Írd be, mit keresel:

Chutney-t (ejtsd: csátni) gyakorlatilag bármilyen gyümölcsből és sokféle zöldségből is lehet főzni, az a lényeg, hogy a sós és édes, valamint a savanykás ízek izgalmas összhangba kerüljenek. Gyakran kerül a chutney-ba hagyma, ecet és persze cukor, mazsola vagy datolya, gyakran egy kis csípős is, a lényeg pedig a sok karakteres fűszer.

Az őszi almadömpingben érdemes almával is kipróbálni: az alábbi recept egyszerű, semmilyen extra alapanyagot vagy fűszert nem igényel, mégis különösen finom, szuperül passzol sajtokhoz, felvágottakhoz, de akár sült csirkemell és rizs mellé is jó kísérő lehet, sőt még gasztroajándéknak is remek, szépen felcímkézve, személyre szabva.

Fűszeres almás chutney

Hozzávalók:

  • 1,5 kg alma
  • 15 dkg mazsola
  • 3 dl almaecet
  • 30 dkg cukor
  • 30 dkg hagyma
  • 3 teáskanál mustármag
  • 2 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 csapott teáskanál cayenne bors vagy csilipehely
  • 2 evőkanál mustár
  • 2 teáskanál só

Elkészítés: Az almákat meghámozzuk, magházukat kivágjuk, apróra felkockázzuk.

A cukrot és az ecetet egy nagyobb lábasva öntjük, felforraljuk, és megvárjuk, míg a cukor felovad.

Közben a hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, és a lábasba tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, a mazsolát és az almát is, átforgatjuk, majd fedő alatt, takarékon 30 percet pároljuk. Átkeverjük, és fedő nélkül addig főzzük, amíg elpárolog az alma kiengedett leve, és kicsit besűrűsödik – ez függ az alma fajtájától és levesességétől.

A fűszeres chutney-t üvegekbe tesszük, lezárjuk, fejtetőre állítjuk, majd ha kihűltek, a talpukra állítjuk. Azonnal is fogyasztható, de hosszan eláll.

A karamell nem nagy kihívás, a serpenyőben felolvasztott és kicsit megpirított cukor mégis sokakban félelmet és ellenállást kelt: megég, a vajjal és a tejszínnel nem puhul vissza, macerás az edényt kimosni, mehet a szivacs a kukába… Pedig a selymes karamellszószt mindenki szereti, isteni egy kanálka csak magában is, de rengeteg desszert, kicsit megfáradt süti, egyszerűen sütőben sült gyümölcsökre, fagyira locsolva… Mascarponéval és egy kis tejszínhabbal összekeverve maga a mennyország.

Ezzel az egyszerű és elronthatatlan recepttel a legegyszerűbb elkészíteni a krémes tejkaramellt, egy kicsi só még izgalmasabbá teszi, hetekig eláll a hűtőben, ha túl kemény lenne, picit fel kell csak melegíteni. És ha elfogy, 3 perc újra elkészíteni. 🙂

Karamellszósz

Hozzávalók:

  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 10 dkg barna cukor
  • 1/2 dl tejszín
  • csipet só

Elkészítés: Az olvasztott vajat, a cukrot, a tejszínt és egy csipet sót alaposan összekeverünk egy mikrózható tálkában, majd frissentartó fóliával lefedjük, és a mikróba tesszük, 800 watton 2 percig hőkezeljük.

Óvatosan – konyharuhával – kivesszük, megszabadítjuk a fóliától – vigyázat, nagyon forró –, és kanállal átkeverjük, amíg selymes, krémes lesz.

Azonnal használhatjuk, palacsintára, brownie-ra, fagyira, de üvegbe töltve, kihűtve, hűtőben tárolva bármikor előkapható, 2 hétig eláll.

