjuk, megfordítjuk a húsdarabokat, majd melléjük tesszük a körte- és almacikkeket, és 3-4 percig így együtt sütjük.

A salátát tányérokra osztjuk, a felkockázott paradicsommal megszórjuk. Az öntethez az alapanyagokat összeforgatjuk, majd a salátára locsoljuk. A sült húsfalatokat és a karamellizálódott körtéket a tetejükre halmozzuk, és azonnal tálaljuk.

Kevés alapanyaggal gyorsan és istenit főzni? Szaladós napokon mindenkinek ez az álma! Ha olyan alapanyagokat választunk, amelyeket nem kell előkészíteni, akkor tényleg megvalósítható a 15 perc alatt összedobható isteni tésztavacsora. Ilyen például a konyhakészen kapható zsenge bébi spenót, vagy akár a fagyasztott zöldborsó, amit bármikor előkaphatunk a mélyhűtőből, és őszintén szólva sokkal jobb helye van ebben a szaftos fogásban, mintha falra hánynánk, és nagyon jól passzol édeskés íze a spenóthoz és a csirkéhez egy selymes, tejszínes raguban összefőzve.

Ez a szaftos-szószos tészta tekinthető alapként is, és tovább turbózható fűszerekkel, kis reszelt szerecsendióval például, tehetünk bele egy kis aszalt paradicsomot vagy pár szem friss koktélparadicsomot, ha nincs zöldborsónk, akkor kukoricával is készíthetjük, de spenót helyett akár pikánsabb rukkolával is készíthetjük, a fokhagyma helyett vagy mellett hagymát is tehetünk bele – mindegyik változat ugyanilyen egyszerű, érdemes kísérletezgetni, hogy kinek melyik jön be a leginkább!

Csirkés tészta zölden, spenóttal és borsóval

Hozzávalók:

  • 40 dkg farfalle vagy más tészta
  • 2 csirkemellfilé
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 15 dkg bébi spenót
  • 20 dkg zöldborsó
  • 2,5 dl tejszín
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors bőséggel
  • reszelt parmezán a tálaláshoz

Elkészítés: A tésztának vizet teszünk fel melegedni, ha forr, sózzuk, beletesszük a tésztát, és a feltüntetett főzési időnél 2 perccel rövidebb ideig főzzük, majd leszűrjük.

Közben a csirkemellet felcsíkozzuk, sózzuk, borsozzuk, összeforgatjuk. Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk az olívaolajat, rádobjuk a csirkét, és 4-5 perc alatt elősütjük, hogy egy kis kérget kapjon és kifehéredjen, hozzáadjuk a vékonyra szeletelt fokhagymát és a zöldborsót, átforgatjuk, majd felöntjük a tejszínnel, és 3-4 percet főzzük. Beletesszük a spenótot is, átforgatjuk, megvárjuk, míg a spenót összeesik.

A közben megfőtt és leszűrt tésztát hozzáadjuk, összekeverjük, és 1-2 percet együtt főzzük, ezután tálalhatjuk is, friss parmezánnal meghintve.

A sima sült csirkénél és krumplinál azért kicsit ízesebb tepsis egytálételt hoztuk: egy kevés gomba, kápia paprika is került bele, valamint némi kakukkfű, fokhagyma és fehérbor. Mennyei ízkavalkád, pedig egyszerűen és gyorsan összeállítható, utána már csak a  sütőbe kell betolni.

Vannak, akik a csirkeszárny formáját nem kedvelik – különösen a gyerekek -, de ha félbevágjuk a szárnyakat, akkor csinos kis darabkák lesznek, amelyek semmiben nem emlékeztetnek a néha szárny alakra, tökéletesen átsülnek. Mondjuk így is csak kézzel érdemes enni – na de azt ki bánja?

Kakukkfüves tepsis csirkeszárny vele sült krumplival

Hozzávalók:

  • 75 dkg csirkeszárny
  • 1 kg krumpli
  • 20 dkg csiperkegomba
  • 1 kápia paprika
  • 4-5 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál mustár
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 5-6 ág kakukkfű
  • 1,5 dl fehérbor
  • só, bors

Elkészítés: A csirkeszárnyakat megmossuk, a szárnyvégeket levágjuk, a hajlatban kettévágjuk, és egy tálba tesszük, sózzuk, borsozzuk. A mustárt 2 evőkanál reszelt fokhagymával és 2-3 evőkanál olívaolajjal elkeverjük, majd a csirkeszárnyakra öntjük, átforgatjuk, a húsokba masszírozzuk.