Akkor ért a meglepetés, hogy oké, hogy ez egy salátaszósz, meg úgy ezer recept van hozzá, de rendesen története is van. Az ötvenes években egy Steve Hanson nevű úriember pár évet Alaszkában töltött, ott találkozott először ezzel a szósszal. Pár év múlva a feleségével Santa Barbarában megnyitottak egy farmot a turistáknak, itt szolgálták fel az étkezéseknél. Annyira népszerű volt, hogy egy idő után eladásra is csomagoltak, aztán egész Amerikában árulni kezdték. 1972-re az általuk forgalmazott Hidden Valley Ranch márka már 8 millió dollár bevételt hozott. Szép eredmény… 🙂

Forrás: Hajós Ágnes

Maga a szósz alapja kefir, különféle fűszerekkel, fokhagymával és majonézzel összekeverve. Én most azt a receptet hoztam, ami állítólag a legjobban hasonlít az eredetire, több forrást is megnéztem.

Egyébként tényleg nagyon finom, nekem ez lett a kedvencem, ha salátáról van szó. Rendesen feldobja az egyébként unásig ismert zöldségeket és a sima sült húst is.

Farm öntet (ranch dressing)

Hozzávalók:

  • 2 dl kefir
  • 2 nagy evőkanál tejföl
  • 2 nagy evőkanál majonéz
  • 1-1 evőkanál aprított friss petrezselyem, kapor, snidling
  • fél mokkáskanál só
  • pár tekerésnyi frissen őrölt bors
  • 1-2 teáskanál Tabasco (ennek hiányában 1 teáslanál friss citromlé + fél mokkáskanál pirospaprika, legjobb, ha csípős)
  • 1 teáskanál mustár (ha van, magos)
  • 1 gerezd fokhagyma

Elkészítés: A fokhagymát összezúzzuk, összekeverjük a többi hozzávalóval. Azonnal is fogyaszthatjuk, de pár óra hűtés nagyon jót tesz neki.

Forrás: Hajós Ágnes

A konzerv csicseriborsó szuper alapanyag, rostokban és fehérjében gazdag, lassan felszívódó, laktató alapanyag, ráadásul olcsó és mindenhol beszerezhető, és semleges íze miatt gyakorlatilag bármilyen ízvilágúra megbolondítható. A csicseriborsóból készülő hummusz pedig az egyik legjobb vegán, mindenmentes kence és mártogatós, pofonegyszerű és villámgyors, ami klasszikusan sós, de miért is ne lehetne édesen, akár csokisan elkészíteni?

A csokis hummusz tulajdonképpen olyasmi, mint a Nutella, csakhogy töredékét tartalmazza kalóriában, igaz, nem olyan krémes, de nem is annyira édes és zsíros, ráadásul teljesen természetes, és jóval olcsóbb is. Szeletekre vágott almával vagy almacsipsszel, nagyobb eperszemekkel mártogatós kis csemegének is tökéletes, de kenhetjük pirítósra, kekszre, pufi palacsintára, vagy ha ránk tör a nassolhatnék, 1-2 kanállal önmagában is tökéletes, és az a jó benne, hogy az egész egyetlen turmixgépben készül, mégpedig 5 perc alatt. Hát nem őrület? De, de, csakhogy egy szuperfinom csokis őrület!

Csokis hummusz

Hozzávalók:

  • 30 dkg főtt csicseriborsó (konzerv)
  • 2 púpozott evőkanál kakaópor
  • 1 marék mogyoró
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál tahini (szezámkrém)
  • 3 evőkanál méz vagy juharszirup
  • kevés víz

Elkészítés: A csicseriborsót egy szűrőbe öntjük, hagyjuk lecsöpögni. A mogyorót késes robotgépbe tesszük, és egész finomra őröljük, majd hozzáadjuk az olajat is, és ezzel tovább krémesítjük. Ezután mehet bele leszűrt csicseriborsó, a kakaópor, a vanília és a fahéj, valamint a méz és a tahini. Elkezdjük összedolgozni, és apránként annyi vizet adunk hozzá kanállal, hogy kellemesen krémes, kenhető állagot kapjunk.

Azonnal fogyasztható, de a hűtőben napokig eltartható!

Általában nem szoktunk a konzervek mellett kampányolni, de a szemes bab és a csicseriborsó esetében érdemes kivételt tenni, mert így csomó időt és energiát, így pénzt is megtakaríthatunk, ezeknek a hüvelyeseknek ugyanis hosszú áztatási, majd főzési időre van szükségük. A konzerv változat pedig nem tartalmaz semmilyen adalékot, csak a hüvelyest, sót és vizet, már ha a natúr változatot választjuk, és szerencsére mindenhol kapható, filléres, és pikk-pakk egészséges ételt készíthetünk a segítségükkel.

A babról nem árt tudni, hogy sok vasat, folsavat, magnéziumot tartalmas, kiemelkedően magas a fehérje- és a rosttartalma, a szervezet így lassabban dolgozza fel, így hosszan teltségérzetet ad.

Most fehér babból készült fűszeres kence, ami ezer módon variálható, megunhatatlan szendvicskrémnek vagy mártogatósnak, sok zöldséggel, répával, uborkával, karalábéval, paprikával vagy zellerszárral kimondottan egészséges és szuper jól laktat, ráadásul pofonegyszerű és kb. 2 perc alatt megvan, és a nyári melegben különösen ideális, ha a hőségben nincs kedvünk főzni, mégis valami finomra és egészségesre vágyunk. A babkrémet készíthetjük joghurttal és zöldfűszerekkel, mustárosan majorannával, pirosan, sült kápia paprikával és egy kis balzsamecettel, dinsztelt hagymával és fokhagymával erdélyiesen, vagy mint az alábbi receptben, kicsit keleties ízvilággal, mintha hummusz lenne.

Fűszeres babkrém, mintha hummusz lenne

Hozzávalók:

  • 1 konzerv (400 g) konzerv fehér bab
  • 1 citrom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál tahini (szezámkrém)
  • 2 evőkanál görög joghurt
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1 csapott evőkanál őrölt pirospaprika
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 1 kávéskanál cayenne-i bors
  • szezámmag és petrezselyem – a tálaláshoz
  • só, bors

Elkészítés: A babot leszűrjük, a fokhagymát meghámozzuk és lereszeljük. Késes konyhai robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a citrom kifacsart levét, a tahinit, a görög joghurtot, az olívaolajat és a fűszereket, sózzuk, borsozzuk, és kb. 1 perc alatt simára, krémesre mixeljük. Ha nem elég krémes, kevés joghurtot vagy tahinit adhatunk még hozzá.

Tálba kanalazzuk, megszórjuk egy kevés szezámmal és aprított petrezselyemmel – vagy ízlés szerint a benne lévő fűszerekkel -, és hasábokra vágott zöldségekkel, esetleg pitával vagy pirítóssal tálaljuk.

Akármilyen finom is egy tökéletesre sütött natúr hússzelet, grillcsirke vagy akár a húsvéti sonka, önmagában azért egyik sem túl izgalmas. Viszont egy kis szósszal nagyon jól feldobható mindegyik – ehhez most gyümölcsös és pikáns, édes-sós, nem mellékesen nagyon egyszerű és isteni finom 3 receptet ajánlunk.

Csilis mangószósz

Hozzávalók:

  • 1 érett mangó
  • 5 dkg majonéz
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál citromlé
  • csilipehely ízlés szerint

Elkészítés: A mangót meghámozzuk, a húst levágjuk a magról. Késes robotgépbe tesszük az összes többi alapanyaggal, és krémesre mixeljük. Hús, sonka, hal mellé is tökéletes, mártogatósnak is finom.

Tormás céklaszósz

Hozzávalók:

  • 1 közepes cékla
  • 1 alma
  • 3 evőkanál ecetes reszelt torma

Elkészítés: A céklát és az almát meghámozzuk, az almát kicsumázzuk, mindkettőt felkockázzuk, és egy kisebb lábasban feltesszük főni annyi vízzel, amennyi ellepi. Ha puha, leszűrjük, és az ecetes tormával és a sóval késes robotgépben pépesre, krémesre mixeljük. Lazíthatjuk 1-2 kanál tejföllel vagy tejszínnel – sonkához, sült húsokhoz is kiváló.