A krumplit megmossuk, ha vékony héjú, meg sem kell hámozni, cikkekre vágjuk. A gombák végét levágjuk, félbe vagy negyedekbe vágjuk, a kápiapaprikát felkockázzuk. Az összes zöldséget egy tepsibe tesszük, sózzuk, borsozzuk, 2 evőkanál olívaolajjal meglocsoljuk, alaposan összeforgatjuk, majd közéjük rakosgatjuk a bepácolt csirkeszárnyakat. Aláöntjük a fehérbort, rámorzsoljuk vagy csak simán rátesszük a kakukkfüvet.

Alufóliával lefedjük, és 180 fokos sütőbe toljuk 25 prcre, majd a fóliát levéve még 20 percet sütjük, amíg szépen megpirul minden.

A vörös húsú szárnyasok – így a liba és a kacsa – húsát zsíros bőr fedi, amitől nem kell megijedni, sőt! Egyrészt a nagyja kisül belőle, másrészt épp ez fogja szaftossá, porhanyóssá tenni a húst, különösen a combokat. Ehhez azonban fontos, hogy hosszan és lefedve süssük, így párolódik is, és ha mellé finom fűszereket, hagymát, fokhagymát teszünk, akkor az illatos, fűszeres gőzben puhulnak omlósra. 150 foknál nem érdemes magasabb hőfokra állítani a sütőt, vannak, akik még ennél is alacsonyabb tűzön, hosszabban készítik a libát és a kacsát.

A kacsához nagyon jól illenek az édes, gyümölcsös ízek, nagyon finom kompóttal vagy karamellizált gyümölccsel, de akár frissen is készíthetünk hozzá egy kis fűszeres gyümölcsragut vagy mézes-fehérboros párolt körtét, mint az alábbi receptben.

Omlós sült kacsacomb mézes párolt körtével

Hozzávalók:

  • 4 kacsacomb
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • 2 szál rozmaring
  • 3 ág kakukkfű
  • só, bors
  • 2 evőkanál libazsír
  • 4 körte
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál méz
  • 1,5 dl fehérbor
  • 1 marék mazsola

Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, karikára vágjuk, a fokhagymát is megpucoljuk, de egészben hagyjuk. Akkora tepsibe tesszük, amibe majd a 4 kacsacomb is kényelmesen elfér. Rádobjuk a rozmaring- és kakukkfűágakat is.

A kacsacombokat megmossuk, leszárítjuk, az esetlegesen rajta maradt tollaktól megtisztítjuk, és alaposan bedörzsöljük sóval. Egy serpenyőben a libazsírt felforrósítjuk, és a combok mindkét oldalát 1-2 percig sütjük, hogy kérget kapjanak. Áttesszük a tepsibe, bőrükkel felfelé, a hagyma tetejére, friss borsot őrölünk rá. Alufóliával lefedjük, és 150 fokos sütőben kb. 3 órán keresztül sütjük, pároljuk.

Amikor megsült a hús, levesszük a fóliát, és 200 fokra emelve a hőmérsékletet addig sütjük, míg a bőre ropogós és szép aranybarna lesz, ez körülbelül 20–30 perc.

Közben a körtét félbevágjuk, a magházát kivágjuk, meghámozzuk. Egy serpenyőben megolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk  a mézet és a fehérbort, beletesszük a körtét és a mazsolát, és gyenge tűzön, lefedve kb. 10 percig pároljuk.

A kacsacombot a mézes körtével tálaljuk, köretnek vajas burgonyapürét vagy narancsos párolt rizst kínálhatunk hozzá.

 

A csirkemáj az egyik legolcsóbb húsféleség, percek alatt megsül, így nem is kérdéses, hogy bőven megéri otthon elkészíteni. Olyan kiadós, hogy fél kilónyi májból egy regimentet megetethetünk, tökéletes reggelire, uzsonnás szendvicsbe, vacsorára, de akár még partifalatnak is, ha vendégeket várunk, bulit rendezünk.