Almás csiliszósz

Hozzávalók:

  • 1 nagy piros kaliforniai paprika
  • 2 friss csilipaprika
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 teáskanál barna cukor
  • 1,5 dl almalé

Elkészítés: A kaliforniai paprikát felkockázzuk, a csilit és a fokhagymát felszeleteljük, és egy kisebb lábasban a tűzre tesszük, hozzáadjuk a barna cukrot és az almalevet, lefedjük, és forrástól számítva 15 percig takarékon pároljuk, majd sózzuk, botmixerrel pépesítjük, felöntjük egy kis vízzel, és időnként megkeverve még 5 percet főzzük. Sült húshoz, halhoz, hamburgerhez, zöldségekhez is nagyon finom.

Készen is kapható mindenféle paradicsomszósz, fűszerekkel ízesített és hangzatos nevű üveges és dobozos változat, ami konyhakész és azonnal használható pizzához, tésztához, lasagnéra vagy paradicsomos húsgombóchoz, de ezek árban irreálisan drágák, így sokkal jobban járunk, ha a natúr konzerv paradicsomot választjuk, és mi magunk turbózzuk paradicsomszósszá.

Pürésített vagy hámozott egész paradicsomot konzerves, üveges és papírdobozos formában is találhatunk a boltok polcain, ezek többnyire tartósítószer nélkül készülnek, legfeljebb egy kis citromsavat adnak hozzá, hogy a paradicsom oxidálódjon, és megőrizze szép, élénk színét. Érett, zamatos, szabadföldi paradicsomból készülnek, ami nyersen ugyan nagyon édes, de a hőkezeléstől előjön a savassága, ezért mindenképpen érdemes szelídíteni ezen – a fűszerezés mellett.

A szószosítás első lépéseként érdemes egy kevés olívaolajat adni hozzá, ez lágyítja és selymesíti, lazítja a mártás textúráját. Ezutás a savasság megszelídítésére egy cukrot vagy mézet adunk hozzá – nem sokat és nem is az édesítés a cél, mint a magyar konyhában kedvelt paradicsomleves vagy töltött paprika paradicsomos levénél, hanem csak a savtartalom ellenpontozása. Egy kis só és lehetőleg frissen őrölt bors jön ezután, majd ízlés szerint a fűszerek: olaszos fogásoknál ez alapvetően oregánó vagy bazsalikom, esetleg a kettő keveréke, de ízlés szerint mehet bele kakukkfű vagy provence-i fűszerkeverék is, ha pedig illik az ételhez akkor némi zúzott fokhagyma is.

Ha pizzához vagy lasagnéhez használjuk, akkor már kész is, de ha villámgyors tésztához készül, akkor érdemes egy kis mascarponével összeturmixolni vagy egy lecsöpögtetett konzerv tonhallal összekeverni, és halmozhatjuk is a spagettire vagy pennére, de akár össze is forralható, vagy gazdagíthatjuk lepirított darált hússal vagy gombával, összerotyogtathatjuk reszelt cukkinivel és sárgarépával, maréknyi felaprított olajbogyóval…

A paprika és a friss sajt kombinációja nálunk sem ismeretlen, gondoljunk csak a körözöttre, de a görögök változatát is érdemes kipróbálni, mert egyszerre hasonló és más. Sült húsos paprikával és feta sajttal készül, fokhagymával és többnyire sok csilivel ízesítve, de ez akár el is hagyható, vagy csak egy keveset tegyünk belőle. Nagyon sok variációja van, mehet bele egy kis aprított olajbogyó, kevés oregánó, vagy frissebbre hangolható egy kis citromlével és mentával…

Bár eredetileg fetával készül, ami a görögök eredetvédett sajtja, és csak a náluk és általuk készített tejtermék nevezhető így, és ezáltal az ára is elég borsos, de krémfehérsajt néven megszólalásig hasonló friss sajt kapható, mégpedig fele áron, és ebből is ugyanolyan jól elkészíthető ez a zseniális kence – vagy akár ez a 3 is, amit korábban már megosztottunk veletek.