A készítésnél két dologra érdemes figyelni:

  • alaposan nézzük át a májat, hogy véletlenül se legyen rajta epe, vagy az epe által elszíneződött zöldes rész, mert ez keserűvé változtatja az ételt, ha ilyet találunk, mindenképpen vágjuk ki
  • ne süssük túl a májat, maradjon ruganyos, puha, 10 perc tökéletesen elég a májnak a serpenyőben, ha 50 dkg mennyiséggel dolgozunk

A fűszerezéssel lehet játszani, mi most egy kakukkfüves-oregánós májkrémet hoztunk, amit egy kis desszertbor bolondít meg, ami lehet aszú vagy portói, esetleg egy kevés konyak, ennek elillan az alkoholtartalma, de akár el is hagyható. Ha különlegesebb alkalomra kínáljuk, akkor isteni egy kis hagymalekvárral vagy fűszeres pácolt szőlővel, de friss zöldségekkel tálalva sem lesz rá panasz.

Fűszeres májkrém házilag

Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemáj
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál libazsír vagy vaj
  • 1 evőkanál friss kakukkfű
  • 1 teáskanál oregánó
  • 1 dl desszertbor
  • 1 dl tejszín
  • só, frissen őrölt bors

Elkészítés: A májat megmossuk, alaposan átnézzük, majd falatnyi darabokra vágjuk, az inas részeket levágjuk. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, felaprítjuk.

A zsiradékot megolvasztjuk egy serpenyőben, rádobjuk a hagymát, kevergetve megfonnyasztjuk, majd a fokhagymát is hozzáadva átkeverjük. Rádobjuk a májat, meghintjük a fűszerekkel, átforgatjuk, amikor kezd kifehéredni, meglocsoljuk a desszertborral, és 10 percig pároljuk, időnként megkeverve.

A tűzről levéve sózzuk, borsozzuk, majd turmixgépbe tesszük, hozzáöntjük a tejszínt, és ízlés szerint krémesre vagy kissé darabosabbra összeturmixoljuk. Üvegbe vagy dobozba tesszük, hagyjuk kihűlni, majd a hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek, és egy kicsit sűrűsödjön a kence.

Tálaláskor ízlés szerint kenyeret, pirítóst kínálhatunk mellé.

Hibátlan bunda, ropogós, vastag, szépen egyenletesen sül, nem mellesleg jóval kezelhetőbb, mint a klasszikus panírnál, amikor ugye lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk a rántani valót. Itt viszont a három összetevőt masszává kell keverni, és ebbe mártani a lisztben megforgatott alapanyagot. Őszintén szólva negyed annyi idő alatt megvan a bundázás, jóval egyszerűbben.

A csirkemellet bundázás előtt beáztathatjuk fokhagymás tejbe, de érdemes kipróbálni egy kis mustárral megkenve, mint az alábbi receptben. Lágyabb, puhább és ízletesebb is lesz a csirkemell, nem érződik tolakodóan a mustár, csak egy kis karaktert ad a csirkemellnek.

Bundás csirkemell panírozás nélkül

Hozzávalók:

  • 3 csirkemellfilé
  • 3 teáskanál mustár
  • só, bors
  • 3 tojás
  • 1,5 dl tej
  • 4 evőkanál liszt + még egy kevés a beforgatáshoz
  • 4 evőkanál zsemlemorzsa
  • olaj a sütéshez

Elkészítés: A csirkemelleket lapjában szeletekre vágjuk, kés fokával kicsit megütögetjük, hogy a rostok fellazuljanak. Sózzuk, borsozzuk, majd kevés mustárral átkenjük.

Kevés lisztet szórunk egy tányéra, a mustáros csirkemelleket beleforgatjuk. A tojásokat egy tálba felütjük, sózzuk, villával felverjük, hozzáadjuk a lisztet, összekeverjük, majd a zsemlemorzsát is hozzáadva ismét elkeverjük, ha nem elég sűrű, még egy keveset adhatunk hozzá, a hússzeleteket pedig minél gyorsabban megmártjuk a  tojásos masszában, hogy a prézlinek ne legyen ideje felpuhulni. Azonnal forró ujjnyi forró olajba tesszük, és közepes lángon szép pirosra sütjük mindkét oldalát, csipesszel vagy két villával megfordítva, semmiképpen nem a húsba szúrva, hogy ne folyhasson ki a belső leve, és jó omlós maradjon. Ha kész, papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.

Azon melegében tálaljuk, ízlés szerinti körettel.