Htipiti – görög paprikás-fetás mártogatós, szendvicskrém

Hozzávalók:

  • 15 dkg feta vagy krémfehérsajt
  • 1,5-2 dl görög joghurt
  • 1 piros kaliforniai paprika vagy húsos kápia paprika
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • csili ízlés szerint

Elkészítés: A paprikát cikkekre vágjuk, és 2 evőkanál felforrósított olívaolajon egy serpenyőben a héjas felükkel lefelé sütni kezdjük, 3-4 perc múlva megfordítjuk, fedőt teszünk rá, még 2-3 percet sütjük, majd a tűzről levéve 10 percet pihentetjük. Sütőben vagy parázson egészben is megsüthető, de akkor hosszabb ideig tart…

Közben a sajtot egy tálba morzsáljuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a pirospaprikát és 1,5 dl joghurtot, ha szendvicskrémnek, 2 dl-t, ha mártogatósnak szánjuk.

A pihentetett paprikák gözben fellazult bőrét lehúzzuk, a húsukat a télba tesszük, egy kis csilivel csípősíthetjük, és botmixerrel simára összemixeljük.

Jót tesz neki, ha legalább fél órát pihen tálalás előtt, de azonnal is fogyasztható friss zöldségekkel vagy grissinivel mártogatósnak, vagy pitával, pirítóssal szendvicskrémnek, de sült zöldségek, hal vagy natúr csirkemellfilé mellé is remek.

Néhány órát rá kell szánnunk, de ha az első teszt-verzió sikerült, rádöbbenünk, hogy mennyivel finomabb a házi ketchup, mint bármilyen bolti. A fűszerek adják a lényegét és a szabdföldi zamatos paradicsom.

Forrás:
iStock

Ha barátnőkkel, csapatban készítjük, nemcsak finom ketchup az eredmény, de maga a művelet is jó mulatság – szbad sokszorozni az alapanyagok mennyiségét, mert mennyei a végeredmény, és még gasztroajándéknak is tökéletes!

Tökéletes házi hamburgerhez, sült krumplihoz, de annyira finom, hogy bármilyen hasábra vágott zöldséget mártogathatunk bele. Kis majonézzel és tejföllel vagy joghurttal kikeverve szuper öntet bármilyen salátához.

Forrás:
iStock

Házi ketchup

Hozzávalók:

  • 1 kg paradicsom
  • 1 kápiapaprika
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 1/2 dl balzsamecet
  • 10 dkg cukor
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 kávéskanál szegfűszeg
  • 1 kávéskanál fahéj
  • só, bors
  • kevés olívaolaj

Elkészítés: A megtisztított és finomra vágott hagymát egy serpenyőben kevés olajon megpároljuk. Hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, majd a megmosott és cikkekre vágott paradicsomot és paprikát. Alaposan átforgatjuk, majd hozzáadjuk a cukrot, az ecetet, a mustárt, a szegfűszeget, a fahéjat, ízlés szerint sót és borsot. Alaposan átkeverjük, majd lefedve, alacsony tűzön 30 percet főzzük.

Megkóstoljuk, ízesítjük még, majd botmixerrel pürésítjük, és sűrű szitán átpasszírozzuk. Visszaöntjük a lábasba, és újra felforraljuk, majd ha kellő sűrűségű, kimosott, csírátlanított üvegekbe töltjük, lezárjuk, pár percre fejre állítjuk őket, majd száraz dunsztba tesszük. 

Forrás:
iStock

Chipotle-majonéz
A chipotle füstölt csili, ami gourmet-boltokban vagy ázsiai, arab boltokban kapható. Keverjünk őrölve a majonézbe, vagy ha van, akkor 1 kiskanál chipotle-szószt adjunk hozzá.

mayo1

Chipotle-majonéz
Forrás:
purewow

Meyer citromos majonéz
Ha sikerül hozzájutnunk a különleges Meyer citromhoz, elképesztően finom majonézhez adva egy kis zúzott fokhagymával.

Meyer citromos majonéz

Meyer citromos majonéz
Forrás:
purewow

Aiolis majonéz
Az aioli fokhagymával fűszerezett majonéz, Dél-Franciaországban szinte mindenhez ezt eszik. Gazdagíthatjuk zöldfűszerekkel – például rozmaringgal, bazsalikommal vagy kakukkfűvel, pár csepp citromlével.

Aiolis majonéz

Aiolis majonéz
Forrás:
purewow

Avokádó-majonéz
Na jó, itt tulajdonképpen a krémesre tört avokádó helyettesíti magát a majonézt, de extra adag zúzott fokhagymával, mustárral és citromlével fűszerezve valami elképesztően finom lesz a végeredmény.

Avokádó majonéz

Avokádós majonéz
Forrás:
purewow

(Via: purewow, fotó: flickr – Stacy Spensley)

Forrás:
Kard Éva

Cukkinis májpuffancs kaporszósszal

Hozzávalók a májpuffancshoz:

  • 50 dkg cukkini
  • 5 db csirkemáj (vagy ennek megfelelő mennyiségű sertésmáj)
  • 1 nagy tojás
  • 3 evőkanál kukoricaliszt (vagy búzaliszt)
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 3 gerezd fokhagyma
  • őrölt bors
  • szerecsendió
  • étolaj a sütéshez

Elkészítés: A cukkinit kisebb lyukú reszelőn reszeljük le, majd tegyük egy szűrűbe, hogy lecsepegjen. Ezután alaposan nyomkodjuk ki, hogy az összes leve kifolyjon.

A csirkemájat (vagy sertésmájat) botmixerrel pépesítsük, vagy daráljuk le.

A petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra. A fokhagymát pucoljuk meg, és vágjuk fel nagyon apróra.

Tegyük bele egy tálba az alaposan kinyomkodott cukkinit, adjuk hozzá a májat, az apróra vágott petrezselyemzöldet és a fokhagymát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg egy csipet szerecsendióval. Ezután keverjük alaposan össze, és ha szükséges, még ízesítsünk utána. Végül adjuk hozzá a kukoricalisztet és az egész tojást, keverjük alaposan össze.

Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd evőkanállal kanalazzunk bele halmokat a masszából. Ezután közepes lángon süssük a puffancsok mindkét oldalát aranybarnára, sütés közben többször fordítsuk át a puffancsokat, hogy egyenletesen és kellően átsüljenek.

Amikor a májpuffancs készre sült, szedjük ki papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felszívja, majd tálalásig tartsuk melegen.

Forrás:
Kard Éva

Hozzávalók a kaporszószhoz:

  • 1 csokor kapor
  • 2 evőkanál liszt
  • 5 dkg vaj
  • 1 db húsleveskocka
  • 2 dl főzőtejszín
  • őrölt fehér bors
  • 1/2 citrom leve
  • cukor (vagy édesítőszer)
  • 1 dl tej (vagy víz)

Elkészítés: A kaprot mossuk meg, majd apróra vágjuk fel. A leveskockát oldjuk fel langyos tejben (vagy vízben).

Egy serpenyőben hevítsük fel a vajat, adjuk hozzá az apróra vágott kaprot, és kevergetve pároljuk pár percig. Ezután szórjuk meg a liszttel, és pirítsuk pár pillanatig, majd öntsük fel a tejjel és a tejszínnel. Kézi habverővel keverjük simára, és közben ízlés szerint ízesítsük sóval, cukorral, szórjuk meg őrölt borssal, és adjuk hozzá a citromlevet. Ezután állandó keverés mellett pár perc alatt főzzük ízlés szerinti sűrűségűre, ha főzés közben nagyon besűrűsödne, öntsünk hozzá még tejet vagy tejszínt.

Tálaláskor a májpuffancsot a kaporszósszal kínáljuk. Ízlés szerint még főtt krumplit is készíthetünk mellé.

Forrás:
Kard Éva